BK BH 1993/208
BK BH 1993/208
1993.04.01.
Az ellopott és a tárgyi bűnpártoló által elrejtett, majd elidegenített tárgy eladásából származó pénzösszeg nem tekinthető a bűncselekmény útján létrejött dolognak, ezért annak az elkobzása kizárt [Btk. 77. § (1) bek. b) pont, 244. § (1) bek. c) pont, Be. 376/A. §].
A kerületi bíróság a lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyben hozott végzésével a III. r. terhelt ellen bűnpártolás bűntette miatt indított büntetőeljárást, büntethetőséget megszüntető okból - közkegyelem folytán - megszüntette. A III. r. terheltet érintő tényállásrész lényege a következő. A III. r. terhelt az élettársa - az I. r. terhelt - által ellopott fűrészgép elrejtésében, majd más személyekkel együtt annak értékesítésében részt vett. A fűrészgépet 8500 forintért adták el.
A nyomozó hatóság az említett összegből megmaradt 6500 forintot lefoglalta.
A kerületi bíróság a jogerős - tárgyi eljárás során hozott - végzésével a 6500 forintot a Btk. 77. §-a (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozással elkobozta.
A III. r. terhelt javára a tárgyi eljárás során hozott végzés ellen emelt törvényességi óvásban kifejtettek lényege szerint a kerületi bíróság törvényes alap nélkül kobozta el az említett pénzösszeget.
A törvényességi óvás alapos.
A Btk. 77. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében azt a dolgot kell elkobozni, amely a bűncselekmény elkövetése útján jött létre. A más által eltulajdonított, majd bűncselekményt is megvalósító módon rejtegetett ingóság eladásából származó összeg nem tekinthető a bűncselekmény útján létrejött dolognak (pénznek). Ilyen dolognak ugyanis az tekinthető, amely közvetlenül a bűncselekmény elkövetése révén jött létre (pl. a pénzhamisításnál a hamis bankjegy). A bűncselekmény révén szerzett dolog eladásából származó pénzösszeg ilyennek nem tekinthető.
Az elkobzás más törvényi előfeltételei sem valósultak meg, a kerületi bíróság tehát törvénysértően határozott, amikor a 6500 forintot elkobozta.
A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy a megtámadott végzés törvénysértő, a végzést hatályon kívül helyezte, és az ügyet új különleges eljárás lefolytatására a kerületi bírósághoz visszaküldte. Az új különleges eljárást a Be. 376/A. §-ában foglaltaknak megfelelően kell lefolytatni. (B. törv. II. 655/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
