BK BH 1993/283
BK BH 1993/283
1993.05.01.
I. Az adásvételi szerződés alapján megszerzett, és nem bizományi értékesítésre átvett sorsjegyek a vevő tulajdonába kerülnek, és azokra nézve a sikkasztást akkor sem követheti el, ha a vételárat nem fizeti ki [Btk. 317. § (1) bek.].
II. Eltérő tényállás megállapítása, és ennek alapján a vádlott felmentése a másodfokú vétségi eljárásban [Be. 274. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat sikkasztás bűntette miatt 4 hónapi - egyévi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. A tényállás lényege szerint a vádlott 1992. március 4. napján megállapodást kötött a "H.-M." Kft. sértettel. A megállapodás szerint a sértettől bizományi értékesítésre átvett 450 db sorsjegyet, összesen 21 080 forint értékben. Ezt az értéket 1992. március 9. napján kellett kiegyenlítenie és a sorsjegyekkel elszámolnia. A megállapodást követően a vádlott a sorsjegyek árusításával megpróbálkozott, azok közül azonban egyet sem adott el. Egy hétre kórházba került, a kórházból történő hazaérkezésekor azonban a sorsjegyek már részben nem voltak meg, részben gyermekei azokat felbontották. A vádlott ezt követően 1992. augusztus 4. napján kelt levélben fordult a sértetthez, melyben részletfizetés kedvezményét kérte. A megállapodás megkötésétől eddig az időpontig a sértettel a kapcsolatot nem vette fel.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott jelentett be fellebbezést felmentése, illetőleg a büntetés enyhítése érdekében.
A megyei bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéleti tényállása csupán az előzmények körében megalapozott, míg további részében megalapozatlan, hiányos, iratellenes és helytelen ténybeli következtetéseken alapul, ezenkívül nem helytálló az elsőfokú bíróság indokolása sem. A másodfokú bíróság ezért a Be. 274. §-ának (1) bekezdése szerint az iratok tartalma alapján a következő tényállást állapította meg. A vádlott és a "H.-M." Kft. sértett között az 1992. március 4. napján kelt "megállapodás" szerint adásvételi szerződés jött létre, amelynek értelmében a "H.-M." Kft. mint eladó a terhelt részére 450 db sorsjegyet értékesített, összesen 21 080 forint vételár ellenében. A szerződés értelmében a vevő a vételár megfizetésére 1992. március 9. napjáig fizetési haladékot kapott. A megállapodást követően a vádlott kórházba került, kórházi kezelése mintegy 1 hétig tartott, ezen idő alatt a vádlott gyermekei a sorsjegyeket felbontották, így azok használhatatlanná váltak. A vádlott az 1992. augusztus 5. napján postára adott levelében a sértettől a vételárhátralék megfizetésére részletfizetés engedélyezését kérte, az azonban a kft. címéről "nem kereste" jelzéssel érkezett vissza.
A tényállás módosítására a sértett által csatolt "megállapodás" alapján volt lehetőség, amelyből egyértelműen kitűnik az, hogy a felek között adásvételi szerződés jött létre. Ez a tény önmagában kizárja a sikkasztás bűntettének megvalósulását, miután adásvételi szerződés esetén a vevő az átruházásra irányuló megállapodással és a dolog tényleges birtokbavételével a tulajdonjogot megszerzi, tekintet nélkül arra, hogy a vételárat nem fizette ki.
A sikkasztás elkövetése pedig csak "idegen" dologra nézve történhet. Az a körülmény, hogy a vételár megfizetésével a vevő késedelembe esik, vagy azt nem egyenlíti ki, büntetőjogi szempontból jelentőséggel nem bír, ennek csupán polgári jogi következménye lehet.
Az elsőfokú bíróság tévesen jutott tehát arra a jogi következtetésre, hogy a csatolt adásvételi szerződés "bizományosi szerződés", miután ezt a szerződés egyértelműen cáfolta. Így pedig nem helytálló az elsőfokú bíróságnak az a jogi következtetése, hogy a sorsjegyek tulajdonjoga továbbra is a sértett kft-t illette meg, mert a szerződéskötéssel és a sorsjegyek átadásával annak tulajdonjoga a vádlottra szállt át.
Tévedett az elsőfokú bíróság akkor is, amikor a tényállás alapján arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott a sorsjegyekkel "sajátjaként rendelkezett", ugyanis a vádlott azzal védekezett, hogy az általa a kórházban töltött idő alatt a gyermekek a sorsjegyeket felbontották, ezáltal azok használhatatlanná váltak, és miután ez a védekezése nem volt cáfolható, azt az elsőfokú bíróság is rögzítette a tényállásban. Ugyanakkor a sikkasztás elkövetési magatartása a jogtalan eltulajdonítás, illetőleg az elkövető az idegen dologgal sajátjaként rendelkezzék. Az eltulajdonításnak és a sajátjaként rendelkezésnek objektíve kell jogellenesnek lennie, és nem igényel részletesebb kifejtést, hogy e bűncselekmény csak szándékosan követhető el, azaz az elkövető tudatának e törvényi tényállás összes elemét át kell fognia, így többek között a jogtalan elsajátítást vagy a sajátjaként rendelkezést.
Ebből következően, amennyiben az elkövető akaratán kívül okból - esetleg az ő felelőtlensége folytán - a dolog használhatatlanná vált, a bűncselekmény elkövetése az erre irányuló szándék hiányában nem állapítható meg. A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a vádlottat a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (4) bekezdésének a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettének vádja alól, - a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében - mert a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény - felmentette. (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 1. Bf. 819/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás