GK BH 1993/182
GK BH 1993/182
1993.03.01.
Az óvatolt váltók esetében a váltó ellenértékét kifizető forgatója a jogszabályban előírt 6%-os mértékű kamaton és a 3 ezrelékes mértékű váltódíjon felül további kamat fizetésére nem tarthat igényt [az egységes váltótörvényre vonatkozó genfi egyezmény 11. és 13. Cikke; 1/1965. (I. 24.) IM r. 45. § 2. és 4. pont, 50. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen váltótartozás címén összesen 24 896 536 Ft tőkét, ennek 1990. december 12-től a kifizetés napjáig járó évi 6%-os kamatát, a váltótartozás 3 ezrelékét kitevő 74 689 Ft váltódíjat, valamint 24 896 536 Ft-nak 1990. december 12-től 1991. április 1-jéig évi 28%, 1991. április 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 34% kamatát, valamint 600 000 Ft elsőfokú részperköltséget. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a K. Ksz. budapesti cég 1990. október 10-én, Budapesten 2 db - egyenként 8 493 333 Ft-ról szóló, 1990. december 10-i lejáratú forgatható saját váltót állított ki az I. r. alperes, mint rendelvényes javára. A váltókon a fizetés helyéül a Budapest Bank Rt. volt megjelölve. 1990. október 20-án 1 db 7 000 000 Ft, valamint 1 db 1 600 000 Ft követelést tartalmazó, 1990. december 10-i lejáratú forgatható saját váltót bocsátott ki a Ksz. ugyancsak az I. r. alperes javára. A fizetés helyéül szintén a Budapest Bank Rt. van feltüntetve. A tartozások összegén kívül a váltók más fizetési kötelezettséget nem tartalmaznak.
A rendelvényes a váltókat 1990. október 16-án, 19-én és 21-én a T. Tr. Kft.-re forgatta. A T. Tr. Kft. azokat 1990. október 17-én, 24-én és 25-én tovább forgatta a Magyar Hitel Bank Rt.-re; 1990. október 29-én a Magyar Hitel Bank Rt. viszontleszámítolás végett valamennyi váltót tovább forgatta a Magyar Nemzeti Bankra. A váltó forgatói a váltók tartalmát nem változtatták meg, és egyikük sem zárta ki a felelősségét a fizetésért.
A lejárat napján - 1990. december 10-én - a jogszerű váltóbirtokos Magyar Nemzeti Bank fizetés végett bemutatta a váltókat a fizetés helyéül megjelölt pénzintézetnek, a Budapest Bank Rt.-nek. A nevezett azonban a váltókat részben tudta kiegyenlíteni, mivel a kibocsátó számláján nem állt rendelkezésre megfelelő pénzösszeg. Az 1 600 000 Ft-ot tartalmazó váltóból 909 890 Ft-ra, valamint a másik három váltóban szereplő teljes összegre óvást pótló banki nyilatkozatot vettek fel.
Az óvatolt váltók alapján az MNB megtérítési igényt jelentett be a forgatók sorában előtte álló Magyar Hitelbank Rt.-nek, és 1990. december 12-én annak egyszámláját 24 896 536 Ft-tal megterhelte. A Magyar Hitelbank Rt. 1990. december 14-én értesítette a sorban előtte álló forgatót, a II. r. alperest, és ugyanezen a napon megkísérelte az igényét beszedési megbízás útján érvényesíteni, ami azonban nem vezetett eredményre, mert a II. r. alperes számláján pénzeszközök nem álltak rendelkezésre. 1990. december 20-án az I. r. alperessel szemben is megkísérelte az igénye érvényesítését eredménytelenül.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a váltójogszabályban írt alakiságok betartása mellett érvényesítette az igényét az alperesekkel szemben. A váltóra alapított felperesi követelés az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 49. §-a szerint alapos, az alperesek, mint visszkereseti adósok nem tudtak olyan kifogást felhozni, ami a fizetés alóli mentesülésüket eredményezhette volna. A váltótartozás 28%, illetőleg 34% késedelmi kamatát a Ptk. 301. §-ának (3) bekezdésére alapítottan kártérítésként ítélte meg a felperes részére arra hivatkozással, hogy a fizetési késedelem időtartama alatt a felperes a váltóban szereplő összeget nem tudta hasznosítani, és ezáltal kamattal kompenzálható kára keletkezett, amelynek megfizetésére a hivatkozott jogszabályhely alapján az alperesek egyetemlegesen kötelesek.
Az ítélet ellen az alperesek fellebbeztek, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérték. Nem vitatták a tartozás fennállását, sérelmezték azonban a felperes javára a tartozás 6%-át meghaladó kamatnak kártérítés címén történő megítélését. Előadták továbbá, hogy a felperes az értesítési kötelezettségének nem tett eleget, a II. r. alperes semmiféle értesítést nem kapott a felperestől. Amennyiben a felperes a saját bankfiókjának küldött értesítést, és annak elküldte a váltókat is, az a II. r. alperessel szemben semmiféleképpen nem tekinthető hatályos értesítésnek. A II. r. alperes a váltók óvásáról 1991 júliusában szerzett tudomást, olyan időpontban, amikor már nem volt módja intézkedni a váltó kibocsátójával szemben a korábban érvényesen kikötött zálogjog a tartozás behajtása végett. A felperes a mulasztásával mind az I. r., mind a II. r. alperesnek kárt okozott, a kárt a váltótartozásokkal azonos összegben jelölték meg, ezért a váltótartozás erejéig beszámítási kifogást terjesztettek elő a felperes követelésével szemben.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Előadta, hogy az alperesek részére a felhívást a szokásos banki úton feladta, ami egyrészt azt jelentette, hogy a beszedési megbízás egy példányát az MHB Tatabányai Igazgatósága, valamint a Környei Takarékszövetkezet az alperesek részére a fennálló pénzügyi rendelkezések értelmében megküldte, és ezzel együtt postázta az alpereseknek címzett, de a felperes által az illetékes pénzintézethez postázott levelet is. Postakönyvével igazolta, hogy mind a MHB Tatabányai Igazgatósága, mind a Környei Takarékszövetkezet részére az alpereseknek kézbesítendő anyagot ajánlott küldeményként postára adta.
A fellebbezés csak részben, csupán a 6%-ot meghaladó kamat tekintetében alapos, egyébként alaptalan.
Az idegen és saját váltóra vonatkozó egységes váltótörvény tárgyában, 1930-ban kötött genfi egyezmények mellékletének 13. cikke szerint a szerződő felek akként rendelkezhetnek, hogy a területükön kiállított és ugyanott fizetendő váltók tekintetében azt a kamatlábat, amelyről az egyezmény szól, a területükön megszabott törvényes kamatláb helyettesítse. Az egyezmények kihirdetésével egyidejűleg hozott 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) a kamatláb vonatkozásában még csak utalást sem tartalmaz arra, hogy a nemzetközi egyezményekben írt helyett más - nevezetesen a Ptk.-ban meghatározott - kamatláb kerülhetne alkalmazásra. A váltójogi szabályok anyagi-jogi természetűek, és olyan speciális szabályok, amelyek mellett más anyagi-jogi szabályok nem kerülhetnek alkalmazásra.
A felperes az alperesekkel szemben váltótartozásból eredő követelést érvényesített, ezért a felek jogvitáját a Vár. rendelkezéseinek alkalmazásával kell rendezni. A felperes maga is forgatója volt a perbeli váltóknak, azokat a Magyar Nemzeti Banktól - mint az őt követő utolsó jogszerű birtokostól - visszaváltotta. Eltérő rendelkezés hiányában a Vár. 49. §-ának 2. pontja szerint az általa kifizetett teljes összeg 6%-át kitevő kamaton túl további kamat megfizetésére jogszerűen nem tarthat igényt.
A felperesnek a 6%-os kamaton felül fizetendő kamattal kompenzálható kárigénye sem alapos. A genfi nemzetközi egyezmények mellékletének 11. cikke szerint a szerződő államoknak jogukban áll hazai törvényükben a visszkereseti összegek közé a váltódíjat is felvenni és annak nagyságát tetszésük szerint meghatározni. A Vár. 49. §-ának 4. pontja szerint a váltó visszaváltóját váltódíj címén megilleti az általa kifizetett összeg 3 ezreléke.
A váltódíj rendeltetését a Vár. nem határozza meg, arra nézve a jogirodalom nyújt eligazítást. Az idegen és saját váltóra vonatkozó egységes váltótörvény tárgyában kötött genfi egyezménynek feldolgozását és magyarázatát is tartalmazó, dr. Bozóky Géza által írt Nemzetközi váltójog (1937. Pécs 446. old.) című mű szerint a váltódíj rendeltetése:
a) kártérítés a fizetés elmaradásáért, amely a váltóhitelezőt arra kényszerítette, hogy a váltó összegét máshonnan pótolja, vagy egyéb rendeltetésre szánt tőkéjéből elvonja,
b) a bemutatás, óvatolás és értesítés körül kifejtett fáradozása ellenértékéül szolgáljon,
c) kárpótlást nyújtson azért, hogy az előző váltóbirtokosnak történő fizetésre legalábbis készen kell állnia.
Miután a váltódíjban a visszaváltót a késedelmes fizetés miatt ért kár általány formájában benne foglaltatik, további kárigény érvényesítésére nincs törvényes lehetősége.
A Vár. 45. §-án alapuló értesítési kötelezettség teljesítésével kapcsolatban az iratokból megállapítható, hogy a felperes váltók óvásáról szóló értesítéseket a szokásos banki úton mindkét alperes részére feladta. Bár arra vonatkozó adat nincs az iratok között, hogy az alperesek az értesítéséket kézhez vették volna, a Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a kézbesítés megtörténtének, vagy elmaradásának az ügy mikénti elbírálása szempontjából nincs jogi jelentősége. Azt a körülményt, hogy a határidőben történő értesítés időpontjában a követelés behajtható lett volna, a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alpereseknek kellett volna hitelt érdemlően igazolniuk. Erre vonatkozó bizonyítást az alperesek nem ajánlottak fel, a beszerzett iratok pedig épp azt támasztják alá, hogy a váltó kibocsátójától a tartozást akkor sem lehetett volna behajtani, ha az értesítés időben megérkezik. Az óvás időpontjában a váltó kibocsátója is és az alperesek is igazoltan fizetésképtelenek voltak.
Az alperesek kérték a felperesek arra történő kötelezését, hogy amennyiben az alperesek a váltótartozást kiegyenlítik, részükre a váltókat adja ki. A Vár. 50. §-ának (1) bekezdése szerint a kötelezett a visszaváltás ellenében követelheti, hogy neki a váltót, az óvás és a nyugtázott számlát kiadják. Miután a tartozás kiegyenlítése ellenében a törvény erejénél fogva köteles a váltót, az óvást és a nyugtázott számlát kiadni, a bíróság a felperesnek a fentiek kiadására való kötelezését az ítéletben mellőzte.
A fentebb kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, a felperesnek kártérítésként a 6%-ot meghaladó kamatra előterjesztett kereseti kérelmét elutasította, míg a tőkekövetelés, ennek 6% kamata és a 3 ezrelék váltódíj megfizetésére kötelező részében helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 30 301/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás