GK BH 1993/442
GK BH 1993/442
1993.07.01.
Az ingyenes védjegyhasználatra vonatkozó szerződési kikötés ráutaló magatartás formájában is módosítható. A védjegyhasználat ellenértéke (díja) nemcsak pénzfizetéssel, hanem például oly módon is kiegyenlíthető, ha csak a használó szállításai biztosítják a védjegytulajdonos jelenlétét, s ezáltal védjegyének fenntartását olyan országokban, ahová ő egyébként nem szállít [Ptk. 216. § (1) bek., 241. §; 1969. évi IX. tv.1 8. §).
1967. december 28-án az „Orion” szó és az „Orion” ábrás védjegyek használata tárgyában a felperes, mint védjegytulajdonos és az alperes - melynek neve a szerződéskötéskor E. I. és V. Rt. volt - mint védjegyhasználó, védjegyhasználati szerződést kötöttek egymással. A szerződésben rögzítették, hogy a szerződés megkötésére a 9015/1959. KGM-KKM utasítás alapján került sor. A szerződés 2. pontja szerint „a védjegytulajdonos hozzájárul, hogy védjegyhasználó ellenérték nélkül használja az 1. pontban megnevezett védjegyeket az alábbi gyártmányokra: izzólámpa, elektroncsövek, fénycsövek, félvezetők, valamint ezek alkatrészei és tartozékai”. A szerződés 9. pontja szerint a védjegyek fenntartásának, illetve bejelentésének költségeit a védjegytulajdonos viseli. A felperes eredménytelenül kezdeményezte 1990 májusában a szerződés módosítását az ingyenesség megszüntetése vonatkozásában.
A felperes ezután keresetet nyújtott be, melyben kérte, hogy a bíróság 1991. január 22-től - a kereset benyújtásának napjától - akként módosítsa a peres felek 1967. december 28. napján megkötött védjegyhasználati szerződését, hogy az alperes köteles az „Orion” ábravédjeggyel ellátott termékek forgalmazásából származó árbevétel 2, 5%-ának mint védjegyhasználati díjnak megfizetésére. Kérte az alperest kötelezni a jogi képviselettel felmerült perköltségek viselésére is. Álláspontja szerint 1967-ben, a szerződés megkötésekor egyértelműen a felperes volt az Orion védjegy tulajdonosa. A korábbi irányító szervek adminisztratív intézkedései folytán vált jogosulttá az alperes bizonyos körben a védjegy használatára, és ezen használat feltételeit is a korábbi irányító szervek döntötték el. A szerződés megkötése óta alapvető gazdasági és politikai változások történtek, és ma már semmivel sem támasztható alá az alperes ingyenes védjegyhasználata. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Perköltségigénye nem volt. Előadta, hogy a felperes jogelődje az O. R. V. és Ü. Rt. volt, melyet 1948-ban államosítottak. A felperes jogelődjének korábbi cégneve - 1947-ig - a Magyar W. Gyár K. J. Rt. volt. Ezen részvénytársaság összes részvényét az alperes még 1931-ben (mint E. I. és V. Rt. nevű cég) megszerezte. Ennek folytán az „Orion” védjeggyel 1948-ig az alperes rendelkezett, és azt ő is használta (ezen állításait okiratok csatolásával támasztotta alá). A felperes jogelődjének államosításakor - 1948-ban - ezek a részvények a magyar állam tulajdonába kerültek. Figyelmen kívül maradt azonban az a tény, hogy az „Orion” védjegyet izzólámpákra is bejegyezték, viszont a felperes soha nem gyártott és nem forgalmazott izzólámpákat. Ezen védjegyjogilag helytelen döntést kívánták utólag helyrehozni a védjegyhasználat kérdésében történő megállapodással, a 9015/1959. KGM-KKM együttes utasítás 9. §-ának (2) bekezdése alapján. Az alperes hangsúlyozta, hogy a felperes számos országban kizárólag azért tudta fenntartani az „Orion” védjegyet saját áruira, mert az alperes szállításai igazolták az „Orion” védjegy tényleges használatát. Ugyanakkor a felperes megszegte a szerződést, mert nem tájékoztatta az alperest arról, hogy Pakisztánban - ahol a felperes nem tudott használatot igazolni, viszont ahova az alperes rendszeresen szállított - törölték az „Orion” védjegyet. Megszegte a szerződést a felperes azzal is, hogy az alperesre hárította a védjegyzék fenntartásának költségeit. Ezen költségeket az alperes a felperessel szemben érvényesíteni nem kívánta, csak arra kívánt rávilágítani, hogy a védjegyhasználat tulajdonképpen ingyenesnek nem volt tekinthető.
Az elsőfokú bíróság ítéletében helyt adott a felperes keresetének, és a felek között 1967. december 28-án létrejött védjegyhasználati szerződés 2. pontját a Ptk. 241. §-a alapján akként módosította, hogy az alperes 1991. január 22. napjától köteles az „Orion” szó és „Orion” ábravédjeggyel ellátott termékekből származó árbevétel 2, 5%-át, mint védjegyhasználati díjat a felperesnek megfizetni. Pervesztessége folytán az alperest kötelezte 22 000 Ft perköltség - mely összegből 10 000 Ft munkadíj - megfizetésére. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az alperes ingyenes védjegyhasználatáról a felek még a direkt gazdaságirányítási rendszerben, az állami akarat következtében és az állami gazdaságpolitika koncepciója alapján kötöttek egymással szerződést. A szerződés megkötése óta gyökeres politikai és gazdasági változások következtek be, és a piacgazdasággal ellentétes lenne, ha az alperes továbbra is élvezné a közel 24 éven át élvezett és a felperes lényeges jogos érdekeit sértő ingyenes védjegyhasználatot. A díjfizetés kötelezettsége következik egyébként a Ptk. 201. §-ának (1) bekezdéséből és az 1969. évi IX. tv. 8. §-ából is. Mindezekre tekintettel a Ptk. 241. §-a alapján módosította a szerződést.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérte. A fellebbezésben azt hangsúlyozta, hogy a védjegyhasználat valójában nem volt ingyenes, mert az alperes viselte az „Orion” védjegy fenntartásának és bejelentésének költségeit, és a felperes az alperes védjegyhasználata segítségével tudta elérni, hogy számos országban saját áruira is a védjegy fennmaradjon.
A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés az alábbiak miatt alapos.
A Legfelsőbb Bíróság is irreleváns tényezőnek tekintette, hogy a felperes jogelődjének 1948-ban történt államosítása előtt mely cég volt a védjegyek tulajdonosa. A jogvita elbírálásánál abból a tényből indult ki, hogy 1967-ben a felperes, mint védjegytulajdonos kötötte meg a védjegyhasználati szerződést. A szerződés megkötésének időszakában a szocialista vállalatok között nem volt tényleges gazdasági verseny, és a védjegynek, mint iparjogvédelmi intézménynek legfeljebb világpiaci vonatkozásban érvényesült a versenyeszköz jellege. Ebben a gazdaságpolitikai környezetben az egyes gazdálkodó szervezetek védjegyeiket szuverén módon nem monopolizálhatták, és a direkt gazdaságirányítási rendszer tipikus jelensége volt az ingyenes védjegyhasználati szerződések megkötése.
A felperes keresetét a Ptk. 241. §-ára alapította, a szerződéskötés után bekövetkezett alapvető gazdasági és politikai változásokra, mint új körülményekre hivatkozott. A Ptk. 241. §-a a következőképpen rendelkezik: „a bíróság módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges, jogos érdekét sérti”. A szerződésmódosításhoz tehát mindhárom feltétel együttes fennállása szükséges. Jelen esetben maga a szerződés megkötése már sérthette a felperes érdekét, a felperes érdeksérelme tehát nem a szerződéskötés időpontja után jelentkező új körülményekkel állt összefüggésben. A szerződéskötés után azonban a körülmények kétségkívül megváltoztak. Az új gazdaságirányítási rendszerben már a vállalatok anyagi érdekeltségének megteremtése került előtérbe, a védjegy a gazdasági verseny egyik fontos tényezőjévé vált. 1970. július 1. napjával hatályba lépett az 1969. évi IX. törvény, melynek 8. §-a szerint a védjegyhasználó használati díj fizetésére köteles. Ezen jogszabályváltozásra tekintettel a felperes lehetőségei megváltoztak, de ebben az új helyzetben sem vetette fel a szerződésmódosítás kérdését akként, hogy a felek a szerződés közös módosításával a védjegyhasználat ellenértékeként megfelelő használati díjat állapítsanak meg. A szerződő felek a megváltozott körülményekre másként reagáltak. A felperes által nem vitatott alperesi előadás szerint számos országban csak az alperes szállításával volt igazolható az „Orion” védjegy használata, és az alperes védjegyhasználata tette így lehetővé hogy a felperes fenntarthassa védjegyét olyan országokban, ahova ténylegesen nem szállított. Az alperes egyfajta ellenszolgáltatásnak tekintette ezen felperesre kedvező körülmény előidézését, a felperes pedig azt tudomásul vette. Az alperes viselte az „Orion” védjegy fenntartásának, illetve bejelentéseinek költségeit is, holott az a szerződés 9. pontja szerint a felperes, mint védjegytulajdonos kötelezettsége lett volna. A felek tehát hallgatólagosan szerződési viszonyukban új helyzetet alakítottak ki, egyéni érdekeik szem előtt tartásával, ráutaló magatartással módosították a szerződési feltételeket [Ptk. 216. § (1) bek.].
Ennek folytán a szerződési kapcsolat már csak formálisan volt ingyenesnek nevezhető.
A Ptk. 241. §-ának alkalmazása során a szerződéskötés-kori állapotból kell kiindulni, a keresetben hivatkozott szerződéskötés-kori helyzet azonban a fentebb kifejtettek szerint megváltozott. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ezért nem állapítható meg, hogy az 1969. évi IX. tv. hatálybalépésének eredményeként a felperes számára a szerződés teljesítése lényeges és jogos sérelmet okozna. Ilyen új körülménynek nem tekinthető a felperessel szemben a kereset benyújtásának napján - 1991. január 22-én - indult és a Magyar Közlönyben 1991. december 27-én közzétett felszámolási eljárás sem, a felszámolási eljárás megindítása egyébként is megkérdőjelezi a felek tartós jogviszonyának jövőbeni fennállását.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. II. 33 153/1992. sz.)
1
1997. július 1-jétől lásd az 1997: XI. törvényt.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás