GK BH 1993/448
GK BH 1993/448
1993.07.01.
A hitelfedezeti és az ún. finanszírozási hitel-fedezeti bankgaranciák elhatárolási szempontjai. A garanciavállaló pénzintézet kártérítési felelőssége abból folyóan, hogy a bankgarancia kedvezményezettjének személyét nem tisztázta a garancianyújtást megelőzően [Ptk. 318. §, 339. §, 474. § (1)-(2) bek., 476. §].
A felperes - utalva az 1985. május 7-én történt megbeszélésre - június 18-án megbízta az alperest az E. cégcsoport részére a felperes és két másik cég megbízásából kiállítandó, összesen 200 000 USA dollár összegű, 1986. június 30-ig érvényes bankgaranciának a felperest illető részeként 80 000 USA dollár összegű bankgarancia kibocsátásával. Az alperes 1985. június 20-án kelt válaszában tudomásul vette, hogy a felperes 80 000 USA dollár összegben vesz részt az üzletben, és tájékoztatásul megküldte a külföldi bankösszeköttetéséhez intézett távirata német nyelvű másolati példányát.
Ezt követően a felperes többször kérte a bankgarancia felperest terhelő összegének felemelését, majd az utolsó rendelkezésében 1988. október 10-én a felperes azt kérte, hogy 400 000 DM-re csökkentsék a garancia összegét. Közölte azt is, hogy ehhez a külföldi partnere hozzájárult. Az alperes megkeresésére azonban a külföldi bank közölte, hogy a csökkentéshez nem járul hozzá.
A bankgarancia-lejárati határidő végén az osztrák bank a garancia igényét bejelentette. Ennek teljesítését ugyan a felperes ellenezte, de az alperes - mivel a garancia feltétel nélküli volt - a fizetést teljesítette, és a felperes számlájáról 27 040 585 Ft-ot leemelt. A felperes a keresetében ennek az összegnek 1989. március 23-tól a kifizetésig járó évi 20%-os kamatának megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperes a megbízás ellenére a bankgaranciát nem az E. cégcsoport kedvezményezett javára, hanem egy bécsi bank javára nyitotta meg. Ennek az alperesi téves garancianyitásnak a következménye volt az, hogy az E. cégcsoport hozzájárulása ellenére sem csökkentette a bécsi bank a garancia összegét, mert az E. cégnek nem volt rendelkezési joga a bankgarancia felett. Azt a tényt, hogy a bankgarancia kedvezményezettje nem az E. cég, hanem a bécsi bank, csak ekkor tudta meg, eddig abban a feltevésben volt, hogy az alperes a megbízás szerint nyitotta meg a bankgaranciát. Ez olyan alperesi magatartás (ügyviteli mulasztás), amely megalapozza az alperes kártérítési felelősségét.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy a felperesi megbízólevelet együtt fogalmazták, de állította, hogy az E. cégnek ahhoz kellett a garancia, hogy az osztrák banktól hitelt kapjon a felperessel fennállott üzleti kapcsolata teljesítéséhez szükséges áruk beszerzéséhez. Nem arról volt szó, hogy az E. cég nem bízott a felperesben, hanem neki, mint hitelfelvevőnek kellett bankgaranciát szolgáltatni az osztrák banknak, ehhez kérte a magyar partnerek - így a felperes - segítségét is. Ezt a problémát csak a perbeli bank részére adott bankgarancia oldotta meg, így kapott a kedvezményezett banktól hitelt az E. cég. Ezt a felperes is tudomásul vette, mert az osztrák banknak táviratilag küldött garanciavállalás tartalmát a felperes, mint szakvállalat megkapta. Nem ismerte el, hogy tévesen nyitotta meg a bankgaranciát, az mindenben megfelelt a felek akaratának és a megbízásban foglaltaknak, azt a felperes 3 évig nem is sérelmezte. Előadta azt is, hogy nem volt jogi lehetőség a saját garanciavállaló nyilatkozata megtámadására, tagadta, hogy a felperesnek kárt okozott.
Az elsőfokú bíróság a banki eljárás szakszerűségéről a Magyar Gazdasági Kamara Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Irodájától szerzett be szakvéleményt (készítette: dr. D. Gy.), majd a felek észrevételei alapján dr. K. G. készített újabb szakvéleményt. A d.-i féle szakvélemény abban összegezhető a perbeli vita lényegét illetően, hogy a bankszabályok alapján lehetősége volt a felperesnek olyan garanciavállalásra adni megbízást, amelyben az eladó felé a vételár megfizetésére vállal garanciát a bank, amely ennek teljesítésébe egy másik bankot vonhat be. A perbeli felperesi megbízásban a jogosítottak köre nem volt pontosan meghatározva, ezért az alanyok körének a pontos meghatározására s az ebből eredő problémákra az alperesi bank köteles lett volna a felperest figyelmeztetni. A K.-szakvélemény szerint a felperes által adott megbízás alapján - mivel a kedvezményezett nem volt pontosan meghatározva - megnyithatta az alperes a perbeli hitelfedezeti garanciát, de nyitható lett volna az E. cégcsoport mint kedvezményezett javára vételárfizetést biztosító garancia is. A megbízás szövegébe mind a kettő belefér. A perbeli hitelfedezeti garanciának két osztrák bank a kedvezményezettje, és abban az alperes az E. cégek közötti jogviszony vizsgálata és az abból eredő kifogások emelése nélküli fizetésre vállalt kötelezettséget e kedvezményezett bankokkal szemben.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Döntését - a K.-féle szakvéleményt elfogadva - azzal indokolta, hogy a felperes megkapta az alperestől a garanciavállalás szövegét, a felperes szakvállalat, így abból pontosan tudnia kellett, hogy az alperes mire vállalt kötelezettséget. Ezt a felperes 3 évig nem kifogásolta, ami azt igazolja, hogy az abban foglaltakkal egyetértett. Az alperes a megbízásnak megfelelően járt el, magatartása nem kifogásolható, ezért kártérítési felelőssége sem állapítható meg.
Ezen ítélet ellen a felperes fellebbezett, és az alperes kártérítési felelősségének, vagylagosan pedig a kár keletkezésében 50%-ban közreható magatartásának megállapítását és ennek megfelelő marasztalását kérte. A fellebbezésében kiemelte, hogy a bankgarancia bankári tevékenység, az ezzel kapcsolatos hiba - a megbízástól eltérő kedvezményezett megjelölése - alperesi mulasztás, és az ezzel összefüggésben keletkezett kár megfizetése alól nem mentesülhet azért, mert a felperes az ellenőrzésben felületes volt.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az eddig megállapított tényállás az ügy megnyugtató eldöntéséhez nem elegendő.
Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján tényként állapítható meg, hogy az alperes részéről az E. cégcsoportot finanszírozó Z. und K. bank és a Kr. der Z. osztrák pénzintézetek javára, a garanciában felsorolt cégeknek a bankok által nyújtott hitelek visszafizetését biztosító ún. hitelfedezeti bankgarancia kibocsátására került sor. Ennek a hitelfedezeti bankgaranciának a kedvezményezettje a két osztrák bank. Az alperes azt állította, hogy a felperesi megbízás ezen hitelfedezeti bankgarancia-vállalásra szólt, ezzel szemben a felperes továbbra is azzal érvelt, hogy a megbízás alapján a bankgaranciát az E. cégcsoport javára - ő volt ugyanis kedvezményezettként megjelölve - kellett volna megnyitni.
A perben beszerzett mindkét szakvélemény szerint a perbeli írásos megbízásból egyértelműen nem lehet megállapítani, hogy a felperes kit jelölt meg kedvezményezettnek, így ennek alapján az alperes vállalhatott volna bankgaranciát az eladó felé a vételár megfizetéséért, de meg lehetett nyitni a perbeli hitelfedezeti bankgaranciát az E. cégcsoport részére hitelező bank javára is.
Az elsőfokú bíróság a K.-féle szakvéleményt elfogadva állapította meg, hogy az alperes a megbízás szerint járt el, és a felperesnek kárt nem okozott. Azt azonban, hogy a megbízásban az 1985. május 7-én elhangzottakra utalás mögött milyen szóbeli megállapodás volt, az elsőfokú bíróság - utalva arra, hogy a megbeszélésen részt vevő személyektől tárgyilagos tanúvallomás nem várható - nem vizsgálta.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az ügyben megnyugtató döntés annak felderítése nélkül, hogy 1985. május 7-én a felek és az E. cég miben állapodtak meg, nem hozható. A perbeli 1985. június 18-án kelt megbízás kifejezetten „az 1985. május 7-i megbeszélésen elhangzottaknak megfelelően” kérte a bankgarancia kibocsátását az E. cégcsoport részére. Ennek azért van a per eldöntése szempontjából különösen nagy jelentősége, mert a felperes részére egyáltalán nem lehetett közömbös, hogy az alperes a bankgaranciát az E. cégcsoport mint kedvezményezett javára nyitja meg a vételárfizetés biztosítékaként, vagy - mint ahogy a perbeli esetben tette - a két osztrák pénzintézet, mint kedvezményezettek javára az E. cégcsoport érdekében ún. finanszírozásihitel-fedezeti bankgaranciaként. A két bankgarancia között ugyanis a felperesre nézve jelentős különbség van.
A vételár-bankgarancia esetében az a fél, aki az ún. alapszerződés értelmében fizetésre köteles, arra ad megbízást a banknak, hogy a jogosulttal szemben őérte vállaljon felelősséget, garantálja az okmányokból kitűnő áruellenérték megfizetését. A vételár-garancia nyitására adott megbízás alapján az alperesnek az eladó E. cég mint kedvezményezett javára kellett volna kötelezettségvállaló nyilatkozatot tennie, amely szerint az eladó az okmányokkal alátámasztott igényeinek az érvényesítése érdekében közvetlenül a bankhoz fordulhat, az pedig - a bankgaranciában meghatározott összeghatárig - fizetést fog teljesíteni az eladó, mint kedvezményezett javára.
A hitelfedezeti bankgaranciában viszont az alperesi bank nem a felperesért, hanem a külföldi eladóért vállalt garanciát, az alapügylet nem áruszerződés, hanem hitelszerződés volt, nem a vételár, hanem a külföldi fél tartozásának megfizetését garantálta a kedvezményezett külföldi bank javára. A kifizetett vételár összegével a garancia összege csak akkor csökkent volna, ha az E. cégcsoport azt a bankkölcsön visszafizetésére fordítja. Erre azonban biztosíték nem volt, így a felperes a kettős fizetés veszélyének volt kitéve, ami végül be is következett.
A nemzetközi kereskedelmi életben az adásvételi típusú ügyletek szokásos biztosítéka a bankgarancia, amelynek kedvezményezettje az eladó. Ezért a bankgarancia nyitására adott írásbeli megbízásban az „E. csoport részére kibocsátandó bankgarancia” - ellentétes adatok hiányában - akként értelmezendő, hogy az E. cégcsoport „javára” kellett a bankgaranciát kötni. Annál is inkább, mert kedvezményezettként más megjelölve nem volt. Az alperes az elvállalt bankgarancia szövegében nem jelölte meg az alapul szolgáló ügyletet, és bár a fizetést a banknak ígérte, de mivel a felperesnek küldött tájékoztatóban „bankösszeköttetésre” utal, a kedvezményezett személye nem egyértelmű.
Mindezek az adatok, valamint az a körülmény, hogy a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban a vételár-bankgarancia szokásos, és a felperesre a perbeli esetben is ez lett volna kedvezőbb, nem jelenti azt, hogy a felperes ne adhatott volna hitelfedezeti bankgarancia nyitására megbízást az alperesnek, ez azonban az eddig rendelkezésre álló adatok szerint nem bizonyított. Annak megállapításához, hogy az 1985. június 18-án kelt írásbeli megbízás milyen bankgarancia nyitására szólt, fel kell tárni azt a gazdasági hátteret, amely a feleket és az E. cégcsoportot arra indították, hogy 1985. május 7-én tárgyaljanak. Meg kell kísérelni megállapítani azt is, hogy ezen a megbeszélésen a felek miben állapodtak meg, korábban milyen biztosítéka volt a vételár megfizetésének, szükséges volt-e ezen változtatni, s ha igen, milyen okból. A felperes ugyanis ezt megelőzően és hosszú idő óta kereskedelmi kapcsolatban állt az E. cégcsoporttal, így fontos gazdasági oknak kellett felmerülnie ahhoz, hogy a pénzügyi kapcsolatok eddigi gyakorlatát megváltoztassák.
Ezeknek a releváns tényeknek a megállapítása további széles körű bizonyítást igényel, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban tanúként kell meghallgatni azokat a személyeket, akik az 1985. május 7-én történt megbeszélésen részt vettek, indokolt esetben H. E. tanúkénti meghallgatása végett az osztrák bíróságot meg kell keresni, az Osztrák Köztársasággal kötött, a kölcsönös polgári jogsegélyforgalomról szóló szerződésnek megfelelő módon.
Az eddig rendelkezésre álló írásos megbízásnak a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével történt értelmezése szerint a felperes az E. cégcsoportot jelölte meg kedvezményezettként, de mivel az ezt megelőző megbeszélés is része a megbízásnak, erre a felperes a megbízásban kifejezetten utal, ezért e kérdésben csak a tanúk vallomása ismeretében lehet megnyugtatóan állást foglalni, s ezek ismeretében lehet megállapítani, hogy a megbízás - az írásbeli és szóbeli megállapodás együttes értelmezése mellett - milyen tartalommal jött létre, ki volt a kedvezményezett.
Ha az lenne megállapítható, hogy a megbízás - figyelembe véve a szóbeli megbeszélésen elhangzottakat is - kedvezményezettje az E. cégcsoport volt, ebben az esetben az alperes nem a megbízás szerint nyitotta meg a bankgaranciát, s így a kártérítés felelőssége a Ptk. 474. §-ának (1)-(2) bekezdése és 318. §-ának rendelkezése folytán alkalmazandó 339. §-a alapján megállapítható.
Ha az állapítható meg, hogy a megbízás szerint járt el az alperes, abban az esetben vizsgálni kell, hogy a megbeszélésen az alperes felhívta-e a felperes figyelmét a vételár-bankgarancia és a hitelfedezeti bankgarancia közötti különbségre, s ennek folytán azokra a hátrányokra, amelyeket a hitelfedezeti bankgarancia jelentett a felperes részére (kétszeres fizetés veszélye - Ptk. 476. §). Amennyiben a figyelmeztetési kötelezettségének az alperes nem tett eleget, és a megbízást is ő szövegezte, illetve annak szövegezésében részt vett, a kártérítési felelőssége ebben az esetben is megállapítható.
Ha nem állapítható meg egyértelműen és pontosan, hogy a megbízás milyen bankgarancia nyitására irányult, s annak ki volt a kedvezményezettje, vagyis az félreérthető volt, abban az esetben az alperesnek - a hitelfedezeti bankgarancia megnyitása előtt - fel kellett volna hívnia a felperest, hogy a félreérthető megbízást tegye egyértelművé. Ebben az esetben a bizonyítékok összességében történő értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy az alperes a felperest csak a hitelfedezeti bankgarancia megnyitása után értesítette, és ebben a kedvezményezett bankokat - annak megnevezése nélkül - félreérthetően mint a külföldi bankösszekötőjét tüntette fel.
Valamennyi esetben értékelni kell azonban, hogy a felperes a külkereskedelmi tevékenységben járatos szakvállalatként elvárható módon járt-e el mind a megbízás szövegezésében, mind pedig a bankgaranciáról kapott értesítés értelmezésében. Az elvárható magatartás elmulasztása esetén sor kerülhet kármegosztásra is.
Mindezek feltárása után az elsőfokú bíróságnak kell eldöntenie, hogy az ügyben hozható-e megnyugtató döntés, vagy esetleg további - a per jelenlegi szakaszában még meg nem határozható - bizonyítás szükséges. (Legf. Bír. Gf. I. 30 564/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás