GK BH 1993/110
GK BH 1993/110
1993.02.01.
Egyetemleges marasztalásra irányuló kereset esetén lényeges eljárási szabályt sért a bíróság, ha az alperesként megjelölt gazdálkodó szervezetek mindegyikét a tárgyalásra nem idézi meg, és csak az egyikükkel szemben bírálja el a keresetet. Arra azonban van lehetőségük az alpereseknek, hogy az egyiküket képviselhesse az eljárásban [Pp. 51. § b) pont, 67. § (1) bek. b) pont].
A felperes 1988. június 30-án bizományi szerződést kötött a M. Ipari Szolgáltató Kisszövetkezettel (a továbbiakban: alperes), az „Á” Általános Szolgáltató és Építőipari (a továbbiakban: Á) Kisszövetkezettel, a H. Szervező és Szolgáltató (a továbbiakban: H) Kisszövetkezettel a TECHNOS (a továbbiakban: T) Kisszövetkezettel és a C. Ipari és Szolgáltató (a továbbiakban: C) Kisszövetkezettel, mint bizományosokkal. A szerződésben a bizományosok arra vállaltak kötelezettséget, hogy a felperestől értékesítésre 1988. július 8-ig átvesznek 2500 db rakományrögzítőt 2500 Ft/db egységáron, 75 000 méter hevedert 41,16 Ft/m egységáron, és az értékesítés után összesen 11 671 250 Ft-ot (9 337 000 Ft ellenérték + áfa) átutalnak a felperesnek. A szerződésben azt is kikötötték, hogy a bizományosok az értékesítési kötelezettségüknek 1988. július 1. és szeptember 30. között kötelesek eleget tenni. A szerződés 5. pontjában a bizományosok - arra az estre, ha az értékesítési kötelezettségüknek 1988. szeptember 30-ig nem tudnának eleget tenni - vállalták, hogy a 11 671 250 Ft-ot a felperesnek 1988. szeptember 30-ig átutalják. A bizományosok közül a C. Kisszövetkezet 1988. július 7-én a felperestől 2447 db rakományrögzítőt vett át, s ebből 1988. december 19-e és 1989. január 24-e között 2295 db-ot a P. Kisszövetkezetnek, 15 db-ot a K. Volánnak, 12 db-ot pedig az „Á” Kisszövetkezet bizományosnak értékesített.
A bizományosok a heveder ellenértékét a felperesnek kifizették, a rakományrögzítő ellenértékét - áfával együtt 7 812 500 Ft összegben - nem, helyette a C. Kisszövetkezet bizományos a P. Kisszövetkezethez történő szállításokról kiállított szállítóleveleket adta át a felperesnek, aki a perbeli termékeket a P. Kisszövetkezettel szemben számlázta. Az a számlákat nem egyenlítette ki, az 1989. január 23-án kelt beszedési megbízásra írt kifogása szerint azért, mert a felperesnek megrendelést nem küldött, vele szerződéses kapcsolatban nem áll.
A felperes 1989. június 28-án a szerződő partnereit eredménytelenül szólította fel a fizetésre, ezért 1991. június 21-én keresettel fordult a bírósághoz. A keresetében összesen 7 812 500 Ft (ebből 6 250 000 Ft ellenérték + 1 562 500 Ft áfa) és ennek évi 20%-os kamata megfizetésére egyetemleges marasztalással kérte kötelezni a vele szerződő feleket. Előadta, hogy a szerződés alapján az alpereseknek legkésőbb 1988. szeptember 30-án az átvett áru ellenértékét ki kellett volna fizetniük, függetlenül attól, hogy történt-e értékesítés. Az alperesek a szerződésszerű teljesítés elől elzárkóztak, vagyis megszegték a szerződést. Az a körülmény, hogy a felperes a P. Kisszövetkezetnek megküldte a számlát, ez nem mentesítette az alpereseket a fizetési kötelezettség alól, mert az alperesek fizetési kötelezettsége 1988. szeptember 30-án beállt. A P. Kisszövetkezettel pedig jóval később kötött a C. Kisszövetkezet szerződést.
A perben az M. Kisszövetkezet bizományos „járt el” alperesként. Érdemi védekezésében beismerte, hogy a C. Kisszövetkezet a felperestől 1988. július 7-én a bizományi szerződés alapján vette át a 2447 db rakományrögzítőt, s ebből a szállítólevelek szerint 1988. december 19-e és 1989. január 24-e között a P. Kisszövetkezet 2295 db-ot vásárolt meg, de további 27 db is értékesítésre került. Így az átvett 2447 db-ból 2322 db értékesítése kimutatható, ezért az ezt meghaladó 178 db esetében a fizetési kötelezettségét 445 000 Ft vételár + áfa, összesen 556 250 Ft erejéig elismerte, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint azáltal, hogy a P. Kisszövetkezet nevére a számlát kiállította, a vevővel a felperes került közvetlenül jogviszonyba. Erre tekintettel a C-nek nem volt módja a P. Kisszövetkezettel szemben a számlát kiállítani, mert a kettős fizetés veszélye állt fenn. A számla kiállításával a felperes a bizományi szerződés hatályát megszüntette, és lehetetlenné tette az ellenérték behajtását a bizományosok részéről.
Az elsőfokú bíróság a felek nyilatkozatai, és a becsatolt okiratok alapján tényként állapította meg, hogy az alperes és a bizományos társai azáltal, hogy a rakományrögzítők nagy részét értékesítették, eleget tettek a bizományi szerződésben vállalt kötelezettségüknek. A felperes vételárigénye a P. Kisszövetkezet vevővel szemben nyílott meg. Ezért az alperest az általa elismert összegnek és kamatának megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Ezen ítéletnek az elutasító rendelkezése ellen a felperes fellebbezett, és az alperesek kereset szerinti marasztalását kérte. Előadta, hogy alperesek nem teljesíthettek oly módon, hogy a P. által aláírt szállítóleveleket átadják, s ezzel a fizetési kötelezettségüket harmadik személyre hárítják át.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a felperes a bizományi szerződést a keresetében alperesként megjelölt gazdálkodó szervezetekkel kötötte meg - akik a Ptk. 337. §-a értelmében egyetemlegesen voltak kötelezettek -, és a keresetét minden szerződő partnerével szemben - egyetemleges marasztalást kérve - elő is terjesztette. A több alperes együttes perlésére a Pp. 51. §-ának b) pontja szerint jogi lehetősége volt. Ezzel szemben az elsőfokú eljárásban mindvégig csak az I. r. alperes járt el. Nincsen adat arra nézve, hogy a keresetlevelet a bíróság a többi alperes (alperesi pertársak) részére kézbesítette, vagy őket a tárgyalásra megidézte volna, így azok a perben nem is vettek részt, nem terjeszthették elő védekezésüket stb. Az elsőfokú bíróság ugyan megidézte a C. Kisszövetkezetet, de amint az iratokhoz 26. sorszám alatt csatolt levélből kitűnik, a kisszövetkezet a perbeli pozícióját nem ismerte, ezért azt kérdezte, hogy az ítélet marasztaló rendelkezése vonatkozik-e rá. Az elsőfokú bíróság azt a választ adta, hogy kizárólag a M. Kisszövetkezetet marasztalta.
Az alperes az elsőfokú eljárásban nem lépett fel az alperesi pertársak meghatalmazottjaként [Pp. 67. § (1) bek. b)]; meghatalmazást nem csatolt, a másodfokú eljárásban pedig ki is jelentette, hogy a pertársak képviseletére meghatalmazása nem volt, így jognyilatkozatait saját nevében tette meg.
Tekintettel arra, hogy a felperes a keresetét a vele szerződő felek mindegyikével szemben előterjesztette, és fellebbezésében is valamennyi alperes marasztalását kérte, így a perbeli vita eldöntése csak valamennyi szerződő fél perben állása mellett lehetséges. Az elsőfokú bíróság azáltal, hogy az eljárást a keresettől eltérően csak egy alperessel szemben folytatta le, és ennek folytán az ítéletet is csak ezzel az egy alperessel szemben hozta meg, olyan lényeges eljárási szabályt sértett, amely a másodfokú eljárásban nem volt orvosolható.
A per érdemét illetően azt állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a tényállás is hiányos. A felek között létrejött szerződés szerint ugyanis a perbeli termék 1988. szeptember 30-tól az alperesek tulajdonába került, ettől kezdve az alperesek azzal csak sajátjukként rendelkezhettek. Ebből az is következik, hogy ettől fogva az alperesek nem, mint bizományosok, hanem mint vevők álltak szemben a felperessel, és a felperes tőlük követelhette a vételár kifizetését. Így az alperesek a P. Kisszövetkezettel is mint az áru tulajdonosai - és nem, mint a felperes megbízottjai - voltak jogosultak adásvételi szerződés megkötésére. Ezért a továbbiakban vizsgálni kell, hogy a felek között létrejött-e utólag olyan megállapodás, amelyben a felek e vonatkozásban a szerződést módosították, vagy történt-e a Ptk. 328. §-a szerint engedményezés a C. Kisszövetkezet részéről. Tanúkat kell kihallgatni arra vonatkozóan, hogy milyen körülmények között, milyen okból állított ki számlát a felperes a P. Kisszövetkezettel szemben, és értesítette-e a C. Kisszövetkezet az esetleges engedményezésről a P. Kisszövetkezetet. Amennyiben a felek között a perbeli szerződés - amely 1988. szeptember 30-ig bizományi, majd ettől kezdve adásvételi szerződésnek minősül - módosítására nem került sor, és a C. Kisszövetkezet a P. Kisszövetkezettől járó vételár követelését sem engedményezte a felperesre, úgy a perbeli vita eldöntésénél az eredeti írásba foglalt szerződésben foglaltak az irányadóak. Engedményezés esetén, minthogy az nyilvánvalóan nem volt ingyenes, az alperesek a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése szerint - figyelemmel a Ptk. 337. §-ának (2) bekezdésére is - a vételár erejéig kezesként felelnek.
A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét, a Pp. 252. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot - a keresetben megjelölt alperesek perben állásával - a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. I. 30 073/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás