MK BH 1993/201
MK BH 1993/201
1993.03.01.
Érvénytelen a kollektív szerződésnek az az előírása, amely a végkielégítés fizetésére vonatkozó kizárási feltételeket a korábbi Munka Törvénykönyvében megállapított feltételeknél — akár részben is — kedvezőtlenebb, a munkavállalóra nézve hátrányosabb módon állapítja meg [Mt. 13. § (3) bek., 95. §].
Az I. rendű alperes 1985. június 29-én létesített lakatosként munkaviszonyt a MÁV É. H. Főnökségnél. A II. rendű alperes 1979. szeptember 5-én lépett munkaviszonyba ugyanennél a főnökségnél kőműves munkakörbe, később munkavezető beosztásba került.
A munkáltató 1992. március 5-én írásban értesítette az alpereseket, hogy a továbbiakban nem tudja őket a munkaszerződés szerinti munkakörben foglalkoztatni, felajánlotta, hogy más munkakörbe való áthelyezésük érdekében velük tárgyalásokat kíván folytatni. Az I. rendű alperes részére vezető jegyvizsgálói, a II. rendű alperes részére pedig fegyveres őri munkakört ajánlott fel.
Az alperesek a részükre felajánlott munkakörbe való áthelyezésükhöz nem járultak hozzá.
A munkaszerződés módosítására irányuló munkáltatói kezdeményezés elutasítását követően a felperes 1992. március 20-án a II. rendű alperes, 1992. április 3-án pedig az I. rendű alperes munkaviszonyát felmondta, amelynek alapján az I. rendű alperes munkaviszonya 1992. június 2-ával, a II. rendű alperes munkaviszonya pedig 1992. május 25-ével megszűnt. A felperes a felmondással egyidejűleg értesítette mindkét alperest, hogy végkielégítésre nem jogosultak, mivel a kollektív szerződés 14. §-a kizárja a végkielégítésre való jogosultságot, ha a dolgozó a részére felajánlott megfelelő munkakörbe való áthelyezéséhez nem járul hozzá.
Az alperesek a végkielégítés megállapítása érdekében a munkaügyi döntőbizottsághoz nyújtottak be kérelmet.
A munkaügyi döntőbizottság határozatával hatályon kívül helyezte a felperesnek azt az értesítését, amelyben közölte, hogy az alperesek nem jogosultak végkielégítésre.
A felperes a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen előterjesztett keresetlevelében kérte a döntőbizottság határozatának megváltoztatását és a végkielégítés megvonására vonatkozó értesítés hatályban tartását. Ezt azzal indokolta, hogy a döntőbizottsági döntés ellentétes a kollektív szerződés előírásával.
A munkaügyi bíróság eljárása során a felperes a keresetét kiegészítve előadta, hogy amennyiben a bíróság a keresetét elutasítja, indokolt és szükséges a munkaügyi döntőbizottság határozatának kiegészítése, és az alperesek végkielégítése összegének pontos meghatározása.
A felperes keresete nem alapos.
Az 1967. évi II. törvény (Mt.) 27/A. §-át az 1991. október 19-én kihirdetett 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-a állapította meg. A 27/A. § (1) bekezdése szerint a dolgozót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszüntetése következtében szűnik meg. A (2) bekezdés sorolja fel azokat az eseteket, amikor a munkáltató felmondása ellenére nem jogosult a dolgozó végkielégítésre. Ezek a következők: ha a dolgozó munkaviszonyát a munkáltató azért mondja fel, mert a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetve egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi, nyugellátásra szerzett jogosultságot vagy korengedményes nyugdíjat állapítottak meg részére, valamint az első állás mellett létesített további munkaviszony megszűnésekor
A felperes 1992. február 1-jén hatályba lépett kollektív szerződésének 14. §-a tartalmaz előírást a vállalati végkielégítésről. E § az Mt. 27/A. §-ában meghatározott feltételek vonatkozásában tételesen határozza meg, hogy a munkaviszonyban töltött különböző időtartamok esetén milyen összegű végkielégítés illeti meg a dolgozókat, a 14. § 2. pontja pedig megszorító rendelkezést tartalmaz.
Kimondja, hogy ha a dolgozó a létszámleépítés vagy az átszervezés során a részére a munkáltató által felajánlott másik megfelelő munkakört nem fogadta el, végkielégítés nem illeti meg. A kollektív szerződésnek ez az előírása ellentétes az Mt. 27/A. §-ával, ebből következően - figyelemmel az Mt. 8. §-a (2) bekezdésének harmadik mondatában foglaltakra - érvénytelen.
A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 147. számú állásfoglalása az 1991. évi XLVIII. tv. kapcsán részletesen kifejtette, hogy a vállalati belső szabályok, a kollektív szerződés az Mt. 27/A. §-ában foglaltaknál kedvezőbb végkielégítési szabályokat tarthatnak fenn, illetve alkothatnak, arra azonban sem a törvény szövege, sem pedig a hivatkozott kollégiumi állásfoglalás nem ad lehetőséget, hogy az Mt. 27/A. §-ában előírtaknál kedvezőtlenebb, a dolgozóra nézve hátrányosabb belső szabály a dolgozóra nézve hátrányosabb előírást állapítson meg.
Mindezekből következik, hogy amikor az Mt. 24. §-a biztosítja a dolgozó részére, hogy az eredeti munkaszerződés szerinti munkakör megváltoztatására irányuló munkáltatói kezdeményezés tárgyában maga döntsön, és a munkaszerződését a munkáltató csak a dolgozó hozzájárulásával módosíthatja, de a munkáltató a dolgozó munkaszerződésében megjelölt munkakörben nem tudja őt foglalkoztatni, és emiatt a munkaviszonyát felmondja, a végkielégítésre való jogosultsága az Mt. 27/A. §-ának (2) bekezdésében írt kivételektől eltekintve fennáll.
Ezért a bíróság a felperes keresetét elutasította, és a munkaügyi döntőbizottság határozatát kiegészítette. A kollektív szerződés 14. §-ának 1. pontja alapján kötelezte a felperest, hogy az I. rendű alperes részére 2 havi, a II. rendű alperes részére pedig 5 havi átlagkeresetének megfelelő végkielégítést fizessen. (Pécsi Munkaügyi Bíróság I. M. 568/1992. sz.)
* Az 1992. évi XXII. tv. hatályon kívül helyezte az 1991. évi XLVIII. tv.-t és a végkielégítésre vonatkozó szabályokat a 95. §-ában rendezte. Az ítéletben foglalt jogi állásfoglalás azonban az e tárgyban indított perek elbírálása során a továbbiakban is irányadó.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás