BK BH 1993/401
BK BH 1993/401
1993.07.01.
I. A vádlott bezárt lakrészébe erőszakkal történő jogellenes behatolás alkalmas lehet arra, hogy a közvetlenül fenyegető támadás lehetőségét felidézze, de a jogtalan behatolás után — támadás nélkül — nyomban eltávozó személy sérelmére elkövetett bűncselekmény tettesének a javára a jogos védelem nem állapítható meg [Btk. 29. §, 170. § (5) bek. 1. ford.].
II. A gondatlan magatartással okozott könnyű testi sértés bűncselekményt nem valósít meg [Btk. 14. §, 170 § (1) bek.].
III. Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette távoli kísérletének a megállapítása megalapozhatja az ún. kétszeres enyhítés alkalmazását, ugyanakkor ennél a bűncselekménynél a szándék eshetőleges volta nem értékelhető enyhítő körülményként [Btk. 87. § (3) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].
A megyei bíróság a vádlottat, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A tényállás szerint a vádlott élettársi kapcsolatot létesített O. J.-néval, és annak a bérlakásában éltek együtt. O. J.-nénak négy gyermeke van, akik részben intézetben, részben pedig a nagyapjuknál nevelkedtek.
Tizenkét év elteltével O. J.-né két nagykorú gyermeke - O. M. és O. A. - az anyjukhoz jöttek azzal, hogy a továbbiakban nála akarnak lakni. A lakáson belül a szobát elfoglalták, anyjuk a konyhából - amit addig a vádlottal használt - beköltözött hozzájuk. A vádlott ezután a konyhát egyedül lakta, ott is aludt, és az ellátásáról is maga gondoskodott.
A vádbeli napon a vádlott a délelőtti óráktól nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, amitől a cselekmény elkövetése időpontjára igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság állapotába került. Ebben az időben a szomszéd kertben - többek között - a vádlott élettársa és a gyermekei magnetofont hallgattak. Eközben O. J.-né többször elmondta, hogy problémák vannak közte és a vádlott között, mert a vádlottnak nem tetszik, hogy hazajöttek a gyermekei.
A vádlott, miután megebédelt, a konyha helyiségben aludni akart, a magnetofon hangja azonban erősen behallatszott, ezért kiszólt a társaságnak, hogy azt vegyék halkabbra, kérését azonban nem teljesítették.
Ezután a házban veszekedés alakult ki közte és az élettársa között. Ennek zajára O. M. hazaszaladt, és látta, hogy a vádlott egy zöld szigetelőszalaggal áttekert nyelű bajonett-kést tart az anyjára a fürdőszoba helyiségében. O. M. a vádlottól a kést el akarta venni, a kést ő is megfogta, azt mindketten mozgatták, és ennek következtében O. M-nek a has tájékán két, felületes hámhorzsolásos sérülése keletkezett. Mivel ilyen módon a kést nem sikerült megszereznie, azt a jobb kezével továbbra is fogva tartotta, a bal kezével pedig a vádlott ujjait akarta a késről szétfeszíteni. Ennek során a bal kezének az I. ujján felületes, metszett sérülés keletkezett. Sérülései véreztek, a kést a vádlottnál hagyta, kiment és a kint levőknek azt kiabálta, hogy a vádlott megszúrta.
Rövid idő múlva ismét veszekedést hallottak a vádlott és élettársa lakásából. Ezért M. R., O. M. és O. A., valamint K. A. is a lakáshoz ment, a lakás előterében csak M. E., M. R. és O. J.-né maradt. A vádlott a konyha helyiségben tartózkodott, és annak ajtaját magára zárta. A kint levők belülről beszédhangokat és csattogást hallottak, ezért abban a feltevésben, hogy esetleg a vádlottnál bennrekedt valaki, be akartak menni. Az ajtót először ásóval feszegették, de nem sikerült kinyitni. Ezért K. A. előbb vállal esett az ajtónak, majd pedig azt lábbal berúgta. Ennek hatására az ajtó teljesen kinyílt, és elöl K. A., mögötte pedig M. E. és M. R. beléptek, az előtérből pedig O. J.-né az ajtó benyílásán nézett befelé.
A helyiségben félhomály volt, mert a sötétítő függöny be volt húzva. A vádlott az ajtó mögötti ágyon ült. Mivel K. A. a vádlotton kívül mást nem látott bent, megfordult, hogy kimenjen. A vádlott ekkor az ágyból magához vett egy kést, melynek zajára K. A. visszafordult. Így teljesen közel, szemközti helyzetbe kerültek egymással. Ekkor a vádlott a jobb kezét - amelyben a kés volt - először K. A. bal térde felé lendítette, majd egy hirtelen mozdulattal a mellkasa bal oldalán, lentről felfelé, a VI. bordaközben, kb. 1,5 cm-es bemeneti nyílású szúrt sebet okozva megszúrta.
K. A. a vádlottnál a kést nem látta, a mellkasán olyan fájdalmat érzett, mintha csak megütötte volna. M. E. szintén látta a vádlottnak ezt a mozdulatát, és a kést is meglátta, melyre felhívta a többiek figyelmét. A helyiségből rögtön ki is szaladtak. K. A. az utcán meglátta, hogy a vádlott valóban megszúrta, majd az eszméletét elvesztette.
A vádlott kiment a konyha helyiségből, először a szobaajtót nyomta, oda akart bemenni, majd pedig az utcára ment, a kint levőket késsel fenyegette, ezután pedig visszament a konyhába és lefeküdt. A rendőrség itt találta meg.
A vádlott K. A. szúrt sérülését vagy a fanyelű vagy a barna bakelitnyelű késsel okozta, egyébként mindkettő alkalmas az emberi élet kioltására.
K. A. a mellkas bal oldalának szúrt, valamint a bal oldali IV. borda porcos részének vágott jellegű sérüléseit szenvedte el, mely sérülések tényleges gyógytartama 6-7 hét volt. Életveszély nem alakult ki, a kórházban szakszerű orvosi beavatkozás történt.
O. M. bal keze I. ujja felületes metszett sérülésének és a hastájék két felületes hámhorzsolásos sérülésének a tényleges gyógytartama 8 napon belüli volt.
A cselekmény elkövetésekor a vádlott vérében 3,64-3,97, vizeletében 3,85 ezrelék volt a véralkohol-koncentráció, a beszámítási képességet érintő kóros elmeállapotban nem szenved, és nem szenvedett a cselekmény elkövetésekor sem.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a megalapozottan megállapított történeti tények alapján helyes jogi következtetést vont le a vádlott bűnösségére, ezért a védelemnek a vádlott felmentésére irányuló fellebbezése nem volt alapos.
I. Ebben a körben a Legfelsőbb Bíróság kiemelte: az nem kétséges, hogy K. A.-nak, M. R.-nek és M. E.-nek a tényállásban megállapított az a magatartása, hogy a vádlott által lakott és bezárt lakrészbe erőszakkal, részben az ásó nyelével, részben pedig a bezárt ajtó erőszakkal való befeszítése útján behatolt, jogellenes volt. Nem zárja ki az erőszakos behatolás jogellenességét az a körülmény sem, hogy az említett személyek abban a téves feltevésben voltak, hogy a helyiségben a vádlotton kívül még más - esetleg a hozzátartozóik valamelyike - is tartózkodik. Az említett három személynek a vádlott által lakott lakrészbe való erőszakos behatolását követően azonban az említett személyek a vádlott irányában nem fejtettek ki semmiféle támadó magatartást, bár hármójuknak ide történő behatolása objektíve alkalmas volt arra, hogy a vádlottban a közvetlenül fenyegető támadás lehetőségét felidézze. Az irányadó tényállás szerint azonban az említett három nő a vádlott lakrészébe való behatolást közvetlenül követően megfordult, és el akarta hagyni a helyiséget, amikor a vádlott a már távozóban levő - és a vádlott mozdulatára visszafordult - K. A. mellének az irányába szúrt a nála levő késsel. A történések ilyen alakulása mellett nyilvánvaló, hogy a vádlott ekkor - a szúrás időpontjában - nem volt jogos védelmi helyzetben. Őt jogellenes támadás ténylegesen nem érte, a közvetlenül fenyegető támadás veszélye pedig már megszűnt abban az időpontban, amikor a sértettet mellbe beszúrta. Így a vádlott bűnösségének a megállapítása törvényes volt, és a védelem által a bűnösség megállapítása miatt bejelentett fellebbezés alaptalannak bizonyult.
Az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdésének 1. fordulata szerint minősülő, életveszélyt okozó testi sértés bűntette Btk. 16. §-a szerinti kísérletének minősítette. A vádlott által használt eszköz, - bár annak a pontos beazonosítására a megismételt eljárásban felmerült adatok sem nyújtottak kellő alapot - kétségtelenül alkalmas volt akár a halálos eredmény előidézésére is, de a szúrás ereje és különösképpen annak az iránya - amely arra utal, hogy alulról felfelé irányuló volt és orvos szakértői bizonyossággal nem volt megállapítható, hogy az irányzott vagy pedig csapkodó jellegű mozdulat eredményeként jött létre - objektíve alkalmas volt a K. A. sértett életét is veszélyeztető testi sérülés előidézésére. Ezért nem tévedett az elsőfokú bíróság a vádlott cselekményének a jogi minősítése kérdésében.
II. Az ügyész a vádiratában vád tárgyává tette a vádlottnak azt a magatartását is, hogy O. J.-né érdekében a vele szemben fellépő O. M. sértettnek a nála levő bajonett-késsel nyolc napot meg nem haladó gyógytartamú sérülést okozott, bár az adott esetben az említett gyógytartamot meghaladó időtartamú sérülés okozásának a lehetősége is fennállott.
Az nem kétséges, hogy O. M. az általa elszenvedett sérülés miatt könnyű testi sértés vétsége címén terjesztette elő a magánindítványát a törvényben írt határidő alatt. Ugyanakkor ezt a cselekményt - súlyos testi sértés bűntettének kísérleteként - az ügyész is vád tárgyává tette, bár ezt jogi értékelés nélkül hagyta. Az elsőfokú bíróság ebben a vonatkozásban a váddal nem foglalkozott, vagyis a vádat e tekintetben nem "merítette ki".
Az elsőfokú bíróságnak az ítéleti ténymegállapításai kellő alapként szolgálnak ennek a cselekménynek a büntetőjogi megítélésére. Az irányadó tényállás szerint O. M. keze úgy sérült meg, hogy a vádlott kezéből a bajonett-kést ki akarta venni, ennek során igyekezett a vádlott ujjait a kés nyeléről lefejteni. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény is alátámasztotta annak a megállapításnak a helyességét, hogy az O. M. kezén levő, nyolc napon belül gyógyuló felületes metszett sérülés és a hastájékon levő hámhorzsolásos sérülés nem szándékos, hanem gondatlanságból származó magatartás eredményeként alakult ki, és minthogy a sérülés gyógytartama nyolc napot meg nem haladó volt, valamint a törvény a könnyű testi sértés vétségének a gondatlan alakzatát bűncselekményként nem rendeli büntetni: a Legfelsőbb Bíróság a vádlottat az ezzel kapcsolatban ellene emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján, bűncselekmény hiányában mentette fel.
III. A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság helyesen értékelte súlyosítóként a vádlott speciális bűnismétlő voltát, valamint a különösen veszélyes eszköz használatát; ugyanakkor tévesen tekintette enyhítő körülményként az életveszélyt okozó testi sértés kísérletét megvalósító vádlott esetében az eshetőleges szándékot. A Legfelsőbb Bíróság már több határozatában rámutatott arra, hogy az életveszélyt okozó testi sértés esetében a szándék eshetőleges volta nem értékelhető enyhítő körülményként, annak kizárólag az élet elleni bűncselekmények esetében lehet ilyen szempontból jelentőséget tulajdonítani.
A Legfelsőbb Bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a cselekménynek kísérleti szakban maradásán túlmenően azt, hogy a kísérlet - bár befejezett, de - távoli volt, az időmúlásnak pedig jelentős nyomatékot ad az is, hogy a cselekmény elkövetése óta több mint két év telt el, és a vádlott önhibáján kívül hosszú időn keresztül állt a büntetőeljárás hatálya alatt. További, jelentős súllyal értékelhető enyhítő körülmény, hogy a vádlott a sértett és két társa jogtalan magatartásának a hatása alatt kialakult indulat hatása alatt cselekedett.
Mindezekre a körülményekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a büntetés kiszabása során az ún. kétszeres enyhítés - a Btk. 87. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés - alkalmazását is indokoltnak találta, különösen a kísérlet távoli voltára tekintettel, ezért a vádlottra kiszabott szabadságvesztés mértékét 10 hónapra enyhítette. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabásának nem állnak fenn a törvényi feltételei, ezért azt mellőzte. (Legf. Bír. Bf. III. 1031/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás