PK BH 1993/439
PK BH 1993/439
1993.07.01.
A perköltség viselésének szempontjai a végrehajtás korlátozása iránti perben [1979. évi 18. tvr. (Vht.) 43. §; 14/1979. (IX. 16.) IM. r. (Vhr.) 15. §; Pp. 78. § (2) bek., 80 § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a folyamatban levő végrehajtás korlátozása iránti ügyben az Sz. L. adós által fizetendő tőke- és kamatösszeget az 1991. november hó 20. napján teljesített 3 050 000 forinttal korlátozta. Kötelezte a megyei bíróság az alperest, hogy fizessen meg a felperest képviselő ügyvéd kezéhez 150 000 forint perköltséget, valamint - az Illetékhivatal felhívására - 183 000 forint eljárási illetéket.
Az elsőfokú bíróság a következőkkel indokolta határozatát. A folyamatban levő peres eljárás során a bíróság közokiratban rögzítette, hogy a jelen per felperese általi részteljesítés megtörtént, a hozott határozatával azonban a végrehajtás alapjául szolgáló határozatot nem helyezte hatályon kívül, illetve azt nem változtatta meg. Az 1979. évi 18. tvr. (Vht.) 43. §-ának (1) bekezdésében írt feltételek megvalósulása hiányában így csak a Vht. 43. §-ának (2) bekezdése szerinti peres eljárás során volt lehetőség a végrehajtás korlátozására, figyelemmel arra, hogy a teljesítés a végrehajtási lap kiállítását követően történt.
Az ítéletnek a perköltség megfizetésére és a kereseti illeték viselésére vonatkozó rendelkezése ellen az alperes fellebbezett. Kérte - az ítélet támadott rendelkezésének megváltoztatásával - a fizetési kötelezettség alóli mentesítését. A kérelmét arra alapította: a perre nem adott okot, és elismerte, hogy a felperes utólagosan teljesített; nem vitatta a résztörlesztés összegét sem. Az alperes a fellebbezési tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a perben felmerült költségei megtérítését nem igényli.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A felperes fellebbezése alapos.
A perben rendelkezésre álló bizonyítékok alapján tényként állapítható meg az, hogy a felperes az 1990. december 12. napján meghozott és előzetesen végrehajthatóvá nyilvánított marasztaló ítéleti rendelkezésnek önként nem tett eleget. Ezzel okot adott a végrehajtás elrendelésére. Ezt követően csak 1991. november 20. napján történt részéről teljesítés, amit az alperes nem tett vitássá, 3 050 000 forint megfizetését, végrehajtást kérői minőségében elismerte. Ilyen tartalmú nyilatkozatot tett az eljáró bíróság előtt, amit a tárgyalási jegyzőkönyv rögzít. Ez az utóbbi körülmény módot adott a felperesnek arra, hogy - a 14/1979. (IX. 16.) IM rendelet (Vhr.) 15. §-ának (1) bekezdésére alapítottan - maga tegyen bejelentést az eljáró végrehajtónak, a végrehajtást kérő közokiratba foglalt elismerő nyilatkozatára hivatkozással. Az eljáró végrehajtó felhívására a végrehajtást kérő nyilvánvalóan nem változtatta volna meg nyilatkozatát, így mód lett volna per indítása nélkül is a végrehajtandó követelés összegének korlátozására. Az előzőekben kifejtettekből következően az alperes a jelen perre okot nem adott, és a felperes kereseti követelését az első tárgyaláson azonnal elismerte, ezért a Pp. 80. §-ának (1) bekezdése értelmében nem kötelezhető perköltség fizetésére a felperes javára. Ugyanebből az okból nem marasztalható - az 1990. évi XCIII. tv. 65. §-a szerint irányadó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése szerint - az állam által előlegezett kereseti illeték megfizetésére.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiekben kiemeltekre tekintettel az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéleti rendelkezését a Pp. 253. §-a (2) bekezdésére hivatkozással megváltoztatta és úgy rendelkezett, hogy a perben felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
Az alperes a perben felmerült költségei megtérítését nem igényelte, ezért a bíróság a Pp. 78. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával a felperest perköltség fizetésére nem kötelezte, annak egyidejű kimondásával, hogy a saját költségét is maga köteles viselni. (Legf. Bír. Pf. I. 23 345/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
