PK BH 1993/360
PK BH 1993/360
1993.06.01.
A volt házastársi lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok, különös tekintettel a felek egymással szemben tanúsított magatartásának összefüggéseire [Csjt. 31/B. § (4) bek.].
A peres felek 1970-ben kötöttek házasságot, amelyből 1972-ben Györgyi nevű gyermekük született. Az együttélést az alperes egyszobás, komfortos szolgálati lakásban kezdték meg. A lakást utóbb tanácsi rendelkezésű bérlakássá minősítették, majd a felek minőségi lakáscsere útján jutottak az egy + két félszobás, összkomfortos önkormányzati bérlakásukhoz.
A házasság 1983-ig kiegyensúlyozott volt. Akkortól azonban a felek kapcsolatát a felperesnek az alperes házastársi hűséget sértő magatartása miatti gyanúja megrontotta: napirenden voltak köztük a hangos veszekedések és a verekedésig fajuló dulakodások, amelyek során mindkét fél orvosi látlelettel igazolt sérüléseket szenvedett. A felek gazdaságilag 1986. januárjában elkülönültek, de ezt követően még hosszabb ideig közös hálószobában aludtak, gyermekükkel együtt közös nyaraláson vettek részt, 1987 novemberében a felperes külön szobába költözött. Ettől az időponttól kezdődően életközösségük minden vonatkozásban végleg megszűnt.
A felperes a keresetében a házasság felbontását, a gyermek nála való elhelyezését, az alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének megállapítását, valamint azt kérte, hogy a bíróság a házastársi közös lakás kizárólagos használatára őt jogosítsa fel, az alperest pedig kötelezze durva, agresszív és a házastársi hűséget sértő magatartása miatt a lakás elhagyására - elhelyezési igény nélkül.
Az alperes viszontkeresetet terjesztett elő a házasság felbontása, a gyermek nála történő elhelyezése és tartásdíj megállapítása, továbbá a lakás kizárólagos használatára való feljogosítása iránt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta, a gyermeket a felperesnél helyezte el, az alperest gyermektartásdíj fizetésére kötelezte, meghatározta az alperesnek a gyermekkel való kapcsolattartását, az alperesnek a házastársi közös lakáson fennállt bérlőtársi jogviszonyát megszüntette, őt a lakás 30 napon belüli kiürítésére, a felperest pedig egyidejű teljesítési határidő megállapításával 93 333 Ft lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolásában az érdektelen tanúk vallomása, különösen a felek körzeti orvosának tanúvallomása és a csatolt orvosi látleletek alapján megállapíthatónak találta, hogy a felek házaséletét az alperes sorozatosan elkövetett tettlegességei rontották meg, a felperes által az alperessel szemben tanúsított magatartás (számos tettlegesség) pedig menthető, a tettlegességeket ugyanis a felperes az alperes tettlegességeivel szemben „kisebb számban és csekélyebb súlyossági fokban” követte el. Erre figyelemmel arra a következtetésre jutott, hogy a házaséletet az alperes kirívóan durva magatartása rontotta meg, a felperesnek a gyermek nála történő elhelyezésére és a volt közös lakás kizárólagos használatára vonatkozóan előterjesztett keresete tehát alapos.
A lakáshasználati jog ellenértékének összege - az indokolás szerint - az ítélethozatal időpontjában még kiskorú gyermek bentlakásának figyelembevételén alapul.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a lakáshasználati jog ellenértékének összegét 143 000 Ft-ra felemelte. A jogerős ítélet indokolása szerint - a tényállásnak az alperes ellen lefolytatott büntetőeljárás adataival való kiegészítéséhez képest - a felek házaséletének végleges megromlásában a felperes túlzott féltékenysége és a nézeteltérések általa történt kezdeményezése is közrehatott, ez azonban „nincs arányban az alperes szintén veszekedő és tettleges magatartásával... A felek a házasság felbontását követően sem változtattak magatartásukon, tehát nincs remény arra, hogy egy lakásban harmonikusan tudnak élni... Az alperes tettleges magatartása miatt a vele egy lakásban való együttélés lehetetlen.”
A jogerős ítéletnek a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Családjogi törvény (Csjt.) 31/B. §-ának (4) bekezdése szerint a bíróság a házastársak közös bérletében levő lakásának használatát megosztja, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és a helyiségeinek száma lehetővé teszi.
Nem osztható meg a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek súlyos sérelmével jár.
Az idézett rendelkezés megfelelő értelmezése és az ítélkezési gyakorlat szerint a bíróság a házasság felbontása esetén a házastársak közös bérleményű lakásának használatát a főszabály szerint megosztja. Az egyik házastársnak a lakás kizárólagos használatára való feljogosítására két kivétel esetén, akkor kerülhet sor, ha a közös használat vagy a lakás műszaki adottságai miatt, tehát objektív okból vagy azért lehetetlen, mert az a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár (szubjektív megoszthatatlanság).
A perbeli esetben a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma elvileg nem zárja ki az osztott használatot, alaprajz hiányában nem áll rendelkezésre azonban adat arra vonatkozóan, hogy a felek elmérgesedett viszonyára figyelemmel biztosítható-e a megfelelően elkülönített megosztott használat. A szubjektív megoszthatatlanság megítélését illetőleg pedig az idézett törvényhely a perbeli esetben is a bíróság feladatává teszi azt, hogy az érdeksérelem megítélésével a házasélet megromlásához vezető tényeket - ide értve a feleknek a kölcsönös vádaskodások talaján kialakult tettlegességeit - ne az okok és okozatok sorából kiragadottan, hanem a felek egymással szemben tanúsított magatartásának összefüggéseiben értékelje. A bíróság ennélfogva a tényállás kellő megállapításával kapcsolatos kötelezettségének akkor tett volna eleget, ha értékelési körébe vonja, vajon a lakás kizárólagos használatára igényt tartó felperes nem tanúsított-e éppen a kizárólagos lakáshasználatra való feljogosítása érdekében kihívó, az alperes erőszakos, durva indulatait szándékosan kiváltani akaró magatartást. Mind az első-, mind a másodfokú bíróság kiemelt jelentőséggel elemezte az alperes ismétlődően elkövetett tettlegességeit, de még csak nem is utalt azokra a peradatokra, amelyek a felperesnek az alperessel szemben elkövetett súlyosabb tettlegességeire és kihívó, kezdeményező magatartására vonatkoznak. Indokolásukban említést sem tettek az alperes 10/A/1-10/A/4 szám alatt csatolt látleleteiről, amelyek az alperesnek a felperesi tettlegességek során elszenvedett sérüléseire egyebek között a fej repesztett, az orvosi ellátás során összevarrt sérülésére, illetve több, a kézen késsel okozott metszett sebre - utalnak. A tanúk többsége valóban beszámolt arról, hogy a felek lakásából számos esetben hangos veszekedés, dulakodás hallatszott, s a felperes bántalmazásaira is többször panaszkodott, de a felperesen csak egy ízben láttak sérülést, amikor az ujja be volt kötve. M. J.-né tanú egyébként (10. sorsz. jkv.) a hangoskodások miatt figyelmeztette is a felperest, és említést tett egy olyan esetről, amikor a felperes „visítozott, hogy gyilkos”, miközben az alperes nem is tartózkodott a lakásban (Pf. 7. sorsz. jkv.). R. J. tanút a felperes egy ízben felkérte arra, hogy hívja ki a rendőröket, a tanú azonban előzőleg vitát nem hallott, így a felperes kérésének nem is tett eleget. A kölcsönös dulakodások előzményeiről egyébként egyetlen tanúnak sem volt tudomása, arról pedig, hogy a vitákat, illetőleg tettlegességeket kizárólag az alperes kezdeményezte volna a felperes sem tett említést. A felek leánygyermeke, aki a szüleivel közös lakásban élt, a tanúvallomásban úgy nyilatkozott, hogy tettlegességnek nem volt tanúja, azokról a felperestől értesült. Vallomásának éppen a felekkel fennálló szoros vérségi kapcsolata és mindkettőjük iránti azonos érzelmi kötődése ad súlyt annak megállapításához, hogy a felek veszekedései és vitái kölcsönösek voltak, és azokat lényegében a felperes provokálta ki (16. sorsz. jkv.). Nem értékelte kellően a bíróság azt sem, hogy csupán egyetlen rendőri intézkedésről szóló jelentés áll rendelkezésre (Pf. 6. sorsz.), amely ugyancsak azt támasztja alá, hogy az intézkedésre a felperes alaptalan, a saját magatartása folytán kialakult helyzet következtében került sor. A büntetőbíróság a csatolt ítéletében is csupán egy, az alperesi cselekmény büntetőjogi minősítéséhez képest jelentéktelen sérülés következményeit vonta elbírálása körébe, amelynek tényleges súlyát a kiszabott büntetés és annak indokolása azzal juttatta kifejezésre, hogy az enyhítő rendelkezéseket az adott esetben a legmesszebbmenőkig kellett alkalmazni.
A fentiek alapján kétségtelenül megállapítható, hogy az alperes az életközösség fennállása alatt súlyosan elítélendő magatartást tanúsított. Tettleges magatartásának értékelése során azonban nem lett volna mellőzhető annak ugyancsak kellő értékelése, hogy e magatartás kiváltásában a felperes nem kevésbé kifogásolható viselkedése - az életközösség végleges és helyrehozhatatlan megromlását is előidézve - meghatározóan hatott közre.
Köztudott, hogy az önkormányzati tulajdonba került ún. állami bérlakások száma jelentősen csökkent. Az is köztudott, hogy az önkormányzat ezeknek a bérlakásoknak jelentős részét értékesíti, s így az eddiginél is nagyobb jelentősége van annak, hogy a bontóper során a bíróság a volt házastársi közös-lakás bérleti jogáról hogyan rendelkezik, miként juttatja érvényre a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdésében foglalt, a lakás közös használatát elrendelő főszabályt. Ha tehát a házastársi közös lakás a műszaki adottságaira figyelemmel megosztható (objektív megoszthatóság), és a felek közötti kapcsolat megromlása mindkét fél kölcsönös összeférhetetlen, durva magatartására vezethető vissza, így ennek következményeit nem lehet egyoldalúan csupán az egyik félre hárítani. Ilyen esetben nem indokolt az egyébiránt megosztható lakás használatát kizárólag az egyik fél részére biztosítani. De figyelmen kívül hagyták a bíróságok a döntés meghozatalánál azt a körülményt is, amit pedig a felek gyermeke előadott, nevezetesen, hogy bár a felek a házasság felbontása óta is sokat veszekedtek, kapcsolatuk nem szakadt meg, együtt nyaraltak, egy szobában laktak stb.. Ami ugyancsak arra utal, hogy az együttlakás megoldható, sőt azt a felperes sem tartja kizártnak.
A perben eljárt bíróságok a házastársi lakáshasználat tekintetében hozott döntésük meghozatalánál a fentebb kifejtett szempontokat figyelmen kívül hagyták. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte az óvással támadott ítéleti rendelkezéseket, és a másodfokú bíróságot a kifejtetteknek megfelelő új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 21 183/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás