BK BH 1993/282
BK BH 1993/282
1993.05.01.
Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás helyett hivatali visszaélésnek minősül a rendőr büntetőeljárás meghiúsítására irányuló cselekménye, ha azt nem a hivatalos eljárás során valósította meg [Btk. 225. §, 244. § (1) bek. b) pont, (3) bek. b) pont].
A városi bíróság a bűnügyi vizsgáló beosztásban szolgálatot teljesítő rendőr zászlós vádlottat hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette és 3 rb. közokirattal visszaélés vétsége miatt - halmazati büntetésül - 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 100 forintban állapította meg.
A tényállás szerint a vádlott a városi rendőrkapitányságon bűnügyi vizsgáló, aki a vádbeli időben az üdülők környékén vagyonvédelmi figyelőszolgálatot adott munkatársával együtt. Az éjfél körüli órákban észrevettek egy motorkerékpárost, akit igazoltattak, mert úgy tűnt, hogy ittasan vezeti a motorkerékpárját. A vádlott és társa nem egyenruhában voltak, így a visszatartott motorkerékpárossal szemben az intézkedést nem kívánták befejezni, rádión értesítették a járőrszolgálatot személygépkocsival teljesítő munkatársaikat, akik a helyszínre megérkezve az intézkedést folytatták, a motorkerékpárost körzeti orvoshoz vitték, tőle vért vetettek, az adatait felvették, és a vezetői engedélyét bevonták. A vádlott ezek után a szolgálat befejezése előtt az intézkedéséről jelentést készítette, a feljelentést megírta, és a szolgálati helyiségben a vezetői engedéllyel együtt az asztalon hagyta, hogy azt majd a következő szolgálat ideje alatt továbbítsák. A vérvételi dobozt a szolgálati helyiség hűtőszekrényébe tette.
Másnap a délelőtti órákban az előző éjjel eljárás alá vont személy édesapja és annak az ismerőse a lakásán megkeresték a vádlottat azzal a kéréssel, hogy segítsen a vezetői engedély visszaszerzésében. A vádlott a lakásáról az őt felkérő személyekkel, azok gépkocsiján a rendőrőrsre ment, érdeklődött az előző szolgálat által visszahagyott iratok iktatásáról vagy elküldéséről, majd az asztalról magához vette a rendőri jelentést, a feljelentést, a vezetői engedélyt, a szekrényből a vérdobozt, valamint az orvos által kiállított vérvételi jegyzőkönyvet, és a szolgálati helyiséget elhagyta. A vádlott a vezetői engedélyt a tulajdonosának visszaadta, az említett iratokat összetépte, és a vérdobozzal együtt eldobta. Ennek ellenére az ittas járművezetés vétsége miatt az eljárást a hatóság lefolytatta. A megyei bíróság a hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntetteként értékelt cselekményt hivatali visszaélés bűntettének minősítette, egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
A megyei bíróság a tényállást a vádlott személyes körülményeit illetően helyesbítette, egyebekben változatlanul irányadónak tekintette. Rámutatott arra, hogy a tényállás alapján a vádlott bűnösségének a megállapítása törvényes, a cselekmény jogi minősítése azonban részben téves. Tévedett ugyanis az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottnak a büntetőeljárás sikerének meghiúsítására irányuló tevékenységét - a 3 rendbeli közokirattal visszaélés vétségén túlmenően - hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettének minősítette. A Btk. 244. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott és a (3) bekezdésének b) pontja szerint minősülő bűncselekmény törvényi tényállása tartalmazza azt is, hogy a hivatalos személynek a büntetőeljárás meghiúsítására való törekvését a hivatalos eljárás alatt kell elkövetnie.
A rendőr vádlott az ittas járművezető ellen indított ügyben nem folytatott eljárást, a cselekmény elkövetése során szolgálatban sem volt, nem kétséges viszont, hogy az állásából, hivatali helyzetéből adódó lehetőséget használta fel, hogy előnyt biztosítson. A vádlott az ügyeletes tiszt szolgálati helyiségébe rendőri voltát felhasználva jutott be, s így szerezte meg az eljáráshoz szükséges okiratokat. Ezért a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a vádlott hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettének minősített cselekményét a Btk. 225. §-ának 3. fordulata szerint minősülő hivatali visszaélés bűntettnek minősítette. Ez a cselekmény a helyesen minősített 3 rendbeli közokirattal visszaélés vétségével - az állandó bírói gyakorlatnak megfelelően - valóságos alaki halmazatot alkot [BH 1980/12/461. sorszámú jogeset]. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bír. 2. Bf. 909/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
