BK BH 1993/11
BK BH 1993/11
1993.01.01.
Ha az alapügyben eljárt bírósági a végrehajtási kegyelem feltételei fennállásának vizsgálatát elmulasztja, vagy pedig a bíróság jogerős határozatának a meghozatala után merülnek fel olyan újabb adatok, amelyek az eljárt bíróságok nem is vizsgálhattak: a végrehajtási kegyelem tárgyában való állásfoglalás a büntetés-végrehajtási bírói hatáskörébe tartozik:
más a helyzet, ha az alapügyben eljárt bíróság ezt a kérdést vizsgálta, és a végrehajtási kegyelem feltételei kérdésében határozott álláspontot foglalt el: ebben az esetben a Bv.-bíró nem helyezkedhet az alapügyben eljárt bíróságokétól eltérő álláspontra [1990. évi XXXIX. tv. 1. § (2) bek. f) pont, 13/1990. (VI. 19.) IM r. 1. § (1) bek.].
I. 1. A kerületi bíróság az 1991. február 15. napján kelt ítéletében a terhelt bűnösségét természet elleni erőszakos fajtalanság büntettében, 7 rb. megrontás büntettében és 2 rb. természet elleni fajtalanság büntettében állapította meg, ezért - halmazati büntetéskén - 2 évi börtönbüntetésre, 2 évre a közügyek gyakorlásától eltiltásra, továbbá végleges hatályú foglalkozástól eltiltásra mint mellékbüntetésekre ítélte.
A másodfokú bíróság az 1992. február 25. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés kiszabására vonatkozó részében annyiban változtatta meg, hogy a terheltre kiszabott börtönbüntetés tartamát 1 év 6 hónapra enyhítette, továbbá a foglalkozástól eltiltást 5 évre, a humán asszisztensi foglalkozástól eltiltásra mérsékelte, egyben megállapította, hogy a terheltre kiszabott szabadságvesztés - a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény folytán - az egynyolcadával csökken.
2. A másodfokon eljárt bíróság a jogerős szabadságvesztésről kiállított szabadságvesztés értesítést a jogerős határozat meghozatalának a napján adta át a bíróság büntetés-végrehajtási irodájának, ennek alapján a büntetés-végrehajtási bíró (a továbbiakban: bv.-bíró) a terheltet 1992. március 12. napjára hívta fel a szabadságvesztés megkezdésére.
A terhelt 1992. március 17. napján kérelmet nyújtott be és a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 1. §-a (2) bekezdésének f) pontjára utalva a végrehajtási kegyelem alkalmazását kérte arra hivatkozással, hogy gyógyíthatatlan, súlyos betegségben szenved.
A bv.-bíró 1992. április 8. napján igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki annak megállapítása végett, hogy a terhelt szenved-e az általa hivatkozott megbetegedésben.
Az orvos szakértői intézet 1992. május 22. napján kelt szakvéleményében megállapította, hogy a terhelt eszméletvesztéssel és görcsökkel járó szervi-idegrendszeri megbetegedésben (epilepsia temporalis) szenved, a gyógykezelése ellenére a rosszullétei gyakran ismétlődnek, ezért ideg- és elmeorvosi szempontból a betegsége súlyos és gyógyíthatatlan betegségként értékelhető. A szóban forgó szakvélemény nem tér ki ugyan arra, hogy ez a betegsége a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény hatálybalépésekor (1990. június 18. napján) is fennállott-e, utalást tartalmaz azonban a szakvélemény arra, hogy a terhelt 13 éves kora óta szenved a jelzett megbetegedésben, állandó gyógyszeres kezelésre szorul, havonta két-három alkalommal vannak eszméletvesztéses rohamai.
3. A bv.-bíró az igazságügyi orvos szakértői véleményre tekintettel az 1992. május 27. napján kelt végzésében mentesítette az elítéltet a szabadságvesztés végrehajtása alól, megállapítva, hogy a terhelt a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 1. §-a (2) bekezdésének f) pontja folytán végrehajtási kegyelem alá esik.
A főügyész "fellebbezést" nyújtott be a bv.-bíró említett határozata ellen, melyet részletesen indokolt.
4. A főügyész által bejelentett fellebbezés alapján a másodfokú bíróság az 1992. június 9. napján kelt végzésében az ügyészi fellebbezés elbírálását "mellőzte", és felhívta a bíróság büntetés-végrehajtási csoportját, hogy a végrehajtási kegyelem hatálytalanítása tárgyában hozzon határozatot, majd utasította, hogy az iratokat küldje meg a kerületi bíróságnak a végrehajtási kegyelem alkalmazhatóságának a vizsgálata érdekében.
A másodfokú bíróság határozatának indokolásában kifejtette, hogy a bv.-bíró fellebbezéssel megtámadott végzése ellentétben áll a törvény rendelkezésével. A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 10. §-ában foglalt rendelkezés értelmében a bv.-bíró kizárólag abban az esetben dönthet a végrehajtási kegyelem alkalmazásáról, ha a közkegyelem tárgyában hozott törvény hatálybalépésekor az ítélkező bíróság már gondoskodott a büntetés végrehajtásáról. Minthogy pedig az adott esetben a terhelt büntetőügyében az elsőfokú bíróság ítélete - a másodfokú bíróság ítélete folytán - 1992. február 25. napján emelkedett jogerőre, a végrehajtási kegyelem alkalmazhatósága kérdésében kizárólag az alapügyben eljárt kerületi bíróság jogosult határozatot hozni. A másodfokon eljárt bíróság álláspontja szerint a bv.-bírót az a jogosultság sem illette meg, hogy igazságügyi orvos szakértői vizsgálatot rendeljen el, erre is csak az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság lett volna jogosult.
Az eljárási szabályok megsértése miatt a másodfokú bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
II. 1. A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 10. §-ában foglalt rendelkezés szerint "az 1-4. §-ban szabályozott végrehajtási kegyelem alkalmazhatóságáról a büntetés-végrehajtási bíró határoz, ha a bíróság e törvény hatálybalépésekor már gondoskodott a büntetés-végrehajtásáról". Az említett törvényhely helyes értelmezése szerint a törvény ezzel a rendelkezéssel azt az esetet szabályozza, amikor a jogerős ítélet meghozatalát követően, de a büntetés végrehajtásának a megkezdése előtt merült fel a közkegyelem alkalmazhatósága. Ebben az esetben a törvény kifejezetten a bv.-bíró hatáskörébe utalta a büntetés végrehajtása, illetőleg a végrehajtási kegyelem alkalmazása tekintetében hozandó döntést. Ugyanakkor az 1990. évi XXXIX. törvény végrehajtása tárgyában kiadott 13/1990. (VI. 19.) IM rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében, ha a bíróság a büntetés végrehajtásáról már gondoskodott - amely a szabadságvesztés végrehajtásáról szóló értesítés kiállítását jelenti -, a törvény 1-4. §-aiban szabályozott (végrehajtási) kegyelem alkalmazhatóságáról a megyei (fővárosi) bíróságon működő bv.-bíró határoz. Ez a jogszabály tehát a bv.-bíró hatáskörét nem szűkítette le a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvény hatálybalépésének az időpontjára.
Mindezekből a rendelkezésekből az a következtetés vonható le, hogy a büntetés-végrehajtási bírónak a szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó értesítés és a rendelkezésre álló egyéb adatok alapján kell megvizsgálnia, hogy nem áll-e fenn a Btk. 66. §-ának c) pontjában foglalt, a büntetés végrehajtóságát kizáró ok.
Igaz ugyan, hogy az alapeljárásban eljárt bíróságoknak azt vizsgálniuk kell, hogy a végrehajtási kegyelem alkalmazásának a feltételei fennállnak-e, de ha ez a vizsgálat elmaradt, avagy a bíróság jogerős határozatának a meghozatala után olyan újabb adatok merültek fel, amelyeket az alapügyben eljárt bíróságok nem tettek vizsgálat tárgyává: a bv.-bírónak a hatáskörébe tartozik a végrehajtási kegyelem tárgyában történt állásfoglalás. Természetesen más a helyzet, ha az alapügyben eljárt bíróság ezt a kérdést vizsgálat tárgyává tette, és a kontradiktórius eljárás keretei között ennek a kérdésnek a vizsgálata során határozott álláspontot foglalt el. Ilyen esetben a bv.-bíró nem helyezkedhet az alapügyben eljárt bíróságoktól eltérő álláspontra.
Az adott esetben azonban kizárólag a bv.-bíró előtt merült fel az a kérdés, hogy a terhelt megbetegedése gyógyíthatatlan, súlyos betegségnek tekintendő-e, így a bv.-bíró nem tévedett, mikor a terheltnek ebben a kérdésben való megvizsgálását az orvos szakértői iroda közbejöttével elrendelte, és a szakvéleményben foglalt adatokat az értékelésének körébe vonta, annak a kérdésnek a megítélése szempontjából, hogy az 1990. évi XXXIX. törvény 1. §-a (2) bekezdésének f) pontjában foglalt feltételek fennállnak-e.
A másodfokon eljárt bíróság ehhez képest - a főügyész álláspontjával egyetértve - törvénysértően járt el, amikor a közkegyelem tárgyában hozott határozat tekintetében elvonta a bv.-bíró hatáskörét, és öt arra utasította, hogy az alapügyben eljárt bírósághoz küldje meg az iratokat a szóban forgó kérdésben való állásfoglalás végett.
2. A másodfokon eljárt bíróság végzése törvénysértő abban a vonatkozásban is, hogy a bv.-bíró által hozott határozat ellen a főügyészség által bejelentett fellebbezés tekintetében olyan rendelkezést hozott, hogy az ügyészi fellebbezés elbírálását "mellőzi". Ilyen rendelkezés hozatalára a Be. nem ad lehetőséget. A másodfokú bíróság abban az esetben járt volna el az eljárásjogi rendelkezéseknek megfelelően, ha a Be. 249. §-ának a) pontja alapján az ügyész által bejelentett fellebbezést - mint a törvényben kizárt perorvoslatot - elutasítja.
3. Törvénysértő a másodfokú bíróság végzésének az a rendelkezése is, amelyben felhívta a büntetés-végrehajtási bírót, hogy a végrehajtási kegyelem hatálytalanítása kérdésében hozzon utólagos határozatot, és ezt követően az iratokat küldje meg az alapügyben eljárt kerületi bíróságnak a végrehajtási kegyelem alkalmazhatósága tárgyában való határozathozatal végett. Amint az előbbiekben (1. pont) kifejtettek tartalmazzák: az adott esetben a bv.-bíró nem lépte túl a 13/1990. (VI. 19.) IM rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést, amikor meghozta a határozatot.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság végzése - a büntetőeljárási rendelkezések megsértése folytán - törvénysértő, ezért a végzést hatályon kívül helyezte. (B. törv. III. 1440/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás