• Tartalom

PK BH 1993/235

PK BH 1993/235

1993.04.01.
Abban az esetben, ha az alperesként megjelölt személy halála nem az eljárás folyamán, hanem még a keresetlevél előterjesztését megelőzően történt, az eljárás félbeszakadásának megállapítására nem kerülhet sor [Pp. 48. §, 111. §].
Az eljárás félbeszakadását megállapító végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Legfelsőbb Bíróság PK 10. számú állásfoglalásának IV. pontja szerint az ingatlan közös tulajdonának megszüntetése iránti perekben valamennyi tulajdonostársnak perben kell állnia akkor is, ha a kereset csak az egyik tulajdonostárssal fennálló közösség megszüntetésére irányul, mert az ilyen elrendezés is lényegesen érintheti a többiek jogait.
A közös tulajdon megszüntetése iránti pereknek további lényeges szabálya, hogy a keresetlevélhez mindig csatolni kell az ingatlan tulajdoni lapjának hiteles másolatát, és - kétség esetén - tisztázni kell azt is, hogy az ingatlan tulajdonjogában nem következett-e be olyan változás, amely bejegyzés nélkül is jogváltozást eredményezett (pl. öröklés útján).
Az adott esetben V.-né S. E. bejelentette, hogy K. L. és K. S.-né tulajdonosokat azért nem tudja perbe vonni, mert azok már „régen elhaláloztak”, a jogutódaik perbevonására pedig a felek perbeni jogállásának téves megjelölése miatt egyik fél sem tett érdemi nyilatkozatot.
Tévedett a városi bíróság, amikor ezek után az eljárás félbeszakadását állapította meg. A Pp. 111. §-ának (1) bekezdése az eljárás félbeszakadását a fél halálához köti. Ebből nyilvánvaló, hogy a halálnak az eljárás folyamán (a keresetlevél benyújtását követően) kell bekövetkeznie, hiszen az a személy, aki a keresetlevél benyújtásakor nem él, a Pp. 48. §-a értelmében perbeli jogképességgel nem rendelkezik, azaz fél sem lehet. Abban az esetben, ha az alperesként megjelölt személy halála nem az eljárás folyamán, hanem még a keresetlevél előterjesztését megelőzően történt, az eljárás félbeszakadásának megállapítására sem kerülhet sor. Ilyenkor az igényt az említett személy jogutódai, illetve - ismert jogutód hiányában - ismeretlen örökösei ellen kell érvényesíteni.
A városi bíróság a végzésében az eljárás félbeszakadását annak hiányában állapította meg, hogy a felperes K. L.-t és K. S.-nét alperesként perbe vonta volna (ráadásul őket II. és III. r. alperesnek tüntette fel, amikor a II. r. alperes az életben levő K. I.), és nem tisztázta azt sem, hogy a nevezettek halála mikor következett be, azaz perbevonásukra egyáltalán sor kerülhetett-e. Ennek következtében a végzés törvénysértő és megalapozatlan.
A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság végzését a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte és a városi bíróságot az eljárás folytatására utasította. (P. törv. II. 21 057/1992. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére