• Tartalom

1993. évi CXIV. törvény

1993. évi CXIV. törvény

az állattenyésztésről1

2013.04.05.

Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a gazdasági célú állattenyésztés biztosítsa a piacképes, minőségi állati termék előállítás genetikai hátterét; segítse hazánk részvételét a nemzetközi szakmai, kereskedelmi együttműködésekben; szolgálja a kiváló, nagy termelőképességű, gazdaságos fajták, hibridek fenntartását, fejlesztését, elterjesztését, továbbá a magyar állattenyésztés történeti múltjához tartozó állatfajták megőrzését, a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény célja és hatálya

1. § E törvény az állatok tenyésztését azzal a céllal szabályozza, hogy az

a) elősegítse a magas színvonalú tenyésztő tevékenység folytatását;

b) az állatok tenyész- és haszonértéküket, genetikai sokféleségüket megőrizzék, illetve növeljék;

c) az állattenyésztésben alkalmazott tenyésztési módszerek feleljenek meg a környezet- és természetvédelmi, állatvédelmi, közegészségügyi, piaci, valamint állategészségügyi követelményeknek;

d) javuljon az előállított állati termék minősége, előállításának gazdaságossága és versenyképessége;

e) hosszú távon megőrizhetők legyenek a nemzeti értéket képviselő fajták génjei, egyedei, illetve azok csoportjai, genetikai sokféleségük;

f) biztosítsa a nemzetközi előírásokhoz való alkalmazkodást.

2. §2 A törvény hatálya kiterjed a szarvasmarha, bivaly, juh, kecske, ló, szamár, sertés, baromfi, házinyúl, prémes állat, méh, hal, és az egyéb állatok gazdasági célú tenyész- és haszonérték növelő köztenyésztésére, valamint a vadászható vadfajok zárttéri, élelmiszer-termelési célú köztenyésztésére.

Fogalommeghatározások

3. § E törvény alkalmazásában

1. Apaállat: az a hímivarú tenyészállat, amelyet az elismert tenyésztő szervezet a tenyésztési programjában előírtak szerint annak minősít.

2. Állattenyésztés: az állatok tenyész- és haszonértékét növelő célirányos tevékenységek összessége.

3. Baromfikeltető állomás: az a létesítmény, amelyben továbbtenyésztésre vagy árutermelő állományok előállítása céljából tenyész- vagy keltetőtojásokat keltetnek.

4. Ellenőrző teszt: a keresztezéses vagy hibrid tenyésztés keretében végzett állományszintű üzemi vagy központi vizsgálat, amelyben véletlenszerű mintavétel vizsgálati eredményeinek segítségével állapítják meg a végtermékek teljesítményét és minőségét, valamint a végtermék-előállító szülők reprodukciós teljesítményét.

5. Embrió-átültető állomás: petesejtek és embriók előállítására, nyilvántartására, kezelésére, átültetésére, illetve értékesítésére szolgáló, helyhez kötött vagy mozgó létesítmény.

6. Fajtafenntartás: egy adott fajta, fajtakonstrukció genetikai tulajdonságainak megőrzését, illetve folyamatos genetikai fejlesztését szolgáló tevékenységek összessége.

7.3 Gazdasági cél: a mezőgazdaság, az élelmiszer-termelés, a prémtermelés, a sport- és szabadidős tevékenység céljára történő állat-, illetve állati eredetű termék-előállítás, -forgalmazás.

8. Halkeltető állomás: halivadék mesterséges előállítására szolgáló létesítmény.

9. Keltetőtojás: olyan keltetésre alkalmas tojás, amelyet haszonállat-előállítás céljából keltetnek és amelyből a kikelt utód nem kerülhet továbbtenyésztésre.

10. Mesterséges termékenyítési engedély: olyan közokirat, amelynek birtokában lehet az apaállattól a mesterséges termékenyítő állomásokon spermát nyerni.

11. Mesterséges termékenyítő állomás: olyan létesítmény, amelyben mesterséges termékenyítés céljából spermanyeréshez, -kezeléshez és -értékesítéshez apaállatokat tartanak, illetve értékesítésre spermát kezelnek és tárolnak.

12. Méhanyanevelő telep: olyan méhészet, amelyben forgalmazás céljára, ellenőrzött törzscsaládoktól származó méhanyákat nevelnek.

13. Szaporítóanyag: friss, tartósított és mélyhűtött sperma, petesejt, embrió, tenyésztojás, keltetőtojás, halikra, hallárva.

14. Származási igazolás: elismert tenyésztő szervezet által a tenyészállat és szaporítóanyag tenyésztési adatairól, a törzskönyv vagy a tenyésztési főkönyv alapján kiállított közokirat.

15. Teljesítményvizsgálat: a tenyészérték becsléséhez, az állatok teljesítményei és ezen belül termékei minőségének megállapítására szolgáló eljárás.

16. Tenyészállat: olyan, azonosító számmal vagy jellel ellátott és nyilvántartott állat, amely egyedileg vagy az állatcsoport részeként azonosítható:

a) amelynek szüleit és nagyszüleit törzskönyvbe vették vagy jegyezték be, és maga a tenyészállat törzskönyvezett vagy bejegyzett és törzskönyvezhető, vagy

b) amelyet elismert tenyésztő szervezet tenyésztési főkönyvében nyilvántartanak, vagy

c) amelyet elismert tenyésztő szervezet a kisállatfajok meghatározott körében, származási igazolással annak ismer el.

17. Tenyészérték: a tenyészállat becsült örökítőképessége, amely utal utódai teljesítményére.

18. Tenyésztési adat: e törvény hatálya alá tartozó állatfajok egyedeinek, csoportjainak törzskönyvben, tenyésztési főkönyvben nyilvántartott, az egyed, a csoport azonosítására, tartási helyére, származására, küllemére, teljesítményére, tenyészértékére, tenyésztőjére és tulajdonosára vonatkozó bejegyzés.

19. Tenyésztési főkönyv: elismert tenyésztő szervezet által vezetett — a tenyésztési hatóság által hitelesített — közokirat, amely a keresztezési vagy hibridizációs program tenyészállatai tenyésztési adatainak nyilvántartására és igazolására szolgál.

20.4 Tenyésztési hatóság: az állattenyésztési hatósági feladatok ellátásáért felelős szerv.

21. Tenyésztési program: meghatározott gazdasági cél elérésére végzett tenyésztési tevékenységek sora és az ezek megvalósításához szükséges feltételrendszer (nyilvántartás, teljesítményvizsgálat, törzskönyvezés stb.).

22. Tenyésztojás: olyan keltetésre alkalmas tojás, amelyet tenyészállat-előállítás céljára keltetnek és amelyből az utód továbbtenyésztésre kerülhet.

23.5 Tenyésztő egyesület, illetve szövetség: a tenyésztők által létrehozott olyan egyesület, amelyet a tenyésztési hatóság tenyésztő szervezetként elismer, és amely a tagjai által jóváhagyott és a tenyésztési hatóság által elismert tenyésztési programot hajt végre.

24. Tenyésztő szervezet: elismert tenyésztő egyesület, tenyésztő szövetség és tenyésztő vállalkozás.

25. Tenyésztő vállalkozás: egy vagy több természetes, illetve jogi személy által létrehozott, gazdasági tevékenységet végző szervezet, amely a fajtaelismerés keretében jogot kapott tenyészállat és szaporítóanyag előállítására, forgalmazására, illetve keresztezési program végrehajtására.

26. Törzskönyv: elismert tenyésztő szervezet által vezetett — a tenyésztési hatóság által hitelesített — közokirat, amely a tenyésztési programjába befogadott fajtatiszta tenyészállatok tenyésztési adatainak nyilvántartására és igazolására szolgál.

27. Törzskönyvezés: a tenyésztési adatok hiteles gyűjtése, tenyésztési főkönyvben vagy törzskönyvben történő nyilvántartása, feldolgozása, rendszerezése, igazolása és közzététele.

28.6 Köztenyésztés: tenyészállat, árutermelő állomány, szaporítóanyag forgalomba hozatala, átadása más tenyésztő, valamint állattartó részére, illetve egynél több tenyészetet érintő tenyésztési, törzskönyvezési szolgáltatás végzése.

29.7 Spermatároló központ: olyan létesítmény, amelyben forgalmazás és felhasználás céljára mesterséges termékenyítési engedéllyel ellátott apaállattól származó spermát kezelnek és raktároznak.

II. Fejezet

ÁLLATTENYÉSZTÉS

Tenyészállat, szaporítóanyag használata

4. §8 Szarvasmarha-, bivaly-, juh-, kecske-, ló-, szamár- és sertésfajoknál utódok előállítására csak olyan apaállat használható fel, amely megfelel a 3. § 1. pontjában előírt feltételeknek.

5. § (1) Mesterséges termékenyítő állomásokról vagy ilyen állomások számára spermát felkínálni vagy értékesíteni csak akkor szabad, ha

a) azt mesterséges termékenyítő állomáson vagy annak szervezésében, mesterséges termékenyítési engedéllyel rendelkező apaállattól vették le, és

b) az előkészítés során minden adag — az előírásoknak megfelelő minőségű — spermát származásazonosító jelzéssel láttak el, továbbá

c)9 azt – jogszabályban meghatározott körben – a spermát termelő apaállat származási igazolása, vércsoport- vagy azzal egyenértékű vizsgálat igazolása és a mesterséges termékenyítő állomás spermaminőségi igazolása kíséri.

(2) Petesejteket és embriókat kizárólag embrióátültető állomások, elismert tenyésztő szervezetek, illetve elismert tenyésztő szervezetek tagjai csak akkor ajánlhatnak fel vagy forgalmazhatnak, ha a petesejtek és embriók

a) tenyésztési program szerint kijelölt nőivarú tenyészállatoktól és apaállatoktól származnak;

b) kinyerése, kezelése, embrióátültető állomáson keresztül történt;

c) a tárolást, szállítást szolgáló csomagoláson — a származás azonosíthatósága érdekében — jelöléssel vannak ellátva vagy az embrióátültetést követően az embriót befogadó anyaállatot a 8. §-ban meghatározott módon megjelölték.

(3) A forgalomba hozatal során

a)10 a petesejteket a termelő anya származási igazolásának, vércsoport- vagy azzal egyenértékű vizsgálat és az embrióátültető állomás petesejt igazolásának,

b)11 az embriókat az ivarsejtet termelő szülők származási igazolásának, vércsoport- vagy azzal egyenértékű vizsgálat és az embrióátültető állomás igazolásának

kell kísérnie.

(4)12 Ha a forgalomba hozott műszalmában egynél több petesejt vagy embrió található, amelyek csak azonos szülőktől származhatnak, azt erre vonatkozó egyértelmű igazolásnak kell kísérnie.

(5)13 A keltető- és tenyésztojást tenyészetazonosító jelzéssel kell ellátni, és a tenyésztojást az elismert tenyésztő szervezet származási igazolásának, a keltetőtojást pedig az azt termelő állomány származási igazolása alapján kiállított szállítólevélnek kell kísérnie.

6. §14 A tenyészállat-kiállítást, -árverést a vonatkozó állat-egészségügyi, közegészségügyi és egyéb előírások megtartásával, az elismert tenyésztő szervezet, több faj, illetve fajta együttes részvétele esetén az elismert tenyésztő egyesületek (szövetségek) által létrehozott szövetség hozzájárulásával, a tenyésztési hatóság felügyeletével lehet tartani.

Teljesítményvizsgálat, tenyészértékbecslés

7. § (1)15

(2)16 A teljesítményvizsgálatokat és az ellenőrző teszteket a tenyésztési hatóság végzi térítés ellenében, melynek alapján becsli a tenyészértéket és a végtermék teljesítményeket.

(3) A tenyésztési hatóság — ellenőrzése mellett — elismert tenyésztő szervezetet is megbízhat a teljesítményvizsgálatok végzésével, kivéve a fajtaelismerésre irányuló vizsgálatokat.

(4) A tenyésztési hatóság a tenyészértékbecsléskor más vizsgálatok eredményeit is alapul veheti, ha azokat elismert tenyésztő szervezet végzi, vagy annak megbízásából és ellenőrzése mellett végzik, és az alkalmazott vizsgálati módszerrel az eredmények hiteles és szakszerű megállapítása biztosított.

(5) A teljesítményvizsgálatokban, tenyészértékbecslésben érintett, elismert tenyésztő szervezet és a tenyészállat tartója a vizsgálatra vonatkozó adatokat, állatokat, szaporítóanyagokat köteles térítésmentesen a tenyésztési hatóság rendelkezésére bocsátani.

(6) A külföldön végzett hiteles teljesítményvizsgálatok és tenyészértékbecslések a hazai teljesítményvizsgálatokkal és tenyészértékbecslésekkel akkor egyenértékűek és fogadhatók el, ha az eredményeket azonos módszerrel és pontossággal állapították meg vagy azok megfelelően átszámíthatók.

(7) A teljesítményvizsgálat és a tenyészértékbecslés eredménye a tenyésztő genetikai fejlesztő munkájának elősegítésére, az elismert tenyésztő szervezetek tenyésztési programjának megvalósítására, továbbá a tenyésztési hatóság ellenőrző, engedélyező és hitelesítő tevékenységének végzéséhez használható fel.

Jelölés

8. § (1)17 A külön jogszabályban meghatározott állatok ivadékát függetlenül hasznosítási irányuktól, a megszületést követően, meghatározott időn belül, országosan egységes módon és tartósan, egyedileg vagy mint csoport részeként meg kell jelölni, valamint nyilvántartásba kell venni.

(2)18

Tenyésztési adatok gyűjtése, értékelése és közzététele

9. § (1) A teljesítményvizsgálatok és ellenőrző tesztek adatait, eredményeit, valamint a 8. §-ban előírt nyilvántartásokat a tenyésztési hatóságnál működtetett központi adatbankban kell gyűjteni. Az értékelt eredményeket a tenyésztési hatóság az érintett tenyésztők és az elismert tenyésztő szervezetek rendelkezésére bocsátja.

(2) A tenyésztési hatóság a központi adatbankban lévő, az (1) bekezdésbe nem tartozó adatokat, az adatok szolgáltatójára utaló módon csak az érintett elismert tenyésztő szervezet hozzájárulásával hozhatja nyilvánosságra. Ennek hiányában az adatok csak alapadatként használhatók fel.

(3) A tenyésztési hatóság hozza nyilvánosságra azon apaállatok megállapított termelési tulajdonságaira vonatkozó tenyészértékét, amelyek spermája felkínálásra vagy értékesítésre kerülhet, valamint a fajtaelismerésre vonatkozó és az ellenőrző tesztek eredményeit.

Az apaállat-ellátás rendje

10. § (1) A tenyésztési hatóság céltámogatásként rendelkezésére bocsátott pénzből, a támogatás feltételében meghatározott fajtájú és minőségű, állami tulajdonú apaállatot, illetőleg szaporítóanyagot szerez be és helyez ki köztenyésztésre.

(2) Az állami tulajdonban levő apaállat tartásával kapcsolatos költségeket az viseli, akihez az apaállatot kihelyezték.

(3) Az állami tulajdonú apaállatokért a hasznosítója díjat köteles fizetni. Ennek mértékét — jogszabályban meghatározott elvek alapján — a tenyésztési hatósággal kötött szerződésben kell rögzíteni.

(4) A települési önkormányzat képviselő-testülete (fővárosban a kerületi önkormányzat képviselő-testülete) gondoskodhat a területén lévő nőivarú állatok termékenyítéséhez szükséges apaállatigény felméréséről, beszerzéséről, tartásának megszervezéséről, vagy a nőivarú egyedek minősített apaállattal, illetve szaporítóanyaggal történő termékenyítése feltételeiről.

(5) Apaállat beszerzéséhez a jogszabályban meghatározott módon és feltételekkel állami támogatás igényelhető.

Védett őshonos állatfajták, veszélyeztetett fajták

11. § (1)19 A védett őshonos, jelentős genetikai értéket képviselő fajtáknak az eredeti állapotukban történő megőrzése nemzeti érdek és állami feladat, melynek végrehajtásáról az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) – a természetvédelemért felelős miniszter, a tenyésztési hatóság, más szervek, valamint szakmai szervezetek bevonásával – gondoskodik.

(2) Őshonosságuk miatt védett állatfajtáknak kell tekinteni azokat a fajtákat, amelyek Magyarország természetföldrajzi környezetében alakultak ki, illetőleg tartásuknak, tenyésztésüknek történeti hagyománya van.

(3) A védett őshonos fajták fenntartásához, jogszabályban meghatározott módon és feltételekkel az állam támogatást ad.

12. § A magas genetikai értéket képviselő, veszélyeztetett helyzetbe került fajták állományait védeni kell, ehhez az állam külön jogszabályban meghatározott módon és feltételekkel támogatást adhat.

Tenyésztési hozzájárulás

13. §20

III. Fejezet

TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS

14. § (1) Az állattenyésztés irányításával, szervezésével kapcsolatos feladatokat e törvényben meghatározottak szerint

a)21 a miniszter,

b) a tenyésztési hatóság és

c)22 az elismert tenyésztő szervezetek, valamint az elismert tenyésztő egyesületek (szövetségek) által létrehozott szövetség

látják el.

(2)23

A miniszter feladatai24

15. § (1)25 A miniszter az állattenyésztés irányítási, szervezési feladatainak keretében

a) kidolgozza az állattenyésztés hosszú távú fejlesztési célját;

b)26

c) a jogszabályok végrehajtása érdekében támogatási rendszert dolgoz ki és működtet;

d)27

e) gondoskodik a tenyésztési hatóság és más szervek bevonásával az állattenyésztéssel kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről;

f) elősegíti a nemzetközi tenyésztési együttműködést.

(2)28

A tenyésztési hatóság feladatai

16. § A tenyésztési hatóság az állattenyésztés szervezési feladatainak keretében

a)29 országos állattenyésztési adatbankot hoz létre és tart fenn – a 8. §, a 9. §, a 18. § (5) bekezdése és a 30. § (4) bekezdése alapján – és ellátja az adatok tárolását, feldolgozását;

b)30 jogszabályban előírt feladatmegosztás szerint, az élelmiszerlánc-felügyeleti szervvel együttműködve kialakítja és működteti az állatok egységes azonosítási és nyilvántartási rendszerét;

c) teljesítményvizsgálatokat, ellenőrző teszteket, tenyészértékbecslést végez, és közzéteszi azok eredményét;

d) teljesítményvizsgálati megbízásokat ad ki;

e) végzi az állami tulajdonú apaállat-gazdálkodást;

f) irányítja, ellenőrzi a védett őshonos fajták fenntartását;

g)31 ellátja a külön jogszabály által részére meghatározott feladatot;

h) együttműködik a nemzetközi szakmai szervezetekkel.

17. § A tenyésztési hatóság az állattenyésztés hatósági feladatainak keretében:

a) engedélyt ad ki;

b) ellenőrzést végez;

c) felülvizsgálatot tart;

d) fajtaelismerésre irányuló vizsgálatot végez;

e) hitelesít;

f)32 elismerést ad ki;

g) tenyészetazonosítót ad ki;

h)33 nyilvántartást vezet a 18. § (5) bekezdésében meghatározott körben;

i)34 új állatfajtákat és tenyésztő szervezetet elismer;

j)35 elvégzi és ellenőrzi a tenyésztésszervezéssel kapcsolatos feladatokat;

k)36 ellátja az őshonos és védett állatfajok génforrásainak megőrzésével kapcsolatos feladatokat;

l)37 ellenőrzi a tenyészállatok és szaporítóanyagok előállítását, tárolását, forgalmazását és felhasználását.

m)38

18. § (1) A 17. § a) pontja alapján a tenyésztési hatóság engedélyezi

a)39 mesterséges termékenyítő állomás, valamint spermatároló központ üzemeltetését;

b) apaállat felhasználását szaporítóanyag előállításra;

c) embrióátültető állomás üzemeltetését;

d) baromfi- és halkeltető állomás, valamint méhanyanevelő telep üzemeltetését.

(2) A 17. § b) pontja alapján a tenyésztési hatóság ellenőrzi

a) e törvény rendelkezéseinek végrehajtását;

b) a tenyésztő szerveztek szakmai tevékenységét;

c) az engedélyköteles tevékenységeket és az adatszolgáltatási kötelezettség betartását;

d) a tenyészállat és szaporítóanyag behozatalát, illetve kivitelét;

e) az állatok származását.

(3) A 17. § c) pontja alapján a tenyésztési hatóság felülvizsgálja

a)40

b)41

c) a külföldi teljesítményvizsgálati adatokat.

(4) A 17. § e) pontja alapján a tenyésztési hatóság hitelesíti

a) a törzskönyvet;

b) a tenyésztési főkönyvet;

c) a nem általa végzett teljesítményvizsgálatok eredményét;

d) az embrióátültető állomás nyilvántartását;

e) a tenyésztési adatot.

(5)42 A tenyésztési hatóság hatósági feladatainak ellátása érdekében külön jogszabályban meghatározottak szerint nyilvántartást vezet

a) a mesterséges termékenyítő állomásokról, embrióátültető állomásokról, spermatároló központokról;

b) az inszeminátorokról, embrióátültetőkről;

c) az állattartókról, tenyészetekről, tartási helyekről;

d) az egyedi azonosítású állatokról, törzsállományokról;

e) az engedélyezett baromfikeltető állomásokról, halkeltető állomásokról, a méhanyanevelő telepekről;

f) a megbízott teljesítményvizsgálati szervezetekről és telephelyekről, teljesítményvizsgálati bizonyítvánnyal rendelkező szakemberekről;

g) az elismert tenyésztőszervezetekről és tenyésztésvezetőkről, valamint állatfajtákról, hibridekről és keresztezési programokról;

h) a vágóhídi minősítő helyekről, minősítő szervezetekről, vágóállat-minősítőkről, minősítéshez szükséges bélyegzőkről, műszerekről, a vágóállat-minősítési adatokról;

i) az állatok egységes azonosítási és nyilvántartási rendszerében igényelhető füljelzőkről.

(6)43 Az (5) bekezdés szerinti nyilvántartás tartalmazza:

a) természetes személy esetén a nevet, születési nevet, születési helyet, születési időt, anyja nevét, állampolgárságot, lakhelyet, telephelyet, elérhetőséget (telefonszám, faxszám, e-mail cím, levelezési cím), számlázási nevet, számlázási címet;

b) jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet esetén a cégnevet, adószámot, székhelyet, telephelyet, elérhetőséget (telefonszám, faxszám, e-mail cím, levelezési cím).

(7)44 A tenyésztési hatóság az általa nyilvántartott adatokból adatbázist hoz létre. A tenyésztési hatóság a nyilvántartásában lévő adatokat az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszerben kezeli.

(8)45 A tenyésztési hatóság közigazgatási eljárásban országos illetékességgel hozott döntése ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs.

18/A. §46 A törzskönyv, illetve az annak alapján kiállított származási igazolás a tenyészállat tenyésztőjére, illetve tulajdonosára vonatkozóan tartalmazza

a) természetes személy esetében a nevet, lakhelyet;

b) jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet esetén a cégnevet, székhelyet.

Az elismert tenyésztő szervezet feladatai

19. § (1)47 Az elismert tenyésztő szervezet — e törvény alapján — az állattenyésztés szervezési feladatainak keretében

a) tenyésztési programot hajt végre;

b) törzskönyvezést végez;

c) megbízás alapján teljesítményt vizsgál vagy vizsgáltat.

(2)48 Az elismert tenyésztő egyesületek (szövetségek) által létrehozott szövetség az állattenyésztés szervezési feladatainak keretében

a)49 e törvény rendelkezései szerint hozzájárul a több állatfajt, fajtát érintő kiállítás és árverés rendezéséhez, és közreműködik azok lebonyolításában;

b) összehangolja az egyes elismert tenyésztő egyesület (szövetség) közös tevékenységét, igény esetén irányítja és végzi azok tevékenységét, továbbá kezeli a közös pénzügyi alapokat;

c) képviseli a magyar állattenyésztést hazai és a nemzetközi fórumokon;

d)50 ellátja a tenyésztési hatóság által – meghatározott feltételekkel – ráruházott feladatokat.

(3)51 Az (1) bekezdésben foglalt tevékenységet kizárólag elismert vagy ideiglenesen elismert tenyésztő szervezet végezheti.

Tenyésztő szervezetkénti elismerés

20. § (1)52 A tenyésztéssel foglalkozó egyesület, szövetség, illetve vállalkozás tenyésztő szervezetkénti elismerésére és az elismerés visszavonására a tenyésztési hatóság jogosult. Az elismerési eljárás kérelem alapján indul. Az elismerés megadása vagy megtagadása nem érinti az egyesület, szövetség külön törvény szerinti jogszerű működését.

(2)53 A tenyésztési hatóság a tenyésztéssel foglalkozó szervezetet tenyésztőként elismeri, ha

a) a benyújtott tenyésztési program megfelel az állati termék termelés — 1. §-ban foglalt — követelményeinek és az elfogadott nemzetközi előírásoknak;

b) a szervezet fajtaelismerésben részesített vagy arra bejelentett fajtát, hibridet tenyészt, illetve keresztezési programot valósít meg;

c) a tenyésztési program megvalósításához megfelelő létszámú állatállomány; valamint

d) a szakszerű tenyésztői munkához szükséges szakember, a 25. §-ban meghatározott tenyésztésvezető és felszerelés rendelkezésre áll;

e) a tenyészállatokat egyedenként, a 8. §-ban foglaltak szerint tartósan úgy jelölik meg, vagy a kisállatfajok meghatározott körénél úgy írják le, hogy azonosságuk megállapítható;

f) a törzskönyvet vagy tenyésztési főkönyvet a tenyésztési program előírásainak megfelelően vezetik.

(3)54 A tenyésztő szervezet elismerésére irányuló eljárás során az ügyintézési határidő 6 hónap, amely egy alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható.

21. § (1) Az elismerés a tenyésztési célra, a tenyésztési programra, valamint a szakmai és térbeni tevékenységi területre, a törzskönyvi, illetve a tenyésztési főkönyvi szabályzatra, fajtafenntartásra vonatkozik és ezek végrehajtására jogosít.

(2)55 A tenyésztési hatóság meghatározott időtartamra a feltételek teljesítésére ideiglenes elismerést adhat a tenyésztő szervezet részére, ha a 20. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt feltételnek csak részben felel meg.

(3) Fajták, keresztezési programok, hibridek esetében elismerés csak egy tenyésztő szervezet részére adható ki, függetlenül attól, hogy a fajta egységes cél és program szerinti nemesítése és törzskönyvezése több részszervezetben valósul meg. Ilyen esetben az elismert tenyésztő szervezet felel az egyes tagszervezetek tevékenységének egyenértékűségéért.

(4) Nyilvántartott tenyésztővel nem rendelkező, úgynevezett világfajta esetén az elismerés csak egyesület vagy szövetség részére adható meg.

(5)56 Több szervezet azonos tárgyú kérelme esetén a tenyésztési hatóság az elismerést a szervezet által fenntartani kívánt állatlétszám és a tenyésztési program figyelembevételével adja meg.

(6)57

(7) Az elismert tenyésztő egyesületek, szövetségek kötelesek törzskönyvezni, a teljesítményvizsgálatokat elvégeztetni, valamint származási igazolással ellátni mindazoknak a tenyésztőknek az állatait, akik azt kérik, ha az állatok a tenyésztő szervezet jogosítványában szereplő fajták, és a törzskönyvezésnek szakmai akadálya nincs.

(8) A törzskönyv és a tenyésztési főkönyv olyan közokirat, amely nem selejtezhető.

22. § (1)58 Az elismerés – évenként kötelező hatósági felülvizsgálat eredményétől függően – visszavonásig szól.

(2) Elismeréskor a tenyésztési hatóság a szervezetet és annak tenyészeteit önálló tenyészetazonosítóval látja el.

(3)59 Az elismert tenyésztő szervezetek listáját a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) hivatalos lapjában közzé kell tenni.

23. § (1)60 A tenyésztési hatóság az előírásoknak meg nem felelő működés esetén a tenyésztő szervezet elismerését a feltételek teljesítéséig felfüggeszti.

(2)61 A tenyésztési hatóság az elismerést visszavonja

a) az elismert tenyésztő szervezet megszűnése;

b) a 20. § (2) bekezdésében írt feltételek be nem tartása;

c) a hivatalos előírásoknak meg nem felelő adatgyűjtés és valótlan adatközlés elleni alapos bejelentés, észrevétel

esetén.

(3) Az elismert tenyésztő egyesület vagy szövetség jogutód nélküli megszűnése esetén vagy az elismerés visszavonásakor a nyilvántartásra és törzskönyvezésre vonatkozó dokumentumokat át kell adni a tenyésztési hatóságnak.

24. § (1) Az elismert tenyésztő szervezet vezetője köteles a működés feltételeinek változásait a tenyésztési hatósággal haladéktalanul közölni.

(2)62 A 20. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek változása a tenyésztési hatóság jóváhagyását igényli.

25. § (1) A tenyésztő egyesületben, illetve szövetségben a kialakított és elismert tenyésztési program végrehajtását tenyésztésvezető foglalkoztatásával kell biztosítani.

(2) Nem lehet tenyésztésvezető, akinek egyéb tevékenysége vagy más szervezetben betöltött tisztsége a tenyésztésvezetői megbízatással összeférhetetlen. Összeférhetetlennek kell tekinteni különösen azt, akinek tenyésztésvezetőként történő alkalmazása gazdasági monopolhelyzet kialakulását segítheti elő.

(3)63 A tenyésztő vállalkozás a tenyésztésvezető feladatainak ellátására felelős személyt köteles kijelölni.

Fajtaelismerés

26. § (1)64 A fajtaelismerés az az eljárás, melynek során megállapítják, hogy az adott fajta, hibrid, keresztezési program tenyészállatai milyen tulajdonságokkal rendelkeznek és ki jogosult azok forgalmazására. A fajtát, hibridet, keresztezési programot a tenyésztési hatóság ismeri el.

(2) Adott fajta, hibrid, keresztezési program tenyészállatait csak elismert tenyésztő szervezet és csak fajtaelismerés alapján vagy a fajtaelismerés iránti elfogadott kérelem alapján meghatározott feltételekkel tenyésztheti, illetve forgalmazhatja.

(3) A fajtaelismerést annak a tenyésztéssel foglalkozó szervezetnek kell kérnie, amely

a) Magyarországon még el nem ismert állatfajt, -fajtát vagy hibridet kíván tenyésztésbe vonni, hibridprogramot kíván végrehajtani;

b) saját tenyésztési program alapján, saját tenyészanyaggal olyan fajtát kíván tenyészteni vagy előállítani, amely valamely meghatározott termelési tulajdonságával eltérést mutat az elismert állatok csoportjától vagy valamely tulajdonsága alapján más állatcsoportoktól jól elhatárolható;

c)65 nemesítővel rendelkező fajta esetén kizárólagos jogot szerzett a nemesítőtől valamely külföldi védett fajta, keresztezési program vagy hibrid esetében a hazai forgalmazásra.

(4) Nem lehet önálló fajtaelismerést kérni az elismert tenyésztő szervezet keretében fenntartott, tenyésztett állatfajta, hibrid, keresztezési program részcsoportjára, kivéve, ha ehhez az érintett elismert tenyésztő szervezet hozzájárul.

27. § (1)66 A fajtaelismeréshez szükséges vizsgálatokat — a miniszter által az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletben meghatározott díj ellenében — a tenyésztési hatóság végzi.

(2) A fajtaelismerés iránti kérelem alapján a tenyésztési hatóság vizsgálja az elismerésre való jogosultságot, továbbá a bejelentett állatfajta, keresztezési program, hibrid gazdasági értéket befolyásoló tulajdonságait.

(3) Az (1) bekezdés szerinti díjfizetéshez jogszabályban meghatározott módon és feltételekkel állami támogatás adható.

28. § (1)67 Az ügyfél a kérelem elfogadásától az elismerés közzétételéig ideiglenes forgalmazási engedélyt kap, amely — jogszabályban meghatározott — állatlétszámra vonatkozik.

(2)68 A miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában és a tenyésztési hatóság honlapján évente közzé kell tenni az elismert fajták jegyzékét.

29. §69 A fajta, hibrid gazdaságilag fontos tulajdonságainak alakulását a mintavétel szabályai alapján, valamint a keresztezési programot a tenyésztési hatóság ellenőrzi.

IV. Fejezet

ENGEDÉLYKÖTELES TEVÉKENYSÉGEK

30. § (1)70 A 18. § (1) bekezdése szerint kiadott engedély meghatározott tevékenységi körre vonatkozik. Az adott tevékenységi kör, illetve a feltételek megváltozása esetén engedélymódosítást kell kérni.

(2) A 18. § (1) bekezdése szerinti engedéllyel rendelkezőket a minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni.

(3)71 Az engedélytől eltérő tevékenység folytatása esetén a 18. § (1) bekezdése szerinti engedélyt fel kell függeszteni, vagy vissza kell vonni. A felfüggesztés időtartama a fennálló hiányosság megszüntetéséig, a szabálytalan működés megváltoztatásáig, de legfeljebb hat hónapig tarthat. A felfüggesztés eredménytelensége esetén az engedélyt vissza kell vonni.

(4) A 18. § (1) bekezdése szerinti, engedélyezett tevékenységet végzők kötelesek a tevékenységükkel összefüggő — jogszabályban meghatározott — szakmai adatokat a tenyésztési hatóság rendelkezésére bocsátani.

Mesterséges termékenyítő állomás üzemeltetése

31. § (1) A mesterséges termékenyítő állomás üzemeltetésére vonatkozó — a 18. § (1) bekezdés a) pontja szerinti — engedélyt a tenyésztési hatóság megadja, ha

a) az rendelkezik a — jogszabályok által előírt — személyi és egyéb feltételekkel;

b) annak apaállat-állománya tenyésztési, tenyésztéshigiéniai, állategészségügyi szempontból megfelel a jogszabályi előírásoknak.

(2) A tenyésztési hatóság meghatározott időszakra ideiglenes üzemeltetési engedélyt adhat ki.

32. § (1)72 Aki mesterséges termékenyítő állomást üzemeltet,

a) spermát kizárólag mesterséges termékenyítési engedéllyel ellátott apaállattól forgalmazhat;

b) saját szakemberével szaporítóanyag-levételt végeztet és mesterséges termékenyítést végeztethet;

c) a sperma tárolása és forgalmazása során írásban rögzítenie kell a szaporítóanyag eredetéről, termeléséről, feldolgozásáról, felhasználásáról, minőségellenőrzéséről készített adatokat.

(2)73 A tenyésztési hatóság engedélyével spermatároló központ üzemeltethető, amennyiben az rendelkezik a külön jogszabályokban előírt személyi és egyéb feltételekkel. Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéseket a spermatároló központra vonatkozóan is alkalmazni kell, azonban a spermatároló központ szaporítóanyag-levételt nem végezhet.

33. §74 (1) Mesterséges termékenyítési szolgáltatást nyújtó inszeminátori, embrióátültetői tevékenységet az a szakember végezhet, aki rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott képesítéssel és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) Aki az (1) bekezdés szerinti tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a tenyésztési hatóságnak bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

Apaállat felhasználása szaporítóanyag-előállításra

34. § (1) Apaállattól sperma csak akkor értékesíthető, ha az apaállatra — a 18. § (1) bekezdésének b) pontja alapján — mesterséges termékenyítési engedélyt adtak ki.

(2)75 A mesterséges termékenyítési engedélyt a tenyésztési hatóság akkor adja ki, ha a spermát adó apaállat

a) tenyészértéke eléri a 9. § (3) bekezdése alapján nyilvánosságra hozott, meghatározott teljesítményszintet, vagy a tenyészállatot teljesítményvizsgálatra jelölték ki;

b) megfelel az állategészségügyi, valamint tenyésztés-higiéniai és szaporodásbiológiai előírásoknak.

(3)76 A mesterséges termékenyítési engedélyre irányuló kérelmet a mesterséges termékenyítő állomás, a spermatároló központ létesítésére irányuló kérelmet pedig az elismert tenyésztő szervezet nyújtja be.

35. § Az állattartó a tulajdonában vagy gondozásában lévő állatok mesterséges termékenyítéséhez csak mesterséges termékenyítési engedéllyel ellátott apaállattól származó spermát használhat fel.

Embrióátültető állomás üzemeltetése

36. § (1)77 A tenyésztési hatóság az embrióátültető állomás működését engedélyezi, ha az rendelkezik a 31. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti feltételekkel.

(2) A tenyésztési hatóság meghatározott időszakra ideiglenes üzemeltetési engedélyt adhat ki.

37. § (1) Aki embrióátültető állomást üzemeltet, annak a petesejtek és embriók eredetéről, származásáról, kezeléséről, értékesítéséről és felhasználásáról nyilvántartást kell vezetnie.

(2) Az embrióátültető állomás köteles olyan naprakész nyilvántartást vezetni, amely a tenyésztő hatóság által hitelesíthető, és abból a petesejt, embrió származása és átültetése, a születendő ivadék megbízható azonosítása megállapítható.

38. § Petesejt- és embriónyerés, illetve átültetés, jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező és nyilvántartásba vett szakember által végezhető.

Baromfi- és halkeltető állomás, valamint méhanyanevelő telep üzemeltetése

39. § A tenyésztési hatóság a baromfi- és halkeltető állomás, valamint a méhanyanevelő telep üzemeltetési engedélyét megadja, ha az rendelkezik a 31. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feltételekkel.

40. § A baromfi- és halkeltető állomást, méhanyanevelő telepet üzemeltetőnek a tenyészanyag eredetéről, származásáról, értékesítéséről és felhasználásáról jogszabályban előírt igazolással kell rendelkeznie és ezekről nyilvántartást kell vezetnie; az utódok származását értékesítéskor igazolnia kell.

Tenyészállat, illetve szaporítóanyag behozatala, kivitele

41. § (1)78 Tenyészállat, illetve szaporítóanyag behozatala a tenyésztési hatósághoz történt bejelentés és a külön jogszabályban meghatározott egyéb feltételek megtartásával végezhető, ha

a) a tenyészállat vagy a szaporítóanyagot adó állat és annak szülei a származási ország hivatalos nyilvántartásában szerepelnek, és azok tenyészértékét is meghatározták, illetve hiteles származási igazolással rendelkeznek;

b)79 a tenyészállat vagy szaporítóanyag, és az ezek felhasználásával előállított utódok hazai törzskönyvezésének feltételei biztosítottak;

c)80 korábban már fajtaelismerésben részesített fajták esetében az a fajtafenntartást szolgálja, vagy azt adott tenyésztő igazolhatóan saját állományára igényli;

d) szaporítóanyag esetén – kivéve a kisállatfajok körét – az utódok származás-ellenőrzéséhez rendelkezésre áll a szaporítóanyagot termelő állat vércsoport- vagy azzal egyenértékű vizsgálatának eredménye;

e) a szaporítóanyag fizikai és biológiai, minőségi tulajdonságai a behozatali előírásoknak megfelelnek.

(2)81 A bejelentési kötelezettséget az Európai Unió tagállamából történő behozatal esetén a tenyésztési hatóság felszólítására a beszállítást megelőző napon, harmadik országból történő behozatal esetén a beszállítást legalább 15 nappal megelőzően, külön felszólítás nélkül kell teljesíteni. A tenyésztési hatóság az Európai Unió tagállamából történő behozatal esetén kivételes esetben a beszállítást két nappal megelőző értesítésre is felszólíthat.

42. § Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a tenyészállat, illetve szaporítóanyag kiviteléhez a tenyésztési hatóság által kiadott vagy hitelesített származási igazolás, szaporítóanyag esetében minőségigazolás is szükséges.

V. Fejezet

Az állami feladatok pénzügyi fedezete

43. §82 (1)83 Az állam a költségvetésből biztosítja a 17. § f), g), h) pontjában, a 18. §-ban és a 16. § d), f) pontjában előírt feladatokhoz szükséges pénzügyi feltételeket, kivéve a 18. § (1) bekezdésében és (3) bekezdésének a) pontjában írt feladatokat.

(2)84 A 17. § d) pontjában, 18. §-ának (1) bekezdésében, (3) bekezdésének a) pontjában és a 16. § a), b), c) és e) pontjaiban felsorolt feladatok ellátásához az állam hozzájárul.

(3)85 E törvény hatálya alá tartozó hatósági eljárás díj- és illetékmentes, amennyiben az adott eljárásra e törvény végrehajtására kiadott jogszabály igazgatási szolgáltatási díjat nem állapít meg.

Ellenőrzés86

44. §87 A tenyésztési hatóság eljárása során minden olyan helyen ellenőrzést végezhet, ahol a törvény hatálya alá tartozó állatfajt tenyésztenek, tartanak, forgalmaznak, állati szaporítóanyagot előállítanak, tárolnak, forgalmaznak és felhasználnak.

Jogkövetkezmények88

45. §89 (1) A tenyésztési hatóság az e törvényben, valamint e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglalt előírások megsértése esetén az alábbi szankciókat alkalmazhatja:

a) jogsértő állapot megszüntetésének elrendelése;

b) jogsértő magatartás jövőbeni tanúsításától történő eltiltás;

c) a jogsértést megállapító jogerős határozat nyilvános közzétételének elrendelése legfeljebb 6 hónap időtartamra;

d) e törvény alapján kiadott engedély vagy tenyésztőszervezeti elismerés visszavonása;

e) szaporítóanyag szakszerű megsemmisítésének előírása, az állatnak az állattartó költségére történő ivartalanításának elrendelése, a szaporítóanyag termékenyítésre történő használatának, hímivarú állat fedeztetésre történő használatának megtiltása;

f) az állatnak a tenyésztésben történő használatának megtiltása;

g) a törzskönyvi bejegyzések visszamenőleges hatállyal történő töröltetése;

h) állattenyésztési bírság kiszabása.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt szankciók együttesen is alkalmazhatóak.

45/A. §90 (1) Állattenyésztési bírságot kell kiszabni az e törvény személyi hatálya alá tartozó azon természetes személyre, jogi személyre vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetre, aki vagy amely

a) az állatnak a tenyésztési program szerinti megjelölésére vonatkozó szabályokat megszegi;

b) tenyésztőszervezeti elismerés nélkül törzskönyvezést végez, tenyészállatot minősít, nyilvános tenyészállat-bírálatot végez, egyéb tenyésztési szolgáltatást nyújt, vagy származási igazolást állít ki;

c) más tenyésztőszervezet jogosultságába tartozó fajta vonatkozásában törzskönyvezést végez, tenyészállatot minősít, nyilvános tenyészállat-bírálatot végez, egyéb tenyésztési szolgáltatást nyújt, vagy származási igazolást állít ki;

d) az e törvény hatálya alá tartozó tevékenységgel kapcsolatos bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget;

e) engedély nélkül végzi az e törvényben meghatározott engedélyköteles tevékenységeket;

f) a tenyészállat és a szaporítóanyag forgalmazása, értékesítése, kiszállítása során annak eredetére, származására, kezelésére, értékesítésére, felhasználására vonatkozó adatokat meghamisítja, a nyilvántartásokat nem vagy nem megfelelően vezeti;

g) tenyészállatot, állati eredetű szaporítóanyagot az ország területére szakmai hozzájárulás nélkül behoz vagy kivisz;

h) az apaállat-használatra, a szaporítóanyag-előállításra, valamint a mesterséges termékenyítésre vonatkozó szabályokat megszegi;

i) adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat, illetve az ellenőrzést egyéb módon akadályozza;

j) tenyészállatot, szaporítóanyagot jogosulatlanul forgalmaz;

k) tenyésztési bizonylatot, igazolást vagy nyilvántartást meghamisít.

(1a)91 Nem szabható ki állattenyésztési bírság, ha az (1) bekezdés b), c), e) és g) pontja szerinti jogsértést ebfajta vonatkozásában követték el.

(2) Az állattenyésztési bírság összege 100 000 Ft-tól 20 000 000 Ft-ig, természetes személy esetében 300 000 Ft-ig terjedhet. A késedelmes teljesítést késedelmi kamat terheli.

(3) Azonos tényállású, három éven belüli ismételt jogsértés esetén a bírság összege a korábban kiszabott bírság másfélszeresénél nem lehet kevesebb, de nem haladhatja meg az adott jogsértés esetén kiszabható bírság legmagasabb mértékét.

(4) Amennyiben az állattenyésztési bírsággal sújtandó jogsértést védett őshonos vagy veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtával kapcsolatban követik el, az állattenyésztési bírság összege 500 000 Ft-nál, természetes személy esetében 300 000 Ft-nál alacsonyabb nem lehet.

(5) Az állattenyésztési bírságot a cselekmény folytatása vagy újbóli elkövetése esetén ismételten ki lehet szabni.

(6) A meghatározott jogkövetkezményeket az eset összes körülményeire – így különösen a jogsértés következményeire, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására, a jogsértéssel elért előnyre és a jogsértő teljesítőképességére – tekintettel kell meghatározni.

(7) A szankciók alkalmazásakor, illetve bírság kiszabásakor a hatóság által előírt intézkedés végrehajtásának költsége a jogsértőt terheli.

(8) A szankciót, bírságot megállapító határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, de bíróságon megtámadható.

(9) A bírságot 15 napon belül kell befizetni és a bírósági jogorvoslattól függetlenül azonnali végrehajtása vagy biztosítási intézkedés rendelhető el.

(10) Ha a jogi személyre vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetre kiszabott bírságot a kötelezett nem fizeti meg és azt tőle nem lehet behajtani, a bírság megfizetésére a jogsértés elkövetése idején helytállni köteles tagot, vezető tisztségviselőt, illetve azt a személyt kell kötelezni, aki a jogi személy vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet kötelezettségeiért a törvény alapján felel.

(11) A meg nem fizetett állattenyésztési bírság adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.

(12)92

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Kivételek

46. §93 A tenyésztési hatóság e törvény rendelkezései alól — amennyiben az a törvényben foglalt célokkal nem ellentétes — eltérést engedélyezhet tudományos és oktatási intézetekben végzett tudományos munkákra, továbbá az állattenyésztést fejlesztő kutatásokra és biotechnológiai fejlesztésekre.

Hatálybalépés

47. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 90. napon lép hatályba.

(2)94

47/A. §95 Ez a törvény

1. a szarvasmarhafélék fajtatiszta tenyészállatairól szóló, 1977. július 25-i 77/504/EGK tanácsi irányelvnek;

2. a szarvasmarhafélék fajtatiszta tenyészállatainak tenyésztés céljára történő engedélyezéséről szóló, 1987. június 18-i a 87/328/EGK tanácsi irányelvnek;

3. a tenyészsertésekre alkalmazandó állattenyésztés-technológiai előírásokról szóló, 1988. december 19-i 88/661/EGK tanácsi irányelvnek;

4. a fajtatiszta tenyészjuhokról és tenyészkecskékről szóló, 1989. május 30-i 89/361/EGK tanácsi irányelvnek;

5. a tenyésztési célú hibrid tenyészsertésekről szóló, 1990. március 5-i 90/119/EGK tanácsi irányelvnek;

6. a fajtatiszta tenyészsertések tenyésztésének jóváhagyásáról szóló, 1990. március 5-i 90/118/EGK tanácsi irányelvnek;

7.96 az egyes élőállatok és állati termékek Közösségen belüli kereskedelmében a belső piac megvalósításának céljával alkalmazandó állat-egészségügyi és tenyésztéstechnikai ellenőrzésekről szóló, 1990. június 26-i 90/425/EGK tanácsi irányelvnek;

8.97 a lófélék Közösségen belüli kereskedelmét szabályozó tenyésztéstechnikai és származástani feltételekről szóló, 1990. június 26-i 1990/427/EGK tanácsi irányelvnek;

9.98 a fajtatiszta állatok értékesítéséhez az állattenyésztési és származási követelmények meghatározásáról és a 77/504/EGK és a 90/425/EGK irányelvek módosításáról szóló, 1991. március 25-i 91/174/EGK tanácsi irányelvnek;

10.99 a 87/328/EGK irányelvnek a fajtatiszta tenyészmarháktól származó petesejtek és embriók felhasználása, valamint spermatároló központok tekintetében történő módosításáról szóló, 2005. március 14-i 2005/24/EK tanácsi irányelvnek;

11.100 a szarvasmarhafélék fajtatiszta tenyészállatainak törzskönyveit vezető vagy létrehozó tenyésztő egyesületek és szövetségek elismerésére vonatkozó szempontok megállapításáról szóló, 1984. április 27-i 84/247/EGK bizottsági határozatnak;

12.101 a szarvasmarhák törzskönyvezésére vonatkozó feltételek megállapításáról szóló, 1984. július 19-i 84/419/EGK bizottsági határozatnak;

13.102 a szarvasmarhafélék fajtatiszta tenyészállatainak származási bizonyítványmintája és a bizonyítványban feltüntetendő adatok megállapításáról szóló, 1986. július 29-i 86/404/EGK bizottsági határozatnak;

14.103 a szarvasmarhafélék fajtatiszta tenyészállatainak spermájáról és embrióiról kiállított származásibizonyítvány-minta és a bizonyítványban feltüntetendő adatok megállapításáról szóló, 1988. január 21-i 88/124/EGK bizottsági határozatnak;

15.104 a fajtatiszta tenyészsertések törzskönyveit alapító vagy vezető tenyésztői szövetségek és szervezetek elismerésére és felügyeletére vonatkozó feltételek megállapításáról szóló, 1989. július 18-i 89/501/EGK bizottsági határozatnak;

16.105 a fajtatiszta tenyészsertések törzskönyvezésére vonatkozó követelmények megállapításáról szóló, 1989. július 18-i 89/502/EGK bizottsági határozatnak;

17.106 a fajtatiszta tenyészsertések, spermájuk, petesejtjeik és embrióik bizonyítványának megállapításáról szóló, 1989. július 18-i 89/503/EGK bizottsági határozatnak;

18.107 a hibrid tenyészsertések törzskönyveit alapító vagy vezető tenyésztői szövetségek, szervezetek, valamint magánvállalkozások elismerésére és felügyeletére vonatkozó feltételek megállapításáról szóló, 1989. július 18-i 89/504/EGK bizottsági határozatnak;

19.108 a hibrid tenyészsertések törzskönyvezésére vonatkozó feltételek megállapításáról szóló, 1989. július 18-i 89/505/EGK bizottsági határozatnak;

20.109 a hibrid tenyészsertések, spermájuk, petesejtjeik és embrióik bizonyítványának megállapításáról szóló, 1989. július 18-i 89/506/EGK bizottsági határozatnak;

21.110 a fajtatiszta és hibrid tenyészsertések teljesítményének figyelemmel kísérésére és genetikai értékének becslésére szolgáló módszerek megállapításáról szóló, 1989. július 18-i 89/507/EGK bizottsági határozatnak;

22.111 a fajtatiszta tenyészjuhok és tenyészkecskék tenyésztési főkönyveit alapító vagy vezető tenyésztői szervezetekre és szövetségekre vonatkozó alkalmassági szempontok megállapításáról szóló, 1990. május 10-i 90/254/EGK bizottsági határozatnak;

23.112 a fajtatiszta tenyészjuhok és tenyészkecskék tenyésztési főkönyvbe történő bejegyzésére irányadó szempontok megállapításáról szóló, 1990. május 10-i 90/255/EGK bizottsági határozatnak;

24.113 a fajtatiszta tenyészjuhok és tenyészkecskék teljesítményének folyamatos ellenőrzésére és genetikai értékének becslésére alkalmazott módszerek megállapításáról szóló, 1990. május 10-i 90/256/EGK bizottsági határozatnak;

25.114 a fajtatiszta tenyészjuhok és tenyészkecskék tenyésztésének jóváhagyására, valamint spermájuk, petesejtjeik és embrióik felhasználására vonatkozó kritériumok megállapításáról szóló, 1990. május 10-i 90/257/EGK bizottsági határozatnak;

26.115 fajtatiszta tenyészjuhok és tenyészkecskék, azok spermája, petesejtjei és embrióik tenyésztéstechnikai bizonyítványainak megállapításáról szóló, 1990. május 10-i 90/258/EGK bizottsági határozatnak;

27.116 a törzskönyvezett lófélékről méneskönyvet vezető vagy kiadó tenyésztő egyesületek és szövetségek jóváhagyására vagy elismerésére vonatkozó kritériumok megállapításáról szóló, 1992. június 11-i 92/353/EGK bizottsági határozatnak;

28.117 a szarvasmarhafélék fajtatiszta tenyészállatai esetében használt teljesítményvizsgálati módszerek, valamint a tenyészmarhák genetikai értékelési módszerei megállapításáról szóló, 86/130/EGK határozat módosításáról szóló, 1994. július 27-i 94/515/EGK bizottsági határozatnak;

29.118 a lófélék tenyésztési célú méneskönyvi bejegyzésének és nyilvántartásának előírásairól szóló, 1996. január 10-i 96/78/EGK bizottsági határozatnak;

30.119 a törzskönyvezett lófélék spermája, petesejtjei és embriói tenyésztéstechnikai bizonyítványának megállapításáról szóló, 1996. január 12-i 96/79/EGK bizottsági határozatnak;

31.120 a szarvasmarhafélék tenyészállatainak petesejtjeiről kiállított származási igazolásminta és az igazolásban feltüntetendő adatok megállapításáról szóló, 1996. január 12-i 96/80/EGK bizottsági határozatnak;

32.121 a szarvasmarhafélék fajtiszta tenyészállatainak genetikai azonosítási módszereinek meghatározásáról, valamint a 88/124/EGK és a 96/80/EK határozat módosításáról szóló, 2002. december 28-i 2002/8/EK bizottsági határozatnak;

33.122 a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

Átmeneti rendelkezések

48. § (1)123

(2) A törvény hatálybalépésekor bármely elismert tenyésztő szervezet által vezetett, államilag hitelesített tenyésztési nyilvántartás törzskönyvnek vagy tenyésztési főkönyvnek minősül. A törvény hatálybalépése előtt ilyen tevékenységet folytató szervezetek adataikat kötelesek az újonnan elismert tenyésztő szervezet részére térítésmentesen átadni.

Felhatalmazások

49. §124 (1) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

a) rendeletben szabályozza

1. a tenyészállat- és szaporítóanyag-használat, -felajánlás és -értékesítés feltételeit;125

2. a teljesítményvizsgálatok, tenyészértékbecslés rendjét;126

3. a tenyészállatok teljesítményeinek adatgyűjtési módját, rendjét;

4. a kisállatfajok e törvénnyel érintett meghatározott körét;

5. az apaállat-ellátás módját, feltételét és költség-hozzájárulásának módját;

6. a védett őshonos fajták genetikai fenntartásának és támogatásának rendjét;

7. az állattartók, a tenyészetek és a tartási helyek nyilvántartásának rendjét;

8. a fajta és tenyésztő szervezeti elismerésnek, az elismerés felfüggesztésének és visszavonásának szabályait;127

9. az állatok egységes nyilvántartási és azonosítási rendjét;128

10. a mesterséges termékenyítőállomás, spermatároló központ, embrióátültető állomás, baromfi- és halkeltető állomás, méhanyanevelő telep engedélyezésével, üzemeltetésével kapcsolatos részletes szabályokat;129

11. a művi szaporító tevékenységgel összefüggő részletes szabályokat;130

12. a tenyészállat és szaporítóanyag behozatalának és kivitelének előírásait;131

13. a törzskönyv vezetésének és a származás igazolás kiállításának szabályait;

14. a szakképesítéshez kötött tevékenységeket;132

15.133 az állattenyésztési bírság befizetésének módját;134

16. az e törvény hatálya alá tartozó eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak megfizetésével kapcsolatos eljárási szabályokat, az igazgatási szolgáltatási díjfizetés ellenében végzett feladatokat, valamint az igazgatási szolgáltatási díjak felhasználásának szabályait;135

17.136

18. a mesterséges termékenyítési szolgáltatást nyújtó inszeminátori, embrióátültetői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a tevékenység bejelentésének és az inszeminátorok, embrióátültetők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá az inszeminátori, embrióátültetői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket;137

b)138 a természetvédelemért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben szabályozza a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körét, valamint a kijelölésük rendjét;139

c) az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza az e törvény hatálya alá tartozó eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékét.140

(2)141 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) a tenyésztési hatóságot vagy hatóságokat rendeletben jelölje ki,142

b) az e törvényben előírt nyilvántartások vonatkozásában az adatkezelést rendeletben szabályozza.143

Melléklet az 1993. évi CXIV. törvényhez144

1

A törvényt az Országgyűlés az 1993. december 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1993. december 29.

2

A 2. § a 2004: LXXIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § 7. pontja a 2004: LXXIV. törvény 2. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 3. § 20. pontja a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

5

A 3. § 23. pontja a 2004: LXXIV. törvény 2. §-ának (2) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése, a 2011: CLXXV. törvény 97. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 3. § 28. pontját a 2004: LXXIV. törvény 2. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

7

A 3. § 29. pontját a 2006: XI. törvény 1. §-a iktatta be.

8

A 4. § a 2004: LXXIV. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

9

Az 5. § (1) bekezdésének c) pontja a 2003: CXII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

10

Az 5. § (3) bekezdésének a) pontja a 2003: CXII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 5. § (3) bekezdésének b) pontja a 2003: CXII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

12

Az 5. § új (4) bekezdését a 2004: LXXIV. törvény 4. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva.

13

Az 5. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta, valamint az átszámozott (5) bekezdés szövegét megállapította a 2004: LXXIV. törvény 4. §-a.

14

A 6. § a 2008: XLIV. törvény 1. §-ával megállapított, a 2012: XLVI. törvény 46. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

A 7. § (1) bekezdését a 2009: LVI. törvény 86. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

16

A 7. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 85. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

17

A 8. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2009: XXVIII. törvény 1. § (1) bekezdése.

18

A 8. § (2) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva. A 8. § (2) bekezdését a 2012: CXXVIII. törvény 24. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 11. § (1) bekezdése a 2006: XI. törvény 2. §-ával megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

A 13. §-t a 2007: CXXVI. törvény 459. §-a hatályon kívül helyezte.

21

A 14. § (1) bekezdésének a) pontja a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

22

A 14. § (1) bekezdésének c) pontja a 2004: LXXIV. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

23

A 14. § (2) bekezdését a 2006: XI. törvény 13. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

24

A 15. §-t megelőző alcím a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

25

A 15. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

26

A 15. § (1) bekezdésének b) pontját a 2006: CIX. törvény 65. §-a hatályon kívül helyezte.

27

A 15. § (1) bekezdésének d) pontját a 2006: CIX. törvény 65. §-a hatályon kívül helyezte.

28

A 15. § (2) bekezdését a 2006: CIX. törvény 65. §-a hatályon kívül helyezte.

29

A 16. § a) pontja a 2009: XXVIII. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

30

A 16. § b) pontja az 1995: XCI. törvény 44. §-a (3) bekezdésével megállapított, a 2008: XLVI. törvény 85. § f) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 16. § g) pontja a 2006: CIX. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg.

32

A 17. § f) pontja a 2006: CIX. törvény 64. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 17. § h) pontja a 2009: XXVIII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

34

A 17. § i) pontja a 2006: CIX. törvény 64. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 17. § j) pontját a 2006: CIX. törvény 64. § (1) bekezdése iktatta be.

36

A 17. § k) pontját a 2006: CIX. törvény 64. § (1) bekezdése iktatta be.

37

A 17. § l) pontját a 2006: CIX. törvény 64. § (1) bekezdése iktatta be.

38

A 17. § m) pontját a 2006: CIX. törvény 64. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: XXVIII. törvény 17. § (8) bekezdésének a) pontja. Ez utóbbi módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

39

A 18. § (1) bekezdésének a) pontja a 2006: XI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

40

A 18. § (3) bekezdésének a) pontját a 2009: XXVIII. törvény 17. § (8) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

41

A 18. § (3) bekezdésének b) pontját a 2006: XI. törvény 13. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

42

A 18. § (5) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 1. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

43

A 18. § (6) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 1. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

44

A 18. § (7) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 1. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: XVIII. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 18. § (8) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 1. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

46

A 18/A. §-t a 2009: XXVIII. törvény 1. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

47

A 19. § eredeti szövegének jelölését a 2004: LXXIV. törvény 8. §-a (1) bekezdésre változtatta.

48

A 19. § (2) bekezdését a 2004: LXXIV. törvény 8. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva.

49

A 19. § (2) bekezdés a) pontja a 2008: XLIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

50

A 19. § (2) bekezdésének d) pontja a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

51

A 19. § (3) bekezdését a 2012: XVIII. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: XLVI. törvény 46. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

52

A 20. § (1) bekezdésének második mondata a 2004: LXXIV. törvény 9. §-ával megállapított, első mondata a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

53

A 20. § (2) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

54

A 20. § (3) bekezdését a 2006: XI. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 85. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

55

A 21. § (2) bekezdése a 2004: LXXIV. törvény 10. §-ával megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

56

A 21. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

57

A 21. § (6) bekezdését a 2004: LXXIV. törvény 16. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

58

A 22. § (1) bekezdése a 2004: LXXIV. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

59

A 22. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

60

A 23. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

61

A 23. § (2) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése és 65. §-a szerint módosított szöveg.

62

A 24. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

63

A 25. § (3) bekezdését a 2004: LXXIV. törvény 16. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: XI. törvény 6. §-a iktatta be.

64

A 26. § (1) bekezdésének második mondata a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

65

A 2004: LXXIV. törvény 16. §-ának (3) bekezdése alapján a kizárólagos forgalmazási joggal nem rendelkező ideiglenes elismeréssel rendelkező fajták esetében a 26. § (3) bekezdés c) pontjának való megfelelőséget 2005. december 31-ig kell teljesíteni, azt hitelt érdemlően igazolni. A kizárólagos jog hiányában a kiadott ideiglenes elismerés visszavonásra kerül.

66

A 27. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 85. §-a szerint módosított szöveg.

67

A 28. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 85. és 86. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

68

A 28. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 84. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

69

A 29. § a 2009: LVI. törvény 86. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

70

A 30. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 86. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

71

A 30. § (3) bekezdése a 2006: XI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

72

A 32. § eredeti szövegének jelölését a 2006: XI. törvény 8. §-a (1) bekezdésre változtatta 2007. március 24. napjával.

73

A 32. § (2) bekezdését a 2006: XI. törvény 8. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 13. § (2) bekezdése alapján a 32. § (2) bekezdése 2007. március 24. napján lépett hatályba.

74

A 33. § a 2009: XXVIII. törvény 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

75

A 34. § (2) bekezdésének felvezető szövege a 2006: XI. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 13. § (2) bekezdése alapján 2007. március 24. napján lépett hatályba.

76

A 34. § (3) bekezdését a 2006: XI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

77

A 36. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 85. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

78

A 41. § a 2004: LXXIV. törvény 12. §-ával, bevezető szövegrésze a 2007: XVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg; a § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatta ez utóbbi törvény 1. §-a.

79

A 41. § b) pontja a 2006: XI. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

80

A 41. § c) pontja a 2006: XI. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

81

A 41. § (2) bekezdését a 2007: XVI. törvény 1. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatta.

82

A 43. § az 1995: XXI. törvény 27.§-ával megállapított szöveg.

83

A 43. § (1) bekezdése a 2006: XI. törvény 13. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

84

A 43. § (2) bekezdése a 2004: LXXIV. törvény 13. §-ával megállapított és a 2006: XI. törvény 13. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

85

A 43. § (3) bekezdését a 2013: XXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

86

A 44. §-t megelőző alcím a 2009: LVI. törvény 85. §-ával megállapított szöveg.

87

A 44. § a 2009: LVI. törvény 84. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

88

A 45. §-t megelőző alcím a 2012: XXXI. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 45. § a 2012: XXXI. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 45/A. §-t a 2012: XXXI. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be.

91

A 45/A. § (1a) bekezdését a 2012: CXXIX. törvény 1. §-a iktatta be.

92

A 45/A. § (12) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 4. §-a hatályon kívül helyezte.

93

A 46. § a 2006: CIX. törvény 64. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

94

A 47. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 148. pontja hatályon kívül helyezte.

95

A 47/A. §-t a 2003: CXII. törvény 9. §-a iktatta be, szövegét a 2006: XI. törvény 12. §-a állapította meg.

96

A 47/A. § új 7. pontját a 2007: XVI. törvény 2. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti 7–31. pont számozását 8–32. pontra változtatta.

97

A 47/A. § eredeti 7. pontjának számozását 8. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

98

A 47/A. § eredeti 8. pontjának számozását 9. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

99

A 47/A. § eredeti 9. pontjának számozását 10. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

100

A 47/A. § eredeti 10. pontjának számozását 11. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

101

A 47/A. § eredeti 11. pontjának számozását 12. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

102

A 47/A. § eredeti 12. pontjának számozását 13. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

103

A 47/A. § eredeti 13. pontjának számozását 14. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

104

A 47/A. § eredeti 14. pontjának számozását 15. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

105

A 47/A. § eredeti 15. pontjának számozását 16. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

106

A 47/A. § eredeti 16. pontjának számozását 17. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

107

A 47/A. § eredeti 17. pontjának számozását 18. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

108

A 47/A. § eredeti 18. pontjának számozását 19. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

109

A 47/A. § eredeti 19. pontjának számozását 20. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

110

A 47/A. § eredeti 20. pontjának számozását 21. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

111

A 47/A. § eredeti 21. pontjának számozását 22. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

112

A 47/A. § eredeti 22. pontjának számozását 23. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

113

A 47/A. § eredeti 23. pontjának számozását 24. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

114

A 47/A. § eredeti 24. pontjának számozását 25. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

115

A 47/A. § eredeti 25. pontjának számozását 26. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

116

A 47/A. § eredeti 26. pontjának számozását 27. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

117

A 47/A. § eredeti 27. pontjának számozását 28. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

118

A 47/A. § eredeti 28. pontjának számozását 29. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

119

A 47/A. § eredeti 29. pontjának számozását 30. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

120

A 47/A. § eredeti 30. pontjának számozását 31. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

121

A 47/A. § eredeti 31. pontjának számozását 32. pontra változtatta a 2007: XVI. törvény 2. §-a.

122

A 47/A. § 33. pontját a 2009: XXVIII. törvény 1. § (7) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

123

A 48. § (1) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 148. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: XLVI. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be, újból hatályon kívül helyezte ez utóbbi módosító törvény 46. § (3) bekezdése. A 2012: XLVI. törvény 41. §-a alapján a 2012. október 1. napját megelőzően indult eljárásokban az eljárás megindulásakor hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

124

A 49. § a 2009: XXVIII. törvény 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

133

A 49. § (1) bekezdés a) pont 15. alpontja a 2011: CLXVI. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 49. § (1) bekezdés a) pont 17. alpontját a 2012: CXXVIII. törvény 24. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

138

A 49. § (1) bekezdés b) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (43) bekezdése szerint módosított szöveg.

141

A 49. § (2) bekezdése a 2012: XVIII. törvény 36. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

144

A mellékletet az 1995: CXXI. törvény 108. §-ának (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXVI. törvény 459. §-a.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére