KK BH 1993/326
KK BH 1993/326
1993.05.01.
Az alapítvány közérdekű, ha az általános társadalmi értékítélet szerint is közérdekű célt szolgál [Ptk. 74/A. § (1) bek.].
Az Ny. V. Sport Klub alapítvány létrehozását határozta el. Az alapítvány célja a sportklub tagjai számára a színvonalas felkészülés körülményeinek javítása, a klub szakvezetői és sportolói egzisztenciális helyzetének javítása. Az alapító képviselője megkereste a megyei bíróságot, és kérte az alapítvány bírósági nyilvántartásba vételét. Az eljáró bíróság két ízben hiánypótlásra hívta fel a kérelmezőt, amelyben az alapítvány és annak bejegyzése iránti kérelem alaki hiányosságait és tartalmi szabálytalanságait kívánta a kérelmezővel pótoltatni, illetőleg a jogszabályoknak megfelelően módosíttatni. A hiánypótlást követően a megyei bíróság 1992. július 16. napján végzésével a kérelmező által létrehozott alapítványt bírósági nyilvántartásba vette.
A megyei bíróság nyilvántartásba-vételt elrendelő végzése ellen a megyei főügyészség fellebbezést nyújtott be, amelyben a nyilvántartásba vételt elrendelő végzés hatályon kívül helyezését indítványozta. A fellebbezés szerint az alapítvány célja nem közérdekű, mert szűkebb közösség anyagi előnyeit kívánja biztosítani. Az elkülönített vagyon felhasználására vonatkozóan az alapító okiratban az alapító olyan rendelkezéseket tett, amelyek megakadályozzák az alapítvány rendelkezésére bocsátott induló vagyon felhasználását. Ezzel lényegében az alapítványi vagyont az alapítvány céljainak megvalósítása alól kivonja. A fellebbezésben előadottak szerint az alapító által az alapítvány kezelő szerveként létrehozott kuratórium az alapítókból áll, a kuratórium tagjai egyébként nem is nyilatkoztak a kuratóriumi feladatok elvállalásáról. Törvénysértő továbbá - a fellebbezés szerint - az alapítványi vagyon felhasználására tett rendelkezés az alapítvány megszűnése esetére is. A fellebbezés alapos.
A Ptk. 74/A. §-ának (1) bekezdése szerint magánszemély vagy jogi személy tartós, közérdekű célra - alapító okiratban - alapítvány létrehozását rendelheti el, a (2) bekezdése szerint az alapítvány a bírósági nyilvántartásba vétellel nyeri el jogi személyiségét. A bírósági nyilvántartásba vételt nem lehet megtagadni, ha az alapítvány a törvényes előírásoknak megfelel.
A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 2. számú módosított kollégiumi állásfoglalása szerint a bírósági nyilvántartásba vételt megelőzően a bíróságnak meg kell győződni arról, hogy az alapítvány a törvényben meghatározott feltételeket teljesíti-e, és a bejegyzés alapjául szolgáló alapító okirat rendelkezik-e mindazokkal a kellékekkel, amelyeket a törvény kötelezően előír. A bíróságnak a bírósági nyilvántartásba vétel előtt meg kell győződnie arról, hogy tartós és közérdekű célra történt-e az alapítvány létrehozása, valamint az alapítvány céljára szolgáló vagyon rendelkezésre áll-e, illetőleg az alapítvány működésének megkezdéséhez elégséges-e. A törvényben kógensen meghatározott két feltétel fennállása szükséges ahhoz, hogy az alapítvány érvényesen létrejöjjön. A bíróságnak tehát elsődlegesen meg kellett volna vizsgálnia, hogy az alapítvány közérdekű célra jött-e létre. A Legfelsőbb Bíróság kollégiumi állásfoglalása szerint a közérdekűség fogalmát nem lehet csupán az érintettek, a kedvezményezett személyek száma alapján meghatározni, illetőleg megítélni, közérdekű lehet a cél akkor is, ha kis számú, szűkebb közösség érdekeit szolgálja, de célja nem elsődlegesen jövedelemszerző, illetőleg vagyongyarapító jellegű, hanem az általános társadalmi értékítélet szerint a köz érdekében is álló célt szolgál. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alapítvány abban az esetben szolgál közérdekű célt, ha a régióban levő sporttevékenységek kibontakozásához kíván hozzájárulni úgy, hogy a város és a megye polgárainak egyre színvonalasabb sporteseményeket biztosít. Valójában az alapítvány alapító okirata szerint megjelölt alapítványi cél nem közérdekű, mert az általános célok megvalósítását leszűkítve az Ny. V. Sport Klub tagjai számára kíván biztosítani alapítványi juttatásokat. A sporttevékenység támogatása az állampolgárok egészségesebb életvitele, a korszerűbb életmód kialakítása közérdekű tevékenységnek minősül. Ezért a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alapítónak az alapító okiratban megfogalmazott célok megvalósítása tekintetében nem a szűkebb közösség - a sport klub - vagyongyarapodását kellene szolgálnia.
Helytálló az ügyészi fellebbezés a tekintetben is, hogy az alapítvány a Ptk. 74/A. §-ának (2) bekezdése értelmében bírósági nyilvántartásba vételével önálló jogi személlyé válik, ezért az önálló jogi személy feladatainak ellátására létrehozott kezelő szervezetnek az alapítótól el kell különülnie. Az alapító által létrehozott kezelő szervezet vagy kuratórium összetételével biztosítani kell, hogy a kuratórium alkalmas legyen az önálló tevékenységre, és mentes lehessen az alapító befolyásolásától is. A jelen alapító okirat szerint az alapító által létrehozott kuratórium nem felel meg a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 2. számú módosított állásfoglalása III. pontjában kifejtetteknek.
Az alapító az alapító okiratban a 100 000 Ft induló vagyont és kamatait fel nem osztható vagyonrészként jelölte meg. Így, bár az alapító az alapítvány részére vagyont különített el, de annak felhasználását megakadályozta, tehát valójában az alapítványi induló vagyont nem kívánta rendelkezésre bocsátani, hanem az alapító az alapítványhoz való csatlakozásból kívánta a ténylegesen felhasználható vagyont biztosítani. E rendelkezések azonban ellentétesek a Ptk.-nak az alapítvány létrehozására vonatkozó fent idézett rendelkezéseivel.
Az alapítvány megszűnésére vonatkozóan a Ptk. 74/E. §-a tartalmaz rendelkezéseket. Az alapítónak az alapító okiratban az alapítvány megszűnésére tett rendelkezései is ellentétesek a Ptk.-ban foglaltakkal; az alapítvány nem szüntethető meg csupán azért, mivel az alapítvány céljaihoz való csatlakozás és annak anyagi támogatása egy évig szünetel. E rendelkezés ellentétes volna a Ptk. 74/A. §-ának azon rendelkezésével is, amely szerint az alapítványi vagyon nem vonható vissza. Amennyiben az alapítvány megszűnne az alapítványhoz való csatlakozás elmaradásával, ez azt eredményezné, hogy az alapító szándéka szerint az alapítványi vagyon visszaszállna az alapítóra, amely egyúttal az alapítványi vagyon visszavonását eredményezné.
A már kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság az alapítvány célját, a régió sporttevékenységének fejlesztését fontos és közérdekű célnak tekinti. Ezért az alapító okirat törvényességi hiányosságainak kiküszöbölése érdekében a megyei bíróságnak az alapítvány bejegyzését elrendelő végzését hatályon kívül helyezte, és az eljáró bíróságot új határozat hozatalára utasította a Pp. 258. §-a alapján. Az új eljárással a Legfelsőbb Bíróság ismételten biztosítani kívánta a kérelmezőnek azt a lehetőségét, hogy az alapító okirat hiányosságait pótolja, és így a bírósági nyilvántartásba vételre kerülhessen. (Legf. Bír. Kpkf. II. 25 346/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
