PK BH 1993/37
PK BH 1993/37
1993.01.01.
A hiánypótlás elmulasztásának jogkövetkezményei és az igazolás elbírálásának szempontjai [Pp. 95. §, 106. §, 109. § (3) bek.].
A városi bíróság ítéletével a peres felek 1978. február 25-én kötött házasságát felbontotta, és - egyebek között - a házastársi közös vagyon megosztásáról is rendelkezett.
Az ítélet ellen az alperes - jogi képviselője útján - a törvényes határidőben fellebbezéssel élt, és a közös vagyon megosztására vonatkozó rendelkezés megváltoztatását kérte, a felperes költségekben való marasztalásával. Részleteiben is kifogásolta az elsőfokú bíróság által felállított vagyonmérleget, és a kifejtett álláspontjához képest 31 650 forint megfizetésére kérte kötelezni a felperest. Sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság lakáshasználati jog ellenértéket nem ítélt meg a részére.
1991. augusztus 22-én a megyei bíróság az alperest a fellebbezés hiányainak pótlására szólította fel, végzésében - elutasítás terhe mellett - 8 napos határidőt biztosított arra, hogy az alperes „vagyonmérleg alapján számítsa ki, hogy álláspontja szerint a felek valamelyikét az ellenérdekű féltől milyen összeg illeti a vagyonközösség-elszámolás folytán, nyilatkozzon arra, hogy lakáshasználati jog ellenértékeként milyen összeget igényel a felperestől, végül jelölje meg, hogy forintösszeg vonatkozásában miként kéri az elsőfokú ítélet megváltoztatását”.
A megszabott határidőben az alperes jogi képviselője a megyei bíróság felhívásának nem tett eleget, ezért a másodfokú bíróság végzésével a fellebbezést elutasította.
1991. október 7-én az alperes jogi képviselője igazolási kérelmet terjesztett elő. Mulasztását ügyfele lakcímváltozásával indokolta, egyben a részletes vagyonmérleggel kiegészített fellebbezést is benyújtotta. A felállított vagyonmérleg eredményéhez képest az elsőfokú ítélet közös vagyon megosztására rendelkezésének a megváltoztatását úgy kérte, hogy őt a másodfokú bíróság a terhére megállapított értékkülönbözet megfizetése alól mentesítse, ugyanakkor a felperest kötelezze 19 650 forint értékkülönbözet, továbbá lakáshasználati jog ellenértéke címen 44 000 forint megfizetésére.
1991. október 8-án a megyei bíróság az 5. sorszámú végzéssel felhívta az alperesi képviselőt az igazolási kérelemben előadottak tényszerű alátámasztására (az ügyfeléhez intézett levél, boríték, feladóvevény másolatának becsatolására), valamint az alperes lakcímváltozásának az igazolására. Az alperesi képviselő 1991. október 18-án az alperes személyigazolványának a másolatával bizonyította a lakcímváltozás tényét, és másolatban becsatolta az alpereshez a fellebbezés pontosítása érdekében intézett levelének másolatát. A levél tényleges elküldését azonban ajánlott küldemény hiányában - a saját előadásán kívül - egyéb módon bizonyítani nem tudta.
A megyei bíróság a 9. sorszámú végzésével az igazolási kérelmet elutasította. A végzés indokolásában a megyei bíróság kiemelte, hogy az alperes 1991. szeptember 25-én a jogi képviselőjét felkereste, nem volt tehát akadálya annak, hogy a jogi képviselő a hiánypótlásra szóló felhívásnak a megszabott 8 napos határidőben eleget tegyen.
Az alperes fellebbezését, valamint igazolási kérelmét elutasító jogerős végzések ellen emelt törvényességi óvás alapos.
I. A Pp. 235. §-ának (1) bekezdése a fellebbezés tartalmát illetően azt kívánja meg, hogy a jogorvoslattal élő fél jelölje meg, mennyiben és milyen okból kívánja a támadott határozat megváltoztatását, vagyis nyilatkozzon arról, miért sérelmezi a határozatot, illetőleg milyen okból kéri a másodfokú bíróságtól azt, hogy az elsőfokú határozattól eltérően döntsön. Amennyiben a jogorvoslati kérelem a fenti törvényi követelménynek megfelel, a fellebbezés érdemi vizsgálata nélkül nem utasítható el (BH 1980/9. 339. sz.; BH 1984/4. 153. sz.; BH 1987/2. sz.)
A másodfokú bíróság a fellebbezési tárgyalás megfelelő előkészítése érdekében kétségkívül megkívánhatja a fellebbezés pontosítását. A Pp. 95. §-a azonban a hiánypótlás elmulasztása esetén a jogkövetkezmények tekintetében különbséget tesz a beadvány elutasítása, illetve annak a hiányos tartalma szerinti elbírálása között. A súlyosabb következmény alkalmazásának - az elutasításnak - csak akkor van helye, ha a beadvány hiányai olyan jellegűek, amelyek annak elbírálását egyáltalán nem teszik lehetővé, így pl., ha a fellebbezésből nem tűnik ki, hogy a fél mennyiben támadja az első fokon meghozott határozatot. Amennyiben viszont ez megállapítható, a fellebbezés még abban az esetben sem utasítható el érdemi vizsgálat nélkül, ha a fél a hiánypótlásra szóló felhívásnak nem tett eleget. Ez esetben a mulasztás azt a következményt vonja maga után, hogy a fellebbezést a bíróság a hiányos tartalma szerint bírálja el. Az adott esetben az alperes a fellebbezésében megjelölte, hogy mely ingóságok különvagyoni jellegének a megállapítását, illetőleg a közös vagyon köréből történő kirekesztését sérelmezte, és határozott fellebbezési kérelmet is előterjesztett, amely a felperes pénzbeli marasztalására irányult. E fellebbezési kérelem alapján nem volt akadálya a másodfokú eljárás lefolytatásának. Tévedett ezért a másodfokú bíróság, amikor az alperes fellebbezését érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
II. Tévedett a másodfokú bíróság a hiánypótlásra megszabott határidő elmulasztása miatt előterjesztett igazolási kérelem elbírálásánál is.
A mulasztás igazolásáról a Pp. 106. §-a és az ezt követő szakaszai rendelkeznek, a Pp. 109. §-a (3) bekezdésének utolsó mondata pedig kimondja: azt, hogy a kérelem előfeltételei fennállnak-e, méltányosan kell elbírálni.
A peres iratokból kitűnik, hogy az alperes jogi képviselője a Pp. 107. §-ának (1) bekezdésében biztosított 15 napos határidőn belül nyújtotta be a hiánypótlás késedelmes teljesítését kimentő igazolási kérelmét, az ügyfélnek megfelelően igazolt lakcímváltozása pedig alapul szolgált az igazolási kérelem méltányos elbírálására.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság végzéseit a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot a fellebbezés érdemi tárgyalására utasította. (P. törv. II. 20 711/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
