PK BH 1993/172
PK BH 1993/172
1993.03.01.
A harmadik személynél (nagyszülőnél) történő gyermekelhelyezés szempontjai [Csjt. 75. § (1) bek., 76. § (1) bek.; 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett egyezmény 9. cikk 1. pont, 19. sz. Irányelvvel módosított 17. sz. Irányelv IV. pont].
Kiskorú B. F. 1987. december 10-én született B. É. és az alperes élettársi kapcsolatából. A gyermeket - aki az anya családi nevét viseli - az alperes teljes hatású apai elismerő nyilatkozattal a magáénak ismerte el.
A szülök élettársi kapcsolata 1986-tól 1989. év végéig állott fenn, amikor az alperes az élettársa lakásából eltávozott. A kerületi bíróság az alperest 1989-ben gyermektartásdíj fizetésére kötelezte.
1989 januárjában a gyermek - édesanyja betegsége miatt, az alperes beleegyezésével - anyai nagyszüleihez került. Az élettársi kapcsolat megszűnése után a gyermekkel való kapcsolattartás kérdésében az anya és az alperes között vita merült fel. Az anya a kerületi gyámhatósághoz fordult annak érdekében, hogy édesanyját rendeljék ki a gyermek gyámjaként, az alperes pedig 1990 áprilisában keresetet nyújtott be a kerületi bíróságon a gyermek nála történő elhelyezése iránt. E perben a felek a gyermek és az apa közötti kapcsolattartásról egyezséget kötöttek, a gyermekelhelyezés kérdésében azonban - az anya rossz egészségi állapotára tekintettel - az eljárás szünetelését kérték.
Az anya 1990. október 13-án elhunyt. Erről az alperes 1990. november 28-án, az illetékes szakigazgatási szervnek abból a felhívásból szerzett tudomást, amelyben öt szülői jogai gyakorlására szólították fel. Röviddel ezután az alperes fel is vette a kapcsolatot az anyai nagyszülőkkel, kérve a gyermek kiadását, megállapodás azonban nem jött közöttük létre. 1990. december 15-én az alperes a kapcsolattartás keretében vitte magával a gyermeket, majd magánál tartva őt, közölte a nagyszülőkkel, hogy a kisfiút a továbbiakban ő kívánja nevelni.
Az alperes a gyermekkel jelenlegi házastársának két és félszobás lakásában lakott, házastársa tizenéves fiúgyermekeivel együtt, majd a család beköltözött az ugyanebben az utcában levő - a perbeli gyermekre is tekintettel kiutalt - kétszobás és két félszobás, összkomfortos lakásba. 1991 februárjától - a nagyszülők ismételt szorgalmazására - az alperes a gyermek és a nagyszülei közötti kapcsolattartást az előírásoknak megfelelően biztosította.
A gyámhatóság a keresetében a gyermeknek az anyai nagyszülőknél történő elhelyezését kérte, hivatkozva arra, hogy a kisfiú már édesanyja életében, majd az ő halálát követően is náluk nevelkedett, hozzájuk kötődik, visszavágyik korábbi otthonába, és az apai környezetben való elhelyezése a személyiségét súlyosan károsíthatja.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a gyermeket ő kívánja nevelni, a kiskorú az új környezetébe beilleszkedett, az alperes házastársával és annak fiúgyermekeivel jó kapcsolatot alakított ki, és megfelelő családi környezetben él.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás során pszichológus szakértői véleményt szerzett be, tanúkat hallgatott ki (többek között az anyai nagyszülőket, akik vállalták a gyermek nevelését), mindkét helyen környezetvizsgálatot folytatott le (egyaránt kedvező eredménnyel), és okirati bizonyítékokat is beszerzett. A feltárt bizonyítékok alapján ítéletével a keresetet elutasította, az alperes gyermektartásdíj-fizetési kötelezettséget 1990. december 15-ével megszüntette, és a nagyszülőknek a gyermekkel széles körű kapcsolattartási lehetőséget biztosított. Ítélete indokolásában - a Csjt. 76. §-ának (1) bekezdésére utalással - kijelentette, hogy a bizonyítás eredménye alapján a gyermeknek szülőjénél, az alperesnél való elhelyezése érdekeit nem veszélyezteti, ezért az anyai nagyszülőknél (harmadik személyeknél) történő elhelyezése nem jöhet szóba.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság részbizonyítása keretében újabb tanúkat hallgatott ki, és kiegészítette a pszichológus szakértői vélemény. Ezt követően ítéletet hozott, amelyben az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a gyermeket az anyai nagyszülőknél helyezte el, az alperest a gyermek kiadására kötelezte, és rendelkezett az alperes gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségéről. Döntését azzal indokolta, hogy a terjedelmes bizonyítási anyaga szerint a gyermek érzelmei középpontjában változatlanul az anyai nagyanya áll, aki a számára az egyedüli valódi biztonságot nyújtó személy. Ennek hátterében pedig az húzódik meg, hogy a gyermek - születését követően - több mint két évig volt a nagyszülők felügyelete és gondozása alatt, amihez az alperes is hozzájárult. Ezt a körülményt pedig - bár az alperesnek nem róható fel, és az alperes a bizonyítási adatai szerint felelős, jó szülő, továbbá a gyermek az apai környezetbe is megfelelően beilleszkedett - nem lehet figyelmen kívül hagyni, így a gyermek érdekének, függetlenül attól, hogy a törvény a szülői elhelyezést részesíti előnyben, a nagyszüleinél való elhelyezése felel meg.
A jogerős ítéletet követően az alperes a gyermeket 1992. január közepén a nagyszülőknek átadta, akik a kapcsolattartást azóta az apának megfelelően biztosították.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Családjogi Törvény (Csjt.) 76. §-ának (1) bekezdése értelmében a gyermek elhelyezéséről a szülők döntenek; a bíróság csupán a szülők megegyezésének hiányában rendelkezik a gyermek elhelyezéséről. Ennek során a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosítva van. Ha tehát a gyermek szülei nem élnek együtt, és közöttük vita merül fel abban a kérdésben, hogy melyikük nevelje a gyermeket, a bíróságnak - a gyermek mindenekfelett álló érdekét szem előtt tartva - a szülők alkalmasságát, körülményeit és számos egyéb szempontot összevetve kell döntenie arról, hogy melyik szülő képes jobban megfelelni az említett körülményeknek.
Más a helyzet azonban akkor, ha a gyermek harmadik személynél (így pl. nagyszülőnél) való elhelyezésének lehetősége merül fel. Erre a bármelyik szülő életében kivételes intézkedésre a törvény csak akkor ad lehetőséget, ha a szülőnél történő elhelyezés a gyermek érdekét veszélyezteti. Az alapvető szempont ebben az esetben is a gyermek érdeke, a bíróságnak azonban ezt az érdeket a veszélyeztetettség oldaláról kell vizsgálnia, s annak hiányában a szülőtől nem veheti el a gyermeket. A Csjt. 75. §-ának (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a gyermek gondozása, tartása, testi, értelmi és erkölcsi fejlődésének elősegítése a szülői felügyelet körében a szülők kötelessége. Mindez más oldalról a szülőnek a gyermeke neveléséhez fűződő jogát jelenti. A gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt - és az 1991. évi LXIV. törvénnyel a magyar jogrendbe iktatott - egyezmény 9. cikkének 1. pontja ezt a szülői jogot, illetve kötelezettséget a gyermek oldaláról nézve úgy fejezi ki, hogy a gyermeket szüleitől, ezek akarata ellenére nem lehet elválasztani, kivéve bizonyos különleges eseteket, például, ha a szülők durván kezelik, vagy elhanyagolják gyermeküket. (Az egyezmény megfogalmazása tehát még szűkebb, mint családjogi törvényünké.)
Abban az esetben tehát, ha csak egy olyan szülő van, aki a szülői felügyeletre jogosult, ő tarthat igényt arra, hogy a gyermek nála legyen elhelyezve. E jogot elvonni tőle csupán a gyermek érdekében, akkor lehet, ha a gyermeknek nála való elhelyezése a gyermek érdekét veszélyezteti.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor a Csjt. fenti rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyásával, oly módon vizsgálta az anyai nagyszülőknél való elhelyezés lehetőségét, mintha az anyai nagyszülők az alperes apával egy sorban szülői felügyeletet gyakorló személyek lennének. A periratok alapján a gyermek 1990 decemberétől 1992. január közepéig az alperes háztartásában élt, ott ellátása, gondviselése megfelelően biztosítva volt, apjához ragaszkodott, és szeretetteljes környezetben élt. Mindezeket a tényeket - terjedelmes bizonyítási anyag alapján - lényegében a másodfokú bíróság is megállapította. Fel sem merülhet tehát olyan adat, amely csak utalást tartalmazna arra nézve, hogy a gyermek érdeke az apánál való elhelyezéssel veszélyeztetve lenne. Mindezek alapján a jogerős ítélet végrehajtása sem akadálya annak, hogy a gyermek ismét apai környezetbe kerüljön, tekintettel arra is, hogy közte és az alperes között a kapcsolattartás az azóta eltelt tíz hónapban is folyamatosan fennállt.
A Legfelsőbb Bíróság - egyetértve az óvásban foglaltakkal - kiemeli a gyermek nevelésében az anyai nagyszülők áldozatos és szeretetteljes segítségét, különösen abban az időszakban, amikor a gyermek az anyával élt együtt, és az anya a betegsége miatt a gondozási kötelezettségének csak hiányosan tudott eleget tenni. A rokoni szeretet gazdagítja a gyermek életét, a segítségnyújtás azonban nem járhat azzal a következménnyel, hogy a gyermeket a nagyszülők a szülőjétől elidegenítsék, vagy hogy ezen a címen a gyermeknek a gondozásában addig részt vett személynél történő elhelyezését kellő alappal lehessen kérni (a 19. számú Irányelvvel módosított 17. sz. Irányelv IV. pontja.)
A nagyszülőknek az unokájukhoz való érzelmi kötödése természetesen kétoldalú kötődést eredményez, és a gyermek is ragaszkodik a nagyszüleihez, akiknek életében központi érdeklődésre és szeretetre tarthat számot. Ez a természetes rokoni kötődés azonban nem jelenti azt, hogy ennek alapján a nagyszülők az unoka náluk való elhelyezésére - a megfelelő apai elhelyezéssel szemben - jogszerűen igényt tarthatnának. A gyermeknek is az az elsődleges érdeke, hogy a nevelésre alkalmas szülője háztartásában nevelkedjék, aki előreláthatólag mindaddig képes gondoskodni róla, amíg a gyermek meg nem kezdi önálló életét.
Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a felperes keresetének helyt adott, és helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a gyermek hosszabb távú érdekeinek szem előtt tartásával és a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a keresetet elutasította.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét - az alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségére és a kapcsolattartásra is kiterjedően - helybenhagyta.
A gyermek anyai nagyszülei - akiknél a gyermek jelenleg tartózkodik - nem állnak perben, így őket ebben a perben a gyermek kiadására [Csjt. 76. §-ának (4) bekezdése] kötelezni nem lehet. Tekintettel azonban arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozata értelmében az apa a nála elhelyezett kisfiú tartását most már természetben jogosult és köteles nyújtani [Csjt. 69/A. §-ának (2) bekezdése], az alperes pénzbeli tartási kötelezettsége a nagyszülőkkel szemben 1992. december 31-ével megszűnik. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 217. §-ának (2) bekezdése alapján ennek megfelelően módosította a tartásdíj-fizetési kötelezettségének az elsőfokú ítéletben megjelölt határidejét, és felhívta az alperes munkáltatóját, hogy az alperes jövedelmeiből a kiskorú tartására levonásokat ne eszközöljön. (P. törv. II. 20 848/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás