PK BH 1992/97
PK BH 92/02/97
1992.02.01.
Szerzői mű felhasználásához való hozzájárulás ténye önmagában nem teszi jogszerűvé a felhasználást, ha a hozzájárulást a szerző akár a mű címe, akár a szerkesztés, a szerzőtársi minőség, a társszerzőség vagy egyéb - a szerző személyéhez fűződő jogát érintő - kérdésben feltételekhez köti és a felhasználó ezeket a feltételeket nem tartja be [1969. évi III. tv. (Szjt.) 10. §, 13. § (1) bek., 16-21. §, 53. §].
A felperes az 1980-as évek elején megírta emlékiratait, amely először az F. Híradó elnevezésű kiadványban jelent meg. A megjelenés után a felperes a 73 oldalas kéziratot H. T. újságírónak adta át azzal, hogy gondoskodjon a kiadásáról, ő azonban a kéziratot az alpereshez továbbította. A felperes ragaszkodott a kézirat változtatás nélküli megjelentetéséhez, az alperes azonban azt nem találta kiadhatónak, viszont vállalkozott arra, hogy az 1938-as párizsi labdarúgó-világbajnokság 50 éves jubileuma kapcsán egy könyvet ír, amelybe beépíti a felperes visszaemlékezéseit. Ehhez a tervhez a felperes hozzájárult.
Ilyen előzmények után az alperes egy könyvkiadónál megjelentette 157 oldalas könyvét. Szerzőként az alperes neve szerepel, azonban a könyv alcíme: név szerint a felperes - „az egykori legendás »Gy” - futballtörténeti visszaemlékezései”. A könyvben a felperes teljes egészében egyes szám első személyében mondja el a karrierje történetét. A felperes által aláírt élőszóban utalás van arra, hogy a könyvet a felperes „megírta”, azonban a könyv fülszövege szerint a felperes szavait: az alperes, „több nagy sikerű futballkönyv szerzője, avatott tollal és krónikusi hűséggel örökítette meg”.
Az alperes könyve a felperes kéziratával részint szó szerint megegyezik, részben kisebb változtatásokkal azonos szövegrészek találhatók benne. A szövegegyezőségeken túlmenően bizonyos szerkezeti hasonlóságra utalnak a két mű egyező, hasonló címei is. A felperes kézirata csupán forrásanyagnak nem tekinthető, a perbeli esetben az alperes részéről forrásanyagot meghaladó átvétel történt a felperesi kéziratból.
Az alperes a mű megjelenése után a kiadótól 100 000 forint szerzői díjat kapott.
A felperes keresetében szerzői jogainak megsértése miatt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: az alperes művének ő a szerzője, annak megjelentetésével az alperes szerzői jogait megsértette. Kérte az alperes eltiltását a további jogsértéstől és az alperes kötelezését a sajtóban megfelelő nyilatkozat közzétételére, továbbá a még fellelhető példányok megsemmisítésének elrendelését. 400 000 forint szerzői jogdíj, illetve kártérítés megfizetésére is kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes kéziratát a felperes hozzájárulásával használta fel könyvében, azzal nem élt vissza, a felperesnek pedig sem a mű címével, sem tartalmával, sem egyéb szerzői jogával kapcsolatban semmiféle igénye nem volt, így a felperes szerzői jogait nem sértette meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes műve lényegi változtatás nélkül tartalmazza a felperes kéziratát, így a könyv ezen fejezeteinek egyedüli szerzője a felperes, ezáltal az alperes a felperes szerzői jogait megsértette. Az alperest a további jogsértéstől eltiltotta, egyben feljogosította a felperest, hogy a bíróság megállapításait a sajtóban az alperes költségére közzétegye. Az alperest 100 000 forint és kamatai, valamint 14 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperes javára, egyben az alperest 50 000 forint bírsággal is sújtotta. A meghaladó keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint bizonyítást nyert, hogy az alperes a felperes kéziratát lényegében változtatás nélkül teljes egészében, címének megváltoztatásával, saját neve alatt jelentette meg, nem tüntette fel a felperes szerzőségét, ezáltal a felperes szerzői jogait megsértette.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, az ítélet megváltoztatását és a felperesi kereset teljes elutasítását kérve. Arra hivatkozott, hogy nem kiadásra, hanem átdolgozásra fogadta el a kéziratot, csak arra vállalkozott, hogy a kiadhatatlan kéziratot bedolgozza saját könyvébe, aminek maradéktalanul, a felperes hozzájárulása alapján eleget is tett.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Az alperes fellebbezése az alábbiak szerint alapos.
Az elsőfokú bíróság nem derítette fel kellőképpen a tényállást, ezért ítélete nem megalapozott.
Az 1969. évi III. tv. (Szjt.) 10. §-a értelmében a szerző személyéhez fűződő jogát sérti művének minden jogosulatlan megváltoztatása vagy felhasználása.
Az Szjt. 13. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerző személyéhez fűződő jogát sérti művének minden jogosulatlan megváltoztatása vagy felhasználása.
Az Szjt. 13. §-ának (1) bekezdése értelmében a mű bármilyen felhasználásához a szerző hozzájárulása szükséges. Ez vonatkozik a mű sajátos címének felhasználásához is. Az már a rendelkezésre álló adatok - elsősorban a szakértői vélemény - alapján is megállapítható, hogy a perbeli felhasználás nem esik az Szjt. 16-21. §-aiban szabályozott szabad felhasználás esetkörébe, illetve, hogy nem forrásanyagként való felhasználásáról van szó. Ezért a kézirat felhasználásához a felperes hozzájárulására szükség volt.
Az eddig rendelkezésre álló adatokból, így a felperes 1987. X. 31-i, illetve a fellebbezéshez becsatolt 1985. július 1-jei keltű levélből megállapítható, hogy a felperes a mű felhasználásához hozzájárult. A mű felhasználásához való hozzájárulás ténye azonban önmagában nem teszi jogszerűvé a felhasználást, ha a hozzájárulást a szerző akár a mű címe, akár a szerkesztés, a szerzőtársi minőség, a társszerzőség vagy egyéb - a szerző személyéhez fűződő jogát érintő - kérdésben feltételekhez köti, és a felhasználó ezeket a megállapodás szerinti feltételeket nem tartja be.
Az adott esetben a felperes a peradatok szerint (1985. IV. 27-i, 1987. X. 31-i és a fellebbezéshez csatolt levél) mind a cím, mind pedig a szerkesztés kérdéseiben feltételeket szabott, az eddigi peradatok szerint ezeket az alperes nem teljesítette. Az alperes ennek ellenkezőjét állítja, előadva fellebbezésében, hogy a felperessel kötött megállapodást betartotta, és arra hivatkozik, hogy a felperes személyes meghallgatása ezt az állítását igazolná. Ebben a körben az elsőfokú bíróság a tényállást nem derítette fel.
Az Szjt. 53. §-ának (1) bekezdése értelmében a mű jogosulatlan felhasználása esetén a szerzőt megilleti a jogszerű felhasználás fejében járó díj, a bírság kiszabására pedig a felróható jogsértés esetén a kártérítés összegén felül a szerzői díjhoz igazodó összegben az 53. § (2) bekezdése alapján kerül sor.
A szerzői díj összege függ attól, hogy a mű önálló részekre szétválasztható-e, ezért a peres feleket társszerzőknek kell minősíteni, vagy pedig szerzőtársak közös művéről van szó. Ez olyan szakkérdés, amelynek tisztázását az elsőfokú bíróság elmulasztotta, holott a felperes hivatkozott leveleiből a társszerzői és/vagy a szerzőtársi együttműködésre utaló szándék egyértelmű.
A felperes kézirata felhasználásával kapcsolatos részletes megállapodásának vizsgálatához szükséges ezért a felek együttes személyes meghallgatása, H. T. tanúkénti kihallgatása, illetve a szerződési arány és minőség megállapításához a szakvélemény kiegészítése.
Miután a tényállás felderítéséhez a bizonyítási eljárás széles körű kiegészítése szükséges, és csak ez után hozható az ügyben megnyugtató döntés, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 558/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás