367/D/1993. AB határozat
367/D/1993. AB határozat*
1999.05.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok alapján meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. törvényerejű rendelet 16. § (3) bekezdés második mondatával kapcsolatos alkotmányjogi panaszt elutasítja, nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására irányuló indítványt pedig visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. törvényerejű rendelet 60. § (2) bekezdése, továbbá a végrehajtásáról szóló 6/1983. (VII. 28.) IM rendelet 4. § (1) bekezdésével kapcsolatos alkotmányjogi panaszt visszautasítja, ezen rendelkezések alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tekintetében az eljárást megszünteti.
3. Az Alkotmánybíróság az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 112. § (1) bekezdés b), f) és h) pontja alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. törvényerejű rendelet 16. § (3) bekezdésével, valamint az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 112. § (1) bekezdésének f) és h) pontjaival kapcsolatban – mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozóan – előterjesztett indítványokat elutasítja.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett, amelyek az ügyvédségről szóló, többszörösen módosított 1983. évi 4. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ütvr.), valamint az Ütvr. végrehajtásáról szóló, módosított 6/1983. (VII. 28.) IM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos megállapítására, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányulnak. A kifogásolt szabályozással kapcsolatosan alkotmányjogi panaszt is előterjesztettek. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárás keretében bírálta el.
Az indítványok előterjesztését követően az Országgyűlés előbb módosította az Ütvr.-t (1994 évi XC. törvény, hatályba lépett: 1995. február 15-én), majd megalkotta az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvényt (a továbbiakban: Ütv.), amely 1998. július 1-jétől hatályos. Az Ütv. 126. §-ának (2) bekezdése ezzel egyidejűleg mind az Ütvr.-t, mind a Vhr.-t hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság – az ilyen esetekben követett gyakorlatának megfelelően – eljárását kiterjesztette az Ütv.-nek a korábbi szabályozással azonos tartalmú rendelkezéseire, a már hatályon kívül helyezett előírások tekintetében azonban a vizsgálatot már nem folytatta le.
II.
Az indítványok az Ütvr. két szabályozási körével kapcsolatosak: egyrészt a bírói út igénybevételének a Ütvr.-ben biztosított lehetőségével, másrészt az ügyvédi önkormányzatok önálló szabályozási jogosultságának kérdéseivel. Az indítványozók egyes kifogásai az Ütvr. végrehajtásáról szóló IM rendelettel, valamint az annak felhatalmazása alapján az Országos Ügyvédi Kamara által alkotott, az ügyvédi irodák névhasználatára vonatkozó Iránymutatással is összefüggnek. Az indítványok lényeges tartalma a következő:
1. Az indítványozók szerint alkotmányellenes az a szabályozási mód, amely a bírósághoz fordulás jogát csak az Ütvr.-ben külön meghatározott esetekben engedi gyakorolni, ahelyett, hogy azt általános jelleggel biztosítaná, s kizárólag az esetleges korlátozásokról rendelkezne. Az indítványok előterjesztésének idején az Ütvr. a bírói utat csak két esetben: az ügyvédi kamarába való felvétel iránti kérelmet elutasító jogerős határozat [Ütvr. 2. § (7) bek.], valamint a kártérítési kötelezettséget megállapító jogerős határozat (Ütvr. 30. §) tekintetében biztosította.
Az indítványozók mindenekelőtt a fegyelmi ügyekben hozott határozatok bírósági felülvizsgálatának intézményes megteremtését szorgalmazták. Indokaikat – a bírósághoz fordulás jogán túl – az Alkotmány 7. § (1) bekezdésére alapozták (a nemzetközi jog és a belső jog összhangja). A Magyar Köztársaság Országgyűlése ugyanis az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdette az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló ún. Római Egyezményt, amely a 6. Cikk 1. pontjában olyan követelményeket fogalmaz meg, amelyekkel a magyar jogi szabályozást is összhangba kell hozni. Az indítványozók szerint a jogalkotó mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést valósított meg.
2. Az Ütvr. 1995. február 15-ig hatályban volt 16. § (3) bekezdés második mondata úgy rendelkezett, hogy „a másodfokon hozott fegyelmi határozat ellen további jogorvoslatnak nincs helye.” Az egyik indítványozó ezen szabály ellen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. A konkrét ügyben ugyanis az Országos Ügyvédi Kamara Fegyelmi Fellebbviteli Tanácsa az indítványozót – folytatólagosan elkövetett szándékos kötelezettségszegés miatt – „megrovás” fegyelmi büntetésben részesítette. Ezt követően bírói úton keresett jogorvoslatot, kereseti kérelmét azonban a Fővárosi Bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasította, majd a fellebbezést elbíráló Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság döntését helybenhagyta (1993. január 25-én kelt Kpkf. II. 25.387/1992/3. számú végzés).
3. Az indítványozók az Ütvr. szabályozását azért is támadták, mert álláspontjuk szerint az a fegyelmi eljárásra, valamint a tisztségviselők választására vonatkozóan nem szabályozta valamennyi kérdést a kívánt törvényi szinten. Az Ütvr. végrehajtására kiadott IM rendelet véleményük szerint túlterjeszkedik az Ütvr. 60. § (2) bekezdésben kapott felhatalmazás keretein, ugyanakkor a 4. § (1) bekezdésének rendelkezése szubdelegációt is megvalósít, amikor az Országos Ügyvédi Kamarára bízza a ügyvédi névhasználat szabályozását.
Az Ütvr. „Az ügyvéd jogai és kötelességei” címet viselő I. fejezet 14–17. §-aiban szabályozza az ügyvédek fegyelmi felelősségének alapvető kérdéseit, a 17. § (3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy „a fegyelmi eljárás részletes szabályait a fegyelmi szabályzat állapítja meg.” Az egyik indítványozó ezt a megoldást azért tartja alkotmányellenesnek, mert „nem szabályozza törvény a fegyelmi eljárásnak még az alapelemeit sem.” Álláspontja szerint a legfontosabb kérdések törvényi szintű szabályozása lenne a jogállami követelményeknek megfelelő megoldás.
Az Ütvr. a fegyelmi felelősség szabályozásához hasonló megoldást alkalmaz a tisztségviselők választása tekintetében is. A „Választások” címet viselő V. fejezet a 47–49. §-okban foglalt elveket követően szintén úgy rendelkezik, hogy „a választás részletes szabályait a választási szabályzat tartalmazza.” (Ütvr. 49. § (2) bekezdése) E megoldással kapcsolatos kifogás a következő: „... a tisztségviselőkkel kapcsolatos szabályokat sem törvény szabályozza.”
Az Ütvr. 60. § (2) bekezdése értelmében: „E törvény végrehajtásáról az igazságügy-miniszter gondoskodik.” E felhatalmazás alapján bocsátotta ki az igazságügy-miniszter a 6/1983. (VII. 28.) IM rendeletet (Vhr.). Alkotmányossági kifogás a Vhr. 4. § (1) bekezdése ellen érkezett az Alkotmánybírósághoz. A támadott rendelkezés szerint „az Országos Ügyvédi Kamara dönt az ügyvédi iroda névhasználatáról és arról, hogy az ügyvéd a névtábláján, az ügyvédi tevékenységével összefüggő levelezésében és az általa készített beadványon milyen címet vagy megjelölést használhat.”
Az indítványozók egyike azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert az Országos Ügyvédi Kamara teljes ülése által hozott Iránymutatás az ügyvédeket és az ügyvédi irodákat eltiltja attól, hogy nevükben védjegyoltalom alatt álló megjelöléseket használjanak. Az indítványozó a számára sérelmes szabályozás ellen bírói úton sikertelenül keresett jogorvoslatot, mivel a Kamara határozata ilyen módon nem támadható meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság permegszüntető végzésének kézhezvételét követően az Alkotmánybírósághoz fordult.
Indítványában a bírói út hiányával kapcsolatos észrevételein túl, a Vhr. 4. § (1) bekezdését támadja. Álláspontja szerint az Ütvr. 60. § (2) bekezdése és a Vhr. 4. § (1) bekezdése ellentétes a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal. Az Ütvr. ugyanis a végrehajtására vonatkozóan túlzottan általános felhatalmazást ad, csupán a végrehajtás jogosultját határozza meg, a felhatalmazás közelebbi tárgyát és pontos kereteit azonban nem. Az igazságügy-miniszter pedig – annak ellenére, hogy a Jat. szerint „a felhatalmazás jogosultja a jogi szabályozásra másnak további felhatalmazást nem adhat” – a Vhr. 4. § (1) bekezdésében az ügyvédi névhasználat stb. szabályozását minden korlátozás nélkül az Országos Ügyvédi Kamara hatáskörébe utalja (szubdelegáció).
Az indítványozó tehát ún. jogforrási alkotmányellenességet jelez (az Alkotmány 7. § (2) bekezdésének értelmében: „A jogalkotás rendjét törvény határozza meg ...”), s egyúttal kéri, hogy az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezéseket 1992. április 30-ai hatállyal nyilvánítsa alkotmányellenessé, mivel azt „az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja” (az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (4) bekezdése).
III.
Az indítványokkal támadott jogszabályi rendelkezések a következők:
1. 1983. évi 4. törvényerejű rendelet az ügyvédségről
„16. § (3) Az első fokon hozott fegyelmi határozat ellen az Ügyvédi Kamara fegyelmi megbízottja és a fegyelmi eljárás alá vont ügyvéd halasztó hatályú fellebbezéssel élhet. A másodfokon hozott fegyelmi határozat ellen további jogorvoslatnak nincs helye.”
„60. § (2) E törvényerejű rendelet végrehajtásáról az igazságügy-miniszter gondoskodik.”
2. 6/1993. (VII. 28.) IM rendelet az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. törvényerejű rendelet végrehajtásáról
„4. § (1) Az Országos Ügyvédi Kamara dönt az ügyvédi névhasználatról, és arról, hogy az ügyvéd névtábláján, az ügyvédi tevékenységével összefüggő levelezésében és az általa készített beadványon milyen címet vagy megjelölést használhat.”
3. 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről
„112. § (1) A teljes ülés a 111. § (2) bekezdésének e) pontja alapján szabályozást ad ki”
„b) az ügyvéd névhasználatáról,”
„f) a fegyelmi eljárás részletes szabályairól,”
„h) a kamarai tisztségviselők választásáról és visszahívásáról,”
IV.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. Az indítványozók az Ütvr.-t mindenekelőtt azért támadták, mert az nem tette lehetővé az ügyvédek fegyelmi ügyeiben hozott határozatok bírói felülvizsgálatát, s a bírósághoz fordulás jogát egyébként is csak egyes külön nevesített esetekben biztosította.
1.1. Az indítványozóknak a bírói úttal kapcsolatos egyik alapvető kifogása időközben meghaladottá vált. Az 1994. évi XC. törvény ugyanis – 1995. február 15-i hatállyal – egy új rendelkezéssel egészítette ki az Ütvr.-t, amely szerint „a másodfokú határozat ellen a fegyelmi eljárás alá vont ügyvéd a kézbesítéstől számított harminc napon belül a közigazgatási perekre [1952. évi III. törvény (Pp.) XX. fejezet] irányadó szabályok szerint keresetet terjeszthet elő.” (Ütvr. 19/A § (2) bek.) Ez a rendelkezés 1998. július 1-jéig volt hatályban, amikor is azt az Ütv. 60. § (5) bekezdésének tartalmilag azonosnak tekinthető rendelkezése váltotta fel. E szerint: „A másodfokú kamarai határozat ellen az eljárás alá vont ügyvéd, a képviselője és a kamara elnöke a kézbesítésétől számított 30 napon belül a közigazgatási perekre (Pp. XX. fejezet) irányadó szabályok szerint bírósághoz fordulhat.”
Az Alkotmánybíróság visszautasította azt az indítványt, amely az Ütvr. 16. § (3) bekezdés második mondata nemzetközi szerződésbe (Római Egyezmény) ütközésének megállapítására irányult. Az Abtv. 21. § (3) bekezdése taxatív módon felsorolja, hogy ki jogosult jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerződéssel való kollíziója alkotmánybírósági vizsgálatának kezdeményezésére, az indítványozó viszont nem tartozik ebbe a körbe. Az Alkotmánybíróság egyidejűleg az Ütvr. 16. § (3) bekezdésének második mondata ellen benyújtott – s időközben okafogyottá vált – indítványok alkotmányossági vizsgálatára irányuló eljárást megszüntette.
A bírói út általános jelleggel való megnyitását szorgalmazó indítvány előterjesztője szerint az Ütvr. hatálya alá tatozó ügyekben hozott döntések csak a bíróság közreműködésével vizsgálhatók felül érdemi, megnyugtató módon. Az Alkotmánybíróság viszont e problémát ennél differenciáltabb megközelítésben – az Ütvr. teljes jogorvoslati rendszerének áttekintése alapján – tartja megítélhetőnek.
A jogalkotó az Ütvr. (majd az Ütv.) megalkotásakor a jogsértések megelőzését és az esetlegesen bekövetkező törvénysértések orvoslását több jogintézmény igénybevételével kívánta biztosítani. Ezek sorába tartozik meghatározott esetekben a jogorvoslathoz való jognak, máskor a bírósághoz való fordulás jogának biztosítása, s ide kapcsolható az ügyvédi kamarák felett gyakorolt állami törvényességi felügyelet is. A szabályozás módjának meghatározásakor nagy súllyal esik latba az a körülmény, hogy az ügyvédi kamarák – mint törvény által létrehozott, önkormányzati elven alapuló, szakmai és érdekképviseleti feladatokat ellátó köztestületek – jelentős mértékű autonómiával rendelkeznek.
A jogalkotó valamely jogorvoslati, törvényességi eszköz alkalmazásának lehetőségét a jogsértés típusától, jellegétől függően határozta meg az Ütvr.-ben. Egyes esetekben elegendőnek tartotta a jogorvoslati jognak az ügyvédi kamara autonóm keretei között való gyakorlását (pl. az Ütvr. 25. §-a szerint az ügyvédi iroda taggyűlésének határozata ellen az ügyvédi kamarához lehetett fellebbezéssel élni), más esetekben a jogalkotó a bírói út megnyitásával teremtett kellő garanciát (pl. az Ütvr. 30. §-a alapján a kamara kártérítésre kötelező jogerős határozata ellen a helyi bírósághoz lehetett fordulni). Az ügyvédi kamarák törvényes működését szolgálta (s szolgálja jelenleg is) az igazságügy-miniszter által gyakorolt törvényességi felügyelet, annak valamennyi eszközével (Ütvr. VII. fejezet, illetőleg Ütv. XV. fejezet).
Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel az indítványozóknak a bírósághoz fordulás jogával kapcsolatosan előterjesztett – mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló – indítványait nem tartotta megalapozottnak.
1.2. Az Ütvr. 1995. február 15-éig hatályban volt 16. § (3) bekezdés második mondata szerint ügyvéd fegyelmi ügyében a másodfokon hozott fegyelmi határozat ellen további jogorvoslatnak nem volt helye. Az egyik indítványozó az őt konkrét ügyben sújtó rendelkezés kapcsán 1993. márciusában alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, indítványát a következő megjegyzéssel zárva: „Érzékelem, hogy a fegyelmi ügyben hozott, enyhe rosszallást tartalmazó határozat egymagában nem indokolja alkotmányjogi panaszomat, de a fennálló joghézag kiküszöbölése annál inkább.” Az indítványozó később ismét hasonlóan nyilatkozott: „Nem is az adott cselekmény súlya ... indokolta ... kérelem előterjesztését.”
Az Alkotmánybíróságnak az 1352/D/1992. AB határozatban is rögzített állandó gyakorlata szerint „... nem hatályos jogszabály alkotmányellenességének megállapítása és a jogszabály konkrét esetben való alkalmazhatóságának meghatározására irányuló alkotmányjogi panasz esetén – az egyéb törvényi feltételek vizsgálata mellett – vizsgálni kell, hogy a nem hatályos jogszabály alkotmányellenessége megállapításának lehet-e az alkotmánysértés kimondásán túlmenő eljárásjogi következménye:” (ABH 1995, 648, 649.) A vizsgált alkotmányjogi panasz esetében a nem hatályos jogszabály alkotmányossági vizsgálatának eljárásjogi következménye a konkrét esetben való alkalmazhatóságának kizárása lehetne. Ennek azonban az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglalt törvényi feltétele, hogy azt „az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke „indokolja. Ez a feltétel viszont a vizsgált esetben – a panaszos hivatkozott nyilatkozataira is figyelemmel – nem áll fenn, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság jelen eljárása keretében nem foglalkozott érdemben az Ütvr. 60. § (2) bekezdésében foglalt azon rendelkezés alkotmányosságával, mely szerint: „E törvény végrehajtásáról az igazságügy-miniszter rendelkezik”, s nem vizsgálta az e felhatalmazás alapján kibocsátott 6/1983. (VII. 28.) IM rendelet (Vhr.) 4. § (1) bekezdésének szabályait sem. Az alkotmányossági vizsgálat tárgyát a továbbiakban csak az Ütv. azon rendelkezései képezik, amelyek a korábban hatályban volt Ütvr. szabályozásával azonos tartalmúak [Ütv. 112. § (1) bek. b), f) és h) pont].
2.1. Az Ütvr. felhatalmazást adó rendelkezését az Ütv. 1998. július 1-jei hatálybalépésével egyidejűleg a korábbitól eltérő új rendelkezések váltották fel, a hivatkozott IM rendeletet pedig az Ütv. 126. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság 65/1995. (XI. 10.) AB határozata szerint: „A már hatályon kívül helyezett jogszabályok alkotmányossági vizsgálata csak akkor lehetséges, ha az ilyen jogszabály vizsgálatát egyedi (konkrét) esetben az Abtv. 38. §-a alapján bíró kezdeményezi az előtte folyamatban lévő ügyben való alkalmazhatóságának kérdésében, illetve, ha a már hatályon kívül helyezett jogszabály alkalmazhatóságának kérdése alkotmányjogi panasz (Abtv. 48. §) kapcsán merül fel.” (ABH 1995, 327, 329–330.)
Mivel a jelen esetben a hatályon kívül helyezett rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálatának jogszabályi feltételei nem állnak fenn, az Alkotmánybíróság az Ütvr. 60. § (2) bekezdése és a Vhr. vizsgálatára irányuló eljárást megszüntette.
2.2. Az Ütv. 112. § (1) bekezdése értelmében: „A teljes ülés” (ti. a Magyar Ügyvédi Kamara teljes ülése) „a 112. § (2) bekezdés e) pontja alapján szabályzatot ad ki ... b) az ügyvédi névhasználatról, ... f) a fegyelmi eljárás részletes szabályairól, ... h) a kamarai tisztségviselők választásáról és visszahívásáról, ...”
2.2.1. Az Ütv. a „Fegyelmi felelősség” című VI. fejezetében (37–66. §-ok) szabályozza az ügyvédek fegyelmi felelősségével kapcsolatos legfontosabb, garanciális jellegű kérdéseket. A fegyelmi eljárás részletes szabályait – a 112. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján – a Magyar Ügyvédi Kamara teljes ülése által elfogadott fegyelmi szabályzat állapítja meg.
Az Alkotmánybíróság – az Ütvr. szabályozása kapcsán – korábban már áttekintette ezt a kérdéskört, s az 1926/B/1991. AB határozatában a következőket állapította meg: „Az ügyvéd fegyelmi felelősségével kapcsolatos alapvető szabályokat törvény állapítja meg. Ez megfelel az alkotmányossági követelményeknek. Az ügyvédség szervezeteinek önkormányzati jellegével az áll összhangban, hogy az ügyvéddel szembeni fegyelmi eljárás részletes szabályait az ügyvédség országos szervezete, az Országos Ügyvédi Kamara állapítsa meg. A szabályozásnak ez a módja garanciális szempontokat nem sért, mert a szabályzat nem állhat ellentétben a törvényerejű rendelettel, de érvényre juttatja azt a törekvést, hogy az ügyvédség országos önkormányzata érdemi szabályozási jogkörrel is rendelkezzék. A törvényességi követelményeknek megfelelő szabályozás az alkotmány alapelveivel és rendelkezéseivel összhangban áll. „(ABH 1992, 534, 535.).
Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint az ügyvédekre vonatkozó fegyelmi eljárás részletekbe menő szabályozása tekintetében – szemben az indítványban foglalt érvekkel – a jogalkotót nem terheli alkotmányellenes mulasztás.
2.2.2. Az Alkotmánybíróság alkotmányossági szempontból nem tartja aggályosnak az Ütvr. 112. § (1) bekezdés h) pontjában foglalt felhatalmazást sem. A kamarai tisztségviselők választására vonatkozó alapvető elveket – így különösen a választhatóság feltételeit, a tisztségviselők közvetlen és titkos választását, a megválasztottak visszahívhatóságát stb. – az Ütv. XIV. fejezetének 119–120. §-ai tartalmazzák. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Ütv. eme szabályai megfelelő alkotmányos keretet adnak az autonóm ügyvédi önkormányzatok demokratikus választási rendjéhez, s összhangban állnak azzal az érdemi szabályozási jogkörrel, amelyet az Ütv. a választási eljárás részletes szabályainak megállapítása tekintetében a Magyar Ügyvédi Kamara számára biztosít.
Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a kamarai választások szabályozása tekintetében – ellentétben az indítványban foglalt érvekkel – a jogalkotót nem terheli alkotmányellenes mulasztás.
2.2.3. Az ügyvédi névhasználat szabályozása tekintetében az alapvető szabályokat az Ütv. szintén megfogalmazza [11. § (1) bekezdés], az ott meghatározott névhasználattól pedig az ügyvéd kizárólag a 112. § (1) bekezdésének b) pontja szerint kiadott szabályzatnak megfelelően térhet el [Ütv. 112. § (2) bekezdés]. A korábbi szabályozáshoz képest tehát az e tárggyal kapcsolatos alapvető kérdések törvényi szintű szabályozást nyertek.
Az Alkotmánybíróság az egyik indítványozónak a korábbi szabályozás alkotmányossági vizsgálatára irányuló kezdeményezése tekintetében – figyelemmel arra, hogy időközben a kérdéskör szabályozásának módja és tartalma megváltozott – az eljárást megszüntette, a korábban hatályban volt szabályozás ellen előterjesztett alkotmányjogi panaszt pedig visszautasította. Az Alkotmánybíróság az Országos Ügyvédi Kamara Iránymutatásáról érdemben nem foglalt állást, ugyanis az nem jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze, s így vizsgálata nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Ütv. 112. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére nem látott okot.
Budapest, 1999. május 18.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság helyettes elnöke
az aláírásban akadályozott dr. Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke helyett
az aláírásban akadályozott dr. Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke helyett
Dr. Bagi István s. k., Dr. Czúcz Ottó s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k., Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k., Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás