PK BH 1992/96
PK BH 1992/96
1992.02.01.
A Polgári Törvénykönyv teljesítésre vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazása a szerzői jogról szóló törvény hatálya alá tartozó mű megalkotására kötött szerződés esetén [1969. évi III. tv. (Szjt.) 3. §; Ptk. 277. §].
Az alperes az 1989. szeptember 14-én írásba foglalt szerződésben megbízta B. G. grafikusművészt, hogy 1989. október 15-ig készítse el az A. embléma-, levélpapír-, boríték- és névjegykártyaterveit és -mintadarabját, és ezért az alperes 100 000 Ft szerzői díj megfizetését vállalta oly módon, hogy a szerződéskötést követő 15 napon belül 50 000 Ft-ot, a teljesítést követő 15 napon belül pedig további 50 000 Ft-ot köteles a szerző nevének feltüntetése mellett - 3% járulékkal együtt - a felperesnek átutalni. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus az 1989. október 24-én kelt szakértői véleményében a bemutatott terveket elfogadta azzal, hogy a jobb olvashatóság érdekében „az elfogadott embléma függőlegesen elhelyezett szövegének” az elhagyását javasolta. A szakértői vélemény szerint a bemutatott tervek művészeti-esztétikai színvonala és a szerződésben kikötött díj „megfelelő”.
A felperes 1989 decemberében a szerződés teljesítésére hivatkozva felhívta az alperest, hogy fizessen meg 100 000 Ft-ot és 3% járulékot. Az alperes ezt követően 50 000 Ft-ot átutalt, a további teljesítést azonban megtagadta.
A Művészeti Alap felperes a 43/1983. (XI. 20.) MT rendelet (R.) 2. §-ának (3) bekezdésében írt törvényi felhatalmazás alapján a saját nevében előterjesztett keresetében B. G. javára 50 000 Ft és ennek 1989. november 1-jétől járó kamata, a saját részére pedig a R. 4. §-ának (1) bekezdése szerint a követelt összeg 3%-ának megfelelő járulék megfizetése iránt érvényesített követelést.
Az alperes a keresettel szemben érdemi védekezést nem terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 50 000 Ft és ennek kamatai, valamint 1500 Ft járulék és 1500 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Ítélete indokolásában megállapította, hogy az alperes a követelést nem tette vitássá, ezért a kereset szerinti marasztalása indokolt.
Az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében az alperes fellebbezett. Elismerte, hogy 1989. május 2-án megbízta a művészt embléma és „arculat” tervezésével, az „arculat” formájának kialakítása azonban utólagos megbeszélés tárgya volt, melyre nem került sor. A felek szerződést sem kötöttek, és a művész a terveket az alperes jóváhagyása nélkül mutatta be véleményezés érdekében a Képző- és Iparművészeti Lektorátusnak.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés alaptalan.
A szerzői jogról szóló 1969. évi III. tv. (Szjt.) 3. §-a értelmében, azokban a kérdésekben, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése szerint pedig a szerződéseket a tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben... kell teljesíteni.
A felperes keresete és az alperes fellebbezése alapján az eldöntendő kérdés az volt, hogy a felek milyen tartalmú szerződést kötöttek, és a szerződés teljesítésével az alperes késedelembe esett-e. A felperes által a másodfokú eljárás irataihoz csatolt felhasználási szerződés, a Képző és Iparművészeti Lektorátus szakértői véleménye, valamint a felperes által az alpereshez intézett felszólító levelek tartalma, továbbá B. G.-nek és B. G.-nének a másodfokú tárgyaláson tett nyilatkozata és vallomása alapján megállapítható, hogy a felek jövőben megalkotandó és a szerzői jogi törvény hatálya alá tartozó mű megalkotásában állapodtak meg. A felperes a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítette, az alperes azonban 50 000 Ft szerzői díj megfizetését anélkül tagadta meg, hogy ennek indokoltságát a perben bizonyította volna.
A kifejtettek szerint az alperes a fellebbezésében alaptalanul támadta az elsőfokú ítéletet, melyet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyott. Az eredménytelen fellebbezés következtében a Pp. 239. §-a és a 78. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes másodfokú perköltségét az alperes köteles megtéríteni. [Pf. IV. 20 172/1991. sz]
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
