• Tartalom

1993. évi III. törvény

1993. évi III. törvény

a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról1

2019.07.24.

A szociális ellátás feltételeinek biztosítása, a nemzetközi egyezményekben, így különösen az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmányában, továbbá a szociális jogok érvényre juttatása érdekében, a társadalmi szolidaritás alapján, valamint a jövő nemzedékért és a szociális segítségre szorulókért érzett felelősségtől vezérelve az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:2

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. CÍM

A törvény célja

1. § (1) E törvény célja, hogy a szociális biztonság megteremtése és megőrzése érdekében meghatározza az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint érvényesítésének garanciáit.

(2) A helyi önkormányzatok az e törvényben szabályozott ellátásokon túl saját költségvetésük terhére egyéb ellátásokat is megállapíthatnak.

2. § A szociális ellátás feltételeinek biztosítása — az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl — az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata.

II. CÍM

A törvény hatálya

3. § (1)3 E törvény hatálya – a (2)–(3) bekezdésben foglalt eltérésekkel – kiterjed a Magyarországon élő

a) magyar állampolgárokra,

b)4 bevándoroltakra és letelepedettekre,

c)5 hontalanokra,

d)6 a magyar hatóság által menekültként vagy oltalmazottként elismert személyekre.

(2)7 E törvény hatálya a 7. § (1) bekezdésében meghatározott ellátások tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országoknak Magyarország területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraira is.

(3)8 E törvény hatálya kiterjed

a)9 a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény10 (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik, valamint

b)11 a 32/B. § (1) bekezdésében meghatározott időskorúak járadéka tekintetében a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletekben (a továbbiakban: uniós rendeletek) meghatározott jogosulti körbe tartozó személyre,

amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

(4)12 A 32/B. § (1) bekezdésében meghatározott időskorúak járadéka tekintetében a törvény hatálya kiterjed a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított engedéllyel (EU Kék Kártya) rendelkező harmadik országbeli állampolgárra.

(4a)13 A 84. §-ban meghatározott ellátások tekintetében a törvény hatálya kiterjed arra a személyre, akinek

a) idegenrendészeti, kitoloncolási, menekültügyi őrizete megszűnt,

b) az idegenrendészeti hatóság vagy a menekültügyi hatóság által fenntartott intézményben, az idegenrendészeti eljárásban elrendelt kijelölt helyen, vagy a menekültügyi eljárásban elrendelt kötelező tartózkodási helyen, vagy szálláshelyen való tartózkodása megszűnt, vagy

c) idegenrendészeti vagy menekültügyi eljárásban az idegenrendészeti vagy menekültügyi hatóság által fenntartott intézmény kijelölt helyen való tartózkodási helyként vagy szálláshelyként nem jelölhető ki

és a 4. § (3) bekezdése alapján hajléktalannak minősül.

(4b)14 A 84. §-ban meghatározott ellátásokat a (4a) bekezdésben felsorolt külföldiek az idegenrendészeti vagy a menekültügyi hatóság által kiállított ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás, vagy humanitárius tartózkodási engedély és a (4a) bekezdésben foglalt feltételek fennállását tanúsító hatósági igazolás birtokában vehetik igénybe.

(4c)15 A 32/B. § (1) bekezdésében meghatározott időskorúak járadéka tekintetében a törvény hatálya kiterjed az összevont engedéllyel rendelkező, Magyarország területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárra.

(4d)16 A 32/B. § (1) bekezdésében meghatározott időskorúak járadéka tekintetében a törvény hatálya kiterjed a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló 2016. május 11-i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárra.

(5)17 E törvény meghatározza a pénzbeli, a természetben nyújtott és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások egyes formáit, a jogosultság feltételeit, annak megállapítását, a szociális ellátás finanszírozásának elveit és intézményrendszerét, a szociális ellátást nyújtó szervezet és a jogosult közötti jogviszony főbb elemeit, továbbá a fenntartónak a szolgáltatóval, illetve intézménnyel kapcsolatos feladat- és jogkörét, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi tevékenységet végző személy adatainak működési nyilvántartására vonatkozó szabályokat.

(6)18 E törvény hatálya nem terjed ki

a) a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.),

b) a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.),

c) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mny.),

d) a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Eb.),

e) a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.),

f) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.),

g)19 a 18/B. § alapján vezetett országos nyilvántartás vezetésével összefüggő rendelkezések kivételével a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.), és

h) a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény

hatálya alá tartozó ellátásokra.

(7)20 A hadigondozottaknak, a hadkötelezettség alapján katonai vagy polgári szolgálatot teljesítőknek és hozzátartozóiknak járó különleges pénzbeli ellátásokról,21 a nemzeti gondozásról,22 valamint a foglalkozási rehabilitáció keretében nyújtott ellátásokról külön törvény rendelkezik.

Nem terjed ki a törvény hatálya a külön jogszabály alapján az egészségkárosodottak részére megállapítható pénzbeli ellátásokra.

(8)23 E törvény hatálya nem terjed ki azokra a lakhatást biztosító szolgáltatásokra, amelyek esetében

a) a szolgáltatást igénybe vevőnek,

b)24 a szolgáltatást igénybe vevő hozzátartozójának [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 2. pont],

c) a szolgáltatást igénybe vevő tartására jogszabály, szerződés vagy bírósági határozat alapján köteles személynek, vagy

d) a térítési díjat vagy az egyszeri hozzájárulást megfizető személynek

a szolgáltatás nyújtására szolgáló ingatlanon tulajdonjoga, haszonélvezeti joga, lakáshasználati joga vagy bérleti joga áll fenn (nyugdíjasház).

(9)25 Nem tartozik e törvény hatálya alá az a szállást, étkezést nyújtó vagy más segítő, karitatív tevékenység, amelyet az igénybe vevőtől, hozzátartozójától, vagy rájuk tekintettel harmadik személytől származó ellenszolgáltatás és állami, helyi önkormányzati támogatás nélkül nyújtanak.

4. § (1) E törvény alkalmazásában

a)26 jövedelem: – az (1a) bekezdésben foglalt kivétellel, valamint figyelemmel az (1b) és (1c) bekezdésben foglaltakra – az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett

aa)27 a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó – megszerzett – vagyoni érték (bevétel), ideértve a Szjatv. 1. számú melléklete szerinti adómentes bevételt, és

ab) azon bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni;

b)28 vagyon: ha e törvény másként nem rendelkezik, az a hasznosítható ingatlan, jármű, vagyoni értékű jog, továbbá pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt – jövedelemként figyelembe nem vett – összeg, amelynek

ba) külön-külön számított forgalmi értéke, illetve összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a harmincszorosát, vagy

bb) együttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a nyolcvanszorosát

meghaladja, azzal, hogy a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági feltételeinek vizsgálatánál nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben az érintett személy életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általa lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű;

c)29 család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége;

d)30 közeli hozzátartozó:

da) a házastárs, az élettárs,

db)31 a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató vér szerinti gyermek, örökbe fogadott gyermek, mostohagyermek és a Ptk. szerinti gyermekvédelmi nevelőszülő által e jogviszonya keretében nevelt gyermek kivételével a nevelt gyermek (a továbbiakban: nevelt gyermek),

dc)32 korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, mostoha-, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

dd)33 a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, a szülő házastársa vagy élettársa, valamint a db) vagy dc) alpontban meghatározott feltételeknek megfelelő testvér;

e)34 egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

f)35 háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége;

g)36 szociális szolgáltató: az a személy vagy szervezet, amely kizárólag a 60–65/E. §-ban meghatározott szociális alapszolgáltatásokat nyújtja. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a szociális szolgáltatókra a szociális intézményekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni;

h)37 szociális intézmény: az e törvényben meghatározott nappali, illetve bentlakásos ellátást vagy támogatott lakhatást nyújtó szervezet;

i)38 rendszeres pénzellátás: a táppénz, a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj, az öregségi nyugdíj, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a táncművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai, az öregségi járadék, a munkaképtelenségi járadék, az özvegyi járadék, a növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadék, az özvegyi nyugdíj – kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat, továbbá a házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó személy özvegyi nyugdíját –, a baleseti táppénz, a hozzátartozói baleseti nyugellátás, az Flt. alapján folyósított pénzbeli ellátás, a bányászok egészségkárosodási járadéka, a rokkantsági járadék, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, a gyermekgondozást segítő ellátás, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az időskorúak járadéka, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a gyermekek otthongondozási díja, az ápolási díj, a tartós ápolást végzők időskori támogatása, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, a közszolgálati járadék, valamint az uniós rendeletek alapján külföldi szerv által folyósított egyéb azonos típusú ellátás;

j)39 keresőtevékenység: ha e törvény másként nem rendelkezik, minden olyan munkavégzéssel járó tevékenység, amelyért ellenérték jár, kivéve a tiszteletdíj alapján végzett tevékenységet, ha a havi tiszteletdíj mértéke a kötelező legkisebb munkabér 30 százalékát nem haladja meg, valamint a mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal folytatott tevékenységet, ha az abból származó bevételt a személyi jövedelemadóról szóló szabályok szerint a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni; nem minősül ellenértéknek a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás, a szociális szövetkezet tagja, valamint a közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban vagy átmeneti bányászjáradékban részesülő tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján adómentes bevétel;

k)40 aktív korú: a 18. életévét betöltött, de a rá irányadó nyugdíjkorhatárt be nem töltött személy;

l)41 egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van;

m)42 fenntartó:

ma)43 az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv, a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzatok társulása (a továbbiakban együtt: állami fenntartó),

mb)44 a bevett egyház, annak belső egyházi jogi személye, továbbá az olyan nyilvántartásba vett egyház, bejegyzett egyház és azok belső egyházi jogi személye, amely a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 9/D. § (5) bekezdése, illetve 9/F. § (1) bekezdése szerinti, a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi feladatok ellátására is kiterjedő megállapodással rendelkezik (a továbbiakban együtt: egyházi fenntartó),

mc)45 az egyéni vállalkozó,

md)46 az ma)–mb) alpontokban nem említett, magyarországi székhelyű jogi személy és egyéni cég,

me)47 az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamely államban (a továbbiakban: EGT-állam), valamint – ha az Európai Közösséggel és tagállamaival létrejött nemzetközi szerződés alapján az adott állam szolgáltatói a letelepedés szabadsága tekintetében az EGT-államok szolgáltatóival azonos jogállást élveznek – az EGT-államoktól eltérő más államban honos vállalkozás belföldön bejegyzett fióktelepe [az mc)–me) pontokban foglaltak a továbbiakban együtt: nem állami fenntartó];

ha az e törvényben és más jogszabályokban meghatározott feltételek szerint szociális szolgáltatót, illetve szociális intézményt létesít és működtet.

n)48 pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összeg:

na) a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény szerinti fizetési számla szerződés alapján nyitott fizetési számlán szereplő összeg, valamint a betétszerződés és a takarékbetét-szerződés alapján, vagy egyéb szerződés alapján a hitelintézetnél elhelyezett, a vagyonvizsgálat során figyelembe vett személy rendelkezése alatt álló összeg, ha azt a hitelintézet a bankszámlaszerződés szabályainak megfelelően kezeli,

nb) a betétszerződés és takarékbetét-szerződés alapján takarékbetétkönyv, egyéb betéti okirat ellenében a hitelintézetnél elhelyezett, a vagyonvizsgálat során figyelembe vett személy rendelkezése alatt álló összeg, továbbá az egyéb, a hitelintézet által visszafizetendő, a vagyonvizsgálat során figyelembe vett személy rendelkezése alatt álló pénzösszeg.

(1a)49 Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően e törvény alkalmazásában nem minősül jövedelemnek

1.50 a rendkívüli települési támogatás, valamint a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, a gyógyszerkiadások viseléséhez és a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott települési támogatás,

2.51 a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a Gyvt. 20/A. §-a szerinti támogatás, a Gyvt. 20/B. §-ának (4)–(5) bekezdése szerinti pótlék, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány,

3. az anyasági támogatás,

4.52 a nyugdíjprémium, egyszeri juttatás és a szépkorúak jubileumi juttatása,

5. a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás,

6. a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás,

7. az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzésnek, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény alapján történő munkavégzésnek, valamint a természetes személyek között az adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatásra vonatkozó rendelkezések alapján háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony keretében történő munkavégzésnek (a továbbiakban: háztartási munka) a havi ellenértéke,

8. a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíj,

9. az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatás,

10.53 a szociális szövetkezet, valamint a közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban vagy átmeneti bányászjáradékban részesülő tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján adómentes bevétel,

11.54 az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékének azon része, amelyből az eladást vagy átruházást követő egy éven belül az eladó vagy átruházó saját, vagy közeli hozzátartozója életvitelszerű, tényleges lakhatásának célját szolgáló ingatlan vagy vagyoni értékű jog vásárlására kerül sor,

12.55 az elengedett tartozás, illetve a megszűnt kötelezettség, ha a tartozás elengedésére vagy a kötelezettség megszűnésére a természetes személyek adósságrendezési eljárásában, továbbá közüzemi szolgáltatás szolgáltatója, illetve pénzügyi intézmény által, az adós megélhetését veszélyeztető szociális helyzete miatt került sor,

13.56 az Szjatv. 7. § (1) bekezdés b)–z) pontja szerinti bevétel.

(1b)57 Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel, vagy a bevétel 85%-ának, illetőleg állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel.

(1c)58 Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.

(2)59 E törvény 6. §-a és a II - III. Fejezet alkalmazásában hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalan szállás.

(3)60 E törvény 7., 84. és 89. §-ainak alkalmazásában hajléktalan az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti.

(4)61

(5)62 Ahol e törvény jövedelmet említ, a családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

(6)63 A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokban a szociális hatóság által hozott elsőfokú döntés ellen nincs helye fellebbezésnek.

(7)64

III. CÍM

A szociális igazgatás általános szabályai

Eljárási rendelkezések

A szociális igazgatás szervei

4/A. §65 (1)66 Az e törvényben meghatározott szociális feladat- és hatásköröket

a) a helyi önkormányzat képviselő-testülete,

b) a települési önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: jegyző),

c) a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal),

d) a szociális hatóság, vagy

e) a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

gyakorolja [az a)–e) pontokban foglaltak a továbbiakban együtt: szociális hatáskört gyakorló szerv].

(2) A fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében az e törvényben

a) a helyi önkormányzat képviselő-testülete számára meghatározott feladat- és hatásköröket a fővárosi önkormányzat közgyűlése,

b) a jegyző számára meghatározott feladat- és hatásköröket a fővárosi főjegyző

gyakorolja.

5. § (1)67 A pénzbeli és a természetben nyújtott ellátásra jogosultság, a jogosultat érintő jog és kötelezettség megállapítására, továbbá a hatósági ellenőrzésre (a továbbiakban: szociális igazgatási eljárás) az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény (a továbbiakban: Ákr.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2)68 A szociális hatáskört gyakorló szerv tájékoztatást nyújt

a) az e törvény szerinti pénzbeli és természetbeni ellátások igénybevételi feltételeiről és az igényléshez szükséges iratokról,

b) az e törvényben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó ellátásokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban a helyben igénybe vehető ellátások és szolgáltatások köréről, feltételeiről és az igénybevétel eljárási kérdéseiről.

6. §69 A hajléktalan személyek ügyében szociális igazgatási eljárásra az a szociális hatáskört gyakorló szerv illetékes, amelynek illetékességi területét a hajléktalan személy az ellátás igénybevételekor nyilatkozatában tartózkodási helyeként megjelölte.

7. § (1)70 A települési önkormányzat, tekintet nélkül hatáskörére és illetékességére, köteles az arra rászorulónak rendkívüli települési támogatást, étkezést, illetve szállást biztosítani, ha ennek hiánya a rászorulónak az életét, testi épségét veszélyezteti.

(2)71 Az ellátást biztosító követelheti az (1) bekezdés alapján kifizetett rendkívüli települési támogatás megtérítését a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervtől.

8. §72 Az Ákr. 41. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában az tekinthető a hatóság rendelkezésére álló adatnak, amelyet az általa vezetett 18. § vagy 18/A. § szerinti nyilvántartás tartalmaz.

9. §73 (1) A szociális ellátásban részesülő személy a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról – ha e törvény másképp nem rendelkezik – 15 napon belül köteles értesíteni az ellátást megállapító szervet.

(2) Ha a szociális ellátásban részesülő személy az (1) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettségét határidőben nem teljesíti, az ellátás rosszhiszemű igénybevételének a 17. § (1) bekezdésben foglaltak szerinti megállapítása esetén az ellátás igénybevételét a bejelentésre nyitva álló határidő első napjától kezdődően kell rosszhiszeműnek tekinteni.

10. §74 (1)75 A szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához a hatóság felhívhatja a kérelmezőt, hogy családja vagyoni, jövedelmi viszonyairól nyilatkozzék, illetve azokat igazolja. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a települési önkormányzat képviselő-testülete a hatáskörébe tartozó pénzbeli és természetbeni ellátásoknál a nyilatkozat és az igazolás tartalmának, illetve benyújtásának részletes szabályait rendeletben szabályozza.

(2)76 A jogosultság megállapításakor

a) a havi rendszerességgel járó – nem vállalkozásból, illetve őstermelői tevékenységből (a továbbiakban együtt: vállalkozás) származó – jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelmét,

b) a nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző tizenkét hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagát

kell figyelembe venni, azzal, hogy a b) pont szerinti számításnál azon hónapoknál, amelyek adóbevallással már lezárt időszakra esnek, a jövedelmet a bevallott éves jövedelemnek e hónapokkal arányos összegében kell beszámítani.

(2a)77 A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékének azon részét, amelyen egy éven belül nem kerül sor életvitelszerű, tényleges lakhatás célját szolgáló ingatlan vagy vagyoni értékű jog vásárlására, az eladást vagy átruházást követő egy naptári év leteltét követő napon megszerzett jövedelemnek kell tekinteni.

(3)78 Ha a vállalkozási tevékenység megkezdésétől eltelt időtartam nem éri el a 12 hónapot, akkor az egyhavi átlagos jövedelmet a vállalkozási tevékenység időtartama alapján kell kiszámítani.

(4)79 A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni

a) a kérelem benyújtását megelőzően megszűnt havi rendszeres jövedelmet,

b) a vállalkozásból származó jövedelmet, feltéve, hogy a vállalkozási tevékenység megszűnt,

c)80 a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

(5)81 A vállalkozási tevékenység akkor tekinthető megszűntnek, ha az egyéni vállalkozói tevékenység az egyéni vállalkozóról szóló törvényben meghatározottak szerint megszűnt, az őstermelői igazolványt visszaadták vagy visszavonták, illetőleg a társas vállalkozást vagy az egyéni céget törölték a cégjegyzékből.

(6)82 Ha a települési önkormányzat, a járási hivatal vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal a hivatalos tudomása vagy környezettanulmány lefolytatása alapján a kérelmező életkörülményeire tekintettel az (1) bekezdés szerinti jövedelemnyilatkozatban foglaltakat vitatja, felhívhatja a kérelmezőt az általa lakott lakás, illetve saját és a családja tulajdonában álló vagyon fenntartási költségeit igazoló dokumentumok benyújtására. Abban az esetben, ha a fenntartási költségek meghaladják a jövedelemnyilatkozatban szereplő jövedelem 50%-át, a jövedelem a fenntartási költségek figyelembevételével vélelmezhető.

(7)83 A szociális hatáskört gyakorló szervek megkeresésére az állami adóhatóság köteles közölni a szociális ellátást igénylő, valamint – írásbeli felhatalmazás alapján – az egy főre jutó havi jövedelem kiszámításánál figyelembe veendő személy személyi jövedelemadójának alapját.

(7a)84 Az állami adóhatóság megkeresésre 15 napon belül adatot szolgáltat a szociális hatáskört gyakorló szerv részére az adóval összefüggő adatról, tényről, körülményről, ha az valamely ellátás vagy támogatás megállapítása, valamint a folyósítás és a jogviszonyok jogszerűségének ellenőrzése érdekében szükséges.

(8)85 Ha a 3. § (3) bekezdése szerinti személy esetében a szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához az Európai Unió tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, illetve olyan állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságának igazolása szükséges, akkor közvetítő szervként a Kormány által kijelölt szerv jár el. A Kormány által kijelölt szerv közvetítői eljárásához a megkereső szervnek meg kell adnia a megkeresendő külföldi hatóság nevét, postacímét, és a pontos kérdést, amelyre választ kíván kapni.

(9)86 A szociális hatáskört gyakorló szervek megkeresésére a Kormány által kijelölt szerv három hónapon belül köteles a (8) bekezdés szerinti eljárást lefolytatni.

11. §87 (1) A szociális hatáskört gyakorló szerv határozatának megtámadására irányuló közigazgatási perben a bíróság a fél kérelmére ideiglenes intézkedésként rendelkezhet különösen

a) normatív pénzbeli szociális ellátás folyósításáról,

b) természetben nyújtott szociális ellátás biztosításáról,

c) személyes gondoskodást nyújtó szociális intézménybe való beutalásról.

(2) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások esetében a 94/A. § (3) bekezdése, a 94/D. §, a 101. § (5) bekezdése, a 115. § (4) bekezdése és a 119/B. § (4) bekezdése alapján indított perben a bíróság a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályai szerint, soron kívül jár el.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetekben a fenntartó döntésének megtámadása, vagy a felmondás jogellenességének bírósági megállapítása a felmondás kézhezvételétől számított harminc napon belül kérhető. A bíróság a fél kérelmére ideiglenes intézkedésként rendelkezhet a szociális szolgáltatóval, intézménnyel, illetve ezek fenntartójával fennálló szociális szolgáltatási, intézményi jogviszony (a továbbiakban együtt: intézményi jogviszony) fenntartásáról.

(4) Az (1) és a (3) bekezdés szerinti ideiglenes intézkedés a jogosultság alapjául szolgáló tények valószínűsítése esetén is megtehető.

(5) A (2) bekezdés szerinti bírósági eljárás illetékmentes, az ellátottat, a törvényes képviselőjét és a térítési díjat vagy az egyszeri hozzájárulást megfizető és a belépési hozzájárulás megfizetését vállaló személyt teljes költségmentesség illeti meg.

12. §88

13. § (1)89 A jogosult a végleges határozatból eredő igényét a határozat kézhezvételétől számított hat hónapon belül érvényesítheti.

(2)90 Ha a pénzbeli és a természetben nyújtott ellátásra vonatkozó igényt végleges döntéssel megállapítják, az – ha e törvény másként nem rendelkezik – a kérelem benyújtásától esedékes.

(3)91 A szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásra való jogosultságot megállapító elsőfokú határozatban foglaltakat a fellebbezésre tekintet nélkül teljesíteni kell.

14. §92 A végrehajtáshoz való jog a kötelezettséget megállapító döntés véglegessé válásának időpontjától, vagy ha a véglegessé vált döntés teljesítési határidőt vagy határnapot állapított meg, a határidő utolsó napjától, illetve a határnaptól számított egy év elteltével évül el. A végrehajtás elévülését a 17/A. § (1) bekezdése szerinti cselekmény is megszakítja.

15. §93

16. §94 A szociális igazgatási eljárás és az azzal összefüggésben indult közigazgatási per költség- és illetékmentes.

Jogosulatlanul igénybe vett ellátás megtérítése

17. §95 (1)96 Az e törvényben meghatározott feltételek hiányában vagy e törvény megsértésével nyújtott szociális ellátást – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – meg kell szüntetni, továbbá az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybevevőt kötelezni kell

a) a pénzbeli szociális ellátás visszafizetésére;

b) természetben nyújtott szociális ellátás esetén a dolog visszaszolgáltatására vagy a szolgáltatásnak megfelelő pénzegyenérték megfizetésére;

c) a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás esetében az intézményi térítési díj teljes összegének megfizetésére [az a)–c) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: megtérítés].

(1a)97 A (10) bekezdés, valamint a 36. § (1d) bekezdése szerinti esetekben a megtérítést rosszhiszeműség hiányában is el kell rendelni.

(2)98 Az (1) bekezdés szerinti megtérítést az elrendelése napján érvényes jegybanki alapkamattal megemelt összegben kell visszafizetni. Kamat csak a szociális ellátás jogosulatlan és rosszhiszemű igénybevétele és az erről való tudomásszerzés közötti időtartamra számítható fel.

(3)99 A szociális hatáskört gyakorló szerv a jogosulatlanul igénybe vett ellátás megtérítését az igénybevételről való tudomásszerzésétől számított három hónapon belül rendelheti el. Nem lehet a megtérítést elrendelni, ha az igénybevételtől, illetőleg folyamatos ellátás esetén az ellátás megszűnésétől egy év már eltelt.

(4)100 Ha a járási hivatal a hatáskörébe tartozó szociális ellátás megtérítését rendeli el, a megtérítés összegét, illetve pénzegyenértékét és a kamat összegét – amennyiben annak megfizetése a kötelezett megélhetését súlyosan veszélyeztetné – méltányosságból

a) csökkentheti vagy elengedheti, ha a visszafizetésre kötelezett személy családjának egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét,

b) részletekben fizettetheti meg.

(4a)101 A jogosulatlanul, de nem rosszhiszeműen igénybevett ellátás megtérítésének elrendelése esetén a járási hivatal a megtérítés összegét méltányosságból csökkentheti vagy elengedheti abban az esetben is, ha a megtérítésre kötelezett családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének négy és félszeresét.

(5)102 Ha a képviselő-testület a hatáskörébe tartozó szociális ellátás megtérítését rendeli el, a megtérítés összegét, illetve pénzegyenértékét és a kamat összegét – amennyiben annak megfizetése a kötelezett megélhetését súlyosan veszélyeztetné – méltányosságból

a) elengedheti,

b) csökkentheti,

c) részletekben fizettetheti meg.

(6)103 A járási hivatal (4) bekezdés szerinti döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(7)104 Az időskorúak járadékát, aktív korúak ellátását, gyermekek otthongondozási díját vagy ápolási díjat igénylő személy köteles a szociális hatáskört gyakorló szervnek bejelenteni, ha

a) részére a kérelem benyújtásakor más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás van folyamatban, vagy

b)105 az időskorúak járadéka, az aktív korúak ellátása, gyermekek otthongondozási díja vagy az ápolási díj megállapítása iránti kérelem benyújtását követően, de a végleges döntés meghozatalát megelőzően más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárást indít.

(8)106 Az időskorúak járadékában, gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesülő, továbbá az aktív korúak ellátására jogosult személy köteles a szociális hatáskört gyakorló szervnek bejelenteni, ha a jogosultságának fennállása alatt más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárást indított, vagy álláskeresési ellátás igénylése céljából jelentkezett az állami foglalkoztatási szervnél.

(9)107 A (7) bekezdés b) pontja, valamint a (8) bekezdés szerinti esetben a bejelentést a más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás megindításától, illetve az állami foglalkoztatási szervnél való jelentkezés napjától számított 8 napon belül kell megtenni.

(10)108 A más rendszeres pénzellátásra való jogosultság fennállásának időtartama alatt jogosulatlanul igénybe vett időskorúak járadéka, aktív korúak ellátása, gyermekek otthongondozási díja és ápolási díj a (7)–(9) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése esetén jogosulatlanul, de nem rosszhiszeműen igénybevett ellátásnak minősül, amelynek megtérítéséről a szociális hatáskört gyakorló szerv az (1) bekezdés alapján rendelkezik.

17/A. §109 (1)110 Ha a megtérítésre kötelező szociális hatáskört gyakorló szervtől pénzbeli ellátásban részesülő személy a megtérítés összegét – a kötelezettséget megállapító határozat véglegessé válásától számított tizenöt napon belül – nem fizeti meg, a szociális hatáskört gyakorló szerv a követelését az általa folyósított pénzbeli ellátásból történő levonással érvényesíti. A levonás a folyósítandó pénzbeli ellátás 30%-áig terjedhet.

(2)111 Ha az (1) bekezdés szerinti cselekmény nem vezet eredményre, a fennmaradó tartozás végrehajtását az Ákr. 134. § (1) bekezdésének megfelelően kell foganatosítani.

(3) Nem kell végrehajtást lefolytatni, ha a megtérítésre kötelezett személy terhére nyilvántartott követelés összege az 1000 Ft-ot nem haladja meg.

(4) A megtérítésre kötelezett személy halála esetén a követelés meg nem térült összegét – a hagyaték erejéig – az örököstől kell behajtani. A hozzátartozót megillető pénzbeli ellátásból – ide nem értve a jogosult által a halála hónapjában már fel nem vett és az örökös hozzátartozó által felvehető ellátást – a meg nem térített összeget nem lehet levonni.

(5)112 A jogosulatlanul igénybevett ellátás megtérítésére irányuló eljárás során késedelmi pótlék nem számítható fel.

Adatkezelés

18. §113 A jegyző a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörébe tartozó szociális ellátásokra való jogosultság megállapítása, az ellátások biztosítása, fenntartása és megszüntetése céljából nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza

a)114 a jogosult és az adott ellátás megállapítása során e törvény rendelkezései, illetve a települési önkormányzat rendelete alapján figyelembe vett más személyek

aa) természetes személyazonosító adatait,

ab) belföldi lakó- vagy tartózkodási helyét,

ac) Társadalombiztosítási Azonosító Jelét;

b) a jogosult állampolgárságát, illetve bevándorolt, letelepedett, menekült, oltalmazott vagy hontalan jogállását;

c) a jogosultsági feltételekre és az azokban bekövetkezett változásokra vonatkozó adatokat;

d) a szociális ellátás

da) megnevezését,

db) jogcímét,

dc) összegét,

dd) megállapítására, megváltoztatására, megszűnésére vagy megszüntetésére vonatkozó adatokat,

de) megszűnésének vagy megszüntetésének jogcímét;

e)115 a szociális ellátásra való jogosultsággal összefüggő érdemi döntés véglegessé válásának időpontját;

f) a szociális ellátás megállapítása során figyelembe vett, egy főre vagy egy fogyasztási egységre jutó jövedelem összegét;

g) a 3. § (3) és (4) bekezdése szerinti személy esetében a Magyarországon tartózkodás jogcímét, hozzátartozói jogcímen történő tartózkodás esetén a rokoni kapcsolatot;

h)116

i)117

j)118 az ellátás jogosulatlan és rosszhiszemű igénybevételét megállapító végleges döntés esetén az érintett ellátás megnevezését és az ellátás megtérítendő összegét;

k)119

l)120 a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás természetbeni szociális ellátás formájában történő nyújtása esetén

la) a támogatott szolgáltatást szolgáltatási vagy közszolgáltatási szerződés alapján szerződőként igénybe vevő fogyasztónak és a fogyasztási helynek a szolgáltató általi azonosításához szükséges adatot,

lb) a lakáscélú kölcsönszerződés adósának és adóstársának a kölcsönt nyújtó pénzintézet általi azonosításához szükséges adatot.

18/A. §121 A járási hivatal a feladat- és hatáskörébe tartozó szociális ellátásokra való jogosultság megállapítása, az ellátás biztosítása, fenntartása és megszüntetése céljából nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza

a) a jogosult és az adott ellátás megállapítása során e törvény rendelkezései alapján figyelembe vett más személy

aa) természetes személyazonosító adatait,

ab) belföldi lakó- vagy tartózkodási helyét,

ac) Társadalombiztosítási Azonosító Jelét;

b) a jogosult állampolgárságát, illetve bevándorolt, letelepedett, menekült, oltalmazott vagy hontalan jogállását;

c) a jogosultsági feltételekre és az azokban bekövetkezett változásokra vonatkozó adatokat;

d) a szociális ellátás

da) megnevezését,

db) jogcímét,

dc) összegét,

dd) megállapítására, megváltoztatására, megszűnésére vagy megszüntetésére vonatkozó adatokat,

de) megszűnésének vagy megszüntetésének jogcímét;

e)122 a szociális ellátásra való jogosultsággal összefüggő érdemi döntés véglegessé válásának időpontját;

f)123 a szociális ellátás megállapításánál figyelembe vett, egy főre vagy egy fogyasztási egységre jutó jövedelem összegét;

g) a 3. § (3) és (4) bekezdése szerinti személy esetében a Magyarországon tartózkodás jogcímét, hozzátartozói jogcímen történő tartózkodás esetén a rokoni kapcsolatot;

h)124 a gyermekek otthongondozási díjára, az ápolási díjra jogosult személy adóazonosító jelét;

i) azt a tényt, hogy a jogosult részére az ellátás folyósítása a hajléktalan személyekre vonatkozó szabályok szerint történik;

j)125 az ellátás jogosulatlan és rosszhiszemű igénybevételét megállapító végleges döntés esetén az érintett ellátás megnevezését és az ellátás megtérítendő összegét;

k)126 az aktív korúak ellátására jogosult személynek a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozatok hiányában vagy a jognyilatkozatok alakszerűségére vonatkozó rendelkezések megsértésével végzett keresőtevékenységére (a továbbiakban: jogellenes munkavégzés) vonatkozó törvényben foglalt adatokat.

18/B. §127 (1)128 A kincstár az ellátásokra való jogosultság fennállásának ellenőrzése céljából országos nyilvántartást vezet

a)129 az időskorúak járadékáról, az aktív korúak ellátásáról, a gyermekek otthongondozási díjáról, az ápolási díjról, a közgyógyellátásról, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságról és a települési támogatásról,

b) a Gyvt. szerinti rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről, gyermektartásdíj megelőlegezésről és otthonteremtési támogatásról (a továbbiakban együtt: gyermekvédelmi ellátások),

c) az a) és b) pont szerinti ellátásra jogosult személyekről, és

d) az a) és b) pont szerinti ellátás megállapítása során e törvény, illetve a Gyvt. rendelkezései alapján figyelembe vett személyekről.

(2) Az országos nyilvántartás tartalmazza

a)130 az eljáró hatóság – ideértve a gyermekvédelmi ellátások megállapítása során eljáró hatóságot is – megnevezését, címét, valamint az ügy számát és elbírálási azonosítóját,

b) a 18. § szerinti adatokat,

c) a 18/A. § szerinti adatokat,

d)131 a gyermekvédelmi ellátások tekintetében a Gyvt. 138. § (1) bekezdése szerinti adatokat.

(3)132 Az országos nyilvántartásba az adatokat a jegyző és a járási hivatal rögzíti. A jegyző rögzíti a települési önkormányzat hatáskörébe tartozó ellátásokkal összefüggő azon adatokat, amelyeket érintően a 18. § szerinti nyilvántartás vezetésének kötelezettsége őt terheli.

(4) A hatóság a folyamatban lévő eljárás során figyelembe vett, a nyilvántartásban nem szereplő személyt az ugyanazon eljárásban figyelembevett, a nyilvántartásban szereplő személyhez kapcsolva rögzíti a nyilvántartásban.

(5) Az eljáró hatóság a 18. § és 18/A. § szerinti nyilvántartás-vezetési kötelezettségét az országos nyilvántartásban szereplő ellátások tekintetében kizárólag az országos nyilvántartásba való bejegyzéssel is teljesítheti.

19. § (1)133 A 18–18/B. §-ban szabályozott nyilvántartásokból – a 18/B. § (2) bekezdés d) pontja szerinti adatok kivételével – a szociális hatáskört gyakorló szervek, a gyámügyi feladatokat ellátó szervek, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, az egészségbiztosítási szerv, a rehabilitációs hatóság, a kincstár, a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, a katonai igazgatási szervek, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények (a továbbiakban együtt: adatigénylésre jogosult szervek) részére, eseti megkeresésük vagy adatkérésük alapján, törvényben meghatározott feladataik ellátása céljából továbbíthatók az általuk törvény alapján kezelhető adatok.

(1a)134 A 18/B. § (1) bekezdése szerinti országos nyilvántartásból a 18/B. § (2) bekezdés d) pontja szerinti adatkör tekintetében a Gyvt. 134. § (6) bekezdése szerinti szerveknek szolgáltatható adat.

(1b)135 Közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül

a) a 18. §-ban szabályozott nyilvántartás a 18. § d) és e) pontja szerinti adatkör tekintetében,

b) a 18/A. § szerinti nyilvántartás a 18/A. § d) és e) pontja szerinti adatkör tekintetében, és

c)136 a 18/B. § szerinti nyilvántartás a szociális vagy gyermekvédelmi ellátás megnevezése, jogcíme, összege, és az annak megállapítására, megváltoztatására és megszüntetésére vonatkozó adatok, a megszüntetés jogcíme, az ellátásra való jogosultsággal összefüggő érdemi döntés véglegessé válásának időpontja adatkörök tekintetében.

(1c)137 Az (1) bekezdéstől eltérően, a 18/B. § (1) bekezdése szerinti országos nyilvántartáshoz az azt vezető hatóság a jogosult azonosításához szükséges, valamint a 18/A. § d) és e) pontjában meghatározott adatkörben közvetlen hozzáférést biztosít a szociális hatáskörében, gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében, valamint – a 18/B. § (2) bekezdés d) pontja szerinti adatok kivételével – a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervként, egészségbiztosítási pénztári feladatkörében, valamint a rehabilitációs hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal, továbbá járási (fővárosi kerületi) hivatala számára a törvényben meghatározott feladatai ellátása céljából.

(2)138 Ha a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy három hónapnál hosszabb ideig részesül időskorúak járadékában, továbbá ha az aktív korúak ellátására való jogosultsága három hónapot meghaladó időtartamban fennáll, a járási hivatal erről a tényről értesíti a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy lakóhelye szerint illetékes területi idegenrendészeti hatóságot.

(3)139 A 18/B. § szerinti országos nyilvántartást vezető hatóság az aktív korúak ellátására jogosultak tekintetében az aktív korúak ellátására jogosult személynek a 18/A. § a), b), d) és e) pontjában meghatározott adatairól az állami foglalkoztatási szervet – annak az Flt. 57/B. §-ában meghatározott nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatai teljesítésének elősegítésére – folyamatos elektronikus adatkapcsolat keretében tájékoztatja.

(4)140 A jegyző – a képviselő-testületnek a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez természetben nyújtott települési támogatás érvényesítésével kapcsolatos feladata teljesítése céljából – átadja a 18. § l) pont la) alpontja szerinti szolgáltató részére a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez természetben nyújtott települési támogatásra jogosult személy 18. § a) pont aa) és ab) alpontjában, d) és e) pontjában, valamint a 18. § l) pont la) alpontjában foglalt adatait.

20. §141 (1) A szolgáltató, intézmény vezetője a szolgáltatásra vonatkozó igényt – az (5) bekezdésben foglalt szolgáltatások kivételével – érkezésének napján nyilvántartásba veszi. A nyilvántartás vezetésének célja az e törvényben meghatározott jogok érvényesülésének elősegítése.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás az alábbi adatokat tartalmazza:

a)142 a kérelmező természetes személyazonosító adatai és Társadalombiztosítási Azonosító Jele,

b) a kérelmező telefonszáma, lakó- és tartózkodási helye, értesítési címe,

c) a kérelmező állampolgársága, bevándorolt, letelepedett vagy menekült, hontalan jogállása, a szabad mozgás és tartózkodás jogára vonatkozó adat,

d) a kérelmező cselekvőképességére vonatkozó adat,

e)143 a kérelmező törvényes képviselőjének, a kérelmező megnevezett hozzátartozójának, továbbá tartós bentlakásos intézményi ellátás esetében a kérelmező nagykorú gyermekének neve, születési neve, telefonszáma, lakó- és tartózkodási helye vagy értesítési címe,

f) a kérelem előterjesztésének vagy a beutaló határozat megküldésének időpontja,

g) soron kívüli ellátásra vonatkozó igény és

h)144 az előgondozás lefolytatásának időpontja, ha annak elvégzése kötelező.

(2a)145 A fenntartó a szociális szolgáltatások területi lefedettségének megállapítása érdekében a hónap első napján az általa fenntartott szociális szolgáltatóknál, intézményeknél nyilvántartásban lévő kérelmezők Társadalombiztosítási Azonosító Jelét szociális szolgáltatónként, intézményenként (székhelyenként, telephelyenként) – családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás, falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, népkonyha, szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása, utcai szociális munka, nappali melegedő és éjjeli menedékhely kivételével – minden hónap ötödik napjáig megküldi a kincstárnak. A kincstár a kapott adatokat összeveti a 20/C. § szerinti nyilvántartás adataival, és azokból – az esetleges átfedések kiszűrésével – engedélyesenként, területileg és országosan kiszámolja az egyes szolgáltatásokra várakozó személyek számát, majd a Társadalombiztosítási Azonosító Jeleket haladéktalanul törli.

(3) Ha a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező szolgáltató, intézmény vezetője kapacitás, illetve férőhely hiányában a szolgáltatásra vonatkozó igényt nem teljesíti, a nyilvántartott igények teljesítésének indokoltságát évente vizsgálni kell.

(4) A szolgáltató, intézmény vezetője a szolgáltatás megkezdésekor a (2) bekezdés szerinti nyilvántartásban rögzített adatokat kiegészíti az alábbi adatokkal:

a)146

b) az ellátás megkezdésének és megszüntetésének dátuma, az ellátás megszüntetésének módja, oka,

c) a jogosultsági feltételekre és az azokban bekövetkezett változásokra vonatkozó adatok, különösen a szociális rászorultság fennállása, a rászorultságot megalapozó körülményekre vonatkozó adatok,

d) bentlakásos ellátás esetén a soron kívüli elhelyezésre vonatkozó döntés, a férőhely elfoglalásának időpontja, közgyógyellátásban részesül-e.

(5) Nem kell vezetni

a)147 a (2) és (4) bekezdés szerinti adattartalmú nyilvántartást falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, népkonyha, szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása, utcai szociális munka esetén,

b) családsegítés esetén a (2) bekezdés g) pontja szerinti adatokat,

c)148

(6)149 Csak a (2) bekezdés a) pontja szerinti adatokat kell nyilvántartásba venni

a) nappali melegedő és éjjeli menedékhely esetében, valamint

b) családsegítés esetében, ha a jogszabályban meghatározott szakmai tevékenység az első interjú kapcsán tett intézkedéssel lezárható.

(7)150 Nappali melegedő, éjjeli menedékhely, családsegítés és a 3. § (4a) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek átmeneti szállása esetén, amennyiben az ellátásban részesülő személy Társadalombiztosítási Azonosító Jellel nem rendelkezik, ennek tényét kell a nyilvántartásban rögzíteni.

(8) A (2) és (4) bekezdés szerinti adattartalmú nyilvántartás a változások nyomon követhetőségét biztosító elektronikus úton is vezethető.

(9) A (2) bekezdés szerinti adattartalmú nyilvántartásból törölni kell az adatokat, ha az ellátásra vonatkozó igény a teljesítését megelőzően megszűnik.

20/A. §151

20/B. §152 A kincstár – a szociális szolgáltatás rendszerének és finanszírozásának tervezhetősége érdekében – országos jelentési rendszert vezet. A fenntartó az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszer számára köteles bejelenteni a kormányrendeletben meghatározott – személyes adatnak nem minősülő – adatokat.

20/C. §153 (1)154 A kincstár a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások, szolgáltatások finanszírozásának ellenőrzése céljából nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza

a)155 a 20. § (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott adatokat, az ellátott telefonszáma és értesítési címe kivételével,

b) a személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatás vagy szakosított ellátás típusát, igénybevételének és megszűnésének időpontját,

c) az intézmény, szolgáltató külön jogszabály szerinti ágazati azonosító jelét,

d) a finanszírozás, támogatás költségvetési törvény szerinti jogcímét és feladatmutatóját.

e)156 házi segítségnyújtás esetén a megállapított gondozási szükségletre és az ellátott számára nyújtott szolgáltatás tartalmára vonatkozó adatokat,

f)157 családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás esetén a szolgáltatás tartalmára vonatkozó adatokat,

g)158 fejlesztő foglalkoztatás esetén

ga) annak az ellátott által igénybe vett szociális szolgáltatásnak a típusát, amely alapján fejlesztő foglalkoztatásban részesül,

gb) annak a jogviszonynak a típusát, amelyben az ellátott fejlesztő foglalkoztatása történik, és

gc) az ellátott által ledolgozott foglalkoztatási órák számát.

(2)159 Nem kell az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba venni az adatokat falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása és utcai szociális munka esetén.

(3)160 Az (1) bekezdés a) pontja szerinti adatok közül csak a 20. § (2) bekezdés a) pontja szerinti adatokat kell nyilvántartásba venni

a) nappali melegedő és éjjeli menedékhely esetében, valamint

b) családsegítés esetében, ha a jogszabályban meghatározott szakmai tevékenység az első interjú kapcsán tett intézkedéssel lezárható.

(4)161 Nappali melegedő, éjjeli menedékhely, népkonyha és családsegítés esetén, amennyiben az ellátásban részesülő személy Társadalombiztosítási Azonosító Jellel nem rendelkezik, ennek tényét kell a nyilvántartásban rögzíteni.

(5)162

(6)163 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásból adatot kérhet a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok – 92/K. § szerinti – hatósági nyilvántartására (a továbbiakban: szolgáltatói nyilvántartás) vonatkozó hatósági eljárások lefolytatására kijelölt hatóság (a továbbiakban: működést engedélyező szerv) a szolgáltatói nyilvántartásra és a hatósági ellenőrzésre vonatkozó eljárásának a lefolytatása céljából.

21. §164 A 20. és 20/C. §-ban szabályozott nyilvántartásból adat csak az adatigénylésre jogosult szervnek és a jogosultságot megállapító szociális hatáskört gyakorló szervnek szolgáltatható.

22. §165 (1) Az, akire a 18–18/B. §-ban, a 20. §-ban vagy a 20/C. §-ban szabályozott nyilvántartás adatot tartalmaz, a személyére vonatkozó adatok tekintetében a betekintési, a helyesbítési vagy törlési jogának érvényesítése mellett kérheti a jogai gyakorlásához szükséges adatainak közlését a nyilvántartást kezelő szervtől vagy a szociális intézmény vezetőjétől.

(2) A 18/B. § szerinti nyilvántartás 18/B. § (2) bekezdés d) pontja szerinti adatainak megismerésére az (1) bekezdésben foglaltakon túl a Gyvt. 142. § (3) bekezdés szerinti személyek jogosultak.

23. §166 (1) Ha törvény másként nem rendelkezik, a 18–18/B. §, a 20. § vagy a 20/C. § szerinti nyilvántartásokból a szociális ellátásra való jogosultság megszűnésétől számított öt év elteltével – a szolgálati időre jogosító ellátások kivételével – törölni kell az adott személyre vonatkozó adatokat. A szolgálati időre jogosító ellátások esetében az adott személyre vonatkozó adatok törlését a Kormány rendeletben szabályozza.

(2) A 18/B. § szerinti nyilvántartásból az adatokat a Kormány által kijelölt szerv törli. A 18/B. § (2) bekezdés d) pontja szerinti adatkör tekintetében a Gyvt. 142. § (1) bekezdése szerint törölhetők az adatok.

24. § (1)167 Az e törvény felhatalmazása alapján nyilvántartást vezető szervek a nyilvántartásban kezelt adatokat természetes személyazonosító adatok nélkül statisztikai célra felhasználhatják, illetőleg azokból statisztikai célra adatot szolgáltathatnak.

(1a)168 A nyilvántartásban kezelt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal részére – a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben – statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen át kell adni és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletszabályait a Stt. 28. §-ában meghatározott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

(2)169 A szociális igazgatási eljárás során a szociális hatáskört gyakorló szerv a szociális ellátásra való jogosultság megállapítása, illetve ellenőrzése céljából adatot kérhet a kérelmező által megjelölt pénzforgalmi szolgáltatótól. A szociális hatáskört gyakorló szerv a pénzforgalmi szolgáltató által az adatigénylés keretében rendelkezésére bocsátott, a fizetési számla számára és a fizetési számlán az adatigényléskor szereplő összegre vonatkozó adat kezelésére jogosult.

(3)170 A szociális igazgatási eljárás során a szociális hatáskört gyakorló szerv a szociális ellátásra való jogosultság megállapítása, illetve ellenőrzése céljából adatot kérhet a polgárok személyi adatait és lakcímét nyilvántartó szervtől, a közúti közlekedési nyilvántartást vezető, valamint az ingatlanügyi hatóságtól.

(4)171 A képviselő-testület a 18. § l) pont la) alpontjában foglaltak körében adatot kérhet a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez természetben nyújtott települési támogatással támogatott szolgáltatást szolgáltatási vagy közszolgáltatási szerződés alapján nyújtó szolgáltatótól.

24/A. §172 (1) A 18/B. §, a 20. § (2a) bekezdése, a 20/B. § és a 20/C. § szerinti nyilvántartási és egyéb rendszerekhez, valamint a szolgáltatói nyilvántartás informatikai rendszeréhez kapcsolódó elektronikus adatfeldolgozást a Kormány által kijelölt szerv végzi.

(2) Az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos adatok gyűjtése, rendszerezése és közzététele, valamint a széles körű tájékoztatás érdekében – Szociális Ágazati Portál elnevezéssel – honlapot működtet.

24/B. §173 A kincstár az általa vezetett, a 18/B. §, a 20/C. §, a Gyvt. 139. § (2) bekezdése, továbbá – a program célcsoportjára tekintettel lefolytatott adatigénylés alapján – a nyugdíjfolyósító szerv a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 21. § (1) bekezdése szerinti, valamint a Tny. 96. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásából átadja a kormányrendeletben meghatározott, a 64. § (7) bekezdése szerinti program jogosultjainak természetes személyazonosító adatait és társadalombiztosítási azonosító jelét a jogosult lakcíme szerinti család- és gyermekjóléti szolgálatnak és az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szervnek.

II. Fejezet

PÉNZBELI ELLÁTÁSOK

I. CÍM

Az ellátások formái

25. § (1)174 A jogosult részére jövedelme kiegészítésére, pótlására, illetve a különös méltánylást érdemlő személyes élethelyzetére figyelemmel pénzbeli szociális ellátás nyújtható.

(2)175 A különös méltánylást érdemlő személyes élethelyzetre figyelemmel nyújtható pénzbeli szociális ellátás a tartós ápolást végzők időskori támogatása.

(3)176 Szociális rászorultság esetén a jogosult számára

a)177 a járási hivatal – az e törvényben meghatározott feltételek szerint –

aa) időskorúak járadékát,

ab) foglalkoztatást helyettesítő támogatást,

ac) egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást,

ad) gyermekek otthongondozási díját,

ae) a 41. § (1) bekezdése szerinti ápolási díjat, a 43. § szerinti ápolási díjat (a továbbiakban: kiemelt ápolási díj), a 43/A. § (1) bekezdése szerinti ápolási díjat (a továbbiakban: emelt összegű ápolási díj);

b) a képviselő-testület – az e törvényben és a települési önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint – települési támogatást

állapít meg (a továbbiakban együtt: szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások).

(4)178 A jogosultságot megállapító szerv

a)179 az időskorúak járadékára, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra, a gyermekek otthongondozási díjára és az ápolási díjra (a továbbiakban együtt: havi rendszeres szociális ellátás) való jogosultság feltételeinek fennállását kétévente,

b)180 a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság feltételeinek fennállását évente

legalább egyszer felülvizsgálja, és ha a felülvizsgálat során megállapítást nyer, hogy a feltételek továbbra is fennállnak, az ellátást a felülvizsgálatnak megfelelő összegben tovább folyósítja.

(5)181 Ha az öregségi nyugdíj legkisebb összege változik, a havi rendszeres szociális ellátás összegét, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságot a változás időpontjától számított három hónapon belül felül kell vizsgálni. A felülvizsgálat során az emelt összegű rendszeres pénzellátást, a családi pótlékot és az árvaellátást kell figyelembe venni. Ha az ellátás összege a felülvizsgálat eredményeként

a) emelkedett, akkor az új összeget az öregségi nyugdíj legkisebb összege emelkedésének időpontjára visszamenőlegesen,

b) csökkent, akkor az új összeget az öregségi nyugdíj legkisebb összege emelkedésének időpontját követő harmadik hónap első napjától

kell folyósítani.

(5a)182 Az (5) bekezdésben foglaltakat a gyermekek otthongondozási díja havi összegének, az ápolási díj alapösszegének, az időskorúak járadéka havi összegeinek, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatás törvényben meghatározott összegének változása esetén megfelelően alkalmazni kell.

(6)183 Az időskorúak járadékának és az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti ellátásnak az összegét, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság jövedelmi feltételének fennállását felül kell vizsgálni, ha az ellátás megállapításának alapjául szolgáló jövedelemben tartós változás történt, vagy az ellátás megállapításánál figyelembe vett, egy háztartásban élő családtagok létszáma megváltozott.

(7)184 Tartós jövedelemváltozásnak kell tekinteni

a) az újonnan megállapított, illetve megszüntetett rendszeres pénzellátást, továbbá családi pótlékot, árvaellátást, tartásdíjat,

b) a keresőtevékenység alapjául szolgáló jogviszony létesítését, feltéve, hogy a jogviszony három egymást követő hónapban fennáll,

c) a keresőtevékenység megszűnését,

d) ha a jogosultság megállapításának alapjául szolgáló jövedelemben az a)–c) ponton kívüli okból három egymást követő hónapban 10%-nál nagyobb mértékű változás következik be.

(8)185 A felülvizsgálatot

a) a rendszeres pénzellátásnak minősülő ellátások, a családi pótlék és az árvaellátás esetén a megállapított, illetve megszüntetett összegre,

b)186 az a) pontba nem tartozó jövedelmek esetén a 10. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakra

figyelemmel kell elvégezni.

(9)187 Ha a havi rendszeres szociális ellátás összege a (6) bekezdés szerinti felülvizsgálat eredményeként

a) emelkedett, akkor az új összeget az ellátásra való jogosultság feltételeiben bekövetkező változás bejelentésének, illetve a hivatalos tudomásszerzésnek az időpontjától,

b) csökkent, akkor az új összeget az ellátásra való jogosultság feltételeiben bekövetkező változásra vonatkozó bejelentési kötelezettség határidejének lejártát, illetve a hivatalos tudomásszerzésnek az időpontját követő hónap első napjától

kell folyósítani.

(10)188 Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásra való jogosultság megszűnik, ha a jogosultság megállapításának alapjául szolgáló feltételek már nem állnak fenn.

(10a)189 A havi rendszeres szociális ellátásra vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság megszűnése esetén a jogosultat a megszűnés napja szerinti hónapra jutó ellátás teljes havi összege megilleti.

(10b)190 Ha a foglalkoztatást helyettesítő támogatás vagy az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás folyósítása e törvény rendelkezései alapján szünetel, a jogosultat a szünetelés kezdetére okot adó körülmény bekövetkezése előtti nap szerinti hónapra jutó ellátás teljes havi összege megilleti.

(11)191 A (7) bekezdés b)–c) pontja alkalmazásában nem minősül keresőtevékenységnek az aktív korúak ellátására jogosult személy közfoglalkoztatásban való részvétele.

(12)192 A jövedelemszámításnál

a) a (4)–(6) bekezdés szerinti felülvizsgálat során annak a havi rendszeres szociális ellátásnak az összegét, amelynek összegére vagy jogosultsági feltételeinek fennállására a felülvizsgálat vonatkozik,

b)193 a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság, vagy a jogosultság jövedelmi feltételének (4) és (6) bekezdés szerinti felülvizsgálata során a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult közfoglalkoztatásban való részvételéből származó jövedelmet,

c)194

figyelmen kívül kell hagyni.

(13)195 Ha a foglalkoztatást helyettesítő támogatás vagy a az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás folyósítása e törvény rendelkezései alapján szünetel, az ellátások (4)–(6) bekezdés szerinti felülvizsgálatát a szünetelés megszűnését követően kell lefolytatni.

(14)196 A jogosultnak a hatóság illetékességét érintő lakcímváltozása esetén a (3) bekezdés a) pontja szerinti ellátásokra való jogosultságot a lakcímváltozás hónapjának utolsó napjával meg kell szüntetni.

26. §197 A képviselő-testület a hatáskörébe tartozó pénzbeli ellátásokat kiegészítheti, és a szociálisan rászorultak részére – a rendeletében meghatározott módon és feltételek szerint – más pénzbeli támogatásokat is megállapíthat.

26/A. §198

II. CÍM199

27. §200

28. §201

29. §202

30. §203

31. §204

III. CÍM

Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások

32. § (1)205 Ha e törvény másként nem rendelkezik, a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások iránti kérelmet

a)206 a járási hivatal hatáskörébe tartozó ellátás esetén a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott szervnél,

b) a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozó ellátás esetén az önkormányzat rendeletében meghatározott önkormányzati szervnél

kell előterjeszteni.

(2) A szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásokról szóló határozatot a bíróság nem változtathatja meg.

(3)207 Ha e törvény másként nem rendelkezik, a települési önkormányzat képviselő-testülete rendeletben szabályozza a hatáskörébe tartozó pénzbeli ellátások megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint ellenőrzésének szabályait.

32/A. §208 (1)209 A kérelmet – ha e törvény másként nem rendelkezik – az a szociális hatáskört gyakorló szerv bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakóhelye, vagy ha a kérelmező életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye van.

(2)210 A nevelésbe vett kiskorú ügyében az eljárást a gondozási hely szerint illetékes szociális hatáskört gyakorló szerv folytatja le.

Időskorúak járadéka

32/B. §211 (1)212 Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. A járási hivatal időskorúak járadékában részesíti azt

a) a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személyt, akinek saját és vele együtt lakó házastársa, élettársa jövedelme alapján számított egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 85%-át,

b) az egyedülálló, a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött, de 75 évesnél fiatalabb személyt, akinek havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100%-át,

c) az egyedülálló, 75. életévét betöltött személyt, akinek havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 135%-át.

(1a)213 2018. évtől az időskorúak járadékának (1) bekezdés szerinti jövedelmi jogosultsági határai Tny. 62. § (1) bekezdésében meghatározott szabályok szerint, a nyugdíjemeléssel megegyező arányban emelkednek. Az időskorúak járadéka jövedelmi jogosultsági határainak forintban kifejezett összegét a Kormány évente rendeletben meghatározza.

(2)214 Az aktív korúak ellátására való jogosultságnak a nyugdíjkorhatár betöltésére tekintettel történő megszüntetése esetén a járási hivatal a döntés véglegessé válását követően haladéktalanul, hivatalból eljárást indít az időskorúak járadékára való jogosultság megállapítása iránt. A jogosultság megállapítása esetén annak kezdő napja az aktív korúak ellátására való jogosultság megszűnését követő nap.

(3)215 A járási hivatal időskorúak járadékában részesíti a 3. § (3) bekezdés b) pontjában, valamint (4) bekezdésében meghatározott személyt, amennyiben az e törvényben foglalt feltételeknek megfelel.

(4)216 Nem állapítható meg az időskorúak járadéka, illetve az ellátásra való jogosultságot meg kell szüntetni, ha a személy

a)217 letartóztatásban van, vagy szabadságvesztést, illetve elzárást tölt,

b) 3 hónapot meghaladó időtartamban külföldön tartózkodik,

c) a 3. § (3) vagy (4) bekezdésének hatálya alá tartozik, és – a határ menti ingázó munkavállalókat kivéve – tartózkodási joga megszűnt vagy tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott, vagy

d) az időskorúak járadékára való jogosultság feltételeinek felülvizsgálatára irányuló, a 25. § (4)–(6) bekezdése szerinti eljárást akadályozza.

(5)218 Az időskorúak járadékára való jogosultságot a (4) bekezdésben meghatározottakon túl – a kérelemben megjelölt időponttól vagy időpont megjelölésének hiányában a kérelem benyújtását követő hónap utolsó napjával – meg kell szüntetni, ha azt az időskorúak járadékában részesülő személy kéri.

32/C. §219 (1)220 Az időskorúak járadékának havi összege

a) jövedelemmel nem rendelkező

aa) 32/B. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogosult esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 85%-a,

ab) 32/B. § (1) bekezdés b) pontja szerinti jogosult esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100%-a,

ac) 32/B. § (1) bekezdés c) pontja szerinti jogosult esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 135%-a;

b) jövedelemmel rendelkező jogosult esetén az a) pont szerinti összegnek és a jogosult havi jövedelmének a különbözete.

(1a)221 A 2018. évtől az időskorúak járadékának (1) bekezdés szerinti havi összegei a Tny. 62. § (1) bekezdésében meghatározott szabályok szerint, a nyugdíjemeléssel megegyező arányban emelkednek. Az időskorúak járadékának forintban kifejezett havi összegeit a Kormány évente rendeletben meghatározza.

(2)222 Ha az ellátásnak az (1) bekezdés b) pontja alapján az (1a) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kiszámított különbözeti összege az ezer forintot nem éri el, a jogosult részére akkor is legalább ezer forint összegű járadékot kell megállapítani.

(3)223

(4)224

32/D. §225

32/E. §226

Aktív korúak ellátása227

33. §228 (1)229 Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott ellátás. A járási hivatal aktív korúak ellátására való jogosultságot állapít meg annak az aktív korú személynek,

a)230 aki munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, aki legalább 50%-os mértékű egészségkárosodást szenvedett, vagy akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján nem haladja meg az 50%-os mértéket, vagy

b) aki vakok személyi járadékában részesül, vagy

c) aki fogyatékossági támogatásban részesül [az a)–c) pont szerinti személy a továbbiakban együtt: egészségkárosodott személy], vagy

d)231 akinek esetében a munkanélküli-járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési ellátás) folyósítási időtartama lejárt, vagy

e)232 akinek esetében az álláskeresési ellátás folyósítását keresőtevékenység folytatása miatt a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntették meg, és a keresőtevékenységet követően az Flt. alapján álláskeresési ellátásra nem szerez jogosultságot, vagy

f)233 aki az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel vagy a rehabilitációs hatósággal legalább egy év időtartamig együttműködött, vagy

g)234 akinek esetében a gyermekek otthongondozási díja, az ápolási díj, a Cst. szerinti gyermekgondozási támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, a megváltozott munkaképességű személyek ellátása, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása a Tny. 52. §-ának (3) bekezdése szerinti okból szűnt meg, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően az állami foglalkoztatási szervvel vagy a rehabilitációs hatósággal legalább három hónapig együttműködött,

feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított, és keresőtevékenységet nem folytat.

(1a)235 Az aktív korúak ellátása tekintetében – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – nem minősül keresőtevékenységnek, ha a kérelmező, illetve a jogosult közfoglalkoztatásban, egyszerűsített foglalkoztatásban vesz részt vagy háztartási munkát végez.

(1b)236 Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben az egészségkárosodott személy egészségkárosodásának mértékét, az egészségkárosodás felülvizsgálatának szükségességét, valamint a felülvizsgálat szükségessége esetén annak időpontját az eljáró hatóság szakkérdésként megvizsgálja.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában akkor nem biztosított a megélhetés, ha a családnak az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 90%-át és vagyona nincs. Az aktív korúak ellátása tekintetében fogyasztási egység a családtagoknak a családon belüli fogyasztási szerkezetet kifejező arányszáma, ahol

a) az első nagykorú családtag arányszáma 1,0, azzal, hogy a gyermekét egyedülállóként nevelő szülő arányszáma 0,2-vel növekszik,

b) a házas- vagy élettárs arányszáma 0,9,

c) az első és második gyermek arányszáma gyermekenként 0,8,

d) minden további gyermek arányszáma gyermekenként 0,7,

e) a fogyatékos gyermek arányszáma 1,0, azzal, hogy a fogyatékos gyermeket a c) és d) pont alkalmazásánál figyelmen kívül kell hagyni, továbbá ahol

f) az a) és b) pontok szerinti arányszám 0,2-vel növekszik, ha a személy fogyatékossági támogatásban részesül.

(3) Az (1) bekezdés f) és g) pontja szerinti előzetes együttműködés időtartamának számításánál az aktív korúak ellátásának megállapítására irányuló kérelmet benyújtó személy által ezen időtartam alatt folytatott keresőtevékenység időtartamát is figyelembe kell venni.

(4) Az aktív korúak ellátására való jogosultság

a)237 az (1) bekezdés d) pontjában foglalt esetben az Flt. alapján folyósított álláskeresési ellátás időtartamának kimerítésétől,

b) az (1) bekezdés e) pontjában foglalt esetben a keresőtevékenység megszűnésétől,

c) az (1) bekezdés g) pontja szerinti rendszeres pénzellátás folyósításának megszűnésétől

számított tizenkettő hónapon belül benyújtott kérelem alapján állapítható meg.

(4a)238 Amennyiben az aktív korúak ellátására való jogosultságot az Flt. szerinti álláskeresési ellátás kimerítésétől számított 30 napon belül benyújtott kérelem alapján állapítják meg, az ellátásra való jogosultság kezdő napja az álláskeresési ellátás kimerítését követő nap.

(5) Aktív korúak ellátására egy családban egyidejűleg – a (6) bekezdésben meghatározott kivétellel – csak egy személy jogosult.

(6)239 Egy családban egyidejűleg két személy abban az esetben jogosult az aktív korúak ellátására, ha az egyik személy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, míg a másik személy az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás feltételeinek felel meg.

(7)240 Az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása során nincs helye a sommás eljárás alkalmazásának.

(8)241 Az aktív korúak ellátására vonatkozó rendelkezések alkalmazásában az uniós rendeletek alapján külföldi szerv által folyósított álláskeresési ellátás az Flt. szerinti álláskeresési ellátással egy tekintet alá esik.

34. §242 (1) Nem állapítható meg az aktív korúak ellátására való jogosultság annak a személynek, aki

a)243 letartóztatásban van, vagy szabadságvesztést, illetve elzárást tölt,

b) a 3. § (3) bekezdése alá tartozik, és – a határ menti ingázó munkavállalókat kivéve – tartózkodási joga megszűnt vagy tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott,

c)244 gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozást segítő ellátásban, illetve gyermeknevelési támogatásban részesül,

d)245 gyermekgondozást segítő ellátásra jogosult, a gyermek fél éves korának betöltéséig,

e)246 az Flt. szerint az álláskeresési ellátásban részesül,

f) katonai szolgálatot teljesít,

g)247 köznevelési, vagy felsőoktatási intézményben nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat, vagy

h) az Flt. szerint képzési támogatásként keresetpótló juttatásban részesül,

i)248 a megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesül,

j)249 az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény szerint felzárkózást elősegítő megélhetési támogatásban részesül.

(2) Meg kell szüntetni az aktív korúak ellátására való jogosultságát annak a személynek,

a)250 akire vonatkozóan az (1) bekezdés a)–g), valamint i) pontja szerinti körülmények valamelyike bekövetkezett,

b) aki az aktív korúak ellátására való jogosultság feltételeinek vagy az annak keretében megállapított pénzbeli ellátás összegének felülvizsgálatára irányuló, a 25. § (4)–(6) bekezdése szerinti eljárást akadályozza,

c)251 aki keresőtevékenységet folytat, a keresőtevékenység 121. napjától,

d)252 akire vonatkozóan az aktív korúak ellátására való jogosultság fennállása alatt a munkaügyi hatóság a jogellenes munkavégzés tényét két éven belül ismételten véglegessé vált döntéssel megállapította, vagy

e)253 akinek a 36. § (2) bekezdése alapján a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságát meg kell szüntetni,

f)254 aki a jogosultságának megszüntetését kéri,

g)255 aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, a nyugdíjkorhatár betöltése hónapjának utolsó napjával,

h)256 akinek részére az aktív korúak ellátása keretében nyújtott ellátás folyósítása egy évet meghaladó időtartamban egybefüggően szünetel, az egy év leteltét követő nappal.

(3) Az aktív korú személy részére az aktív korúak ellátására való jogosultság a megszüntetéstől számított harminchat hónapon belül – ide nem értve a (2) bekezdés b), d) és e) pontja szerinti megszüntetési eseteket – az előzetes együttműködési kötelezettség teljesítése nélkül ismételten megállapítható, amennyiben a jogosultsági feltételek egyébként fennállnak.

(4)257 A járási hivatal a jogellenesen munkát végző aktív korúak ellátására jogosult személy ellátásának folyósítását – a munkaügyi hatóságnak a jogsértés tényét első ízben megállapító végleges és végrehajtható határozata alapján, a határozat véglegessé válásáról szóló értesítés megérkezését követő hónap első napjától – egy hónap időtartamra felfüggeszti.

(5)258 A (2) bekezdés f) pontja szerinti esetben az aktív korúak ellátására való jogosultságot a kérelemben megjelölt időponttól, vagy – időpont megjelölésének hiányában – a kérelem benyújtását követő hónap utolsó napjával kell megszüntetni.

(6)259 A (2) bekezdés f) pontja szerinti esetben az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása iránt a megszüntetésről rendelkező döntés véglegessé válását követő 30 nap elteltével nyújtható be ismét kérelem.

(7)260 Ha az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása iránt benyújtott kérelem az ellátásra korábban fennállt jogosultságnak a (2) bekezdés f) pontja alapján történt megszüntetéséről rendelkező döntés véglegessé válását követő egy éven belül kerül benyújtásra, az aktív korúak ellátására való jogosultság – a (8) bekezdésben meghatározott kivétellel – ismételten annak állapítható meg, aki az új kérelem benyújtását megelőző egy évben legalább 30 nap időtartamban

a) közfoglalkoztatásban vett részt,

b) keresőtevékenységet – ideértve az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szerint létesített munkaviszony keretében végzett, valamint a háztartási munkát is – folytatott,

c) munkaerőpiaci programban vett részt,

d) az Flt. szerinti, legalább hat hónap időtartamra meghirdetett képzésben vett részt vagy ilyen képzésben való részvétele folyamatban van, vagy

e) a szociális szövetkezeti tagsági jogviszonya keretében a szociális szövetkezet közös termelésében közvetlenül közreműködött.

(8)261 Ha az ellátásra korábban fennállt jogosultság megszüntetéséről rendelkező döntés véglegessé válását követő egy éven belül aktív korúak ellátására való jogosultság ismételt megállapítására benyújtott kérelem alapján a kérelmező részére a 37. § (1) bekezdése alapján egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra való jogosultság állapítható meg, a (7) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni.

35. §262 (1)263 Az a személy, akinek az aktív korúak ellátására való jogosultságát megállapították – a 37. §-ban foglaltak szerinti kivétellel – foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult.

(2)264

(3)265 A foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személy az állami foglalkoztatási szervnél kéri az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét, valamint köteles az állami foglalkoztatási szervvel együttműködni.

(4)266 A foglalkoztatást helyettesítő támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-a.

(5)267

36. §268 (1)269 Ha a jogosult

a)270 keresőtevékenységet – ide nem értve az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szerint létesített munkaviszony keretében végzett, valamint a háztartási munkát – végez, az azt megalapozó jogviszony fennállásának első 120 napjában,

b) közfoglalkoztatásban vesz részt, a közfoglalkoztatásban való részvétel időtartama alatt, vagy

c) olyan képzésben vesz részt, amelynek keretében felzárkózást elősegítő megélhetési támogatásban vagy képzési támogatásként keresetpótló juttatásban részesül, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás vagy a keresetpótló juttatás folyósításának időtartama alatt

a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósítása szünetel.

(1a)271 A szünetelésre okot adó körülmény bekövetkeztéről, valamint a szünetelésre okot adó körülmény megszűnéséről az aktív korúak ellátására jogosult személy 8 napon belül értesíti az ellátást megállapító szervet.

(1b)272 Ha az aktív korúak ellátására jogosult személy a szünetelésre okot adó körülmény megszűnéséről a bejelentési kötelezettségét

a) az (1a) bekezdésben meghatározott határidőben teljesíti, az aktív korúak ellátása keretében nyújtott pénzbeli szociális ellátást a szünetelésre okot adó körülmény megszűnését követő naptól kezdődően,

b) az (1a) bekezdésben meghatározott határidőt elmulasztva teljesíti, az aktív korúak ellátása keretében nyújtott pénzbeli szociális ellátást a szünetelésre okot adó körülmény megszűnése bejelentésének napjától kezdődően

kell ismét folyósítani.

(1c)273 Ha a tényállás tisztázott, az aktív korúak ellátása folyósításának szünetelésével kapcsolatos döntés azonnal végrehajthatóvá nyilvánítható.

(1d)274 A közfoglalkoztatásban vagy a 36. § (1) bekezdés c) pontja szerinti képzésben való részvétel, valamint a keresőtevékenység – ide nem értve az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szerint létesített munkaviszony keretében végzett, valamint a háztartási munkát – időtartamára tekintettel folyósított aktív korúak ellátása jogosulatlanul, de – az (1a) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése esetén – nem rosszhiszeműen igénybe vett ellátásnak minősül, amelynek megtérítéséről a szociális hatóság a 17. § (1) bekezdés alapján rendelkezik.

(2)275 A 34. § (2) bekezdésében foglaltakon túl meg kell szüntetni az aktív korúak ellátására való jogosultságát annak a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személynek

a)276 aki az állami foglalkoztatási szervvel való együttműködés keretében számára felajánlott, az Flt. 54. § (10a), (10b), (10c) bekezdésében foglaltak szerinti munkalehetőséget nem fogadja el vagy a közfoglalkoztatásra irányuló jogviszonyát jogellenesen megszünteti, továbbá akinek a közfoglalkoztatásra irányuló jogviszonyát a munkáltató a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 78. §-a szerint azonnali hatályú felmondással szüntette meg;

b) akit az állami foglalkoztatási szerv – neki felróható okból – törölt az álláskeresők nyilvántartásából;

c)277 aki az állami foglalkoztatási szervnél az aktív korúak ellátásának megállapításáról szóló határozatban foglalt határidőig nem kérelmezi az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét; vagy

d)278

e)279 aki a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságának a 25. § (4) bekezdés b) pontja szerinti éves felülvizsgálata során, a felülvizsgálat időpontját megelőző egy évben a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságának fennállása alatt legalább 30 nap időtartamban

ea) közfoglalkoztatásban nem vett részt,

eb) keresőtevékenységet – ideértve az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szerint létesített munkaviszony keretében végzett, valamint a háztartási munkát is – nem folytatott,

ec) munkaerőpiaci programban nem vett részt,

ed) az Flt. szerinti, legalább hat hónap időtartamra meghirdetett képzésben nem vett részt vagy ilyen képzésben való részvétele nincs folyamatban, vagy

ee) a szociális szövetkezeti tagsági jogviszonya keretében a szociális szövetkezet közös termelésében közvetlenül nem működött közre.

(2a)280 Ha a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személy a (2) bekezdés e) pontjában meghatározott kötelezettséget nem teljesíti és a felülvizsgálattal érintett időszakban legalább 30 napig igazoltan keresőképtelen volt, a járási hivatal a kötelezettség teljesítésére 60 napos határidőt ad.

(3)281 A (2) bekezdés e) pontjában meghatározott 30 napos időtartam számításakor az eb)–ee) alpontok szerinti tevékenységeknek a felülvizsgálat időpontját megelőző évben teljesített időtartamát össze kell számítani. Amennyiben a jogosult az e) pont szerinti feltételt így sem tudja teljesíteni, a 30 nap számításánál az általa – a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény szerinti nyilvántartásban szereplő fogadó szervezetnél – végzett közérdekű önkéntes tevékenységének időtartamát is figyelembe kell venni.

36/A. §282

36/B. §283

36/C. §284

36/D. §285

37. §286 (1) Az az aktív korúak ellátására jogosult személy, aki az ellátásra való jogosultság kezdő napján

a) egészségkárosodott személynek minősül, vagy

b) 14 éven aluli kiskorú gyermeket nevel – feltéve, hogy a családban élő gyermekek valamelyikére tekintettel más személy nem részesül a Cst. szerinti gyermekgondozási támogatásban, vagy gyermekgondozási díjban, csecsemőgondozási díjban – és a gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító intézményben [Gyvt. 41. § (3) bek.], illetve nyári napközis otthonban, óvodában vagy iskolai napköziben nem tudják biztosítani,

egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra jogosult.

(2)287 Ha az (1) bekezdés szerinti valamely feltétel az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítását követően következik be, a jogosult részére az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást a feltétel bekövetkezésének időpontját követő hónap első napjától, de legkorábban a változás bejelentését követő hónap első napjától kell megállapítani.

(3) Ha az (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti valamely feltétel megszűnik, a feltétel megszűnését követő hónap első napjától a 35. § (1) bekezdése szerinti ellátást kell megállapítani és a 35. § (3) bekezdése szerinti kötelezettséget kell előírni. A feltétel megszűnésének hónapjára – ha az aktív korúak ellátására való jogosultság továbbra is fennáll – egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás jár.

(3a)288 Az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra a 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján jogosult személy esetében a jogosultság egészségi állapotra vonatkozó feltétele mindaddig fennáll, amíg az ellátásra való jogosultságot megalapozó, az egészségi állapot minősítését tartalmazó dokumentumban vagy a szakkérdés vizsgálata során előírt felülvizsgálatot el nem végezték.

(4)289 Az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás havi összege a családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családja havi összjövedelmének különbözete, de nem haladhatja meg a közfoglalkoztatási bér mindenkori kötelező legkisebb összege személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett összegének (e § alkalmazásában: nettó közfoglalkoztatási bér) 90%-át azzal, hogy ha az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra jogosult családja tagjának foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságot állapítottak meg, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege nem haladhatja meg a nettó közfoglalkoztatási bér 90%-ának és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegének különbözetét. A családi jövedelemhatár összege megegyezik a család fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok összegének és az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege 95%-ának szorzatával.

(5)290 Ha az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege a (4) bekezdésben foglalt számítás szerint a havi ezer forintot nem éri el, a jogosult részére ezer forint összegű ellátást kell megállapítani.

37/A. §291

37/B. §292 (1)293 A 36. § (1) bekezdése szerinti esetekben az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás folyósítása szünetel.

(1a)294

(2)295

37/C. §296

37/D. §297

37/E. §298

37/F. §299

37/G. §300

37/H. §301

Gyermekek otthongondozási díja302

38. § (1) Gyermekek otthongondozási díjára jogosult az a vér szerinti vagy örökbefogadó szülő (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban együtt: szülő), aki

a) a súlyos fogyatékosságából eredően önellátásra képtelen vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekéről (ezen alcím vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadott gyermek a továbbiakban együtt: gyermek), vagy

b) a tartós betegségéből eredően önellátásra képtelen gyermekéről

gondoskodik.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában súlyos fogyatékossága áll fenn a gyermeknek, ha megfelel a 41. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában foglaltaknak.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásában tartósan beteg a gyermek, ha egészségi állapotára figyelemmel előreláthatóan három hónapnál hosszabb időtartamban ápolásra, gondozásra szorul.

(4) Az (1) bekezdés a) és b) pontjának alkalmazásában önellátásra képtelen a gyermek, ha a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szakértő e tényt az ott meghatározott feltételek alapján, szakvéleményben megállapítja.

(5) Egy szülő számára egyidejűleg csak egy gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság állapítható meg. A 39/A. § (2) bekezdésében az ellátás összege tekintetében meghatározott kedvezmény igénybevétele céljából a szülő kérheti, hogy az e §-ban a gyermekre meghatározott feltételek teljesülését a járási hivatal több gyermekre figyelemmel is vizsgálja.

(6) Egyazon gyermekre tekintettel csak egy szülő számára állapítható meg a gyermekek otthongondozási díja.

39. § (1) A gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság – a 38. §-ban a gyermekre meghatározott feltételek teljesülése esetén – a szülőn kívül a gyermek más, a gyermekkel közös háztartásban élő hozzátartozója számára is megállapítható, ha a szülőnek az ellátásra való jogosultságát a gyermekre tekintettel korábban már megállapították, de a szülő meghalt, a szülői felügyeleti joga a Ptk. 4:186. § (1) bekezdés a), c), e) vagy h) pontja vagy 4:186. § (2) bekezdése alapján szünetel, illetve azt a bíróság megszüntette, vagy a gyermek állandó és tartós gondozásában a saját egészségi állapotára figyelemmel akadályozottá vált.

(2) A szülő egészségi állapotára figyelemmel fennálló akadályozottság tényét és várható időtartamát a járási hivatal a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szakértő szakvéleménye alapján állapítja meg.

(3) Az e § alapján megállapított ellátásra a 39/A. és 39/B. §-ban foglaltakat alkalmazni kell.

39/A. § (1) A gyermekek otthongondozási díjának havi összege a 2019. évben 100 000 forint. A 2019. évet követően a gyermekek otthongondozási díjának havi összegéről az Országgyűlés a központi költségvetésről szóló törvény elfogadásával egyidejűleg dönt.

(2) Ha a szülő a 38. § (5) bekezdésében lefolytatott vizsgálat alapján több olyan gyermekéről is gondoskodik, akire tekintettel a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultsága megállapítható lenne, számára – e feltételek fennállásának időtartama alatt – az (1) bekezdésben foglalt havi összeg másfélszeresében megállapított ellátást kell folyósítani.

(3) A gyermekek otthongondozási díjának havi összege a más rendszeres pénzellátásban – ide nem értve a 39/B. § (5) bekezdés a) pontja szerinti rendszeres pénzellátásokat, ha az ott meghatározott feltételek fennállnak, továbbá a szülő részére folyósított csecsemőgondozási díjat, gyermekgondozási díjat vagy gyermekgondozást segítő ellátást, ha azt nem a gyermekek otthongondozási díjára jogosító gyermekre tekintettel állapították meg, továbbá a gyermeknevelési támogatást – részesülő jogosult esetén az (1) vagy (2) bekezdés szerinti összegnek és a jogosult részére folyósított más rendszeres pénzellátás havi bruttó összegének a különbözete. Ha a különbözet az ezer forintot nem éri el, a jogosult részére ezer forint összegű ellátást kell megállapítani.

(4) A gyermekek otthongondozási díja folyósításának időtartama szolgálati időre jogosít. A gyermekek otthongondozási díjában részesülő személy – ide nem értve a Tbj. 26. §-a alapján nyugdíjjárulék fizetésére nem kötelezett személyt – az ellátás után nyugdíjjárulék vagy magán-nyugdíjpénztári tagság esetén tagdíj fizetésére kötelezett.

39/B. § (1) Nem jogosult gyermekek otthongondozási díjára a szülő, ha

a) a gyermek két hónapot meghaladóan fekvőbeteg-gyógyintézeti, valamint nappali ellátást nyújtó vagy bentlakásos szociális intézményi ellátásban, óvodai elhelyezésben vagy gyermekvédelmi szakellátást nyújtó bentlakásos intézményi elhelyezésben részesül, illetve köznevelési intézmény tanulója vagy felsőoktatási intézmény nappali képzésben részt vevő hallgatója, kivéve, ha

aa) a köznevelési intézményben eltöltött idő a nemzeti köznevelésről szóló törvényben a köznevelési intézményben való kötelező tartózkodásra meghatározott időtartamot nem haladja meg,

ab) az óvoda vagy a nappali ellátást nyújtó szociális intézmény igénybevételének, illetve a felsőoktatási intézmény látogatási kötelezettségének időtartama átlagosan a napi 5 órát nem haladja meg, vagy

ac) a köznevelési, illetve a felsőoktatási intézmény látogatása, vagy a nappali ellátást nyújtó szociális intézmény igénybevétele csak a szülő rendszeres közreműködésével valósítható meg;

b) – a gyermeknevelési támogatás, valamint a nem a gyermekek otthongondozási díjára jogosító gyermekre tekintettel folyósított csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, gyermekgondozást segítő ellátás, továbbá a tartós ápolást végzők időskori támogatása kivételével – rendszeres pénzellátásban részesül, és annak összege meghaladja a gyermekek otthongondozási díjának összegét, ide nem értve az (5) bekezdés szerinti esetet, valamint azt a táppénzt, amelyet a gyermekek otthongondozási díja folyósításának időtartama alatt végzett keresőtevékenységéből adódó biztosítási jogviszony alapján – keresőképtelenné válása esetén – folyósítanak;

c) szakiskola, középiskola nappali rendszerű képzésének tanulója, illetve felsőoktatási intézmény nappali képzésben részt vevő hallgatója; vagy

d) keresőtevékenységet folytat és munkaideje – az otthon történő munkavégzés kivételével – a napi 4 órát meghaladja.

(2) A gyermekek otthongondozási díjára való jogosultságot meg kell szüntetni, ha

a) az otthon gondozott gyermek már nem tekinthető önellátásra képtelennek,

b) az ápolást, gondozást végző szülő a kötelezettségét nem teljesíti,

c) az otthon gondozott gyermek meghal,

d) az ápolást, gondozást végző szülő vagy az otthon gondozott gyermek tartózkodási joga megszűnt vagy tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott,

e) az (1) bekezdésben meghatározott valamelyik jogosultságot kizáró körülmény következik be,

f) azt az ápolást, gondozást végző szülő kérte, vagy

g) az ápolást, gondozást végző szülő a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság feltételeinek felülvizsgálatára irányuló, a 25. § (4)–(6) bekezdése szerinti eljárást akadályozza.

(3) Az (1) bekezdés a) pontjában, valamint a (2) bekezdés a) és c) pontjában foglalt esetekben a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultságot a megszüntetésre okot adó körülmény bekövetkeztének hónapját követő harmadik hónap utolsó napjával kell megszüntetni.

(4) A (2) bekezdés f) pontja szerinti esetben a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultságot a kérelemben megjelölt időponttól, vagy – időpont megjelölésének hiányában – a kérelem benyújtását követő hónap utolsó napjával kell megszüntetni.

(5) A gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság továbbra is fennáll, ha a szülő

a) a Tny. szerint saját jogú nyugdíjnak minősülő ellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, rokkantsági ellátásban, vagy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 33. § (1) bekezdése alapján, a törvény erejénél fogva rehabilitációs ellátásban részesül,

b) az a) pont szerinti ellátásra való jogosultság keletkezését megelőző napon a gyermekek otthongondozási díjára volt jogosult, és

c) az a) pont szerinti ellátásra való jogosultság kezdőnapját megelőző húsz éven belül a gyermekek otthongondozási díjára, illetve a 41. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti vagy a kiemelt ápolási díjra való jogosultsága együttesen összeszámítva legalább tíz évig fennállt.

(6) Ha a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság a (2) bekezdés g) pontja alapján került megszüntetésre, a döntés véglegessé válásától számított hat hónapon belül ismételten nem állapítható meg.

39/C. § (1) A járási hivatal a 38. § (4) bekezdésében, illetve a 39. § (2) bekezdésében foglalt feltételek fennállásának megállapítása céljából – ha a szükséges szakértelemmel nem rendelkezik – a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szakértőt rendel ki. A szakvéleményben meg kell jelölni annak hatályát.

(2) Szakértő kirendelése esetén a gyermekek otthongondozási díjáról döntést hozó szerv a szakvélemény elkészítéséért a 2019. évben esetenként a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 66. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározottaknak megfelelő összegű szakértői díjat fizet.

(3) A másodfokú eljárásban eljáró hatóság – ha a szükséges szakértelemmel nem rendelkezik – a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szakértő útján gondoskodik az (1) bekezdés szerinti szakvélemény felülvizsgálatáról, szükség esetén új szakvélemény beszerzéséről.

(4) Az (1) és a (3) bekezdés szerinti eljárásban a hatóság akkor rendelkezik a szükséges szakértelemmel, ha foglalkoztat olyan személyt, aki megfelel a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek.

Ápolási díj

40. §303 Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását, gondozását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás.

41. §304 (1)305 Ápolási díjra jogosult a hozzátartozó [Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pont], továbbá az (1a) és (1b) bekezdésben meghatározott személy, ha

a) állandó és tartós ápolásra, gondozásra szoruló

aa) súlyosan fogyatékos, vagy

ab) tartósan beteg 18 év alatti személy otthoni gondozását, ápolását végzi, és

b) az a) pont szerinti ápolt személyre tekintettel a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultsága neki vagy hozzátartozójának nem áll fenn.

(1a)306 Az ápolási díjra való jogosultság megállapítása szempontjából hozzátartozónak kell tekinteni azt is, aki

a) elhunyt házastársa egyeneságbeli rokonának vagy testvérének, vagy

b) a kérelem benyújtását megelőző 10 éven belül összesen legalább 3 évig nevelőszülőként háztartásában ellátott, a kérelem benyújtásakor utógondozói ellátásban nem részesülő, és vele egy háztartásban élő, nagykorúvá vált személynek

a gondozását, ápolását végzi.

(1b)307 Az (1a) bekezdés b) pontja alkalmazásában nevelőszülőnek minősül az ott meghatározott személyre tekintettel

a) nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban álló, illetve

b) 2014. január 1-je előtt nevelőszülői vagy hivatásos nevelőszülői jogviszonyban állt

személy.

(2)308 Az ápolást végző személy számára egyidejűleg csak egy ápolási díjra való jogosultság állapítható meg, továbbá egy ápolt személyre tekintettel csak egy ápolást végző személy számára állapítható meg ápolási díj.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazása során

a)309 súlyosan fogyatékos személy az, akinek

aa) segédeszközzel vagy műtéti úton nem korrigálható módon látóképessége teljesen hiányzik, vagy aliglátóként minimális látásmaradvánnyal rendelkezik, és ezért kizárólag tapintó – halló – életmód folytatására képes,

ab) hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére és spontán elsajátítására segédeszközzel sem képes és halláskárosodása miatt a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad,

ac) értelmi akadályozottsága genetikai, illetőleg magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá tizennegyedik életévét megelőzően bekövetkező súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű, továbbá aki IQ értékétől függetlenül a személyiség egészét érintő (pervazív) fejlődési zavarban szenved, és az autonómiai tesztek alapján állapota súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető (BNO szerinti besorolása: F84.0–F84.9),

ad) mozgásszervi károsodása, illetőleg funkciózavara olyan mértékű, hogy helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy állapota miatt helyváltoztatásra még segédeszközzel sem képes, vagy végtaghiánya miatt önmaga ellátására nem képes;

b)310 tartósan beteg az a személy, aki egészségi állapotára figyelemmel előreláthatóan három hónapnál hosszabb időtartamban ápolásra, gondozásra szorul, és

c)311 állandó és tartós ápolásra, gondozásra szorul az a személy, akiről a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szakértő szakvéleménye ezt megállapítja.

(4)312 A járási hivatal a (3) bekezdés c) pontjában foglalt feltételek fennállásának megállapítása céljából – ha a szükséges szakértelemmel nem rendelkezik – a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szakértőt rendel ki. A szakvéleményben meg kell jelölni annak hatályát.

(5)313 Szakértő kirendelése esetén az ápolási díjról döntést hozó szerv a szakvélemény elkészítéséért a 2019. évben esetenként a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 66. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározottaknak megfelelő összegű szakértői díjat fizet.

(6)314 A másodfokú eljárásban eljáró hatóság – ha a szükséges szakértelemmel nem rendelkezik – a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szakértő útján gondoskodik a (3) bekezdés c) pontja szerinti szakvélemény felülvizsgálatáról, szükség esetén új szakvélemény beszerzéséről.

(7)315 A (4) és a (6) bekezdés szerinti eljárásban a hatóság akkor rendelkezik a szükséges szakértelemmel, ha foglalkoztat olyan személyt, aki megfelel a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek.

42. § (1)316 Nem jogosult ápolási díjra a hozzátartozó, ha

a) az ápolt személy két hónapot meghaladóan fekvőbeteg-gyógyintézeti, valamint nappali ellátást nyújtó vagy bentlakásos szociális intézményi ellátásban, óvodai elhelyezésben vagy gyermekvédelmi szakellátást nyújtó bentlakásos intézményi elhelyezésben részesül, illetve köznevelési intézmény tanulója vagy felsőoktatási intézmény nappali képzésben részt vevő hallgatója, kivéve, ha

aa) a köznevelési intézményben eltöltött idő a nemzeti köznevelésről szóló törvényben a köznevelési intézményben való kötelező tartózkodásra meghatározott időtartamot nem haladja meg,

ab) az óvoda vagy a nappali ellátást nyújtó szociális intézmény igénybevételének, illetve a felsőoktatási intézmény látogatási kötelezettségének időtartama átlagosan a napi 5 órát nem haladja meg,

ac) a köznevelési, illetve a felsőoktatási intézmény látogatása, vagy a nappali ellátást nyújtó szociális intézmény igénybevétele csak az ápolást végző személy rendszeres közreműködésével valósítható meg,

b)317 – a tartós ápolást végzők időskori támogatása kivételével – rendszeres pénzellátásban részesül, és annak összege meghaladja az ápolási díj összegét, ide nem értve a (4) bekezdés szerinti esetet, valamint azt a táppénzt, amelyet az ápolási díj folyósításának időtartama alatt végzett keresőtevékenységéből adódó biztosítási jogviszony alapján – keresőképtelenné válása esetén – folyósítanak,

c) szakiskola, középiskola nappali rendszerű képzésének tanulója, illetve felsőoktatási intézmény nappali képzésben részt vevő hallgatója,

d) keresőtevékenységet folytat és munkaideje – az otthon történő munkavégzés kivételével – a napi 4 órát meghaladja.

(1a)318 A 41. § (1a) bekezdés b) pontja alapján a jogosultság nem állapítható meg, ha a nevelőszülő nevelőszülői foglalkoztatási, hivatásos nevelőszülői vagy nevelőszülői jogviszonya a működtető azonnali hatályú felmondása vagy a Gyvt. 2013. december 31-én hatályos 66/E. § (3) bekezdése alapján szűnt meg.

(1b)319 A 41. § (1a) bekezdés b) pontja alkalmazásában a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt otthon történő munkavégzésnek kell tekinteni.

(2)320 Az ápolási díjra való jogosultságot meg kell szüntetni, ha

a) az ápolt személy állapota az állandó ápolást már nem teszi szükségessé,

b) az ápolást végző személy a kötelezettségét nem teljesíti,

c) az ápolt személy meghal,

d)321 az ápolást végző vagy az ápolt személy tartózkodási joga megszűnt vagy tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott,

e)322 az (1) vagy az (1a) bekezdésben megjelölt jogosultságot kizáró körülmény következik be,

f)323 azt az ápolást végző személy kérte,

g)324 az ápolást végző személy az ápolási díjra való jogosultság feltételeinek felülvizsgálatára irányuló, a 25. § (4)–(6) bekezdése szerinti eljárást akadályozza,

h)325 a gyámhatóság elrendeli az ápolt személy utógondozói ellátását.

(3)326 Az (1) bekezdés a) pontjában, valamint a (2) bekezdés a) és c) pontjában foglalt esetekben az ápolási díjra való jogosultságot a megszüntetésre okot adó körülmény bekövetkeztének hónapját követő harmadik hónap utolsó napjával kell megszüntetni.

(3a)327 A (2) bekezdés f) pontja szerinti esetben az ápolási díjra való jogosultságot a kérelemben megjelölt időponttól, vagy – időpont megjelölésének hiányában – a kérelem benyújtását követő hónap utolsó napjával kell megszüntetni.

(4)328 A 41. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti, valamint a kiemelt ápolási díjra való jogosultság továbbra is fennáll, ha az ápolási díjban részesülő személy

a)329 a Tny. szerint saját jogú nyugdíjnak minősülő ellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, rokkantsági ellátásban, vagy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 33. § (1) bekezdése alapján, a törvény erejénél fogva rehabilitációs ellátásban részesül,

b)330 az a) pont szerinti ellátásra való jogosultság keletkezését megelőző napon a 41. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti vagy kiemelt ápolási díjra volt jogosult, és

c)331 az a) pont szerinti ellátásra való jogosultság kezdő napját megelőző húsz éven belül a 41. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti vagy a kiemelt ápolási díjra való jogosultsága legalább tíz évig fennállt.

(5)332 A (4) bekezdés alkalmazása során a 41. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti, valamint kiemelt ápolási díjra való jogosultság időtartamát össze kell számítani.

(6)333 Amennyiben az ápolási díjra jogosultság a (2) bekezdés g) pontja alapján került megszüntetésre, a döntés véglegessé válásától számított hat hónapon belül ismételten nem állapítható meg.

43. §334 A járási hivatal – kérelemre – kiemelt ápolási díjra való jogosultságot állapít meg annak a személynek, aki

a)335 komplex minősítés alapján a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmtv.) 3. § (2) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti minősítési kategóriába sorolt hozzátartozójának gondozását, ápolását végzi, vagy

b) olyan hozzátartozójának gondozását, ápolását végzi, aki után a magasabb összegű családi pótlékot miniszteri rendeletben meghatározott súlyosságú betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel folyósítják.

43/A. §336 (1)337 A járási hivatal a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozását, ápolását végző, de a kiemelt ápolási díjra való jogosultság feltételeinek meg nem felelő személy kérelmére emelt összegű ápolási díjat állapít meg.

(2)338 Az (1) bekezdés alkalmazása során a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot fennállásának tényét a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szakértő az ott meghatározott feltételek alapján szakvéleményben állapítja meg. Ha a járási hivatal a szükséges szakértelemmel helyben nem rendelkezik, a szakértőt kirendelés útján biztosítja. A szakvéleményben meg kell jelölni annak hatályát.

(3)339

(4)340 Szakértő kirendelése esetén az ápolási díjról döntést hozó szerv a szakvélemény elkészítéséért díjat fizet. A díjazás összegét az éves központi költségvetésről szóló törvény határozza meg.

(5)341 A másodfokú eljárásban eljáró hatóság – ha a szükséges szakértelemmel nem rendelkezik – a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szakértő útján gondoskodik a (3) bekezdés szerinti szakvélemény felülvizsgálatáról, szükség esetén új szakvélemény beszerzéséről.

(6)342 A (3) és az (5) bekezdés szerinti eljárásban a hatóság akkor rendelkezik a szükséges szakértelemmel, ha foglalkoztat olyan személyt, aki megfelel a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek.

43/B. §343 (1) Ha a kiemelt ápolási díj megállapítása iránti eljárás során a kiemelt ápolási díjra való jogosultság azért nem állapítható meg, mert nem került sor a komplex minősítés eredményéről kiállított hatósági bizonyítvány benyújtására, a rendelkezésre álló adatok alapján kell megállapítani az ellátásra való jogosultságot.

(2)344 Ha az (1) bekezdés szerinti eljárásban a kérelem benyújtásakor az ügyfél a komplex minősítés elvégzésére és annak eredményéről hatósági bizonyítvány kiállítására irányuló eljárás megindítását igazolta, a komplex minősítés eredményéről kiállított hatósági bizonyítvány benyújtását követően a hatóság az (1) bekezdés alapján hozott nem jogszabálysértő döntését a véglegessé válást követő egy éven belül módosíthatja vagy visszavonhatja, és a komplex minősítés eredményéről kiállított hatósági bizonyítványban foglaltak alapján állapítja meg az ápolási díjra való jogosultságot.

43/C. §345 A kiemelt ápolási díj és az emelt összegű ápolási díj megállapítása során a 41. §-ban és a 42. §-ban foglaltakat alkalmazni kell.

43/D. §346 (1) Az ápolási díj iránti kérelem benyújtására szolgáló formanyomtatványon az ápolási díj megállapítása egyidejűleg több jogcímen is kérhető.

(2) Ha az igénylő a kiemelt ápolási díj mellett egyidejűleg az alapösszegű vagy az emelt összegű ápolási díj megállapítása iránt is kérelmet nyújt be, először a kiemelt ápolási díjra való jogosultság feltételeit kell vizsgálni.

43/E. §347 Ha az ápolási díjban részesülő személy az ápolási díjra való jogosultság fennállása alatt az ápolási díj más jogcímen történő megállapítása iránt nyújt be kérelmet, és a kérelem alapján az ápolási díj az új jogcímen megállapítható, a korábbi jogcímen megállapított ellátást az új jogcímen megállapított ellátásra való jogosultság kezdő időpontját megelőző napon meg kell szüntetni. A visszamenőleges időszakra járó összeget úgy kell meghatározni, hogy a visszamenőleges időszakra járó ellátás bruttó összegéből le kell vonni az azonos időszakra kifizetett, a korábbi jogcímen megállapított ápolási díj bruttó összegét.

43/F. §348 Ha felülvizsgálati eljárásban igazolják, hogy az ápolt személy a komplex minősítés elvégzésére irányuló eljárást megindította, a kiemelt ápolási díj egészségi állapotra vonatkozó jogosultsági feltételét a komplex minősítés eredményéről kiállított hatósági bizonyítvány eljáró hatósághoz történő beérkezéséig fennállónak kell tekinteni. Ha az eljárás megindítását nem igazolják, a kiemelt ápolási díjat a felülvizsgálati időpontot magában foglaló hónap utolsó napjával meg kell szüntetni.

44. § (1)349 Az ápolási díj havi összege a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott alapösszeg

a) 115%-a a 41. § (1) bekezdésében meghatározott esetben,

b) 207%-a a kiemelt ápolási díj esetében,

c) 173%-a az emelt összegű ápolási díj esetében.

(2)350 Az ápolási díj havi összege a más rendszeres pénzellátásban – ide nem értve a 42. § (4) bekezdés a) pontja szerinti rendszeres pénzellátásokat, ha a 42. § (4) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak – részesülő jogosult esetén az (1) bekezdés szerinti összegnek és a jogosult részére folyósított más rendszeres pénzellátás havi bruttó összegének a különbözete. Ha a különbözet az ezer forintot nem éri el, a jogosult részére ezer forint összegű ápolási díjat kell megállapítani.

(3)351 Az ápolási díj folyósításának időtartama szolgálati időre jogosít. Az ápolási díjban részesülő személy – ide nem értve a Tbj. 26. §-a alapján nyugdíjjárulék fizetésére nem kötelezett személyt – az ellátás után nyugdíjjárulék vagy magán-nyugdíjpénztári tagság esetén tagdíj fizetésére kötelezett.

(4)352

Tartós ápolást végzők időskori támogatása353

44/A. §354 (1) Tartós ápolást végzők időskori támogatására jogosult az a személy, akinek az öregségi nyugdíjra való jogosultságát megállapították, ha

a)355 azon napot megelőzően, amelytől kezdődően az öregségi nyugdíját megállapítják – ide nem értve az öregségi nyugdíj folyósítás nélküli megállapítását –, összeszámítva legalább 20 éven át saját háztartásában ápolta, gondozta gyermekét,

b)356 az a) pontban foglaltakra figyelemmel az érintett időszakban

ba)357 az e törvény alapján megállapított gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesült és az ápolási díj esetében azt részére a vizsgált időszakon belül legalább egy év időtartamban emelt összegű ápolási díjként vagy kiemelt ápolási díjként folyósították, illetve

bb) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekére tekintettel a gyermekgondozási segélyről szóló 10/1982. (IV. 16.) MT rendelet 1. § (1) bekezdése vagy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 20. § (1) bekezdése alapján gyermekgondozási segélyben vagy gyermekgondozást segítő ellátásban részesült.

(2) A tartós ápolást végzők időskori támogatására való jogosultság megállapítása iránti eljárásban elsődlegesen annak az időtartamnak a hosszát kell vizsgálni, ami alatt a kérelmező az e törvény alapján megállapított ápolási díjban részesült. Az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti ellátás az érintett 20 éves időtartamon belül legfeljebb 10 év időtartamban vehető figyelembe.

(3) A tartós ápolást végzők időskori támogatásának havi összege 50 000 forint. A támogatás a jogosultsági feltételek bekövetkezésének napjától, de legkorábban a kérelem benyújtását megelőző hatodik hónap első napjától állapítható meg. A támogatás a jogosultság kezdő hónapjára tekintettel is teljes összegben jár.

(4) A tartós ápolást végzők időskori támogatása nem minősül nyugellátásnak.

Települési támogatás

45. §358 (1)359 A képviselő-testület az e törvény rendelkezései alapján nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások kiegészítéseként, önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek alapján – pénzbeli vagy természetbeni formában – települési támogatást nyújt. Települési támogatás keretében nyújtható támogatás különösen

a) a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez,

b) a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását, gondozását végző személy részére,

c) a gyógyszerkiadások viseléséhez,

d) a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére.

(2) Más jogszabály alkalmazásában az (1) bekezdés a) pontja szerinti célra nyújtott települési támogatást lakásfenntartási támogatásnak kell tekinteni.

(2a)360 A 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának ápolását, gondozását végző személy részére megállapított települési támogatás a társadalombiztosítási tárgyú jogszabályok alkalmazásában ápolási díjnak minősül, ha az ellátás önkormányzati rendeletben szabályozott havi összege eléri az ápolási díj központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott alapösszegének a 80%-át.

(3) A képviselő-testület a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani.

(4) Rendkívüli települési támogatásban elsősorban azokat a személyeket indokolt részesíteni, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások – így különösen betegséghez, halálesethez, elemi kár elhárításához, a válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartásához, iskoláztatáshoz, a gyermek fogadásának előkészítéséhez, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásához, a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadások – vagy a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak.

(5) A rendkívüli települési támogatás kérelemre és hivatalból – különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság vagy más családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezésére – is megállapítható.

(6) Ha a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzat nem állapodik meg ettől eltérően, a fővárosban a hajléktalanok számára nyújtott rendkívüli települési támogatás megállapítása a fővárosi önkormányzat feladata.

(7) A települési önkormányzat rendeletében a havi rendszerességgel nyújtott települési támogatás – ide nem értve az (1) bekezdés d) pontja szerinti célra nyújtott támogatást – havi összegét úgy kell szabályozni, hogy az nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét.

46. §361

III. Fejezet

TERMÉSZETBEN NYÚJTOTT SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK

47. §362 (1) Természetbeni szociális ellátásként a járási hivatal

a) az 50. § (1) bekezdése szerinti alanyi közgyógyellátást, illetve az 50. § (2) bekezdése szerinti normatív közgyógyellátást, és

b) egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot

állapít meg.

(2)363 A 32–32/A. §-t az e Fejezet szerinti ellátásokra alkalmazni kell.

Köztemetés

48. §364 (1)365 A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat képviselő-testülete – a halálesetről való tudomásszerzést követő huszonegy napon belül – gondoskodik az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről, ha

a) nincs vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy, vagy

b) az eltemettetésre köteles személy az eltemettetésről nem gondoskodik.

(2)366 Az elhunyt személy elhalálozása időpontjában fennálló lakóhelye (a továbbiakban: utolsó lakóhely) szerinti települési önkormányzat a köztemetés költségét az (1) bekezdés szerinti önkormányzatnak megtéríti. A megtérítés iránti igényt a köztemetés elrendelésétől számított egy hónapon belül kell bejelenteni.

(3) Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti települési önkormányzat

a) a költségeket hagyatéki teherként a területileg illetékes közjegyzőnél bejelenti, vagy

b) az eltemettetésre köteles személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezi.

(4)367 A települési önkormányzat a rendeletében szabályozottak szerint a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott megtérítési kötelezettség alól részben vagy egészben különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén mentesítheti az eltemettetésre köteles személyt.

(5)368 Ha az elhunyt személynek utolsó lakóhelye nem volt, vagy az nem ismert, úgy a temetési költséget viselő önkormányzat a (3) bekezdés szerint jár el.

Közgyógyellátás369

49. §370 (1) A közgyógyellátás a szociálisan rászorult személy részére az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulás.

(2)371 A közgyógyellátási igazolvánnyal (a továbbiakban: igazolvány) rendelkező személy – külön jogszabályban meghatározottak szerint – térítésmentesen jogosult a társadalombiztosítási támogatásba befogadott

a) járóbeteg-ellátás keretében rendelhető egyes, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló jogszabályban meghatározott gyógyszerekre – ideértve a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszereket is – gyógyszerkerete erejéig,

b) egyes, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló jogszabályban meghatározott gyógyászati segédeszközökre, ideértve a protetikai és fogszabályozó eszközöket is, valamint azok javítására és kölcsönzésére, továbbá

c) az orvosi rehabilitáció céljából igénybe vehető gyógyászati ellátásokra [az a)–c) pont szerintiek a továbbiakban együtt: gyógyító ellátás].

(3) A (2) bekezdés b)–c) pontja szerinti esetben a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár erejéig vehető igénybe térítésmentesen az ellátás.

(4) A gyógyszerkeret

a) a rendszeres gyógyszerszükséglet támogatását szolgáló egyéni gyógyszerkeretből, és

b) az akut megbetegedésből eredő gyógyszerszükséglet támogatását szolgáló eseti keretből

tevődik össze.

50. § (1)372 Alanyi jogcímen jogosult közgyógyellátásra

a)373 az átmeneti gondozásban részesülő, és a nevelésbe vett kiskorú;

b)374 az aktív korúak ellátására jogosult egészségkárosodott személy;

c)375 a pénzellátásban részesülő hadigondozott és a nemzeti gondozott;

d)376

e)377

f) a rokkantsági járadékos;

g)378 az, aki

ga) rokkantsági ellátásban részesül és az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján nem haladja meg a 30%-os mértéket,

gb)379 az Mmtv. 30. § (4) bekezdés b) pont ba) alpontjának vagy 32. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával rokkantsági ellátásban részesül és 2011. december 31-én I. vagy II. csoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult,

gc)380

gd) az Mmtv. 31. §-ának alkalmazásával öregségi nyugdíjban részesül és 2011. december 31-én I. vagy II. csoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy

ge) öregségi nyugdíjban részesül, és a nyugdíjra való jogosultságának megállapítását megelőző napon a ga) vagy gb) alpont hatálya alá tartozott;

h)381 az aki, vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül.

(2)382 Normatív jogcímen jogosult közgyógyellátásra az a személy, akinek esetében a havi rendszeres gyógyító ellátásnak az 50/A. § (4) bekezdése szerint elismert térítési díja (a továbbiakban: rendszeres gyógyító ellátás költsége) az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 10%-át meghaladja, feltéve, hogy a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 105%-át, egyedül élő esetén a 155%-át. A rendszeres gyógyító ellátás költségének számításánál az Eb. 23. § b), d) és e) pontja alapján fizetendő térítési díjat nem kell figyelembe venni.

(3)383

(4)384 Az alanyi és a normatív közgyógyellátásra való jogosultságról a járási hivatal dönt. Az alanyi közgyógyellátásra való jogosultságot két évre, a normatív közgyógyellátásra való jogosultságot egy évre állapítják meg. A közgyógyellátásra való jogosultság kezdő időpontja – az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel – a jogosultságot megállapító határozat meghozatalát követő 15. nap.

(4a)385 A közgyógyellátásra való jogosultság ugyanazon időszakra vonatkozóan csak egy jogcímen állapítható meg.

(5)386 A közgyógyellátás iránti kérelem a jogosultság időtartama alatt, annak lejártát megelőző három hónapban is benyújtható. Amennyiben az eljárás a jogosultság lejárta előtt legalább 15 nappal korábban befejeződik, az új jogosultság kezdő időpontjaként a korábbi jogosultság lejártát követő napot kell megállapítani.

(6)387 Ha a normatív közgyógyellátás iránti kérelmet véglegessé vált döntéssel elutasították, és az újabb kérelem benyújtásáig

a) a gyógykezelést szolgáló terápiában, illetőleg a gyógyszerek térítési díjában nem következett be olyan változás, amelynek következtében a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége megnőtt, és

b) a kérelmező jövedelme nem változott,

a járási hivatal a kérelmet visszautasítja.

50/A. §388 (1) A jogosult számára kizárólag a személyes szükségletének kielégítéséhez szükséges gyógyító ellátás rendelhető.

(2)389 A havi rendszeres gyógyító ellátási szükségletet a háziorvos, házi gyermekorvos, a személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális intézményben vagy gyermekvédelmi intézményben elhelyezett jogosult esetén az intézmény orvosa, büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott személyek esetében a büntetés-végrehajtási intézet orvosa (a továbbiakban együtt: háziorvos) igazolja.

(3)390 Az igazolás tartalmazza a kérelmező természetes személyazonosító adatait, lakóhelyét és tartózkodási helyét, Társadalombiztosítási Azonosító Jelét, a tartósan fennálló betegségének a betegségek nemzetközi osztályozása szerinti kódját (a továbbiakban: BNO kód). Az igazolás tartalmazza továbbá az alkalmazandó terápiához szükséges gyógyító ellátások megnevezését, mennyiségét, gyógyszerek esetében a gyógyszer megnevezését és a külön jogszabályban meghatározott azonosító adatait, a gyógyszer formáját, mennyiségét, valamint a kívánt terápiás hatás eléréséhez szükséges napi mennyiségét és az adagolást. A csak szakorvos által vagy csak szakorvosi javaslatra rendelhető gyógyszereket az igazoláson a szakorvos nevének, pecsétszámának feltüntetésével külön meg kell jelölni. A szakorvos – a kérelmező igénye esetén – az általa rendelt havi rendszeres gyógyító ellátásokról a háziorvost tájékoztatja.

(4)391 A járási hivatal szakkérdésként megvizsgálja az igazolásban feltüntetett havi rendszeres gyógyító ellátás iránti szükséglet szakmai megalapozottságát és a rendszeres gyógyító ellátások havi költségét.

(5)392 A (4) bekezdés szerinti szakkérdés vizsgálatának normatív közgyógyellátás megállapítását kérelmező személy esetében akkor van helye, ha a kérelmező megfelel az előírt jövedelmi feltételeknek.

(6)393 Ha az igazolásban feltüntetett gyógyító ellátás iránti szükségletet a járási hivatal nem tartja megalapozottnak, adategyeztetés céljából megkeresi az igazolást kiállító háziorvost.

(7)394 A rendszeres gyógyító ellátások havi költségének megállapítása során

a) a 49. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti esetben a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár figyelembevételével számított térítési díjat kell alapul venni,

b) külön meg kell jelölni az egyéni gyógyszerkeret alapjául szolgáló gyógyszer térítési díjának – ideértve a külön jogszabály szerint kiemelt, indikációhoz kötött támogatásban részesített gyógyszerért dobozonként fizetendő díjat – összegét (a továbbiakban: gyógyszerköltség).

(7a)395 A gyógyszerköltség meghatározásánál a kérelmező krónikus betegségéhez igazodó, egyhavi mennyiségre számolva legalacsonyabb költségű, külön jogszabályban meghatározott szakmai szabályok szerint elsőként választandó, legalacsonyabb napi terápiás költséggel alkalmazott készítményeket kell alapul venni. A gyógyszerköltség megállapítása során legfeljebb havi 6000 forintig vehetők figyelembe a nem csak szakorvos által, illetve nem csak szakorvosi javaslatra rendelhető gyógyszerek. Ha a kérelmező havi gyógyszerköltsége a 6000 forintot meghaladja, a 6000 forint feletti összeg a csak szakorvos által, illetve csak szakorvosi javaslat alapján rendelhető gyógyszerek figyelembevételével állapítható meg.

(8) Az egyéni gyógyszerkeret összege a jogosult egyéni havi rendszeres gyógyszerköltsége, de 2006. évben legfeljebb havi 12 000 Ft lehet. A 2006. évet követően az egyéni gyógyszerkeret legmagasabb havi összegét az éves központi költségvetésről szóló törvény határozza meg.396 Amennyiben az egyéni rendszeres gyógyszerköltség a havi 1000 Ft-ot nem éri el, egyéni gyógyszerkeret nem kerül megállapításra.

(9) Az eseti keret éves összege 2006. évben 6000 Ft. A 2006. évet követően az eseti keret összegét az éves központi költségvetésről szóló törvény határozza meg.397 Amennyiben a közgyógyellátásra jogosult személy részére egyéni gyógyszerkeret nem kerül megállapításra, a gyógyszerkeret megegyezik az eseti kerettel.

(10)398 A járási hivatal dönt

a) a közgyógyellátásra való jogosultságról,

b) a közgyógyellátásra való jogosultság kezdő időpontjáról,

c)399 a jogosult gyógyszerkeretéről, külön megjelölve az egyéni gyógyszerkeret összegét.

(11)400 Az alanyi közgyógyellátásra jogosult esetében – amennyiben rendszeres gyógyszerköltség hiányában egyéni gyógyszerkeret megállapítását nem igényli – az eljárásra a (2)–(8) bekezdést nem kell alkalmazni.

(12)401 Ha az egyéni gyógyszerkeret legmagasabb havi összege, illetőleg az eseti keret összege a (8)–(9) bekezdés szerint, az éves központi költségvetésről szóló törvény alapján változik, a megváltozott összegeket a hatálybalépés időpontját követően megállapított új jogosultság esetében kell alkalmazni.

(13)402 Az igazolvánnyal rendelkező személy a gyógyszerkerete erejéig kiváltott, külön jogszabály szerint kiemelt, indikációhoz kötött támogatásban részesített gyógyszerért dobozonként fizetendő díjat a gyógyszerkerete terhére fizeti meg.

50/B. §403 (1)404 Az egyéni gyógyszerkeret és az eseti keret a jogosultság időtartamára kerül megállapításra. A normatív közgyógyellátásra való jogosultságot és a gyógyszerkeretet 18 hónapnál nem régebben kiadott szakhatósági állásfoglalás alapján is meg lehet állapítani.

(2) Amennyiben az ellátásban részesülő személy egészségi állapotában, a gyógykezelését szolgáló terápiában, illetőleg a keret megállapításakor figyelembe vett gyógyszerek térítési díjában olyan változás következik be, amelynek következtében havi rendszeres kiadása a gyógyszerkeret megállapításakor figyelembe vett gyógyszerköltséghez képest ténylegesen legalább 1000 forinttal megváltozik, az ellátásban részesülő személy kérelmére lehetőség van az egyéni gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálatára.

(3) A felülvizsgálat során az egyéni gyógyszerkeret újbóli megállapítására abban az esetben kerül sor, ha a gyógyszerköltség havi változásának összege az 1000 forintot eléri. Az eljárás során az 50/A. § szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(4)405 A felülvizsgálat során megállapított magasabb egyéni gyógyszerkeret a határozat meghozatalát követő 15. naptól jár. A felülvizsgálat során megállapított alacsonyabb egyéni gyógyszerkeret a határozat meghozatalát követő 30. naptól jár. Ha a felülvizsgálat eredményeképpen a jogosultság megszüntetésére kerül sor, annak időpontja a határozat meghozatalát követő 30. nap.

(5) A jogosultság lejártát megelőző három hónapban az egyéni gyógyszerkeret felülvizsgálatát nem lehet kérni.

50/C. §406 (1)407 Az igazolványt az egészségbiztosítási szerv – a jogosultságot megállapító határozat alapján – az abban megjelölt időtartamra, hivatalból állítja ki.

(2)408 Az egészségbiztosítási szerv a közgyógyellátásra jogosult személy jogosultságáról, továbbá gyógyszerkeretének figyelemmel kísérése céljából hatósági nyilvántartást vezet.

(3) A nyilvántartás tartalmazza

a)409 a jogosult nevét, lakóhelyét és tartózkodási helyét,

b)410 a jogosult Társadalombiztosítási Azonosító Jelét,

c) a közgyógyellátásra való jogosultság kezdő és befejező időpontját,

d) a közgyógyellátásra való jogosultság megállapításáról döntést hozó szerv megnevezését és határozatának számát,

e) a jogosult betegségének BNO kódját,

f) a jogosult számára megállapított, a jogosultsági időtartam alatt még felhasználható és az 50/E. §-ban szabályozott időszakban még rendelkezésre álló gyógyszerkeretének összegét,

g) a jogosult közgyógyellátási igazolványának számát,

h)411 a támogatás jogcímét (alanyi, normatív),

i)412 a közgyógyellátásra jogosult által a közgyógyellátás terhére igénybe vett gyógyszert és gyógyászati segédeszközt.

(3a)413 A (2) bekezdés szerinti nyilvántartás a (3) bekezdés c)–i) pontja szerinti adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(4)414 A nyilvántartás adatainak megismerésére – a (3) bekezdés e) pontja szerinti adat kivételével – az 51. §-ban meghatározott módon és célból a működési engedéllyel rendelkező gyógyszertár jogosult.

(5)415 Az egészségbiztosítási szerv a tárolt adatokat a közgyógyellátásra való jogosultság megszűnését követő ötödik év elteltével törli a nyilvántartásból.

50/D. §416 Az egészségbiztosítási szerv ellenőrzi a háziorvos, illetve a szakorvos közgyógyellátással kapcsolatos tevékenységét. Ha az egészségbiztosítási szerv az ellenőrzés alapján indokoltnak tartja a közgyógyellátásra jogosult személy egyéni gyógyszerkeretének felülvizsgálatát, azt a járási hivatalnál kezdeményezi.

50/E. §417 (1)418 Az egészségbiztosítási szerv az elszámolási-nyilvántartási rendszerében az egyéni gyógyszerkeretet három havonta, egyenlő részletekben – első alkalommal a jogosultság kezdő időpontjával – nyitja meg. Az egyéni gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálata esetén az egészségbiztosítási szerv a módosított egyéni gyógyszerkeretnek az időarányos, a jogosultság időtartamából hátra levő időtartamra eső részét nyitja meg három havonta.

(2)419 Az eseti keret összegét az egészségbiztosítási szerv a jogosultság kezdő időpontjával nyitja meg. Az eseti keret az alanyi jogcímen megállapított jogosultság esetében is évente kerül megnyitásra, első alkalommal a jogosultság kezdő időpontjában, majd az attól számított egy év elteltével.

(3)420 A gyógyszerkeret az igazolvány hatályosságának az ideje alatt használható fel.

(4)421 Két évre megállapított jogosultság esetén az adott évre megnyitott keretből fel nem használt összeggel a következő évre járó egyéni és eseti keret összege nem növelhető meg.

51. §422 (1) A gyógyszertár a közgyógyellátás keretében történő gyógyszerkiadást megelőzően ellenőrzi, hogy a vényen feltüntetett személy szerepel-e a hatósági nyilvántartásban, továbbá tájékoztatást ad a jogosult részére még rendelkezésre álló gyógyszerkeret összegéről.

(2)423 A gyógyszertár a közgyógyellátás keretében térítésmentesen a gyógyszerkeretnek az egészségbiztosítási szerv nyilvántartása szerint az 50/E. §-ban meghatározott időszakban rendelkezésre álló összegéig ad ki gyógyszert.

(3)424 A gyógyszer térítési díját nem lehet részben gyógyszerkeretből, részben a jogosult saját költségéből fedezni. Amennyiben a gyógyszer térítési díját a az egészségbiztosítási szerv által a három hónapos tárgyidőszakra megnyitott gyógyszerkeret nem fedezi, azt – a (4) bekezdés szerinti kivétellel – a közgyógyellátott fizeti meg. A három hónapos tárgyidőszakban így megmaradt összeg – a jogosultsági éven belül – a következő három hónapos tárgyidőszakban megnyitott gyógyszerkeret összegét növeli.

(4) Az éves gyógyszerkeret kimerülése előtt a gyógyszerkeretből még rendelkezésre álló, a jogosult részére rendelt gyógyszer térítési díját el nem érő maradványösszeg a gyógyszer térítési díjának kiegészítésére is felhasználható, azzal, hogy a maradványösszeg és a gyógyszer térítési díja közötti különbözetet a közgyógyellátott fizeti meg.

52. §425 (1)426 A járási hivatal által a közgyógyellátottakról vezetett nyilvántartás a 18/A. §-ban foglaltakon túl tartalmazza a közgyógyellátott gyógyszerkeretét és igazolványa számát.

(2)427 A járási hivatal és az egészségbiztosítási szerv – kormányrendeletben szabályozott módon – a nyilvántartás adatait évente egyeztetik.

53. §428

Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság

54. §429 (1)430 A járási hivatal az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából annak a személynek állapítja meg szociális rászorultságát,

a)431 akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 120%-át,

b) aki egyedülélő és jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át

nem haladja meg, és családjának vagyona nincs.

(2)432 A szociális rászorultságról a járási hivatal hatósági bizonyítványt (a továbbiakban: bizonyítvány) állít ki. A bizonyítvány hatályossága 1 év. A bizonyítvány tartalmazza a rászoruló személy nevét, lakcímét – tartózkodási engedéllyel rendelkező hontalan személy esetén szálláshelyét –, társadalombiztosítási azonosító jelét, a rászorultság tényét, valamint az igazolás hatályosságát. A bizonyítvány az (1) bekezdésben megjelölt feltételek fennállta esetén ismételten kiállítható.

(2a)433 A bizonyítvány a szociális rászorultságot a kérelem benyújtásának napjától igazolja.

(3)434 A szociálisan rászorult személyekről a járási hivatal nyilvántartást vezet és a külön jogszabály szerint bejelentési kötelezettséget teljesít az egészségbiztosítási szerv felé.

54/A. §435

55. §436

55/A. §437

55/B. §438

55/C. §439

55/D. §440

IV. Fejezet441

Szociális szolgáltatások442

I. CÍM

Az ellátások formái

56. § (1)443 A szociálisan rászorultak részére személyes gondoskodást az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják.

(2)444 A személyes gondoskodás magában foglalja a szociális alapszolgáltatásokat és a szakosított ellátásokat.

57. § (1)445 Szociális alapszolgáltatások

a) a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás,

b)446

c) az étkeztetés,

d) a házi segítségnyújtás,

e) a családsegítés,

f) a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,

g) a közösségi ellátások,

h) a támogató szolgáltatás,

i) az utcai szociális munka,

j) a nappali ellátás.

(2)447 A személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátást

a) az ápolást, gondozást nyújtó intézmény,

b) a rehabilitációs intézmény,

c) a lakóotthon [a továbbiakban a)–c) pont együtt: tartós bentlakásos intézmény],

d) az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény [a továbbiakban a)–d) pont együtt: bentlakásos intézmény],

e)448 a támogatott lakhatás,

f) az egyéb speciális szociális intézmény

nyújtja.

(3)449 A (2) bekezdés a), b) és d) pontjában meghatározott intézmény – a hajléktalan személyek szakosított ellátása kivételével – legalább tíz fő, legfeljebb százötven fő ellátását biztosítja. Telephellyel rendelkező szociális intézmény esetén a férőhelyszámot az ellátást nyújtó székhelyen és az egyes telephelyeken külön-külön kell vizsgálni.

(4)450 A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter a százötven férőhelyesnél nagyobb, megszűnt bentlakásos intézmény ingatlanában – a szolgáltatói nyilvántartásból való törléstől számított három hónapon belül – létrehozott bentlakásos intézmény, illetve székhely, telephely esetén mentesítheti a fenntartót a (3) bekezdés szerinti, százötven fős férőhelyszám-korlát alól. A mentesítésre az új fenntartó kérelmére, az ellátottak folyamatos ellátása érdekében, különösen indokolt esetben kerülhet sor. Nem adható mentesítés a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásáról szóló, 2011–2041. évre kidolgozott stratégiai program keretében kiváltott ápolást-gondozást nyújtó szociális intézmény, illetve székhely, telephely esetén.

57/A. §451

58. §452 (1) A jogszabályban meghatározott szakmai, módszertani feladatokat – a (2)–(7) bekezdésben foglalt kivétellel – az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv látja el.

(2)453 Az egyházi fenntartó által fenntartott (a továbbiakban: egyházi fenntartású) intézmények vonatkozásában a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter az egyház legfőbb szerve képviselőjének javaslatára egyházi módszertani intézményt jelöl ki (a továbbiakban: kijelölt egyházi módszertani intézmény) ötéves időtartamra, amelynek elteltét követően az intézmény ismételten kijelölhető.

(3) A kijelölés megszűnik, ha

a) a (2) bekezdés szerinti határidő lejárt,

b) a módszertani intézmény megszűnik,

c) a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter a kijelölést visszavonja,

d) a módszertani intézmény a kijelölésről lemond.

(4) A kijelölést a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter azonnali hatállyal írásban visszavonja, ha

a) a kijelölést kérő szándékosan valótlan adatot közölt, vagy valamely jelentős tényt, körülményt elhallgatott, feltéve, hogy a valós adatok, tények, körülmények ismeretében a kijelölésre nem került volna sor,

b) a módszertani intézmény a jogszabályból vagy a támogatási szerződésből eredő kötelezettségeit súlyosan megszegi,

c)454 a kijelölésre javaslatot tevő egyház legfőbb szervének képviselője a kijelölés visszavonását kezdeményezi.

(5) A módszertani intézmény a kijelölésről írásban, indokolás nélkül lemondhat. A lemondási idő három hónap.

(6)455 A kijelölt egyházi módszertani intézmény módszertani feladatai keretében

a) külön jogszabály szerint véleményezi a szakmai programot és részt vesz a szociális hatóság ellenőrzéseiben,

b) javaslatot tesz az országos ellátórendszer fejlesztésére,

c) módszertani útmutatókkal, ajánlásokkal és egyéb kiadványokkal segíti az egyházi fenntartású szolgáltatók és intézmények szakmai feladatainak teljesítését,

d) új szolgáltatási formák és szakmai módszerek bevezetése érdekében modellkísérleteket szervez,

e) közreműködik a minőségfejlesztési stratégia, a standardok, a szolgáltatási protokollok, valamint a szakmai ellenőrzés módszertanának és eljárásrendjének kidolgozásában,

f) figyelemmel kíséri az ellátórendszert érintő tudományos kutatómunka eredményeit, elősegíti azok elterjesztését és gyakorlati alkalmazását,

g) kutatásokat folytat, illetve szervez.

(7) A módszertani feladatok ellátására a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter egyedi támogatást nyújt.

58/A. §456 (1)457 A központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatásra jogosult a szolgáltatói nyilvántartásba véglegessé vált döntéssel bejegyzett szociális szolgáltató, szociális intézmény útján szociális szolgáltatást biztosító, közfeladatot ellátó egyházi fenntartó és – a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott – nem állami fenntartó.

(2)458 A központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatásra való jogosultság további feltétele – a (2b) bekezdésben meghatározott kivételekkel –

a) az új szociális szolgáltatónak, intézménynek (székhely, telephely),

b) az új szociális szolgáltatásnak,

c)459 étkeztetés esetén az új ellátotti létszámnak, házi segítségnyújtás esetén az új ellátotti létszámnak, és azon belül a személyi gondozásban ellátható személyek legmagasabb számának (a továbbiakban együtt: ellátotti létszám),

d) támogató szolgáltatás és közösségi alapellátás esetén a központi költségvetésről szóló törvény szerinti, új feladatmutatónak,

e)460 nappali ellátás és szakosított szociális ellátás esetén – a rehabilitációs intézményi külső férőhelyek és az időszakos férőhelyek kivételével – az új férőhelyeknek

a szociális szolgáltatások területi lefedettségét figyelembe vevő, jogszabály szerinti finanszírozási rendszerbe történő befogadása (a továbbiakban: befogadás).

(2a)461 Új szolgáltatónak, intézménynek (székhelynek, telephelynek), szociális szolgáltatásnak, ellátotti létszámnak, feladatmutatónak, illetve férőhelyszámnak az minősül, amelyre az adott fenntartó a kérelem benyújtásakor nem rendelkezik befogadással. Nem minősül a szolgáltató, intézmény (székhely, telephely), szociális szolgáltatás, ellátotti létszám, feladatmutató, illetve férőhelyszám újnak, ha

a) olyan változás történik, amely a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítását nem teszi szükségessé, vagy

b) az ellátási terület változatlanul hagyása mellett a szolgáltató, intézmény (székhely, telephely) másik címre költözik.

(2b)462 A központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatásra való jogosultságnak nem feltétele a befogadás

a)463 az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv által fenntartott vagy általa a 91. § (3) bekezdése alapján más fenntartónak átadott szociális szolgáltatók és szociális intézmények esetén,

b) családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás esetén,

c)464 a 131/A. § alapján támogatott szociális szolgáltatások esetén,

d)465

e) támogatott lakhatás esetén,

f)466 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetből finanszírozott szociális szolgáltató, intézmény (székhely, telephely) és az általa nyújtott szociális szolgáltatás, valamint az ehhez tartozó ellátotti létszám, férőhelyszám vagy feladatmutató esetén.

(2c)467 A rendelkezésre álló kapacitástól függetlenül be kell fogadni

a)468

b) azt a szociális szolgáltatót, intézményt (székhelyt, telephelyet), szociális szolgáltatást, ellátotti létszámot, férőhelyszámot, amelynek létrehozására vagy fejlesztésére a fenntartó, vagy a szociális szolgáltató, intézmény az Európai Uniótól, a Svájci Alapból, az EGT Alapból, a Norvég Alapból vagy a központi költségvetésből – a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által közzétett közleményben meghatározott – pályázaton elnyert támogatásban részesül,

c)469 azt a szolgáltatói nyilvántartásba a kérelem benyújtását megelőzően is bejegyzett szociális szolgáltatót, intézményt, szociális szolgáltatást, ellátotti létszámot, férőhelyszámot, amely esetében szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítása költségvetési többletkiadást nem eredményez, és a módosítást kizárólag

ca) a fenntartó szociális szolgáltatói, intézményei közötti szétválás vagy egyesítés teszi szükségessé,

cb) ellátotti létszámnak vagy férőhelyszámnak a fenntartó szociális szolgáltatói, intézményei (székhelyei, telephelyei) közötti, illetve újonnan létesített szociális szolgáltatója, intézménye (székhelye, telephelye) javára történő átcsoportosítása teszi szükségessé, vagy

cc) egy szociális intézményen belül az átmeneti és tartós bentlakásos intézményi ellátást nyújtó férőhelyek egymás közötti átminősítése teszi szükségessé,

cd)470 hajléktalan személyek átmeneti szállása esetében a befogadott férőhelyek egy részének külső férőhellyé történő átminősítése és legfeljebb ezzel azonos számú új külső férőhely létesítése teszi szükségessé.

(2d)471 A (2c) bekezdés szerinti feltételek fennállását a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter vizsgálja. Ha a (2c) bekezdés szerinti feltételek nem állnak fenn, a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter a befogadásról az általa meghatározott és közleményben közzétett kapacitások alapján dönt.

(2e)472 A (2c) bekezdés c) pontja szerinti esetben szétváláson, egyesítésen és átcsoportosításon az egyik intézményben, telephelyen történő ellátotti létszám-, férőhelyszám-csökkenéssel egyidejű, másik intézményben, telephelyen, újonnan létesített intézményben, telephelyen történő azonos mértékű ellátotti létszám-, férőhelyszám-növelést kell érteni.

(2f)473 A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben – évente két alkalommal – dönthet a szolgáltató, intézmény, ellátotti létszám, férőhelyszám, illetve feladatmutató befogadásának szükségességéről a (2c) és a (2d) bekezdésben foglaltakra tekintet nélkül, a költségvetési források, a területi lefedettség, a szükségletek és a szolgáltatói nyilvántartásból törölt kapacitások figyelembevételével. Indokolt eset különösen a megszűnt intézmény ellátottairól való gondoskodás, a területileg hiányzó szolgáltatás pótlása, valamint a máshol nem ellátható személyek ellátásának biztosítása. A kérelem benyújtásának naptári napként meghatározott határidejét a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter közleményben teszi közzé, és döntését – az államháztartásért felelős miniszter attól számított 30 napon belül közölt álláspontja alapján – attól számított 60 napon belül hozza meg. A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértése és a közzétett évi két időpontra tekintet nélkül 30 napon belül dönt, ha a befogadást költségvetési többletkiadással nem járó fenntartóváltozásra, fenntartók közötti szolgáltatás, ellátotti létszám, férőhelyszám vagy feladatmutató átadásra tekintettel kérik.

(2g)474 Támogató szolgáltatás és közösségi alapellátás esetén a (2c) bekezdés – ide nem értve az ellátási területet nem érintő szétválás, egyesítés vagy átcsoportosítás esetében a (2c) bekezdés c) pont ca) és cb) alpontját – nem alkalmazható, a befogadásra a (2d) vagy a (2f) bekezdésben foglaltak alapján kerülhet sor.

(2h)475 A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter szociális alapszolgáltatás esetén a befogadást kormányrendeletben foglaltak szerint visszavonhatja, ha

a)476 étkeztetés és házi segítségnyújtás esetén az ellátott személyek száma, támogató szolgáltatás és közösségi alapellátások esetén a teljesített feladatmutató, vagy nappali ellátás esetén a betöltött férőhelyek száma hat naptári hónap átlagában és a feltételek vizsgálatakor sem éri el a befogadott ellátotti létszám, feladatmutató, illetve férőhelyszám 90 százalékát,

b) a fenntartó a 20/C. § szerinti nyilvántartásban valótlanul tüntetett fel valakit igénybevevőként, vagy

c) a szociális szolgáltatásra, a szociális szolgáltató, intézmény működésére vagy a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatásra vonatkozó, a b) pontban nem említett szabályokat megszegik.

(2i)477 A (2h) bekezdés a) pontja szerinti esetben a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter a befogadás visszavonásáról és a visszavonás mértékéről a szolgáltatás kihasználtságára, a várakozók számára és a szolgáltatás területi lefedettségére tekintettel dönt azzal, hogy a befogadott ellátotti létszám, feladatmutató, illetve férőhelyszám nem csökkenhet

a) a hat naptári hónap átlagában és

b) a feltételek vizsgálatakor

ellátott személyek száma, teljesített feladatmutató, illetve betöltött férőhelyek száma közül a magasabbnak a 110%-a alá.

(2j)478 A (2h) bekezdés b) és c) pontja szerinti esetben a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter a befogadás visszavonásáról és a visszavonás mértékéről az eset összes körülményeire, így különösen a jogsértés súlyára, a jogsértéssel okozott érdeksérelem nagyságára, a jogsértő állapot időtartamára és a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására tekintettel dönt.

(2k)479 A (2f) bekezdésben foglaltak alapján kérhető az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító tartós bentlakásos intézményre vonatkozó, 2008. január 1-jét megelőzően hatályos szabályok alapján a szolgáltatói nyilvántartásban emelt szintű férőhelyként befogadott férőhelyeknek az adott intézménytípusra a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott, általános szabályok szerinti támogatásra jogosító befogadása.

(3)480 Szociális szövetkezet nem nyújthat az 57. § (2) bekezdése szerinti személyes gondoskodást.

(4)481 A kincstár az egyházi fenntartók és a nem állami fenntartók – a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított – támogatás iránti kérelméről első fokon

a) tárgyév január 16-áig határoz, ha a fenntartó a kérelmet a tárgyévet megelőzően, a kormányrendeletben meghatározott határidőben nyújtotta be,

b)482 a kérelem megérkezését követő naptól számított huszonöt napon belül határoz, ha a fenntartó a kérelmet a tárgyévben, a kormányrendeletben meghatározott határidőben nyújtotta be,

c) a kérelem megérkezését követő naptól számított hatvan napon belül határoz, ha a fenntartó az igénylési határidőt elmulasztja,

d)483 a kérelem módosítását követő naptól számított harminc napon belül határoz, ha a fenntartó a tárgyévet megelőzően, a kormányrendeletben meghatározott határidőben benyújtott kérelmet tárgyév január 6-át követően módosítja.

(5)484 Ha kormányrendelet rövidebb ügyintézési határidőt nem állapít meg, a kincstár az egyházi fenntartók és a nem állami fenntartók – a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított – támogatásról benyújtott elszámolásának elfogadásáról, az elszámolás keretében érvényesített többlettámogatási igényről, valamint az elszámolás alapján a támogatás visszavonásáról, a visszafizetésről és a kamatfizetésről első fokon a tárgyévet követő év március 31-éig határoz.

(6)485 A kincstárnak az egyházi fenntartók és a nem állami fenntartók – a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított – támogatásának ellenőrzését a szociális szolgáltatónál, szociális intézménynél (székhelynél, telephelynél), illetve a fenntartónál lefolytató területi szerve (a továbbiakban: ellenőrző igazgatóság) az ellenőrzésről a jegyzőkönyvet a fenntartóhoz tartozó, általa ellenőrzött valamennyi szociális szolgáltató, szociális intézmény (székhely, telephely), illetve a fenntartó ellenőrzésének lezárását követő húsz napon belül küldi meg a fenntartónak, amely az abban foglaltakra a kézhezvételtől számított húsz napon belül tehet észrevételeket. Ha az ellenőrző igazgatóság a fenntartó észrevételeivel egyetért, a jegyzőkönyvet tíz napon belül módosítja, és megküldi a fenntartó részére. Az ellenőrző igazgatóság a végleges jegyzőkönyvet a fenntartó észrevételeivel és – el nem fogadott észrevételek esetén – az elutasítás indokaival együtt öt napon belül megküldi a kincstárnak az egyházi fenntartók és a nem állami fenntartók – a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított – támogatásának ellenőrzését elrendelő területi szerve részére (a továbbiakban: ellenőrzést elrendelő igazgatóság). Az ellenőrzést elrendelő igazgatóság az ellenőrzés során megállapított többlettámogatásról, visszafizetésről és kamatfizetésről első fokon – a végleges ellenőrzési jegyzőkönyvek elkészítését, illetve, ha más ellenőrző igazgatóság bevonására is sor került, valamennyi végleges jegyzőkönyvnek az ellenőrzést elrendelő igazgatósághoz történő beérkezését követő – hatvan napon belül határoz.

(7)486 Az egyházi fenntartók és a nem állami fenntartók – a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított – támogatásával kapcsolatos ügyekben az ügyfél nyilatkozatával a hiányzó bizonyíték nem pótolható, a függő hatályú döntésben nem kell rendelkezni a kérelmezett jog gyakorlásáról és az ellenőrzés a fenntartó kérelmére nem indítható meg.

(8)487

(9)488 A kincstár az egyházi fenntartók és a nem állami fenntartók – a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított – támogatásával kapcsolatos eljárását felfüggesztheti, ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben

a)489 a kincstár más – az egyházi fenntartónak, nem állami fenntartónak a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatásának elszámolásával és ellenőrzésével kapcsolatos – eljárása,

b)490 a működést engedélyező szerv eljárása, vagy

c) a fenntartó tevékenységével vagy a szociális szolgáltató, szociális intézmény működésével összefüggő büntetőeljárás

van folyamatban. A kincstár az eljárását legfeljebb az a)–c) pont szerinti eljárás befejezéséig – ideértve a másodfokú eljárást, a közigazgatási pert és a megismételt eljárást is – függesztheti fel.

58/B. §491 (1)492

(2)493 A 2 000 fő feletti lakosságszámú települési önkormányzat vagy társulás, illetve a fővárosi önkormányzat jogszabályban meghatározottak szerint helyi szociálpolitikai kerekasztalt hoz létre.

(3)494

II. CÍM

Alapszolgáltatások495

59. §496 (1)497 Az alapszolgáltatások megszervezésével az állam és a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában.

(2)498 A szociális szolgáltató, illetve intézmény együttműködik az ellátási területén működő szociális, gyermekjóléti-gyermekvédelmi, egészségügyi, oktatási és munkaügyi szolgáltatókkal, intézményekkel, így különösen

a) az otthonápolási szolgálattal,

b)499 a pártfogó felügyelői szolgálattal, valamint a büntetés-végrehajtási szervezetnél működő pártfogó felügyelőkkel,

c) fogyatékos személy ellátása esetén a gyógypedagógiai, nevelési szakszolgálatokkal és a fogyatékos személyek segítő, érdekvédelmi szervezeteivel,

d) pszichiátriai beteg és szenvedélybeteg esetén a háziorvossal és a kezelőorvossal.

(3)500

(4)501 A szociális alapszolgáltatást nyújtó személy – külön jogszabályban meghatározott esetekben – gondozási tervet készít az egyes ellátottak részére nyújtott szolgáltatások formáiról, rendszerességéről, időtartamáról.

(5)502

59/A. §503 (1)504 A szociális rászorultságot

a)505

b) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,

c) támogató szolgáltatás

esetében kell vizsgálni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szolgáltatások esetében a 9. § szerinti kötelezettséget – a szociális rászorultság alapjául szolgáló körülményekkel kapcsolatban – az intézményvezető részére kell teljesíteni.

(3)506 Az intézményvezető a szociális rászorultság fennállását a szolgáltatás igénybevételét megelőzően megvizsgálja, valamint – amennyiben a szociális rászorultság alapjául szolgáló körülmény határozott ideig áll fenn – az igénybevétel során a határozott idő leteltét követően felülvizsgálja. A szociális rászorultság fennállását nem kell felülvizsgálni a 65. § (4) bekezdés a) pontja szerinti személy esetén.

Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás507

60. §508 (1)509 A falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatás célja az aprófalvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése.

(2)510 A falugondnoki szolgáltatás hatszáz lakosnál kisebb településen működtethető. Amennyiben a falugondnoki szolgáltatás létesítését követően a település lakosságszáma tíz százalékot meg nem haladó mértékben emelkedik hatszáz lakos fölé, a szolgáltatás tovább működtethető.

(3)511 A tanyagondnoki szolgáltatás legalább hetven és legfeljebb négyszáz lakosságszámú – külön jogszabályban meghatározott – külterületi vagy egyéb belterületi lakott helyen működtethető. Amennyiben a helyi sajátosságok alapján a tanyagondnoki szolgáltatás több tanyagondnok közreműködésével valósítható meg, a tanyagondnokok által ellátandó körzetek határait – figyelemmel a lakosságszám korlátra – a fenntartó települési önkormányzat rendeletében határozza meg azzal, hogy új tanyagondnoki szolgáltatás négyszáz lakos fölött szervezhető meg. Amennyiben a tanyagondnoki szolgáltatás létesítését követően a külterületi vagy egyéb belterületi lakott hely lakosságszáma tíz százalékot meg nem haladó mértékben emelkedik négyszáz lakos fölé, a szolgáltatás tovább működtethető.

(4)512 A falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatás a fenntartó önkormányzat rendeletében részletesen meghatározott, (1) bekezdés szerinti feladatokat látja el, valamint – az önkormányzat rendeletében meghatározott módon – közreműködhet az étkeztetés biztosításában.

(5)513 Egy településen – amennyiben a település mind a tanyagondnoki, mind a falugondnoki szolgáltatásra vonatkozó feltételeknek megfelel – vagy falugondnoki, vagy tanyagondnoki szolgáltatás működtethető.

(6)514 Ugyanazon ellátási területen csak egy falugondnoki szolgálat, illetve egy tanyagondnoki szolgálat működtethető.

(7)515 A társulás keretében megszervezett falugondnoki szolgáltatás csak azon települések tekintetében működtethető, amelyek megfelelnek a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek. A társulás keretében megszervezett tanyagondnoki szolgáltatás csak azon ellátási területen működtethető, amely megfelel a (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

61. §516

Étkeztetés517

62. §518 (1) Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen

a) koruk,

b) egészségi állapotuk,

c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük,

d) szenvedélybetegségük, vagy

e) hajléktalanságuk

miatt.

(2)519 Az (1) bekezdés szerinti jogosultsági feltételek részletes szabályait a települési önkormányzat rendeletben határozza meg.

Házi segítségnyújtás

63. § (1)520 Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.

(2)521 A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy – a szociális segítés tevékenységeit is magába foglaló – személyi gondozást kell nyújtani.

(3)522 Szociális segítés keretében biztosítani kell

a) a lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködést,

b) a háztartási tevékenységben való közreműködést,

c) a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában történő segítségnyújtást,

d) szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítését.

(4)523 Személyi gondozás keretében biztosítani kell

a) az ellátást igénybe vevővel a segítő kapcsolat kialakítását és fenntartását,

b) a gondozási és ápolási feladatok elvégzését,

c) a (3) bekezdés szerinti feladatokat.

(5)524 Házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A szolgáltatás iránti kérelem alapján az intézményvezető, ennek hiányában a jegyző által felkért szakértő végzi el az igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát. A gondozási szükséglet vizsgálata keretében meg kell állapítani azt, hogy az ellátást igénylő esetében szociális segítés vagy személyi gondozás indokolt. A megállapított gondozási szükségletet a működést engedélyező szerv felülvizsgálhatja és módosíthatja.

(6)525 Ha a gondozási szükséglet – az annak vizsgálatáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott értékelő adatlap (a továbbiakban: értékelő adatlap) szerint – III. fokozatú, a szolgáltatást igénylőt az intézményvezető, ennek hiányában a jegyző által felkért szakértő tájékoztatja a bentlakásos intézményi ellátás igénybevételének lehetőségéről. Ebben az esetben a szolgáltatást igénylő az intézményi elhelyezés időpontjáig házi segítségnyújtásra jogosult.

(7)526 Amennyiben a házi segítségnyújtás során

a) szociális segítés biztosítása esetén személyi gondozási feladatok ellátása válik szükségessé, a gondozási szükséglet vizsgálatát ismételten el kell végezni,

b) szakápolási feladatok ellátása válik szükségessé, a házi segítségnyújtást végző személy kezdeményezi az otthonápolási szolgálat keretében történő ellátást.

(8)527 Házi segítségnyújtás esetén a 94/C. § (1) bekezdése szerinti megállapodást szociális segítésre vagy személyi gondozásra kell megkötni.

(9)528 A települési önkormányzat a 86. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti feladata keretében az e § szerint megállapított gondozási szükséglettel rendelkező, házi segítségnyújtást igénylő személyek ellátásáról köteles gondoskodni.

(10)529 Házi segítségnyújtás esetében a gondozási szükséglettel nem rendelkező személy is ellátható, ha az ellátást igénylő vagy a térítési díjat megfizető más személy írásban vállalja a szolgáltatási önköltséggel azonos mértékű személyi térítési díj megfizetését.

(11)530 A (10) bekezdés szerinti esetben

a) az ellátott után központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás nem vehető igénybe,

b) nem kell alkalmazni a 63. § (5)–(7) bekezdését, a 115. § (6) bekezdését, a 116. § (1) és (3) bekezdését, valamint a 119/C. § szerinti szabályokat,

c) a 115. § (7) bekezdésének alkalmazásában felülvizsgálatnak az intézményi térítési díj megállapításának, illetve évközbeni korrigálásának időpontját kell tekinteni.

(12)531 Ha a (10) bekezdés szerinti ellátott állapota indokolja, az intézményvezető döntése alapján elvégezhető a gondozási szükségletének vizsgálata. A gondozási szükséglet megállapítása esetén – amennyiben az ellátotti létszám a finanszírozási rendszerbe befogadásra kerül – az ellátott után a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás vehető igénybe, és térítési díját az V. Fejezet III. címe szerint kell megállapítani.

Családsegítés

64. §532 (1) A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

(2)533 A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működik. A jegyző, a járási hivatal, továbbá a szociális, egészségügyi szolgáltató, intézmény, valamint a pártfogói felügyelői és a jogi segítségnyújtói szolgálat jelzi, az egyesületek, az alapítványok, a vallási közösségek és a magánszemélyek jelezhetik a családsegítést nyújtó szolgáltatónak, intézménynek, ha segítségre szoruló családról, személyről szereznek tudomást.

(3) A (2) bekezdés szerint kapott jelzés alapján a családsegítést nyújtó szolgáltató, intézmény feltérképezi az ellátási területen élő szociális és mentálhigiénés problémákkal küzdő családok, személyek körét, és személyesen felkeresve tájékoztatja őket a családsegítés (4) bekezdésben megjelölt céljáról, tartalmáról.

(4) A családsegítés keretében biztosítani kell

a) a szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást,

b) az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezését,

c)534 a szociális segítőmunkát, így a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítését,

d)535 a közösségfejlesztő programok szervezését, valamint egyéni és csoportos készségfejlesztést,

e) a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtását,

f)536 a kríziskezelést, valamint a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatásokat,

g)537 a Gyvt. 40/A. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontja szerinti készenléti szolgálatot az (1) bekezdés szerinti személyek számára,

i)538 a nagy létszámú intézmények átalakítását követően támogatott lakhatást igénybe vevők utánkövetését biztosító esetmenedzseri feladatokat.

(5)539

(6)540 Családsegítés a gyermekjóléti szolgáltatással egy szolgáltató – a család- és gyermekjóléti szolgálat – keretében működtethető. A család- és gyermekjóléti szolgálat ellátja a családsegítés (4) bekezdés szerinti feladatait, valamint a Gyvt. 39. és 40. §-a szerinti gyermekjóléti szolgáltatási feladatokat.

(7)541 A család- és gyermekjóléti szolgálat az ellátási területén – felkérésre – közreműködik a kormányrendeletben meghatározott európai uniós forrásból megvalósuló program keretében természetben biztosítható eseti vagy rendszeres juttatás célzott és ellenőrzött elosztásában.

(8)542 A Gyvt. szerinti család- és gyermekjóléti központ a család szociális helyzetének átfogó vizsgálata alapján elkészíti az igénybe venni javasolt szociális szolgáltatásokat meghatározó szociális diagnózist. A család- és gyermekjóléti központ a szociális diagnózis elkészítésébe bevonhatja a nem járásszékhely településen működő család- és gyermekjóléti szolgálatokat. A jogosultsági feltételek fennállása esetén a szociális diagnózis kötelezi a szociális szolgáltatókat és a szociális intézményeket.

64/A. §543 (1) A Gyvt. szerinti család- és gyermekjóléti központ szociális diagnózist készít

a) a család- és gyermekjóléti szolgálat kezdeményezésére, ha olyan szociális szolgáltatás vagy gyermekjóléti alapellátás – ide nem értve a gyermekek napközbeni ellátását – igénybevétele válik szükségessé, amelyben az ellátott vagy a család nem részesül, vagy azt a szolgálat más okból szükségesnek tartja,

b) a család- és gyermekjóléti szolgálatnál gondozásban nem álló ellátott esetén akkor, ha az esete nem tartozik a Gyvt. 40/A. § (2) bekezdés a) vagy b) pontja alá,

és a szociális diagnózis elkészítéséhez valamennyi érintett hozzájárul.

(2) A szociális diagnózis elkészítését a 64. § (2) bekezdése szerinti jelzőrendszer tagjai is kezdeményezhetik a család- és gyermekjóléti központnál.

(3) A szociális diagnózis a család szociális helyzetének átfogó vizsgálata alapján meghatározza az igénybe venni javasolt szociális szolgáltatásokat és – ide nem értve a gyermekek napközbeni ellátását – gyermekjóléti alapellátásokat. A jogosultsági feltételek fennállása esetén a szociális diagnózis kötelezi a szociális, gyermekjóléti szolgáltatókat és intézményeket, amelyek kötelesek a szolgáltatásra vonatkozó igényt nyilvántartásba venni.

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás544

65. §545 (1)546 A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás.

(2) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell

a) az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését,

b) a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét,

c) szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését.

(3)547 A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátója

a) fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére nyújtott ellátás esetében a támogató szolgáltatást, illetve a pszichiátriai betegek részére közösségi alapellátást nyújtó szolgáltatóval,

b) idősek, krónikus betegek részére nyújtott ellátás esetében a területi házi segítségnyújtó szolgálattal

együttműködik.

(4)548 A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult

a) az egyedül élő 65 év feletti személy,

b) az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy

c) a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását.

(5)549 A (4) bekezdés c) pontja szerinti esetben a háztartásban élő kiskorú személyt nem kell figyelembe venni.

(6)550 A súlyos fogyatékosságot a 65/C. § (5)–(7) bekezdése szerint, a pszichiátriai betegséget és az egészségi állapot miatti indokoltságot külön jogszabály szerint kell igazolni.

(7)551 A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítása állami feladat.

Közösségi ellátások552

65/A. §553 (1) Közösségi ellátások a pszichiátriai, illetve a szenvedélybetegek részére nyújtott (2) bekezdésben meghatározott közösségi alapellátás, valamint a szenvedélybetegek részére nyújtott (3) bekezdés szerinti alacsonyküszöbű ellátás.

(2) A pszichiátriai, illetve a szenvedélybetegek részére a közösségi alapellátás keretében biztosítani kell

a) a lakókörnyezetben történő segítségnyújtást az önálló életvitel fenntartásában,

b) a meglevő képességek megtartását, illetve fejlesztését,

c) a háziorvossal és a kezelőorvossal való kapcsolattartás révén a szolgáltatást igénybe vevő állapotának folyamatos figyelemmel kísérését,

d) a pszichoszociális rehabilitációt, a szociális és mentális gondozást,

e) az orvosi vagy egyéb terápiás kezelésen, szolgáltatásban, szűrővizsgálaton való részvétel ösztönzését és figyelemmel kísérését,

f) megkereső programok szervezését az ellátásra szoruló személyek elérése érdekében.

(3) A szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás keretében a (2) bekezdés e)–f) pontjában meghatározottakon túl biztosítani kell

a) a szenvedélybetegség okozta egészségügyi és szociális károk mérsékléséhez szükséges egyes ártalomcsökkentő szolgáltatásokat,

b) a kríziskezelést az életet veszélyeztető, a testi, szociális, kapcsolati és életvezetési rendszerben kialakult kezelhetetlen helyzetek esetére.

(4)554

65/B. §555

Támogató szolgáltatás556

65/C. §557 (1)558 A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén.

(2)559

(3)560 A támogató szolgáltatás feladata a fogyatékosság jellegének megfelelően különösen

a) az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása (speciális személyi szállítás, szállító szolgálat működtetése),

b) az általános egészségi állapotnak és a fogyatékosság jellegének megfelelő egészségügyi-szociális ellátásokhoz, valamint a fejlesztő tevékenységhez való hozzájutás személyi és eszközfeltételeinek biztosítása,

c) információnyújtás, ügyintézés, tanácsadás, a tanácsadást követően a társadalmi beilleszkedést segítő szolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása,

d) a jelnyelvi tolmácsszolgálat elérhetőségének biztosítása,

e) segítségnyújtás a fogyatékos személyek kapcsolatkészségének javításához, családi kapcsolatainak erősítéséhez speciális, önsegítő csoportokban való részvételükhöz,

f)561 egyes szociális alapszolgáltatási részfeladatok biztosítása a fogyatékos személyek speciális szükségleteihez igazodóan,

g) segítségnyújtás a fogyatékos emberek társadalmi integrációjának megvalósulásához, valamint a családi, a közösségi, a kulturális, a szabadidős kapcsolatokban való egyenrangú részvételhez szükséges feltételek biztosítása,

h) a fogyatékos személy munkavégzését, munkavállalását segítő szolgáltatások elérhetőségének, igénybevételének elősegítése.

(4)562 A támogató szolgáltatás igénybevétele során szociálisan rászorultnak minősül a súlyosan fogyatékos személy.

(5)563 A (4) bekezdés alkalmazásában súlyosan fogyatékos a külön jogszabály szerinti fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, illetve magasabb összegű családi pótlékban részesülő – ezt jogszabályban meghatározottak szerint igazoló – személy.

(6)564

(7)565

65/D. §566

Utcai szociális munka567

65/E. § (1)568 Az utcai szociális munka keretében biztosítani kell az utcán tartózkodó hajléktalan személy helyzetének, életkörülményeinek figyelemmel kísérését, szükség esetén ellátásának kezdeményezését, illetve az ellátás biztosításához kapcsolódó intézkedés megtételét.

(2)569 A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter regionális illetékességgel diszpécserközpontokat jelöl ki az utcai szociális munkát végző, jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő szervezetek közül. A kijelölés visszavonásig szól.

(3)570 A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter a –10 °C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet, tartósan 27 °C feletti napi középhőmérséklet vagy egyéb időjárási körülmények esetén a meteorológiai szolgálat második szintű veszélyjelzése esetén a regionális diszpécserközpontokon keresztül vörös kód figyelmeztetést ad ki, amelynek ideje alatt a bentlakásos intézmények – a diszpécserközpont előzetes jelzése alapján – a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett ellátási formájuktól, ellátási területüktől és férőhelyszámuktól függetlenül kötelesek az intézménybe érkező hajléktalan személynek élete és testi épsége megóvásához szükséges mértékben a pihenés, télen a melegedés lehetőségét biztosítani. Az ellátás ideje alatt intézményi jogviszony nem jön létre. A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter a Szociális Ágazati Portálon a vörös kód ideje alatt alkalmazandó eljárásrendet tesz közzé.

Nappali ellátás

65/F. §571 (1)572 A nappali ellátás hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő,

a) tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek,

b)573 az Szt. 93. § (4) bekezdése szerinti kivétellel a tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek,

c) harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek

részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak – ide nem értve az idős személyeket – napközbeni étkeztetését.

(2)574 Rendkívül indokolt esetben nappali ellátás olyan fogyatékos személyek részére is biztosítható, akire nézve szülője vagy más hozzátartozója gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesül.

(3)575 A fenntartó a 92/B. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti szakmai programban meghatározhatja, hogy az intézmény az (1) bekezdésben meghatározottak közül melyik ellátotti csoportokat látja el. Ez a rendelkezés nem érinti a 86. § (2) bekezdésének b)–d) pontja szerinti önkormányzatok ellátási kötelezettségét.

(4)576 A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított, Gyvt. szerinti gyermekétkeztetés szabályait kell alkalmazni a nappali intézményben ellátott fogyatékos gyermekek ellátása során nyújtott étkeztetésre.

III. CÍM

Szakosított ellátási formák

66. § (1)577 Ha az életkoruk, egészségi állapotuk, valamint szociális helyzetük miatt a rászorult személyekről az alapszolgáltatások keretében nem lehet gondoskodni, a rászorultakat állapotuknak és helyzetüknek megfelelő szakosított ellátási formában kell gondozni.

(2)578 A szakosított ellátási formákat igénybe vevő személyek ellátásáról, az állapotuk változásáról, valamint a részükre biztosított gondozási, terápiás, valamint ápolási, illetve egyéb szolgáltatások tartalmáról – a külön jogszabályban meghatározott tartalommal – gondozási tervet kell készíteni.

(3)579

(4)580

(5)581

66/A. §582 (1)583 Fogyatékos, pszichiátriai vagy szenvedélybeteg személyek számára a 67. § és a 85/A. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti ellátást

a) nagy létszámú intézmény átalakítása esetén támogatott lakhatás,

b)584 új intézmény vagy új férőhely létrehozása esetén – a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével – a 75. § (5) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti támogatott lakhatás

formájában kell nyújtani.

(2) Az ötven főnél alacsonyabb férőhelyszámú fogyatékos, pszichiátriai vagy szenvedélybeteg személyek otthona ötven férőhelyig bővíthető ápolást, gondozást nyújtó intézményi formában is.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásában nem minősül új intézménynek és új férőhelynek, ha a szolgáltatói nyilvántartásba már bejegyzett fogyatékos, pszichiátriai vagy szenvedélybeteg személyek otthonát vagy férőhelyeit a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzés alapján másik fenntartó működteti tovább.

Ápolást, gondozást nyújtó intézmények

67. §585 (1)586 Az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról (a továbbiakban: teljes körű ellátás) az ápolást, gondozást nyújtó intézményben kell gondoskodni, feltéve, hogy ellátásuk más módon nem oldható meg. A 68. § (5) bekezdése szerinti személy ellátása esetén az ellátás tartalmát a 94/C. § szerinti megállapodás határozza meg.

(2) Ápolást, gondozást nyújtó intézmény az idősek otthona, a pszichiátriai betegek otthona, a szenvedélybetegek otthona, a fogyatékos személyek otthona, valamint a hajléktalanok otthona.

68. § (1)587 Az idősek otthonában – a 68/B. § szerinti kivétellel – a 68/A. § (3) bekezdésében meghatározott gondozási szükséglettel rendelkező, de rendszeres fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő, a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személy látható el.

(2)588 Az idősek otthonában a 18. életévét betöltött, betegsége vagy fogyatékossága miatt önmagáról gondoskodni nem képes, a 68/A. § (3) bekezdése szerinti gondozási szükséglettel rendelkező személy is ellátható, ha ellátása más típusú, ápolást-gondozást nyújtó intézményben nem biztosítható.

(3) Ha az (1) és (2) bekezdésben említett személy pszichiátriai vagy szenvedélybetegségben szenved, ellátásáról más intézmény keretében kell elkülönítetten gondoskodni.

(3a)589 Szakápolást is nyújtó idősek otthonában (a továbbiakban: szakápolási központ) szakápolás annak a 18. életévét betöltött személynek nyújtható,

a) aki idősotthoni ellátásra gondozási szükséglettel rendelkezik,

b) aki betegségéből adódóan szakápolást igényel, de akut fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásra és állandó orvosi felügyeletre nem szorul, és

c) akit a kezelőorvosa vagy – intézményi jogviszony fennállása esetén – a szociális intézmény orvosa szakápolási központba beutalt.

(3b)590 Szakápolási központban a szakápolás a gondozási szükséglet vizsgálatának eredménye és az orvosi vélemény alapján megállapított, legfeljebb hat hónapos, a 94/C. § szerinti megállapodásban meghatározott ideig történik. A szakápolási központ orvosa a szakápolás további indokoltságát a határozott idő letelte előtt felülvizsgálja. A felülvizsgálat eredménye alapján a szakápolás határideje – több alkalommal, egyszerre legfeljebb hat hónappal, a 94/C. § szerinti megállapodás módosításával – meghosszabbítható.

(4)591 Az idősek otthonán belül külön gondozási egységben vagy csoportban kell ellátni azt a személyt, akinél a külön jogszabályban meghatározott szerv a demencia körébe tartozó középsúlyos vagy súlyos kórképet állapít meg.

(5)592 Idősek otthonába az (1) bekezdés szerinti személlyel az ellátás igénylésekor legalább egy éve együtt élő házastársa, élettársa, testvére és fogyatékos közeli hozzátartozója a 68/A. § (3) bekezdésében meghatározott gondozási szükséglet hiányában is felvehető.

68/A. §593 (1) Az idősotthoni ellátás iránti kérelem alapján az intézményvezető végzi el az ellátást igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát. Beutaló határozat esetében a vizsgálatot a beutaló szerv kezdeményezi a határozat hozatalát megelőzően az intézményvezetőnél.

(2)594 Az intézményvezető megvizsgálja a gondozási szükségletet és az azt megalapozó egyéb körülmények fennállását.

(3)595 Idősotthoni ellátás az értékelő adatlap alapján III. fokozatú vagy a jogszabályban meghatározott egyéb körülményeken alapuló gondozási szükséglet megállapítása esetén nyújtható.

(4)596 Ha az idősotthoni ellátást igénylő személy gondozási szükséglete fennáll, de az értékelő adatlap alapján nem III. fokozatú, és az idősotthoni elhelyezést a jogszabályban meghatározott egyéb körülmények sem indokolják, az intézményvezető tájékoztatást ad a házi segítségnyújtás igénybevételének lehetőségéről.

68/B. §597 (1)598 Idősek otthonában – a férőhelyszám legfeljebb 15%-áig – a 68/A. § (3) bekezdése szerinti gondozási szükséglettel nem rendelkező személy is ellátható, ha az ellátást igénylő vagy a térítési díjat megfizető más személy írásban vállalja a szolgáltatási önköltséggel azonos mértékű személyi térítési díj megfizetését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben

a)599 az ellátott után központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás nem vehető igénybe,

b)600 nem kell alkalmazni a 68/A. §, a 114. § (3) bekezdése, a 115. § (2) bekezdés második mondata, és 115. § (6) bekezdése, a 117. §, a 117/A. § (1) és (2) bekezdése, a 117/B. §, valamint a 119/C. § szerinti szabályokat,

c) a 68. § (5) bekezdése alapján más személy az ellátottal együtt akkor helyezhető el, ha szintén vállalja az (1) bekezdés szerinti személyi térítési díj megfizetését,

d)601 a 115. § (7) bekezdésének alkalmazásában felülvizsgálatnak az intézményi térítési díj megállapításának, illetve évközbeni korrigálásának időpontját kell tekinteni,

e) biztosítani kell, hogy az ellátást ilyen módon igénylő érintett ne kerüljön előnyösebb helyzetbe, mintha a vállalást ő vagy a térítési díjat megfizető más személy nem tenné meg.

(3) Az ellátás megkezdésétől számított egy éves időtartamot követően, ha az (1) bekezdés szerinti ellátott állapota indokolja, az intézményvezető döntése alapján elvégezhető a gondozási szükségletének vizsgálata. A gondozási szükséglet

a)602 megállapítása esetén az ellátott után központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás vehető igénybe és térítési díját az V. Fejezet III. címe szerint kell megállapítani,

b) hiányának megállapítása az intézményi jogviszony további fennállását nem érinti.

69. §603 (1) A fogyatékos személyek otthonába az a fogyatékos személy vehető fel, akinek oktatására, képzésére, foglalkoztatására, valamint gondozására csak intézményi keretek között van lehetőség.

(2) Enyhe értelmi fogyatékos kiskorú csak kivételes esetben helyezhető el a fogyatékos személyek otthonában.

70. §604 (1) A fogyatékos személyek otthonában elkülönítetten kell megszervezni a kiskorúak és a felnőttek, valamint az enyhe értelmi fogyatékos személyek és a középsúlyos, illetve súlyos értelmi fogyatékos személyek ellátását.

(2)605 A fogyatékos kiskorúak esetében az ápolással, gondozással párhuzamosan biztosítani kell a korai fejlesztést és gondozást, vagy a fejlesztő nevelést ellátó területileg illetékes pedagógiai szakszolgálati intézménnyel való együttműködést, továbbá az iskolai tanulmányok folytatásának segítését.

(3)606 A nagykorú fogyatékos személy intézményi ellátását úgy kell megszervezni, hogy számára az állapotának megfelelő önállóság, döntési lehetőség biztosított legyen. A fogyatékos személy részére biztosítani kell – a fogyatékosságának megfelelő – szinten tartó, képességfejlesztő, foglalkoztatást, továbbá sport- és szabadidős tevékenység végzését is.

(4) A fogyatékos személyek otthonában elkülönítetten rehabilitációs részleg is működtethető, feltéve, hogy az a külön jogszabályban meghatározott tárgyi és személyi feltételeknek egyébként megfelel.

(5)607 A nagykorú fogyatékos személy fogyatékos személyek otthonában történő elhelyezésének feltétele a benyújtott orvosi dokumentáció felhasználásával lefolytatott alapvizsgálat elvégzése.

(5a)608 A fogyatékos személyek bentlakásos intézményének vezetője az alapvizsgálat elvégzésének kezdeményezésével egyidejűleg a komplex szükségletfelmérést is elvégzi, és tájékoztatja az ellátást igénylőt a támogatott lakhatás igénybevételének lehetőségéről.

71. §609 (1)610 A pszichiátriai betegek otthonába az a krónikus pszichiátriai beteg vehető fel, aki az ellátás igénybevételének időpontjában – jogszabályban meghatározott szakvélemény alapján – nem veszélyeztető állapotú, akut gyógyintézeti kezelést nem igényel, és egészségi állapota, valamint szociális helyzete miatt önmaga ellátására segítséggel sem képes.

(2) Azon ellátást igénylő, akinek a kezelőorvos által meghatározott alapbetegsége

a) időskori vagy egyéb szellemi leépülés,

b) súlyos antiszociális, közösségi együttélésre képtelen személyiségzavar,

c) szenvedélybetegség,

csak abban az esetben vehető fel a pszichiátriai betegek otthonába, ha az intézmény az alapbetegségével összefüggésben is szolgáltatást képes nyújtani számára.

(3)611

(4) Amennyiben az ellátást igénybevevőnek egészségi állapota miatt sürgősségi gyógykezelésre van szüksége [1997. évi CLIV. tv. 196. § b) pont, 199. §], úgy az intézmény orvosa az arra illetékes egészségügyi szolgáltatónál kezdeményezi az ellátott pszichiátriai egészségügyi ellátását.

71/A. §612 (1)613 A szenvedélybetegek otthonában annak a személynek az ápolását, gondozását végzik, aki – jogszabályban meghatározott szakvélemény alapján – szomatikus és mentális állapotát stabilizáló, illetve javító kezelést igényel, önálló életvitelre időlegesen nem képes, de – a külön jogszabályban meghatározott – kötelező intézeti gyógykezelésre nem szorul.

(2)614

71/B. §615 A hajléktalanok otthonában olyan hajléktalan személy gondozását kell biztosítani, akinek az ellátása átmeneti szálláshelyen, rehabilitációs intézményben nem biztosítható és kora, egészségi állapota miatt tartós ápolást, gondozást igényel.

Rehabilitációs intézmények

72. § (1) A rehabilitációs intézmény a bentlakók önálló életvezetési képességének kialakítását, illetve helyreállítását szolgálja.

(2)616 Rehabilitációs intézmény

a) a pszichiátriai betegek,

b) a szenvedélybetegek,

c) a fogyatékos személyek,

d) a hajléktalan személyek

rehabilitációs intézménye.

73. § (1)617 Pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek rehabilitációs intézményében azt a 18. életévét betöltött pszichiátriai beteget, illetve 16. életévét betöltött szenvedélybeteget kell ellátni, aki rendszeres vagy akut gyógyintézeti kezelésre nem szorul és utógondozására nincs más mód.

(2)618

74. § (1)619 A fogyatékosok rehabilitációs intézménye azoknak a fogyatékos, valamint mozgás-, illetőleg látássérült személyeknek az elhelyezését szolgálja, akiknek oktatása, képzése, átképzése és rehabilitációs célú foglalkoztatása csak intézményi keretek között valósítható meg.

(2) A fogyatékosok rehabilitációs intézménye előkészíti az ott élők családi és lakóhelyi környezetbe történő visszatérését, valamint megszervezi az intézményi ellátás megszűnését követő utógondozást.

74/A. §620 A hajléktalanok rehabilitációs intézménye annak az aktív korú, munkaképes hajléktalan személynek az elhelyezését szolgálja, akinek szociális ellátása ily módon indokolt, és aki önként vállalja a rehabilitációs célú segítőprogramokban való részvételt.

Támogatott lakhatás621

75. §622 (1) A támogatott lakhatás a fogyatékos személyek, a pszichiátriai betegek – ide nem értve a demens személyeket – és a szenvedélybetegek részére biztosított ellátás, amely az életkornak, egészségi állapotnak és önellátási képességnek megfelelően, az ellátott önálló életvitelének fenntartása, illetve elősegítése érdekében biztosítja

a) a lakhatási szolgáltatást,

b) az önálló életvitel fenntartása, segítése érdekében a mentálhigiénés, szociális munka körébe tartozó és egyéb támogató technikák alkalmazásával végzett esetvitelt,

c) a közszolgáltatások és a társadalmi életben való részvételt segítő más szolgáltatások igénybevételében való segítségnyújtást,

d) az ellátott komplex szükségletfelmérése alapján, erre vonatkozó igény esetén

da) a felügyeletet,

db) az étkeztetést,

dc) a gondozást,

dd) a készségfejlesztést,

de) a tanácsadást,

df) a pedagógiai segítségnyújtást,

dg) a gyógypedagógiai segítségnyújtást,

dh) a szállítást,

di) a háztartási vagy háztartást pótló segítségnyújtást.

(1a)623 Támogatott lakhatásban az (1) bekezdés szerinti személy gyermeke is ellátható.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti szolgáltatási elemeket a fenntartó

a) a (3) bekezdés szerinti szociális szolgáltatást nyújtó szolgáltatóval, intézménnyel a szolgáltatási elem nyújtására kötött megállapodás útján,

b) a támogatott lakhatás részeként, a szakmai létszám és tárgyi feltételek teljesítésével,

c) a szintén saját fenntartásában álló, (3) bekezdés szerinti szociális szolgáltatások útján, vagy

d)624 az (1) bekezdés d) pontja szerinti szolgáltatási elemekre kiterjedő tevékenységi köre szerinti működési feltételeknek megfelelő szervezet útján, az intézményi szolgáltatások intézményen kívüli szervezet által történő ellátásának szabályai szerint

biztosíthatja.

(3) A (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti esetben

a) a felügyeletet jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás vagy nappali ellátás,

b) az étkeztetést étkeztetés vagy nappali ellátás,

c) a gondozást házi segítségnyújtás, közösségi alapellátás, támogató szolgáltatás vagy nappali ellátás,

d) a készségfejlesztést közösségi alapellátás, támogató szolgáltatás vagy nappali ellátás,

e) a tanácsadást közösségi alapellátás, támogató szolgáltatás, nappali ellátás vagy család- és gyermekjóléti szolgáltatás,

f) a pedagógiai segítségnyújtást támogató szolgáltatás, nappali ellátás, család- és gyermekjóléti szolgáltatás vagy gyermekek napközbeni ellátása,

g) a gyógypedagógiai segítségnyújtást támogató szolgáltatás, nappali ellátás vagy család- és gyermekjóléti szolgáltatás,

h) a szállítást támogató szolgáltatás vagy falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás,

i) a háztartási vagy háztartást pótló segítségnyújtást házi segítségnyújtás, nappali ellátás vagy támogató szolgáltatás

nyújtására a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzés alapján jogosult szervezet útján lehet biztosítani.

(4)625 A (2) bekezdés d) pontja szerinti esetben a szolgáltatási elemek olyan, a tevékenységi köre szerinti, a szolgáltatói nyilvántartásba véglegessé vált döntéssel bejegyzett szervezet útján láthatóak el, amelynek szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatai között azonosíthatóan szerepel az (1) bekezdés d) pontja szerinti tevékenység megnevezése.

(5) A lakhatási szolgáltatás

a) legfeljebb hat fő számára kialakított lakásban vagy házban, vagy

b) hét-tizenkét fő számára kialakított lakásban vagy házban, vagy

c) legfeljebb ötven fő elhelyezésére szolgáló lakások, épületek együttesében

biztosítható.

(6) Támogatott lakhatás – a (7) bekezdés szerinti kivétellel – a komplex szükségletfelmérés, illetve fogyatékos személy esetében a 70. § (5) bekezdése szerinti alapvizsgálat és a komplex szükségletfelmérés megtörténtét követően, annak eredménye alapján nyújtható.

(7) Ha az ellátott ápolást, gondozást nyújtó intézményből vagy ápoló-gondozó célú lakóotthonból kerül támogatott lakhatásba, az ellátott komplex szükségletfelmérését – folyamatos ellátása mellett – az intézményvezető végzi el. A komplex szükségletfelmérés alapján kell meghatározni az (1) bekezdés d) pontja szerinti szolgáltatási elemeket, annak eredménye azonban a támogatott lakhatásra való jogosultságot nem érinti.

(7a)626 Kiskorú ellátása esetén az (1) bekezdés d) pont da) és db) alpontja szerinti szolgáltatási elemeket minden esetben biztosítani kell azzal, hogy a felügyelet szolgáltatási elem kizárólag személyes jelenléttel biztosítható.

(8) Ha az ellátott 50 férőhelyesnél nagyobb ápolást, gondozást nyújtó intézményből kerül támogatott lakhatásba, az ápolást, gondozást nyújtó intézmény férőhelyszámát – a támogatott lakhatásba átkerülő ellátottak számával megegyezően – csökkenteni kell.

(9) A támogatott lakhatásra egyebekben a bentlakásos intézményekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy

a) az ellátás – a komplex szükségletfelmérés alapján – határozott vagy határozatlan időtartamú,

76. §628

77. §629

78. §630

79. §631

79/A. §632

Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények

80. §633 (1) Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények – a hajléktalanok éjjeli menedékhelye és átmeneti szállása kivételével – ideiglenes jelleggel legfeljebb egyévi időtartamra teljes körű ellátást biztosítanak.

(2) Az átmeneti elhelyezés különös méltánylást érdemlő esetben az intézmény orvosa szakvéleményének figyelembevételével egy alkalommal, egy évvel meghosszabbítható.

(3)634 Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények típusai:

a) időskorúak gondozóháza;

b) fogyatékos személyek gondozóháza;

c) pszichiátriai betegek átmeneti otthona;

d) szenvedélybetegek átmeneti otthona;

e) éjjeli menedékhely;

f) hajléktalan személyek átmeneti szállása;

g)635

81. §636

82. § Az idősek gondozóházába azok az időskorúak, valamint azok a 18. életévüket betöltött beteg személyek vehetők fel, akik önmagukról betegségük miatt vagy más okból otthonukban időlegesen nem képesek gondoskodni.

83. § A fogyatékosok gondozóházában azok a fogyatékos személyek helyezhetők el, akiknek ellátása családjukban nem biztosított, vagy az átmeneti elhelyezést a család tehermentesítése teszi indokolttá.

83/A. §637 A pszichiátriai betegek átmeneti otthonában az a pszichiátriai beteg helyezhető el, akinek ellátása átmenetileg más intézményben vagy a családjában nem oldható meg, viszont tartós bentlakásos intézményi elhelyezése vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelése nem indokolt.

83/B. §638 A szenvedélybetegek átmeneti otthonában az a személy helyezhető el, akinél szakorvosi (addiktológus, pszichiáter) szakvélemény alapján szenvedélybetegség került megállapításra, és ellátása átmeneti jelleggel családjában vagy lakókörnyezetében nem oldható meg.

84. § (1)639 Az éjjeli menedékhely az önellátásra és a közösségi együttélés szabályainak betartására képes hajléktalan személyek éjszakai pihenését, valamint krízishelyzetben éjszakai szállás biztosítását lehetővé tevő szolgáltatás.

(2)640 A hajléktalan személyek átmeneti szállása az önellátásra képes hajléktalan személyeknek biztosít

a) lakhatási szolgáltatást, vagy

b) lakhatási szolgáltatást és az önálló életvitel fenntartása érdekében szükség szerinti mértékű esetvitelt (szociális munkát).

(3)641 A 3. § (4a) bekezdése szerinti hajléktalan személyek esetében az ellátás keretében kizárólag lakhatási szolgáltatás és tisztálkodási lehetőség biztosítható.

(4)642 A (2) bekezdés a) pontja szerinti lakhatási szolgáltatás az intézmény épületén belül vagy külső férőhelyeken biztosítható.

(5)643 A (2) bekezdés a) pontja szerinti lakhatási szolgáltatás időtartama nem haladhatja meg a három évet.

(6)644 A (2) bekezdés b) pontja szerinti, önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges mértékű esetvitelt (szociális munkát) a 94/C. § szerinti megállapodásban kell meghatározni.

85. §645 Külső férőhelyen nyújtott lakhatási szolgáltatás nappali melegedőhöz kapcsolódóan is létrehozható olyan településen, ahol a települési önkormányzat nem köteles átmeneti szállás biztosítására. A nappali intézmények mellett létrehozott külső férőhelyek a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás igénybevétele szempontjából egy tekintet alá esnek az átmeneti szállás mellett működő külső férőhelyekkel.

Lakóotthonok

85/A. §646 (1)647 A lakóotthon olyan nyolc-tizenkettő, a külön jogszabályban meghatározott esetben tizennégy pszichiátriai beteget vagy fogyatékos személyt – ideértve az autista személyeket is –, illetőleg szenvedélybeteget befogadó intézmény, amely az ellátást igénybevevő részére életkorának, egészségi állapotának és önellátása mértékének megfelelő ellátást biztosít.

(2) A lakóotthonok típusai a következők:

a) fogyatékos személyek lakóotthona;

b) pszichiátriai betegek lakóotthona;

c) szenvedélybetegek lakóotthona.

(3) A lakóotthoni ellátás formái:

a) fogyatékos személyek lakóotthona esetében,

aa) rehabilitációs célú lakóotthon,

ab) ápoló-gondozó célú lakóotthon;

b) pszichiátriai, illetve szenvedélybetegek lakóotthona esetében rehabilitációs célú lakóotthon.

(4) A rehabilitációs célú lakóotthonba az a személy helyezhető el,

a) aki intézményi elhelyezés során felülvizsgálatban részt vett, és a felülvizsgálat eredménye, illetve a gondozási terv és egyéni fejlesztés alapján lakóotthoni elhelyezése az önálló életvitel megteremtése érdekében indokolt;

b) aki családban él és képességei fejlesztése, valamint ellátása lakóotthoni keretek között biztosítható és rehabilitációja családjában nem oldható meg;

c) az a)–b) pontban meghatározottakon túl önellátásra legalább részben képes;

d) lakóotthonba kerülése időpontjában a tizenhatodik életévét már betöltötte, de a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt még nem.

(5)648 A fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthonába – intézményből történő elhelyezés esetén a felülvizsgálat és az egyéni fejlesztés eredményeire figyelemmel – a fogyatékosság jellegétől és súlyosságától függetlenül helyezhető el fogyatékos személy, figyelemmel a (4) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott rendelkezésre. A nagykorú fogyatékos személy fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthonában történő elhelyezésének feltétele a benyújtott orvosi dokumentáció felhasználásával lefolytatott alapvizsgálat elvégzése.

(6)649 Az ápoló-gondozó célú lakóotthon az ellátottnak teljes körű ellátást biztosít.

Az egyes intézményi szolgáltatások integrált szervezeti formában történő megszervezése650

85/B. §651 Az e törvényben meghatározott intézménytípusok által biztosított szolgáltatás megszervezhető önálló, illetve – jogszabályban meghatározott – integrált szervezeti formában.

85/C. §652

IV. CÍM

A személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek

86. §653 (1) A települési önkormányzat köteles biztosítani

a)654 a családsegítést, ha polgármesteri hivatalt működtet vagy a közös önkormányzati hivatal székhelye a településen van,

b) étkeztetést,

c) házi segítségnyújtást,

d) állandó lakosainak számától függően a (2) bekezdés szerinti szociális szolgáltatásokat,

e)655 az a)–d) pontban nem említett szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést.

(2)656 Az a települési önkormányzat, amelyiknek területén

a)657

b) háromezer főnél több állandó lakos él, az a) pont szerinti alapszolgáltatást és idősek nappali ellátását,

c) tízezer főnél több állandó lakos él, az a)–b) pont szerinti alapszolgáltatásokat és a b) pontban nem említett nappali ellátást,

d)658 harmincezer főnél több állandó lakos él, az a)–c) pont szerinti szociális szolgáltatásokat, időskorúak gondozóházát, éjjeli menedékhelyet, hajléktalan személyek átmeneti szállását

köteles biztosítani.

(3)659

(4)660 A fővárosi kerületi önkormányzat biztosítja az (1) és (2) bekezdés szerinti szociális szolgáltatásokat, a 88. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével. A fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében az (1) és (2) bekezdés szerinti szolgáltatásokat a fővárosi önkormányzat biztosítja.

87. §661

88. §662 (1) Az állam az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv útján köteles gondoskodni

a) a harmincezer főnél nagyobb állandó lakosságszámú településeken a fogyatékos személyek gondozóháza, a pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek átmeneti otthona megszervezéséről és fenntartásáról,

b) a fővárosban a pszichiátriai betegek, a szenvedélybetegek, fogyatékos személyek szakosított ellátásának a megszervezéséről és fenntartásáról,

c) a megye területén a szakosított ellátások megszervezéséről és fenntartásáról, azzal, hogy a megyei jogú város területére is kiterjedően köteles gondoskodni azokról az ellátásokról, amelyek megszervezésére a megyei jogú város a 90. § (2) bekezdése alapján nem köteles,

d)663 a megye területén a támogatott lakhatás megszervezéséről és fenntartásáról,

e)664 a fejlesztő foglalkoztatásról.

(2) A fővárosi önkormányzat köteles gondoskodni

a) idősek otthonának, a hajléktalanok otthonának, a hajléktalan személyek rehabilitációs intézményének,

b) a fővárosban – ha a kerületi önkormányzattal másként nem állapodik meg – a hajléktalanok éjjeli menedékhelyének és átmeneti szállásának

megszervezéséről és fenntartásáról.

(3) A fővárosi önkormányzat által fenntartott szakosított ellátást nyújtó intézmények ellátási területe az egész fővárosra kiterjed.

88/A. §665

89. § (1)666 A települési önkormányzatok ellátási kötelezettsége a település lakosságára, valamint a településen életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanokra terjed ki, kivéve, ha az intézményt társulás keretében más önkormányzattal közösen tartják fenn, vagy az intézménnyel nem rendelkező önkormányzattal kötött szerződésben a fenntartó az ellátást más önkormányzat lakosaira kiterjedően is vállalta.

(2) Ha az (1) bekezdésben foglaltak szerint az intézmény ellátási területe a fenntartó önkormányzat illetékességi területét meghaladja, az intézmény keretében nyújtott szolgáltatásokat — eltérő megállapodás hiányában — valamennyi beutalt részére azonos feltételekkel kell biztosítani.

(3) A (2) bekezdést kell alkalmazni a intézményi ellátás megszüntetése esetén is.

90. §667 (1)668

(2)669 A megyei jogú város saját területén köteles az alapszolgáltatási feladatokat, éjjeli menedékhelyet, hajléktalan személyek átmeneti szállását, idősek otthonát, valamint – amennyiben a lakossági szükségletek indokolják – hajléktalanok otthonát és hajléktalan személyek rehabilitációs intézményét megszervezni és fenntartani. Az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv azonban a megyei jogú város lakosainak ellátását erre hivatkozva nem tagadhatja meg.

(3) Az ellátási kötelezettséggel nem rendelkező önkormányzat a szolgáltatása megszervezéséhez kapcsolódóan helyi rendeletében meghatározhatja, hogy csak saját települése lakosai részére biztosítja az ellátást. Az intézményt fenntartó önkormányzat az intézménnyel nem rendelkező önkormányzat kérése alapján a település lakosainak ellátását nem tagadhatja meg, ha e törvény hatálybalépésekor már az ellátást biztosította a másik település lakosai számára.

(4)670 A szociális szolgáltatást a helyi önkormányzat, az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv, illetve a társulás más helyi önkormányzattal vagy társulással kötött megállapodás útján is biztosíthatja. A megállapodásban rögzíteni kell a szociális szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szabályokat és az ellátottak után fizetendő hozzájárulás mértékét.

90/A. §671 A szociális hatóság az e törvényben meghatározott ellátási kötelezettségek teljesítését folyamatosan figyelemmel kíséri, és amennyiben az önkormányzat, illetve az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv az ellátási kötelezettségéből adódó feladatainak, különösen fenntartói feladatának, illetve az önkormányzat a szolgáltatástervezési koncepció elkészítésének nem tesz eleget, megfelelő határidő tűzésével felszólítja a feladat teljesítésére.

91. §672 (1)673 A helyi önkormányzat ellátási kötelezettségének a szociális szolgáltatást nyújtó

a) szolgáltató, intézmény fenntartásával, vagy

b) szolgáltatót, intézményt fenntartó önkormányzati társulásban történő részvétellel, vagy

c) szolgáltatót, intézményt működtető fenntartóval létrejött – a szociális szolgáltatás nyújtásának a helyi önkormányzattól vagy a társulástól történő átvállalásáról szóló – 90. § (4) bekezdése szerinti megállapodás, illetve ellátási szerződés megkötésével

tehet eleget.

(2)674 Az állam fenntartói feladatainak elllátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv 88. § (1) bekezdése szerinti ellátási kötelezettségének a szociális szolgáltatást nyújtó

a) szolgáltató, intézmény fenntartásával, vagy

b) szolgáltatót, intézményt működtető fenntartóval létrejött – a szociális szolgáltatás nyújtásának átvállalásáról szóló – 90. § (4) bekezdése szerinti megállapodás, illetve ellátási szerződés megkötésével

tehet eleget.

(3)675 A (2) bekezdés a) pontja szerinti szolgáltató, intézmény létrehozásához, átszervezéséhez és megszüntetéséhez a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter előzetes jóváhagyása szükséges.

(4)676

(5)677 A (3) bekezdés szerinti jogkörében a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter az adott megye, város szolgáltatástervezési koncepciójában foglaltak figyelembevételével, az elérhető szolgáltatások és az adott szolgáltatás iránti társadalmi szükséglet alapján dönt.

92. § (1)678 A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról

a)679 a fenntartó önkormányzat,

b)680 ha a fenntartó önkormányzati társulás, akkor a társulási megállapodásban megjelölt székhely szerinti vagy az erre kijelölt települési önkormányzat a társulási megállapodásban meghatározottak szerint

rendeletet alkot.

(2)681 Ha törvény másként nem rendelkezik, a fenntartó önkormányzat az (1) bekezdés szerinti rendeletben szabályozza

a) az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodás formáit;

b) az önkormányzat által biztosított ellátás igénybevételére irányuló kérelem benyújtásának módját;

c) azt, hogy az intézményvezető milyen esetekben köteles külön eljárás nélkül ellátást nyújtani;

d) azt, hogy külön eljárás keretében milyen esetekben biztosítható ellátás;

e) az ellátás megszüntetésének eseteit és módjait;

f) a személyes gondoskodásért fizetendő térítési díjak mértékét, a fizetésre kötelezettek körét, a térítési díj csökkentésének, illetve elengedésének eseteit és módjait;

g)682 az intézményvezető és az ellátást igénybe vevő között kötendő megállapodással összefüggő kérdéseket;

h)683

(2a)684 Az állam 88. § (1) bekezdése szerinti ellátási kötelezettsége esetében az (1) bekezdésben és a (2) bekezdés b)–g) pontjában foglaltakat az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv határozza meg.

(3)685 A legalább kétezer lakosú települési önkormányzat a településen, fővárosban élő szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében – jogszabályban meghatározottak szerint – szolgáltatástervezési koncepciót készít. Amennyiben a települések egyes szociális feladataikat társulás keretében látják el, e szolgáltatások tekintetében a szolgáltatástervezési koncepciót a társulás készíti el.

(4)686

(5)687

(6)688

(6a)689 A megye, a főváros területén működő egyházi fenntartók és nem állami fenntartók kötelesek együttműködni és adatot szolgáltatni a koncepció készítése során.

(7)690

(8)691

(9)692

(10)693

V. CÍM

A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény fenntartójának feladat- és jogköre

92/A. §694 (1)695 Egy szolgáltatónak, intézménynek egy fenntartója van.

(2)696

(3) A fenntartó köteles biztosítani a szociális intézmény folyamatos működésének feltételeit, amelyhez az állam szociális szakmai programok meghirdetésével nyújt segítséget a 131. § szerint.

(4)697

92/B. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény állami fenntartója

a)698 konkrét összegben meghatározza az intézményi térítési díjat;

b) ellenőrzi az intézmény működésének törvényességét;

c) jóváhagyja az intézmény szervezeti és működési szabályzatát, szakmai programját, valamint a szakosított ellátást nyújtó intézmény esetében a házirendet;

d) ellenőrzi és évente egy alkalommal értékeli a szakmai munka eredményességét;

e) gondoskodik a szakemberek képzéséről, továbbképzéséről;

f) az intézmény vezetője tekintetében gyakorolja a munkáltatói jogokat;

g) gondoskodik az érdekképviseleti fórum megalakításáról;

h) kikéri az ellátottak országos érdekképviseleti szervezete területileg illetékes szervének véleményét az intézmény működését érintő lényeges döntés meghozatala előtt. Lényeges döntéshozatalnak minősül különösen az intézmény megszüntetése, az intézményi típus, forma megváltoztatása;

i)699 szolgáltatástervezési koncepciót készít – figyelemmel a 92. § (3) bekezdésére – az általa működtetett szociális szolgáltatások és intézmények vonatkozásában;

j)700 a rehabilitációs intézmény, a hajléktalanok otthona és a rehabilitációs célú lakóotthon kivételével tartós bentlakásos intézmény esetén meghatározza azokat a férőhelyeket, amelyek belépési hozzájárulás megfizetése esetén tölthetők be, és konkrét összegben megállapítja a belépési hozzájárulást.

(2) Az állami fenntartó a szervezeti és működési szabályzat, a házirend, valamint a szakmai program jóváhagyását megtagadja, ha az nem felel meg az e törvényben, valamint a külön jogszabályban előírt feltételeknek.

(3) Az állami fenntartó ha az intézmény működésének ellenőrzése során jogszabálysértést állapít meg, intézkedik annak megszüntetéséről.

92/C. §701 (1)702 Az egyházi fenntartója és a nem állami fenntartó a 92/B. § (1) bekezdésének a), e), f), h) és j) pontjában meghatározott feladatokon túl

a) gondoskodik az intézmény szervezeti és működési szabályzatának, szakmai programjának, szakosított ellátást nyújtó intézmény esetében házirendjének elkészítéséről,

b) biztosítja az intézmény gazdálkodásának és működésének törvényességét.

(2)703

(3)704

(4)705

(5)706 Ha a tartós bentlakást nyújtó egyházi fenntartású vagy nem állami fenntartású intézmény ellenőrzése során megállapításra kerül, hogy az intézmény fenntartója nem tesz eleget az intézmény működésére vonatkozó jogszabályi követelményeknek, a működést engedélyező szerv intézkedik a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás visszatartása iránt. A visszatartás mértéke, ha az egyházi fenntartó és a nem állami fenntartó

a)707

b)708

c)709 fenntartásában lévő szociális intézmény olyan szociális szolgáltatást nyújt, amely nincs véglegessé vált döntéssel bejegyezve a szolgáltatói nyilvántartásba, a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás nyolc százaléka,

d)710 nem biztosítja a kötelező gyógyszerkészletet vagy gyógyászati segédeszközt, az éves központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás nyolc százaléka.

(6)711 Amennyiben a működést engedélyező szerv több – az (5) bekezdésben megjelölt – jogszabálysértő körülményt észlel, a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás visszatartásának mértéke legfeljebb az éves központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás 15 százaléka.

(7)712 A visszatartott központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás akkor illeti meg az egyházi fenntartót és a nem állami fenntartót, ha a visszatartásra okot adó körülményt megszünteti

VI. CÍM

A működési nyilvántartás

92/D. §713 (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységet végző, valamint a javítóintézetben szakmai munkakörben dolgozó és a képesítési előírásoknak megfelelő szakképesítéssel rendelkező személy (a továbbiakban: személyes gondoskodást végző személy) a külön jogszabályban meghatározottak szerint szakmai továbbképzésben vesz részt.

(2)714 A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységet végző, vezetői megbízással rendelkező személyek jogszabályban meghatározottak szerint vezetőképzésen vesznek részt.

(3)715 A vezetőképzést végző szervezetet a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter jelöli ki.

(4)716 Megszüntethető – az Mt. 66. § (2) bekezdése, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 30. §-a (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozással – annak a személyes gondoskodást végző személynek a munkaviszonya, illetve közalkalmazotti jogviszonya, aki a továbbképzési kötelezettséget a külön jogszabályban meghatározott időtartam alatt nem teljesíti.

92/E. § (1)717 A személyes gondoskodást végző személy e törvényben meghatározott adatait működési nyilvántartásba kell venni.

(2)718 A működési nyilvántartás célja a személyes gondoskodást végző személy továbbképzésének és a vezetői megbízással rendelkező személyek képzésének megszervezése, valamint a képzési követelmények teljesítésének ellenőrzése.

(3)719 A szociális személyes gondoskodást, valamint a gyermekjóléti, gyermekvédelmi személyes gondoskodást végző személy esetében a működési nyilvántartást a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szerv vezeti.

92/F. § (1) A működési nyilvántartás az alábbi adatokat tartalmazza:

a)720 a személyes gondoskodást végző személy természetes személyazonosító adatai;

b) a munkahely megnevezése és címe;

c) a személyes gondoskodást végző személy által betöltött munkakör megnevezése, a foglalkoztatás kezdő időpontja;

d) a megszerzett szakképesítés megnevezése, az erről kiállított oklevél, bizonyítvány száma, a kiállítás helye és időpontja, továbbá a kiállító intézmény megnevezése;

e)721 a jogszabály által előírt továbbképzés, vezetőképzés elvégzésének, illetve szakvizsga letételének adatai.

(2) A szociális, gyermekjóléti, továbbá gyermekvédelmi intézmény (a továbbiakban együtt: munkáltató) bejelenti a működési nyilvántartást vezető szervnek

a) a személyes gondoskodást végző személy foglalkoztatását az (1) bekezdésben megjelölt adatok közlésével, továbbá

b) a nyilvántartásba vett adatokban bekövetkezett változást.

(3) A munkáltató az adatbejelentést a foglalkoztatás megkezdésétől, illetőleg az adatváltozás időpontjától számított 30 napon belül teszi meg.

(4) A személyes gondoskodást nem intézményi keretek között végző személy adatainak az (1) bekezdés szerinti nyilvántartására a (2) bekezdés rendelkezései irányadók azzal az eltéréssel, hogy a munkáltató bejelentési kötelezettségének a személyes gondoskodást végző személy tesz eleget.

92/G. § (1) Törölni kell a nyilvántartásból annak a személynek az adatait, aki

a) elhunyt,

b) foglalkozása gyakorlásától eltiltó jogerős bírósági határozat hatálya alatt áll,

c)722 már nem áll munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban az intézménnyel.

(2)723

92/H. §724 A működési nyilvántartásból adatok a nyilvántartásba vett személy, a munkáltató, valamint a továbbképzést, vezetőképzést szervező, továbbá – az adatvédelmi jogszabályok megtartásával – tudományos, statisztikai feldolgozást végzők részére továbbíthatók.

92/I. §725

Az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzék

92/J. §726 A Kormány által erre kijelölt szerv a szakértői tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező személyekről a Gyvt. szerint névjegyzéket vezet. A szociális szakmai programok értékelésében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján szociálpolitikai szakértői tevékenység folytatására jogosult, engedéllyel rendelkező szakértő vehet részt.

VII. CÍM727

Szolgáltatói nyilvántartás és a szolgáltatók, intézmények ellenőrzése

92/K. § (1)728 Szociális szolgáltatást a jogszabályokban előírt feltételek teljesítése esetén bármely fenntartó biztosíthat, ha az általa fenntartott szociális szolgáltató, szociális intézmény (székhely, telephely) véglegessé vált döntéssel be van jegyezve a szolgáltatói nyilvántartásba.

(2)729 A szolgáltatói nyilvántartás tartalmazza

a) a fenntartó nevét, székhelyét, adószámát és típusát,

b) a fenntartó és a szociális szolgáltató, szociális intézmény (székhely, telephely) telefonszámát, telefaxszámát, elektronikus levélcímét, honlapjának címét, valamint kapcsolattartójának nevét, beosztását, telefonszámát és elektronikus levélcímét,

c) a szociális szolgáltató, szociális intézmény (székhely, telephely) és az általa nyújtott szociális szolgáltatás kormányrendeletben meghatározott adatait.

(3)730 A szolgáltatói nyilvántartás hatósági nyilvántartás, amely közhitelesen tanúsítja a (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti adatokat.

(4)731 A szolgáltatói nyilvántartásból törölt és a módosított adatokat a szolgáltatói nyilvántartás történeti állományába kell helyezni. A történeti állományba helyezett,

a) a (2) bekezdés b) pont szerinti adatokat a történeti állományba helyezést követő egy év elteltével,

b) a (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti adatokat a szociális szolgáltatónak, szociális intézménynek (székhelynek, telephelynek) a szolgáltatói nyilvántartásból való törlését követő tíz év elteltével

kell törölni.

(4a)732 A szolgáltatói nyilvántartás adatai a Gyvt.-ben meghatározottak kivételével nyilvánosak, és a történeti állományba tartozó adatok kivételével a Szociális Ágazati Portálon hozzáférhetők.

(4b)733

(4c)734 A szociális szolgáltatót, szociális intézményt (székhelyet, telephelyet) a jogszabályokban és a szolgáltatói nyilvántartásban foglaltaknak megfelelően kell működtetni, amelyet a működést engedélyező szerv ellenőriz. Ha a szociális szolgáltató, szociális intézmény (székhely, telephely) működése nem felel meg a jogszabályokban vagy a szolgáltatói nyilvántartásban foglaltaknak, a működést engedélyező szerv

a) a VIII. címben foglaltak szerint szociális igazgatási bírságot szabhat ki,

b) kormányrendeletben foglaltak szerint a szolgáltatói nyilvántartás adatait módosíthatja,

c) kormányrendeletben foglaltak szerint a szociális szolgáltatót, szociális intézményt (székhelyet, telephelyet) a szolgáltatói nyilvántartásból törölheti, és kötelezheti a fenntartót a szociális szolgáltatások nyújtásának megszüntetésére, illetve

d) alkalmazhatja a kormányrendeletben meghatározott egyéb jogkövetkezményeket.

(4d)735 A szolgáltatói nyilvántartásra vonatkozó hatósági eljárásokban a fenntartó a kérelmeket, a kérelemhez csatolandó iratokat és nyilatkozatokat, valamint a működést engedélyező szervnek benyújtandó más iratokat elektronikus úton nyújtja be, a működést engedélyező szerv felé fennálló, jogszabályban meghatározott bejelentési kötelezettségét elektronikus úton teljesíti, a működést engedélyező szerv a döntéseit és az ellenőrzés megindításáról szóló értesítéseit elektronikus úton közli. A fenntartó meghatalmazotti képviselőjének adott meghatalmazás papíralapon is benyújtható.

(4e)736

(4f)737

(4g)738

(5)739 Az intézményben ellátottak száma egyetlen napon sem haladhatja meg

a)740 nappali intézmény esetén – a nappali melegedő kivételével – a szolgáltatói nyilvántartásba véglegessé vált döntéssel bejegyzett férőhelyszám száztíz százalékát,

b)741 bentlakásos intézmény esetén a szolgáltatói nyilvántartásba véglegessé vált döntéssel bejegyzett férőhelyszám százöt százalékát,

éves átlagban pedig a férőhelyszám száz százalékát. Ha az intézményben egymást követő hatvan napot meghaladóan a szolgáltatói nyilvántartásba véglegessé vált döntéssel bejegyzett férőhelyszámnál több személyt látnak el, a fenntartó köteles kérelmezni a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítását.

(6)742 Házi segítségnyújtás és a szociális étkeztetés esetében az ellátottak száma éves átlagban nem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásba véglegessé vált döntéssel bejegyzett ellátotti létszám száz százalékát.

(6)743

(7)744 A működést engedélyező szerv a működés személyi és tárgyi feltételeinek, a működés jogszerűségének, a szociális szolgáltatásra való jogosultság megállapításának, illetőleg az intézményi jogviszonyra vonatkozó szabályok megtartásának ellenőrzése érdekében, az ahhoz szükséges mértékben

a)745 megismerheti és kezelheti az ellátott, törvényes képviselője, az ellátott tartására jogszabály, szerződés vagy bírósági határozat alapján köteles személy, a térítési díjat, az egyszeri hozzájárulást megfizető és a belépési hozzájárulás megfizetését vállaló személy, továbbá a szolgáltató, intézmény alkalmazottjának a személyes adatait,

b)746 betekinthet a szolgáltató, intézmény létrehozásával, működésével és megszűnésével, illetve az intézményi jogviszony keletkezésével, fennállásával és megszűnésével összefüggő iratokba, kérheti azok bemutatását, azokról másolatot készíthet, illetve azokat zár alá veheti.

(8)747 A Szociális Ágazati Portálon – a (9) bekezdésben meghatározott módon – közhírré kell tenni

a) a működést engedélyező szerv végleges határozatát és a fenntartóval kötött hatósági szerződését, ha a szociális szolgáltató, szociális intézmény (székhely, telephely) személyi vagy tárgyi feltételeinek hiánya miatt jogkövetkezményt állapított meg, vagy a fenntartóval hatósági szerződést kötött,

b) a működést engedélyező szerv végleges határozatát és a fenntartóval kötött hatósági szerződését, ha a 92/L. § (1) bekezdés a), b) vagy e)–k) pontjában meghatározott jogsértés miatt jogkövetkezményt állapított meg, vagy a fenntartóval hatósági szerződést kötött,

c) az a) és b) pont szerinti ügyben a jogorvoslat vagy megismételt eljárás során hozott, és a közhírré tett döntés érdemében változást eredményező hatósági döntést vagy bírósági határozatot.

(9)748 A hatósági döntésről és a hatósági szerződésről közhírré tett dokumentumnak tartalmaznia kell

a)749 a közhírré tétel napját és a (8) bekezdés szerinti jogcímét,

b) az eljáró működést engedélyező szerv megnevezését,

c) az ügy számát és tárgyát,

d) a 92/L. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogsértés esetén

da) a szolgáltatást nyújtók nevét,

db) a nyújtott szolgáltatás megnevezését,

dc) a szolgáltatásnyújtás helyét, és

dd) a megállapított jogkövetkezményeket,

e) a d) pontban nem említett jogsértés esetén

ea) a fenntartó nevét, székhelyét és adószámát,

eb) a szociális szolgáltató, szociális intézmény (székhely, telephely) címét és ágazati azonosítóját,

ec) a jogsértéssel érintett szolgáltatás megnevezését,

ed) a megállapított tényállást,

ee) a megsértett jogszabályi rendelkezések megjelölését, és

ef)750 a hatósági döntésben megállapított jogkövetkezményeket, illetve a fenntartó által a hatósági szerződésben vállalt kötelezettségeket, a szerződésszegés jogkövetkezményeit és azok alkalmazásának időpontját,

f)751

g) a döntéssel szembeni jogorvoslati eljárás tényét, valamint

h) a jogorvoslat vagy megismételt eljárás során hozott hatósági döntés vagy bírósági határozat esetén a hatósági döntést vagy bírósági határozatot, és annak rövid indokolását.

(10)752 A Szociális Ágazati Portálról a közhírré tett dokumentumot

a) a szociális szolgáltató, szociális intézmény (székhely, telephely) szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzését követően haladéktalanul el kell távolítani, ha a 92/L. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogsértő állapot a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzéssel szűnik meg,

b) a jogsértő állapot megszűnését követő öt év elteltével kell eltávolítani, ha a 92/L. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogsértő állapot nem a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzéssel szűnik meg,

c)753 az a) és b) pontban nem említett esetben a jogsértés időpontját, illetve a jogsértő állapot megszűnését, de legkorábban a közhírré tételt követő egy év elteltével kell eltávolítani.

VIII. CÍM754

Szociális igazgatási bírság

92/L. § (1) A működést engedélyező szerv szociális igazgatási bírságot (a továbbiakban: bírság) szabhat ki

a)755 szociális szolgáltatást a szolgáltatói nyilvántartásba véglegessé vált döntéssel történő bejegyzés nélkül vagy a szolgáltatói nyilvántartásból történő, végrehajtható törlést követően nyújtó, illetve ilyen szolgáltatást működtető vagy szervező személlyel, szervezettel és az ilyen szervezet nevében – különösen a szolgáltatás iránt érdeklődőknél, illetve az igénybe vevőknél – eljáró személlyel szemben,

b) a fenntartóval, a jogsértés során a fenntartó nevében eljáró személlyel, illetve a szociális szolgáltató, intézmény vezetőjével szemben, ha a fenntartó, illetve a szociális szolgáltató, intézmény az ellátottak e törvényben biztosított valamely jogát megsérti, így különösen, ha az ellátottak, törvényes képviselőik, illetve az ellátotti érdek-képviseleti szervek felé fennálló tájékoztatási, bejelentési kötelezettséget megszegik, az ellátottat vagy az ellátotti érdekképviseleti szervet akadályozzák jogai gyakorlásában, illetve abban, hogy a működést engedélyező szervhez, más hatósághoz vagy az ellátottjogi képviselőhöz forduljon, vagy a szociális szolgáltató, intézmény vezetője, illetve a fenntartó a panaszt határidőben nem vizsgálja ki,

c)756 a fenntartóval és a fenntartó nevében eljárni jogosult személlyel szemben, ha a fenntartó a jogszabályban előírt határidőben nem kéri a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítását vagy a szociális szolgáltatónak, szociális intézménynek (székhelynek, telephelynek) a szolgáltatói nyilvántartásból történő törlését,

d) ha jogszabály kivételt nem tesz, a fenntartóval és a fenntartó nevében eljárni jogosult személlyel szemben, ha a fenntartó a működést engedélyező szerv felé fennálló, jogszabályban meghatározott bejelentési kötelezettségét határidőben nem teljesíti,

e) a szociális szolgáltató, intézmény vezetőjével vagy – ha a feltételeket a fenntartó nem biztosítja – a fenntartóval szemben, ha a szociális szolgáltató, intézmény nem nyújtja azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az engedélyezett szociális szolgáltatásra vonatkozó jogszabályok alapján nyújtania kell,

f)757 az állami fenntartó által fenntartott (a továbbiakban: állami fenntartású) szociális szolgáltató, intézmény vezetőjével szemben, ha a 94/C. § vagy a 2011. január 1-jét megelőzően hatályos 94/B. § szerinti megállapodás, annak módosítása vagy a szociális szolgáltató, intézmény vezetője által történő megszüntetése jogszabályba ütközik,

g)758 az egyházi fenntartóval, nem állami fenntartóval, valamint a 94/C. §, illetve a 2011. január 1-jét megelőzően hatályos 94/D. § szerinti megállapodás megkötése, módosítása, illetve megszüntetése során az egyházi fenntartó vagy a nem állami fenntartó nevében eljáró személlyel szemben, ha a megállapodás, annak módosítása vagy a fenntartó által történő megszüntetése jogszabályba ütközik,

h) a fenntartóval szemben, ha – térítésmentes szociális szolgáltatások kivételével – intézményi térítési díjat nem állapít meg,

i) a szociális szolgáltató, intézmény vezetőjével vagy – ha a személyi térítési díjat, illetve a költőpénzt a fenntartó állapította meg – a fenntartóval szemben, ha a személyi térítési díj, illetve a költőpénz megállapítására vagy összegére vonatkozó szabályokat megszegik,

j)759 a fenntartóval, valamint állami fenntartású intézmény esetén a szociális szolgáltató, intézmény vezetőjével, egyházi fenntartású vagy nem állami fenntartású intézmény esetén a 94/C. §, illetve a 2011. január 1-jét megelőzően hatályos 94/D. § szerinti megállapodás megkötése, módosítása, illetve megszüntetése során a fenntartó nevében eljáró személlyel szemben, ha az egyszeri hozzájárulás megállapítására, összegére, megfizetésére vagy visszafizetésére, vagy a belépési hozzájárulás megállapítására, összegére, megfizetésére, közzétételére vagy visszafizetésére vonatkozó szabályokat megszegik,

k) a fenntartóval és a nevében vagyoni előnyt kérő személlyel szemben, valamint azzal a személlyel, szervezettel szemben, amelynek a vagyoni előnyt nyújtották, ha a 119/A. § szerinti tilalmat megsértik.

l)760 az intézményvezetővel, ennek hiányában a gondozási szükséglet vizsgálatát tényleges végző személlyel szemben, ha házi segítségnyújtás esetén nem a valóságnak megfelelően állapította meg, hogy az ellátott számára szociális segítés vagy személyi gondozás indokolt-e, vagy nem a valóságnak megfelelően állapította meg a gondozási szükséglet – az értékelő adatlap szerinti – fokozatát,

m)761 a fejlesztő foglalkoztatást nyújtó szociális szolgáltató, intézmény vezetőjével szemben, ha a fejlesztő foglalkoztatási jogviszonyban történő fejlesztő foglalkoztatásra nem a munkaalkalmassági vizsgálat során kiállított szakvéleménynek megfelelően vagy e szakvélemény hiányában kerül sor,

n)762 a fejlesztő foglalkoztatást nyújtó szociális szolgáltató, intézmény vezetőjével szemben, ha a fejlesztő foglalkoztatás során megsértik a 99/B–99/D. §-okban foglaltakat.

(2)763

(3)764 A kincstár bírságot szabhat ki a fenntartóval szemben, ha az országos jelentési rendszerbe történő bejelentési kötelezettségét határidőben részben vagy egészben nem teljesíti, vagy valótlan adatot szolgáltat.

(4)765 Nem szabható ki bírság, ha a jogsértő magatartás megvalósulásától, illetve a jogsértő állapot megszűnésétől számított öt év eltelt, vagy a (3) bekezdés szerinti esetben a hibás vagy hiányos adatról – az adatszolgáltatással megegyező módon – a fenntartó vagy a szociális szolgáltató, szociális intézmény értesítette a kincstárt.

(5) A szociális szolgáltató, intézmény vezetőjére vonatkozó rendelkezéseket arra a személyre is alkalmazni kell, aki a szociális szolgáltató, intézmény vezetőjének jogszabályban meghatározott azon feladatát ellátja, amelyből származó jog gyakorlásával, illetve kötelesség megszegésével a jogsértést elkövették.

(6)766 Az (1) bekezdés alapján bírság több jogsértés esetén halmozottan, illetve – a jogsértés jellegétől és a felelősség mértékétől függően – több személlyel, szervezettel szemben is kiszabható. A (3) bekezdés alapján bírságot a mulasztással érintett szociális szolgáltatók, intézmények, telephellyel rendelkező szociális szolgáltató, intézmény esetén a mulasztással érintett ellátást nyújtó székhely és a mulasztással érintett telephelyek száma szerint halmozottan is kiszabható, további halmazatban történő megállapításnak nincs helye.

(7) Ha a bírsággal sújtott személy vagy szervezet a megállapított határidőn belül nem intézkedik a jogellenesség megszüntetése érdekében, a bírság ismételten kiszabható.

(8) A bírság más jogkövetkezményekkel egyidejűleg is alkalmazható.

92/M. §767 (1) A 92/L. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a bírság legalacsonyabb összege 250 000 forint, legmagasabb összege 1 000 000 forint.

(2) A 92/L. § (3) bekezdése szerinti esetben a bírság legmagasabb összege 50 000 forint.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben nem említett esetben a bírság legmagasabb összege 200 000 forint.

(4) A bírság összegét az eset összes körülményeire, így különösen a jogsértés súlyára, a jogsértéssel okozott érdeksérelem nagyságára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására és – fenntartóra kiszabott bírság esetén – a bírság megfizetésének az ellátás színvonalára gyakorolt hatására tekintettel kell meghatározni.

V. Fejezet

AZ INTÉZMÉNYI JOGVISZONY

I. CÍM

Általános szabályok

Az ellátás igénybevételének módja

93. §768 (1)769 A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője szóbeli vagy írásbeli kérelmére, indítványára történik.

(2)770 Ha az ellátást igénylő személy cselekvőképtelen kiskorú vagy a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt áll, a kérelmet vagy indítványt – az érintett személy véleményét lehetőség szerint figyelembe véve – a törvényes képviselője terjeszti elő. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében a szociális ellátás igénybevételével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott személy a kérelmét, indítványát a törvényes képviselőjének beleegyezésével terjesztheti elő.

(3)771 Ha a törvényes képviselő ideiglenes gondnok, intézményi elhelyezésre vonatkozó kérelméhez, indítványához a gyámhatóság előzetes jóváhagyása szükséges.

(4)772 A kiskorúság miatt korlátozottan cselekvőképes 16 és 18 év közötti személynek a szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátással és nappali ellátással összefüggésben tett jognyilatkozatához nem szükséges a törvényes képviselő beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása.

94. §773 (1)774 A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményi jogviszony keletkezését

a)775

b) a bíróság ideiglenes intézkedést tartalmazó végzése,

c) a bírói ítélet,

d)776 az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek esetében a gyámhatóság határozata (a továbbiakban a)–d) pont alattiak együtt: beutaló határozat),

e) a személyes gondoskodás iránti kérelemről dönteni jogosult személy intézkedése

alapozza meg.

(2)777 Pszichiátriai betegek ellátását biztosító bentlakásos intézményi szolgáltatás bíróság általi kötelező elrendelésére abban az esetben kerülhet sor, ha

a) a pszichiátriai beteg további fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, és saját lakóhelyére nem bocsátható vissza, mivel önmaga ellátására nem képes, ellátására alkalmas családtagja nincs, illetve

b) a korábban szociális vagy egészségügyi ellátásban részesült személy esetében tartós bentlakásos intézményi elhelyezés indokolt.

(3)778 Amennyiben az intézményi elhelyezés soron kívüliséget igényel, a bíróság a külön jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén soron kívüli elhelyezésről is dönthet.

94/A. §779 (1) Az állami fenntartású intézmény esetén a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás iránti kérelemről

a)780 a települési önkormányzat által fenntartott szociális szolgáltató, nappali és átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény esetében az intézményvezető,

b)781 a fővárosi önkormányzat által fenntartott tartós bentlakásos intézmény esetében, ha a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete eltérően nem rendelkezik, az intézményvezető,

c) a települési önkormányzat – ide nem értve a fővárosi önkormányzat – által fenntartott tartós bentlakásos intézmény esetében, ha a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete eltérően nem rendelkezik, az intézményvezető,

d)782

e)783 az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv által fenntartott szociális intézmény esetén az intézményvezető

dönt.

(2)784 Az intézményvezető a döntésről értesíti az ellátást igénylőt, illetve törvényes képviselőjét. Elutasítás esetén az értesítés írásban történik.

(3)785 Ha az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője az intézmény vezetőjének a (2) bekezdés szerinti döntését vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat. Ebben az esetben a fenntartó dönt az ellátás iránti kérelemről. A fenntartó döntésének felülvizsgálata bíróságtól kérhető.

(4) A tartós bentlakásos intézménybe történő beutaló határozat tartalmazza

a) az ellátást nyújtó intézmény megjelölését,

b) az intézményi ellátás időtartamát (határozott vagy határozatlan idejű megjelölését),

c)786 idősotthon esetében a gondozási szükséglet vizsgálatának eredményét.

A beutaló határozat egy példányának megküldésével az ellátást nyújtó intézmény vezetőjét is értesíteni kell.

94/B. §787 (1) Az állami fenntartású intézmény vezetője – a 20. § (2) bekezdése szerinti nyilvántartás alapján – az igények beérkezésének sorrendjében gondoskodik az ellátást igénylők elhelyezéséről.

(2) Ha az ellátást igénylő soron kívüli elhelyezését kezdeményezték, az intézményvezető dönt a soron kívüli elhelyezésre vonatkozó igény indokoltságáról, továbbá – több soron kívüli elhelyezésre vonatkozó igény esetén – az igények teljesítésének sorrendjéről.

94/C. §788 (1) Az ellátás igénybevételének megkezdése előtt

a) állami fenntartású intézmény (szolgáltató) esetén az intézményvezető (szolgáltató vezetője),

b)789 egyházi fenntartású és nem állami fenntartású intézmény (szolgáltató) esetén a fenntartó vagy az általa megbízott személy

az ellátást igénylővel, illetve törvényes képviselőjével írásban megállapodást köt.

(2) Nem kell az (1) bekezdés szerint megállapodást kötni

a) népkonyhán történő étkeztetés,

b) családsegítés,

c) falu- és tanyagondnoki szolgáltatás,

d) szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás,

e) utcai szociális munka,

f) hajléktalanok nappali melegedője,

g) hajléktalanok éjjeli menedékhelye,

h) ha az ellátás időtartama a 30 napot nem haladja meg, hajléktalanok átmeneti szállása

esetén.

(2a)790 Az (1) bekezdés szerinti megállapodás megkötéséhez az ellátást igénylő személy személyes jognyilatkozata szükséges, ha cselekvőképes vagy cselekvőképességében a szociális ellátások igénybevételével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott. A cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt álló személyt a megállapodás megkötését megelőzően meg kell hallgatni és véleményét a lehető legteljesebb mértékben figyelembe kell venni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti megállapodás tartalmazza

a) az ellátás kezdetének időpontját,

b)791 az intézményi ellátás időtartamát (a határozott vagy határozatlan időtartam megjelölését), szakápolási központ esetén a szakápolás határidejét,

c) az igénybevevő számára nyújtott szolgáltatások tartalmát,

d) a személyi térítési díj megállapítására, fizetésére vonatkozó szabályokat, amennyiben az ellátás térítésidíj-fizetési kötelezettséggel jár,

e) egyszeri hozzájárulás megfizetésének kötelezettsége esetén a hozzájárulás összegét, továbbá az annak beszámítására, teljes vagy részleges visszafizetésére vonatkozó szabályokat,

f)792 belépési hozzájárulás alkalmazása esetén a belépési hozzájárulás összegét, az azt megfizető személy megjelölését, a belépési hozzájárulás megfizetésére és visszafizetésére vonatkozó szabályokat,

g)793 az igénybevevő természetes személyazonosító adatait.

(4)794 Támogatott lakhatás esetén a megállapodás a (3) bekezdésben foglaltakon túl tartalmazza a 75. § (1) bekezdés d) pontja szerinti szolgáltatási elemek meghatározását. Ha a szükségletfelmérést kizárólag a szolgáltatási elemek változása miatt kell lefolytatni, azt az intézményvezető végzi el.

94/D. §795 Ha az egyházi fenntartó vagy a nem állami fenntartó a helyi önkormányzattal, társulással vagy állami szervvel ellátási szerződést kötött, és az ellátási szerződés hatálya alá tartozó esetben a szociális szolgáltatásra irányuló kérelmet elutasítja, az ellátást igénylőt és törvényes képviselőjét írásban köteles erről értesíteni. Ebben az esetben az ellátást igénylő és törvényes képviselője a döntés ellen a közléstől számított nyolc napon belül az ellátási szerződést megkötő helyi önkormányzathoz, társuláshoz vagy állami szervhez fordulhat. A helyi önkormányzat, a társulás vagy állami szerv dönt az ellátás iránti kérelemről. A döntés felülvizsgálata bíróságtól kérhető.

A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben ellátottak jogai

94/E. §796 (1)797 A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményi ellátást igénybe vevő ellátottnak joga van szociális helyzetére, egészségi és mentális állapotára tekintettel a szociális intézmény által biztosított teljes körű ellátásra, valamint egyéni szükségletei, speciális helyzete vagy állapota alapján az egyéni ellátás, szolgáltatás igénybevételére. Az alapszolgáltatásban részesülő számára az igénybe vett ellátáshoz kapcsolódó, az e törvényben meghatározott általános vagy speciális jogokat is biztosítani kell.

(2)798 A szociális szolgáltatások biztosítása során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. Az ellátást igénybevevő jövedelmi helyzetét csak a törvényben, illetve törvény felhatalmazása alapján készült kormányrendeletben meghatározott esetekben és feltételek mellett lehet vizsgálni.

(3) Az ellátást igénybevevőnek joga van az intézmény működésével, gazdálkodásával kapcsolatos legfontosabb adatok megismeréséhez. Ennek teljesítése érdekében az intézmény vezetője évente tájékoztatót készít az intézmény gazdálkodásáról és azt az intézményben jól látható helyen kifüggeszti, illetve szükség esetén szóban ad tájékoztatást az ellátást igénybevevő részére. A tájékoztató tartalmazza

a) az intézmény működési költségének összesítését,

b)799 a 115/A. § (1) bekezdése szerinti, térítésmentesen biztosított szolgáltatások kivételével az intézményi térítési díj havi összegét,

c)800 az egy ellátottra, támogatott lakhatás keretében nyújtott lakhatási szolgáltatás esetében az egy férőhelyre jutó havi önköltség összegét.

(4) A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény az általa biztosított szolgáltatást olyan módon végzi, hogy figyelemmel legyen az ellátást igénybevevőket megillető alkotmányos jogok maradéktalan és teljes körű tiszteletben tartására, különös figyelemmel

a) az élethez, emberi méltósághoz,

b) a testi épséghez,

c) a testi-lelki egészséghez

való jogra.

(5) Az ellátást igénybevevőt megilleti személyes adatainak védelme, valamint a magánéletével kapcsolatos titokvédelem. Az igénybevételi eljárás során különös figyelmet kell fordítani arra, hogy az ellátást igénylő adataihoz csak az arra jogosult személyek férjenek hozzá. Az intézményvezető köteles biztosítani továbbá, hogy az intézményi elhelyezés során az ellátott egészségi állapotával, személyes körülményeivel, jövedelmi viszonyaival kapcsolatos információkról más ellátást igénybevevő, valamint arra illetéktelen személy ne szerezhessen tudomást, különös figyelemmel az ellátást igénybevevő szociális rászorultságának tényére.

(6) Az intézmény nem korlátozhatja az ellátottat a személyes tulajdonát képező tárgyai, illetve mindennapi használati tárgyai használatában, kivéve a házirendben meghatározott azon tárgyak körét, amelyek veszélyt jelenthetnek az intézményben élők testi épségére. A veszélyeztető tárgyak körét, ezen tárgyak birtoklásának feltételeit, illetve ellenőrzését a házirend szabályozza. A korlátozás azonban nem érintheti a mindennapi használati tárgyakat.

(7) Az intézményvezetőnek gondoskodnia kell az ellátást igénybevevők intézménybe bevitt vagyontárgyainak, személyes tárgyainak és értékeinek megfelelő és – szükség esetén – biztonságos elhelyezéséről. Az intézmény a házirendben szabályozhatja – figyelemmel a raktározási és elhelyezési lehetőségekre – hogy az egyes ellátást igénybevevők milyen nagyságú, illetve milyen mennyiségű, az intézményi élethez szükséges, azzal összefüggő személyes tárgy intézménybe történő bevitelére jogosultak. Ezen kívül a vagyon- és értékmegőrzés nem korlátozható arra való hivatkozással, hogy az intézmény nem tud megfelelő feltételeket kialakítani a megőrzésre. Amennyiben az ellátást igénybevevőt korlátozzák a személyes tárgyainak bevitelében, erről az igénybevételhez kapcsolódó megállapodásban is rendelkezni kell.

(8) Ha az ellátást igénybevevő vagyontárgya vagy értéktárgya a megőrzés szempontjából speciális feltételeket igényel, az intézmény köteles segítséget nyújtani az ellátást igénybevevő részére a megfelelő elhelyezéshez, illetve annak igénybevételéhez vagy eléréséhez.

(9) Az ellátást igénybevevőnek joga van az intézményen belüli és intézményen kívüli szabad mozgásra, figyelemmel a saját és társai nyugalmára, biztonságára. Az intézmény házirendje meghatározza az intézményből történő távozás és visszatérés rendjét. Az ellátást igénybevevőnek az igénybevételi eljárás során részletes és pontos tájékoztatást kell adni az intézményen belüli és az eltávozás esetére kialakított szabályokról.

(10) Az ellátást igénybevevőnek joga van családi kapcsolatainak fenntartására, rokonok, látogatók fogadására. Az intézményvezető a házirendben szabályozott módon rendelkezhet a látogatás rendjéről, és meg kell határozni azokat az eseteket, amikor a látogatók látogatási időn kívül is kapcsolatot tarthatnak az ellátást igénybevevővel. A látogatók fogadása során figyelemmel kell lenni az intézményben élő más személyek nyugalmára.

(11) Az intézményvezető a házirendben szabályozott módon és esetekben intézkedhet a látogatás rendjét szándékosan és súlyosan megzavaró személyekkel szemben.

(12) Amennyiben az intézményben ellátott személy betegsége miatt ápolásra, gyógykezelésre szorul, ellátása során figyelemmel kell lenni az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) betegek jogait szabályozó rendelkezéseire.

(13)801 Amennyiben az ellátást igénybevevő egészségi állapotánál vagy egyéb körülményeinél fogva közvetlenül nem képes a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervek megkeresésére, az intézményvezető segítséget nyújt ebben, illetve értesíti az ellátott törvényes képviselőjét, vagy az ellátottjogi képviselőt az ellátott jogainak gyakorlásához szükséges segítségnyújtás céljából.

(14) Az intézményvezető tizenöt napon belül köteles a panasztevőt írásban értesíteni a panasz kivizsgálásának eredményéről. Amennyiben az intézményvezető határidőben nem intézkedik, vagy a panasztevő nem ért egyet az intézkedéssel, az intézkedés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat jogorvoslattal.

Az egyes ellátotti csoportok speciális jogai

94/F. §802 (1) Az egyes szociális intézmények ellátását igénybe vevő személynek, törvényes képviselőjének joga van az ellátott állapotának felülvizsgálatával kapcsolatos információk megismerésére. Az intézmény vezetője a felülvizsgálatot megelőzően, valamint a felülvizsgálatot követően írásban tájékoztatja az ellátást igénybevevőt – annak állapotát figyelembe véve –, illetve törvényes képviselőjét a felülvizsgálat céljáról, folyamatáról, valamint annak eredményéről.

(2) A fogyatékos személyek jogainak érvényesülése érdekében figyelemmel kell lenni különösen

a) az akadálymentes környezet biztosítására,

b) az információkhoz, az ellátottat érintő legfontosabb adatokhoz való hozzáférés biztosítására,

c) a képességek, készségek fejlesztésére, illetve az állapotfenntartás vagy -javítás lehetőségeinek megteremtésére,

d) az önrendelkezés elvére, a fogyatékos személy életvitelével kapcsolatos döntéseinek tiszteletben tartására,

e) társadalmi integrációjukhoz való jogra, más személyekkel történő kapcsolat létesítésére, kapcsolattartásra, valamint intézmények, szolgáltatások igénybevételére, elérésére.

94/G. §803 (1) Az Eütv. 188. § d) pontjában meghatározott betegeket ellátó valamennyi bentlakásos intézményben az Eütv. szerinti veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartás tanúsítása esetén a pszichiátriai betegek jogaira vonatkozó rendelkezések figyelembevétele mellett az Eütv. 192. §-át kell alkalmazni az e § szerinti eltérésekkel.

(2) Az Eütv. 192. §-a alkalmazása során az Eütv. szerinti kezelőorvos feladatait az intézmény orvosa látja el, valamint a korlátozó módszerek, eljárások (a továbbiakban együtt: korlátozó intézkedés) alkalmazását a külön jogszabályban meghatározott írásos formában kell dokumentálni. Az intézmény orvosának elérhetősége hiányában az intézményvezető által műszakonként kijelölt, a korlátozó intézkedés alkalmazására döntési joggal rendelkező ápoló jogosult az intézkedés elrendelésére, ebben az esetben az intézmény orvosát és az intézmény vezetőjét a korlátozó intézkedés alkalmazásáról haladéktalanul tájékoztatni kell.

(3)804 Az intézmény orvosa a korlátozó intézkedés alkalmazásáról tájékoztatja az intézmény vezetőjét. Az intézményvezető feladata az intézkedéshez szükséges feltételek, illetve szükség esetén a többi ellátott védelmének biztosítása. A korlátozásról az intézményvezető haladéktalanul köteles tájékoztatni a törvényes képviselőt és az ellátottjogi képviselőt.

(4) A korlátozó intézkedés alkalmazása ellen az ellátást igénybe vevő vagy törvényes képviselője panasszal élhet az intézmény fenntartójánál. A panasz kivizsgálásához és a döntéshez a fenntartó szakértőként pszichiáter szakorvost vesz igénybe.

94/H. §805 (1) A hajléktalan személyeket ellátó bentlakásos intézményben elhelyezett személyek esetében különös figyelemmel kell lenni az emberi méltóság védelmére. Az intézmény vezetője a lehetőségek figyelembevételével köteles olyan feltételeket biztosítani, ahol a hajléktalan személyek alapvető tisztálkodási, pihenési feltételei nyugodt körülmények között adottak.

(2) A hajléktalan személy intézményi szolgáltatásának igénybevétele nem tehető függővé olyan információktól, mely korábbi életvitelével, előéletével kapcsolatos.

(3) A hajléktalan személyeket ellátó intézmény vezetője az ellátott személyek részére köteles postacímet biztosítani, és a részükre szóló küldeményt átadni.

94/I. §806 A szenvedélybetegeket ellátó bentlakásos intézményben különös figyelmet kell fordítani az ellátottak adatainak, személyiségi jogainak védelmére.

94/J. §807 A gondnokság alatt álló jogosult érdekeinek védelmében az intézményvezető köteles kezdeményezni új gondnok kirendelését, ha a gondnok a gondnoki teendőket nem megfelelően látja el, különösen, ha nem a gondnokolt érdekeinek figyelembevételével végzi ezen feladatokat.

Az ellátottjogi képviselő

94/K. §808 (1)809 Az ellátottjogi képviselő a személyes gondoskodást nyújtó alap- és szakosított ellátást biztosító intézményi elhelyezést igénybevevő, illetve a szolgáltatásban részesülő részére nyújt segítséget jogai gyakorlásában. Működése során tekintettel van az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezéseire.

(2) Az ellátottjogi képviselő feladatai

a) megkeresésre, illetve saját kezdeményezésre tájékoztatást nyújthat az ellátottakat érintő legfontosabb alapjogok tekintetében, az intézmény kötelezettségeiről és az ellátást igénybevevőket érintő jogokról,

b) segíti az ellátást igénybevevőt, törvényes képviselőjét az ellátással kapcsolatos kérdések, problémák megoldásában, szükség esetén segítséget nyújt az intézmény és az ellátott között kialakult konfliktus megoldásában,

c)810 segít az ellátást igénybe vevőnek, törvényes képviselőjének panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását az intézmény vezetőjénél és a fenntartónál, segítséget nyújt a hatóságokhoz benyújtandó kérelmek, beadványok megfogalmazásában,

d)811 a jogviszony keletkezése és megszűnése, továbbá az áthelyezés kivételével eljárhat az intézményi ellátással kapcsolatosan az intézmény vezetőjénél, fenntartójánál, illetve az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál, és ennek során – írásbeli meghatalmazás alapján – képviselheti az ellátást igénybevevőt, törvényes képviselőjét,

e) az intézmény vezetőjével történt előzetes egyeztetés alapján tájékoztatja a szociális intézményekben foglalkoztatottakat az ellátottak jogairól, továbbá ezen jogok érvényesüléséről és a figyelembevételéről a szakmai munka során,

f) intézkedést kezdeményezhet a fenntartónál a jogszabálysértő gyakorlat megszüntetésére,

g) észrevételt tehet az intézményben folytatott gondozási munkára vonatkozóan az intézmény vezetőjénél,

h)812 amennyiben az ellátottak meghatározott körét érintő jogsértés fennállását észleli, intézkedés megtételét kezdeményezheti a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok felé,

i) a korlátozó intézkedésekre, eljárásokra vonatkozó dokumentációt megvizsgálhatja.

(3)813 Az ellátottjogi képviselőt a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium foglalkoztatja.

(4) A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény vezetője az ellátottakat tájékoztatja az ellátottjogi képviselő által nyújtható segítségadás lehetőségéről, az ellátottjogi képviselő elérhetőségéről.

(5)814 A szociális szolgáltató, intézmény vezetője, fenntartója, valamint az ellátottjogi képviselő által megkeresett hatóság a külön jogszabályban meghatározott határidőn belül megvizsgálja az ellátottjogi képviselő észrevételét, kezdeményezését, megkeresését, és az ezzel kapcsolatos érdemi állásfoglalásáról, intézkedéséről őt tájékoztatja.

(6)815

(7) Az ellátottjogi képviselő munkaköre pályázat alapján tölthető be, külön jogszabályban meghatározott felsőfokú iskolai végzettséggel.816

(8) Az ellátottjogi képviselő jogosult

a) a szociális szolgáltató vagy intézmény működési területére belépni,

b)817 a vonatkozó iratokba betekinteni, azokról másolatot készíteni, az intézmény működésére vonatkozó dokumentumokat megismerni,

c)818 a szolgáltatást nyújtó személyekhez és az ellátottakhoz kérdést intézni, velük megbeszélést, egyeztetést kezdeményezni és folytatni.

(9) Az ellátottjogi képviselő köteles az ellátást igénybevevőre vonatkozó és tudomására jutott orvosi titkot megtartani, és az ellátást igénylő személyes adatait a vonatkozó jogszabályok szerint kezelni.

(10)819 Nem lehet ellátottjogi képviselő, aki

a) büntetett előéletű, vagy

b) a tevékenységének ellátását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll.

(11)820 Azt a tényt, hogy a (10) bekezdés szerinti kizáró ok nem áll fenn,

a) az ellátottjogi képviselői munkakör betöltésére pályázatot benyújtó személy a pályázat benyújtásával egyidejűleg,

b) az ellátottjogi képviselő – tevékenysége gyakorlásának időtartama alatt – az ellátottjogi képviselet céljára létrehozott szervezet vezetőjének írásbeli felhívására, a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, ha e határidőn belül az ellátottjogi képviselőn kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul

hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

(12)821 Az ellátottjogi képviselet céljára létrehozott szervezet vezetője az ellátottjogi képviselő tevékenysége gyakorlásának időtartama alatt írásban, a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívhatja az ellátottjogi képviselőt annak igazolására, hogy vele szemben a (10) bekezdés szerinti kizáró ok nem áll fenn. Ha az ellátottjogi képviselő igazolja, hogy vele szemben nem áll fenn a (10) bekezdés szerinti kizáró ok, az ellátottjogi képviselet céljára létrehozott szervezet az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat az ellátottjogi képviselő részére megtéríti.

(13)822 Az ellátottjogi képviselő megbízatását az ellátottjogi képviselet céljára létrehozott szervezet vezetője megszünteti, ha

a) az ellátottjogi képviselő a (11) bekezdés b) pontjában foglalt kötelezettségének az ismételt szabályszerű felhívástól számított tizenöt munkanapon belül sem tesz eleget, és nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívül álló ok következménye, az ismételt felhívástól számított tizenötödik munkanapon,

b) ha a (10) bekezdésben meghatározott kizáró ok fennállását az ellátottjogi képviselet céljára létrehozott szervezet vezetője az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalma alapján megállapítja, e megállapításnak az ellátottjogi képviselő részére történő kézbesítése napján.

(14)823 A (11) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az ellátottjogi képviselet céljára létrehozott szervezet vezetője

a) az ellátottjogi képviselői munkakör betöltésére benyújtott pályázat elbírálásáig,

b) az ellátottjogi képviselő megbízatása megszűnéséig

kezeli.

A szociális szolgáltatást végzők jogai

94/L. §824 (1) A szociális ágazatban foglalkoztatottak, vagy munkaviszonyban álló személyek esetében biztosítani kell, hogy a munkavégzéshez kapcsolódó megbecsülést megkapják, tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat, munkájukat elismerjék, valamint a munkáltató megfelelő munkavégzési körülményeket biztosítson számukra.

(2)825 Közfeladatot ellátó személynek minősül az alábbi munkaköröket betöltő személy:

a) a házi segítségnyújtást végző gondozó, ápoló;

b) a családsegítést és gyermekjóléti szolgáltatást végző munkatárs;

c) a támogató szolgálatot, a pszichiátriai betegek közösségi ellátását, a szenvedélybetegek ellátását végző segítő, gondozó, terápiás munkatárs, szociális munkatárs;

d) a hajléktalan személyek ellátását végző segítő és szociális munkatárs;

e) az előgondozással megbízott személy;

f) az intézményi ellátásban foglalkoztatott ápoló, vezető ápoló, szakápoló, vezető szakápoló, gondozó, szociális munkatárs, terápiás munkatárs, segítő, fejlesztő pedagógus;

g) a falu- és a tanyagondnok;

h) a támogatott lakhatásban foglalkoztatott esetfelelős munkatárs.

(3) A bentlakásos intézménynek rendelkeznie kell – a szolgáltatásban foglalkoztatottak védelme érdekében – az ellátást igénybevevők részéről esetlegesen felmerülő veszélyhelyzet kezelésére vonatkozó belső utasítással.

(4)826 A központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatásban részesülő egyházi fenntartású vagy nem állami fenntartású szociális intézmény, szolgáltató a munkavállalók számára – ide nem értve a munkakörüket sajátos egyházi szolgálati viszonyban ellátó személyeket – legalább a Kjt. 55–80. §-ában és a Kjt.-nek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló kormányrendeletben megállapított, a munkaidőre, pihenőidőre, előmeneteli és illetményrendszerre vonatkozó feltételeket köteles biztosítani.

(5)827 A szociális szolgáltatónál és szociális intézményben történő foglalkoztatás esetén a Kjt. 41. § (2) bekezdésének a) pontja nem alkalmazható.

(6)828 A szociális intézményben, illetve szociális szolgáltatónál munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott személynek, ha a beosztás szerinti napi munkaidejének kezdő időpontja rendszeresen változik, a tizennégy és tizennyolc óra közötti időtartam alatt történő munkavégzés esetén 15% bérpótlék jár, ha a munkáltató napi üzemelési ideje meghaladja a munkavállaló napi teljes munkaidejét és a közalkalmazottak, munkavállalók időszakonként rendszeresen, egy napon belül egymást váltva végzik azonos tevékenységüket.

94/M. §829 (1) November 12-e a Szociális Munka Napja, amely a személyes gondoskodást nyújtó intézményeknél, szolgáltatóknál munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozókra kiterjedően munkaszüneti nap.

(2) A Szociális Munka Napján a szociális intézményekben a folyamatos ellátást a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 102. §-a szerinti munkaszüneti napokra egyébként irányadó munkarend szerint kell megszervezni és biztosítani.

Tájékoztatási kötelezettség

95. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás feltételeiről a kérelem benyújtásakor a kérelmezőt tájékoztatni kell. Az ellátás megkezdésének legkorábbi időpontjáról az intézmény vezetője a jogosultat, illetve hozzátartozóját értesíti.

(2)830 A bentlakásos intézményi ellátás esetén az (1) bekezdés szerinti értesítés, illetőleg tájékoztatás tartalmazza

a) az igénybevétel megkezdésére fenntartott legalább nyolcnapos határidőt, továbbá az annak elmulasztása esetén követendő eljárást;

b) az intézménybe való felvételre, az intézményi jogviszony létesítéséhez szükséges okiratokra, személyes használati tárgyakra, hozzátartozói nyilatkozatokra, a személyes megjelenésre vonatkozó szabályokat és más, jogszabályban meghatározott feltételeket.

(3)831 Ha a jogosult a bentlakásos intézménybe az igénybevételre biztosított időtartamon belül nem költözik be, és ennek okáról az intézmény vezetőjét nem értesíti, az intézmény vezetője megkeresi a jogosult lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes jegyzőt.

(4) A jegyző a (3) bekezdés szerinti megkeresésre tájékoztatást ad

a) a jogosult tartózkodási helyéről;

b) a beköltözés elmaradásának indokairól;

c) az intézményi ellátás igénybevételének várható időpontjáról.

(5) Ha a jegyző tájékoztatása szerint a jogosult az intézményi ellátást neki fel nem róható okból nem tudta megkezdeni, az intézményvezető az akadályoztatásra okot adó körülmény megszűnését követő 30 napon belül lehetőség szerint gondoskodik az érintett elhelyezéséről. Egyéb esetben kezdeményezi a beutalás megszüntetését.

96. § (1) Az intézménybe való felvételkor az intézmény tájékoztatást ad a jogosult és hozzátartozója számára

a) az intézményben biztosított ellátás tartalmáról és feltételeiről;

b) az intézmény által vezetett nyilvántartásokról;

c)832 a bentlakásos intézményi elhelyezéskor a jogosult és hozzátartozói közötti kapcsolattartás, különösen a látogatás, a távozás és a visszatérés rendjéről;

d) panaszjoguk gyakorlásának módjáról;

e) az intézményi jogviszony megszűnésének eseteiről;

f)833 az intézmény házirendjéről, támogatott lakhatás esetén az együttélés szabályairól;

g) a fizetendő térítési díjról, teljesítési feltételeiről, továbbá a mulasztás következményeiről.

h)834 a jogosult jogait és érdekeit képviselő társadalmi szervezetekről.

(2)835

(3)836 A jogosult és hozzátartozója az intézménybe való felvételkor köteles

a) nyilatkozni az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatásban foglaltak tudomásulvételéről, tiszteletben tartásáról;

b) adatokat szolgáltatni az intézményben e törvény alapján vezetett nyilvántartásokhoz;

c)837 nyilatkozni arról, hogy a szociális ellátásra való jogosultság feltételeit és a jogosult, továbbá a közeli hozzátartozója természetes személyazonosító adataiban beállott változásokat haladéktalanul közli az intézmény vezetőjével.

96/A. §838

A jogosultak érdekvédelme

97. §839 Az intézményvezető az ellátás igénybevételekor a fenntartó által jóváhagyott intézményi házirend egy példányát átadja a jogosultnak. Egyébként a házirendet az intézményben jól látható helyen ki kell függeszteni és gondoskodni kell arról, hogy az a jogosultak hozzátartozói és az intézmény dolgozói számára folyamatosan hozzáférhető legyen.

98. §840

99. §841 A tartós bentlakásos intézmény fenntartója köteles a házirendben meghatározni az intézményi jogviszonyban állók és az ellátásra jogosultak érdekvédelmét szolgáló fórum megalakításának és tevékenységének – jogszabályban meghatározottak szerint kialakított – szabályait.

99/A. §842 A nappali ellátást nyújtó és a bentlakásos intézményekben az ellátottak érdekeik közösségben történő képviseletére és közösségi életük megszervezésére – választott képviselőikből – ellátotti önkormányzatot hozhatnak létre, amely ellátja az intézmény szervezeti és működési szabályzatában, illetve házirendjében meghatározott feladatokat. Az ellátotti önkormányzat megalakítása az érdekképviseleti fórum működését, nem érinti.

Fejlesztő foglalkoztatás843

99/B. §844 (1)845 A fejlesztő foglalkoztatás célja a gondozási, fejlesztési, szolgáltatási, illetve rehabilitációs tervben foglaltak szerint az egyén egészségi állapotának, korának, fizikai és mentális állapotának megfelelő fejlesztési és foglalkoztatási szolgáltatás biztosítása útján, az egyén felkészítése az önálló munkavégzésre vagy a nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre.

(2)846 Fejlesztő foglalkoztatásban részesülhet a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig az, aki 16. életévét betöltötte, más kereső tevékenységet nem végez, és intézményi jogviszonya alapján

a) közösségi alapellátást,

b) támogató szolgáltatást,

c) nappali ellátást,

d) átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátást,

e) ápolást, gondozást nyújtó intézményi ellátást,

f) rehabilitációs intézményi ellátást,

g) lakóotthoni ellátást vagy

h) támogatott lakhatást

vesz igénybe.

99/C. §847 (1) A fejlesztő foglalkoztatás

a) az Mt. szerinti határozott idejű munkaviszonyban vagy

b) a (4) bekezdés szerinti fejlesztési jogviszonyban

történik.

(2) Az Mt. szerinti határozott idejű munkaviszonyban történő foglalkoztatás célja az önálló munkavégzést segítő képességek, készségek fenntartása, fejlesztése, új munkafolyamatok megismerése, új szakma elsajátítása, az ellátott felkészítése a nyílt munkaerőpiacon történő munkavégzésre.

(3)848 A (4) bekezdés szerinti fejlesztési jogviszonyban történő foglalkoztatás célja az ellátott testi és értelmi képességeinek, valamint a munkavégzéssel összefüggő készségeinek helyreállítása, megőrzése és fejlesztése, továbbá az ellátott felkészítése az önálló munkavégzésre.

(4) A fejlesztési jogviszony

a)849 rehabilitációs alkalmassági vizsgálat eredményeképpen kiadott, hatályos, munka-rehabilitációt javasoló szakvélemény, vagy a foglalkozás-egészségügyi orvos, a munka-szakpszichológus vagy munka- és szervezet-szakpszichológus, valamint a szociális szolgáltatást biztosító intézmény vezetője együttes javaslata alapján, az egyéni foglalkoztatási tervben foglaltak szerint akkor hozható létre, ha az ellátott kompetenciái nem érik el az önálló munkavégzéshez szükséges szintet, és

b) fejlesztési szerződéssel jön létre, amelyet az ellátott, illetve törvényes képviselője írásban, az (5)–(7) bekezdésben foglaltak figyelembevételével köt a fejlesztő foglalkoztatást nyújtó szolgáltató, intézmény vezetőjével.

(5) A fejlesztési szerződés tartalmazza

a) a fejlesztő foglalkoztatás keretében végzett tevékenység részletes leírását,

b) a fejlesztő foglalkoztatás időbeosztását és helyét azzal, hogy a foglalkoztatás időtartama nem haladhatja meg a napi 6 órát és a heti 30 órát, de az ellátott – az egyéni szükségleteire tekintettel – egyenlőtlen napi munkaidő-beosztással is foglalkoztatható,

c) a fejlesztési foglalkoztatási óradíj összegét, amely nem lehet kevesebb a mindenkori kötelező legkisebb órabér 30%-ánál,

d)850 az ellátott szándéknyilatkozatát arra nézve, hogy testi és értelmi képességeihez mérten elvárható módon közreműködik a fejlesztő foglalkoztatásban, és

e) a fejlesztő foglalkoztató munkavégzéssel összefüggő kötelezettségeit.

(6)851 A fejlesztő foglalkoztatás keretében csak olyan feladatot végezhet az ellátott, amelyet egészségi állapota és értelmi képességei alapján tartósan és folyamatosan képes ellátni.

(7) A fejlesztő foglalkoztató köteles folyamatos felügyelet mellett biztosítani – az ellátott speciális szükségleteinek megfelelően – az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi, szakmai és műszaki feltételeit.

(8) Ha a fejlesztő foglalkoztatás munkaviszonyban történik, az ellátott – a fiatal munkavállaló kivételével – havi munkaidőkeretben, egyenlőtlen napi munkaidő beosztással is foglalkoztatható.

(9) Ha a fejlesztő foglalkoztatás munkaviszony keretében történik, annak során

a)852

b) az Mt. 192. § (2) bekezdésétől eltérően a munkaviszony a fejlesztő foglalkoztatás időtartamára meghosszabbítható,

d) a munkavállaló rendkívüli és többműszakos munkavégzésre, ügyeletre, készenlétre nem vehető igénybe,

e) a napi munkaidő a 8 órát, illetve a heti 40 órát nem haladhatja meg,

f) ha a munkavállaló napi munkaideje a négy és fél órát meghaladja, részére legalább 30 perc munkaközi szünetet kell biztosítani.

(10) Az intézményi jogviszony megszűnése esetén a munkaviszony, illetve a fejlesztési jogviszony is megszűnik.

99/D. §853 (1) A fejlesztő foglalkoztatásra irányuló munkaviszony vagy fejlesztési jogviszony

a) a 99/B. § (2) bekezdése szerinti intézményi jogviszony alapján szociális szolgáltatást, ellátást nyújtó intézménnyel, szolgáltatóval, vagy

b) más, a szolgáltatói nyilvántartásba fejlesztő foglakoztatást nyújtóként bejegyzett szervezettel

állhat fenn.

(2)854 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a fejlesztő foglalkoztatást nyújtó szervezetre a szociális szolgáltatókra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy a 20. § szerinti nyilvántartásban nem kell feltüntetni a 20. § (2) bekezdés g) és h) pontja, valamint (4) bekezdés c) és d) pontja szerinti adatokat, és nem kell alkalmazni az 59. § (4) bekezdését, a 89–92. §-t, a 92/B. § (1) bekezdés a), e), i) és j) pontját, a 92/D–92/I. §-t, a 94. §-t, a 94/C. §-t, a 94/D. §-t, a 100–104. §-t, a 114–119/C. §-t és a 120–122/C. §-t. A szolgáltatói nyilvántartás, a szolgáltatói nyilvántartásra vonatkozó hatósági eljárások, a bejelentési kötelezettségek, az ellenőrzés, a bírság és más jogkövetkezmények, a 92/K. § (8)–(10) bekezdése szerinti közhírré tétel, az állami támogatás, a 20/C. § szerinti nyilvántartás és az országos jelentési rendszer tekintetében a fejlesztő foglalkoztatás szociális szolgáltatásnak, a fejlesztő foglalkoztatásban részesülő személy igénybevevőnek, illetve ellátottnak, a fejlesztő foglalkoztatást nyújtó szervezet pedig szociális szolgáltatónak minősül.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben, ha az ellátott számára fejlesztő foglalkoztatást nyújtó szervezet és a 99/B. § (2) bekezdése szerinti intézményi jogviszony alapján szociális szolgáltatást, ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató fenntartója különböző, a fenntartók az ellátottak foglalkoztatására megállapodást kötnek. A megállapodást érintő körülmények változásáról – a fejlesztési jogviszony vagy a munkaviszony megszűnését eredményező esetben legalább 10 nappal korábban írásban – a felek egymást kölcsönösen tájékoztatják.

99/E. §855

Az intézményi jogviszony megszűnése

100. §856 Az intézményi jogviszony megszűnik

a) az intézmény jogutód nélküli megszűnésével,

b) a jogosult halálával,

c)857 a határozott idejű intézeti elhelyezés esetén a megjelölt időtartam lejártával, kivéve ha e törvény rendelkezései alapján az elhelyezés időtartamát meghosszabbítják,

d)858 a 94/C. § szerinti megállapodás felmondásával.

101. §859 (1) A 94/C. § szerinti megállapodást

a) az ellátott, illetve törvényes képviselője indokolás nélkül,

b) állami fenntartású intézmény (szolgáltató) esetén az intézményvezető (szolgáltató vezetője) a (2) bekezdés szerinti esetekben,

c) egyházi fenntartású és nem állami fenntartású intézmény (szolgáltató) esetén a fenntartó vagy az általa megbízott személy

ca) alapszolgáltatás esetén bármikor,

cb) bentlakásos intézményi ellátás esetén a (2) bekezdés szerinti esetekben

írásban mondhatja fel.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja és c) pont cb) alpontja szerinti felmondásnak akkor van helye, ha

a) az ellátott másik intézményben történő elhelyezése indokolt vagy további intézményi elhelyezése nem indokolt,

b) az ellátott a házirendet súlyosan megsérti,

c) az ellátott, a törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy térítésidíj-fizetési kötelezettségének – a 102. § szerint – nem tesz eleget,

d)860 az ellátott jogosultsága megszűnik.

(3) A felmondási idő, ha a 94/C. § szerinti megállapodás másként nem rendelkezik

a) alapszolgáltatás esetén tizenöt nap,

b) bentlakásos intézmény esetén három hónap.

(3a)861 Ha a jogosultság jogszabályváltozás miatt szűnik meg, alapszolgáltatás esetén a megállapodást a jogszabályban megjelölt időponttal a (3) bekezdés a) pontja szerinti időtartamon belül is fel lehet mondani.

(4) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben, ha a felmondás jogszerűségét az ellátott, a törvényes képviselője, a térítési díjat vagy az egyszeri hozzájárulást megfizető személy vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat.

(5) Bíróságtól kérhető

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti felmondás jogellenességének megállapítása, ha azt a fenntartó vitatja,

b) az (1) bekezdés c) pontja szerinti felmondás jogellenességének megállapítása, ha azt az ellátott, a törvényes képviselője, a térítési díjat vagy az egyszeri hozzájárulást megfizető személy vitatja,

c) a (4) bekezdés szerinti fenntartói döntés jogellenességének megállapítása, ha azt a (4) bekezdés szerinti személyek valamelyike vitatja.

(6) A (4) és (5) bekezdés szerinti esetben az ellátást változatlan feltételek mellett mindaddig biztosítani kell, amíg a fenntartó nem dönt, illetve a bíróság jogerős határozatot nem hoz.

(7) A (4)–(6) bekezdésben foglaltakról az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti felmondásban tájékoztatást kell adni.

(8) Ha az intézményi jogviszonyt beutaló határozat alapozza meg, a jogviszonyt a beutaló szerv szünteti meg, kivéve, ha beutaló határozatot olyan önkormányzat hozta, amely már nem fenntartója az intézménynek.

102. §862 (1) Az ellátott, a törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy a térítésidíj-fizetési kötelezettségnek nem tesz eleget, ha

a) hat hónapon át folyamatosan térítésidíj-tartozás áll fenn, és az a hatodik hónap utolsó napján a kéthavi személyi térítési díj összegét meghaladja, és

b) vagyoni, jövedelmi viszonyai lehetővé teszik a térítési díj megfizetését.

(2) Ha az ellátott, a törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy vagyoni, jövedelmi viszonyai olyan mértékben megváltoztak, hogy a személyi térítési díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségnek nem tud eleget tenni, köteles az intézményvezetőnél rendkívüli jövedelemvizsgálat lefolytatását kezdeményezni. Az intézményvezető a jövedelemvizsgálatot – ideértve a 68/B. § és a 117/B. § szerinti esetet is – a 119/C. § szabályai szerint lefolytatja, és a személyi térítési díjat a jövedelemvizsgálat eredményének megfelelően állapítja meg.

(3) Ha az ellátott, a törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy nem kéri a (2) bekezdés szerinti jövedelemvizsgálat lefolytatását, az (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában úgy kell tekinteni, hogy vagyoni, jövedelmi viszonyai lehetővé teszik a térítési díj megfizetését.

(4) Ha három hónapon át térítésidíj-tartozás áll fenn, az ellátottat, a törvényes képviselőt vagy a térítési díjat megfizető személyt írásban tájékoztatni kell a felmondás lehetőségéről, annak kezdő időpontjáról, valamint a (3) bekezdésben foglaltakról.

(5) A 101. § (2) bekezdés c) pontja és ez a § nem alkalmazható, ha a 119. § (2) bekezdése szerint jelzálogjog-bejegyzés történt a kötelezett ingatlanvagyonán.

103. § Az intézményi jogviszony megszűnése esetén az intézmény vezetője értesíti a jogosultat, illetve törvényes képviselőjét

a) a személyes használati tárgyak és a megőrzésre átvett értékek, vagyontárgyak elvitelének határidejéről, rendjéről és feltételeiről;

b) az esedékes, illetve hátralékos térítési díj befizetési kötelezettségéről;

c) az intézménnyel, illetve a jogosulttal863 szembeni követelésről, kárigényről, azok esetleges előterjesztési és rendezési módjáról.

104. §864 Ha a jogosult kiskorú vagy cselekvőképességében a szociális ellátás igénybevételével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott személy vagy a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt áll, a 95–100. §-ban szabályozott, jogi következményekkel járó cselekmények és jognyilatkozatok tekintetében a hozzátartozóra vonatkozó rendelkezéseket a törvényes képviselőre kell alkalmazni.

II. CÍM

Egyes intézményekre vonatkozó külön szabályok

A bentlakásos szociális intézményekre vonatkozó külön szabályok865

105. § (1)866

(2) A jogosult kérelmére, legfeljebb hat hónapi időtartamig ideiglenesen is beutalható. Ideiglenes beutalás esetén a jogosultnak a fennálló lakásbérleti jogviszonya nem szüntethető meg.

(3)867

(4)868

106. § A bentlakásos szociális intézmény vezetője köteles értesíteni, illetve tájékoztatni a jogosultat és az általa megjelölt hozzátartozóját

a) a jogosult állapotáról, annak lényeges változásáról;

b) az egészségügyi intézménybe való beutalásáról;

c) az ellátás biztosításában felmerült akadályoztatásról, az ellátás ideiglenes szüneteltetéséről;

d) az áthelyezés kezdeményezéséről, illetőleg kérelmezéséről;

e) a díjfizetési hátralék következményeiről, valamint a behajtás érdekében kezdeményezett intézkedéséről.

107. §869 A 106. § szerinti értesítést írásban, a 106. § a)–d) pontja szerinti esetben haladéktalanul, a 106. § e) pontja szerinti esetben a hátralék megállapítását követő 8 napon belül, és ingatlanvagyonra terhelhető díjhátralék esetén a jelzálogjog bejegyzés kezdeményezése előtt kell megtenni.

108. §870 (1) Ha az állami fenntartású bentlakásos szociális intézményben az elhelyezés határozott időre szól, annak lejárta előtt az intézményvezető, a beutaló önkormányzat képviselő-testülete megvizsgálja, hogy az elhelyezés feltételei továbbra is fennállnak-e. Ennek eldöntéséhez a jogosult kezelőorvosának szakvéleményét is ki kell kérni.

(2)871 A 3. § (3) bekezdésének a) pontja szerinti személy bentlakásos szociális intézményben határozott időre, tartózkodási joga fennállásának időtartamára helyezhető el.

(3)872 Ha az intézményi elhelyezés feltételei nem állnak fenn, az intézményvezető, a beutaló önkormányzat képviselő-testülete az elhelyezést megszünteti, és erről a jogosultat, valamint a tartásra, gondozásra kötelezett hozzátartozót értesíti.

(4)873 Ha az intézményi elhelyezés feltételei továbbra is fennállnak, az intézményvezető, a beutaló önkormányzat képviselő-testülete az elhelyezést további egy évvel meghosszabbíthatja, vagy a jogosultat más, az állapotának megfelelő intézménybe helyezi át.

(5)874 Ha az intézményi jogviszonyt az intézményvezető intézkedése keletkezteti és a jogosult, illetve törvényes képviselője az intézmény vezetőjének a (2)–(4) bekezdésben meghatározott intézkedésével nem ért egyet, az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül az intézmény fenntartójához fordulhat.

109. §875 (1) Ha az állami fenntartású bentlakásos szociális intézményben az elhelyezés határozatlan időre szól, vagy határozott időre szól ugyan, de az abban foglalt időtartam még nem telt el, akkor a más intézménybe történő áthelyezést a jogosult, törvényes képviselője, valamint az intézmény vezetője kezdeményezheti.

(2) Az intézmény vezetője az áthelyezést különösen akkor kezdeményezheti, ha a jogosult

a) egészségi állapotának megváltozása miatt indokolt, vagy nem egészségi állapotának megfelelő intézménybe került elhelyezésre,

b) az adott intézményben állapotára tekintettel tovább nem rehabilitálható,

c) a házirendet többször, súlyosan megsérti és emiatt az érdekképviseleti fórum a jogosult áthelyezését javasolja,

d)876 támogatott lakhatás esetében az együttélés szabályait olyan súlyosan megszegi, hogy azzal az igénybevevők testi és lelki épségét vagy vagyonát veszélyezteti.

(3) Ha az intézményi jogviszonyt

a)877 beutaló határozat alapozza meg, az áthelyezésről a beutaló szerv határozattal dönt,

b) az intézményvezető intézkedése keletkezteti, az áthelyezéshez a jogosult, illetve törvényes képviselője és a másik intézmény vezetőjének közös megegyezése szükséges.

(4)878 A (2) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott esetekben a jogosult kezelőorvosának javaslatát, valamint a jogosult, illetve törvényes képviselőjének egyetértő nyilatkozatát is be kell szerezni. Ha a jogosult, illetve törvényes képviselője az egyetértő nyilatkozatot nem adja meg, az intézményi elhelyezést az önkormányzat képviselő-testülete megszünteti. Ha az áthelyezés idősek otthonába történik, a 68/A. § szabályait is alkalmazni kell.

(5) Az (1)–(4) bekezdésben foglaltak az irányadók akkor is, ha a jogosultat egy intézményen belül másik szakosított ellátási formában kell gondozni.

110. §879

111. §880

A rehabilitációs intézményekre és a rehabilitációs célú lakóotthonokra vonatkozó külön szabályok881

112. §882 (1) Rehabilitációs intézményben, illetve rehabilitációs célú lakóotthonban az ellátás időtartama – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – nem haladhatja meg a három évet. Az ápolást, gondozást nyújtó intézmény rehabilitációs részlegére a rehabilitációs intézményre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(2) Az ellátás (1) bekezdés szerinti időtartama egy alkalommal, legfeljebb két évvel meghosszabbítható, ha

a) a rehabilitációs programban meghatározott eredményeket nem sikerült elérni, de az ellátással az eredményes rehabilitáció megvalósítható, vagy

b) az ellátott önálló életvitelének kialakítása további segítséget igényel, amely azonban utógondozói szolgáltatás keretében nem valósítható meg.

(3)883 A rehabilitációs célú lakóotthonban az ellátott határozatlan időre is elhelyezhető, ha az ellátott az önálló életvitel kialakítására várhatóan csak részben lesz képes.

(4) A rehabilitációs intézményben és a rehabilitációs célú lakóotthonban minden esetben biztosítani kell

a) a lakhatást,

b) a textíliával való ellátást, és

c) a mentális gondozást.

(5)884 A rehabilitációs intézményben és a rehabilitációs célú lakóotthonban határozott időre elhelyezett ellátottak részére – külön jogszabályban meghatározott feltételek alapján – előtakarékossági rendszer működtethető.

(6)885 A (4)–(5) bekezdés szerinti szolgáltatásokon túl az ellátottnak nyújtott további szolgáltatásokkal kapcsolatos körülményeket, így különösen

a) az önálló, részben önálló életvitelhez szükséges feltételek biztosítását, a szükséges étkeztetést,

b) az ellátott rehabilitációjához szükséges fejlesztő felkészítést, képzést, foglalkoztatást vagy a foglalkoztatáshoz történő hozzájutás módját,

c) a szükséges egészségügyi ellátást vagy az egészségügyi ellátáshoz történő hozzájutás módját,

d) a szükséges utógondozást

az ellátottal kötött, a 94/C. § (3) bekezdése szerinti megállapodásban kell meghatározni.

(7) Az utógondozás a rehabilitációs intézmény és a rehabilitációs célú lakóotthon által a társadalmi életben való részvétel, a munkavállalás és az önálló életvitel elősegítése érdekében nyújtott szolgáltatás. Az utógondozás időtartama nem haladhatja meg a két évet.

113. §886 A fogyatékos személyek rehabilitációs intézményébe, illetve a fogyatékos személyek rehabilitációs célú lakóotthonába történő bekerülés feltétele a 70. § (5) bekezdése szerinti alapvizsgálat elvégzése.

Az ellátottak felülvizsgálata887

113/A. §888 A külön jogszabályban meghatározott felülvizsgálaton vesznek részt

a)889 a fogyatékos személyek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek ápolást, gondozást nyújtó intézményében vagy a fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthonában elhelyezett, BNO 10 kódkönyv F diagnóziskóddal rendelkező ellátottak,

b) az ápolást, gondozást nyújtó intézményben vagy ápoló-gondozó célú lakóotthonban ellátott fogyatékos személyek,

c) a rehabilitációs intézményben, rehabilitációs célú lakóotthonban ellátottak,

d)890

e)891

113/B. §892

113/C. §893

113/D. §894

113/E. §895

113/F. §896

113/G. §897

III. CÍM

Térítési díj

114. § (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni.

(2)898 A térítési díjat az e törvényben meghatározottak szerint

a) az ellátást igénybe vevő jogosult,

b) a szülői felügyeleti joggal rendelkező törvényes képviselő,

c)899 a jogosultnak az a házastársa, élettársa, egyeneságbeli rokona, örökbe fogadott gyermeke, örökbe fogadó szülője, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem a tartási kötelezettség teljesítése mellett meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét,

d) a jogosult tartását szerződésben vállaló személy,

e) a jogosult tartására bíróság által kötelezett személy [a c)–e) pont alattiak a továbbiakban együtt: tartásra köteles és képes személy]

köteles megfizetni [az a)–e) pont alattiak a továbbiakban együtt: kötelezett].

(3)900 A fenntartó ingyenes ellátásban részesíti azt az ellátottat, aki jövedelemmel nem rendelkezik. Tartós bentlakásos intézményi ellátás esetében az ingyenes ellátás további feltétele, hogy az ellátottnak a 119. § (2) bekezdése szerinti jelzálog alapjául szolgáló vagyona és a 117/D. § (3) bekezdése szerinti eljárásban jogerősen térítési díj fizetésére kötelezett nagykorú, vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeke nincs.

115. § (1)901 Az intézményi térítési díj a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások ellenértékeként megállapított összeg (a továbbiakban: intézményi térítési díj). Az intézményi térítési díjat a fenntartó tárgyév április 1-jéig állapítja meg. Az intézményi térítési díj összege nem haladhatja meg a szolgáltatási önköltséget. Az intézményi térítési díj év közben egy alkalommal, támogatott lakhatás esetében két alkalommal korrigálható. Az intézményi térítési díjat integrált intézmény esetében szolgáltatásonként, szakápolási központ esetében a szakápolási ellátásra külön kell meghatározni, ilyen esetben az önköltség számítása során a közös költségelemeket a szolgáltatásonkénti közvetlen költségek arányában kell megosztani.

(1a)902 Támogatott lakhatás esetén külön kell meghatározni az intézményi térítési díjat

a) a 75. § (1) bekezdés a) pontja szerinti lakhatási szolgáltatásra és

b) a 75. § (1) bekezdés d) pontja szerinti egyes szolgáltatásokra.

(2)903 A kötelezett által fizetendő térítési díj összegét (a továbbiakban: személyi térítési díj) az intézményvezető konkrét összegben állapítja meg, és arról az ellátást igénylőt a megállapodás megkötésekor írásban tájékoztatja. A személyi térítési díj nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét.904

(2a)905 Támogatott lakhatás esetén – a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az ellátottat a személyi térítési díj konkrét összegben megállapított legmagasabb összegéről és a havi ellátmány szabályairól kell tájékoztatni.

(3)906 A személyi térítési díj összege önkormányzati intézmény esetén a fenntartó rendeletében foglaltak szerint, egyéb esetben a fenntartó döntése alapján csökkenthető, illetve elengedhető, ha a kötelezett jövedelmi és vagyoni viszonyai ezt indokolttá teszik.

(4)907 Ha az ellátott, a törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy a személyi térítési díj összegét vitatja, illetve annak csökkentését vagy elengedését kéri,

a) állami fenntartó esetén a (2) bekezdés szerinti értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat, ezt követően a fenntartó döntésének felülvizsgálata bíróságtól kérhető,

b)908 egyházi és nem állami fenntartó esetén a bíróságtól kérheti a térítési díj megállapítását.

(5)909 A fenntartó döntéséig, illetve a bíróság jogerős határozatáig a korábban megállapított személyi térítési díjat kell megfizetni.

(6)910 A személyi térítési díj összege a megállapítás időpontjától függetlenül évente két alkalommal vizsgálható felül és változtatható meg, kivéve ha az ellátott jövedelme

a) olyan mértékben csökken, hogy az e törvényben meghatározott térítési díj fizetési kötelezettségének nem tud eleget tenni;

b) az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 25%-át meghaladó mértékben növekedett.

(7)911 A felülvizsgálat során megállapított új személyi térítési díj megfizetésének időpontjáról a fenntartó rendelkezik. Az új térítési díj megfizetésére a kötelezett nem kötelezhető a felülvizsgálatot megelőző időszakra, kivéve, ha az ellátott a felülvizsgálatot megelőzően – jövedelem és vagyon hiányában – térítésmentesen vette igénybe az ellátást, és részére visszamenőlegesen rendszeres pénzellátás került megállapításra. Ez utóbbi esetben a személyi térítési díj megfizetésének kezdő időpontja a rendszeres pénzellátásra való jogosultság kezdő napja.

(8)912 A személyi térítési díj felülvizsgálata során a (4) bekezdés rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.

(9)913

(10)914

115/A. §915 (1)916 Térítésmentesen kell biztosítani

a) a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatást,

b)917 a népkonyhán történő étkeztetést,

c) a családsegítést,

d) a közösségi ellátásokat,

e) az utcai szociális munkát,

f) hajléktalan személyek részére a nappali ellátást,

g) az éjjeli menedékhelyen biztosított ellátást,

h)918 a 84. § (3) bekezdésében meghatározott ellátást.

(2)919 Az (1) bekezdés szerinti szolgáltatások esetén intézményi térítési díjat nem kell megállapítani.

116. § (1)920 A szociális alapszolgáltatás személyi térítési díjának megállapításánál

a) a szolgáltatást igénybe vevő személy rendszeres havi jövedelmét,

b)921

c)922 kiskorú igénybe vevő esetén a családban egy főre jutó rendszeres havi jövedelmet

kell figyelembe venni.

(2)923 Az 59/A. § (1) bekezdése szerinti szolgáltatásoknál a szociálisan nem rászorult személy esetében a térítési díj összegét a fenntartó szabadon állapítja meg.

(3)924 A személyi térítési díj – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – nem haladhatja meg az (1) bekezdés szerinti jövedelem

a)925 30%-át étkeztetés,

b)926 25%-át házi segítségnyújtás,

c) 30%-át, ha a házi segítségnyújtás mellett étkezést is biztosítanak, illetve támogató szolgáltatás,

d) 20%-át a kiskorú részére nyújtott támogató szolgáltatás,

e) 2%-át jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

esetében.

(4)927

(5)928

(6)929

117. §930 (1) Az intézményi ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének

a) 15%-át a nappali ellátást,

b) 30%-át a nappali ellátást és ott étkezést,

c) 60%-át az átmeneti elhelyezést

nyújtó intézmények esetén.

(1a)931 Hajléktalan személyek átmeneti szállása esetén

a) a személyi térítési díj nem haladhatja meg az (1) bekezdés c) pontja szerinti mértéket, ha az ellátott számára esetvitelt (szociális munkát) is nyújtanak,

b) az a) pontban nem említett esetben lakhatási költséget kell meghatározni személyi térítési díjként.

(2) Tartós bentlakásos intézményi ellátás esetén az intézményi ellátásért fizetendő személyi térítési díj meghatározása során meg kell állapítani az ellátást igénylőre vonatkozó jövedelemhányadot. A jövedelemhányad nem haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének

a) 50%-át a rehabilitációs célú lakóotthoni elhelyezést,

b) 80%-át az a) pont alá nem tartozó egyéb tartós elhelyezést

nyújtó intézmények esetén.

(2a)932 Támogatott lakhatás esetén a személyi térítési díj

a) a 75. § (1) bekezdés a) pontja szerinti lakhatási szolgáltatás intézményi térítési díjának, és

b)933 az ellátott által az előző hónapban ténylegesen igénybe vett, a 75. § (1) bekezdés d) pontja szerinti szolgáltatások intézményi térítési díjának az összege azzal, hogy a (2) bekezdés szerinti jövedelemhányad nem haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének 80%-át. A támogatott lakhatás térítési díjára egyebekben – ha e törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik – a tartós bentlakásos intézmények térítési díjára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2b)934 A 117/C. § szabályait nem lehet alkalmazni arra az igénybevevőre, aki fogyatékos személyek, pszichiátriai vagy szenvedélybetegek ápoló-gondozó otthonában rendelkezik intézményi jogviszonnyal a támogatott lakhatás igénybevételét megelőzően.

(2c)935 Támogatott lakhatás esetén az intézményvezető az együttélés szabályaiban meghatározott összegben és elszámolási szabályok mellett havi ellátmányt biztosít az ellátott részére a szükségleteinek egyéni vásárlás keretében történő fedezésére, ha az ellátott jövedelemmel nem rendelkezik, vagy a személyi térítési díj eléri az ellátott havi jövedelmének 80%-át.

(3) Tartós bentlakásos intézményi ellátás esetén a személyi térítési díj az intézményi térítési díjjal megegyező összeg, ha a jövedelemhányad eléri vagy meghaladja az intézményi térítési díj összegét.

(4) Ha tartós bentlakásos intézményi ellátás esetén a jövedelemhányad nem éri el az intézményi térítési díj összegét, és az ellátott jelentős pénzvagyonnal rendelkezik, a személyi térítési díj az intézményi térítési díjjal megegyező összeg azzal, hogy a jövedelemhányad és az intézményi térítési díj közötti különbözetet a jelentős pénzvagyonból kell fedezni.

(5) Ha tartós bentlakásos intézményi ellátás esetén a jövedelemhányad nem éri el az intézményi térítési díj összegét, és az ellátott nem rendelkezik jelentős pénzvagyonnal, – rehabilitációs intézmény és rehabilitációs célú lakóotthon kivételével – a személyi térítési díj a jelentős ingatlanvagyon kilencvenhatod részének és a jövedelemhányadnak az összege, de legfeljebb az intézményi térítési díjjal megegyező összeg.

(6) E § alkalmazásában jelentős pénzvagyonnak az ellátott rendelkezésére álló fizetési számla pozitív egyenlege, betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló követelése és készpénze összegének azon részét kell tekinteni, amely az intézményi térítési díj egyévi összegét a jogosult elhelyezésekor vagy a térítési díj felülvizsgálatakor meghaladja.

(7) E § alkalmazásában jelentős ingatlanvagyonnak az ingatlanvagyon együttes értékének az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a negyvenszeresét meghaladó részét kell tekinteni. Ingatlanvagyonként kell figyelembe venni az ellátás igénylésének vagy a felülvizsgálat időpontjában az ellátást igénylő, ellátott tulajdonában álló ingatlant, valamint az őt illető hasznosítható, ingatlanon fennálló vagyoni értékű jogot, illetve az ellátás igénylését vagy a felülvizsgálatot megelőző 18 hónapban ingyenesen átruházott ingatlant, ha azok együttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a negyvenszeresét meghaladja. Osztatlan közös tulajdon esetén a tulajdoni hányadot kell figyelembe venni.

117/A. §936 (1)937 A bentlakásos intézményekben – kivéve a hajléktalan személyek átmeneti szállását és az éjjeli menedékhelyet – a jövedelemmel nem rendelkező 16 év fölötti ellátottak részére személyes szükségleteik fedezésére az intézmény költőpénzt biztosít. Költőpénzt kell biztosítani annak az ellátottnak is, aki helyett a térítési díjat jövedelem hiányában kizárólag a tartásra köteles és képes személy fizeti, illetve a térítési díjat vagyona terhére állapították meg. Ha vagyonnal rendelkező ellátottnak költőpénzt állapítanak meg, a költőpénz terhelését a térítési díjra vonatkozó szabályok szerint kell elrendelni. A költőpénz havi összege nem lehet kevesebb a tárgyév január 1-jén érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 20%-ánál, ha a térítési díjat úgy állapították meg, hogy az vagyont is terhel, 30%-ánál. Legalább a költőpénz összegére kell kiegészíteni az ellátottnak ezt az összeget el nem érő jövedelmét.

(2)938 A bentlakásos intézményben az ellátott által fizetendő térítési díjat úgy kell megállapítani, hogy részére legalább az (1) bekezdés szerinti költőpénz visszamaradjon.

(3)939 Az ellátást igénybevevő részére az egészségi állapot javításához vagy szinten tartásához szükséges alapgyógyszereket a bentlakásos intézmény – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – térítésmentesen biztosítja. Ezen túlmenően az egyéni gyógyszerigények költségét – a külön jogszabályban foglaltak szerint – az ellátott személy viseli.

117/B. §940 (1) Az ellátást igénylő, az ellátott vagy a térítési díjat megfizető más személy írásban vállalhatja a mindenkori intézményi térítési díjjal azonos személyi térítési díj megfizetését. Ebben az esetben a 116. § (1) és (3) bekezdésében, valamint a 117. §-ban és a 117/A. § (1)–(2) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni, továbbá nem kell elvégezni a 119/C. §-a szerinti jövedelemvizsgálatot, ugyanakkor biztosítani kell, hogy az ellátást ilyen módon igénylő érintett ne kerüljön előnyösebb helyzetbe, mint ha a vállalást ő vagy a térítési díjat megfizető más személy nem tenné meg.

(2)941 Az ellátást igénylő, az ellátott vagy a térítési díjat megfizető más személy írásban vállalhatja a mindenkori intézményi térítési díj és a számára megállapítható személyi térítési díj különbözete egy részének megfizetését. Ebben az esetben a 116. § (3) bekezdésében, a 117. §-ban, valamint a 117/A. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni, ugyanakkor biztosítani kell, hogy az ellátást ilyen módon igénylő érintett ne kerüljön előnyösebb helyzetbe, mint ha a vállalást ő vagy a térítési díjat megfizető más személy nem tenné meg.

117/C. §942 (1) Tartós bentlakásos intézmény esetén – a rehabilitációs intézmény, a hajléktalanok otthona és a rehabilitációs célú lakóotthon kivételével – a fenntartó meghatározhatja azokat a férőhelyeket, amelyek betöltése esetén belépési hozzájárulást kell fizetni. Egyházi és nem állami fenntartó esetén ezek aránya az intézmény férőhelyszámának 50%-át nem haladhatja meg.

(2) A belépési hozzájárulás legmagasabb összege nyolcmillió forint. A belépési hozzájárulás összege évente egyszer változtatható meg.

(3) A belépési hozzájárulást az ellátást igénylő vagy a belépési hozzájárulás megfizetését vállaló személy fizeti meg.

(4) Ellátási kötelezettség fennállása esetén az ellátás nem tagadható meg a belépési hozzájárulás megfizetésére nem képes igénylőtől.

(5) Ha a gondozás az intézménybe történő beköltözést követő három éven belül megszűnik, a belépési hozzájárulás arányos részét vissza kell fizetni az ellátottnak vagy örökösének, illetve – ha a belépési hozzájárulás megfizetését más személy vállalta – e személynek vagy örökösének.

(6) A belépési hozzájárulást a fenntartó a szociális intézményei működtetésére, fejlesztésére fordítja.

117/D. §943 (1) Ha tartós bentlakásos intézményi ellátás esetén az ellátott jelentős pénz- vagy ingatlanvagyonnal nem rendelkezik, és a térítési díj megfizetését a 68/B. § (1) bekezdése vagy a 117/B. § (1) bekezdése szerint más személy sem vállalja, de az ellátottnak van nagykorú, vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeke (a továbbiakban e § alkalmazásában: gyermek), a jövedelemhányad – a 117/B. § (2) bekezdése szerinti esetben a más által vállalt személyi térítési díj – és az intézményi térítési díj közötti különbözet (e § alkalmazásában a továbbiakban: díjkülönbözet) megfizetésére az erre irányuló, (2) bekezdés szerinti megállapodás alapján a gyermek köteles.

(2) A díjkülönbözet megfizetése tekintetében a megállapodást a 94/C. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti személy kötheti meg a gyermekkel. A megállapodás tartalmazza

a) a megfizetendő díjkülönbözet összegét,

b) a fizetésre vonatkozó szabályokat és

c) a megállapodás megszegésének jogkövetkezményeit.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti megállapodás nem jön létre, a fenntartó a bíróságtól kérheti, hogy a Ptk. rokontartásra irányadó szabályai alapján tartásra köteles és képes gyermeket tartási kötelezettsége és képessége mértékével arányban állóan a díjkülönbözet megfizetésére kötelezze.

(4) Az ellátott gyermekével szemben indított per kimenetele nem érinti az ellátott intézményi jogviszonyát, a bíróság jogerős határozatáig az ellátott személyi térítési díját a 117. § (2) bekezdés b) pontja alapján kell megállapítani.

(5) A díjkülönbözetet megfizető gyermekre a térítési díjat megfizető más személyre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

118. §944 Amennyiben az intézményi elhelyezést a gyámhatóság határozata alapozza meg, a kiskorú ellátott után térítési díj fizetésének kötelezettsége nem írható elő. A gyámhatóság határozatában megállapított gondozási díjat – a külön jogszabályban meghatározott feltételek és eljárás alapján – a szociális intézmény részére kell átutalni.

119. § (1)945 A személyi térítési díjat

a) a kiskorú és a gondnokság alatt álló jogosult esetén a törvényes képviselő;

b)946 a gondnokság alatt nem álló, magasabb összegű családi pótlékban részesülő jogosult esetén a családi pótlékra vagy a családi pótlék felvételére jogosult,

c) az a)b) pontban nem szabályozott esetekben a térítési díj fizetésére kötelezett jogosult vagy tartására köteles és képes személy

fizeti meg az intézménynek.

(2)947 Ha a személyi térítési díjat az (1) bekezdés szerint nem fizetik meg, illetve ha a költőpénzt az intézmény biztosítja, a követelést tartós bentlakásos intézményi ellátás esetében a kötelezett ingatlanvagyonán fennálló jelzálogjog biztosítja.

(3)948 A jelzálogjogot a külön jogszabály szerint nyilvántartott hátralék erejéig lehet bejegyezni. A jelzálog bejegyzésének kezdeményezéséről a szociális hatóság a jogszabályi feltételek fennállása esetén – a fenntartó kérelme alapján – határozatot hoz. A határozatot az ingatlanügyi hatósággal közölni kell.

(4)949 A 94/C. § szerinti megállapodásra kiskorú, valamint a bentlakásos szociális intézményi elhelyezést érintő jognyilatkozatok tekintetében cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen nagykorú személy – mint ellátást igénylő – érintettsége esetén a Ptk. 2:15. § (1) bekezdés c) pontja vagy 2:23. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rendelkezést nem kell alkalmazni.

119/A. §950 (1)951 Az ellátottól, törvényes képviselőjétől, hozzátartozójától [Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pont], az ellátott tartására jogszabály, szerződés vagy bírósági határozat alapján köteles személytől, valamint a térítési díjat vagy az egyszeri hozzájárulást megfizető és a belépési hozzájárulás megfizetését vállaló személytől a térítési díjon és az egyszeri hozzájáruláson kívül más jogcímen a szociális szolgáltatásért, illetve az intézményben történő elhelyezésért a szolgáltató, az intézmény, a fenntartó vagy egy harmadik személy számára pénzbefizetés vagy más vagyoni előny nyújtása – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – nem kérhető.

(2) A tartós bentlakásos intézményi ellátásban részesülő személy írásbeli kezdeményezésére az ellátott, illetve az (1) bekezdésben megjelölt személy az intézménnyel e célból kötött szerződésben vállalhatja, hogy a jogszabályban előírt feltételeket meghaladó ellátotti igény kielégítésének költségeit viseli. A költségek megtérítésének teljes összege kizárólag a szerződésben meghatározott célokra fordítható. Ha az intézményi jogviszony a szerződés megkötésétől számított öt éven belül – haláleset kivételével – megszűnik, a költségeknek a fennmaradó időre jutó arányos részét az intézmény köteles visszafizetni.

119/B. §952 (1)953 Az étkeztetést, illetve a házi segítségnyújtást nem ellátási kötelezettség alapján végző szolgáltató, intézmény fenntartója az ellátásra kötelezett települési önkormányzattól követelheti az ellátott intézményi térítési díja és személyi térítési díja különbözetének, de legfeljebb az étkeztetés, illetve a házi segítségnyújtás után egy ellátottra járó éves központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás időarányos részének megfizetését, ha

a) a települési önkormányzat ellátási kötelezettségét teljesítő szolgáltató, intézmény vezetője, az ellátási szerződéssel működtetett szolgáltató, intézmény fenntartója, az ellátásra kötelezett települési önkormányzat vagy a bíróság az ellátott étkeztetésre, illetve házi segítségnyújtásra való jogosultságát megállapította, és

b) az ellátásra kötelezett települési önkormányzat az étkeztetést, illetve a házi segítségnyújtást az ellátott részére nem biztosítja.

(2) Az ellátásra kötelezett települési önkormányzat mentesül az (1) bekezdés szerinti kötelezettsége alól, ha az általa biztosított étkeztetést, illetve házi segítségnyújtást az ellátott nem veszi igénybe.

(3) A fenntartónak az (1) bekezdés szerinti követelés érvényesítéséhez írásban kell felhívnia a települési önkormányzatot az ellátási kötelezettség teljesítésére.

(4) Ha az ellátásra kötelezett települési önkormányzat a felhívás kézhezvételét követő tizenöt napon belül az ellátott részére az étkeztetést, illetve a házi segítségnyújtást nem biztosítja, a fenntartó a bíróságtól kérheti, hogy kötelezze a települési önkormányzatot az (1) bekezdés alapján meghatározott összeg megfizetésére. A fenntartó a különbözet megfizetését legfeljebb a felhívás kézhezvételét követő naptól kezdődő időre követelheti.

(5) Az ellátásra kötelezett települési önkormányzat (1) bekezdés szerinti megtérítési kötelezettsége megszűnik

a) a (2) bekezdés szerinti esetben, vagy

b) ha az ellátásra kötelezett települési önkormányzat vagy a bíróság megállapítja, hogy az ellátottnak az étkeztetésre, illetve a házi segítségnyújtásra való jogosultsága megszűnt.

IV. CÍM954

Jövedelemvizsgálat személyes gondoskodás esetében

119/C. §955 (1) Az intézmény (szolgáltató) vezetője az intézményi ellátás (szolgáltatás) nyújtásának megkezdését megelőzően megvizsgálja az ellátást igénylő

a) havi jövedelmét szociális alapszolgáltatás és átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény esetén,

b) havi jövedelmét és jelentős pénzvagyonát rehabilitációs intézmény és rehabilitációs célú lakóotthon esetén,

c) havi jövedelmét, jelentős pénzvagyonát és jelentős ingatlanvagyonát ápolást, gondozást nyújtó intézmény és ápoló-gondozó célú lakóotthon esetén.

(2) Az intézmény (szolgáltató) vezetője a térítési díj felülvizsgálatakor megvizsgálja az ellátott

a) havi jövedelmét szociális alapszolgáltatás és átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény esetén,

b) havi jövedelmét és pénzvagyonát tartós bentlakásos intézmény esetén,

c) havi jövedelmét és ingatlanvagyonát a 117. § (5) bekezdése szerinti esetben.

119/D. §956

VI. Fejezet

SZERZŐDÉSES SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK

120. §957 A helyi önkormányzat, illetve a társulás, valamint a Kormány, illetve más állami szerv a szociális szolgáltatást vagy a pihenéshez való jog érvényesülését szolgáló szolgáltatást egyházi vagy más, nem állami szervvel, egyházi fenntartóval vagy nem állami fenntartóval kötött ellátási szerződés útján is biztosíthatja.

121. § (1) Az ellátási szerződést írásban kell megkötni.

(2) Az ellátási szerződésnek tartalmaznia kell

a)958 az egyházi fenntartó vagy a nem állami fenntartó nevét, székhelyét és adószámát;

b) a szociális ellátás formáját, az ellátásban részesítendők körét, számát;

c)959 az egyházi fenntartó vagy a nem állami fenntartó nyilatkozatát a szerződésben meghatározott szociális szolgáltatásra vonatkozó külön jogszabályok és szakmai követelmények, nyilvántartási kötelezettségek betartására, illetve a szolgáltatóval, intézménnyel történő betartatására;

d)960 a személyi térítési díj csökkentésének, illetve elengedésének eseteit és módjait;

e) szerződésszegés esetén a szolgáltatás folyamatos biztosítására, valamint a kártérítés mértékére961 vonatkozó kikötést;

f) a szerződés felmondásának hónapokban meghatározott idejét;

g)962 az ellátás igénybevételének szabályaihoz kapcsolódva különösen a tájékoztatási kötelezettség teljesítését, az e törvényben meghatározott értesítési kötelezettséget, különös tekintettel arra az esetre, ha a települési önkormányzat rendelkezik meghatározott számú férőhellyel az intézményben;

h)963 a panaszok érvényesítésének rendjét, az önkormányzat tájékoztatásának formáját, a panaszok kivizsgálására vonatkozó megállapodást;

i)964 az önkormányzat, illetve a társulás részére történő beszámolás, tájékoztatás módját, formáját, gyakoriságát azzal, hogy az ellátást biztosító szervezetet évente legalább egyszer beszámolási kötelezettség terheli;

j)965 a külön jogszabályban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének módját, a statisztikai adatgyűjtéshez szükséges adatok rendelkezésre bocsátását;

k)966 az ellátási szerződés alapján végzett feladat ellátásához kapcsolódóan a szolgáltatáshoz való hozzájárulás összegét,

l)967 a hozzájárulás megfizetésével kapcsolatos eljárási kérdéseket, határidőket,

m)968 a hozzájárulással történő elszámolással kapcsolatos kötelezettségeket.

(3)969

122. § A helyi önkormányzat képviselő-testülete az ellátási szerződés megkötését, a szerződés módosítását, illetve megszüntetését nem ruházhatja át.

Az intézményi szolgáltatások ellátása intézményen kívüli szervezet által970

122/A. §971 (1)972 A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény fenntartója vagy az önállóan gazdálkodó intézmény vezetője az intézmény által biztosítandó egyes szolgáltatásokat intézményen kívüli szervezet igénybevételével – legfeljebb öt éves időtartamra kötött szerződés alapján – elvégeztetheti.

(2) Szerződéses szolgáltatások lehetnek különösen

a) mosatás,

b) takarítás,

c) étkeztetés,

d) könyvelés,

e) karbantartási feladatok elvégzése,

f)973 jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén a jelzőrendszer működtetése,

g)974 családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás esetében a Gyvt. 40/A. § (4) bekezdésében meghatározott szolgáltatások.

122/B. §975 (1)976 A szerződéses szolgáltatások alapján kötött szerződés tartalmazza

a)977 a szolgáltató nevét, székhelyét és adószámát,

b) szükség esetén az adott tevékenység végzésére jogosító hatósági engedélyt vagy a szakképzettséget igazoló irat adatait;

c) a szolgáltatás formáját, a szolgáltatással érintett intézmény(ek) körét, valamint a szolgáltatást biztosító nyilatkozatát arra nézve, hogy a szolgáltatásra vonatkozó, külön jogszabályban meghatározott szakmai követelményeket ismeri;

d) a szolgáltatást nyújtó részéről az arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy az ellátottak adatainak vonatkozásában az adatvédelmi jogszabályi rendelkezéseket betartja és betartatja;

e) a szolgáltatásért járó díj mértékére, fizetésére vonatkozó szabályokat;

f) az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére vonatkozó szabályokat;

g) szerződésszegés esetén a szolgáltatás folyamatos biztosítására vonatkozó feltételeket, illetve a kártérítés mértékére vonatkozó megállapodást;

h) a szerződés felmondásának szabályait, a felmondás határidejét, figyelemmel a szolgáltatás folyamatos biztosításának kötelezettségére;

i) a szolgáltatás alvállalkozásba adásának tilalmát kimondó rendelkezést;

j) a szolgáltatással kapcsolatosan az intézmény tájékoztatásának formáját, módját, körét, az intézmény vezetőjének jogosítványait a szolgáltatás biztosításával kapcsolatos vitás kérdések rendezését;

k) a vitás kérdések rendezésének eljárási szabályait;

l) a szolgáltatást biztosító szervezet nyilatkozatát arról, hogy lejárt köztartozása nincs, valamint nyilatkozatot a számlaszámáról, illetve a megállapodás megkötéséhez szükséges egyéb adatokról.

(2)978 Amennyiben a fenntartó, illetve az önállóan gazdálkodó intézmény vezetője megállapítása szerint a szolgáltató nem megfelelő színvonalon végzi a tevékenységét, felszólítja a szolgáltatót a szerződés szerinti teljesítésre, majd kezdeményezi a szerződés felmondását.

122/C. §979 (1)980 Szerződéses szolgáltatások esetén az állami fenntartó, illetve az önállóan gazdálkodó intézmény vezetője pályázatot ír ki a lebonyolításra. A pályázat szövegét a helyben szokásos módon, valamint egy országos napilapban közzé kell tenni.

(2) A pályázatot elbíráló bizottság tagjai

a) a fenntartó pénzügyi, illetve szakmai képviselője,

b) az érintett szociális intézmény vezetője – amennyiben több intézményt érint a szerződés, abban az esetben a fenntartó által kijelölt intézményvezető,

c) az intézmény gazdasági vezetője – több intézmény esetén a fenntartó által kijelölt gazdasági vezető, amely személy azonban nem lehet ugyanazon intézmény alkalmazottja, mint az intézményvezetők közül kijelölt személy.

(3)981 A pályázatok eredményéről, a bizottság döntéséről a fenntartó, illetve az önállóan gazdálkodó intézmény vezetője értesíti a pályázókat.

(4) A megállapodást írásba kell foglalni. A szolgáltatást biztosító szervezet és az intézményvezető évente egyszer köteles beszámolni a képviselő-testületnek a feladat ellátásáról, a szolgáltatás költségeiről, az esetleges panaszokról.

VII. Fejezet

A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK EGYES SZABÁLYAI

123. § (1)982 A központi költségvetés terhére kell biztosítani az alanyi és a normatív jogcímen megállapított jogosultság alapján kiállított közgyógyellátási igazolvány után fizetendő térítésnek a fedezetét.

(2)983

124. § (1)984 Az időskorúak járadéka, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a gyermekek otthongondozási díja, valamint az ápolási díj teljes összegét a központi költségvetés biztosítja.

(2)985

(3)986

(4)987

(5)988

(6)989

125. §990 A települési önkormányzat által megállapított és folyósított pénzbeli és természetben nyújtott ellátások kiadásaihoz, továbbá a közcélú foglalkoztatás költségeihez, valamint a helyi önkormányzatok, illetve társulásaik által fenntartott szociális szolgáltatók és intézmények működési költségeihez az állam – a központi költségvetési törvényben foglaltak szerint –

a)991 a) központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatással;

b) kötött felhasználású foglalkoztatási támogatással;

c)992

d)993

e)994

járul hozzá.

126. §995 Az állandó lakosok után járó központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás tartalmazza a települési önkormányzatok által nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások kiadásaihoz, valamint a az éves költségvetési törvényben meghatározott szociális szolgáltatások működtetési költségeihez történő állami hozzájárulást.

127. §996 (1)997 A szociális szolgáltatások után járó központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatások tartalmazzák az egyes szociális szolgáltatások működtetési költségeihez történő állami hozzájárulást.

(2)998 Az egyházi fenntartónak és a nem állami fenntartónak az általa fenntartott szociális intézmény működéséhez biztosított központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás – kivéve a kiegészítő támogatást – teljes összegét át kell adnia annak az intézménynek, amelyre tekintettel a támogatás megállapítására sor került.

(3)999 A 92/K. § (5)–(6) bekezdése szerinti férőhelyszámon, illetve házi segítségnyújtás esetén meghatározott ellátotti létszámon felül ellátott személyek után központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

(4)1000

127/A. §1001

128. §1002

129. §1003 Fogyatékos személyek ápolást-gondozást nyújtó intézményeinek címzett támogatással történő beruházása esetén kizárólag az ötven főnél nagyobb férőhelyszámú intézmény kiváltása támogatható.

130. §1004 A fejlesztő foglalkoztatás fenntartója a fejlesztő foglalkoztatás keretében foglalkoztatott személy után kapott támogatást fejlesztési foglalkoztatási díjra, bér jellegű kifizetésekre, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó személyi és dologi kiadásokra, valamint tárgyieszköz-beszerzésekre, beruházásra és munkahelyteremtésre fordíthatja.

131. §1005 A szociális szakmai programok meghirdetésével kell elősegíteni a fenntartó számára a szociális intézmények olyan mértékű fejlesztésének támogatását, hogy az érintett önkormányzatok eleget tudjanak tenni az e törvényben előírt kötelezettségüknek.

131/A. §1006 (1) A szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás, az utcai szociális munka és a fejlesztő foglalkoztatás működtetését az állam – kormányrendeletben meghatározott eljárási rend szerint kiválasztott – fenntartókkal kötött finanszírozási szerződések útján támogatja. A finanszírozási szerződés legfeljebb három évre köthető meg. A fenntartóval a finanszírozási szerződést – az állam fenntartói feladatainak ellátására – a Kormány rendeletében kijelölt szerv köti meg.

(2) Az éves támogatási összeget a költségvetési törvény állapítja meg.

(3) Az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv a finanszírozási szerződés megkötése, az elszámolás vizsgálata és az ellenőrzés lefolytatása céljából

a) betekinthet a 20. § és a 20/C. § szerinti nyilvántartásokba, megismerheti és kezelheti a nyilvántartásokban szereplő adatokat,

b) megismerheti és kezelheti az ellátottnak, törvényes képviselőjének és a térítési díjat megfizető személynek, valamint a fenntartó és a szociális szolgáltató, szociális intézmény alkalmazottjának a fenntartó és a szolgáltató, intézmény által kezelt személyes adatait, és

c) betekinthet a személyes gondoskodást nyújtó ellátásra irányuló jogviszony keletkezésével, fennállásával és megszűnésével összefüggő iratokba, kérheti azok bemutatását, és azokról másolatot készíthet.

131/B. §1007 Az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv által fenntartott szociális szolgáltatások fenntartásának költségeit az állam feladatfinanszírozás útján biztosítja.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

132. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy megállapítsa

a)1008 a pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályait;1009

b)1010 a közgyógyellátásra való jogosultság, valamint az igazolványok kiadásának, visszavonásának, az igazolvány alapján járó kedvezmények igénybevételének részletes szabályait, valamint az igazolvány tartalmát;1011

c)1012 az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékkel, valamint a szakértők tevékenységével összefüggő részletes szabályokat;1013

d)1014 a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályait;1015

e) a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért fizetendő térítési díjak megállapításának részletes szabályait,1016

f)1017 a szolgáltatói nyilvántartás vezetésének részletes szabályait, a szociális szolgáltatók és szociális intézmények ágazati azonosítójára és annak használatára vonatkozó szabályokat, a szolgáltatói nyilvántartásra vonatkozó hatósági eljárások részletes szabályait, a szociális szolgáltatók és szociális intézmények ellenőrzésének részletes szabályait, a jogsértés esetén alkalmazható jogkövetkezményeket, a 92/K. § (8)–(10) bekezdése szerinti közhírré tétel részletes szabályait, a bejegyzés hiányában nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó szabályokat, valamint a szolgáltatói nyilvántartást vezető szerv vagy szervek és a működést engedélyező szerv vagy szervek kijelölését;1018

g)1019 az egyházi fenntartók és a nem állami fenntartók által igénybe vehető központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás igénylésének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályait,1020

i)1021 a foglalkoztatási támogatás igénylésével, elszámolásával kapcsolatos szabályokat,

j)1022 az országos jelentési rendszer számára bejelentendő adatok körét, valamint az országos jelentési rendszerbe és a 20/C. § szerinti nyilvántartásba történő, valamint a 20. § (2a) bekezdése szerinti adatközlés módjára és idejére vonatkozó eljárási szabályokat;1023

k)1024 a 3. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott személyekre vonatkozó ellátások igénylésével, megállapításával, folyósításával, valamint az igényelbíráló szervek adatkezelésével kapcsolatos részletes szabályokat;

l)1025 a rehabilitációs intézményekben elhelyezettek utógondozási feladatainak részletes szabályait;

m)1026 a tartós ápolást végzők időskori támogatásának igénylésére, megállapítására és folyósítására vonatkozó szabályokat;1027

n)1028 a szociális hatóság és a szociális szakértői szerv kijelölését;1029

o)1030

p)1031 a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás, utcai szociális munka és a fejlesztő foglalkoztatás finanszírozásának rendjére vonatkozó részletes szabályokat;1032

q)1033 a személyes gondoskodás igénybevételével kapcsolatos eljárásokban közreműködő szakértőkre, szakértői szervekre vonatkozó részletes szabályokat;1034

r)1035 a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatára, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatra, a fogyatékos személyek alapvizsgálatára, valamint a komplex szükségletfelmérésre vonatkozó szabályokat;1036

s)1037 a bírság megállapításának és megfizetésének részletes eljárási szabályait;1038

t)1039

u)1040 az egyházi kiegészítő támogatás megtérítésének részletes szabályait;1041

v)1042 a szükség-, veszély- vagy katasztrófahelyzetből eredő kár esetén közcélú munkavégzés keretében ellátható helyreállítási feladatok körét, az e feladatokra fordítható költségvetési forrás összegét, valamint e forrás igénybevételének eljárásrendjét;

w)1043 az új szolgáltatóknak, intézményeknek, szolgáltatásoknak, feladatmutatóknak, ellátotti létszámnak – ezen belül a személyi gondozásban ellátható személyek legmagasabb számának –, illetve férőhelyszámnak a szolgáltatások területi lefedettségét figyelembe vevő finanszírozási rendszerbe történő befogadására és annak visszavonására vonatkozó részletes szabályokat;1044

x)1045 az állam fenntartói feladatait ellátó szerv kijelölését, jogállását, működésének részletes szabályait, feladat- és hatáskörét, a szerv feletti irányítási jogkörök gyakorlásának részletes szabályait.1046

y)1047 a 32/D. § (1) bekezdése és 37/C. § (1) bekezdése szerinti fővárosi kerületi hivatal kijelölését;

z)1048 a 18/B. § szerinti országos nyilvántartás vezetésének, a nyilvántartásba való adatrögzítésnek és a nyilvántartásból történő adattörlésnek a részletes szabályait.1049

(2)1050 Felhatalmazást kap a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza

a)1051

b)1052 a szociális szolgáltatások működési feltételére vonatkozó szabályait,1053

c)1054 a szociális szolgáltatások szakmai feladataira vonatkozó szabályait,1055

d)1056 a külföldi alap-, közép- és felsőfokú szakképzés, valamint szakirányú szakképzés során szerzett szakképzettség megszerzését tanúsító oklevelek elismerésére, valamint az eljáró hatóságra, annak feladat- és hatáskörére vonatkozó részletes szabályokat;

e)1057 a személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartására vonatkozó szabályokat,1058

f)1059 a szociális alapvizsgára, szakvizsgára, valamint a szociális szolgáltatásokat nyújtó személyek továbbképzésére vonatkozó szabályokat, ide nem értve a szakirányú továbbképzési szakokon folyó továbbképzést;1060

g)1061 a módszertani feladatokat ellátó szerv feladataira vonatkozó részletes szabályokat;1062

h)1063 a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételére vonatkozó szabályokat,1064

k)1065 az egyes szociális szolgáltatásokat végzők képzésére és vizsgakövetelményeire vonatkozó szabályokat,1066

l)1067 a fejlesztő foglalkoztatás szakmai feladataira, személyi és tárgyi feltételeit,1068

m)1069 a gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság vizsgálatának és igazolásának részletes szabályait;1070

n)1071 az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben a szociálisan rászorult személyek földgáz- és távhőszolgáltatáshoz kapcsolódó kiegészítő támogatásának, valamint egyéb fűtési támogatásának szabályait;

o)1072 az Egyházi Fenntartók Tanácsának összetételére, megalakítására és működésére vonatkozó részletes szabályokat.

(2a)1073 Felhatalmazást kap a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza a szolgáltatói nyilvántartásra vonatkozó hatósági eljárásokban a szakmai program véleményezéséért a módszertani feladatokat ellátó szervnek fizetendő szakértői díj mértékét.

(3)1074 Felhatalmazást kap az egészségbiztosításért felelős miniszter, hogy az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben szabályozza

a) a szakmai szabályok szerint elsőként választandó, legalacsonyabb napi terápiás költséggel alkalmazott készítmények kiválasztásának szabályait,

b)1075

(3a)1076 Felhatalmazást kap a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, hogy annak a személynek, aki olyan hozzátartozójának a gondozását, ápolását végzi, aki után magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak, a kiemelt ápolási díjra való jogosultságát megalapozó betegségek és fogyatékosságok körét és súlyossági fokát az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítsa meg.1077

(4)1078 Felhatalmazást kap a települési önkormányzat, hogy rendeletben szabályozza

a)1079

b)1080

c)1081

d) az étkeztetés jogosultsági feltételeinek részletes szabályait,

e)1082

f)1083

g)1084 a települési támogatás keretében nyújtott ellátások jogosultsági feltételeit, valamint az ellátások megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályait.

133. § (1) E törvény — a 24. § (2) bekezdése, a 33—37. §-a, a 127. §-a, a 129—130. §-a, valamint a 135. §-a kivételével — a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba.

(2) A törvény 33—37. §-a, 130. §-a és 135. §-a a kihirdetés napját követő hónap első napján, a 24. § (2) bekezdése 1993. május 1. napján, a 127. és a 129. § 1994. január 1-jén lép hatályba.

134. §1085 (1) A 2015. március 1-jén a jegyzőnél aktív korúak ellátásával összefüggésben folyamatban lévő ügyekben a járási hivatal jár el. A folyamatban lévő ügyek iratait a jegyző darabszintű iratjegyzékkel ellátott átadás-átvételi jegyzőkönyvvel adja át 2015. március 6-áig az illetékes járási hivatal számára.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a járási hivatal jár el a 2015. február 28-áig meg nem szűnt vagy jogerős határozattal meg nem szüntetett aktív korúak ellátásával összefüggő ügyekben. Ezen ügyek ügyiratait a jegyző darabszintű iratjegyzékkel ellátott átadás-átvételi jegyzőkönyvvel adja át 2015. március 6-áig az illetékes járási hivatal számára. Az átvételről a járási hivatal 60 napon belül értesíti az ügyfelet.

(3) Az (1) bekezdés szerinti ellátással összefüggésben a jegyző által kezelt adatok és működtetett adatbázisok kezelésére, illetve működtetésére 2015. március 1-jétől az illetékes járási hivatal jogosult. Az adatok és adatbázisok átadásáig az adatokat a jegyző a járási hivatal feladatellátásának biztosítása céljából tartja nyilván.

134/A. §1086 (1) A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 18/B. § (1) bekezdését – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a 2015. március 31-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(2) A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 18/B. § (1) bekezdését az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság és a települési támogatás tekintetében alkalmazni kell a 2015. április 1-jét megelőzően indult ügyben megállapított jogosultság esetén is, azzal, hogy a 18/B. § szerinti nyilvántartásba az azon ellátásokra vonatkozó adatokat kell utólag, 2015. május 1-je és július 31-e között rögzíteni, amelyek esetében a rájuk való jogosultság megállapított időtartama legalább 2015. szeptember 30-áig tart.

(3) A 2014. december 31-én hatályos 41. § (2) bekezdésének a Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel történő módosításából eredő, az ápolási díjjal összefüggésben eljáró hatóság illetékességét érintő rendelkezéseket az ápolási díj megállapítására 2014. december 31-ét követően indult ügyekben, továbbá az ápolási díjra való jogosultságnak, vagy az ápolási díj összegének a 2014. december 31-ét követő legközelebbi felülvizsgálatakor kell alkalmazni.

(4) A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 42. § (4) bekezdését azon ápolási díjban részesülő személyre kell alkalmazni, aki 2014. december 31-ét követően szerez a 42. § (4) bekezdés a) pontja szerinti ellátásra való jogosultságot.

(5) A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 44. § (2) bekezdését

a) az ápolási díj megállapítása iránt 2015. január 1-jét megelőzően benyújtott, de 2014. december 31-éig el nem bírált kérelem alapján indult ügyekben is alkalmazni kell,

b) a 2015. január 1-jét megelőzően megállapított ellátás esetében az ápolási díj 2015. december 31-ét követő első felülvizsgálatakor kell alkalmazni.

(6) A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 50. § (1) bekezdés g) pontját a 2014. december 31-ét követően indult, illetve a 2015. január 1-jén folyamatban lévő ügyekben kell alkalmazni.

134/B. §1087 (1) Az aktív korúak ellátásának megállapítása iránt 2015. március 1-jén folyamatban lévő ügyben e törvény 2015. március 1-jén hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) 2015. február 28-áig e törvény 2015. március 1-jén hatályos rendelkezései szerint felül kell vizsgálni azon személy aktív korúak ellátására való jogosultságát, akinek a részére 2015. március 1-jét megelőző kezdő időponttal rendszeres szociális segélyre való jogosultság került megállapításra.

(3) A (2) bekezdés szerinti felülvizsgálat eredményeként az aktív korúak ellátására vonatkozó, 2015. március 1-jén hatályos rendelkezések szerinti ellátást – ha az egyéb jogosultsági feltételek fennállnak – 2015. március 1-jétől kell megállapítani, akként, hogy az e törvény 2015. február 28-án hatályos 37. § (1) bekezdés a) pontja és c) pontja szerinti személy egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra, míg a 37. § (1) bekezdés b) pontja szerinti személy – feltéve, hogy a felülvizsgálat során a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak számára előírt együttműködést nyilatkozatban vállalja – foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult.

(4) Ha a felülvizsgálattal érintett, e törvény 2015. február 28-án hatályos 37. § (1) bekezdés d) pontja szerinti személy a felülvizsgálat során arról nyilatkozik, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak számára előírt együttműködést vállalja, számára 2015. március 1-jétől foglalkoztatást helyettesítő támogatást kell megállapítani.

(5) 2015. február 28-ával meg kell szüntetni azon, a (4) bekezdés szerinti személy aktív korúak ellátására való jogosultságát, aki a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személyek részére előírt együttműködési kötelezettség teljesítését nem vállalja.

134/C. §1088 (1) A 2015. január 1-jén lakásfenntartási támogatás megállapítása iránt folyamatban lévő, valamint a 2014. december 31-ét követően lakásfenntartási támogatás megállapítása iránt benyújtott kérelem alapján indult ügyekben a lakásfenntartási támogatást – a 38. § (8) bekezdésben foglaltaktól eltérően – legfeljebb a 2015. február 28-áig terjedő időtartamra kell megállapítani.

(2) A 2015. március 1-jét megelőzően megállapított, valamint az (1) bekezdés alapján megállapított lakásfenntartási támogatás tekintetében – a jogosultság határozatban megállapított időtartamára, vagy annak megszüntetéséig – a 2015. február 28-án hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

(3) A 2015. március 1-jét megelőzően megállapított méltányossági közgyógyellátás tekintetében, valamint a méltányossági közgyógyellátással összefüggésben 2015. február 28-án folyamatban lévő ügyekben – a jogosultság határozatban megállapított időtartamára, vagy annak megszüntetéséig – a 2015. február 28-án hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

(4) A 2015. március 1-jét megelőzően megállapított adósságkezelési szolgáltatást – annak megállapított időtartamára vagy annak megszüntetéséig – a 2015. február 28-án hatályos szabályok szerint kell nyújtani.

134/D. §1089 A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel hatályon kívül helyezett 125. § c) pontja szerinti támogatást a települési önkormányzat továbbra is igénybe veheti

a) azon lakásfenntartási támogatás kifizetéséhez, amelyre való jogosultság kezdő időpontja 2015. március 1-jét megelőző időpont,

b) azon adósságcsökkentési támogatás kifizetéséhez, amely 2015. március 1-jét megelőzően került megállapításra.

134/E. §1090 A települési önkormányzat képviselő-testülete a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló rendeletét legkésőbb 2015. február 28-áig megalkotja.

134/F. §1091 Az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait érintő törvények módosításáról szóló 2016. évi XXVI. törvénnyel módosított 4. § (1) bekezdés b) pontját a fennálló jogosultságok tekintetében a 2016. április 30-át követően indult felülvizsgálati eljárásokban kell alkalmazni.

134/G. §1092 (1) Az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXVII. törvénnyel megállapított 58/A. § (2) bekezdés c) pontja alkalmazásában népkonyha esetén nem minősül új ellátotti létszámnak a nem állami, egyházi fenntartó által fenntartott,

a) 2018. július 1-jén a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett népkonyha-szolgáltatás 2018. július 1-jén hatályos, támogatást megállapító kincstári határozatában szereplő és a támogatás alapjául szolgáló ellátotti szám;

b) 2018. július 2-a és 2018. december 31-e között a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzésre kerülő új népkonyha-szolgáltatás, vagy a már bejegyzett szolgáltató, intézmény esetén új népkonyha-szolgáltatásra vonatkozó adatmódosítás esetében az ezen időszakra vonatkozó első támogatást megállapító kincstári határozatban szereplő és a támogatás alapjául szolgáló ellátotti szám;

c) a 2018. július 2-a és 2018. december 31-e között a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által a befogadási eljárásban elbírált azon kérelmek esetében, amelyek 2018. december 31-e után kerülnek a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzésre, a benyújtott kérelemben szereplő ellátotti szám.

(2) Az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXVII. törvénnyel megállapított 58/A. § (2) bekezdés c) pontja alkalmazásában szociális konyha esetén nem minősül új ellátotti létszámnak az igénybevevői nyilvántartásban rögzített megállapodások 2018. évi legmagasabb napi számának megfelelő ellátotti szám.

(3) Azon nem állami, egyházi fenntartók esetén, akik a népkonyha-szolgáltatás nyújtását év közben kezdték meg, az (1) bekezdés a) pontja szerinti ellátotti szám alatt a teljes évre átszámított ellátotti számot kell érteni.

(4) Az (1)–(3) bekezdés szerinti ellátotti létszámokat a szolgáltatói nyilvántartásba 2019. január 1-jei hatállyal hivatalból kell bejegyezni.

(5) A 2019. január 1-jét követően indított, népkonyha-szolgáltatás szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzése iránti eljárásban a bejegyzés feltétele az ellátási terület szerinti települési, fővárosi kerületi önkormányzat hozzájárulása.

(6) A Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 2. melléklet Kiegészítő szabályok 5. i) pont ia) alpontját 2019. május 1-jétől kell népkonyhára alkalmazni.

134/H. §1093 (1) Annak a vér szerinti vagy örökbefogadó szülőnek (e § vonatkozásában a továbbiakban együtt: szülő), akinek 2018. december 31-én végleges döntés alapján a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel ápolási díjra való jogosultsága áll fenn, a járási hivatal – legkésőbb 2019. január 15-éig meghozott döntésével – 2019. január 1-jére visszamenőleg hivatalból, a jogosultsági feltételek vizsgálata nélkül megállapítja az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXVII. törvénnyel megállapított 38. § szerinti gyermekek otthongondozási díjára való jogosultságát, és ezzel egyidejűleg rendelkezik az ápolási díjra való jogosultság 2018. december 31-ei időponttal történő megszüntetéséről.

(2) Az ápolási díj megállapítása iránt benyújtott kérelem alapján 2018. december 31-én folyamatban lévő ügyben a 2018. december 31-én hatályos rendelkezések szerint kell eljárni. Ha az eljárás eredményeként a szülő részére, annak vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel kerül az ápolási díjra való jogosultság megállapításra, a járási hivatal az ápolási díjra való jogosultság 2018. december 31-éig terjedő időtartamra történő megállapításával egyidejűleg – 2019. január 1-jétől kezdődően – hivatalból megállapítja a szülőnek az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXVII. törvénnyel megállapított 38. § szerinti gyermekek otthongondozási díjára való jogosultságát is.

(3) Az (1) bekezdés alapján hivatalból, a jogosultsági feltételek vizsgálata nélkül megállapított gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság feltételeinek fennállása iránti felülvizsgálatot 2019. július 1-je és december 31-e között le kell folytatni, ha

a) az ápolási díjra 2018. december 31-én fennálló jogosultság az Szt. 2018. december 31-én hatályos 41. § (1) bekezdése alapján került megállapításra, vagy

b) az ápolási díjra 2018. december 31-én fennálló jogosultság az Szt. 2018. december 31-én hatályos 43. §-a vagy 43/A. §-a alapján került megállapításra, és az ápolási díjra való jogosultság Szt. 25. § (4) bekezdés a) pontja szerinti, kötelezően elvégzendő felülvizsgálatának megindítása 2019. január 1-je és december 31-e között lenne esedékes.

(4) A (3) bekezdés szerinti felülvizsgálat eredményétől függetlenül a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultságot 2019. december 31-éig fennállónak kell tekinteni. Ha a felülvizsgálat eredményeként megállapításra kerül, hogy az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXVII. törvénnyel megállapított 38. § szerinti gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság nem áll fenn, a jogosultságot 2019. december 31. napjával meg kell szüntetni.

(5) Ha a gyermekek otthongondozási díjára jogosult szülő 2018. december 31-én a gyermekére tekintettel az Szt. 2018. december 31-én hatályos 43. §-a vagy 43/A. §-a alapján emelt összegű vagy kiemelt ápolási díjra volt jogosult, és az Szt. 25. § (4) bekezdés a) pontja szerinti, kötelezően elvégzendő felülvizsgálat megindítása 2019. december 31-ét követően lenne esedékes, a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság feltételeinek fennállása iránti felülvizsgálatot az ápolási díjra való jogosultság felülvizsgálata tekintetében a korábbiakban előírt határidőben kell elvégezni.

135. §1094 E törvénynek a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VIII. törvénnyel megállapított 45. § (2a) bekezdését a 2015. február 28-án hatályos 43/B. § alapján 2015. március 1-jét megelőző kezdő időponttal megállapított és 2015. március 1-jétől települési támogatásként nyújtott méltányossági ápolási díjra is alkalmazni kell.

136. §1095 (1) Az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi CXXXIII. törvénnyel megállapított 37/B. § (1) bekezdésében foglaltakat a közfoglalkoztatásba a hatálybalépést1096 követően bevont egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti ellátásban részesülő személyek esetében kell alkalmazni.

(2) Az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi CXXXIII. törvénnyel megállapított 92/K. § (8)–(10) bekezdését akkor kell alkalmazni, ha

1

A törvényt az Országgyűlés az 1992. december 30-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1993. január 27.

2

A preambulum a 2011: CCI. törvény 67. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdése a 2001: LXXIX. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 67. § c) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdésének b) pontja a 2007: I. törvény 100. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdésének c) pontja a 2007: I. törvény 100. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdés d) pontja a 2013: XCIII. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 3. § új (2) bekezdését az 1999: CXXII. törvény 25.§-ának (2) bekezdése iktatta be, s egyidejűleg az eredeti (2)-(5) bekezdések számozását (6) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2007: I. törvény 100. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 67. § b)–c) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. § új (3) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (3)–(6) bekezdés számozását (4)–(7) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdés a 2007: I. törvény 100. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 67. § b)–c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § (3) bekezdés a) pontja a 2007: CXXI. törvény 1. §-ával megállapított, a 2011: CCI. törvény 67. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (3) bekezdés b) pontja a 2010: XCII. törvény 1. §-a szerint módosított szöveg.

12

A 3. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2001: LXXIX. törvény 1. § (2) bekezdése, hatályon kívül helyezte a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (4) bekezdése a) pontjának aa) alpontja, újonnan a 2011: CV. törvény 27. §-a iktatta be. A 3. § (4) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 4. §-a szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (4a) bekezdését a 2013: CCII. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be.

14

A 3. § (4b) bekezdését a 2013: CCII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

15

A 3. § (4c) bekezdését a 2013: CCII. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be.

16

A 3. § (4d) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 2. §-a iktatta be.

17

A 3. § (4) — eredetileg (3) — bekezdése az 1999: LXXIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (5) bekezdésre változtatta a 2001: LXXIX. törvény 1. § (2) bekezdése. Az (5) bekezdés a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 1. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 3. § (6) – eredetileg (4) – bekezdése a 2013: CLVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

19

A 3. § (6) bekezdés g) pontja a 2014: XCIX. törvény 62. §-ával megállapított szöveg.

20

A 3. § (6) bekezdésének második mondata az 1994. VI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg. Utóbb az 1996: CXXVIII. törvény 27. §-ának (4) bekezdés a) pontja a "valamint –az e törvényben foglalt kivételekkel– a rendszeres szociális segélyre" szövegrészt hatályon kívül helyezte. Számozását (7) bekezdésre változtatta a 2001: LXXIX. törvény 1. § (2) bekezdése.

23

A 3. § (8) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 1. §-a iktatta be.

24

A 3. § (8) bekezdés b) pontja a 2013: CCLII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 3. § (9) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 4. §-a iktatta be.

26

A 4. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: XXVI. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 4. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja a 2017: XCV. törvény 12. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a 2016: XXVI. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 4. § (1) bekezdésének c) pontja a 2003: IV. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított és a 2007: CXXI. törvény 82. § (4) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 4. § (1) bekezdésének d) pontja a 2005: CLXX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 4. § (1) bekezdés d) pont db) alpontja a 2013: CCLII. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 4. § (1) bekezdés d) pontjának dc) alpontja a 2007: CXXI. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított, a 2013: CCLII. törvény 1. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 4. § (1) bekezdés d) pont dd) alpontja a 2014: XCIX. törvény 63. §-ával megállapított szöveg.

34

A 4. § (1) bekezdésének új e) pontját az 1996: CXXVIII. törvény 1. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe, s az eredeti e)-h) pontok jelölését g)-j) pontra változtatta.

35

A 4. § (1) bekezdésének új f) pontját az 1996: CXXVIII. törvény 1. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2003: IV. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított és a 2007: CXXI. törvény 82. § (4) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 4. § (1) bekezdésének g) pontját a 2003: XCV. törvény 43. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: CXXXVI. törvény 1. §-a iktatta be.

37

A 4. § (1) bekezdésének h) pontja a 2004: CXXXVI. törvény 1. §-ával megállapított, a 2012: CXVIII. törvény 12. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

38

A 4. § (1) bekezdés i) pontja a 2017: CLXXVIII. törvény 3. §-ával megállapított, a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 4. § (1) bekezdés j) pontja a 2017: CXLVI. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 4. § (1) bekezdés k) pontja a 2013: XXVII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

41

A 4. § (1) bekezdésének l) pontját az 1997: LXXXIV. törvény 2. §-a iktatta a szövegbe.

42

A 4. § (1) bekezdésének m) pontját az 1999: LXXIII. törvény 2. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege újonnan a 2004: XXVI. törvény 2. §-ával megállapított és a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 2. pontja, valamint a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának aa) alpontja szerint módosított szöveg.

43

A 4. § (1) bekezdés m) pont ma) alpontja a 2012: CXCII. törvény 14. §-ával megállapított, a 2013: CCV. törvény 59. § a) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 4. § (1) bekezdés m) pont mb) alpontja a 2019: XXXVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

45

A 4. § (1) bekezdés m) pont mc) alpontja a 2009: CXV. törvény 47. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 4. § (1) bekezdés m) pont md) alpontja a 2009: CXV. törvény 47. § (1) bekezdésével megállapított, a 2013: CCLII. törvény 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

47

A 4. § (1) bekezdés m) pont me) alpontja a 2010: XXXIX. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

48

A 4. § (1) bekezdés n) pontját újonnan a 2016: XXVI. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

49

A 4. § (1a) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be.

50

A 4. § (1a) bekezdés 1. pontja a 2015: CXXXIII. törvény 1. §-ával megállapított, a 2018: CXVII. törvény 31. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

51

A 4. § (1a) bekezdés 2. pontja a 2013: XXVII. törvény 18. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 4. § (1a) bekezdés 4. pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

53

A 4. § (1a) bekezdés 10. pontját a 2012: CXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXLVI. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 4. § (1a) bekezdés 11. pontját a 2016: XXVI. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be.

55

A 4. § (1a) bekezdés 12. pontját a 2016: XXVI. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be.

56

A 4. § (1a) bekezdés 13. pontját a 2017: XCV. törvény 1. §-a iktatta be.

57

A 4. § (1b) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be.

58

A 4. § (1c) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: XCV. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja, a 2018: LII. törvény 41. § 3. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 36. §-át.

59

A 4. § (2) bekezdése az 1996: XXII. törvény 8. §-ának (3) bekezdésével módosított szöveg.

60

A 4. § (3) bekezdése a 2015: CXXXIII. törvény 18. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 4. § (4) bekezdését az 1999: LXXIII. törvény 55. §-a (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2005: CLXX. törvény 2. § (4) bekezdése iktatta be. Újból hatályon kívül helyezte a 2012: CXCII. törvény 29. § (2) bekezdés a) pontja.

63

A 4. § (6) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 2. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CXVII. törvény 39. § (5) bekezdésének 1. pontja, a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

64

A 4. § (7) bekezdését a 2009: LVI. törvény 416. § (14) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CCVIII. törvény 2. §-a.

65

A 4/A. §-t és az előtte lévő alcímet a 2004: CXXXVI. törvény 2. §-a iktatta be. A 4/A. § a 2014: XCIX. törvény 64. §-ával megállapított szöveg.

66

A 4/A. § (1) bekezdése a 2016: CIV. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

67

Az 5. § a 2004: CXL. törvény 186. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatta a 2006: CXVII. törvény 3. §-a. Az 5. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 65. és 66. §-a, a 2017: L. törvény 47. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

68

Az 5. § (2) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 3. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatta.

69

A 6. § az 1999: LXXIII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

70

A 7. § (1) bekezdése az 1996: XXII. törvény 9. §-ával megállapított, a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

71

A 7. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 65. és 66. §-a, a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

72

A 8. §-t újonnan a 2017: L. törvény 46. § (1) bekezdése iktatta be.

73

A 9. § a 2016: XXVI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

74

A 10. § a 2003: IV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

75

A 10. § (1) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 3. §-a, a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja, a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

76

A 10. § új (2) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva.

77

A 10. § (2a) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 3. §-a iktatta be.

78

A 10. § új (3) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva.

79

A 10. § új (4) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva.

80

A 10. § (4) bekezdésének c) pontját a 2008: CVII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 2. §-ával megállapított, a 2011: CXCI. törvény 142. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 10. § új (5) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (9) bekezdésre változtatva, szövege a 2009: CXV. törvény 47. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 10. § (2) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (9) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg, számozását (6) bekezdésre változtatta a 2007: CXXI. törvény 3. § (1) bekezdése. A 10. § (6) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 20. § (8) bekezdés a) pontja, a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

83

A 10. § (3) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése a) pontjának ac) alpontja szerint módosított szöveg, számozását (7) bekezdésre változtatta a 2007: CXXI. törvény 3. § (1) bekezdése. A 10. § (7) bekezdése a 2009: LVI. törvény 65. §-a, a 2010: CLXXI. törvény 34. § 3. pontja, a 2017: L. törvény 48. § a) pontja szerint módosított szöveg.

84

A 10. § (7a) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 5. §-a iktatta be.

85

A 10. § (4) bekezdését a 2004: XXVI. törvény 3. §-a iktatta be, számozását (8) bekezdésre változtatta a 2007: CXXI. törvény 3. § (1) bekezdése, szövege a 2009: CIX. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított, a 2015: VIII. törvény 1. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

86

A 10. § (5) bekezdését a 2004: XXVI. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 6. pontja, a 2006: CXVII. törvény 39. § (5) bekezdésének 4. pontja szerint módosított szöveg, számozását (9) bekezdésre változtatta a 2007: CXXI. törvény 3. § (1) bekezdése. A (9) bekezdés a 2009: LVI. törvény 65. §-a, a 2015: VIII. törvény 1. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 11. § a 2017: L. törvény 46. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 12. §-t a 2017: L. törvény 48. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

89

A 13. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 47. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

90

A 13. § (2) bekezdése a 2005: CLXX. törvény 60. § (2) bekezdés a) pontja, a 2017: L. törvény 47. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

91

A 13. § (3) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 6. §-a iktatta be.

92

A 14. § a 2017: CLIX. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

93

A 15. §-t a 2009: LVI. törvény 65. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

94

A 16. § a 2017: L. törvény 47. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

95

A 17. § az 1997: LXXXIV. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

96

A 17. § (1) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 17. § (1a) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 4. § (1) bekezdése iktatta be.

98

A 17. § (2) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

99

A 17. § (3) bekezdése a 2016: XXVI. törvény 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

101

A 17. § (4a) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

102

A 17. § (5) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 58. § (2) bekezdése a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXXI. törvény 4. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

103

A 17. § (6) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 58. § (2) bekezdése a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XXVII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

104

A 17. § (7) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 58. § (2) bekezdése a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: XXVI. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

105

A 17. § (7) bekezdés b) pontja a 2017: L. törvény 47. § 2. pontja, a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

107

A 17. § (9) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be.

108

A 17. § (10) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXVII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

109

A 17/A. §-t a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

110

A 17/A. § (1) bekezdése a 2017: CLIX. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

111

A 17/A. § (2) bekezdése a 2017: CLIX. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

112

A 17/A. § (5) bekezdését a 2017: CLIX. törvény 33. § (2) bekezdése iktatta be.

113

A 18. § a 2013: CLVIII. törvény 2. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

114

A 18. § a) pont nyitó szövegrésze a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

115

A 18. § e) pontja a 2017: L. törvény 47. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

116

A 18. § h) pontját a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

117

A 18. § i) pontját a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

118

A 18. § j) pontja a 2017: L. törvény 47. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

119

A 18. § k) pontját a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

120

A 18. § l) pontja a 2014: XCIX. törvény 65. §-ával megállapított szöveg.

121

A 18/A. §-t a 2012: XCIII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CLVIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

122

A 18/A. § e) pontja a 2017: L. törvény 47. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

123

A 18/A. § f) pontja a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

124

A 18/A. § h) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

125

A 18/A. § j) pontja a 2017: L. törvény 47. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

126

A 18/A. § k) pontját a 2014: XCIX. törvény 66. §-a iktatta be.

127

A 18/B. §-t a 2013: CLVIII. törvény 3. §-a iktatta be.

128

A 18/B. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2017: CXXI. törvény 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

129

A 18/B. § (1) bekezdés a) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

130

A 18/B. § (2) bekezdés a) pontja a 2014: XCIX. törvény 90. § (3) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

131

A 18/B. § (2) bekezdés d) pontja a 2014: XCIX. törvény 90. § (3) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 18/B. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 67. § (2) bekezdésével megállapított, a 2016: CIV. törvény 17. § (9) bekezdés a) pontja és (10) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

133

A 19. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2007: CXXI. törvény 5. §-a, szövege a 2013: CLVIII. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított és a 2017: CXCVII. törvény 26. §-a szerint módosított szöveg.

134

A 19. § (1a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 7. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CLVIII. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

135

A 19. § (1b) bekezdését a 2013: CLVIII. törvény 4. § (1) bekezdése iktatta be.

136

A 19. § (1b) bekezdés c) pontja a 2017: L. törvény 47. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

137

A 19. § (1c) bekezdését a 2017: CLXXXVI. törvény 8. § (1) bekezdése iktatta be.

138

A 19. § (2) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 5. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva. A 19. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

139

A 19. § (3) bekezdését a 2008: CVII. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

140

A 19. § (4) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 122. §-a iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 68. §-ával megállapított, a 2015: CXXXIII. törvény 18. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 20. § a 2010: CLXXI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

142

A 20. § (2) bekezdés a) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

143

A 20. § (2) bekezdés e) pontja a 2016: CLXVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

144

A 20. § (2) bekezdés h) pontja a 2013: XXVII. törvény 19. § b) pontja, a 2014: CI. törvény 18. § c) pontja szerint módosított szöveg.

145

A 20. § (2a) bekezdését a 2015: CCXXIII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXXI. törvény 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

146

A 20. § (4) bekezdés a) pontját a 2015: CCXXIII. törvény 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

147

A 20. § (5) bekezdés a) pontja a 2015: CXXXIII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A 20. § (5) bekezdés c) pontját a 2014: CI. törvény 19. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

149

A 20. § (6) bekezdése a 2015: CXXXIII. törvény2015: CCXXIII. törvény 92. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított – 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 20. § (7) bekezdése a 2013: CCII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

151

A 20/A. §-t az 1999: LXXIII. törvény 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLXXI. törvény 35. § (1) bekezdés b) pontja.

153

A 20/C. §-t a 2009: CIX. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CVI. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

154

A 20/C. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXXI. törvény 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

155

A 20/C. § (1) bekezdés a) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 20/C. § (1) bekezdés e) pontját a 2015: CXXXIII. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be.

157

A 20/C. § (1) bekezdés f) pontját a 2018: CXVII. törvény 8. §-a iktatta be.

158

A 20/C. § (1) bekezdés g) pontját a 2018: CXVII. törvény 8. §-a iktatta be.

159

A 20/C. § (2) bekezdése a 2015: CXXXIII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított, a 2018: CXVII. törvény 31. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

160

A 20/C. § (3) bekezdése a 2015: CXXXIII. törvény2015: CCXXIII. törvény 92. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított – 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

161

A 20/C. § (4) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

162

A 20/C. § (5) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 123. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: CXXI. törvény 7. § a) pontja.

163

A 20/C. § (6) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 123. §-a iktatta be, szövege a 2013: CLXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

164

A 21. § a 2009: CIX. törvény 52. § (25) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

165

A 22. § a 2013: CLVIII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

166

A 23. § a 2013: CLVIII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

167

A 24. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

168

A 24. § (1a) bekezdését a 2017: XLIV. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be.

169

A 24. § (2) bekezdését a 2011: CXII. törvény 86. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: XXVI. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2017: XCV. törvény 11. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

170

A 24. § (3) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

171

A 24. § (4) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 124. §-a iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

172

A 24/A. §-t a 2015: CXXXIII. törvény 4. §-a iktatta be, szövege a 2016: CIV. törvény 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

174

A 25. § (1) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

175

A 25. § (2) bekezdését az 1998: LXXXIV. törvény 52. §-ának k) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXVII. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

176

A 25. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 70. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

177

A 25. § (3) bekezdés a) pontja a 2018: CXVII. törvény 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

178

A 25. § (4) bekezdését az 1994: VI. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

179

A 25. § (4) bekezdés a) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

180

A 25. § (4) bekezdés b) pontja a 2011: CVI. törvény 57. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

181

A 25. § (5) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: XXVI. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

182

A 25. § (5a) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 125. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXVII. törvény 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

184

A 25. § (7) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXI. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 25. § (8) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXI. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

186

A 25. § (8) bekezdésének b) pontja a 2008: CVII. törvény 52. § (2) bekezdésének ac) alpontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 51. § (2) bekezdését.

187

A 25. § (9) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 8. § (4) bekezdése iktatta be.

188

A 25. § (10) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 8. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: XXVI. törvény 7. § (2) bekezdésével megállapított, a 2016: CXXVII. törvény 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

189

A 25. § (10a) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 7. § (3) bekezdése iktatta be.

190

A 25. § (10b) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 9. § (5) bekezdése iktatta be.

191

A 25. § (11) bekezdését a 2008: CVII. törvény 4. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 19. § c) pontja szerint módosított szöveg.

192

A 25. § (12) bekezdését a 2008: CVII. törvény 4. § (4) bekezdése iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 51. § (2) és (8) bekezdését.

193

A 25. § (12) bekezdés b) pontja a 2010: CLXXI. törvény 34. § 4. pontja, a 2011: CVI. törvény 57. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

194

A 25. § (12) bekezdés c) pontját a 2013: XXVII. törvény 4. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 4. pontja.

195

A 25. § (13) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

196

A 25. § (14) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 70. § (2) bekezdése iktatta be.

197

A 26. § a 2004: CXXXVI. törvény 5. §-ával megállapított, a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

198

A 26/A. §-t a 2008: CVII. törvény 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CVI. törvény 58. § (2) bekezdés b) pontja.

199

A II. fejezetének II. címében foglalt „ Normatív pénzbeli ellátás” és az alcímében „Gyermeknevelési támogatás” szövegrészt az 1998: LXXXIV. törvény 52. §-ának k) pontja hatályon kívül helyezte.

200

A 27. §-t az 1998: LXXXIV. törvény 52. §-ának k) pontja hatályon kívül helyezte.

201

A 28. §-t az 1998: LXXXIV. törvény 52. §-ának k) pontja hatályon kívül helyezte.

202

A 29. §-t az 1998: LXXXIV. törvény 52. §-ának k) pontja hatályon kívül helyezte.

203

A 30. §-t az 1998: LXXXIV. törvény 52. §-ának k) pontja hatályon kívül helyezte.

204

A 31. §-t az 1998: LXXXIV. törvény 52. §-ának k) pontja hatályon kívül helyezte.

205

A 32. § (1) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

206

A 32. § (1) bekezdés a) pontja a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

207

A 32. § (3) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény – 2005: CLXX. törvény 61. § (1) bekezdésével beiktatott – 70. § (6) bekezdése alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba; 71. § (1) bekezdése alapján a települési önkormányzat a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló rendeletét a 2004: CXXXVI. törvény egyes ellátásokra vonatkozó rendelkezéseinek hatálybalépésétől számított 30 napon belül vizsgálja felül.

208

A 32/A. §-t a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXVII. törvény 5. §-a iktatta be.

209

A 32/A. § (1) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

210

A 32/A. § (2) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

211

A 32/B. §-t és az előtte lévő címet az 1997: LXXXIV. törvény 6. §-a iktatta a szövegbe.

212

A 32/B. § (1) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

213

A 32/B. § (1a) bekezdését a 2017: LXXII. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

214

A 32/B. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 71. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 47. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

215

A 32/B. § új (3) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva, szövege a 2004: XXVI. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (9) bekezdésének b) pontja, a 2011: CV. törvény 128. § (4) bekezdés b) pontja, a 2012: XCIII. törvény 20. § (8) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

216

A 32/B. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2001: LXXIX. törvény 3. § (1) bekezdése. A 32/B. § (4) bekezdése a 2016: XXVI. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

217

A 32/B. § (4) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

218

A 32/B. § (5) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

219

A 32/C. §-t az 1997: LXXXIV. törvény 6. §-a iktatta be, szövegét újonnan megállapította az 1999: CXXII. törvény 27.§-a.

220

A 32/C. § (1) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

221

A 32/C. § (1a) bekezdését a 2016: LXVII. törvény 30. § (2) bekezdése iktatta be.

222

A 32/C. § (2) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

223

A 32/C. § (3) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának ae) alpontja hatályon kívül helyezte.

224

A 32/C. § (4) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 58. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

225

A 32/D. §-t az 1997: LXXXIV. törvény 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: CXXVII. törvény 14. § a) pontja.

226

A 32/E. §-t az 1997: LXXXIV. törvény 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CXCII. törvény 29. § (2) bekezdés b) pontja.

227

A 33. §-t megelőző alcímet az 1999: CXXII. törvény 54. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CVII. törvény 6. §-a iktatta be.

228

A 33. §-t az 1999: CXXII. törvény 54. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CVII. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

229

A 33. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 18. § (1) bekezdés c) pontja, nyitó szövegrésze a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 13. pontja szerint módosított szöveg.

230

A 33. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CXCI. törvény 126. §-ával megállapított szöveg.

231

A 33. § (1) bekezdés d) pontja a 2017: XCV. törvény 11. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

232

A 33. § (1) bekezdés e) pontja a 2017: XCV. törvény 11. § (3) bekezdés a) és c) pontja szerint módosított szöveg.

233

A 33. § (1) bekezdés f) pontja a 2013: XXVII. törvény 19. § e) pontja szerint módosított szöveg.

235

A 33. § (1a) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 7. § (1) bekezdése iktatta be.

236

A 33. § (1b) bekezdését a 2015: VIII. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 46. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

237

A 33. § (4) bekezdés a) pontja a 2017: XCV. törvény 11. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

238

A 33. § (4a) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: XCV. törvény 11. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

240

A 33. § (7) bekezdését újonnan a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

241

A 33. § (8) bekezdését a 2017: XCV. törvény 2. §-a iktatta be.

242

A 34. §-t az 1999: CXXII. törvény 54. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CVII. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

243

A 34. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

244

A 34. § (1) bekezdés c) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

245

A 34. § (1) bekezdés d) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 5. § d) pontja szerint módosított szöveg.

246

A 34. § (1) bekezdés e) pontja a 2017: XCV. törvény 11. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

247

A 34. § (1) bekezdés g) pontja a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

248

A 34. § (1) bekezdés i) pontját a 2011: CXCI. törvény 127. §-a iktatta be.

249

A 34. § (1) bekezdés j) pontját a 2012: CXVIII. törvény 2. §-a iktatta be.

250

A 34. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CXCI. törvény 142. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

251

A 34. § (2) bekezdés c) pontja a 2013: XXVII. törvény 8. §-ával megállapított, a 2016: CXXVII. törvény 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

252

A 34. § (2) bekezdés d) pontja a 2017: L. törvény 47. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

253

A 34. § (2) bekezdés e) pontja a 2011: CVI. törvény 57. § (1) bekezdés b) pontja, a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

254

A 34. § (2) bekezdés f) pontját a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

255

A 34. § (2) bekezdés g) pontját a 2016: CXXVII. törvény 12. § (1) bekezdése iktatta be.

256

A 34. § (2) bekezdés h) pontját a 2017: XCV. törvény 3. §-a iktatta be.

257

A 34. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 13. pontja, a 2017: L. törvény 47. § 2. és 9. pontja szerint módosított szöveg.

258

A 34. § (5) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (6) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

259

A 34. § (6) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 11. §-a iktatta be.

260

A 34. § (7) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 11. §-a iktatta be.

261

A 34. § (8) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 11. §-a iktatta be.

262

A 35. §-t az 1999: CXXII. törvény 54. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CVII. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

263

A 35. § (1) bekezdése a 2011: CVI. törvény 57. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

264

A 35. § (2) bekezdését a 2011: CVI. törvény 58. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

265

A 35. § (3) bekezdése a 2011: CVI. törvény 57. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

266

A 35. § (4) bekezdése a 2011: CLXVI. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

267

A 35. § (5) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 18. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

268

A 36. §-t az 1999: CXXII. törvény 54. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CVII. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

269

A 36. § (1) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

270

A 36. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: XXVI. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

271

A 36. § (1a) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

272

A 36. § (1b) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

273

A 36. § (1c) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 46. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

274

A 36. § (1d) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

275

A 36. § (2) bekezdése a 2011: CVI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

276

A 36. § (2) bekezdés a) pontja a 2015: CXXXIII. törvény 5. §-ával megállapított, a 2016: CLXVI. törvény 22. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

277

A 36. § (2) bekezdés c) pontja a 2015: VIII. törvény 1. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

278

A 36. § (2) bekezdés d) pontját a 2015: VIII. törvény 1. § (6) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

279

A 36. § (2) bekezdés e) pontja a 2016: XXVI. törvény 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

280

A 36. § (2a) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 9. § (4) bekezdése iktatta be.

281

A 36. § (3) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 9. § (2) bekezdésével megállapított, a 2016: XXVI. törvény 16. § c) pontja szerint módosított szöveg.

282

A 36/A. §-t az 1996: XXII. törvény 36. § (3) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

283

A 36/B. §-t az 1996: XXII. törvény 36. § (3) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

284

A 36/C. §-t az 1996: XXII. törvény 36. § (3) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

285

A 36/D. §-t az 1996: XXII. törvény 36. § (3) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

286

A 37. §-t az 1999: CXXII. törvény 54. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CVII. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 72. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 443. §-át.

287

A 37. § (2) bekezdése a 2016: XXVI. törvény 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

288

A 37. § (3a) bekezdését a 2016: CXXVII. törvény 12. § (2) bekezdése iktatta be.

289

A 37. § (4) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

290

A 37. § (5) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 10. §-a iktatta be.

291

A 37/A. §-t és az azt megelőző alcímet az 1996: CXXVIII. törvény 7. §-a iktatta be, az alcímet a 2008: CVII. törvény 52. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja hatályon kívül helyezte. A 37/A. §-t a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 7. pontja hatályon kívül helyezte.

292

A 37/B. §-t az 1996: CXXVIII. törvény 7. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

293

A 37/B. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 74. §-ával megállapított, a 2015: CXXXIII. törvény 17. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

294

A 37/B. § (1a) bekezdését a 2011: CVI. törvény 23. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: VIII. törvény 1. § (6) bekezdés c) pontja.

295

A 37/B. § (2) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

296

A 37/C. §-t az 1996: CXXVIII. törvény 7. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: CXXVII. törvény 14. § b) pontja.

297

A 37/D. §-t az 1996: CXXVIII. törvény 7. §-a iktatta be, hatályát vesztette a 2010: CLXXI. törvény 6. §-a alapján.

298

A 37/E. §-t az 1996: CXXVIII. törvény 7. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (4) bekezdés b) pontja. Ez utóbbi módosító törvény 55. § (10) bekezdése alapján azon aktív korúak ellátására jogosult személy esetében, akinek a 2009. december 31-én hatályos 37/E. § (1) bekezdése alapján 2009. december 31-én ellátást folyósítanak, a továbbfolyósítás lejártáig a 2009. december 31-én hatályos 37/E. §-ában foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

299

A 37/F. §-t újonnan a 2008: CVII. törvény 7. §-a iktatta be, hatályát vesztette a 2010: CLXXI. törvény 6. §-a alapján.

300

A 37/G. §-t az 1996: CXXVIII. törvény 7. §-a iktatta be, hatályát vesztette a 2010: CLXXI. törvény 6. §-a alapján.

301

A 37/H. §-t a 2004: CXXXVI. törvény 15. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: CVII. törvény 52. § (1) bekezdésének ab) alpontja.

302

A „Gyermekek otthongondozási díja” alcímet (38–39/C. §) a 2018: CXVII. törvény 12. §-a iktatta be.

303

A 40. § az 1997: LXXXIV. törvény 10. §-ával megállapított, a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg.

304

A 41. § a 2001: LXXIX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

305

A 41. § (1) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

306

A 41. § (1a) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be.

307

A 41. § (1b) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be.

308

A 41. § (2) bekezdését újonnan a 2004: CXXXVI. törvény 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 75. §-ával megállapított szöveg.

309

A 41. § (3) bekezdés a) pont záró szövegrésze a 2018: CXVII. törvény 31. § (1) bekezdés c) pontja alapján hatályát vesztette.

310

A 41. § (3) bekezdés b) pontja a 2018: CXVII. törvény 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

311

A 41. § (3) bekezdés c) pontját a 2018: CXVII. törvény 13. § (4) bekezdése iktatta be.

312

A 41. § (4) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (4) bekezdése a) pontjának ab) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXVII. törvény 13. § (5) bekezdése iktatta be.

313

A 41. § (5) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (4) bekezdése a) pontjának ab) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXVII. törvény 13. § (5) bekezdése iktatta be.

314

A 41. § (6) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 13. § (5) bekezdése iktatta be.

315

A 41. § (7) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 13. § (5) bekezdése iktatta be.

316

A 42. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 76. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

317

A 42. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CLXXVIII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

318

A 42. § (1a) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be.

319

A 42. § (1b) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be.

320

A 42. § (2) bekezdése a 2001: LXXIX. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

321

A 42. § (2) bekezdésének d) pontja a 2007: CXXI. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

322

A 42. § (2) bekezdés e) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

323

A 42. § (2) bekezdés f) pontját a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (7) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

324

A 42. § (2) bekezdés g) pontját a 2016: XXVI. törvény 11. §-a iktatta be.

325

A 42. § (2) bekezdés h) pontját a 2018: CXVII. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

326

A 42. § (3) bekezdését újonnan a 2001: LXXIX. törvény 8. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXVII. törvény 14. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

327

A 42. § (3a) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (8) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

328

A 42. § (4) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 58. § (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2005: CLXX. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 76. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

329

A 42. § (4) bekezdás a) pontja a 2016: CLXIV. törvény 3. §-a szerint módosított szöveg.

330

A 42. § (4) bekezdés b) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

331

A 42. § (4) bekezdés c) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

332

A 42. § (5) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 76. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 17. pontja szerint módosított szöveg.

333

A 42. § (6) bekezdését a 2016: CXXVII. törvény 12. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CLIX. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

334

A 43. § a 2013: CCIII. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

335

A 43. § a) pontja a 2015: VIII. törvény 1. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

336

A 43/A. §-t a 2004: CXXXVI. törvény 18. §-a iktatta be.

337

A 43/A. § (1) bekezdése a 2013: CCIII. törvény 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

338

A 43/A. § (2) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

339

A 43/A. § (3) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 31. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

340

A 43/A. § (4) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CLXXXVI. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

341

A 43/A. § (5) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXVII. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

342

A 43/A. § (6) bekezdését a 2017: CLXXXVI. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

343

A 43/B. §-t újonnan a 2016: XXVI. törvény 12. §-a iktatta be, szövege a 2016: CXXVII. törvény 12. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

344

A 43/B. § (2) bekezdése a 2017: L. törvény 47. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

345

A 43/C. §-t a 2013: CCIII. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

346

A 43/D. §-t a 2014: XCIX. törvény 78. §-a iktatta be.

347

A 43/E. §-t a 2014: XCIX. törvény 78. §-a iktatta be.

348

A 43/F. §-t a 2016: CXXVII. törvény 12. § (5) bekezdése iktatta be.

349

A 44. § (1) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

350

A 44. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 79. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

351

A 44. § (3) bekezdése a 2011: CXCI. törvény 130. §-ával megállapított szöveg.

352

A 44. § (4) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2005: CLXX. törvény 58. § (1) bekezdésének f) pontja.

353

A 44/A. §-t megelőző alcímet a 2017: CLXXVIII. törvény 5. §-a iktatta be.

354

A 44/A. §-t a 2017: CLXXVIII. törvény 5. §-a iktatta be.

355

A 44/A. § a) pontjában a 25/2019. (VII. 23.) AB határozat 1. pontjával az „és” szövegrészt megsemmisítette.

356

A 44/A. § b) pontjában a 25/2019. (VII. 23.) AB határozat 1. pontjával az „ugyanazon gyermekre tekintettel” szövegrészt megsemmisítette.

357

A 44/A. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

358

A 45. § és az azt megelőző alcím a 2014: XCIX. törvény 80. §-ával megállapított szöveg.

359

A 45. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: CXXXIII. törvény 17. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

360

A 45. § (2a) bekezdését a 2015: VIII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 24. §-át.

361

A 46. §-t és a megelőző alcímet a 2013: LXXV. törvény 9. §-a hatályon kívül helyezte.

362

A 47. §-t az 1996: CXXVIII. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 81. §-ával megállapított szöveg.

363

A 47. § (2) bekezdése a 2015: CXXXIII. törvény 18. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

364

A 48. § az 1999: LXXIII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

365

A 48. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított, a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

366

A 48. § (2) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 12. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

367

A 48. § új (4) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva.

368

A 48. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2007: CXXI. törvény 17. § (2) bekezdése.

369

Végrehajtására lásd a 28/1993. (II. 17.) Korm. rendeletet.

370

A 49. § a 2005: CLXX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 56. § (8) bekezdése alapján a közgyógyellátásra vonatkozó rendelkezéseket a 2006. július 1-jén folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell; lásd még az 56. § (5)–(6) bekezdését. A 2006: CXVII. törvény 38. § (13) bekezdése alapján a 2005: CLXX. törvény 56. § (5) bekezdése szerint legkésőbb 2007. július 1-jéig felhasználható közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkező közgyógyellátásra jogosultak mentesülnek a külön jogszabály szerint kiemelt, indikációhoz kötött támogatásban részesített gyógyszerért dobozonként fizetendő díj alól. A 2006. június 30-án hatályos szabályok alapján közgyógyellátásra jogosult személyekre vonatkozó szabályok tekintetében lásd még a 2007: LXXI. törvény 36. § (11)–(15) bekezdését.

371

A 49. § (2) bekezdése a 2011: LXXXI. törvény 86. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

372

Az 50. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

373

Az 50. § (1) bekezdés a) pontja a 2013: XXVII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

374

Az 50. § (1) bekezdésének b) pontja a 2008: CVII. törvény 8. §-ával megállapított, a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 20. pontja szerint módosított szöveg.

375

Az 50. § (1) bekezdésének c) pontja az 1994: XLV. törvény 30. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

376

Az 50. § (1) bekezdésének d) pontját a 2004: CV. törvény 209. §-ának 2. pontja hatályon kívül helyezte.

377

Az 50. § (1) bekezdés e) pontját a 2018: CXVII. törvény 31. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

378

Az 50. § (1) bekezdés g) pontja a 2012: XXXIV. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

379

Az 50. § (1) bekezdés g) pont gb) alpontja a 2013: CCIII. törvény 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

380

Az 50. § (1) bekezdés g) pont gc) alpontját a 2014: XCIX. törvény 91. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

381

Az 50. § (1) bekezdésének h) pontja a 2001: LXXIX. törvény 58. § (6) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

382

Az 50. § (2) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

383

Az 50. § (3) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 11. pontja hatályon kívül helyezete.

384

Az 50. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 82. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

385

Az 50. § (4a) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 82. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

386

Az 50. § (5) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 38. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

387

Az 50. § (6) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 12. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 82. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2017: L. törvény 47. § 8. pontja, záró szövegrésze ugyanezen módosító törvény 47. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

388

Az 50/A. §-t a 2004: CXXXVI. törvény 20. §-a iktatta be, szövege a 2005: CLXX. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

389

Az 50/A. § (2) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

390

Az 50/A. § (3) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított, a 2009: LVI. törvény 65. §-a, a 2011: CVI. törvény 57. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

391

Az 50/A. § (4) bekezdése a 2015: VIII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 24. §-át.

392

Az 50/A. § (5) bekezdése a 2015: VIII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 24. §-át.

393

Az 50/A. § (6) bekezdése a 2015: VIII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 24. §-át.

394

Az 50/A. § (7) bekezdése a 2015: VIII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 24. §-át.

395

Az 50/A. § (7a) bekezdését a 2015: VIII. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 24. §-át.

396

A 2009: CXXX. törvény 77. § (1) bekezdése alapján az egyéni gyógyszerkeret havi összege 2010. évben 12 000 forint.

397

A 2009: CXXX. törvény 77. § (2) bekezdése alapján az eseti keret éves összege 2010. évben 6000 forint.

399

Az 50/A. § (10) bekezdés c) pontja a 2015: VIII. törvény 1. § (6) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

400

Az 50/A. § (11) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 19. § j) pontja szerint módosított szöveg.

401

Az 50/A. § (12) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 13. § (3) bekezdése iktatta be.

402

Az 50/A. § (13) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 13. § (3) bekezdése iktatta be.

403

Az 50/B. §-t a 2005: CLXX. törvény 20. §-a iktatta be.

405

Az 50/B. § (4) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

406

Az 50/C. §-t a 2005: CLXX. törvény 20. §-a iktatta be.

408

Az 50/C. § (2) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (5) bekezdésének 21. pontja szerint módosított szöveg.

409

Az 50/C. § (3) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

410

Az 50/C. § (3) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 65. §-a, a 2011: CVI. törvény 57. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

411

Az 50/C. § (3) bekezdés h) pontját a 2013: LXXXIV. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

412

Az 50/C. § (3) bekezdés i) pontját a 2013: LXXXIV. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be.

413

Az 50/C. § (3a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 7. § (3) bekezdése iktatta be.

414

Az 50/C. § (4) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

415

Az 50/C. § (5) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (5) bekezdésének 22. pontja szerint módosított szöveg.

417

Az 50/E. §-t a 2005: CLXX. törvény 20. §-a iktatta be.

418

Az 50/E. § (1) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (5) bekezdésének 22. pontja szerint módosított szöveg.

419

Az 50/E. § (2) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

420

Az 50/E. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

421

Az 50/E. § (4) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

422

Az 51. § a 2005: CLXX. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

423

Az 51. § (2) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (5) bekezdésének 22. pontja szerint módosított szöveg.

424

Az 51. § (3) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (5) bekezdésének 22. pontja szerint módosított szöveg.

425

Az 52. § a 2005: CLXX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

428

Az 53. §-t a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 12. pontja hatályon kívül helyezete.

429

Az 54. § az 1997: CLIII. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

430

Az 54. § (1) bekezdésének bevezető és záró szövegrésze a 2007: CXXI. törvény 82. § (4) bekezdésének n), illetve o) pontja, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 20. § (8) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

431

Az 54. § (1) bekezdésének a) pontja a 2007: CXXVI. törvény 451. § a) pontja szerint módosított szöveg.

432

Az 54. § (2) bekezdése a 2013: XCIII. törvény 13. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 47. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

433

Az 54. § (2a) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 13. §-a iktatta be.

435

Az 54/A. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CXXI. törvény 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXVI. törvény 451. § b) pontja.

436

Az 55. §-t az 1997: CLIII. törvény 60. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte. Az 55. §-t és az azt megelőző alcímet újonnan a 2001: LXXIX. törvény 11. §-a iktatta be, újból hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 20. pontja.

437

Az 55/A. §-t a 2001: LXXIX. törvény 12. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 20. pontja.

438

Az 55/B. §-t a 2001: LXXIX. törvény 12. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 20. pontja.

439

Az 55/C. §-t a 2001: LXXIX. törvény 12. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 20. pontja.

440

Az 55/D. §-t és az azt megelőző alcímet a 2007: CXXI. törvény 23. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: CXXXIII. törvény 18. § (1) bekezdés d) pontja.

441

Végrehajtására lásd a 29/1993. (II. 17.) Korm. rendeletet.

442

A IV. fejezet címe a 2001: LXXIX. törvény 58. § (6) bekezdésének e) pontjával megállapított szöveg.

443

Az 56. § (1) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 35. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

444

Az 56. § (2) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 8. pontja szerint módosított szöveg.

445

Az 57. § (1) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

446

Az 57. § (1) bekezdésének b) pontját a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése a) pontjának af) alpontja hatályon kívül helyezte.

447

Az 57. § (2) bekezdését az 1999: LXXIII. törvény 15. §-a állapította meg, mely egyidejűleg (3) bekezdést is iktatott a szövegbe.

448

Az 57. § (2) bekezdésének e) pontját a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CXVIII. törvény 5. §-a iktatta be.

449

Az 57. § (3) bekezdése a 2014: CI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

450

Az 57. § (4) bekezdését újonnan a 2011: CXCI. törvény 133. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 17. §-ával megállapított, a 2013: CLXVIII. törvény 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

452

Az 58. §-t a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának ac) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXXI. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

453

Az 58. § (2) bekezdése a 2019: XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

454

Az 58. § (4) bekezdés c) pontja a 2019: XXXVI. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

455

Az 58. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CXXXIII. törvény 35. § c) pontja szerint módosított szöveg.

456

Az 58/A. §-t az 1996: CXXVIII. törvény 13. §-a iktatta be.

457

Az 58/A. § (1) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 2. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 47. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

458

Az 58/A. § (2) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (4) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CVI. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2015: CCXXIII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

459

Az 58/A. § (2) bekezdés c) pontja a 2018: CXVII. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

460

Az 58/A. § (2) bekezdés e) pontja a 2016: CLXVI. törvény 22. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

461

Az 58/A. § (2a) bekezdését a 2011: CVI. törvény2011: CXCI. törvény 192. §-a szerint módosított – 24. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXVII. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

462

Az 58/A. § (2b) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 134. §-a iktatta be, szövege a 2015: CCXXIII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

463

Az 58/A. § (2b) bekezdés a) pontja a 2017: XCV. törvény 11. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

464

Az 58/A. § (2b) bekezdés c) pontja a 2018: CXVII. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

465

Az 58/A. § (2b) bekezdés d) pontját a 2018: CXVII. törvény 31. § (1) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

466

Az 58/A. § (2b) bekezdés f) pontját a 2017: XCV. törvény 4. § (1) bekezdése iktatta be.

467

Az 58/A. § (2c) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 134. §-a iktatta be, szövege a 2015: CCXXIII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

468

Az 58/A. § (2c) bekezdés a) pontját a 2017: XCV. törvény 12. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

469

Az 58/A. § (2c) bekezdés c) pont nyitó szövegrésze a 2017: L. törvény 48. § c) pontja szerint módosított szöveg.

470

Az 58/A. § (2c) bekezdés c) pont cd) alpontját a 2016: CLXVI. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be.

471

Az 58/A. § (2d) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 134. §-a iktatta be, szövege a 2016: CIV. törvény 17. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

472

Az 58/A. § (2e) bekezdését a 2012: CXVIII. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított, a 2015: CCXXIII. törvény 5. § e) pontja szerint módosított szöveg.

473

Az 58/A. § (2f) bekezdését a 2014: CI. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: XCV. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

474

Az 58/A. § (2g) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: XCV. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

475

Az 58/A. § (2h) bekezdését a 2015: CCXXIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2016: CIV. törvény 17. § (9) bekezdés c) pontja, a 2017: XCV. törvény 12. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

476

Az 58/A. § (2h) bekezdés a) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

477

Az 58/A. § (2i) bekezdését a 2015: CCXXIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2016: CIV. törvény 17. § (9) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

478

Az 58/A. § (2j) bekezdését a 2015: CCXXIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CIV. törvény 17. § (9) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

479

Az 58/A. § (2k) bekezdését a 2017: XCV. törvény 4. § (4) bekezdése iktatta be.

480

Az 58/A. § (3) bekezdését újonnan a 2006: LXV. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXI. törvény 82. § (4) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

481

Az 58/A. § (4) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (10) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

482

Az 58/A. § (4) bekezdés b) pontja a 2017: L. törvény 47. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

483

Az 58/A. § (4) bekezdés d) pontját a 2017: L. törvény 46. § (5) bekezdése iktatta be.

484

Az 58/A. § (5) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (10) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

485

Az 58/A. § (6) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 47. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

486

Az 58/A. § (7) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 46. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

487

Az 58/A. § (8) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (10) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 48. § d) pontja.

488

Az 58/A. § (9) bekezdését a 2016: LXVII. törvény 31. § (2) bekezdése iktatta be, záró szövegrésze a 2017: L. törvény 47. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

489

Az 58/A. § (9) bekezdés a) pontja a 2017: L. törvény 48. § e) pontja szerint módosított szöveg.

490

Az 58/A. § (9) bekezdés b) pontja a 2017: L. törvény 48. § e) pontja szerint módosított szöveg.

491

Az 58/B. §-t a 2003: IV. törvény 15. §-a iktatta a szövegbe.

492

Az 58/B. § (1) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 142. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

493

Az 58/B. § (2) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

494

Az 58/B. § (3) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCI. törvény 142. § (2) bekezdés b) pontja.

495

A IV. fejezet II. címe a 2004: CXXXVI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

496

Az 59. § a 2001: LXXIX. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

498

Az 59. § (2) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

499

Az 59. § (2) bekezdésének b) pontja a 2014: XXX. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

500

Az 59. § (3) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának ad) alpontja hatályon kívül helyezte.

501

Az 59. § (4) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított és a 2005: CLXX. törvény 60. § (1) bekezdésének 14. pontja szerint módosított szöveg.

502

Az 59. § (5) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának aj) alpontja hatályon kívül helyezte.

503

Az 59/A. §-t a 2006: CXVII. törvény 17. §-a iktatta be.

504

A 2006: CXVII. törvény 38. § (9) bekezdése alapján az 59/A. § (1) bekezdésében meghatározott alapszolgáltatások esetében a szociális rászorultság vizsgálatával kapcsolatos rendelkezéseket 2007. január 1. napjától az új igénylők esetében kell alkalmazni azzal, hogy a 2006. december 31-én ilyen alapszolgáltatásban részesülőket a 2007. év során felül kell vizsgálni, és 2008. január 1-jétől ilyen alapszolgáltatás csak a szociális rászorultság vizsgálata alapján nyújtható.

505

Az 59/A. § (1) bekezdésének a) pontját a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának ak) alpontja hatályon kívül helyezte.

506

Az 59/A. § (3) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

507

A 60. § előtti alcímet a 2004: CXXXVI. törvény 28. § (1) bekezdése iktatta be.

508

A 60. §-t és alcímét az 1997: XXXI. törvény 163. § c) pontja hatályon kívül helyezte, a 60. §-t újonnan a 2001: LXXIX. törvény 17. §-a iktatta a szövegbe.

509

A 60. § (1) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 11. pontja szerint módosított szöveg.

510

A 60. § (2) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított és a 2010: CLXXI. törvény 34. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

511

A 60. § (3) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

512

A 60. § (4) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

513

A 60. § (5) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

514

A 60. § (6) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 28. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

515

A 60. § (7) bekezdését a 2014: CI. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

516

A 61. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése a) pontjának ag) alpontja hatályon kívül helyezte.

517

Végrehajtására lásd a 32/1993. (II. 17.) Korm. rendelet 13. §-át.

518

A 62. § a 2005: CLXX. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

519

A 62. § (2) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 25. §-ával megállapított és a 2010: CLXXI. törvény 35. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

520

A 63. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változatta a 2003: IV. törvény 17. §-a, szövege a 2006: CXVII. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

521

A 63. § (2) bekezdését a 2003: IV. törvény 17. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2015: CXXXIII. törvény 7. §-ával megállapított, a 2016: CLXVI. törvény 22. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

522

A 63. § (3) bekezdését a 2003: IV. törvény 17. §-a iktatta be, szövege a 2015: CXXXIII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

523

A 63. § (4) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CXXXIII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

524

A 63. § (5) bekezdését újonnan a 2015: CXXXIII. törvény 7. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 23. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

525

A 63. § (6) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

526

A 63. § (7) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CXXXIII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

527

A 63. § (8) bekezdését újonnan a 2016: CLXVI. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be.

528

A 63. § (9) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 81. § (4) bekezdését.

529

A 63. § (10) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be.

530

A 63. § (11) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be.

531

A 63. § (12) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be.

532

A 64. § a 2005: CLXX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

534

A 64. § (4) bekezdés c) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 5. § f) pontja szerint módosított szöveg.

535

A 64. § (4) bekezdés d) pontja a 2015: CXXXIII. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

536

A 64. § (4) bekezdés f) pontja a 2015: CXXXIII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

537

A 64. § (4) bekezdés g) pontját újonnan a 2018: CXVII. törvény 19. §-a iktatta be.

538

A 64. § (4) bekezdés i) pontját a 2015: CXXXIII. törvény 8. § (4) bekezdése iktatta be.

539

A 64. § (5) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 18. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

540

A 64. § (6) bekezdését a 2014: CI. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2015: CXXXIII. törvény 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

541

A 64. § (7) bekezdését a 2016: XXVI. törvény 14. §-a iktatta be.

542

A 64. § (8) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 4. §-a iktatta be.

543

A 64/A. §-t a 2018: CXVII. törvény 20. §-a iktatta be.

544

A 65. § előtti alcímet a 2004: CXXXVI. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be.

545

A 65. § a 2004: CXXXVI. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 71. § (4) bekezdése alapján a települési önkormányzatoknak az új rendelkezések alapján megszervezendő jelzőrendszeres házi segítségnyújtást folyamatosan, de legkésőbb 2007. december 31-éig kell biztosítaniuk.

546

A 65. § (1) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

547

A 65. § (3) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

548

A 65. § (4) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 19. §-a iktatta be.

549

A 65. § (5) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 19. §-a iktatta be.

550

A 65. § (6) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 19. §-a iktatta be.

551

A 65. § (7) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 17. § (3) bekezdése iktatta be.

552

A 65/A. § előtti alcímet a 2004: CXXXVI. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be.

553

A 65/A. §-t a 2001: LXXIX. törvény 22. §-a iktatta be, szövege a 2005: CLXX. törvény 29. §-ával megállapított szöveg, ez utóbbi módosító törvény 55. § (5) bekezdése alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba.

554

A 65/A. § (4) bekezdését a 2012: XCIII. törvény 91. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

555

A 65/B. §-t a 2001: LXXIX. törvény 22. §-a iktatta be, alcímével együtt hatályon kívül helyezte a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának af) alpontja.

556

A 65/C. § előtti alcímet a 2004: CXXXVI. törvény 34. § (1) bekezdése iktatta be.

557

A 65/C. §-t a 2001: LXXIX. törvény 22. §-a iktatta a szövegbe.

558

A 65/C. § (1) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

559

A 65/C. § (2) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának ag) alpontja hatályon kívül helyezte.

560

A 65/C. § (3) bekezdésének bevezető mondata a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 12. pontja szerint módosított szöveg.

561

A 65/C. § (3) bekezdésének f) pontja a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 10. pontja szerint módosított szöveg.

562

A 65/C. § (4) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának ag) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXVII. törvény 20. §-a iktatta be.

563

A 65/C. § (5) bekezdését a újonnan a 2006: CXVII. törvény 20. §-a iktatta be, szövege a 2016: LXVII. törvény 37. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

564

A 65/C. § (6) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 1. pontja.

565

A 65/C. § (7) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 1. pontja.

567

A 65/E. § előtti alcímet a 2004: CXXXVI. törvény 35. §-a iktatta be.

568

A 65/E. §-t a 2003: IV. törvény 18. §-a iktatta be, második mondatát a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának ai) alpontja hatályon kívül helyezte, a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2005: CLXX. törvény 30. §-a.

569

A 65/E. § (2) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 30. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2015: CXXXIII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

570

A 65/E. § (3) bekezdését a 2017: XCV. törvény 5. §-a iktatta be.

571

A 65/F. §-t és az előtte lévő alcímet a 2004: CXXXVI. törvény 36. §-a iktatta be, e módosító törvény 71. § (4) bekezdése alapján a települési önkormányzatoknak az új rendelkezések alapján megszervezendő nappali ellátást folyamatosan, de legkésőbb 2007. december 31-éig kell biztosítaniuk.

572

A 65/F. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 2009: CIX. törvény 52. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

573

A 65/F. § (1) bekezdés b) pontja a 2010: CLXXI. törvény 34. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

574

A 65/F. § (2) bekezdése a 2015: CCXXIII. törvény 5. § c) pontja, a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 20. pontja szerint módosított szöveg.

575

A 65/F. § (3) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (5) bekezdésének 27. pontja szerint módosított szöveg.

576

A 65/F. § (4) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 28. §-a iktatta be.

577

A 66. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2001: LXXIX. törvény 23. §-a, szövege a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 9. pontja szerint módosított szöveg.

578

A 66. § (2) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 23. §-a iktatta a szövegbe.

579

A 66. § (3) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 23. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: CXVI. törvény 107. § (1) bekezdésének h) pontja azzal, hogy a 2003. december 31. napjáig benyújtott, intézményi elhelyezés iránti kérelmek esetén a (3)–(5) bekezdést alkalmazni kell.

580

A 66. § (4) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 23. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: CXVI. törvény 107. § (1) bekezdésének h) pontja azzal, hogy a 2003. december 31. napjáig benyújtott, intézményi elhelyezés iránti kérelmek esetén a (3)–(5) bekezdést alkalmazni kell.

581

A 66. § (5) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 23. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: CXVI. törvény 107. § (1) bekezdésének h) pontja azzal, hogy a 2003. december 31. napjáig benyújtott, intézményi elhelyezés iránti kérelmek esetén a (3)–(5) bekezdést alkalmazni kell.

582

A 66/A. §-t a 2014: CI. törvény 6. §-a iktatta be.

583

A 66/A. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2016: CLXVI. törvény 22. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

584

A 66/A. § (1) bekezdés b) pontja a 2016: CLXVI. törvény 22. § (1) bekezdés c) pontja, a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

585

A 67. § az 1999: LXXIII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

586

A 67. § (1) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 29. §-a, a 2010: CLXXI. törvény 34. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

587

A 68. § (1) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 30. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CXCI. törvény 142. § (1) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

588

A 68. § (2) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

589

A 68. § (3a) bekezdését a 2017: XCV. törvény 6. §-a iktatta be.

590

A 68. § (3b) bekezdését a 2017: XCV. törvény 6. §-a iktatta be.

591

A 68. § (4) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2005: CLXX. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

592

A 68. § (5) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 30. § (2) bekezdése iktatta be.

593

A 68/A. §-t a 2007: CXXI. törvény 31. §-a iktatta be, szövege a 2010: LXXXIX. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

594

A 68/A. § (2) bekezdése a 2016: CLXVI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

595

A 68/A. § (3) bekezdése a 2016: CLXVI. törvény 22. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

596

A 68/A. § (4) bekezdése a 2016: CLXVI. törvény 22. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

597

A 68/B. §-t újonnan a 2011: CXCI. törvény 135. §-a iktatta be.

598

A 68/B. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 91. § (2) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

599

A 68/B. § (2) bekezdés a) pontja a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

600

A 68/B. § (2) bekezdés b) pontja a 2014: CI. törvény 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

601

A 68/B. § (2) bekezdés d) pontja a 2014: XCIX. törvény 90. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

602

A 68/B. § (3) bekezdés a) pontja a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

603

A 69. § az 1999: LXXIII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

604

A 70. § az 1999: LXXIII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

605

A 70. § (2) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

606

A 70. § (3) bekezdésének második mondata a 2005: CLXX. törvény 58. § (2) bekezdése a) pontjának ac) alpontja szerint módosított szöveg.

607

A 70. § (5) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 32. §-a iktatta be.

608

A 70. § (5a) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXVII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

609

A 71. § a 2001: LXXIX. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

610

A 71. § (1) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 37. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

611

A 71. § (3) bekezdését a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

612

A 71/A. §-t az 1999: LXXIII. törvény 23. §-a iktatta a szövegbe.

613

A 71/A. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2001: LXXIX. törvény 26. §-a, szövege a 2016: LXVII. törvény 37. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

614

A 71/A. § (2) bekezdését a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

615

A 71/B. §-t az 1999: LXXIII. törvény 24. §-a iktatta a szövegbe.

616

A 72. § (2) bekezdése az 1999: LXXIII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

617

A 73. § (1) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

618

A 73. § (2) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 58. § (2) bekezdése a) pontjának ad) alpontja hatályon kívül helyezte.

619

A 74. § (1) bekezdése az 1999: LXXIII. törvény 55. §-a (3) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

620

A 74/A. §-t az 1999: LXXIII. törvény 26. §-a iktatta a szövegbe.

621

A 75. § előtti „Nappali ellátást nyújtó intézmények” alcímet a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának aj) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CXVIII. törvény 7. §-a iktatta be.

622

A 75. § a 2016: CLXVI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

623

A 75. § (1a) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 22. § (1) bekezdése iktatta be.

624

A 75. § (2) bekezdés d) pontja a 2017: L. törvény 47. § 13. pontja, a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

625

A 75. § (4) bekezdése a 2017: L. törvény 47. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

626

A 75. § (7a) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta be.

627

A 75. § (9) bekezdés b) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 23. pontja szerint módosított szöveg.

633

A 80. § a 2001: LXXIX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

634

A 80. § (3) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

635

A 80. § (3) bekezdés g) pontját a 2010: CLXXI. törvény 35. § (1) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

636

A 81. § -t az 1997: XXXI. törvény 163. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte.

637

A 83/A. §-t a 2001: LXXIX. törvény 29. §-a iktatta a szövegbe.

638

A 83/B. §-t a 2001: LXXIX. törvény 29. §-a iktatta a szövegbe.

639

A 84. § (1) bekezdése a 2003: IV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

640

A 84. § új (2) bekezdését a 2003: IV. törvény 22. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva. A 84. § (2) bekezdése a 2016: CLXVI. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

641

A 84. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2003: IV. törvény 22. §-a, hatályon kívül helyezte a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának ak) alpontja, újonnan a 2013: CCII. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

642

A 84. § (4) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

643

A 84. § (5) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

644

A 84. § (6) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

645

A 85. §-t a 2001: LXXIX. törvény 58. § (4) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXVII. törvény 23. §-a iktatta be.

646

A 85/A. §-t az 1999: LXXIII. törvény 31. §-a iktatta be, szövege a 2001: LXXIX. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

647

A 85/A. § (1) bekezdése a 2003: IV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

648

A 85/A. § (5) bekezdésének második mondatát a 2007: CXXI. törvény 34. § (1) bekezdése iktatta be.

649

A 85/A. § (6) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

650

A 85/B. § előtti alcímet a 2001: LXXIX. törvény 31. §-a iktatta a szövegbe.

651

A 85/B. §-t a 2001: LXXIX. törvény 31. §-a iktatta be, szövege a 2016: LXVII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

652

A 85/C. §-t a 2001: LXXIX. törvény 31. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 4. pontja.

653

A 86. § a 2004: CXXXVI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

654

A 86. § (1) bekezdésének a) pontját a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése a) pontjának ah) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2015: CXXXIII. törvény 10. §-a iktatta be.

655

A 86. § (1) bekezdés e) pontja a 2015: CXXXIII. törvény 18. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

656

A 86. § (2) bekezdése a 2011: CXCI. törvény 136. §-ával megállapított szöveg.

657

A 86. § (2) bekezdés a) pontját a 2015: CXXXIII. törvény 18. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

658

A 86. § (2) bekezdés d) pontja a 2012: CXCII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

659

A 86. § (3) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (4) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

660

A 86. § (4) bekezdése a 2013: CXXVIII. törvény 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

662

A 88. § a 2012: CXCII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

663

A 88. § (1) bekezdés d) pontját a 2016: CLXVI. törvény 9. § (1) bekezdése iktatta be.

664

A 88. § (1) bekezdés e) pontját a 2016: CLXVI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

665

A 88/A. §-t az 1999: LXXIII. törvény 33. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CLXVIII. törvény 8. § a) pontja.

666

A 89. § (1) bekezdése a 2005: CLXX. törvény 58. § (1) bekezdésének g) pontja és 60. § (1) bekezdésének 21. pontja szerint módosított szöveg.

667

A 90. § a 2001: LXXIX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

668

A 90. § (1) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 29. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

669

A 90. § (2) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

671

A 90/A. §-t a 2003: IV. törvény 25. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLIV. törvény 25. §-ával megállapított, a 2012: CXCII. törvény 29. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

672

A 91. § a 2005: CLXX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

673

A 91. § eredeti szövegének megjelölését a 2011: CLIV. törvény 26. §-a (1) bekezdésre változtatta.

674

A 91. § (2) bekezdését a 2011: CLIV. törvény 26. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2012: CXCII. törvény 29. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

675

A 91. § (3) bekezdését a 2011: CLIV. törvény 26. §-a iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 18. § f) pontja szerint módosított szöveg.

676

A 91. § (4) bekezdését a 2011: CLIV. törvény 26. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: CI. törvény 19. § c) pontja.

677

A 91. § (5) bekezdését a 2011: CLIV. törvény 26. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 23. §-ával megállapított, a 2014: CI. törvény 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

678

A 92. § (1) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

679

A 92. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CLIV. törvény 31. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

681

A 92. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLIV. törvény 31. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

682

A 92. § (2) bekezdésének g) pontját az 1999: LXXIII. törvény 34. §-a iktatta a szövegbe.

683

A 92. § (2) bekezdésének h) pontját a 2005: CLXX. törvény 35. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának an) alpontja.

684

A 92. § (2a) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 24. §-a iktatta be.

685

A 92. § (3) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 35. §-a iktatta be, szövege a 2016: LXVII. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

686

A 92. § (4) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 35. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 5. pontja.

687

A 92. § (5) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 35. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLIV. törvény 31. § (2) bekezdés b) pontja.

688

A 92. § (6) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 35. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 5. pontja.

689

A 92. § (6a) bekezdését a 2011: CLIV. törvény 27. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CXXXIII. törvény 35. § h) pontja szerint módosított szöveg.

690

A 92. § (7) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 35. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 5. pontja.

691

A 92. § (8) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 35. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLIV. törvény 31. § (2) bekezdés b) pontja.

692

A 92. § (9) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 35. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLIV. törvény 31. § (2) bekezdés b) pontja.

693

A 92. § (10) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 35. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 5. pontja.

694

A 92/A-92/H. §-okat és az előtte lévő címet az 1999: LXXIII. törvény 35. §-a iktatta a szövegbe.

695

A 92/A. § (1) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának an) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: CIX. törvény 4. § (17) bekezdése iktatta be.

696

A 92/A. § (2) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának an) alpontja hatályon kívül helyezte.

697

A 92/A. § (4) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése a) pontjának an) alpontja hatályon kívül helyezte.

698

A 92/B. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CLXXI. törvény 34. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

699

A 92/B. § (1) bekezdésének i) pontját a 2001: LXXIX. törvény 36. §-a iktatta be, szövege a 2011: CXCI. törvény 142. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

700

A 92/B. § (1) bekezdés j) pontját a 2014: CI. törvény 8. §-a iktatta be.

701

A 92/C. § a 2000: CXXXIII. törvény 85. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

702

A 92/C. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2003: IV. törvény 27. §-ával megállapított, a 2013: CXXXIII. törvény 35. § i) pontja, a 2014: CI. törvény 18. § g) pontja szerint módosított szöveg.

703

A 92/C. § (2) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (4) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

704

A 92/C. § (3) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (4) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

705

A 92/C. § (4) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (4) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

707

A 92/C. § (5) bekezdés a) pontját a 2009: CIX. törvény 51. § (4) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

708

A 92/C. § (5) bekezdésének b) pontját a 2006: CXVII. törvény 39. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte 2008. január 1. napjával, alkalmazására lásd e módosító törvény 38. § (11) bekezdését.

709

A 92/C. § (5) bekezdés c) pontja a 2013: CLXVIII. törvény 3. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 47. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

710

A 92/C. § (5) bekezdés d) pontja a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

711

A 92/C. § (6) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés f) pontja, a 2013: CLXVIII. törvény 7. § f) pontja szerint módosított szöveg.

712

A 92/C. § (7) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja, a 2013: CXXXIII. törvény 35. § k) pontja szerint módosított szöveg.

713

A 92/D. § a 2001: LXXIX. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

714

A 92/D. § (2) bekezdését a 2011: CLXVI. törvény 84. § 7. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2017: XCV. törvény 7. § (1) bekezdése iktatta be.

715

A 92/D. § (3) bekezdése a 2017: XCV. törvény 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

717

A 92/E. § (1) bekezdése a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése a) pontjának af) alpontja szerint módosított szöveg.

719

A 92/E. § (3) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 21. §-ával megállapított és a 2010: CLXXI. törvény 34. § 10. pontja, a 2011: CXCI. törvény 142. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

720

A 92/F. § (1) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

721

A 92/F. § (1) bekezdés e) pontja a 2017: XCV. törvény 11. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

722

A 92/G. § (1) bekezdés c) pontját a 2011: CXCI. törvény 137. §-a iktatta be.

723

A 92/G. § (2) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 142. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

724

A 92/H. § a 2017: XCV. törvény 11. § (3) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

725

A 92/I. §-t a 2001: LXXIX. törvény 39. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: XCV. törvény 12. § (3) bekezdés c) pontja.

726

A 92/J. §-t és alcímét a 2003: IV. törvény 28. §-a iktatta be, a 92/J. § a 2009: CXLIX. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított, a 2010: XXXIX. törvény 26. §-a szerint módosított szöveg.

727

A IV. fejezet VII. címét és a 92/K. §-t a 2004: CXXXVI. törvény 42. §-a iktatta be. A VII. cím címe a 2013: CLXVIII. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

728

A 92/K. § (1) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított, a 2017: L. törvény 47. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

729

A 92/K. § (2) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

730

A 92/K. § (3) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

731

A 92/K. § (4) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2017: L. törvény 48. § f) pontja szerint módosított szöveg.

732

A 92/K. § (4a) bekezdését a 2013: CLXVIII. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CXXXIII. törvény 17. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

733

A 92/K. § (4b) bekezdését a 2013: CLXVIII. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 48. § g) pontja.

734

A 92/K. § (4c) bekezdését a 2013: CLXVIII. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be.

735

A 92/K. § (4d) bekezdését a 2013: CLXVIII. törvény 4. § (4) bekezdése iktatta be.

736

A 92/K. § (4e) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (11) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 48. § g) pontja.

737

A 92/K. § (4f) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 14. § (11) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 48. § g) pontja.

738

A 92/K. § (4g) bekezdését a 2016: CIV. törvény 17. § (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 48. § g) pontja.

739

A 92/K. § új (5) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva, első mondata a 2009: CIX. törvény 4. § (18) bekezdésével megállapított szöveg. A 92/K. § (5) bekezdés záró szövegrésze a 2013: CLXVIII. törvény 7. § g) és h) pontja, a 2017: L. törvény 47. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

740

A 92/K. § (5) bekezdés a) pontja a 2013: CLXVIII. törvény 7. § g) pontja, a 2017: L. törvény 47. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

741

A 92/K. § (5) bekezdés b) pontja a 2013: CLXVIII. törvény 7. § g) pontja, a 2017: L. törvény 47. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

742

A 92/K. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2005: CLXX. törvény 36. § (2) bekezdése, újonnan a 2009: CIX. törvény 4. § (19) bekezdése iktatta be. A 92/K. § (6) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

743

A 92/K. § újabb (6) bekezdését a 2010: XXXIX. törvény 27. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CLXVIII. törvény 8. § b) pontja.

744

A 92/K. § (7) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 36. § (3) bekezdése iktatta be.

745

A 92/K. § (7) bekezdés a) pontja a 2014: CI. törvény 18. § h) pontja szerint módosított szöveg.

746

A 92/K. § (7) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 66. §-a, a 2017: L. törvény 47. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

747

A 92/K. § (8) bekezdését újonnan a 2015: CXXXIII. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 46. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

748

A 92/K. § (9) bekezdését újonnan a 2015: CXXXIII. törvény 11. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2017: L. törvény 47. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

749

A 92/K. § (9) bekezdés a) pontja a 2017: L. törvény 47. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

750

A 92/K. § (9) bekezdés e) pont ef) alpontja a 2017: L. törvény 46. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

751

A 92/K. § (9) bekezdés f) pontját a 2017: L. törvény 48. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

752

A 92/K. § (10) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 11. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2017: L. törvény 47. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

753

A 92/K. § (10) bekezdés c) pontja a 2017: L. törvény 47. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

754

A IV. Fejezet VIII. címét (92/L–92/M. §-t) a 2010: CLXXI. törvény 15. §-a iktatta be.

755

A 92/L. § (1) bekezdés a) pontja a 2013: CLXVIII. törvény 7. § i) pontja, a 2017: L. törvény 47. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

756

A 92/L. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CLXVIII. törvény 7. § j) pontja szerint módosított szöveg.

757

A 92/L. § (1) bekezdés f) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 35. § m) pontja szerint módosított szöveg.

758

A 92/L. § (1) bekezdés g) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 35. § n) pontja szerint módosított szöveg.

759

A 92/L. § (1) bekezdés j) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 35. § o) pontja, a 2014: CI. törvény 18. § i) pontja szerint módosított szöveg.

760

A 92/L. § (1) bekezdés l) pontját a 2015: CXXXIII. törvény 12. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 22. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

761

A 92/L. § (1) bekezdés m) pontját a 2016: CLXVI. törvény 10. §-a iktatta be.

762

A 92/L. § (1) bekezdés n) pontját a 2016: CLXVI. törvény 10. §-a iktatta be.

763

A 92/L. § (2) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 23. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

764

A 92/L. § (3) bekezdése a 2017: CXXI. törvény 6. § d) pontja szerint módosított szöveg.

765

A 92/L. § (4) bekezdése a 2017: L. törvény2017: CXXI. törvény 16. §-a szerint módosított – 46. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

766

A 92/L. § (6) bekezdése a 2016: CLXVI. törvény 22. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

767

A 92/M. § a 2015: CXXXIII. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

768

A 93. § az 1999: LXXIII. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

769

A 93. § (1) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 34. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

770

A 93. § (2) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

771

A 93. § (3) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 20. § (8) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

772

A 93. § (4) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 16. §-a iktatta be.

773

A 94. § az 1999: LXXIII. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

774

A 94. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2001: LXXIX. törvény 40. §-a, szövege a 2010: CLXXI. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

775

A 94. § (1) bekezdés a) pontját a 2014: CI. törvény 19. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

776

A 94. § (1) bekezdés d) pontja a 2012: XCIII. törvény 20. § (8) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

777

A 94. § (2) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 40. §-a iktatta a szövegbe.

778

A 94. § (3) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 40. §-a iktatta a szövegbe.

779

A 94/A-94D. §-okat az 1999: LXXIII. törvény 37. §-a iktatta a szövegbe. Az 1999: LXXIII. törvény 55. § (2) bekezdése értelmében a 94/A. § (1) bekezdésének b) pontja 2000. január 1. napjával lép hatályba.

780

A 94/A. § (1) bekezdésének a) pontja a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 18. pontja szerint módosított szöveg.

781

A 94/A. § (1) bekezédés b) pontja a 2011: CLIV. törvény 31. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

782

A 94/A. § (1) bekezdés d) pontját a 2014: CI. törvény 19. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

783

A 94/A. § (1) bekezdés e) pontját a 2011: CLIV. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 29. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

784

A 94/A. § (2) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

785

A 94/A. § (3) bekezdése a 2014: CI. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

786

A 94/A. § (4) bekezdésének c) pontja a 2007: CXXI. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

787

A 94/B. §-t az 1999: LXXIII. törvény 37. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

788

A 94/C. §-t az 1999: LXXIII. törvény 37. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

789

A 94/C. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 35. § o) pontja szerint módosított szöveg.

790

A 94/C. § (2a) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 11. § (1) bekezdése iktatta be.

791

A 94/C. § (3) bekezdés b) pontja a 2017: XCV. törvény 11. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

792

A 94/C. § (3) bekezdés f) pontja a 2014: CI. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

793

A 94/C. § (3) bekezdés g) pontját a 2011: CVI. törvény 25. §-a iktatta be.

794

A 94/C. § (4) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

795

A 94/D. §-t az 1999: LXXIII. törvény 37. §-a iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

796

A 94/E. §-t és alcímét a 2001: LXXIX. törvény 42. §-a iktatta a szövegbe.

797

A 94/E. § (1) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (1) bekezdésének 19. pontja szerint módosított szöveg.

798

A 94/E. § (2) bekezdésének első mondata a 2003: CXXV. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

799

A 94/E. § (3) bekezdés b) pontja a 2010: CLXXI. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

800

A 94/E. § (3) bekezdés c) pontja a 2016: CLXVI. törvény 22. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

801

A 94/E. § (13) bekezdése a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

802

A 94/F. §-t és alcímét a 2001: LXXIX. törvény 42. §-a iktatta a szövegbe.

803

A 94/G. §-t a 2001: LXXIX. törvény 42. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

804

A 94/G. § (3) bekezdése a 2016: CLXVI. törvény 22. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

805

A 94/H. §-t a 2001: LXXIX. törvény 42. §-a iktatta a szövegbe.

806

A 94/I. §-t a 2001: LXXIX. törvény 42. §-a iktatta be, második mondatát a 2005: CLXX. törvény 58. § (2) bekezdése a) pontjának ae) alpontja hatályon kívül helyezte.

807

A 94/J. §-t a 2001: LXXIX. törvény 42. §-a iktatta a szövegbe.

808

A 94/K. §-t és alcímét a 2001: LXXIX. törvény 42. §-a iktatta be. A 2003: IV. törvény 82. § (7) bekezdése alapján az ellátottjogi képviselő 2003. július 1-jén kezdi meg működését.

809

A 94/K. § (1) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 34. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

810

A 94/K. § (2) bekezdésének c) pontja a 2005: CLXX. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

811

A 94/K. § (2) bekezdés d) pontja a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

812

A 94/K. § (2) bekezdés h) pontja a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

813

A 94/K. § (3) bekezdése a 2016: CIV. törvény 17. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

814

A 94/K. § (5) bekezdését a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése a) pontjának ag) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2005: CLXX. törvény 38. § (2) bekezdése iktatta be.

815

A 94/K. § (6) bekezdését a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése a) pontjának ag) alpontja hatályon kívül helyezte.

817

A 94/K. § (8) bekezdésének b) pontja a 2005: CLXX. törvény 38. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

818

A 94/K. § (8) bekezdésének c) pontja a 2005: CLXX. törvény 38. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

819

A 94/K. § (10) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

820

A 94/K. § (11) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

821

A 94/K. § (12) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

822

A 94/K. § (13) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

823

A 94/K. § (14) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

824

A 94/L. §-t és alcímét a 2001: LXXIX. törvény 42. §-a iktatta a szövegbe.

825

A 94/L. § (2) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

826

A 94/L. § (4) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 39. §-a iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

827

A 94/L. § (5) bekezdését a 2008: LXI. törvény 37. §-a iktatta be.

828

A 94/L. § (6) bekezdését 2012: LXXXVI. törvény 28. § (1) bekezdése iktatta be.

829

A 94/M. §-t a 2016: CLXXX. törvény 1. §-a iktatta be.

830

A 95. § (2) bekezdésének bevezető szövegét az 1999: LXXIII. törvény 38. §-a állapította meg.

831

A 95. § (3)–(5) bekezdését az 1994: VI. törvény 17. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

832

A 96. § (1) bekezdésének c) pontja az 1999: LXXIII. törvény 55. §-a (3) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

833

A 96. § (1) bekezdés f) pontja a 2016: CLXVI. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

834

A 96. § (1) bekezdésének h) pontját az 1996: CXXVIII. törvény 17. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

835

A 96. § (2) bekezdését az 1996: CXXVIII. törvény 17. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe, hatályon kívül helyezte a 2001: LXXIX. törvény 58. § (4) bekezdésének c) pontja.

836

A 96. § eredeti (2) bekezdésének számozását az 1996: CXXVIII. törvény 17. §-ának (2) bekezdése (3) bekezdésre módosította.

837

A 96. § (3) bekezdés c) pontja a 2009: LVI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

838

A 96/A. §-t az 1999: LXXIII. törvény 39. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CXCII. törvény 29. § (2) bekezdés f) pontja.

839

A 97. § az 1999: LXXIII. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

840

A 98. §-t a 2001: LXXIX. törvény 58. § (4) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

841

A 99. § a 2016: LXVII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

842

A 99/A. §-t újonnan a 2004: CXXXVI. törvény 44. §-a iktatta be, szövege a 2016: LXVII. törvény 150. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

843

A 99/B. §-t megelőző alcímet a 2005: CLXX. törvény 40. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

844

A 99/B. §-t a 2005: CLXX. törvény 40. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

845

A 99/B. § (1) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 24. pontja szerint módosított szöveg.

846

A 99/B. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 25. pontja szerint módosított szöveg.

847

A 99/C. §-t a 2005: CLXX. törvény 40. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

848

A 99/C. § (3) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 26. pontja szerint módosított szöveg.

849

A 99/C. § (4) bekezdés a) pontja a 2018: CXVII. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

850

A 99/C. § (5) bekezdés d) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 26. pontja szerint módosított szöveg.

851

A 99/C. § (6) bekezdése a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 26. pontja szerint módosított szöveg.

852

A 99/C. § (9) bekezdés a) pontját a 2018: CXVII. törvény 31. § (1) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

853

A 99/D. §-t a 2005: CLXX. törvény 40. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

854

A 99/D. § (2) bekezdése a 2017: L. törvény 47. § 19. pontja, a 2017: XCV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

855

A 99/E. §-t a 2005: CLXX. törvény 40. §-a iktatta be, hatályon kívül helyzte a 2016: CLXVI. törvény 23. § (2) bekezdés b) pontja.

856

A 100. § az 1999: LXXIII. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

857

Az 1997: XXXI. törvény 161. § d) pontja alapján, ahol jogszabály intézeti elhelyezést említ, azon átmeneti gondozást kell érteni. A 100. § c) pontja a 2016: CLXVI. törvény 22. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

858

A 100. § d) pontját a 2014: CI. törvény 13. §-a iktatta be.

859

A 101. § a 2014: CI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

860

A 101. § (2) bekezdés d) pontját a 2016: CLXVI. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be.

861

A 101. § (3a) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

862

A 102. §-t az 1999: LXXIII. törvény 42. §-a iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

863

A Magyar Közlöny 1993. évi 24. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg.

864

A 104. § a 2013: CCLII. törvény 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

866

A 105. § (1) bekezdését az 1999: LXXIII. törvény 55. §-a (3) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

867

A 105. § (3) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 58. § (4) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

868

A 105. § (4) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 58. § (4) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

869

A 107. §-t a 2001: LXXIX. törvény 58. § (4) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXVII. törvény 27. §-a iktatta be.

870

A 108. § az 1999: LXXIII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

871

A 108. § új (2) bekezdését a 2004: XXVI. törvény 11. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(4) bekezdés számozását (3)–(5) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2007: CXXI. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

872

A 108. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2004: XXVI. törvény 11. §-a.

873

A 108. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2004: XXVI. törvény 11. §-a.

874

A 108. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2004: XXVI. törvény 11. §-a, szövege e módosító törvény 94. § (4) bekezdése a) pontjának ae) alpontja szerint módosított szöveg.

875

A 109. § az 1999: LXXIII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

876

A 109. § (2) bekezdés d) pontját a 2016: CLXVI. törvény 15. §-a iktatta be.

877

A 109. § (3) bekezdés a) pontja a 2014: CI. törvény 18. § j) pontja szerint módosított szöveg.

878

A 109. § (4) bekezdésének harmadik mondatát a 2007: CXXI. törvény 43. §-a iktatta be.

879

A 110. §-t az 1999: LXXIII. törvény 55. §-a (3) bekezdésének l) pontja hatályon kívül helyezte.

880

A 111. § -t és az azt megelöző alcímet az 1997: XXXI. törvény 163. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte.

881

A 112. § előtti alcím a 2004: CXXXVI. törvény 45. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 71. § (5) bekezdése alapján a 112–113. §-ban meghatározott, rehabilitációs intézményekre vonatkozó külön szabályokat 2006. január 1-jétől kell alkalmazni.

882

A 112. § a 2007: CXXI. törvény 44. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 81. § (7) bekezdése alapján azon rehabilitációs intézményben, illetve rehabilitációs célú lakóotthonban elhelyezett ellátottak esetén, akiknek intézményi jogviszonya 2008. január 1-jét megelőzően jött létre, a jogviszony időtartamára és – ha a 94/B. § (2) bekezdése, illetve a 94/D. § (1) bekezdése szerinti megállapodás másként nem rendelkezik – az ellátás tartalmára a jogviszony létrejöttekor hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a rehabilitációs célú lakóotthonban 2008. január 1-jét megelőzően elhelyezett személy elhelyezése határozatlan idejűre módosítható.

883

A 112. § (3) bekezdése a 2017: XCV. törvény 12. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

884

A 112. § (5) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 34. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

885

A 112. § (6) bekezdés záró szövegrésze a 2010: CLXXI. törvény 34. § 21. pontja, a 2017: XCV. törvény 12. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

886

A 113. § a 2017: XCV. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

887

A 113/A. §-t megelőző alcímet az 1996: CXXVIII. törvény 23. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXI. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

888

A 113/A. §-t az 1996: CXXVIII. törvény 23. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXI. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

889

A 113/A. § a) pontja a 2017: XCV. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

890

A 113/A. § d) pontját a 2016: CLXVI. törvény 23. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

891

A 113/A. § e) pontját a 2012: CXVIII. törvény 8. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: CI. törvény 19. § g) pontja.

892

A 113/B. §-t és a 113/B. § előtti alcímet az 1999: LXXIII. törvény 46. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának aq) alpontja.

894

A 113/D. §-t és alcímét a 2001: LXXIX. törvény 48. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának aq) alpontja.

895

A 113/E. §-t és alcímét a 2001: LXXIX. törvény 48. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának aq) alpontja.

897

A 113/G. §-t és alcímét a 2001: LXXIX. törvény 48. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának aq) alpontja.

898

A 114. § (2) bekezdése a 2003: XCV. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

899

A 114. § (2) bekezdésének c) pontja a 2007: CXXI. törvény 82. § (4) bekezdésének w) pontja szerint módosított szöveg.

900

A 114. § (3) bekezdése a 2016: CLXVI. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

902

A 115. § (1a) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 17. § (1) bekezdése iktatta be.

904

A rendelkezés alkalmazására lásd az alkotmányos követelmény megállapításáról szóló 27/2013. (X. 9.) AB határozatot.

905

A 115. § (2a) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be.

906

A 115. § (3) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

907

A 115. § (4) bekezdését az 1994: VI. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

908

A 115. § (4) bekezdés b) pontja a 2015: CXXXIII. törvény 17. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

909

A 115. § új (5) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 44. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5)–(7) bekezdés számozását (6)–(8) bekezdésre változtatva. A 115. § (5) bekezdése a 2014: CI. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

910

A 115. § (5) bekezdését az 1994: VI. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta be, szövege az 1996: XXII. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított és az 1999: LXXIII. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg. Számozását (6) bekezdésre változtatta a 2005: CLXX. törvény 44. § (3) bekezdése. A (6) bekezdés a 2007: CXXI. törvény 82. § (4) bekezdésének x) pontja, a 2010: CLXXI. törvény 35. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

911

A 115. § új (6) bekezdését az 1996: XXII. törvény 25. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva. A (6) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatta a 2005: CLXX. törvény 44. § (3) bekezdése. A 115. § (7) bekezdése a 2014: CI. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

912

A 115. § (6) bekezdését az 1994: VI. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta be, számozását (8) bekezdésre változtatta a 2005: CLXX. törvény 44. § (3) bekezdése.

913

A 115. § (9) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (2) bekezdés 5. pontja.

914

A 115. § (10) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 47. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (2) bekezdés 5. pontja.

915

A 115/A. §-t az 1997: XXXI. törvény 163. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: CXXXVI. törvény 48. §-a iktatta be.

916

A 115/A. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2010: CLXXI. törvény 27. §-a.

917

A 115/A. § b) pontját a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése a) pontjának al) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXXI. törvény 48. §-a iktatta be.

918

A 115/A. § (1) bekezdés h) pontját a 2013: CCII. törvény 4. §-a iktatta be.

919

A 115/A. § (2) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 27. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva.

920

A 116. § (1) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

921

A 116. § (1) bekezdés b) pontját a 2010: CLXXI. törvény 35. § (1) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte.

922

A 116. § (1) bekezdés c) pontja a 2010: CLXXI. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

923

A 116. § (2) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg. E módostó törvény 38. § (10) bekezdése alapján az Szt. 59/A. § (1) bekezdése szerinti alapszolgáltatások esetében a térítési díj szabályait 2007. január 1-jétől azokra az új igénylőkre kell alkalmazni, akiknek a szociális rászorultságát megvizsgálták. A szolgáltatást 2006. évben is igénybe vevő személyekre 2008. január 1-jéig a 2006. december 31-én hatályos szabályokat kell alkalmazni.

924

A 116. § (3) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg. E módostó törvény 38. § (10) bekezdése alapján az Szt. 59/A. § (1) bekezdése szerinti alapszolgáltatások esetében a térítési díj szabályait 2007. január 1-jétől azokra az új igénylőkre kell alkalmazni, akiknek a szociális rászorultságát megvizsgálták. A szolgáltatást 2006. évben is igénybe vevő személyekre 2008. január 1-jéig a 2006. december 31-én hatályos szabályokat kell alkalmazni. A (3) bekezdés bevezető szövegrésze a 2007: CXXI. törvény 49. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

925

A 116. § (3) bekezdés a) pontja a 2009: CIX. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 55. § (4) bekezdése alapján a 2010. január 1. napját megelőzően étkeztetés és házi segítségnyújtás esetében kiadott jövedelemigazolások időbeli hatályuk alatt felhasználhatók.

926

A 116. § (3) bekezdés b) pontja a 2009: CIX. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 55. § (4) bekezdése alapján a 2010. január 1. napját megelőzően étkeztetés és házi segítségnyújtás esetében kiadott jövedelemigazolások időbeli hatályuk alatt felhasználhatók.

927

A 116. § (4) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának ar) alpontja hatályon kívül helyezte.

928

A 116. § (5) bekezdését a 2003: IV. törvény 30. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése a) pontjának am) alpontja.

929

A 116. § (6) bekezdését újonnan a 2005: CLXX. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése a) pontjának am) alpontja.

930

A 117. § a 2010: CLXXI. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

931

A 117. § (1a) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

932

A 117. § (2a) bekezdését a 2012: CXVIII. törvény 9. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

933

A 117. § (2a) bekezdés b) pontja a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 27. pontja szerint módosított szöveg.

934

A 117. § (2b) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 14. §-a iktatta be.

935

A 117. § (2c) bekezdését a 2016: CLXVI. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be.

936

A 117/A. §-t az 1994: VI. törvény 26. §-a iktatta a szövegbe.

937

A 117/A. §-ának (1) bekezdése az 1996: XXII. törvény 28. §-ának (1) bekezdésével, első mondata a 2003: IV. törvény 31. §-ával, negyedik mondata a 2007: CXXI. törvény 51. §-ával megállapított, második mondata ez utóbbi módosító törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának at) alpontja, harmadik mondata au) alpontja szerint módosított szöveg.

938

A 117/A. § (2) bekezdése az 1996: XXII. törvény 28. §-ának (2) bekezdésével módosított szöveg.

939

A 117/A. § (3) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 49. §-a iktatta a szövegbe.

940

A 117/B. §-t újonnan a 2009: CIX. törvény 4. § (21) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CVI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

941

A 117/B. § (2) bekezdése a 2012: CXVIII. törvény 12. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

942

A 117/C. §-t a 2014: CI. törvény 16. §-a iktatta be.

943

A 117/D. §-t a 2016: CLXVI. törvény 19. §-a iktatta be.

944

A 118. § a 2007: CXXI. törvény 52. §-ával megállapított, a 2012: XCIII. törvény 20. § (8) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

945

A 119. § az 1994: VI. törvény 27. §-ával megállapított szöveg, a § szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2001: LXXIX. törvény 50. §-a.

946

A 119. § ának b) pontja az 1996: XXII. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

947

A 119. § (2) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 50. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdést a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése a) pontjának ah) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXXI. törvény 53. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 52. § (1) bekezdés g) pontja, a 2010: CLXXI. törvény 35. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

948

A 119. § (3) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 65. §-a, a 2014: XCIX. törvény 91. § (2) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

949

A 119. § (4) bekezdését a 2018: CXVII. törvény 28. §-a iktatta be.

950

A 119/A. §-t a 2005: CLXX. törvény 47. §-a be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

951

A 119/A. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 1. § (5) bekezdés e) pontja, a 2014: CI. törvény 18. § k) pontja szerint módosított szöveg.

952

A 119/B. §-t a 2005: CLXX. törvény 47. §-a iktatta be.

953

A 119/B. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

954

Az V. Fejezet IV. címét és a 119/C–119/D. §-okat a 2007: CXXI. törvény 54. §-a iktatta be.

955

A 119/C. §-t a 2007: CXXI. törvény 54. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

956

A 119/D. §-t a 2007: CXXI. törvény 54. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (4) bekezdés m) pontja.

958

A 121. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: CXV. törvény 47. § (3) bekezdésével megállapított, a 2013: CXXXIII. törvény 35. § u) pontja szerint módosított szöveg.

959

A 121. § (2) bekezdésének c) pontja a 2005: CLXX. törvény 49. §-ával megállapított, a 2013: CXXXIII. törvény 35. § v) pontja szerint módosított szöveg.

960

A 121. § (2) bekezdésének d) pontja a 2005: CLXX. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

962

A 121. § (2) bekezdésének g) pontját a 2001: LXXIX. törvény 51. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

963

A 121. § (2) bekezdésének h) pontját a 2001: LXXIX. törvény 51. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

964

A 121. § (2) bekezdésének i) pontját a 2001: LXXIX. törvény 51. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CLXX. törvény 60. § (1) bekezdésének 31. pontja szerint módosított szöveg.

965

A 121. § (2) bekezdésének j) pontját a 2001: LXXIX. törvény 51. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

966

A 121. § (2) bekezdésének k) pontját a 2003: IV. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCIII. törvény 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

967

A 121. § (2) bekezdésének l) pontját a 2003: IV. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCIII. törvény 13. § e) pontja szerint módosított szöveg.

968

A 121. § (2) bekezdésének m) pontját a 2003: IV. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCIII. törvény 13. § f) pontja szerint módosított szöveg.

969

A 121. § (3) bekezdését a 2001: LXXIX. törvény 51. § (2) bekezdése iktatta be, az Alkotmánybíróság a 15/2004. (V. 14.) AB határozatának 1. pontjával 2004. május 14. napjával megsemmisítette.

970

A 122/A. § előtti alcímet a 2001: LXXIX. törvény 52. §-a iktatta a szövegbe.

971

A 122/A. §-t a 2001: LXXIX. törvény 52. §-a iktatta a szövegbe.

973

A 122/A. § (2) bekezdésének f) pontját a 2007: CXXI. törvény 55. §-a iktatta be.

974

A 122/A. § (2) bekezdés g) pontját a 2015: CCXXIII. törvény 3. §-a iktatta be.

975

A 122/B. §-t a 2001: LXXIX. törvény 52. §-a iktatta a szövegbe.

976

A 122/B. § (1) bekezdése a 2011: CVI. törvény 58. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

977

A 122/B. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: XXXIX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

978

A 122/B. § (2) bekezdése a 2005: CLXX. törvény 60. § (1) bekezdésének 32. pontja szerint módosított szöveg.

979

A 122/C. §-t a 2001: LXXIX. törvény 52. §-a iktatta a szövegbe.

981

A 122/C. § (3) bekezdése a 2005: CLXX. törvény 60. § (1) bekezdésének 32. pontja szerint módosított szöveg.

982

A 123. § (1) bekezdése az 1996: LXXXIX. törvény 3. §-ával megállapított, a 2013: XXVII. törvény 19. § n) pontja szerint módosított szöveg.

983

A 123. § (2) bekezdését az 1998: LXXXIV. törvény 52. §-ának k) pontja hatályon kívül helyezte.

984

A 124. § (1) bekezdését az 1998: LXXXIV. törvény 52. §-ának k) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan az 1999: CXXII. törvény 30. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 85. §-ával megállapított, a 2018: CXVII. törvény 30. § (1) bekezdés 28. pontja szerint módosított szöveg.

985

A 124. § (2) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 35. § (1) bekezdés k) pontja hatályon kívül helyezte.

986

A 124. § (3) bekezdését az 1997: CLIII. törvény 60. §-ának (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

987

A 124. § (4) bekezdését az 1996: CXXVIII. törvény 25. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 21. pontja.

988

A 124. § (5) bekezdését az 1997: LXXXIV. törvény 12. §-a iktatta be. Az (5) bekezdést a 2004: CXXXVI. törvény2005: CLXX. törvény 61. § (3) bekezdésével megállapított – 72. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte 2007. január 1-jével.

989

A 124. § (6) bekezdését az 1999: LXXIII. törvény 50. §-a iktatta a szövegbe, hatályon kívül helyezte a 2012: CXVIII. törvény 12. § (5) bekezdés b) pontja.

990

A 125. § az 1999: CXXII. törvény 31. §-ával, bevezető szövegrésze a 2005: CLXX. törvény 50. §-ával megállapított, valamint a 2008: CVII. törvény 52. § (2) bekezdésének ae) alpontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 51. § (2) bekezdését.

991

A 125. § a) pontja a 2005: CLXX. törvény 50. §-ával megállapított, a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

992

A 125. § új c) pontját a 2001: LXXIX. törvény 53. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti c)–d) pontok jelölését d)–e) pontra változtatva. A 125. § c) pontját a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 22. pontja hatályon kívül helyezte.

993

A 125. § eredeti c) pontjának számozását a 2001: LXXIX. törvény 53. §-a d) pontra változtatta, a d) pontot a 2005: CLXX. törvény 58. § (1) bekezdésének j) pontja hatályon kívül helyezte.

994

A 125. § eredeti d) pontjának számozását a 2001: LXXIX. törvény 53. §-a e) pontra változtatta, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXVI. törvény 84. § 7. pontja.

995

A 126. § a 2005: CLXX. törvény 51. §-ával megállapított, a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

996

A 127. § az 1999: LXXIII. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

997

A 127. § (1) bekezdése a 2005: CLXX. törvény 52. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CCVIII. törvény 1. § k) pontja szerint módosított szöveg.

998

A 127. § (2) bekezdését a 2000: CXXXIII. törvény 110. §-a (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2001: LXXIX. törvény 55. §-a iktatta be, szövege a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja, a 2013: CXXXIII. törvény 35. § w) pontja szerint módosított szöveg.

999

A 127. § (3) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 52. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 4. § (23) bekezdésével megállapított, a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

1000

A 127. § (4) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 52. § (3) bekezdése iktatta volna be 2007. január 1. napjával, azonban a 2006: CXVII. törvény 39. § (3) bekezdésének a) pontja alapján nem lépett hatályba.

1001

A 127/A. §-t a 2005: CLXX. törvény 53. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: CCXXIII. törvény 6. § d) pontja.

1002

A 128. §-t a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

1003

A 129. § a 2010: XXXIX. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

1004

A 130. §-t a 2005: CLXX. törvény 58. § (1) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: CLXVI. törvény 20. §-a iktatta be.

1005

A 131. § az 1999: LXXIII. törvény 53. §-ával megállapított szöveg.

1006

A 131/A. §-t a 2007: CXXI. törvény 56. §-a iktatta be, szövege a 2016: CIV. törvény2016: CLXVI. törvény 64. §-a szerint módosított – 17. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

1007

A 131/B. §-t a 2011: CLIV. törvény 29. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 29. § (1) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

1008

A 132. § (1) bekezdésének a) pontja a 2005: CLXX. törvény 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

1010

A 132. § (1) bekezdésének b) pontja az 1996: XXII. törvény 32. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

1012

A 132. § (1) bekezdés c) pontját a 2016: XXVI. törvény 17. § c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2017: L. törvény 46. § (10) bekezdése iktatta be.

1014

A 132. § (1) bekezdésének d) pontja a 2005: CLXX. törvény 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

1016

Végrehajtására lásd a 29/1993. (II. 17.) Korm. rendeletet.

1017

A 132. § (1) bekezdésének f) pontja a 2013: CLXVIII. törvény 5. §-ával megállapított, a 2015: CXXXIII. törvény 17. § (1) bekezdés h) pontja, a 2017: L. törvény 47. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

1019

A 132. § (1) bekezdésének g) pontját újonnan a 2004: CXXXVI. törvény 52. §-a iktatta be, szövege a 2012: CCVIII. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontja, a 2013: CXXXIII. törvény 35. § y) pontja szerint módosított szöveg.

1021

A 132. § (1) bekezdésének i) pontját az 1999: CXXII. törvény 32. §-a iktatta be.

1022

A 132. § (1) bekezdésének j) pontját újonnan a 2005: CLXX. törvény 54. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CVI. törvény 28. § (1) bekezdésével megállapított, a 2015: CCXXIII. törvény 5. § h) pontja, a 2017: CXXI. törvény 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

1024

A 132. § (1) bekezdésének k) pontját a 2001: LXXIX. törvény 56. §-a iktatta be, szövege a 2007: I. törvény 100. § (3) bekezdésével megállapított, a 2011: CV. törvény 128. § (4) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

1025

A 132. § (1) bekezdésének l) pontját a 2001: LXXIX. törvény 56. §-a iktatta a szövegbe.

1026

A 132. § (1) bekezdés m) pontját újonnan a 2017: CLXXVIII. törvény 6. §-a iktatta be.

1028

A 132. § (1) bekezdésének n) pontját a 2006: CXVII. törvény 25. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXI. törvény 57. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

1030

A 132. § (1) bekezdés o) pontját újonnan a 2016: XXXIV. törvény 60. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: XCV. törvény 12. § (2) bekezdése.

1033

A 132. § (1) bekezdésének q) pontját a 2007: CXXI. törvény 57. § (1) bekezdése iktatta be.

1035

A 132. § (1) bekezdésének r) pontját a 2007: CXXI. törvény 57. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXVIII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

1037

A 132. § (1) bekezdésének s) pontját a 2007: CXXI. törvény 57. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

1039

A 132. § (1) bekezdésének t) pontját a 2007: CXXI. törvény 57. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: CXXXIII. törvény 18. § (1) bekezdés e) pontja.

1040

A 132. § (1) bekezdés u) pontját a 2009: CIX. törvény 4. § (27) bekezdése iktatta be.

1042

A 132. § (1) bekezdés v) pontját a 2010: LXXXIX. törvény 20. §-a iktatta be.

1043

A 132. § (1) bekezdés w) pontját a 2011: CVI. törvény 28. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CCXXIII. törvény 5. § i) pontja, a 2016: LXVII. törvény 37. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

1045

A 132. § (1) bekezdés x) pontját a 2011: CLIV. törvény 29. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

1047

A 132. § (1) bekezdés y) pontját a 2012: XCIII. törvény 20. § (9) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 90. § (2) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

1048

A 132. § (1) bekezdés z) pontját a 2013: CLVIII. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXXI. törvény 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

1050

A 132. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CLXXI. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

1051

A 132. § (2) bekezdés a) pontját a 2017: L. törvény 48. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

1052

A 132. § (2) bekezdésének b) pontja a 2001: LXXIX. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

1054

A 132. § (2) bekezdésének c) pontja a 2001: LXXIX. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

1056

A 132. § (2) bekezdésének d) pontját a 2001: LXXIX. törvény 58. § (4) bekezdésének i) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: XXVI. törvény 12. §-a iktatta be.

1057

A 132. § (2) bekezdésének e) pontját az 1999: LXXIII. törvény 54. §-a iktatta a szövegbe.

1058

Végrehajtására lásd a 8/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendeletet.

1059

A 132. § (2) bekezdésének f) pontját újonnan a 2004: XXVI. törvény 12. §-a iktatta be, szövege a 2005: CLXX. törvény 54. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

1061

A 132. § (2) bekezdésének g) pontját az 1999: LXXIII. törvény 54. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXI. törvény 57. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCII. törvény 29. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

1063

A 132. § (2) bekezdésének h) pontját az 1999: LXXIII. törvény 54. §-a iktatta a szövegbe.

1065

A 132. § (2) bekezdésének k) pontját a 2001: LXXIX. törvény 57. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése a) pontjának ak) alpontja. Újonnan a 2004: XXVI. törvény 12. §-a iktatta be.

1067

A 132. § (2) bekezdésének l) pontját a 2005: CLXX. törvény 54. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CLXVI. törvény 22. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

1069

A 132. § (2) bekezdésének m) pontját a 2006: CXVII. törvény 25. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXI. törvény 57. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

1071

A 132. § (2) bekezdésének n) pontját a 2007: CXXI. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be.

1072

A 132. § (2) bekezdés o) pontját a 2010: CLXXI. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be.

1073

A 132. § (2a) bekezdését a 2011: CCI. törvény 66. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 29. § (1) bekezdés k) pontja, a 2013: CLXVIII. törvény 7. § l) pontja szerint módosított szöveg.

1074

A 132. § (3) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 25. § (4) bekezdésével megállapított szöveg, nyitó szövegrésze a 2010: CXXX. törvény 44. § (47) bekezdése szerint módosított szöveg.

1075

A 132. § (3) bekezdésének b) pontját a 2008: CVI. törvény 73. § (4) bekezdésének i) pontja hatályon kívül helyezte.

1076

A 132. § (3a) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 12. § (7) bekezdése iktatta be.

1078

A 132. § (4) bekezdését a 2008: CVII. törvény 14. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 32. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

1079

A 132. § (4) bekezdés a) pontját a 2015: VIII. törvény 1. § (6) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

1080

A 132. § (4) bekezdés b) pontját a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 23. pontja hatályon kívül helyezte.

1081

A 132. § (4) bekezdés c) pontját a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 23. pontja hatályon kívül helyezte.

1082

A 132. § (4) bekezdés e) pontját a 2011: CXCI. törvény 138. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 23. pontja.

1083

A 132. § (4) bekezdés f) pontját a 2011: CXCI. törvény 138. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 91. § (3) bekezdés 23. pontja.

1084

A 132. § (4) bekezdés g) pontját a 2013: LXXV. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 87. §-ával megállapított szöveg.

1085

A 134. §-t a 2007: CXXI. törvény 82. § (1) bekezdés a) pontjának av) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: XCIX. törvény 88. §-a iktatta be.

1086

A 134/A. §-t a 2014: XCIX. törvény 89. §-a iktatta be.

1087

A 134/B. §-t a 2014: XCIX. törvény 89. §-a iktatta be.

1088

A 134/C. §-t a 2014: XCIX. törvény 89. §-a iktatta be.

1089

A 134/D. §-t a 2014: XCIX. törvény 89. §-a iktatta be.

1090

A 134/E. §-t a 2014: XCIX. törvény 89. §-a iktatta be.

1091

A 134/F. §-t a 2016: XXVI. törvény 15. §-a iktatta be.

1092

A 134/G. §-t a 2018: CXVII. törvény 29. §-a iktatta be.

1093

A 134/H. §-t a 2018: CXVII. törvény 29. §-a iktatta be.

1094

A 135. §-t az 1994: VI. törvény 31. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2015: VIII. törvény 1. § (4) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 24. §-át.

1095

A 136. §-t újonnan a 2015: CXXXIII. törvény 16. §-a iktatta be.

1096

A hatálybalépés időpontja 2015. augusztus 1.

1097

A hatálybalépés időpontja 2015. augusztus 1.

1098

A 137. §-t az 1994: VI. törvény 31. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2015: CCXXIII. törvény 4. §-a iktatta be.

1099

A 138. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 116. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: CLXVI. törvény 21. §-a iktatta be.

1100

A 139. § (1) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 20. § (8) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

1101

A 139/A. §-t újonnan a 2017: XCV. törvény 10. §-a iktatta be.

1102

A 140. §-t újból hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 7. pontja.

1103

A 140/A. §-t a 2010: CLXXI. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be.

1104

A 140/A. § (3a) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 139. §-a iktatta be.

1106

A 140/C. §-t újonnan a 2014: CI. törvény 17. § (1) bekezdése iktatta be.

1108

A 140/E. §-t a 2010: CLXXI. törvény 33. § (5) bekezdése iktatta be.

1109

A 140/F. §-t a 2011: LXXXI. törvény 86. § (2) bekezdése iktatta be.

1110

A 140/G. §-t a 2011: CVI. törvény 29. §-a iktatta be.

1111

A 140/H. §-t a 2011: CVI. törvény 30. §-a iktatta be.

1112

A 140/I. §-t a 2011: CLXVI. törvény 34. § (3) bekezdése iktatta be.

1113

A 140/J. §-t a 2011: CLXVI. törvény 34. § (4) bekezdése iktatta be.

1114

A 140/K. §-t a 2011: CLIV. törvény 30. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 10. pontja.

1115

A 140/L. §-t a 2011: CXCI. törvény 140. §-a iktatta be.

1116

A 140/M. §-t a 2011: CXCI. törvény 141. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 11. pontja.

1117

A 140/N. §-t a 2012: XXXIV. törvény 4. §-a iktatta be.

1118

A 140/O. §-t újonnan a 2017: LXXII. törvény 11. §-a iktatta be.

1120

A 140/Q. §-t a 2012: CXCII. törvény 28. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVII. törvény 150. § (1) bekezdés 12. pontja.

1121

A 140/R. §-t a 2013: LXXV. törvény 6. §-a iktatta be.

1122

A második 140/R. §-t a 2013: CXXVII. törvény 156. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CCV. törvény 59. § b) pontja.

1123

A 140/S. §-t a 2013: LXXV. törvény 7. §-a iktatta be.

1124

A 140/T. §-t a 2013: CLVIII. törvény 7. §-a iktatta be.

1125

A 140/U. §-t a 2013: CLXVIII. törvény 6. §-a iktatta be.

1126

A 140/V. §-t újonnan a 2016: XXXIX. törvény 4. §-a iktatta be.

1127

A 140/W. §-t a 2014: CI. törvény 17. § (3) bekezdése iktatta be.

1128

A 140/X. §-t a 2017: L. törvény 46. § (11) bekezdése iktatta be.

1129

A hatálybalépés időpontja 2017. május 26.

1130

A 141. §-t és alcímét a 2007: I. törvény 100. § (4) bekezdése iktatta be.

1131

A 141. § c) pontját a 2011: CV. törvény 28. §-a iktatta be.

1132

A 141. § d) pontját a 2013: XCIII. törvény 15. §-a iktatta be.

1133

A 141. § e) pontját a 2013: XCIII. törvény 15. §-a iktatta be.

1134

A 141. § f) pontját a 2017: CXLIII. törvény 3. §-a iktatta be.

1135

A 142. §-t a 2017: XLIV. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére