BK BH 1993/214
BK BH 1993/214
1993.04.01.
Nincs helye az életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének a megállapítására életveszély tényleges létrejötte hiányában, ha az eredmény tekintetében az elkövetőt csupán gondatlanság terheli;
ebben az esetben csak súlyos testi sértés bűntettében állapítható meg a terhelt büntetőjogi felelőssége [Btk. 170. § (2) bek. és (5) bek. 1. ford.].
A megyei bíróság ítéletével a vádlottat, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 évi - 2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A 22 éves, általános iskolát végzett, MÁV-dolgozó vádlott a cselekmény elkövetésének idején élettársi viszonyban élt G. B.-vel, közös gyermekük is született, akinek az eltartásáról a vádlott gondoskodott. A vádlott több esetben volt elítélve garázdaság és testi sértési bűncselekmények miatt.
A vádbeli napon a délutáni órákban az enyhe alkoholos állapotban levő vádlott, az élettársával és a kiskorú gyermekével az üzletben volt bevásárolni. A vádlott az üzlet előtt találkozott össze az élettársa édesanyjával, H. Z.-nével, aki a vádlottat felelősségre vonta, mert egy nappal korábban a lányát megpofozta. Az asszony a vádlottat szidalmazni kezdte, puszta kézzel csapkodott felé, a mellkasára ütött, a nyakát kimarta, és kővel dobálta, miközben a vádlott az ütések elöl hátrálással próbált menekülni. Ekkor érkezett a helyszínre az élettársa apja, az ügy sértettje, aki a felesége oldalán beleavatkozott a bántalmazásba, a vádlottat ellökte, és puszta kézzel csapkodott felé. Miközben H. Z.-né a vádlott haját fogva a fejét lefelé húzta, a vádlott a nadrágja korcából elővette a 11 cm pengehosszúságú kését, és a jobb kezében levő késsel karját hátulról előre lendítve 2-3 esetben H. Z. felé csapott. A csapkodás következtében a bal vállon a kulcscsont végétől lefelé egy szúrt sérülést, valamint a has baloldalán a csípőtarajtól számítva 3,5 cm-re ugyancsak egy szúrt sérülést okozott. A hasi sérülés okozása során az eszköz áthatolt a hasfalon, a fali hashártyát is megnyitotta, és behatolt a hasüregbe, de ott szervsérülést nem okozott, így a sérülés közvetetten sem volt életveszélyes. Ennek a sérülésnek a tényleges gyógytartama 21 napra tehető, és közepes erőbehatás következtében jött létre, míg a vállsérülés 8 napon belül gyógytartamú volt.
Az ítélet ellen a védő felmentésért fellebbezett.
A Legfelső Bíróság a megállapított, az egyéb vonatkozásban megalapozott tényállást - a vádlott időközben megváltozott személyi körülményeire tekintettel - a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a következőkkel egészíti ki: a vádlott az élettársával időközben házasságot kötött, és újabb közös fiúgyermekük született, akinek eltartásáról a vádlott gondoskodik. A tényállás így teljes egészében megalapozottá, és felülbírálásra alkalmassá vált. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a vádlott csapkodó mozdulatokkal okozta a sérüléseket, és bár a tényállás "szúrt" sérülésekről szól, ez a megállapítás helyesen a sérülés orvos szakértői jellemzője, és nem áll ellentétben az elkövetési mechanizmus csapkodó jellegével.
Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyes következtetést vont le a vádlott bűnösségére. A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a védőnek azzal az álláspontjával, mely szerint a vádlott az adott esetben számíthatott arra, hogy a sértett oldalán mások is beavatkoznak a bántalmazásba, így a lehetséges túlerőre tekintettel fenyegetettségi helyzetben volt, ezáltal tehát teljes körű jogos védelmi helyzetben volt, amikor elővette a kést, és azzal csapkodó mozdulatokat tett.
Az elsőfokú bíróságnak a jogos védelmi helyzet kérdésében elfoglalt álláspontjával a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy amikor a sértett házastársa a vádlott fejét leszorította, és ebben a testhelyzetben s sértett őt folyamatosan támadta, amelyből a vádlott úgy igyekezett szabadulni, hogy a kését elővette, és azzal csapkodó mozdulatokat tett: jogos védelmi helyzetben volt. Az elhárítás szükséges mértékét azonban túllépte, és az elkövetési magatartás kifejtésekor fennálló, menthető okból kialakult felindultsága korlátozta a vádlottat az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében. Ekként a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésében foglalt feltételek állottak fenn az elkövetés során.
A Legfelsőbb Bíróság tévesnek találta azonban az elsőfokú bíróság ítéletében foglalt azt a megállapítást, hogy az elkövetés időpontjában a vádlott tudata átfogta a súlyosabb - esetleg életveszélyes - sérülés bekövetkezésének a lehetőségét, és ebbe belenyugodva, vagyis eshetőleges szándékkal valósította meg az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a Btk. 16. §-a szerinti kísérletét. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a vádlott akként követte el a terhére rótt bűncselekményt, hogy a sértett házastársa a vádlott fejét a hajánál fogva leszorította, miközben a sértett tovább bántalmazta őt, és ebben a helyzetben vette elő a vádlott azt a kést, amellyel csapkodó jellegű mozdulatokat tett. Ennek során két ízben a sértett testét megszúrta, melynek folytán részben 8 napon túl gyógyuló - életveszélyt nem eredményező - sérüléseket okozott. Ezzel a helyes ténymegállapítással ellentétes az elsőfokú bíróság ítéletében foglalt az a megállapítás, amely szerint a vádlott "közepes erővel, életfontosságú szerveket tartalmazó testrész felé adott le szúrást".
Ha az életveszély ténylegesen létrejött volna a vádlott csapkodó mozdulata folytán, e súlyosabb eredmény viszonylatában a bűnösségi forma legfeljebb a gondatlanság lett volna, minthogy azonban életveszély az adott esetben nem következett be, a vádlott büntetőjogi felelőssége a ténylegesen megvalósított 8 napon túl gyógyuló testi sértés okozása tekintetében állapítható meg, vagyis az életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének megállapítása az adott esetben fogalmilag kizárt.
A vádlottnak az a cselekménye tehát, hogy jogos védelmi helyzetben, az elhárítás mértékét menthető felindultságban túllépte, amelynek során korlátozva volt az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében, a vádlott büntetőjogi felelőssége legfeljebb a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdése szerint minősülő súlyos testi sértés büntettében állapította meg.
Ehhez képest a Legfelsőbb Bíróság vizsgálta a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény alkalmazhatóságát, és ennek során megállapította, hogy a törvény 6. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján eljárási kegyelem címén az eljárás megszüntetésének van helye, mivel a törvény 8. §-a szerinti kizáró ok egyike sem áll fenn.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a Be. 250. §-ának 1/a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és a vádlott ellen a súlyos testi sértés bűntette miatt folyó büntetőeljárást - eljárási kegyelem okából - a Be. 213. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megszüntette.
A Legfelsőbb Bíróság figyelmeztette a vádlottat egyrészt, hogy 8 napon belül az eljárás lefolytatását kérheti, másrészt az 1990. évi XXXIX. tv. 9. § alapján a kegyelem hatályvesztésének következményeire.
A Legfelsőbb Bíróság a bűnjel elkobzására vonatkozó rendelkezést a Be. 251. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályában fenntartotta, és a Be. 266. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az első- és másodfokú eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli. (Legf. Bír. Bf. III. 632/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás