• Tartalom

GK BH 1993/381

GK BH 1993/381

1993.06.01.
Az eljárás lényeges szabályait sérti meg a bíróság, ha az előzetes bizonyítás során kirendelt szakértő részére megállapított díj összegével kapcsolatban az indokolást mellőzi [Pp. 220. § (1) bek. d) pont, 221. § (1) bek., 222. § (1) bek., 187. § (2) bek., 210. § (1) bek.].
Az I. r. és a II. r. kérelmezők - késedelmi kötbér és kártérítés megfizetése iránt indított perhez kapcsolódóan - előzetes bizonyítási elrendelését kérték az elsőfokú bíróságtól. Az elsőfokú bíróság az eljárás folyamán igazságügyi szakértőt rendelt ki, aki szakvéleményét elkészítette. Az elsőfokú bíróság végzésében az eljáró szakértő díját 110 688 Ft-ban állapította meg, melynek egyetemleges megfizetésére a kérelmezőket kötelezte. A végzés indokolásában csak arra utalt, hogy a szakértő véleményét előterjesztette, ezért javára a szakértői díjat megállapította.
A végzés ellen az I. r. kérelmező nyújtott be fellebbezést, melyben annak megváltoztatását és a szakértő javára 40 000 Ft szakértői díj megállapítását kérte. Álláspontja szerint a szakvélemény egyes részei az I. r. kérelmező anyagaiból kerültek átmásolásra, így az annak elkészítésére fordított idő ténylegesen kevesebb, mint amennyit a szakértő felszámított. Ennek alapján pedig az elsőfokú bíróság által megállapított szakértői díj nem áll arányban a ténylegesen elvégzett munkával.
A fellebbezésre tett észrevételében a szakértő - utalva a kérelmező olyan magatartására, amely a szakvélemény elkészítéséhez szükséges adatok beszerzését jelentősen megnehezítette - megerősítette az elszámolt munkaidő helyességét.
A kérelmező ellenfele is tett a fellebbezésre észrevételt, amelyben az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A Pp. 220. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében - amely a Pp. 222. §-ának (1) bekezdése, 187. §-ának (2) bekezdése és 210. §-ának (1) bekezdése szerint az előzetes bizonyítás során hozott szakértőidíj-megállapító végzésre is vonatkozik - az írásba foglalt ítéletnek tartalmaznia kell az ítélet rendelkező részét és indokolását. A Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság az indokolási kötelezettségének akkor tesz megfelelően eleget, ha az indokolásban röviden előadja a megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozik azokra a jogszabályokra, amelyeken döntés alapul, és végül röviden megemlíti azokat a körülményeket, amelyeket a bizonyítékok mérlegelése során irányadónak vett. Csak ebben az esetben van a másodfokú bíróság abban a helyzetben, hogy az elsőfokú bíróság döntését érdemben felülvizsgálja.
Jelen ügyben az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének nem tett eleget, mert nem utalt arra, hogy milyen körülmények folytán fogadta el a szakértő által kimunkált díjszámítást (a szakvélemény elkészítésére fordított munkamennyiséget), és azt mennyiben és milyen okokra tekintettel találta aggálytalannak. A határozat indokolásában a bíróság a szakértői díj megállapításánál irányadó jogszabályi rendelkezést sem jelölte meg.
Emiatt az elsőfokú bíráság végzésének megalapozottsága nem ellenőrizhető, a határozat érdemben nem bírálható felül. Az indokolási kötelezettség elmulasztása olyan lényeges eljárási szabálysértés, amely a fellebbezési kérelem korlátaira tekintet nélkül indokolttá teszi az elsőfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a folytán alkalmazandó 252. §-ának (2) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
Az újabb eljárásban az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló többször módosított - 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 1. §-ának (3) bekezdése alapján kell megvizsgálni, hogy a szakértő díjfelszámítása mennyiben alapos. A szakértőnek az írásbeli véleményéhez jegyzéket kell csatolnia, amelyben részleteznie kell a szakértői tevékenységet és a ráfordított időt. Az egyes szakértői részfeladatokat és tevékenységeket (pl. szemle, egyeztetés) külön-külön indokolt (az időráfordítás feltüntetésével) megjelölni. Ezt követően a bíróságnak az elszámolást felül kell bírálnia, és a döntést indokolnia kell. (Legf. Bír. Gf. IV. 32 326/1992. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére