PK BH 1993/430
PK BH 1993/430
1993.07.01.
A hátralékos gyermektartásdíj érvényesítésénél irányadó szempontok [Csjt. 68. § (2) bek.; Ptk. 280. § (3) bek.; Vht. – 1979. 18. törvényerejű rendelet – 1 13. § (2) bek.].
A felek házasságából 1975. november 22-én Krisztián nevű gyermekük a kerületi bíróság részítéletével a felek házasságát felbontotta. A bontóperben kötött egyezség értelmében a gyermek az anyánál került elhelyezésre, az apa pedig vállalta, hogy a gyermek tartására havi jövedelme 20%-át kitevő, legalább 1200 forint alapösszeget megfizet. A tartásdíjat a bíróság az 1982. szeptember 3-án kelt végzésével a kötelezett munkáltatójánál letiltotta
1983 nyarán az anya (a perbeli alperes) a gyermekkel együtt elhagyta az országot, és az Egyesült Államokban telepedett le. A tartásdíj fizetésére kötelezett apa (a felperes) ezt a tényt 1984. március 12-én a kerületi bíróságnál bejelentette, a gyermektartásdíj felvételére jogosult anya külföldi tartózkodását a BRFK által kiállított okirattal igazolta, azt pedig, hogy a jogosult ismeretlen helyen tartózkodik, egy levél másolatával valószínűsítette. A kerületi bíróság a fenti adatok alapján 1984. április 12-én kelt végzésével a tartásdíj behajtására indult végrehajtási eljárást a Vht. 41. §-a alapján felfüggesztette, és úgy rendelkezett, hogy a munkáltató a tartásdíj jövőbeni levonását a bíróság további intézkedéséig mellőzze, a már levont és visszatartott összegeket pedig a kötelezettnek utalja ki.
Hét évvel később az alperes az 1991. május 13-án kelt beadványában a devizahatósági engedély utólagos csatolása mellett a gyermektartásdíj végrehajtásának újabb elrendelését kérte oly módon, hogy az adós - az 5 éves elévülési időre figyelemmel - 1986 májusától 1991 májusáig lejárt 90 000 forintot, annak törvényes kamatát, 1991. május 1-jétől pedig a folyamatos gyermektartásdíjat fizesse meg. A kerületi bíróság a végrehajtást az 1991. július 18-án kiállított és 1991. szeptember 2-án kiegészített végrehajtási lappal a kérelemnek megfelelően elrendelte. A másodfokú bíróság az adósnak a végrehajtási lap kiegészítése elleni fellebbezését végzésével hivatalból elutasította. Egyben felhívta az elsőfokú bíróságot, hogy ha a végrehajtási lap részleges vagy teljes visszavonására nem kerül sor - a fellebbezésnek nevezett beadványt végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti keresetként lajstromozza, és döntsön a végrehajtás felfüggesztése felől.
Időközben a végrehajtási eljárás a Végrehajtói Irodánál megindult, ezért a kerületi bíróság a most már végrehajtás megszüntetése, illetve gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség megszüntetése iránt folyamatban levő perben, a végrehajtást végzésével 1991. október 2-án ismét felfüggesztette.
A kerületi bíróság az ezt követően lefolytatott bizonyítási eljárást befejező, fellebbezés hiányában 1992. június 19-én, első fokon jogerőre emelkedett ítéletével a felperesnek a gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség 1986. május 1-jétől 1992. április 30-ig terjedő időre történő megszüntetése, illetve ugyanerre az időszakra a végrehajtás megszüntetése iránti keresetét elutasította. Indokolása szerint a gyermek jelenleg középiskolai tanuló, önálló jövedelemmel nem rendelkezik, így a tartásra - függetlenül attól, hogy külföldön él - folyamatosan rászorul, a gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség tehát nem szüntethető meg. A lejárt tartásdíj végrehajtásának megszüntetésére ugyancsak nincs alap, a bíróság ugyanis a végrehajtást a jogosult kérelmére már 1982-ben letiltás útján elrendelte, s utóbb csupán a folyamatban levő végrehajtási eljárás felfüggesztésére került sor.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az alperes az országot a gyermekkel együtt 1983 nyarán hagyta el, a felperessel minden kapcsolatot megszakított, tartózkodási helye sem volt a felperes előtt ismert. Ez volt az alapja annak, hogy a bíróság a felperes kérelmének, amely a tartásdíj végrehajtásának felfüggesztésére irányult, 1984 áprilisában helyt adott. Nem vitás, hogy az alperes, akinek a végrehajtás felfüggesztéséről - az azt elrendelő végzés kiadmányának megküldése hiányában - nem volt tudomása, ezt követően a felperestől gyermektartásdíjat csaknem nyolc évig nem kapott. De az is tény, hogy az említett időszakban sem a felperesnek nem jelezte a gyermeknek a tartásdíjra való rászorultságát, sem a bíróságnak nem jelentette be a tartásdíj folyósítása iránti igényét.
A gyermektartásdíj célja, hogy az a szülő, aki a gyermekről nem a háztartásában, vagyis nem természetben gondoskodik, pénzbeni szolgáltatásként biztosítsa azokat az anyagi feltételeket, amelyek az önmaguk ellátására - kiskorúságuk folytán vagy egyéb okból - nem képes személyek megfelelő megélhetéséhez szükségesek. A tartásdíj tehát az arra jogosultnak a folyamatos életvitellel felmerülő, rendszeres kiadásokkal járó igényeit hivatott kielégíteni. Ez a következtetés a Csjt. 68. §-a (2) bekezdésének abból a rendelkezéséből vonható le, amely szerint hat hónapnál régebbi időre tartási követelést csak akkor lehet visszamenőleg érvényesíteni, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli. Ugyanezt az elvet juttatja kifejezésre a Ptk. 280. §-ának (3) bekezdése is, amely szerint a tartásdíjat, az életjáradékot és a baleseti járadékot időszakonként előre kell fizetni. A jogosult a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített részleteket bírósági úton többé nem követelheti.
Ezeknek a rendelkezéseknek felel meg a végrehajtási eljárásban a Vht. 13. §-ának (2) bekezdése is, amely szerint a tartásdíj behajtására irányuló végrehajtás esetén a végrehajtási lapot a lejárt, hat hónapnál régebbi tartásdíjrészletekre nézve csak akkor lehet kiállítani, ha a tartásdíjak felgyülemlése az adós rosszhiszemű magatartására vezethető vissza.
Az ítélkezési gyakorlat szerint az, hogy az adós önként nem fizet, egymagában még nem tekinthető rosszhiszemű magatartásnak. Ha tehát hat hónapnál régebbi időre szóló tartásdíj behajtására végrehajtás iránt terjesztettek elő kérelmet, a bíróságnak meg kell kívánnia a végrehajtást kérőtől, hogy az igény késedelmes érvényesítésének okát adja, ha pedig az eset körülményeiből megállapítható, hogy a jogosultat az igény érvényesítésében mulasztás terheli, a végrehajtás során is érvényesülnie kell a Vht. 13. §-a (2) bekezdésének. Ebből következik, hogy ha a bíróság a végrehajtást hat hónapnál régebbi tartásdíjrészletekre is elrendeli, az adós a végrehajtás elenyészésére alapított igényét a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti keresettel érvényesítheti. A hat hónapos határidőt a végrehajtás kérésének időpontjától visszamenőleg kell számítani. Az ezt megelőző tartásdíjrészletek végrehajtás útján történő behajtásának lehetősége a jogosult késedelmével megszűnik.
Az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a tanulmányait folytató kiskorú gyermek a tartásdíjra rászorul, a felperes tartásdíj-fizetési kötelezettsége tehát fennáll. Tévedett azonban, amikor a bíróság által felfüggesztett végrehajtás után a tartásdíj behajtására az elévülési időben felgyülemlett tartásdíjrészletekre is lehetőséget látott. A felfüggesztett végrehajtás folytatásához bírói intézkedésre volt szükség, ezt az intézkedést pedig a Vht. 13. §-ának (2) bekezdése kizárja.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, a végrehajtás megszüntetése iránti keresetet elutasító rendelkezést hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy az ügyben a Vht. 43. §-ának (3) bekezdése szerinti végrehajtás korlátozásának helye van, és ennek alapján a hátralékos tartásdíjra elrendelt végrehajtást a kérelem előterjesztésétől visszamenőleg hat hónapra korlátozta. Minthogy pedig az így behajtandó tartásdíj összegszerűségére adatok nem állnak rendelkezésre, az összegszerűség megállapítása végett a kerületi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 21 370/1992. sz.)
1
Lásd az 1994: LIII. törvényt.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás