PK BH 1993/31
PK BH 1993/31
1993.01.01.
Művészeti alkotóközösség és tagjai közötti jogviszony minősítése. A tagsági viszony megszűnése utáni elszámolás szempontjai [Ptk. 318. §, 339. § (1) bek. 507. §].
A felperes keresetében 958 113 forint, ennek 1990. augusztus 1-jétől járó kamatai és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alkotóközösség alperest arra hivatkozva, hogy az alperesnél fennállott tagsági viszonyát 1988 decemberében megszüntette, és a megszűnt tagsági viszonya alapján az alperes a neki járó tiszteletdíjat egy összegben köteles megfizetni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperesek a tagsági viszonya megszűnését követően a festményei eladásából még be nem folyt vételár után egy összegben nem esedékes a tagsági viszony szerint járó járandósága.
Az elsőfokú bíróság az alperest 957 025 forint töke, ennek kamatai megfizetésére kötelezte azzal, hogy a marasztalási összeg bruttó összeg, amelyből az alperes az adóelőleg levonása után járó nettó összeget köteles a felperesnek 15 napon belül megfizetni. Az ítélet indoklása szerint a felperes tagja volt a jogi személy alperesnek, tagsági viszonya kilépésével megszűnt. A megszűnés eredményeként az alperes köteles a felperessel elszámolni. Megállapította továbbá az ítélet, hogy a felperes és az alperes között a felperes műalkotásainak értékesítésével kapcsolatban a Ptk. 507. §-a szerinti bizományi szerződés jött létre; az alperes a bizományi szerződés teljesítése során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, hiszen nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a felperes kintlevőségeit behajtsa. Ezért végső soron a Ptk. 339. §-a alapján, kártérítés jogcímén marasztalta az alperest a szakértői vélemény alapján megállapított, be nem folyt hátralékos vételár, illetve a felperes járandósága tekintetében.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérve az ítélet megváltoztatása mellett a felperes keresetének az elutasítását. A felperes az ítélet helybenhagyását kérte, annak helyes indokai alapján.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az elfoglalt jogi álláspontjával azonban a Legfelsőbb Bíróság részben nem értett egyet. Téves az a megállapítása ugyanis, hogy a tag és az alkotóközösség között a műalkotásnak az értékesítésre való átadása a felek között bizományi szerződést hozott létre. Ezzel szemben a tag az alapszabályban vállalt tagi kötelezettsége teljesítéseként adott át az alkotóközösségnek műalkotásokat értékesítésre, amelynek fejében az alkotóközösség a részére különböző szolgáltatásokat teljesített. Így pl. előleget fizetett, illetőleg havi tiszteletdíjat folyósított a tag részére a zsűri véleménye alapján. A műalkotás beadása tehát a tagsági viszonyon alapuló szerződés kötelezettség teljesítése volt a tag részéről, és nem minősül bizományi szerződésnek még akkor sem, ha bizományi szerződési elemeket is magában foglal.
A kilépéssel a tagsági jogviszony megszűnik, és a felek között a végelszámolást az alapszabály, illetőleg az alperes által becsatolt igazgatói utasítás szerint kell megejteni. Ennek során meg kell állapítani a tag tartozásait, az alkotóközösség tartozásait, és a különbséget kell a kilépés időpontjában az egyik vagy a másik félnek megtérítenie. Sem az alapszabály, sem az igazgatói utasítás nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint az alperes által a kilépésig már részletvétellel értékesített, de még be nem folyt vételárat a kilépő tag részére egy összegben ki kellene fizetni. Éppen ennek ellenkezőjére utal az utasítás 2/e pontja, mely szerint 90 nap eltelte után ... a tiszteletdíj a többi tag kifizetésével azonos módon számfejtendő. Ebből az következik, hogy a kilépő tag a még be nem folyt járandóságra a bent maradó taggal azonos módon tarthat igényt, tehát havonta kell részére a hátralék teljes kiegyenlítéséig tiszteletdíj-kifizetéseket eszközölni. Ebből pedig az következne, hogy a felperesnek a kilépéskor előterjesztett igénye valóban idő előtti.
A tagsági viszony a peres felek között szerződéses kötelezettséget is keletkeztetett. Ezek között az alperes szerződéses kötelezettsége az volt, hogy a művésztől a műalkotásokat átvegye, azokat forgalmazás-képes állapotba hozza (pl. keretezés), a műtárgyakat saját nevében kötendő adásvételi szerződéssel értékesítse, és a befolyt vételárral elszámoljon. Ennek során a műtárgyak értékesítésében az alperes a felperes érdekeinek maximális figyelembevételével volt köteles eljárni. Köteles lett volna a részletvétellel értékesített műalkotások sorsát figyelemmel kísérni, és amennyiben a műalkotások vevője nem teljesít, úgy a szerződésben biztosított jogaival élni. Ennek elmulasztása eredményezte azt, hogy a kilépéskor a felperesnek nagy összegű követelése, mégpedig be nem folyt követelése állt fenn. Amennyiben az alperes az értékesítéseket követően maradéktalanul eleget tesz e kötelezettségnek, úgy a kilépéskor a felperes követelése nyilvánvalóan nem vagy nem ilyen összegben állt volna fenn. A felperesnek tehát kárt okozott az alperes azzal, hogy az 1986-88-as években értékesített műalkotások ellenértékének behajtása iránt nem vagy nem kellő időben lépett fel. Márpedig az alperes nem bizonyította a per során, hogy eljárása ebben a tekintetben megfelelő volt. Kimutatásából megállapítható, hogy az 1986-88-as években értékesített festmények behajtása iránt csak az 1991-92. évek során járt el, akkor, amikor a per már régen folyamatban volt. Az alperes tehát károkozása alól vétlenségének bizonyításával nem mentette ki magát, így helytállóan marasztalta az elsőfokú bíróság a Ptk. 318. §-ára figyelemmel a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 633/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás