• Tartalom

GK BH 1993/319

GK BH 1993/319

1993.05.01.
A perújítási kérelemben meg kell jelölni azt az ítéletet, amely ellen a perújítás irányul, s annak megváltoztatása iránt kérelmet kell előterjeszteni. A kérelemnek határozottnak kell lennie, ezért - ha a perújítási kérelem szavatossági jogok érvényesítésére irányul - a kérelemben meg kell jelölni azt is, hogy az igényt mely szavatossági jog alapján érvényesítik [Pp. 263. § (2) bek.].
Az Ny. városban K. u. 24. szám alatt levő 16 lakásos társasház a felperes beruházásában készült. A II. r. alperes volt a tervező és az épület elemeinek szállítója, míg a kivitelezést az I. r. alperes végezte. A műszaki átadás-átvétel 1986. december 15-én történt, az utó-felülvizsgálati eljárást pedig 1987. december 9-én fejezték be.
A felperes keresetében a megállapított hibák kijavítására kérte kötelezni az alpereseket. Ezenfelül a lakások falain jelentkező olajfoltosodás miatt díjleszállítást igényelt, és a fűtési rendszer beszabályozását kérte. A Legfelsőbb Bíróság az ügyben eljárt elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva azt állapította meg, hogy a II. r. alperes felelős az olajfoltosodásért, ezért a fizetési kötelezettségét 123 500 Ft-ban határozta meg. Ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy a hiba oka gyártási eredetű, a II. r. alperes „ezért a díjleszállítás mértéke erejéig a Ptk. 310. §-a alapján tartozik helytállni”. A jogerős ítélet rendelkezett továbbá a lakások fűtésbeszabályozásáról is annak alapján, hogy a hibák ezen a módon megszüntethetőek.
A jogerős ítélet meghozatalát követően a perbe beavatkozó társasházközösség 1990. év elején szakvéleményt szerzett be. Ennek alapján terjesztett elő perújítási kérelmet a beavatkozó, hivatkozva az említett szakvéleménynek arra a megállapítására, amely szerint az olajfoltosodás véglegesen nem javítható, mert újrafestés vagy tapétázás esetén is előjönnek és láthatóak a foltok. A lakások értéke tehát az olajfoltosodás következtében csökkent. Azt is előadta, hogy a fűtési rendszer a beszabályozás után sem működik megfelelően.
A felperes a perújítási kérelmet támogatta, míg az alperesek annak az elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a perben eljárt elsőfokú bíróság és a Legfelsőbb Bíróság ítéletét részben hatályon kívül helyezte, és kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg a perújító felperesnek 804 500 Ft-ot. Kötelezte a II. r. alperest, hogy a fűtésrendszer kijavításához 60 nap alatt adjon kijavítási tervet. Az I. r. alperest pedig arra kötelezte, hogy a tervek alapján 60 nap alatt a fűtési rendszert javítsa ki. Úgy rendelkezett, hogy a javítási költség 60%-át a II. r. alperes, 40%-át az I. r. alperes viseli.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában azt emelte ki, hogy a perújítási kérelem érdemi tárgyalásra alkalmas volt. Kifejtette, hogy a beavatkozó által beszerzett szakvélemény szerint a hiba javítható ugyan, a javítás azonban a hibát véglegesen nem szünteti meg, mert az olajfoltosodás a falak átfestése után ismételten jelentkezik. A hibát csak akkor lehet kijavítottnak tekinteni, ha az véglegesen megszűnik. Mivel a hibák javítás után ismételten jelentkeznek, a kifogásolt hiba nem javítható; a fennálló hibák a lakások értékcsökkenését eredményezik. A szakértői véleményt elfogadva ezért a Ptk. 306. §-a alapján járó árleszállítást határozott meg lakásonként 58 000 Ft-ban, a 16 lakást tekintve 928 000 Ft összegben, amelyből levonta a jogerős ítéletben megállapított 123 500 Ft-ot. Az ítélet indokolása szerint a fűtési rendszer beszabályozással nem javítható, a hiba oka pedig a tervezésre, illetőleg a kivitelezésre vezethető vissza. Az elsőfokú bíróság ezért az alperesek felelősségét megállapította, s kötelezte őket a terv elkészítésére, illetőleg annak alapján a fűtési rendszer kijavítására.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. és a II. r. alperesek fellebbeztek. Az I. r. alperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a perújítási kérelemmel megtámadott ítélet hatályában fenntartását kérte. Arra az esetre, ha a fűtési rendszer hibájával kapcsolatban a felelőssége megállapítható, a terhére rótt költségviselési arány jelentős mértékű csökkentését kérte. A II. r. alperes ugyancsak az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a jogerős ítélet hatályában fenntartását, másodlagosan pedig az értékcsökkenés összegének mérséklését kérte.
A felperes és a beavatkozó az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérték.
Az alperesek fellebbezése annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság az eljárás lényeges szabályait megsértette, és elmulasztotta a tényállás teljes körű felderítését, ezért ítélete megalapozatlan is.
A beavatkozó - a felperes által támogatott - perújítási kérelmet terjesztett elő a Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, amelynek meg kell felelnie a Pp. 263. §-ának (2) bekezdésében előírt követelményeknek. Eszerint a perújítási kérelemben meg kell jelölni azt az ítéletet, amely ellen a perújítás irányul, s annak megváltoztatása iránt kérelmet kell előterjeszteni. A kérelemben meg kell jelölni a perújítás alapjául szolgáló tényeket és azok bizonyítékait. A perújítási kérelem a kérelem előterjesztésekor az idézett előírásoknak nem felelt meg, s annak hiányait az elsőfokú bíróság később sem pótolta.
A perújítási kérelem csak általánosságban jelölte meg az igényt, amely szerint a falak olajfoltosodása miatt a jogerős ítéletben alkalmazott díjleszállítás helyett értékcsökkenés megállapításának van helye annak alapján, hogy a perújítás alapjául szolgáló szakvélemény szerint a hibák eredetileg sem voltak javíthatóak. A perújítási kérelemben határozottan meg kellett volna jelölni: mely szavatossági jog alapján érvényesítenek igényt, és a megtámadott ítélet megváltoztatását összegszerűen mennyiben kérik. Az értékcsökkenés nem eredményez önálló szavatossági jogot. Az figyelembe vehető a kijavítás esetén vagy a kijavítás költségének megállapítása mellett, és eredményezhet árleszállítást, de alapja lehet a Ptk. 310. §-a szerinti hibás teljesítésből eredő kár megtérítésének is.
Az elsőfokú bíróság olyan perújítási kérelem alapján tárgyalta az ügyet, amely az említett követelményeknek nem felelt meg, és a Ptk. 306. §-a alapján alkalmazott árleszállítást; az árleszállítás összegének meghatározásánál pedig tévesen a lakások forgalmi értékéből indult ki. Az árleszállítás alapja csak a szerződésben kikötött érték lehetett volna. A támadott ítélet megváltoztatására irányuló, összegszerűen megjelölt perújítási kérelem hiányát nem pótolja az a nyilatkozat, amely szerint egy más ügyben beszerzett és a periratoknál nem található szakvélemény szerinti értékcsökkenés megfizetését kérik. Az eljárási szabályok megsértését jelenti az is, hogy az elsőfokú bíróság az említett ügyben beszerzett olyan szakértői véleményre alapítja a döntését, amely nincs a per iratai között.
A perújítási kérelem a törvényben meghatározott követelményeknek az említett okokból a fűtési rendszer hibái tekintetében sem felelt meg.
Mindezek önmagukban az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak a megsértését jelentik, ami miatt szükséges a tárgyalás megismétlése és kiegészítése. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem, illetve a fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az elsőfokú bíróság a tényállás teljes körű feltárását is elmulasztotta, ezért az ítélete megalapozatlan. Erre figyelemmel - a kifejtetteknek megfelelő perújítási kérelem előterjesztése után - a falak olajfoltosodási hibáival kapcsolatban bizonyítást kell felvenni arra, hogy a lakásokban elvégezték-e az előírt módon a javításokat, s azoknak mi lett az eredménye. Ennek során valamennyi lakást meg kell vizsgálni, s meg kell állapítani a lakásokban jelenleg is fennálló hibákat s azok következményeit. A fűtési rendszer hibáival kapcsolatban is szükséges a bizonyítás kiegészítése.
Az elsőfokú bíróság csak a fentieknek megfelelően lefolytatott újabb eljárás eredményeként kerül abba a helyzetbe, hogy megalapozott döntést hozhasson. (Legf. Bír. Gf. III. 30 704/1992. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére