BK BH 1993/481
BK BH 1993/481
1993.08.01.
A fiatalkorúra kiszabott szabadságvesztés és javítóintézeti nevelés összbüntetésbe foglalása esetén általában indokolt a szabadságvesztés tartamának meghosszabbítása, ha az elkövető az intézkedést kimondó határozat jogerőre emelkedése után követte el azt a bűncselekményt, amelyért szabadságvesztés kiszabására került sor [Btk. 120. § (2) bek., 108. § (1) bek., BK. 110. sz.].
1. A fiatalkorú terhelttel szemben a városi bíróság 1991. március 22. napján jogerőre emelkedett ítéletével javítóintézeti nevelést rendelt el.
2. Ezt követően a másodfokú bíróság az 1992. január 7. napján jogerőre emelkedett ítéletével - az 1991. április 13. és 24. napján megvalósított - bűnsegédként, jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és orgazdaság vétsége miatt 8 hónapi fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte.
1. A fent megjelölt ítéletekben kiszabott büntetéseket a másodfokú bíróság összbüntetésbe foglalta, és a terhelttel szemben 1 évi, a fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztést állapított meg.
Az ítélet ellen a büntetés súlyosítása végett bejelentett fellebbezés nem alapos.
A rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan megyei bíróság az összbüntetésbe foglalás során betartotta a Btk. 120. §-ának (2) bekezdésében előírt rendelkezéseket, és figyelemmel volt azokra a sajátos szempontokra is, melyeket a Btk. 108. §-ának (1) bekezdése a fiatalkorúakkal szemben előír.
A javítóintézeti nevelés és a szabadságvesztés összbüntetésbe foglalása során úgy kell eljárni, hogy - a Btk. 108. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel - a fiatalkorú helyes irányú fejlődése, személyiségének pozitív irányú megváltozása eredményesen előmozdítható legyen. A megyei bíróság az összbüntetésként megállapított büntetés mértékét e célokat szem előtt tartva határozta meg. A szabadságvesztés és a javítóintézeti nevelés találkozása esetén - jóllehet az összbüntetésbe foglalás kötelező - a szabadságvesztés tartamának meghosszabbítása csak lehetőség. A jelen esetben a másodfokú bíróság helyesen ismerte fel, hogy a szabadságvesztés tartamának meghosszabbítása szükséges, mivel az iratokból megállapíthatóan a fiatalkorúval szemben alkalmazott előző nevelő jellegű intézkedés nem érte el a kívánt visszatartó hatást, mert az újabb cselekményeit viszonylag rövidebb idővel a korábbi intézkedés alkalmazása után valósította meg.
A másodfokú bíróság nem tévedett akkor sem, amikor a szabadságvesztést négy hónappal hosszabbította meg. Ezáltal ugyanis olyan tartamú szabadságvesztést határozott meg, amely megfelelően kifejezi az elkövető cselekményeinek tárgyi súlyát, de figyelemmel van arra is, hogy a büntetés - az elkövető életkorát tekintve - eltúlzottan szigorú se legyen. A szabadságvesztés tartamának - a kiszabott büntetés felével történt - meghosszabbítása arányos, indokolatlanul enyhének semmiképp nem tekinthető, az megfelel a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma 110. számú állásfoglalásában adott iránymutatás szempontjainak is.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az ügyészi fellebbezésnek nem adott helyt, és a megyei bíróság összbüntetési ítéletét, annak helyes indokai alapján helybenhagyta, mert az minden rendelkezésében - így a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megállapításában is - törvényes és megalapozott. (Legf. Bír. Bf. V. 404/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás