BK BH 1993/206
BK BH 1993/206
1993.04.01.
I. Orgazdaság esetén — a folytatólagosság megállapítása szempontjából — nincs jelentősége annak, hogy az alapcselekmény egy- vagy többrendbeli bűncselekményként minősül-e, továbbá hogy az orgazda az alapcselekmény hány elkövetőjétől szerez meg vagyoni haszonszerzés céljából ingóságokat; az orgazdaság folytatólagos elkövetése nem teszi kizárttá az üzletszerűség megállapítását [Btk. 12. § (2) bek., 137. § 7. pont, 326. §].
II. Az ártatlanság vélelmének sérelmét jelenti és ezért a büntetés kiszabásánál nem értékelhető súlyosbító körülményként az, hogy a terhelt az ellene folyamatban levő — még jogerősen be nem fejezett — büntetőeljárás hatálya alatt követte el az adott ügyben elbírált cselekményt;
ugyanakkor súlyosbító körülmény, hogy a terhelt az elbírálás alatt álló bűncselekményt a próbaidőre felfüggesztett büntetés vagy a végrehajtási kegyelem várakozási ideje alatt követte el (Btk. 83. §, Be. 3. §).
III. A feltételes szabadságra bocsátásból való kizárásra nem nyújt alapot, ha a terhelt a korábbi büntetése tekintetében végrehajtási kegyelemben részesült, és az újabb szándékos bűncselekményt — amelyért a bíróság szabadságvesztésre ítéli — a várakozási idő alatt követte el;
ha azonban a terhelt úgy szabadult végrehajtási kegyelem folytán a szabadságvesztésből, hogy feltételes szabadságra is bocsátották: a közkegyelem hatályvesztésén túlmenően a bíróságnak meg kell szüntetnie a korábbi ügyben engedélyezett feltételes szabadságot, és meg kell állapítani, hogy az elbírálás alatt álló ügyben nem bocsátható feltételes szabadságra [Btk. 47. § (3) bek. b) pont, 48. § (4) bek., 1990. évi XXXIX. tv. 9. §].
Az elsőfokú bíróság az 1-17. r. vádlottakat többrendbeli, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottak a főváros különböző kerületeiben a lakásokba erőszakkal behatolva követtek el lopási cselekményeket.
A lopásból származó ingóságokat a 18-21. r. vádlottaknak - értéküket meg nem közelítő áron - adták el, akiket a bíróság orgazdaság miatt vont felelősségre.
Az orgazdák cselekményeivel kapcsolatban megállapított tényállás lényege a következő.
1. A 18. r. vádlott 1990. április 18. napján a fk. 8. r. vádlott által elkövetett lakásbetörésből származó, 37 500 forint értékű videomagnót és 10 db videokazettát, az 1990. július 20. napján elkövetett betörésből származó, 19 500 forint értékű rádiós magnót és 700 schillinget (értéke 3920 forint) 4000 forintért megvásárolta, tudva, hogy azok lopásból származnak.
A 19. r. vádlott 1990. április 9. napján a fk. 9. r. vádlott által lakásbetörés útján eltulajdonított, 30 000 forint értékű videomagnót és 500 forint értékű 5 db videokazettát 4000 forintért, majd az 1990. augusztus 25. napján ugyanígy megszerzett, 24 000 forint értékű videolejátszót és 20 000 forint értékű videokazettát - tudva azok lopásból származásáról - 6000 forintért megvásárolta.
A 20. r. vádlott a fk. 1. r. vádlott által az előzőekhez hasonló módon megszerzett, 15 000 forint értékű magnetofont 1990. március 28. napján 5000 forintért, majd 1990. augusztus 10. napján egy 50 000 forint értékű videomagnót 10 000 forintért megvett, tudva, hogy azok lopásból származnak.
Az elsőfokú bíróság a 18. r., a 19. r. és a 20. r. vádlottak cselekményét 2-2 rb. orgazdaság bűntettének, illetve vétségének minősítette. Ezzel a Legfelsőbb Bíróság - bár az elsőfokú bíróságtól eltérő indokok alapján - egyetértett. Ezekben az esetekben ugyanis az egyes részcselekmények azért nem voltak a Btk. 12. §-ának (2) bekezdésében foglalt folytatólagosság egységébe vonhatók, mivel az egyes értékesítések között 4-5 hónap is eltelt.
Nem ugyanaz a helyzet a 21. r. vádlott esetében. Ennek a vádlottnak a cselekményét az elsőfokú bíróság 2 rb. - egy esetben folytatólagosan-, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettének minősítette arra hivatkozással, hogy két vádlott-társától vett, külön-külön bűncselekményből származó dolgokat.
Az irányadó tényállás szerint a 21. r. vádlott 1990 májusától augusztusáig a fk. 1. r. és a fk. 7. r. vádlottaktól több esetben vásárolt betörésből származó ingóságokat. Azzal tisztában volt, hogy a megvett dolgok lakásbetörés útján jutottak az eladókhoz. Így a fk. 1. r. vádlottól 1990. május 16. napján 6000 forint értékű magnetofont 3000 forintért, a fk. 7. r. vádlottól 1990. június 20. napján egy 32 000 forint értékű videomagnót 6000 forintért, a fk. 1. r. vádlottól 1990. július 15. napján egy 12 000 forint értékű aranygyűrűt 1000 forintért és 1990. augusztus 6. napján egy 32 000 forint értékű videomagnót 6000 forintért megvásárolt.
A 21. r. vádlott orgazdasági cselekményének az elsőfokú bíróság ítéletében a jogi minősítése körében kifejtett állásponttal a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet.
Az orgazdaság esetében a folytatólagosság megállapíthatóságának szempontjából nem meghatározó az, hogy az alapcselekmény egy- vagy többrendbeli bűntettként minősül-e, és annak sincs jelentősége, hogy az orgazda az alapcselekmény hány elkövetőjétől vásárol meg különböző dolgokat. Abban az esetben ugyanis, ha az orgazda különböző személyektől más-más vagyon elleni bűncselekményből származó dolgokat rövid időn belül folyamatosan szerez meg: fennáll a folytatólagosság egysége megállapításának a lehetősége.
Az orgazdaság jogi tárgya általánosságban a tulajdoni viszonyok egésze, a cselekmény tulajdonképpeni sértettjének ez a jogvédte érdek tekinthető. A Btk. 12. §-ának (2) bekezdésében írt folytatólagosság megállapítása szempontjából feltétel ugyan, hogy az ugyanolyan bűncselekményt egységes akarat-elhatározással, rövid időközökben, többször és azonos sértett - az adott esetben tehát az azonos társadalmi érdek - sérelmére valósítsa meg az elkövető.
Mindezekre tekintettel a 21. r. vádlott orgazdaságként értékelt cselekménye esetében a folytatólagosság törvényi feltételei fennállnak. Ez a vádlott a bűncselekményeket 1990. május 16. és augusztus 6. napja között, vagyis rövid időn belül követte el, ezért cselekményének helyes minősítése: 1. rb. nagyobb értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett orgazdaság bűntette.
A folytatólagosság megállapítása ugyanakkor nem zárja ki az üzletszerű elkövetés megvalósulását, ha megvannak ez utóbbinak a Btk. 137. §-ának 7. pontjában írt tárgyi előfeltételei, melyek az adott esetben kétségkívül fennállnak. A folytatólagosság törvényi egység, ugyanakkor az üzletszerűség - minthogy ez nem az alaptényállás eleme az orgazdaságnál - minősítő körülményként jön figyelembe, így nem jelenti az azonos tény kétszeres büntetőjogi értékelését.
2. A fk. 1. r., és fk. 14. r. vádlottak védői kifogásolták súlyosítóként való figyelembevételét, hogy a nevezettek az ellenük folyamatban levő, még jogerősen be nem fejezett büntetőeljárás hatálya alatt követték el az adott ügyben elbírált bűncselekményeket.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett azzal, hogy ez az értékelés téves, miután sérti a Be. 3. §-ában megfogalmazott ártatlanság vélelmének elvét. Az, hogy bűncselekmény alapos gyanúja miatt büntetőeljárás indult, még nem jelenti egyben bűncselekmény elkövetését, hiszen azt csak jogerős bírói határozat állapíthatja meg. Ennek megfelelően a súlyosító körülmények sorából mellőzni kellett a fentieket.
Nem vonatkozik ez természetesen azokra az esetekre, ahol a vádlottak próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés vagy a végrehajtási kegyelem várakozási idejének a hatálya alatt álltak a bűncselekmény elkövetésekor.
3. A közkegyelmi rendelkezés helyes alkalmazásával döntött az elsőfokú bíróság az egyes vádlottakat érintő eljárási, illetőleg végrehajtási kegyelem hatályvesztésének a megállapítása kérdésében.
Ennek során az elsőfokú bíróság a 6. r. vádlott esetében a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 9. §-a alapján megállapította, hogy a vádlottra vonatkozóan korábbi ügyében alkalmazott végrehajtási kegyelem hatályát vesztette, egyben a Btk. 48. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján a korábbi ügyben engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette, ugyanakkor megállapította, hogy a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés folytán a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Ezzel szemben az elsőfokú bíróság a fk. 12. r. vádlott esetében ugyancsak megállapította, hogy a korábbi ügyében alkalmazott végrehajtási kegyelem hatályát vesztette, ugyanakkor mellőzte a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének b) pontjára hivatkozással annak a megállapítását, hogy ez a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Legfelsőbb Bíróság mind a 6. r., mind a fk. 12. r. vádlott vonatkozásában hozott rendelkezést törvényesnek találta, és ezzel kapcsolatban az alábbiakra mutat rá:
A Btk. 47. §-a (3) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés értelmében nem bocsátható feltételes szabadságra, akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítélnek szabadságvesztésre, amelyet korábbi végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követett el. E törvényhelyhez fűzött miniszteri indokolás szerint a törvény említett rendelkezése azokat kívánja kizárni a feltételes szabadságra bocsátásból, akik az érdemességüket a korábbi elítélésük után elkövetett bűncselekménnyel cáfolták meg.
A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvénynek a végrehajtási kegyelemre vonatkozó rendelkezései a Btk. 66. §-ának c) pontja alá eső büntetés végrehajtását kizáró ok fogalma alá esnek, és ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a végrehajtási kegyelemre vonatkozó rendelkezés ún. bontó feltételhez kötött: a törvény 9. §-a értelmében ugyanis a kegyelem hatályát veszti, ha az elkövetőt a törvény hatályba lépésétől (1990. június 18. napja) számított 3 év alatt elkövetett újabb szándékos bűncselekmény miatt a bíróság szabadságvesztésre ítéli.
A Btk. 47. §-a (3) bekezdésének b) pontjában foglalt, a feltételes szabadságra bocsátásból való kizáró rendelkezés alkalmazásának nincs helye olyan esetben, ha a terhelt az 1990. évi XXXIX . törvény értelmében végrehajtási kegyelemben részesült, ennek folytán a rá kiszabott szabadságvesztést nem kellett kiállnia, majd a közkegyelmi törvényben írt 3 évi időtartam alatt elkövetett újabb szándékos bűncselekmény miatt őt a bíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítéli, egyszersmind megállapítja, hogy a korábban alkalmazott végrehajtási kegyelem hatályát vesztette. Ennek az a magyarázata, hogy a közkegyelmi törvény a szabadságvesztés végrehajthatósága kérdésében végleges helyzetet teremtett, ennek alapján a közkegyelem folytán már nem maradt végrehajtandó szabadságvesztés, de a törvényben előírt 3 évi várakozási idő alatt elkövetett újabb, szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre elítélés folytán ez a büntetés utólagosan "éled fel". Ezért ilyen esetekben nincs helye az újabb büntetőeljárás során a visszaeső (különös visszaeső) terhelt feltételes szabadságra bocsátásból való kizárásának a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján.
Természetesen eltérő a helyzet a Btk. 137. §-ának 14. pontja alá eső többszörös visszaeső esetében, akinél az újabb bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre elítélés esetén a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezés folytán kizárt a feltételes szabadságra bocsátás.
Más a helyzet azonban, ha a terhelt az 1990. évi XXXIX. törvény rendelkezése folytán a reá jogerősen kiszabott szabadságvesztésből csak úgy szabadulhatott, hogy a végrehajtási kegyelmen túlmenően őt a Btk. 47. §-ának (1), illetőleg (2) bekezdése alapján feltételes szabadságra is bocsátották. Ez utóbbi helyzet állott fenn a 6. r. vádlott esetében, akit - mint addig büntetlen előéletű terheltet - a bíróság az 1989. május 9. napján jogerőre emelkedett ítéletével többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélt. A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a terhelt - az előzetes letartóztatásban töltött idő beszámításával - ezt a büntetést 1988. március 16. napján kezdte meg, és a közkegyelmi törvény hatálybalépése napján a börtönbüntetésből mindössze 1 év 4 hó 3 napot töltött ki, így csak a Btk. 47. §-a (2) bekezdésének 2. fordulata folytán, a közkegyelmi rendelkezésen túlmenően az így csökkentett büntetésből engedélyezett feltételes szabadságra bocsátás folytán szabadult 1990. június 18. napján a büntetés végrehajtása alól, a feltételes szabadsága pedig 1991. június 17. napján telt le. Minthogy pedig a terhelt a jelen ügyben elbírált újabb, szándékos bűncselekményt a szabadulását követően 11 nappal később - 1990. június 29. napján, vagyis a feltételes szabadság tartama alatt - követte el, nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a végrehajtási kegyelem hatályvesztésén túlmenően a Btk. 48. §-ának (4) bekezdése alapján a feltételes szabadság megszüntetése tekintetében is rendelkezett. (Legf. Bír. Bf. III. 572/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás