BK BH 1993/475
BK BH 1993/475
1993.08.01.
I. Az élet és testi épség elleni szándékos bűncselekmények, valamint a testi sérüléssel járó vagy halált eredményező, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés az elkövető szándékának a vizsgálata alapján határolható el [Btk. 166. §, 170. §, 171. § (3) bek. II. tétel és (4) bek.].
II. Megvalósítja az önbíráskodás vétségét, aki a korábbi jogtalan fegyverhasználat folytán megfélemlített sértettet az általa jogosnak vélt vagyoni követelésének a teljesítésére kényszeríti [Btk. 273. § (1) bek., 138. §].
III. Büntetéskiszabási szempontok a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettét megvalósító terhelt esetében [Btk. 83. §, 171. § (3) bek. I. tétel].
A megyei bíróság a terhelt bűnösségét súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettében és önbíráskodás vétségében állapította meg, és halmazati büntetésként 1 év 6 hónapi - végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 20 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A 31 éves, nős, két kiskorú gyermek tartásáról gondoskodó terhelt raktárvezető, aki büntetlen előéletű, fegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik, de kedvtelésből elsősorban szúrófegyvereket gyűjt.
A terhelt a vádbeli napon a barátaival szórakozott, majd este mindannyian a masszázsszalonba mentek. A szeszes italtól közepes fokban befolyásolt állapotban levő terhelt már korábban is járt ezen a helyen, és ismerte a "szolgáltatások" árait. Amikor az egyik leány (alkalmazott) felajánlotta a szolgáltatásait, a terhelt a barátjától kölcsön kapott 9000 forintot, ebből az összegből 3000 forintot a pénztárnál befizetett, míg a további 6000 forintot a különszobában a leánynak adta át. Itt azonban - nem tisztázható okok miatt - nézeteltérés alakult ki a terhelt és a leány között, ezért ez utóbbi által nyújtandó szolgáltatásra nem került sor.
A masszázsszalonban, mint rendfenntartó P. P. és E. G. teljesített szolgálatot, akik mindketten erős fizikumú fiatalemberek.
A terhelt a leánynak kifizetett 6000 forint felét visszakérte, a leány azonban a visszafizetést megtagadta. Ezután a terhelt a rendfenntartó P. P. sértetthez fordult ezzel a kéréssel, aki ugyancsak nemleges választ adott. Ekkor a terhelt megfenyegette a sértettet: "Véres lesz a fejed!", "Ne engedj be, ha visszajövök!"
A terhelt 22 óra tájban távozott a masszázsszalonból, a lakására ment, majd a későbbiekben elhatározta, hogy visszamegy a szalonba, és a pénzének egy részét visszaszerzi. Magához vette az engedély nélkül birtokában tartott 7,62 mm kaliberű TT-pisztolyát, a hozzávaló 7 db lőszerrel együtt, és így tért vissza a szalonhoz, ahová becsengetett. A csengetésre P. P. sértett ment ki, míg E. G. - a másik rendfenntartó - a bejárati ajtóhoz vezető folyosó közepe táján állt. A kémlelőnyíláson kitekintő sértett látta a terheltet, de mert a terhelt viselkedésében semmi gyanúsat nem tapasztalt, a nála levő kulccsal a bejárati ajtót kinyitotta annyira, hogy a nyíláson a felsőteste kifért. Ekkor a terhelt nem észlelte, hogy a folyosón még másvalaki is tartózkodik. A terhelt az ajtót nyitó sértettet felhívta arra, hogy menjen ki. A sértett lépett is egyet előre, közben azonban észrevette, hogy a terhelt a jobb kezét a dzsekije alatt tartja. Ekkor a sértett veszélyt sejtett, és visszalépve az ajtót igyekezett becsukni, míg a terhelt vállával az ajtónak feszülve ennek meghiúsítására törekedett. A sértett a zsebében levő kulcsot nem tudta elővenni, mert a nyomás ellen a kilincset tartania kellett. Mintegy 10 másodperc eltelte után a terhelt a fizikai erő használatával felhagyott, azt feltételezte ugyanis, hogy P. P.-nek sikerült az ajtót kulccsal bezárnia. A terhelt kb. 1 méterre eltávolodott az ajtótól, és felszólította a sértettet, hogy nyissa ki az ajtót, mert különben szétlövi a zárat. A terhelt felszólítását E. G. nem hallotta, ekkor ugyanis eltávozott a folyosóról, és léptei a terhelt számára is hallhatóak voltak, melyből arra következtetett, hogy P. P. eltávozott az ajtó közeléből. A terhelt a csőre töltött pisztolyt kibiztosította, majd a fegyvert a zárra tartva, négy célzott lövést adott le. Ezek közül három lövésnél a fegyvert két kézzel tartotta, a negyedik lövést azonban fél kézzel adta le. Három lövedék közvetlenül a zár mellett csapódott az ajtóba, a negyedik pedig az ajtófélfától kb. 50 cm-re. Az egyik lövedék P. P. sértett farizmán áthatolva, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott. A sértett ekkor a lőiránnyal szemben állt, ugyanis - a terhelt feltételezésétől eltérően - a felszólítás után sem hagyta el a helyszínt, hanem mindvégig a kilincset fogta. A szalonba egyébként az említett bejárati ajtón át lehet bejutni, az ajtó két darab - egyenként 5-5 mm-es vastagságú - falemezből van összeállítva. Az ajtótól kb. 5 méter hosszú és 1 méter széles folyosón lehet megközelíteni a vendégek fogadására szolgáló helyiséget. A folyosó fapadozatú, szőnyeggel borított, alatta pince húzódik, ezért a rajta való közlekedés zajjal jár.
P. P. az őt ért pisztolylövés után a helyszínről elmenekült, a terhelt pedig bement a szalonba. Jobb kezét a dzsekije alatt tartva E. G.-től követelte, hogy adja vissza a 3000 forintját. E. G. - aki már korábban hallotta a lövéseket, és tudta, hogy a terheltnél lőfegyver van - a kasszából kivett 3000 forintot, és átadta a terheltnek, aki ezután eltávozott. A terhelt az említett pisztolyt és a hozzá való 10 db lőszert 1991 májusában vásárolta, és azokat engedély nélkül tartotta a birtokában.
A terhelt cselekménye folytán a szalon berendezési tárgyaiban 9100 forint kár keletkezett.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a cselekmény téves jogi minősítése miatt - emberölés bűntette kísérletének megállapítása végett - és súlyosításért jelentett be fellebbezést.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a súlyos testi sértés bűntette kísérleteként értékelt cselekményt, életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítette, a szabadságvesztést 2 évi börtönbüntetésre súlyosította, a főbüntetés végrehajtásának a felfüggesztésére és a pénzmellékbüntetés kiszabására vonatkozó rendelkezést mellőzte, végül a pisztolyt és a lefoglalt 11 db töltényt elkobozta.
Az eljárt bíróságok határozatai ellen a terhelt javára törvényességi óvás emelésére került sor. A törvényességi óvásban kifejtettek szerint az eljárt bíróságok a terhelt személy elleni bűncselekményének a jogi minősítése tekintetében téves álláspontra helyezkedtek, amikor azt a Btk. 170. §-a szerint értékelték; tévedtek az eljárt bíróságok akkor is, amikor a terhelt bűnösségét az önbíráskodás vétségeként is értékelték; végül a cselekmény téves jogi értékelése a büntetés kiszabására is kihatással volt, ami törvénysértő fő- és mellékbüntetés kiszabását eredményezte.
A legfőbb ügyész egyetértett a törvényességi óvással abban a részében, amely a terhelt által elkövetett személy elleni bűncselekmény téves jogi minősítésére és ennek folyományaként törvénysértően eltúlzott büntetés kiszabására vonatkozott; ugyanakkor azonban a törvényességi óvással nem értett egyet abban a részében, amely az önbíráskodás vétségében való bűnösség megállapítását kifogásolta.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a törvényességi óvást az alábbiak szerint találta alaposnak.
1. A terhelt által elkövetett és a Btk. XII. fejezetének I. címében foglalt személy elleni bűncselekmény jogi minősítésére vonatkozó rendelkezés vizsgálata szempontjából elsősorban annak van jelentősége, hogy a terhelt szándéka a sértett életének vagy a testi épségének a sérelmére irányult-e;
a terhelt cselekménye szándékos vagy gondatlan jellegű magatartásként értékelhető-e;
az eredmény viszonylatában fennálló bűnösség a szándékosságnak vagy a gondatlanságnak az ismérveit tükrözi-e;
a bekövetkezett eredmény tekintetében a szándékosságnak vagy a gondatlaságnak melyik alakzata valósult meg?
A fentiekben említett kérdések helyes jogi megítélésének alapvető jelentősége van a testi sértésnek a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéstől való elhatárolása szempontjából, amellyel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a következőkre mutat rá.
Az elhatárolás elsősorban nem a tárgyi, hanem az alanyi oldal ismérveinek a vizsgálata alapján oldható meg. Az elhatárolás szempontjából annak van tehát jelentősége, hogy az elkövető szándéka a sértett életének a kioltása, illetőleg a testi épségének a sérelmére vagy csupán a veszélyhelyzet szándékos előidézésére irányult-e, és a ténylegesen bekövetkezett eredmény tekintetében fennálló bűnösség a szándékosságnak vagy a gondatlanságnak az ismérveit tükrözi-e.
A szándékos emberölés és a szándékos testi sértés esetén az elkövető tudatának át kell fognia a halál vagy a testi sérülés bekövetkezésének a lehetőségét, és az elkövetőnek ezt a következményt kívánva vagy ebbe belenyugodva kell az elkövetési magatartást kifejtenie. Ezzel szemben a Btk. 171. §-ának (3) bekezdésében foglalt foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés megállapításának az a feltétele, hogy az elkövető a közvetlen veszélyhelyzetet szándékosan idézi elő, vagyis a tudata átfogja a veszélyhelyzet bekövetkezésének a lehetőségét, és ezt kifejezetten kívánva (egyenes szándék) vagy pedig a veszélyhelyzet kialakulásába belenyugodva (eshetőleges szándék) cselekszik, ugyanakkor azonban a szándéka kizárólag a veszélyhelyzet előidézéséig terjed, míg a testi sérülés okozását vagy halálos eredmény előidézését nem kívánja, és ebbe a következménybe való belenyugvás sem állapítható meg a részéről, hanem a bekövetkezett ilyen következmény tekintetében csupán a gondatlan bűnössége áll fenn. A szándékosság eme fajtája esetén - amikor az elkövető szándéka kizárólag veszélyhelyzet létrehozására irányul, ugyanakkor azonban az eredmény viszonylatában akár a tudatos gondatlanság (luxuria) akár a hanyag gondatlanság (negligencia) ismérvei állnak fenn - a jogirodalom és az ítélkezési gyakorlat a cselekményt limitált (körülhatárolt) szándékkal elkövetett bűncselekménynek tekinti.
A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekményének az elkövetője kizárólag az lehet, aki valamely különös foglalkozási szabály hatálya alatt áll; az azonban közömbös, hogy az elkövető ezt a foglalkozást hatósági engedély vagy más jogosultság alapján vagy jogellenesen, illetőleg főfoglalkozásszerűen, rendszeres keresetszerzés érdekében vagy alkalomszerűen, esetileg, kedvtelésből folytatja-e. Az alannyá válásnak kizárólag az a feltétele, hogy az elkövető ténylegesen olyan tevékenységet folytat, illetőleg végez, amelyet - írott vagy íratlan - foglalkozási szabályok körvonalaznak.
A Btk. 171. §-ának (4) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezés szerint a lőfegyver használatára és kezelésére vonatkozó szabályok: foglalkozási szabályok. Ehhez képest nemcsak a lőfegyvert jogszerűen, a hivatásuk gyakorlása folytán kezelő és használó személyek esnek az említett alanyi kör alá, hanem az olyan személyek is, akik ezt kedvtelésből vagy sportszenvedélyből űzik, de ide tartoznak azok a személyek is, akik a lőfegyvert jogellenesen birtokolják, illetőleg a fennálló jogszabályokkal ellentétesen jutottak a lőfegyver birtokába (BJD 4119. sz.).
Az nem kétséges, hogy a terhelt az igazgatási jogszabályok szerint a lőfegyver fogalma alá eső pisztolyt - és az ahhoz való lőszereket - jogellenesen tartotta a birtokában, így a Btk. 263. §-ának (2) bekezdése szerinti lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettét megvalósította, ugyanakkor - a fentiekben kifejtettek szerint - a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekményének is az elkövetője lehetett. Az irányadó tényállás szerint a terhelt az engedély nélkül birtokában tartott lőfegyverrel felfegyverkezve megkísérelte, hogy a masszázsszalon ajtajának a bezárását - az oda történő bejutása érdekében - megakadályozza, ezért vállával az ajtónak feszült. P. P. sértett nem tudta ugyan a zsebében levő kulccsal az ajtót bezárni, mivel a terhelt által kifejtett nyomás hatására a kilincset tartania kellett, de a terhelt abban a tudatban, hogy a sértettnek sikerült az ajtót kulccsal bezárnia, felszólította a sértettet, hogy nyissa ki az ajtót, mert különben szétlövi a zárat. Miután pedig a sértett ennek a felszólításnak nem tett eleget - bizonyos idő eltelte után -, négy lövést adott le a bejárati ajtó zárjára irányozva, miközben a sértett mindvégig a kulccsal be nem zárt ajtó kilincsét fogta. Az ajtózárra leadott lövések egyike a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülését eredményezte. Az irányadó tényállás tartalmazza azt is, hogy a kellő helyismerettel rendelkező terhelt az említett felszólítás után a helyiség folyosója irányából származó lépteket is hallott, amelyből arra következtetett, hogy P. P. sértett az ajtó közeléből eltávozott - nem tudva azt, hogy valójában E. G. ment a folyosón -, majd ezt követően adta le az ajtózárra a négy lövést.
Az első fokon eljárt megyei bíróság és a Legfelsőbb Bíróság tévedett abban, hogy a terheltnek ezt a cselekményét a Btk. 170. §-ában foglalt - eltérő minősítés alá vont - szándékosan elkövetett testi sértés bűntette kísérleteként értékelte. Az irányadó tényállás alapján nyilvánvaló ugyanis, hogy a terhelt szándéka még eshetőlegesen sem irányult a sértett megölésére vagy testi sértés okozására. Erre utal a terheltnek a sértett irányában elhangzott az a felszólítása, hogy távozzék az ajtó közeléből, a távolodó léptek zajából pedig arra következtetett, hogy ez a felszólítása eredményes volt, majd a sértett általa vélt távozását követően mintegy 10 másodpercet kivárva, adta le az ajtózárra a célzott lövéseket.
A terhelt ugyanakkor tudta azt, hogy az élet kioltására is alkalmas lőfegyverrel az ajtó zárszerkezetére célozva leadott lövések a helyiség belső területére is csapódhatnak, és így - akár közvetlenül, akár közvetve (gurulat folytán) - az ott járó vagy ott tartózkodó személyek életét vagy testi épségét veszélyeztethetik. A terheltnek a lövések leadása előtt módja sem volt meggyőződnie afelől, hogy az ajtón belül vagy a szalonba vezető folyosón - amelyet a vendégek és alkalmazottak igénybe vesznek az ottlétük során - ténylegesen tartózkodik-e valaki. Abban sem lehetett biztos, hogy P. P. sértett ténylegesen eltávozott-e az ajtó közeléből, az ajtó mögötti területre ugyanis belátása nem volt. Amikor az említett körülmények ismeretének a hiányában a terhelt lövéseket adott le, a lőfegyver használatára vonatkozó és reá nézve kötelező foglalkozási szabályok szándékos megszegésével járt el, és magatartásának eredményeként P. P. sértett nyolc napon belül gyógyuló testi sérülést szenvedett.
Az eljárt bíróságok tévesen helyezkedtek arra az álláspontra, hogy a terheltet a ténylegesen bekövetkezett eredmény - a nyolc napon belül gyógyuló testi sérülés - okozásán túlmenően, a súlyosabb eredmény vonatkozásában is büntetőjogi felelősség terheli, vagyis a súlyosabb gyógytartamú, illetőleg a sértett életét is veszélyeztető sérülés esetleges okozása miatt - a kísérletre vonatkozó rendelkezések alapján - büntetőjogi felelősség terheli. Az adott esetben nincs alap annak a megállapítására, hogy a terhelt tudata átfogta a sértett életének vagy testi épségének a ténylegesen okozottnál súlyosabb sérelmével járó eredmény bekövetkezésének a lehetőségét, és e következménybe belenyugodva, eshetőleges szándékkal követte el a cselekményt.
A terhelt magatartását elemezve tehát az állapítható meg, hogy az eredmény viszonylatában fennálló bűnösség nem a szándékosság, hanem a gondatlanság ismérveit tükrözi. Az állapítható meg ugyanis, hogy a terhelt az élet kioltására is alkalmas lőfegyverrel történt lövések leadása alkalmával nem fejtette ki azt a körültekintést és gondosságot, amelyre köteles és képes volt, továbbá amely tőle elvárható volt, és ennek eredményeként olyan következményt idézett elő, amelyet előre láthatott és elkerülhetett volna. Így a terhelt nem szándékosan, hanem a gondatlanságából eredően idézte elő a sértett sérülését, mint eredményt.
Az Elnökségi Tanács álláspontja szerint a terheltnek az eredmény viszonylatában fennálló gondatlan bűnösségét - eltérően a törvényességi óvásban foglaltaktól - nem a hanyag gondatlanság (negligencia), hanem a tudatos gondatlanság (luxuria) alapján kell megállapítani. A terhelt ugyanis a magatartásának - a pisztollyal való lövés leadásának - a következményeit előre látta (értelmi oldal), azzal ugyanis tisztában volt, hogy a különösen veszélyes lőfegyverrel a zárszerkezetre célzottan leadott lövések az ajtón áthatolva a helyiség belső területén levő személyek életének vagy a testi épségének a sérelmével is járhatnak. Ugyanakkor abban bizakodott, hogy a cselekménye a másik életének vagy a testi épségének a tényleges sérelmével nem jár (érzelmi oldal). Ez a bizakodás azonban könnyelmű volt, mert az elkövetés adott körülményei között a kellő helyismerettel rendelkező terheltnek számítania kellett arra, hogy a helyiség belső területén tartózkodó vagy közvetett (gurulat) hatása folytán az életüket veszíthetik, vagy testi sérülést szenvedhetnek. Így az adott esetben a terhelt tudatos gondatlansága állapítható meg, amelynek nem a cselekmény jogi minősítése, hanem a büntetés kiszabása szempontjából van jelentősége.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa megállapította, hogy a megyei bíróság, valamint a Legfelsőbb Bíróság ítélete a terhelt személy elleni bűncselekményének a jogi minősítése tekintetében törvénysértő, ezért az erre vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte, és a terheltnek ezt a cselekményét a Btk. 171. §-a (3) bekezdésének I. tétele szerinti foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettének minősítette.
2. A törvényességi óvásban foglaltak szerint tévedtek az eljárt bíróságok, amikor a terhelt cselekményét a Btk. 273. §-ának (1) bekezdése szerinti önbíráskodás vétségének is minősítették. Ez a bűncselekmény ugyanis személy elleni erőszak vagy fenyegetés megvalósulását feltételezi, holott a terheltnek a zárszerkezetre leadott lövései dolog elleni erőszakként értékelhetők.
Az Elnökségi Tanács ebben a vonatkozásban a legfőbb ügyészi állásponttal értett egyet. Az önbíráskodás vétségét a terhelt nem a zárszerkezetre leadott lövéssel, hanem azáltal valósította meg, hogy a lövések hatására nyitottá vált ajtón bement a masszázsszalonba, és az alkalmazottat - E. G.-t - arra kényszerítette, hogy az általa követelt 3000 forintot adja vissza. Ez a követelése eredményes volt. E. G. ugyanis tudta, hogy a terheltnél lőfegyver van, azzal hatolt be a helyiségbe, és mivel a kezét a dzsekije alatt tartotta a terhelt, E. G. fenyegetettség hatása alatt állott a követelt pénzösszeg átadásakor. Az irányadó tényállás alapján megállapítható tehát, hogy a terhelt az általa jogosnak vélt 3000 forint visszaadására irányuló igényét fenyegetéssel kényszerítette ki.
A terheltnek ez a magatartása anyagi halmazatban áll az előzőekben részletezett foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettével. E. G. ha nem is közvetlen erőszak, de feltétlenül a Btk. 138. §-a szerinti fenyegetés hatása alatt állott, amikor az előzményekre is figyelemmel, a terhelt által követelt 3000 forintot visszaadta. A terhelt fellépése objektíve is alkalmas volt arra, hogy komoly félelmet keltsen.
Nem tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor a terhelt bűnösségét az önbíráskodás vétségében is megállapították, ezért az Elnökségi Tanács ebben a vonatkozásban a törvényességi óvást alaptalannak találta.
3. A terhelt által elkövetett, a Btk. XII. fejezetében foglalt személy elleni bűncselekménynek a téves jogi minősítése a fő- és mellékbüntetés mértékének a megállapítására, a főbüntetés végrehajtásának a felfüggesztésére és általában a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezésekre is kihatással volt.
A foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettének a tárgyi súlya jelentős, a terhelt ugyanis az általa jogosulatlanul birtokban tartott lőfegyverrel több ember életét és testi épségét veszélyeztette, és az általa jogosnak vélt - viszonylag csekélyebb - anyagi igényének az érvényesítése érdekében követte el a cselekményt.
A cselekmény jogi minősítésének a megváltoztatása szükségessé tette a büntetés kiszabásánál figyelembe jövő körülmények újraértékelését. Az Elnökségi Tanács mellőzte a kísérletnek enyhítőként értékelését, továbbá a súlyosító körülmények köréből a lőfegyver - mint különösen veszélyes eszköz - használatát, ez ugyanis a Btk. 171. §-ának (4) bekezdése folytán már a cselekmény jogi minősítése körében értékelésre került. Ugyanakkor a terhelt beismerése, megbánást mutató magatartása, eddigi büntetlen előélete és eltartásában álló két kiskorú gyermekes családos állapota enyhítő körülményként jön figyelembe.
Súlyosító körülményként kell értékelni a bűnhalmazatot, az erőszakos jellegű cselekmények országos és helyi elszaporodottságát és a cselekményeknek szeszes ital hatása alatti elkövetését.
Mindezek alapján az Elnökségi Tanács úgy találta, hogy az első fokon eljárt megyei bíróság - a cselekmény téves jogi minősítése ellenére is - helyesen állapította meg a terheltre kiszabott főbüntetés 1 év 6 hónapi tartamát, tévedett azonban, amikor ennek a főbüntetésnek a végrehajtását a Btk. 89. §-ának (2) bekezdése alapján próbaidőre felfüggesztette. Ez utóbbi vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság másodfokon hozott határozata helyesen mutatott rá arra, hogy a terhelt cselekményének a tárgyi súlya, valamint a bűnösség foka nem nyújt alapot a főbüntetés végrehajtásának a felfüggesztésére. Helyesen járt el a Legfelsőbb Bíróság akkor is, amikor a terheltre kiszabott pénzmellékbüntetés kiszabását mellőzve, őt közügyektől eltiltás mellékbüntetésre is ítélte.
Ugyanakkor azonban a Legfelsőbb Bíróság - a terhelt által megvalósított személy elleni bűncselekmény téves jogi értékelése folytán - a terheltre kiszabott fő- és mellékbüntetést eltúlzott tartamban állapította meg.
Mindezekre tekintettel az Elnökségi Tanács megállapította, hogy az eljárt bíróságoknak a büntetéskiszabásra vonatkozó rendelkezései is törvénysértőek, ezért azokat hatályon kívül helyezte és a terhelt terhére megállapított foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette, a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, valamint az önbíráskodás vétsége miatt - halmazati büntetésként - 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte. (Eln. Tan. B. törv. 1966/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás