MK BH 1993/200
MK BH 1993/200
1993.03.01.
Jogszabálynak az Alkotmánybíróság által meghatározott időpontban történt megsemmisítése nem érinti a határozat közzététele előtt létrejött jogviszonyokat és a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket [1989. évi XXXII. tv. 43. § (2) bek.].
Az alperes és az ott működő két szakszervezet - a T. Szakszervezet és a felperes szakszervezet - abban állapodtak meg, hogy az alperes vállalat 1991. január 1. napjával az 1990. decemberi bérek 15%-ának megfelelő differenciált bérfejlesztést hajt végre. Megállapodtak abban is, hogy 1991. április 1. napjával ugyancsak az 1990. decemberi bérek 10%-ának megfelelő bérfejlesztésre kerül sor; a felperes állítása szerint a megállapodás arra is kiterjedt, hogy ebből a bérfejlesztésből mindenki egységesen részesül. Az alperes szerint e bérfejlesztést differenciáltan kellett végrehajtani.
A felek és a T. Szakszervezet 1990. január 8-i megállapodása szerint a szakszervezetek a szakszervezeti jogosultságokat egymástól függetlenül gyakorolják. Ennek megfelelően az általános kérdések rendezéséhez mindkét szakszervezet egyetértése szükséges. Egyedi ügyben a szakszervezetek egyetértési jogukat a saját szervezetükhöz tartozó dolgozók vonatkozásában gyakorolják. Azokon a területeken, ahol mindkét szakszervezet tagsággal rendelkezik, mindkét szakszervezet egyetértését be kell szerezni.
A felperes 1991 májusában arról szerzett tudomást, hogy az alperes a vállalatvezetéshez tartozó dolgozóknál 1991. április 1. napjával 32%-os bérfejlesztést valósított meg; ugyanakkor egyes fizikai dolgozók 1991. április 1. napjával a 10%-os béremelést sem kapták meg. Erre hivatkozással a felperes 1991. május 22-én kifogást jelentett be a bérfejlesztésre vonatkozó megállapodások meg nem tartása miatt. Ezt 1991. május 23-án pontosította.
A felek 1991. május 24-én egyeztetést tartottak, és megállapodtak abban, hogy a vállalat a 10%-os bérfejlesztést azoknak is megadja, akik ezt eddig teljes mértékben nem kapták meg. Ezt meghaladóan azonban nem jött létre megegyezés.
Ilyen előzmények után 1991. június 3-án a felperes a munkaügyi bírósághoz fordult. Sérelmezte, hogy az alperes 1991. április 1. napjával a vállalatvezetés területén dolgozók részére megállapodás-ellenesen 10% helyett 32% bérfejlesztést valósított meg. Ezt kifogásolva kérte annak a megállapítását, hogy az Mt. V. 2. §-ában előírt egyetértés elmaradása miatt a vállalatvezetés területén dolgozók béremelése jogszabályellenes.
Az alperes azzal védekezett, hogy a vállalatvezetés területén a többletfelhasználás nem számottevő, ezért az intézkedés itt is a megállapodás keretein belül maradt. Az nem sérti a megállapodást, hogy egyes dolgozók bére 25%-ot meghaladóan emelkedett, mert erre a differenciálás lehetőséget adott. Egyébként ehhez a bérfejlesztéshez is meg kívánta szerezni a felperes egyetértését, a felperes azonban az 1991. április 29-i egyeztetésen - meghívás ellenére - nem vett részt. Végül arra hivatkozott, hogy a vállalatvezetés dolgozói között nincs a felperesnek tagja, ezért - az 1990. január 8-i megállapodás értelmében - az egyedi bérfejlesztéshez és munkaszerződés-módosításhoz a felperes egyetértése (Mt. V. 2. §) nem volt szükséges.
A felperes elismerte, hogy az 1991. április 29-i egyeztetésen meghívás ellenére nem vett részt, és nem vitatta azt sem, hogy a vállalatvezetés területén dolgozók között nem volt olyan, aki tagja a felperesnek.
Az alperes 1991. január 1. napjával a vállalatvezetés dolgozóinak körében 16,8%-os bérfejlesztést hajtott végre. Az e körben felhasznált bértömeg azonban - időközi létszámcsökkentés miatt - 1991. április 1. napjára az 1990. decemberi bértömeghez képest csökkent. Kizárólag az el nem távozott vállalatvezetési dolgozókat számba véve az alperesnél 1991. április 1. napjával mintegy 18,3%-os további bérfejlesztés valósult meg.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével elutasította a felperes keresetét. Indokul arra hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság a 42/1991. (VII. 12.) AB számú határozatával az Mt. V. 2. §-át megsemmisítette. Igaz, hogy ez a jogszabály a sérelmezett munkáltatói intézkedés időpontjában, 1991 áprilisában még hatályban volt, az Alkotmánybíróság határozata szerint azonban már akkor beleütközött az Mt. 13. §-ának (2) bekezdésébe, és ezáltal sértette az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdését. Minderre tekintettel az egyetértés meg nem szerzésével nem követett el jogsértést az alperes.
Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Alkotmánybíróság a 42/1991. (VII. 12.) AB számú határozatával megállapította, hogy a kifogásban felhívott Mt. V. 2. §-a ellentétes különösen az Mt. 22. §-ának (1) bekezdésével, és sérti az alkotmány 35. §-ának (2) bekezdését. Ezért megállapította a megjelölt jogszabály alkotmányellenességét, s azt megsemmisítette, ennek folytán ez a jogszabály a határozatnak a közzététele napján (1991. július 12-én) hatályát vesztette. Erre tekintettel azt a jogszabályt kell alkalmazni, amely szerint a jogszabálynak az Alkotmánybíróság által történt megsemmisítése nem érinti a határozat közzététele előtt létrejött jogviszonyokat s a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket [1989. évi XXXII. törvény 43. § (2) bek.].
Igazságszolgáltatási alapelv, hogy a törvények és más jogszabályok valamennyi bíróságra egyaránt kötelezők, a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve [1972. évi IV. törvény 6. § (1) bek., 14. § (1) bek.]. Törvénysértő ehhez képest a jogerős ítélet indokolása annyiban, amennyiben az Alkotmánybíróság 1991. július 12-i határozatára hivatkozással mellőzte az Mt. V. 2. §-ának alkalmazását az 1991. április 29-i bérmegállapítására.
Ugyanakkor megalapozatlan a jogerős ítélet, miután nem állapított meg tényállást a felperes azon kereseti állítása tekintetében, hogy az alperes 1991. április 1. napjával a vállalatvezetés területén dolgozók részére egységesen csak 10%-os bérfejlesztést valósíthatott volna meg, ehelyett 32%-os bérfejlesztést írt elő, és ezzel megsértette a felek közti, az Mt. 13. §-ának (2) bekezdésén alapuló megállapodást.
A kifogás azon az alapon is támadta a vállalatvezetés területén dolgozók 1991. április 1. napjával történt béremelését, hogy az az Mt. V. 2. §-ában előírt egyetértés elmaradása miatt jogszabályellenes. E részben a munkaügyi bíróság azért utasította el a keresetet, mert az irányadó tényállás szerint a vállalatvezetés területén a felperes szakszervezet egyetlen tagját sem foglalkoztatták, ezért a felek 1990. január 8-i megállapodása értelmében az Mt. V. 2. §-ában előírt egyetértés a felperes részéről - saját tag hiányában - nem vált szükségessé. A felperes az előbbiekre hivatkozott, az alperes pedig azokat vitatta. A munkaügyi bíróság ennek ellenére - téves jogi álláspontjánál fogva - a tényállást nem tisztázta megfelelően.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot a kifejtetteknek megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (M. törv. I. 10 964/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás