GK BH 1993/181
GK BH 1993/181
1993.03.01.
I. A váltó leszámítoltatása megbízott (képviselő) útján is történhet. Az erre vonatkozó megbízás szóban is adható. Álképviselet esetén a megbízó utólag is jóváhagyhatja az álképviselő eljárását, s ez esetben úgy kell tekinteni, mintha az álképviselő szabályszerű meghatalmazással járt volna el [Ptk. 219. § (1)-(2) bek., 221. § (1) bek., 222. §; 1/1965. (I. 24.) IM r. 43. § (1) bek., 44. § (3) bek., 47. § (1) bek.].
II. A váltón alapuló követelés érvényesítése a bankszámlával rendelkező váltóadós és váltóbirtokos között azonnali beszedési megbízással történhet [4/1986. (XII. 28.) MNB rendelkezés1 7. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy váltótartozás címén fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 5 000 000 Ft tőkét, ennek 1990. december 4-től a kifizetés napjáig járó évi 6% kamatát, valamint 15 000 Ft váltódíjat. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. r. alperes 1990. május 9-én 5 000 000 Ft-ról szóló, 1990. december 3-i lejáratú forgatható saját váltót állított ki a II. r. alperes rendelvényes részére. A fizetés helyéül az MNB-t jelölte meg. A váltó kifizetéséért a III. r. alperes kezességet vállalt. A II. r. alperes 1990. június 5-én a felperesnél a váltót leszámítoltatta, a leszámítolás következtében az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 48. §-ának (2) bekezdése alapján csökkentett összegű követelés a számlájára befolyt.
A felperes a lejárat napján a számláját vezető pénzintézet - az MNB - útján a váltót az arra megjelölt helyen fizetés végett benyújtotta, a tartozás rendezésére azonban fedezethiány miatt nem volt lehetőség. Ezért a Magyar Hitelbank (MHB) a váltót 1990. december 6-án óvást pótló banki nyilatkozattal látta el. A felperes a II. és III. r. alperesektől - mint megtérítési váltóadósoktól - megkísérelte a követelés behajtását, ez azonban eredményre nem vezetett, a követelés kiegyenlítéséhez szükséges pénzeszközök a II. és III. r. alperesek számláin sem álltak rendelkezésre.
Az elsőfokú bíróság alaposnak ítélte a felperes keresetét. Álláspontja szerint a felperes a váltó leszámítolásával teljes váltójogi hatályú átruházással szerezte meg a váltóból kitűnő jogokat, vele szemben egyik alperes sem hivatkozhat olyan kifogásra, amely a kibocsátóval vagy a korábbi váltóbirtokossal szemben fennálló személyes viszonyán alapul. Az alperesek arra irányuló védekezését, hogy a váltóban szereplő összeget a II. r. alperes használta fel, és ezért ő köteles a felperessel szemben a tartozásért helytállni, az elsőfokú bíróság nem találta alkalmasnak a megtérítési kötelezettség alóli mentesítésükre. Ehhez képest az I. r. alperes, mint a váltó kibocsátója az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (továbbiakban: Vár.) 78. §-a szerinti egyenes váltóadós, a II. és III. r. alperesek, mint a Vár. 43. §-a szerinti megtérítési váltóadósok a Vár. 47. §-a alapján a jogszerű váltóbirtokossal szemben egyetemlegesen felelősek a váltótartozás kifizetéséért. A Vár. 49. §-a alapján kötelezte az elsőfokú bíróság az alpereseket a 6% kamat és a 3 ezrelék váltódíj megfizetésére.
Az ítélet ellen a II. r. alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a II. r. alperessel szemben a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Előadta, hogy a perbeli váltót nem a szervezeti képviseleti jogosultsággal rendelkező személyek írták alá, ezért a II. r. alperes a váltótartozásért felelősséggel nem tartozik. Hivatkozott arra is, hogy az óvást pótló banki nyilatkozat az alakszerűségi követelményeknek nem felel meg.
A fellebbezés alaptalan.
A váltónak a II. r. alperes volt a rendelvényese, a váltó érvényességéhez a képviselőjének aláírására nem volt szükség, és azt a kiállításakor a II. r. alperes képviselői nem is írták alá. Később azonban a II. r. alperes a váltót aláírással és bélyegzővel ellátva leszámítoltatta, az abban foglalt követeléshez hozzájutott, a pénz a számlájára befolyt. A forgatmányon szereplő aláírásokból nem állapítható meg, hogy azok az ügyvezetőtől vagy más személytől származnak, mert az egyik aláírás olvashatatlan. Arra azonban nem merült fel hitelt érdemlő adat, és az eset körülményei sem utaltak rá, hogy az aláírók nem a szervezeti képviselő meghatalmazásával jártak el. A Ptk. 219. §-ának (1) bekezdése szerint képviselő útján is lehet jognyilatkozatot tenni. A (2) bekezdés szerint a képviselő cselekménye alapján a képviselt válik jogosítottá, illetőleg kötelezetté. A gazdálkodó szervezet szervezeti képviselője - a perbeli esetben az ügyvezető igazgató - szóban is adhat meghatalmazást a helyette történő eljárásra, ez esetben a meghatalmazott a szervezeti képviselő helyett teszi meg azokat a jognyilatkozatokat, amelyeknek megtételére felhatalmazást kapott, a nyilatkozat kötelezettjévé pedig a gazdálkodó szervezet válik (Ptk. 222. §). Önmagában tehát az a körülmény, hogy a leszámítolásra vonatkozó nyilatkozatot az adott esetben nem az ügyvezető igazgató írta alá, nem jelenti, hogy olyan személy járt volna el, aki a nyilatkozat megtételére nem volt jogosult. Amennyiben mégis az lenne megállapítható, hogy a szervezeti képviselő helyett olyan személy járt el, aki képviseleti jogosultsággal nem rendelkezett, a II. r. alperes az esetben nem mentesülne a fizetési kötelezettség alól.
A Ptk. 221. §-ának (1) bekezdése szerint amennyiben az, akinek a nevében álképviselő jár el, a tevékenységet utóbb jóváhagyja, értelemszerűen úgy kell tekinteni, mintha szabályszerű meghatalmazással járt volna el. Az iratokból megállapítható, hogy a II. r. alperes a váltó leszámítolását követően a számlájára befolyt összeget a felperesnek nem utalta vissza, nem tiltakozott az ellen, hogy számára ismeretlen váltó alapján a számlájára fizetést teljesítsenek, és saját előadása szerint az összeget tovább utalta a III. r. alperesnek. Ezzel a magatartásával részéről a váltó leszámítolása iránt intézkedő személy tevékenységét akkor is jóváhagyottnak kell tekinteni, ha az eredetileg valóban meghatalmazás nélkül járt volna el.
Ezek után a II. r. alperes alappal nem hivatkozhat arra, hogy a forgatmányt aláíró személyek álképviselők voltak, akiknek jognyilatkozatai a II. r. alperes terhére kötelezettségeket nem keletkeztetnek. Tevékenységük kapcsán a II. r. alperes a váltó forgatójává vált, és mint megtérítési váltóadós a tartozásért a Vár. 43. §-ának (1) bekezdése és a 47. §-ának (1) bekezdése alapján a váltó kibocsátójává és kezesévé egyetemlegesen felel a váltó jogszerű birtokosával szemben.
Alaptalan a II. r. alperesnek az óvás alakszerűségi hiányosságaira történt hivatkozása is.
A váltón alapuló követelés érvényesítése a bankszámlával rendelkező váltóadós és váltóbirtokos között - a 4/1986. (XII. 28.) MNB rendelkezés* 7. §-ának (3) bekezdése szerint azonnali beszedési megbízással történhet. A váltó kifizetése pedig a bankszámlák közötti elszámolással. A felperes az iratokhoz csatolt beszedési megbízás tanúsága szerint a váltót 1990. november 28-án küldte meg a számláját vezető Magyar Nemzeti Banknak a követelés beszedése végett. Nyilvánvaló, hogy a megbízást olyan időpontban kellett benyújtania, hogy az a terhelendő számlatulajdonos, azaz az alperes számlavezető helyéhez megérkezzék. A Magyar Hitel Bank igazolása szerint az MNB a lejárat napján - 1990. december 3-án - azt a Magyar Hitel Banknál fizetés végett bemutatta.
A Vár. 38. §-ának (1) bekezdése szerint a váltó birtokosa a váltót a lejárat napján vagy az azt követő két munkanap valamelyikén köteles fizetés végett bemutatni. A pénzintézetnek a fizetést legkésőbb a bemutatásra megszabott határidő lejártáig kell teljesítenie. Amennyiben a váltó kifizetése fedezet hiányában elmarad, a kifizetés elmulasztásának napja a bemutatásra megszabott határidő lejártának utolsó napja. A perbeli esetben - tekintve, hogy 1990. december 3-a hétfő volt - a bemutatási határidő utolsó napja és egyben a kifizetés elmulasztásának napja 1990. december 5-e, az óvás, illetve az óváspótló nyilatkozat felvételének határideje a Vár. 44. §-ának (3) bekezdése szerint december 7-e lett volna. A Magyar Hitel Bank a fizetési határidő lejártát követő két munkanapon belül - 1990. december 6-án - látta el óvást pótló banki nyilatkozattal a ki nem fizetett váltót, ezért az óvás határidejének elmulasztására a II. r. alperes alappal nem hivatkozhat.
Alaptalan a II. r. alperesnek az eljárási szabálysértésre történt hivatkozása is. Az iratoknál elfekvő tértivevény tanúsága szerint a II. r. alperes a tárgyalásra szóló idézést és a keresetlevelet 1991. augusztus 16-án átvette, az elsőfokú bíróság tehát a kontradiktorius eljárás szabályait nem sértette meg, a II. r. alperest a védekezés lehetőségétől nem fosztotta meg. A II. r. alperes nyilatkozott is a keresetlevélre, a nyilatkozat azonban a tárgyalás után - 1991. szeptember 10-én - érkezett az elsőfokú bírósághoz.
A fentebb kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A felperest nem ügyvéd vagy munkaviszonyban álló jogtanácsos képviselte, ezért a Pp. 75. §-ának (3), illetve (4) bekezdése szerint munkadíjra nem - csupán a képviselője útiköltségére - tarthat igényt. A jogi személy felperes esetében a keresetkiesés fogalmilag kizárt, ezért a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján csupán az útiköltséget köteles a II. r. alperes a felperesnek megfizetni. (Főv. Bír. 28. G. 50 992/1991.-Legf. Bír. Gf. I. 30 176/1992. sz.)
*1992. április hó 1. napjától a 4/1986. (XII. 28.) MNB rendelkezést a 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 31. §-a hatályon kívül helyezte. Az új szabályozás 8. §-ának (2) bek. alapján azonban a jogesetben foglaltak továbbra is érvényesek.
1
A rendelkezést a 149/1991. (XI. 30.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás