BK BH 1993/335
BK BH 1993/335
1993.06.01.
I. A sikkasztáshoz nyújtott pszichikai bűnsegély megállapításának van helye, ha az elkövető előzetesen tudja, hogy a postai alkalmazott a kezelésére bízott pénzt eltulajdonítja, és ígéretet tesz arra, hogy az eltulajdonított összeget, illetve az átváltandó valutát, valamint a sikkasztás tettesét még aznap éjszaka külföldre viszi [Btk. 21. § (2) bek., 317. § (6) bek. a) pont].
II. Ha az elkövetők a postahivatalból eltulajdonított pénzt külföldi fizetőeszközre átváltják, a devizagazdálkodás megsértése bűntettének a megállapítása ellenére sincs helye a lefoglalt valuta elkobzásának, hanem a bíróságnak a Magyar Nemzeti Bankot fel kell hívnia arra, hogy a részére átadott külföldi pénz forint-ellenértékét utalja át a postaigazgatóságnak, és ennek figyelembevételével a kártérítés összegét mérsékelni kell [Btk. 314. § (1) bek., 309. § (4) bek. a) pont., Be. 55. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletében az I. r. vádlott bűnösségét különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás büntettében és társtettesként folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett devizagazdálkodás megsértésének büntettében állapította meg, ezért - halmazati büntetésként - 2 év 4 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra; a II. r. vádlott bűnösségét bűnsegédként, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás büntettében társtettesként, különösen nagy értékre elkövetett devizagazdálkodás megsértésének büntettében, valamint felbujtóként, különösen nagy értékre elkövetett lopás büntettében állapította meg, és ezért - halmazati büntetésként - 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre, valamint a közügyektől 1 évi eltiltásra; a III. r. vádlott bűnösségét különösen nagy értékre elkövetett lopás büntettében és különösen nagy értékre elkövetett devizagazdálkodás megsértésének a büntettében állapította meg, és ezért - halmazati büntetésként - 2 évi börtönbüntetésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte.
A vádlottaktól lefoglalt 26 253 USD-t, valamint az 1550 DEM-et elkobozta.
Kötelezte az I. r. és a II. r. vádlottat, hogy 2 506 000 forintot, a III. r. vádlottat pedig, hogy ebből 2 200 000 forintot továbbá az említett összeg után járó, és az elkövetés napjától számított évi 20%-os kamatát egyetemlegesen a postaigazgatóság magánfélnek; végül az I. és II. r. vádlottat, hogy 75 180 forintot, a III. r. vádlottat pedig, hogy ebből 66 000 forintot egyetemlegesen az államnak eljárási illeték címén fizessenek meg.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. vádlott az egyik fővárosi postahivatal alkalmazásában állt, és a munkatársa távollétében keddi napokon a posta pénzbevételének a pénzszállító járat részére történő átadása is a feladata volt. Az I. r. vádlott felismerte, hogy a plombával lezárt és megőrzésére bízott pénzösszeget tartalmazó postazsák felbontása útján pénzhez juthat, ezért a vádbeli - keddi - napon a rábízott postazsákból a plomba felnyitása útján 3 millió forintot kivett, és a súly hiányát kövek behelyezésével pótolta.
Az I. r. vádlott a cselekmény elkövetése előtt megállapodott a II. r. vádlottal, hogy a pénznek konvertibilis külföldi valutára való átváltásában a segítségére lesz, továbbá hogy öt a személygépkocsijával még az éjszaka folyamán - az eltulajdonított pénzzel együtt - külföldre viszi.
A II. r. vádlott azonban - az I. r. vádlott tudtán kívül - összebeszélt a barátjával, a III. r. vádlottal, hogy az I. r. vádlott által eltulajdonított és időközben az I. r. és a II. r. vádlott által nagyrészt külföldi fizetőeszközre átváltott pénzt elveszik. Miután az I. r. és a II. r. vádlott a személygépkocsival Budapestről a nyugati országhatár felé elindult, követte őket a gépkocsijával a III. r. vádlott is, aki észlelve, hogy a társai az egyik panzió parkolójában megálltak, és a szórakozóhelyre bementek, a II. r. vádlott gépkocsijának neki előre átadott másodkulcsával a gépkocsit a benne levő pénzzel együtt kb. másfél km távolságra elvitte, olyan látszatot keltve, mintha azt ismeretlen személy eltulajdonította volna.
Az I. r. vádlott a helyszínen maradt, a II. r. vádlott pedig gyalogosan elindult Budapest irányába. Összetalálkozott a III. r. vádlottal, aki a II. r. vádlottat a saját gépkocsijához vitte, és az így megszerzett pénzzel Budapestre jöttek, majd a pénzen megosztoztak.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlottak és a védőik enyhítésért fellebbeztek.
A postaigazgatóság magánfél fellebbezése a lefoglalt külföldi fizetőeszközöknek a részére történő kiutalására és ennek megfelelően a kártérítés összegének a mérséklésére irányult.
Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárást az eljárási szabályok maradéktalan megtartása mellett folytatta le. Nem tévedett akkor sem, amikor a II. r. vádlott bűnösségét bűnsegédként, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás büntettében is megállapította, ugyanis mind a vádirat, mind a végindítvány a tényállást leíró részében tartalmazta az említett vádlott ezzel kapcsolatos magatartását, így azt az ügyész ténylegesen a vád tárgyává tette, annak ellenére, hogy sem a vádiratban, sem a végindítványban ezt a cselekményt mint önálló - a más bűncselekménnyel anyagi bűnhalmazatban álló - magatartásként nevesítetten nem jelölte meg. Ekként az elsőfokú bíróság eljárása nem jelenti a Be. 9. §-ának (2) bekezdésében foglalt vádelv sérelmét. A II. r. vádlottnak a szóban forgó bűncselekményben bűnösséget megállapító rendelkezése tehát eljárási szabálysértésként nem értékelhető.
A megalapozottan megállapított tények alapulvételével nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottak bűnösségét megállapította, és a cselekmények jogi minősítésére vonatkozó rendelkezés is megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek.
Amint erre a Legfelsőbb Bíróság az eljárási szabályok betartásának értékelésével kapcsolatban is utalt, nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a II. r. vádlott bűnösségét a bűnsegédként, különösen nagy érték tekintetében elkövetett sikkasztás büntettében is megállapította. A II. r. vádlott tudta azt, hogy az I. r. vádlott postai alkalmazott, és ebből kifolyólag van módja arra, hogy a postai pénzszállítmányt megdézsmálva 1 millió forintot meghaladó összeget tulajdonítson el, ugyanakkor azonban - éppen az elkövetés fentiekben jellemzett körülményeire tekintettel - nyomban az összeg eltulajdonítása után, annak a felfedezhetősége előtt el kell hagynia az ország területét, ellenkező esetben ugyanis nyilvánvalóvá válik az, hogy a bűncselekményt ő követte el. A II. r. vádlott mindezek tudatában, az I. r. vádlottnak az e tekintetben fennálló kiszolgáltatottsági helyzetére tekintettel vette fel a kapcsolatot a II. r. vádlottal, és beszélték meg azt, hogy megszerzik az I. r. vádlott által eltulajdonított pénzt. Tisztában volt mind a II. r. vádlott, mind a III. r. vádlott azzal, hogy az I. r. vádlott nem lesz abban a helyzetben, hogy a pénznek a részükről való eltulajdonítása miatt a hatóság segítségét vegye igénybe.
Nem kétséges az sem, hogy az I. r. vádlott az adott esetben rá volt szorulva a II. r. vádlott segítségére, ő maga ugyanis gépkocsival nem rendelkezett, gépjárművet vezetni nem tudott, ugyanakkor a pénznek csupán valamelyik keddi napon történő eltulajdonítására volt módja úgy, hogy még aznap elhagyhassa az ország területét. A II. r. vádlott tehát azáltal, hogy az I. r. vádlott sikkasztási cselekményének az elkövetését megelőzően teljesen tisztában volt a vádlott-társa által elkövetni szándékolt bűncselekménnyel, sőt annak elkövetési mozzanataival is, és megígérte, hogy gépkocsival - az eltulajdonított pénzzel együtt - átviszi az országhatáron: mint pszichikai bűnsegéd vett részt az I. r. vádlott sikkasztási cselekményének az elkövetésében, és animálisan mozdította elő az I. r. vádlottnak a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó akarat-elhatározását. Ugyanakkor ez a segítő tevékenység jelentőségében olyan volt, amelynek hiányában kétséges, hogy az I. r. vádlott a sikkasztás tettesi magatartását egyáltalán véghezvitte volna. A II. r. vádlott ekként, mint a Btk. 21. §-ának (2) bekezdésében írt (pszichikai) bűnsegéd valósította meg a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdésének a) pontja szerint minősülő bűntettet.
Ugyancsak törvényes az elsőfokú bíróságnak a további bűncselekmények jogi minősítésére vonatkozó rendelkezése is.
A büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések körében az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel a vádlottak által elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyát. Különösen vonatkozik ez az I. r. vádlottra, aki mint postai alkalmazott valósította meg a bűncselekményt, és tudatában volt annak is, hogy azáltal a Magyar Posta jó hírnevéhez és a hibamentes működéséhez fűződő nemzeti, sőt nemzetközi érdekek is sérelmet szenvedhetnek. A bűncselekmény egyes részleteinek alapos kimunkálása, kitervelése a vádlott cselekményének a tárgyi súlyát juttatja kifejezésre.
Ugyancsak jelentős a társadalomra veszélyessége a II. r. és a III. r. vádlott cselekményének, akik tisztában voltak a bűnelkövetésre vállalkozó I. r. vádlott kiszolgáltatott helyzetével, és ezt a körülményt a maguk javára kihasználva követték el a vagyon elleni bűncselekményt.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során figyelembe vehető enyhítő és súlyosító körülményeket helyesen sorolta fel. A vádlottak fiatal felnőtt korának az értékelése sem kifogásolható, bár ennek eltúlzott jelentőséget tulajdonított, amikor a törvényi büntetési tétel alsó határán álló, illetőleg az azt alig meghaladó tartamú szabadságvesztést szabott ki velük szemben. A kiszabott főbüntetés mértéke inkább enyhe, mint súlyos, így a vádlottak és védőik által a büntetés enyhítése érdekében bejelentett fellebbezések teljességgel alaptalanok. Ugyancsak alaptalan a kiszabott szabadságvesztés felfüggesztése végett bejelentett fellebbezés is.
Az elsőfokon eljárt bíróság ítéletének az elkobzás kimondására és ezzel összefüggésben a polgári jogi igény megítélésére vonatkozó ítéleti rendelkezését a Legfelsőbb Bíróság tévesnek találta.
A büntetőeljárás során a vádlottaktól lefoglalt 26 253 USD-t, valamint az 1550 DEM-et az elsőfokú bíróság a Btk. 77. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Btk. 314. §-ának (1) bekezdése alapján azzal az indokkal kobozta el, hogy az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak ezekre nézve elkövették a devizagazdálkodás megsértésének bűntettet, minthogy az I. r. vádlott által a postahivatalból eltulajdonított összeg egy részét - a tervszerű devizagazdálkodásról szóló 1974. évi 1. törvényerejű rendelet 7. §-ának (1) bekezdésében, az 5. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, illetőleg a 9. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések megszegésével - jogellenesen külföldi fizetőeszközre váltották át a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamának megsértésével, valamint az ezzel kapcsolatos vételre felajánlási kötelezettség teljesítését szándékosan elmulasztották.
A Btk. 314. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében a devizagazdálkodás megsértése esetén azt az elkövető tulajdonában levő dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövették, el kell kobozni. Az adott esetben azonban a devizagazdálkodás megsértése bűntettének tárgya olyan pénz volt, amely nem volt a vádlottak tulajdona. A belföldi fizetőeszköz a Magyar Posta tulajdona volt, és ezen a vádlottak ténylegesen nem szereztek tulajdont, ugyancsak nem szereztek tulajdont az ezek átváltásából származó külföldi fizetőeszközön sem, így a lefoglalt külföldi fizetőeszköznek a Btk. 314. §-ának (1) bekezdésén alapuló elkobzására jogszerűen nem kerülhetett sor.
Ugyanakkor a lefoglalt külföldi fizetőeszköznek a Magyar Posta igazgatósága részére történő kiadására sem kerülhetett sor, minthogy az adott esetben a postahivatalból nem külföldi, hanem belföldi fizetőeszköz került eltulajdonításra.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének az elkobzás kimondására vonatkozó rendelkezését megváltoztatta, és úgy rendelkezett, hogy a lefoglalás folytán a Magyar Nemzeti Bank Emissziós Főosztályának a kezelésébe került 26 253 USD-nek és 1550 DEM-nek a lefoglalás időpontjában megállapított forintellenértékét a Magyar Nemzeti Bank köteles a Magyar Posta Igazgatósága magánfél részére átutalni, ugyanakkor azonban a szóban forgó 1 638 704 forint, valamint a nyomozás során a sértett részére kiutalt 494 000 forint, illetőleg az I. r. vádlott által eltulajdonított 3 000 000 forint összeg különbözete - vagyis 867 296 forint - az az összeg, amely mint az eljárás során meg nem térült kár a polgári jogi igény tárgya.
Ehhez képest a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokon eljárt bíróság ítéletének az elkobzás kimondására és a polgári jogi igény keretében a kártérítés megfizetésére vonatkozó rendelkezését megváltoztatta, az elkobzás kimondását mellőzte, a kártérítés összegét pedig 867 296 forintra mérsékelte azzal, hogy e tekintetben a vádlottakat egyetemleges kártérítési felelősség terheli.
A vádlottaktól lefoglalt külföldi fizetőeszköz időközben történt értékváltozásával kapcsolatos különbözet - szemben a védői érvelésekkel - a Magyar Nemzeti Bankot illeti, ugyanis azáltal, hogy a vádlottak a devizajogi rendelkezések megsértésével az eltulajdonított belföldi fizetőeszközt külföldi fizetőeszközre váltották át, őket semminemű igény nem illeti meg; ilyen előnyt csak a Magyar Nemzeti Bank élvezhet.
A magánfél által előterjesztett kamatfizetésre irányuló igény megalapozott, ennek megállapításánál a Legfelsőbb Bíróság a nyomozás során a magánfél részére kiadott 494 000 forintot figyelembe véve, az eltulajdonított 3 000 000 forint összeg folytán 2 506 000 forintban határozta meg az I. r. és a II. r. vádlottakat egyetemlegesen terhelő összeg után járó évi 20%-os kamatot; és minthogy a III. r. vádlott 2 200 000 forint eltulajdonításában vett részt - az egyetemlegesség keretei között -, ezt a vádlottat az említett összeg tekintetében terheli a kamat megfizetésére vonatkozó kötelezettség.
Az államot illető eljárási illeték megállapítása szempontjából a Legfelsőbb Bíróság a kártérítésként megítélt összeg alapulvételével annak 3%-ában állapította meg az összegszerűséget, minthogy a vádlottak a kártérítés jogalapját és annak az összegszerűségét a büntetőeljárás során elismerték, így a csökkentett illeték megfizetésére kötelezés a hatályos jogszabályok alapján indokolt volt. (Legf. Bír. Bf. III. 28/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás