KK BH 1993/392
KK BH 1993/392
1993.06.01.
A kuratórium tagjainak költségtérítését az alapító nem vállalhatja magára [Ptk. 74/B. § (1) bek. c) pont].
Az alapítvány képviseletében B. A. lelkész 1992. május 26-án kérte az elsőfokú bíróságtól a nyilvántartásba vételt. A kérelemhez mellékelte az alapító okiratot, továbbá a kuratórium tagjainak nyilatkozatát, valamint a banki igazolást az alaptőke elhelyezéséről. A megyei bíróság végzésével az alapítványt bejegyezte a bírósági nyilvántartásba.
A végzés ellen a megyei főügyészség nyújtott be fellebbezést, amelyben jogszabálysértésre hivatkozással kérte annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új határozat hozatalára való utasítását. A fellebbezés indokaként előadta, hogy az alapító okirat 7. pontja csak vázlatosan rendelkezik az alapítványi vagyon felhasználási módjáról. Nem tartalmaz előírást arra nézve, hogy a vagyonból kik és milyen feltételek mellett részesedhetnek, továbbá arról sem, hogy az alapítványi vagyon vagy annak hozadéka használható-e fel. Az alapító okirat 5. pontja ugyancsak hiányos a fellebbezés szerint, mert a kuratórium működési mechanizmusát nem tartalmazza részletesen, ezért szükséges a szervezeti és működési szabályzat csatolása is a bírósági nyilvántartásba vétel idején. Végül a fellebbezés jogszabálysértőnek tartja az alapító okirat azon rendelkezéseit is, amelyből kitűnően a kuratórium tagjainak költségtérítését az alapító magára vállalta.
A kérelmező a fellebbezésben foglaltakra észrevételt tett, amelyben részben elismeri az alapító okirat hiányosságait. Ezek korrigálására az alapító okirat 7. pontját kiegészítette, egyben csatolta a kuratórium szervezeti és működési szabályzatát. Ugyanakkor nem tartotta jogszabálysértőnek az alapító okirat azon rendelkezését, hogy a kuratórium tagjainak költségtérítését az alapító magára vállalta. Ezzel ugyanis a kuratórium tagjai nem kerülnek függő viszonyba az alapítótól.
A Legfőbb Ügyészség a megyei főügyészség fellebbezését azzal egészítette ki, hogy az alapító észrevételei nem fogadhatók el, mert az alapító okiratban a felhasználás módjának szabályozásánál igazodni kell az okiratban megfogalmazott alapítványi célokhoz.
A fellebbezés alapos.
A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 2. számú állásfoglalása szerint az alapítvány nyilvántartásba vételekor a bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy az alapítvány a törvényben meghatározott feltételeknek megfelel-e, és a bejegyzés alapjául szolgáló okirat a törvényben meghatározott kellékeket tartalmazza-e. Ennek keretében vizsgálni kell azt is, hogy az alapítvány megfelel-e a jogi személyekre vonatkozó, a Ptk. 28-30. §-ában foglalt rendelkezéseknek. E hivatkozott szabályok szerint az alapítvány, mint jogi személy teljes mértékben, függetlenné válik az alapítótól. Az alapítvány funkciójának betöltéséhez, illetve működéséhez pedig az a vagyon áll rendelkezésre, amelyet a Ptk. 74/B. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján az alapító rendelkezésére bocsátott.
A fenti jogszabályi rendelkezésekkel nincs összhangban az alapító okirat azon előírása, hogy a kuratórium tagjainak költségét az alapító magára vállalja. Helyesen hivatkozott tehát a megyei főügyészség fellebbezésében arra, hogy az alapító okirat e kitétele jogszabálysértő. A kuratórium tagjainak költségét ugyanis az alapítványi vagyonból kell biztosítani. Helytálló a Legfőbb Ügyészségnek a fellebbezés kiegészítése során tett indítványa is. A vagyon felhasználásáról az alapító okiratban kell rendelkezni oly módon, hogy a szabályozásnál az alapítványi célokhoz kell igazodni. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Kpkf. I. 25 286/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
