PK BH 1993/32
PK BH 1993/32
1993.01.01.
Nyilvánvalóan alaptalan az a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény, amely jogerős ítélet tartalmát jelöli meg a kereseti kérelem alapjaként [Ptk. 349. § (1) és (3) bek.; 1972. évi IV. tv.1 5. § (1) bek.; Pp. 130. § (1) bek. i) pont, 229. § (1) bek.].
A felperes a keresetlevélben előadta, hogy az öröklési szerződés és a végrendelet érvénytelenségét megállapító, valamint az öröklésre érdemtelenség megállapítására irányuló keresetet elutasító, továbbá a perújításban eljárt bírák (bíróságok) a jogszabályok helytelen alkalmazásával törvénysértést követtek el, és ennek következménye a kereseteinek elutasítása, illetve a perújítási eljárás eredménytelensége. A törvénysértő ítéletek következtében 50 000 forint bírósági jogkörben okozott kára keletkezett, s ennek megtérítésére kérte az alperesek - az ügyekben eljárt bírák és bíróságok - egyetemleges kötelezését.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasította. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a jogerős ítélethez fűződő anyagi jogerő [Pp. 229. §-ának (1) bekezdés] következményeként a felperes és a testvérei között felmerült jogvitát az ítéletek véglegesen elbírálták, a peresített jogviszony alapján a feleket megillető jogokat és az őket terhelő kötelezettségeket végérvényesen meghatározták. A jogerős ítéletben foglalt döntés a felekre, továbbá más bíróságokra és más hatóságokra egyaránt irányadó; a felek az ítéletben elbírált jogot többé vitássá nem tehetik, a bíróságok és más hatóságok pedig a jogerős ítélet alapulvételére kötelesek.
A jogerős ítélet megváltoztatására csak perújítás vagy törvényességi óvás eredményeként kerülhet sor; a felperes perújítási kérelmét a bíróság elutasította, törvényességi óvás emelésére irányuló kérelmet pedig nem terjesztett elő. Mindezekre tekintettel a felperesnek a Ptk. 349. §-ának (1) és (3) bekezdésére alapított, bírósági jogkörben okozott kár megtérítésére irányuló kereseti kérelme nyilvánvalóan alaptalan.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen - annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróságnak az eljárás lefolytatására való utasítása végett - a felperes fellebbezett. Álláspontja szerint a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítása a Ptk. 349. §-ában biztosított alanyi jogát sérti.
A fellebbezés nem alapos.
Helytállóan fejtette ki az elsőfokú bíróság, hogy a jogerős ítélet anyagi jogereje [Pp. 229. §-ának (1) bekezdése] azt jelenti, hogy a bíróságok a keresettel érvényesített jogot véglegesen elbírálták, s a felek azt többé vitássá nem tehetik. A jogerős ítélet megváltoztatására csak rendkívüli perorvoslat (perújítás, törvényességi óvás) eredményeként kerülhetett volna sor; a felperes perújítási kérelmét azonban a bíróság elutasította. Helyesen utalt arra is, hogy a bíróságok és más hatóságok bármilyen későbbi döntésüknél a jogerős ítéletet kötelesek figyelembe venni. Ehhez kapcsolódóan a Legfelsőbb Bíróság még a következőkre mutat rá.
A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 5. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy annak hiányát megállapítja, vagy az ügy érdemében határoz, ez a döntés minden más szervre kötelező. Azon túl, hogy az ítéletben foglalt döntés a felekre végleg irányadó, az idézett jogszabály a jogerő másik pozitív hatásáról rendelkezik: az ügy érdemben hozott döntése minden más később eljáró szervet (ideértve a bíróságot is) köti.
Mindazokban az esetekben tehát, amikor a fél bíróság jogkörben okozott kár megtérítése iránti követelése jogalapjául a saját ügyében hozott - szerinte törvénysértő - jogerős ítélet tartalmát jelöli meg, a kártérítési per bírósága nem állapíthatná meg a döntés jogellenességét [amely a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében a kártérítési felelősség egyik feltétele]. Ebből következően kizárt, hogy a fél jogvitájában keletkezett jogerős ítélet tartalma bíróság kártérítési felelősségét eredményezze, ezért az ilyen címen előterjesztett követelés nyilvánvalóan alaptalan. (Legf. Bír. Pf. III. 20 558/1992. sz.)
1
A hatályos joganyagban lásd az 1997:LXVI. törvény 5. §-ának (1) bekezdését.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
