KK BH 1993/463
KK BH 1993/463
1993.07.01.
Az elidegenítésből a jogszabályban vagy az önkormányzat által összeállított címjegyzékben ki nem zárt ingatlanok elidegenítésének feltételei [32/1969. (IX. 30.) Korm. r. 2. § (7) bek., 3. § (2) bek.; 16/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM 3. § (1) bek., 4. §; 1991. évi XX. tv. 138. § (1) bek. o) pont].
Az alperes önkormányzat képviselő-testülete 1990. december 18-án kelt határozatában úgy döntött, hogy az e határozatban felsorolt házingatlanokat és nem lakás céljára szolgáló helyiségeket nem jelöli ki elidegenítésre. A felperes köztársasági megbízott hivatala törvényességi ellenőrzése során megállapította, hogy a képviselő-testület e határozata törvénysértő, ezért felhívta az alperest a törvénysértések 1991. július 15-ig történő megszüntetésére. A felperesi álláspont szerint az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítésének szabályozásáról szóló, többször módosított 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet), a végrehajtása tárgyában kiadott 16/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: Vhr.), valamint a Budapest Főváros Tanácsa által kiadott 5/1989. (VIII. 31.) rendelet (a továbbiakban: R.) alapján a képviselő-testület - a jogszabályokban felsorolt házingatlanok kivételével - köteles az előterjesztett javaslatban szereplő ingatlanokat elidegenítésre kijelölni. Ezt a kötelezettséget a Vhr. 4. §-ának (3) bekezdése és az R. 9. §-ának (2) bekezdése írja elő. Az említett határozatok e jogszabályi rendelkezésekbe ütköznek.
A képviselő-testület nem értett egyet a három határozatára vonatkozó megállapítással, ezért a felperes a kerületi bírósághoz 1991. augusztus 6-án benyújtott keresetében a képviselő-testület határozatainak hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatait hatályon kívül helyezte, és az alperest - szükség szerint - új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a Korm. rendelet és a Vhr. alapján, ha valamely, a magyar állam tulajdonában levő és elidegenítést kizáró ok alá nem eső ingatlan elidegenítését a kezelő szerv vagy a bérlők kezdeményezik, és a kezelő jóváhagyás végett a kijelölésre jogosult szervhez javaslatot tesz, akkor az elidegeníthető házingatlant a javasolt előterjesztéstől számított 30 napon belül ki kell jelölni. A képviselő-testületnek a kijelölés vonatkozásában nincs mérlegelési jogköre, ezért jogszabályt sértenek azok a határozatai, melyek a javasolt ingatlanok elidegenítését nem hagyták jóvá.
Az alperes az elsőfokú bíróság ítéletének a határozatok hatályon kívül helyezésére vonatkozó rendelkezése ellen fellebbezett, e vonatkozásban az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokai alapján helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvást emelt. A törvényességi óvásban kifejtett álláspont szerint a jogerős ítélet azért törvénysértő, mert az egyes állami tulajdonban levő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény valamint a Korm. rendelet és a Vhr. egyetlen paragrafusa sem tartalmaz olyan rendelkezést, melynek értelmében a jogszabályi elidegenítési tilalomba nem ütköző házingatlanokat köteles lenne az önkormányzat elidegeníteni. A másodfokú bíróság ítéletében megjelölt jogszabály - a Vhr. 4. §-ának (3) bekezdése - egyértelműen eljárási rendelkezést tartalmaz, ezért az erre történő hivatkozással hozott ítélet törvénysértő. Az óvás szerint az önkormányzatokat elidegenítésre kötelező ítéletek végrehajtása - önkéntes teljesítés elmaradása esetén - semmilyen eszközzel sem kényszeríthető ki.
A törvényességi óvás nem alapos. A Korm. rendelet 3. §-ának (1) bekezdésre értelmében a tanácsi házkezelési szervek kezelésében levő házingatlanokat a házingatlan fekvése szerint illetékes városi (fővárosi, kerületi, községi) tanács végrehajtó bizottsága, az egyéb állami szervek kezelésében levő házingatlanokat pedig a kezelő szerv vezetője jelöli ki elidegenítésre. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 103. §-ának (3) bekezdése szerint a megszűnő tanács és szervei jogutóda a helyi önkormányzat, ezért a törvény hatályba lépését követően a kijelölési jogosultság az önkormányzatokat illeti meg.
A Korm. rendelet 2. §-ának (7) bekezdése határozza meg az el nem idegeníthető ingatlanok körét. A jogszabály által az elidegenítésből kizárt házingatlanokon túlmenően a (7) bekezdés c) pont alapján a tanács rendeletben állapíthatja meg azokat a házingatlanokat, amelyeket kizár az elidegenítés lehetőségéből.
A Korm. rendelet 3. §-ának (2) bekezdése értelmében házingatlan elidegenítését a kezelő szerv és a bérlők egyaránt kezdeményezhetik. A Vhr. 4. §-ának (1) bekezdése szerint a házingatlanok elidegenítésére vonatkozó javaslatot a kezelő terjeszti jóváhagyás végett a kijelölésre jogosult szervhez. A (2) bekezdés alapján a javaslatba csak azokat a házingatlanokat szabad felvenni, amelyek az ingatlan-nyilvántartás szerint is a magyar állam tulajdonában állnak, s nem esnek a Korm. rendeletben, a Vhr.-ben és a tanácsrendeletben meghatározott elidegenítést kizáró okok alá. A Vhr. 4. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elidegeníthető házingatlanokat a javasolt előterjesztéstől számított 30 napon belül kell kijelölni. A Korm. rendelet 2. §-a (7) bekezdésének c) pontja alapján a Budapest Főváros Tanácsa rendeletben szabályozta az ingatlankezelő vállalatok kezelésében levő állami házingatlanok eladásának feltételeit (R.). Az R. 3. §-ának (1) bekezdésében előírta, hogy a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságai kötelesek a magasabb szintű jogszabályok és e rendelet előírásait is figyelembe véve az el nem adható házingatlanok címjegyzékét összeállítani és azt a tanács épületében, valamint az ingatlankezelő vállalatoknál kifüggeszteni. A kifüggesztett címjegyzéket folyamatosan, de legalább negyedévenként felül kell vizsgálni és szükség szerint módosítani.
Az R. 9. §-ának (1) bekezdése alapján az ingatlankezelő vállalat a házingatlanok elidegenítésére vonatkozó javaslatát a kérelem benyújtásától számított 60 napon belül köteles a végrehajtó bizottság elé terjeszteni. A (2) bekezdés értelmében az elidegeníthető házingatlanokat a javasolt előterjesztéstől számított 30 napon belül ki kell jelölni. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Korm. rendelet 2. §-ának (7) bekezdése, a Vhr. 3. §-ának (1) bekezdése, valamint az R. 3. §-a (1) bekezdésének rendelkezése alapján készített címjegyzék határozza meg azon ingatlanok körét, amelyek nem idegeníthetők el. Ebből következően a Korm. rendelet 3. §-ának (1) bekezdése, a Vhr. 4. §-ának (3) bekezdése és az R. 9. §-ának (2) bekezdése alapján a jogszabályban vagy a címjegyzékben az elidegenítésből nem kizárt házingatlant - az erre irányuló javaslat esetén - a kijelölésre jogosult szerv köteles elidegenítésre kijelölni. A javaslat elbírálása során abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy az megfelel-e a jogszabályoknak és az önkormányzatnak a házingatlanok elidegenítéséről hozott és címjegyzékbe foglalt előzetes döntésének.
Az önkormányzati tulajdonban levő lakások értékesítési feltételeiről való döntéshozatal az 1991. évi XX. törvény 138. §-a (1) bekezdés o) pontja alapján is a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
A jogszabályok tehát az önkormányzatok tulajdonosi jogait nem korlátozzák, mivel lehetőséget biztosítanak arra, hogy azokat az ingatlanokat, amelyekkel hosszú távon gazdálkodni kívánnak, a címjegyzékbe felvegyék, és ezzel az elidegenítésből kizárják. Az ilyen ingatlanok a Vhr. 4. §-ának (2) bekezdése alapján a házingatlanok elidegenítésére vonatkozó javaslatba sem vehetők fel. Az önkormányzat ezt a jogát folyamatosan gyakorolhatja, mivel az R. 3. §-a kifejezetten kimondja, hogy a címjegyzékeket folyamatosan felül kell vizsgálni, és szükség szerint módosítani kell. Ezt a rendelkezést az R.-t módosító időközben hatályba lépett, a Főváros Közgyűlése 15/1991. (VI. 27.) önkormányzati rendelete is fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság jogértelmezését támasztja alá az Alkotmánybíróság 14/1990. (VI. 27.) AB határozata is, amely kimondja, hogy a Korm. rendelet és a Vhr. „országos viszonylatban részletes rendelkezéseket tartalmaz az állami ingatlanok elidegenítésének feltételeiről, a helyi területi sajátosságoknak megfelelő részletes szabályok megállapítását azonban a tanácsi rendeletre hagyja. Erre az 1987. évi XI. törvény 10. §-a lehetőséget ad, tehát e törvényhely alapján Budapest Főváros Tanácsa jogosult volt rendeletet alkotni és a helyi viszonyoknak megfelelően konkretizálni az elidegenítésből kizárt ingatlanok körét.” Az R. pedig az el nem adható házingatlanok körének meghatározását pontos eljárási rendhez - címjegyzékbe foglaláshoz - kötötte, amelyet a jogutód önkormányzatoknak is be kell tartaniuk.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperesi önkormányzat, amely a támadott határozatok meghozatalakor az Ötv. 103. §-ának (3) bekezdése és a 107. § (2) bekezdése alapján jogutódként került döntési pozícióba a korábbi állami lakások elidegenítését illetően, nem gyakorolhatott a jogelőd tanács vb-hez képest - jogszabályváltozás hiányában - szélesebb körű tulajdonosi jogosultságokat. Nem ért egyet a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvás azon megállapításával sem, hogy az önkormányzatokat elidegenítésre kötelező ítélet végrehajtása semmilyen eszközzel sem kényszeríthető ki. Ha az önkormányzat a bíróság jogerős ítéletét nem hajtja végre, súlyos működési törvénysértést követ el, amelynek megszüntetésére a köztársasági megbízottnak a helyi önkormányzatokról szóló törvényben (Ötv.) biztosított az eszközrendszere. A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete a jogszabályoknak megfelelt, ezért a törvényességi óvást a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján elutasította. (Legf. Bír. K. törv. II. 25 520/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás