BK BH 1993/403
BK BH 1993/403
1993.07.01.
A kiutasítás meghatározott időtartamhoz nem kötött mellékbüntetés, törvénysértő tehát az ítélet, amely meghatározott időtartamra mondja ki a bűncselekmény elkövetőjének az ország területéről szóló kiutasítását [Btk. 61. §].
A kerületi bíróság jogerős ítéletével a román állampolgár terheltet 2 rb. lopás bűntette miatt 7 hónapi - végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésül a Magyar Köztársaság területéről 5 évre kiutasította.
A jogerős ítélet ellen a mellékbüntetés időtartamának meghatározása miatt a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.
A Btk. 61. §-a a kiutasítás mellékbüntetés tartamára nézve nem tartalmaz rendelkezést, ebből következően nincs törvényes lehetőség a kiutasítás meghatározott időtartamban való meghatározására. A törvényességi óvással támadott ítéletnek az a rendelkezése tehát, amely a kiutasítás időtartamát 5 évben határozta meg, törvénysértő.
A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy az említett ítélet fenti rendelkezése törvénysértő. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a határozatnak az érdekeltekre nincs hatálya.
A törvénynek megfelelő határozat meghozatalára - azaz a fenti rendelkezésnek a Be. 290. §-ának (3) bekezdése alapján történő hatályon kívül helyezésére - nem volt törvényes lehetőség.
A meghatározott időtartam hatályon kívül helyezése a terheltre hátrányosabb helyzetet teremtene. Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB számú határozatára tekintettel a Be. 287. §-ának (3) bekezdése szerint a törvényességi óvás alapján a terhelttel szemben a megtámadott határozatban megállapítottnál hátrányosabb rendelkezést nem lehet hozni.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság csupán a törvénysértés megállapítására szorítkozott, megállapítván a Be. 291. §-ának (2) bekezdése alapján, hogy a határozatnak az érdekeltekre nincs hatálya. (B. törv. II. 1655/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
