PK BH 1993/226
PK BH 1993/226
1993.04.01.
Szerzői jogok megsértése miatt érvényesített nem vagyoni kártérítési igény elbírálásának szempontjai [1969. évi III. tv. (Szjt.) 4. § (2) bek., 9. § (1) bek., 52. § (2) bek.; Ptk. 354. §1; 34/1992. (VI. 1.) AB határozat].*
A Szerzői Jogvédő Hivatal felperes a saját nevében, a szerző (műfordító) érdekében benyújtott keresetében az Szjt. 9. §-ának (1) bekezdésében szabályozott szerzői jogok megsértése miatt a könyvkiadó részvénytársaság alperest két napilapban megjelenő nyilatkozat közzétételére kérte kötelezni. Az Szjt. 52. §-ának (2) bekezdése szerint 50 000 forint nem vagyoni kártérítést is követelt, mert az alperes a művön a szerző nevét nem megfelelő módon tüntette fel.
Miután az alperes a perindítást követően két napilapban nyilatkozatot tett közzé, és ebben elnézést kért a szerzőtől, a hiányosan tájékoztatott olvasóktól, a felperes a keresetét a nem vagyoni kártérítésre leszállította.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy szerzőijog-sértést követett el, és arra hivatkozott, hogy kizárólag a felperessel fennálló jó kapcsolat érdekében jelentette meg a sajnálkozó újságközleményt. Utalt arra, hogy a könyv a fordító nevét több helyen is feltüntette, és a fordító tevékenységét maga a könyv, de újságcikk is méltatta, ezért a kártérítés iránti igényt emiatt is alaptalannak tartotta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 50 000 forint megfizetésére kötelezte. Ítéletét a következőkkel indokolta: az Szjt. 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerzőt megilleti a jog, hogy a művén szerzőként feltüntessék. Ez a jog a mű fordítóját is megilleti az Szjt. 4. §-ának (2) bekezdése szerint. Az alperes a műfordító személyéhez fűződő jogait sértette meg azáltal, hogy nevét sem a könyv borítólapján, sem pedig a belső címoldalon nem tüntette fel, és önmagában az a körülmény, hogy a fordító a „copyright-ban és az utószóban is említésre került”, nem alkalmas a jogsértés orvoslására, mert azokból a fordító személye nem tűnik ki kellően. Rámutatott arra is, hogy az sem ellensúlyozza a jogsértést, hogy más helyeken (sajtóbemutatón, sajtótermékekben) a fordító munkája elismerést kapott. A szerzőijog-sértés esetén az Szjt. 52. §-ának (2) bekezdése értelmében a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítés jár, és a kártérítésre alapul szolgál, ha a szerző személyéhez fűződő jogait tartósan vagy súlyosan megsértik. A felperest, mint ismert műfordítót a könyv kiadásával súlyos jogsérelem érte, ezért a jogsérelem súlyával arányos összegű kártérítés megillette.
Az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében az alperes fellebbezett. Álláspontja szerint szerzőijog-sértést nem követett el, és megtett minden szükséges intézkedést a szerző műfordítói hírnevének megóvása érdekében.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, mert az alperes intézkedései csak e jogsértés részleges orvoslására voltak alkalmasak, változatlan azonban az a jogsértő helyzet, amely szerint a könyv alapján továbbra sem állapítható meg, hogy a fordításnak ki a szerzője.
A fellebbezés az alábbi okok miatt alapos.
A szerzői jogról szóló 1969. évi III. tv.-nek (Szjt.) az elsőfokú bíróság által is helytállóan idézett 9. és 4. §-ai értelmében a szerzőt megilleti a jog, hogy művén szerzőként feltüntessék, és erre a műfordítás szerzője is jogosult. Az Szjt. és más jogszabály sem határozza meg azonban azt, hogy a név feltüntetésének milyen módon kell történnie, ezért ebben a kérdésben is irányadó a szerző és felhasználó megállapodása, ennek hiányában pedig az adott felhasználási ágban kialakult és az általános közfelfogásnak is megfelelő gyakorlat. A per adatai alapján azonban nem állapítható meg, hogy az alperes a szerzővel milyen tartalmú kiadói szerződést kötött, rendelkeztek-e a felek a műfordító személyének feltüntetéséről és annak módjáról, illetőleg a műfordító tevékenységét méltató írásműveknek és a „Fordító jegyzetének” megjelentetéséről. Ugyancsak felderítetlen, hogy a szerző és az alperes a könyv megjelenése alkalmából tartott bemutatón milyen tartalmú megállapodást kötöttek, és eszerint az alperest milyen további kötelezettségek terhelték. Nem ismert, hogy az alperes a kifogásolt kiadványt hány példányban jelentette meg, és az 500 számozott példány (amely a felperes igényeit kielégítően tartalmazza a fordító nevét), mikor, milyen rendeltetéssel készült. Felderítetlen maradt a perben az a körülmény is, hogy az alperes az impresszumban közölt adatokból következően milyen korábbi kiadvány alapján adta ki a kifogásolt művet. Ezeknek az adatoknak a felderítetlensége miatt nem lehet megnyugtatóan állást foglalni abban az ügydöntő kérdésben, hogy az alperes a könyvkiadással, illetőleg a könyv bemutatója alkalmából kötött megállapodással kapcsolatos szerződéses kötelezettségeit teljesítette-e, vagy pedig szerződést szegett.
Abban az esetben, ha a felek a könyvkiadással kapcsolatos szerződéseikben nem érintették a műfordító személyének a könyvben való feltüntetését, illetőleg annak módját, úgy a bíróságnak kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy történt-e szerzőijog-sértés azáltal, hogy a szerző neve a kiadói gyakorlattól eltérően nem a könyv külső, illetőleg belső címlapján, hanem csak az impresszumban szerepel, ugyanakkor a könyvben több írásmű (a fordítói munka elemzése által is) megjelöli a fordító személyét.
Az Szjt. 52. §-ának (1) és (2) bekezdései értelmében a szerző a jogainak megsértése esetén polgári jogi igényeket támaszthat: kérheti a jogsértés megtörténtének bírói megállapítását, követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől, illetőleg nyilatkozattal vagy más módon való elégtételadást igényelhet, és követelheti a jogsértés előtti állapot helyreállítását stb. Ezeken a polgári jogi igényeken kívül pedig a szerzői jog megsértése esetén a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítés is jár. Kártérítésre alap az is, ha a szerző személyéhez fűződő jogait tartósan vagy súlyosan megsértették. A kártérítési igény érvényesítésének önmagában nem előfeltétele az Szjt. 52. §-a (1) bekezdésében foglalt polgári jogi igények előterjesztése, vagyis pl. a jogsértés megtörténte hiányában kártérítési igényt e jogcímre alapítottan eredményesen előterjeszteni nem lehet.
A tényállás felderítetlensége miatt azonban nem lehetett megalapozottan állást foglalni a szerzőijog-sértés megtörténte kérdésében, különösen nem vonható le megalapozott következtetés a szerzőt ért tartós súlyos jogsérelemre, ezért a feltárt adatok a kártérítési felelősség megállapításának alapjául nem szolgálhattak. A felperes egyébként a keresetében meg sem jelölte, hogy a szerzőt milyen nem vagyoni hátrány érte az adott könyvkiadás miatt, ezért az elsőfokú bíróság a polgári jogi felelősség általános szabályait is figyelmen kívül hagyva megalapozatlanul döntött a nem vagyoni kártérítésről.
A szellemi alkotásokkal kapcsolatos törvényi rendelkezések, így az Szjt. 52. §-a sem szabályozza önállóan, csak a Ptk.-ra utaló módon a nem vagyoni kártérítés jogintézményét. Ezért az ilyen tartalmú kereset elbírálásánál nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozatával megsemmisítette a Ptk. 354. §-ának a nem vagyoni kártérítés követelhetőségét a jogsértés következményei szerint differenciáló, az igény érvényesítésének korlátokat állító rendelkezését. Az Alkotmánybíróság határozata azonban nem érinti a közzététel előtti jogviszonyokat, ezért az 1992. június 1-je előtti károkozás a Ptk. 354. §-ának az eredeti szövege az irányadó, vagyis a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életbe való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személyek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja. Az ettől eltérő jogértelmezés a kárt okozó személlyel szemben súlyosbítást eredményezne, és ellenkezne az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. tv. 43. §-a (2) bekezdésében foglaltakkal.
A felperes által kifogásolt könyvkiadás, tehát a felperes által állított károkozás, a perben elbírált esetben 1992. június 1-je előtt történt, ezért a felek jogviszonyára a Ptk. 354. §-ának eredeti szövege az irányadó. Az elsőfokú bíróság ítéletéből azonban nem állapítható meg, hogy az előzőekben idézett törvényi feltételek az adott könyvkiadással kapcsolatban megvalósultak-e.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét az érdemi felülvizsgálatra alkalmatlannak találta, és a nagyobb terjedelmű bizonyítás lefolytatása érdekében a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte.
A per újabb tárgyalása során az elsőfokú bíróságnak fel kell hívnia a felperest, hogy határozott kereseti kérelmet terjesszen elő a kifogásolt könyvkiadással összefüggően a szerzőt ért nem vagyoni hátrányok körét illetően. Az alperes és a műfordító kiadói szerződésének tartalma, valamint a könyv bemutatója alkalmából a nevezettek között létrejött megállapodás tartalma alapján állást kell foglalni az alperest terhelő kötelezettségek és azok teljesítése kérdésében. Fel kell deríteni az impresszumban közölt adatok alapján, hogy a könyvkiadás alapjául szolgáló korábbi kiadású mű a felek jogviszonyában értékelhető adatokat tartalmazott-e, és ehhez képest a kiadói kötelezettségeknek mi volt a tartalma.
Amennyiben a tényállás tisztázása megállapíthatóvá teszi a kiadó szerződésszegését, illetőleg szerződésszegés hiányában is fennáll a szerzőijog-sértés, úgy a Ptk. általános szabályai szerint kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a jogsértéssel összefüggően a felperesnek keletkezett-e olyan nem vagyoni kára, amelyért az alperes helytállni tartozik. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 027/1993. sz.)
1
A Ptk.-nak a nem vagyoni kárról szóló 354. §-át az 1993. XCII. törvény 40. §-a (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás