• Tartalom

KK BH 1993/394

KK BH 1993/394

1993.06.01.
Oktatási intézmény 200 méteres körzetében a pecsenyesütő üzletkörben is tilos kimért szeszes italt forgalmazni [6/1990. (IV. 5.) KeM r. 8. § (1) bek.].
A felperes 1983 óta vendéglátó-ipari tevékenységet folytat a P. u. 67. szám alatti lakóházánál kialakított vendéglőben. 1989. január 2-tól a D. u. 59. szám alá telepített konténerben a felperes férje, G. F. büfét üzemeltetett. G. F. 1990. november 7-én bejelentette a városi tanács vb igazgatási osztályának, hogy vállalkozói tevékenységét megszüntette, és vállalkozói igazolványát ezzel egyidejűleg leadta. A felperes ugyancsak 1990. november 7-én bejelentette az elsőfokú szakigazgatási szervnek, hogy tevékenységi körét pecsenyesütő tevékenységgel bővíti, a pecsenyesütő tevékenységet a D. u. 1647 hrsz. alatti területen kívánja gyakorolni.
A város polgármesteri hivatala az 1991. július 22-én kelt határozatával kötelezte a felperest, hogy a D. u. 59. szám alatti konténerbüfében végzett, kimért szeszes ital forgalmazását szüntesse meg. Határozatának indokolásában arra hivatkozott, hogy a város tanácselnöke már a büfé korábbi üzemeltetőjét, G. F.-et is kötelezte a kimért szeszes ital forgalmazás megszüntetésére, és a felperes is tájékoztatást kapott arról, hogy az adott helyen, a kimért szeszesital-forgalmazásának tilalma továbbra is érvényben van. A határozat indokolásában kifejtettek szerint az üzletek működéséről szóló 9/1991. (IV. 26.) IKM rendelettel módosított és kiegészített 6/1990. (IV. 5.) KeM rendelet (a továbbiakban: R.) 8. §-ának (1) bekezdése értelmében alsó- és középfokú oktatási intézmény 200 méteres körzetében - ide nem értve a melegkonyhás vendéglátó-ipari üzleteket - kimért szeszes ital forgalmazása tilos.
A felperes üzletének bejáratától számított 200 méteres körzetben alsó fokú oktatási intézmény működik, és a büfének használt konténer melegkonyhás vendéglátó-ipari üzletnek nem alkalmas.
Az alperes az 1991. október 29-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy a felperest 1991. november 8. napjától kötelezte a szeszesital-forgalmazás megszüntetésére.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását kérte.
A városi bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy bár a felperes konténerbüfé üzlete kétségkívül az oktatási intézmény 200 méteres körzetén belül van, azonban a számára 1990. november 7. napján engedélyezett pecsenyesütő kör-bővítéssel a kimért szeszes ital forgalmazására is jogot szerzett. A rendelet akkor hatályban levő rendelkezése szerint ugyanis a pecsenyesütő melegkonyhás vendéglátó-ipari üzletnek minősült, melyben szeszes italt is lehetett árusítani, annak ellenére, hogy az az oktatási intézmény 200 méteres körzetében helyezkedett el. Az alperes jogerős határozatával a felperes jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait sértette, ugyanis a kimért szeszes ital forgalmazására az államigazgatási szerv hatósági jogkörben hozott intézkedése folytán vált jogosulttá.
Az elsőfokú bíróság ítélete fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A jogerős ítélet ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvást emelt. A törvényességi óvás alapos.
Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény 6. §-ának (2) bekezdése értelmében a vállalkozói igazolványban feltüntetett adatok megváltozását a változástól számított 30 napon belül a szakigazgatási szervnek be kell jelenteni. A szakigazgatási szerv az adatok változását az igazolványban feltünteti. A felperes e törvényi rendelkezésnek tett eleget, amikor 1990. november 7-én az elsőfokú közigazgatás hatóságnak bejelentette, hogy tevékenységi körét pecsenyesütő tevékenységgel kibővíti. Az R. 2. §-ának (1) bekezdése ugyanakkor előírja, hogy a közvetlen fogyasztók részére vendéglátó-ipari tevékenységet végző kereskedő állandó vagy idényjellegű üzletének megnyitását köteles az üzlet fekvése szerinti szakigazgatási szervnek bejelenteni. A 3. § értelmében a vendéglátó-ipari tevékenységet folytató üzletben a kereskedelmi tevékenység megkezdéséhez a közegészségügyi, járványügyi hatóság előzetes hozzájárulása szükséges.
Az iratokból megállapíthatóan a felperes az R. 2. §-ában előírt kötelezettségének nem tett eleget, ennek következtében olyan hatósági intézkedés nem történt, amely alapján jogosulttá vált volna kimért szeszes ital forgalmazására. Megalapozatlan tehát az elsőfokú bíróság megállapítása, mely szerint a felperes a kimért szeszes ital forgalmazására az államigazgatási szerv hatósági jogkörben hozott intézkedése folytán jogosulttá vált volna.
A 9/1991. (IV. 26.) IKM rendelet a pecsenyesütő tevékenységet a melegkonyhás vendéglátó-ipari üzletkörből az egyéb vendéglátó-ipari üzletkörébe sorolta át, melynek folytán az alsó- és középfokú oktatási intézmény 200 méteres körzetében a pecsenyesütő üzletkörben is tilossá vált a kimért szeszes ital forgalmazása. 1991. április 26-tól kezdve tehát az ilyen körzetekben az addig gyakorolt kimért szeszesital-árusítást is meg kellett szüntetni. Mivel a felperes a tilalmi rendelkezést nem hajtotta végre, ezért szükségessé vált a hatóság intézkedése, melyben kötelezték - az egyébként is engedély nélkül folytatott - kimért szeszes ital forgalmazásának megszüntetésére. Az alperes támadott határozata tehát nem visszamenőlegesen, hanem 1991. november 8-ától kötelezte a felperest a tevékenység megszüntetésére. Ennek folytán sem a módosító miniszteri rendelet, sem a sérelmezett államigazgatási határozat visszamenőlegesen kötelezettséget nem állapított meg, és nem nyilvánított valamely magatartást jogellenessé. Megalapozatlan ezért az elsőfokú bíróság ítélete, melyben megállapította, hogy az alperes jogerős határozatával a felperes jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait sértette. Az elsőfokú bíróság ítéletében tévesen hivatkozott az 1987. évi XI. tv. 12. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra is.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (K. törv. II. 25 456/1992. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére