GK BH 1993/183
GK BH 1993/183
1993.03.01.
Ha a saját váltó kiállítójával szemben többen vállalnak váltókezességet, és az egyikük a váltótartozást a kiállító helyett kiegyenlíti, a többi kezessel szemben csak a Ptk. általános szabályai szerint léphet fel. A többi kezes váltóadósnak nem tekinthető, a kifizetett váltóból eredő jogokat (kifogásokat) tehát velük szemben a tartozást kifizető kezestárs nem érvényesítheti [Ptk. 275. §, 338. § (1) bek.; 1/1965. (I. 24.) IM r. 28. § (2) bek., 32. § (1) és (3) bek., 53. § (1) bek., 78. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az M. Kft. 1990. július 26-án 2 db saját váltót állított ki, egyet 30 000 Ft-ra, a másikat pedig 10 500 000 Ft-ra. Mindkét váltó rendelvényese a Hitelbank Rt. (a továbbiakban: CIB), lejárata 1991. augusztus 1-je, a fizetés helye mindkét esetben a Dunabank Rt. Budapest. A váltótartozás kifizetéséért a B. B. Rt. és az I. Rt. kezességet vállaltak. A fizetés helyéül a Dunabank Rt. közelebbről meg nem határozható időpontban mindkét váltóra rávezette, hogy a fedezet hiányában a tartozást lejáratkor kifizetni nem tudja.
A váltókövetelést - 40 500 000 Ft-ot - a felperes 1991. szeptember 9-én a CIB-nek megtérítette, a 3 ezrelék váltódíjat - 121 500 Ft-ot -, valamint a 6% váltókamatot - 216 000 Ft-ot - az alperes térítette meg, és ezzel a CIB követelése kielégítést nyert. Az alperes 1991. november 20-án a felperes által kifizetett 40 500 000 Ft-ból 20 500 000 Ft-ot megtérített, nem fizette meg azonban a 20 500 000 Ft-nak az 1991. szeptember 9-től 1991. november 20-ig terjedő időre járó kamatait.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét a 20 000 000 Ft váltótartozásra, 230 040 Ft összegszerűen megjelölt kamatra, a 20 000 000 Ft után járó 6%-os kamatra és a perköltségek fele részére vonatkozóan alaposnak találta. Megállapította, hogy a teljesítéssel a felperes a váltóbirtokos jogállásába lépett, és e minőségben közvetlenül keresetindítási jog illeti meg a váltó kiállítójával és azzal a személlyel szemben, aki a kiállítóért kezességet vállalt. A váltóbirtokost közvetlen keresetindítási jog illeti meg a saját váltó kiállítója, illetőleg az idegen váltó elfogadója ellen, és mert a váltókezes felelőssége ugyanolyan, mint akiért a kezességet vállalta, ellene is közvetlen váltókereset indítható. A velük szembeni keresetindításnak sem a váltó bemutatása, sem az óvás felvétele nem előfeltétele, a váltóbirtokos az elévülési határidőn - 3 éven belül - érvényesítheti velük szemben a váltóból eredő követeléseit. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, amelyben annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Fellebbezésének indokolásában arra hivatkozott, hogy a fizetés hiánya miatti óvás határidőben történő felvételére a megtérítési igény érvényesítéséhez szükség lett volna. A CIB mint a váltó birtokosa a fizetés hiánya miatti óvást határidőben nem vette fel, ezért a kezesekkel szemben az igény érvényesíthetőségének lehetőségét elveszítette. Amennyiben a felperes a CIB igényét mégis kielégítette, úgy tartozatlanul fizette ki az összeget. Előadta továbbá, hogy a felperes, mint kezes a váltó főadósa - a „kibocsátó” - helyett teljesített. Ezzel a váltókövetelés megszűnt, a felperes az igényét kizárólag a kibocsátóval érvényesítheti, a másik - vele egy sorban álló - kezessel szemben ilyen igényt nem támaszthat. Az alperesi álláspont szerint a kezes a teljesítéssel a váltó kiállítójának helyébe lépett, a kiállító pedig az érte kezességet vállaló személlyel szemben megtérítési igényt nem érvényesíthet. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes még azzal a 20 500 000 Ft-tal is jogalap nélkül gazdagodott, amit az alperes már korábban kiegyenlített, ehhez képest további összegek megfizetését alappal nem igényelheti.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Az alperes fellebbezése a 20 000 000 Ft összegű váltótartozás tekintetében alapos.
Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy az óvás határidőben történő felvételének elmulasztása miatt a CIB a váltóból eredő igényét a kezesekkel szemben elveszítette. Az 1/1965. (1. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 32. §-ának (1) bekezdése szerint a váltókezes kötelezettsége ugyanolyan, mint azé, akiért a kezességet vállalta. A felek a saját váltó kiállítójáért vállaltak kezességet, felelősségük tehát ugyanolyan, mint amilyen a saját váltó kiállítójáé. A Vár. 78. §-ának (1) bekezdése szerint a saját váltó kiállítóját ugyanolyan felelősség terheli, mint az idegen váltó elfogadóját. Ellene a Vár. 28. §-ának (2) bekezdése szerint - fizetés hiányában - közvetlen kereset indítható, tehát ő a váltó főadósa, kezesének kötelezettsége pedig az övével azonos. A Vár. 53. §-ának (1) bekezdése szerint az óvás határidőben történő felvételének elmulasztása esetén a váltóbirtokos az igényét csak ún. megtérítési váltóadósokkal szemben veszíti el, viszont az idegen váltó elfogadójával és - a fentebb kifejtettek szerint - a saját váltó kiállítójával és az érte kezességet vállaló személyekkel szemben a követelését az elévülési határidőn belül is érvényesítheti. A perbeli esetben tehát az óvás határidőben történő felvétele az igény érvényesítésének nem volt előfeltétele, a CIB az igényét nem veszítette el, és a felperes azzal, hogy a tartozást rendezte, jogszerű igényt elégített ki.
A felperes - mint a kiállítóért kezességet vállaló kötelezett - rendezte a váltókövetelést. A teljesítéssel azonban nem lett az eredeti kötelezettek jogutódja, hanem a Vár. 32. §-ának (3) bekezdése alapján önálló követelése keletkezett azzal szemben, akiért a kezességet vállalta, valamint azokkal szemben, akik az utóbbi iránt a váltó alapján kötelezettek. A felperes tehát, mint kezes váltójogi keresetet a „kezeselt” (a váltó kiállítója) ellen indíthat, valamint azok ellen, akik ellen a kezeselt is indíthatott volna; azok ellen szerzi meg a váltóból eredő jogokat, akik a kezeselt irányában is kötelezve vannak. A perbeli esetben azonban a felperes a vele egy sorban kezességet vállaló másik személy ellen érvényesítette az igényét. Ezt az igényt a Vár. 32. §-ának (3) bekezdése alapján nem lehetett érvényesíteni. Az ugyanazon kiállítóért kezességet vállaló személyek egymással szemben nem váltóadósok, az egymás közötti jogviszonyokra a Ptk. szabályai az irányadóak.
A Ptk. 275. §-a értelmében, ha ugyanazért a kötelezettségért egyidejűleg vagy egymásra tekintettel többen vállalnak kezességet, a kezesek kétség esetében egyetemlegesen felelnek. A Ptk. 338. §-ának (1) bekezdése szerint, mint egyetemleges kötelezetteket - miután a jogviszonyukból más nem következik - a kötelesség egymás között egyenlő arányban terheli. Ha valamely társkötelezett a jogosultnak kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített, a további társkötelezettel szemben - a követelésének őket terhelő része erejéig - megtérítési követelése támad. Ehhez képest a peres feleket a CIB részére kifizetett követelés 50-50%-ban terheli, és mert az egészet a felperes egyenlítette ki, a Ptk. 338. §-ának (1) bekezdése alapján annak 50%-át önként rendezte, ezért a felperesnek a további 20 000 000 Ft megfizetésére irányuló keresete alaptalan.
Alapos viszont a kereset a 230 040 Ft összegű kamat tekintetében. Az iratokból megállapítható, hogy a felperes a CIB követelését 1991. szeptember 9-én rendezte. A megtérítési igénye az alperessel szemben ebben az időpontban esedékessé vált, az alperes azonban a 20 500 000 Ft-ot csak késedelmesen, 1991. november 20-án fizette ki a felperesnek. Az 1991. szeptember 9-e és november 20-a közötti időtartamra a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése alapján köteles az alperes a felperesnek a késedelmi kamatot megtéríteni. A felperes ennek mértékét évi 6%-ban, a késedelem időtartamára összegszerűen 230 040 Ft-ban jelölte meg.
Mivel a felperes keresete csupán a 230 040 Ft kamatok tekintetében mutatkozott alaposnak, a Legfelsőbb Bíróság a pernyertesség-pervesztesség arányát figyelembe véve a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján a felperest kötelezte az alperes javára a 200 000 Ft képviseleti költségből a felperest megillető elsőfokú eljárási illeték és a képviseleti költségrész levonása után fennmaradó 190 000 Ft elsőfokú részperköltség megfizetésére.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélete a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatva az alperesi marasztalás összegét a késedelmi kamatok 230 040 Ft összegére leszállította, a felperest pedig az alperes javára 190 000 Ft elsőfokú és 248 500 Ft másodfokú részperköltség megfizetésére kötelezte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31 252/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás