• Tartalom

BK BH 1993/345

BK BH 1993/345

1993.06.01.
Ha a nyomozás során lefoglalásra kerül sor, majd a rendőrség vagy az ügyészség határozatával a büntetőeljárást megszünteti: a lefoglalt dolgok elkobzása, kiadása, annak megállapítása, hogy a dolog az állam tulajdonába kerül, illetőleg a dolog megsemmisítése tárgyában a határozat meghozatala nem a tárgyi eljárás keretében a bíróságnak, hanem a nyomozó hatóságnak vagy az ügyésznek a feladata [Be. 102. § (1)—(4) bek., 375. §, 376/A §, Btk. 77. § (1)—(3) bek.].
A városi bíróság jogerős végzésével - a városi ügyészségnek a Be. 375. §-ában meghatározott eljárás lefolytatására irányuló indítványára - elkobozta a rendőrkapitányságon bűnjelként kezelt különböző kerékpárokat és kerékpáralkatrészeket.
A rendelkezésre álló iratokból kitűnően a fiatalkorú terhelt és társai ellen vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárás indult, melynek során a nyomozó hatóság a bűncselekményekből származó, ismeretlen sértettek tulajdonában levő tárgyakat lefoglalta.
A terheltekkel szemben a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdésének I. fordulata szerint minősülő lopás vétsége és más bűncselekmények miatt elrendelt nyomozást a rendőrkapitányság határozatával a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 6. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt eljárási kegyelem okából megszüntette.
Ezt követően a városi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a Be. 375. §-ában meghatározott eljárás keretében a terheltek által ismeretlen sértettektől eltulajdonított kerékpárok és alkatrészek lefoglalását szüntesse meg, és állapítsa meg, hogy azok az állam tulajdonába kerülnek.
A városi bíróság végzése ellen - annak törvénysértő volta miatt - emelt törvényességi óvás alapos.
Tévedett a városi bíróság, amikor a tárgyi eljárást lefolytatta, és nem utasította el az ügyészi indítványt.
A Be. 375. §-ában szabályozott eljárás alapvető feltétele, hogy az elkobzás alkalmazásának az anyagi jog szerint helye legyen. Ezeket a feltételeket a Btk. 77. §-ának (1)-(3) bekezdése tartalmazza, meghatározva azoknak a dolgoknak a körét, amelyeket a büntetőeljárásban el kell kobozni. A törvényi szabályozásból a jelen ügyben a terheltek által elkövetett lopások tárgyát képező kerékpárok és alkatrészek elkobzásának a törvényi feltételei nem állottak fenn, elkobzás alá eső dolog hiányában pedig a Be. 375. §-a szerinti tárgyi eljárás lefolytatásának sem volt törvényes alapja.
A nyomozás megszüntetése folytán a jelen ügyben a lefoglalás feltételei megszűntek. A Be. 102. §-ának rendelkezéseiből következően a lefoglalás megszüntetésére az egyes büntetőeljárási szakaszokban eljáró hatóságok jogosultak.
A nyomozás megszüntetése esetén tehát a nyomozó hatóságnak kell e tárgyban döntenie, és a Be. 376/A. §-ában írt különleges eljárásnak sincs helye, miután az intézkedést nem a bíróság mulasztotta el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság törvénysértő határozatát hatályon kívül helyezte, és az ügyészi indítványt elutasította. (B. törv. II. 1262/1992. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére