• Tartalom

PK BH 1993/493

PK BH 1993/493

1993.08.01.
Politikai nézetek ismertetése önmagában nem képezheti sajtó-helyreigazítás alapját [Ptk. 79. § (1) bek.; PK 12. sz.].
A H. című napilap 1992. november 17-ei számában újságcikk jelent meg arról, hogy a felperes 23 dolgozóját a 30 napos felmondási idő bevárása nélkül elbocsátotta. Idézte ezzel kapcsolatban az érdekeltek által a MUOSZ székházban összehívott sajtótájékoztatón megjelent országgyűlési képviselők véleményét, mely szerint az állami tulajdonú sajtó a demokráciával azért összeegyeztethetetlen, mert az adófizetők pénzén ad teret politikai beavatkozásnak. A szerkesztőség a hírlapkiadó felperes 1992. november 19-én kelt helyreigazítási kérelmét elutasította. A felperes 1992. november 30-án keresettel fordult a bírósághoz, amelyben olyan tartalmú helyreigazító közlemény közzétételét kérte, mely szerint valótlan, hogy a volt dolgozók elbocsátása során a felmondási időt figyelmen kívül hagyta és az is, hogy az adófizetők pénzének felhasználásával fejti ki tevékenységét. Rámutatott, hogy ezzel szemben a valóság az, hogy az állami költségvetésből támogatásban nem részesül.
Az alperes ellenkérelmében a felmondási idő megtartása tekintetében a kereset teljesítését nem ellenezte, ezt meghaladóan annak elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását indítványozta. Azzal védekezett, hogy álláspontja szerint a képviselői nyilatkozat közzététele helyreigazítás tárgya nem lehet.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 8 napon belül, az eredeti cikkel azonos helyen és betűszedéssel olyan tartalmú helyreigazító közleményt tegyen közzé, mely szerint valótlan, hogy a felperes a felmondási időt figyelmen kívül hagyta. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A felmondási idő betartása tárgyában előterjesztett kereseti kérelem tekintetében az alperes elismerő nyilatkozata alapján fennállónak látta a sajtó-helyreigazításnak a Ptk. 79. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltételeit. Az országgyűlési képviselők véleményének idézését illetően a Legfelsőbb Bíróság PK 12. számú állásfoglalásában foglaltakra figyelemmel a helyreigazításra nem látott lehetőséget.
Az ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel, melyben annak megváltoztatását, a kereset elutasított részének teljesítését kérte.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására és másodfokú perköltség megállapítására irányult.
Fellebbezés hiányában, a Pp. 228. §-ának (3) bekezdése értelmében jogerőre emelkedett az elsőfokú ítéletnek a felmondási idő tárgyában helyreigazítást elrendelő döntése.
A fellebbezés nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, abból helyes jogi következtetést vont le, és az alkalmazott jogkövetkezménnyel a Legfelsőbb Bíróság szintén egyetértett. Ezért határozatát a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése szerint, annak helyes indokai alapján hagyta helyben. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel csupán kiemeli, hogy a helyreigazítani kért közlemény egy sajtótájékoztatóról készült tudósítás, ahol az országgyűlési képviselők az ott elhangzottakat politikai nézeteikkel összhangban álló tartalommal kommentálták. E véleményüket ismertette az alperes cikkének azon része, amelyre a fellebbezéssel érintett helyreigazítási kérelem irányult. Teljesítésére a Legfelsőbb Bíróság sem látott lehetőséget, mert álláspontja szerint az újságíró kizárólag az elhangzott politikai nézetek ismertetésére szorítkozott, amely írásából is kellő mértékben kitűnt, és ezért a helyreigazítás tárgya nem lehet. Rámutat még a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy az adott szövegösszefüggésben az „adófizetők pénzének” felemlítése nem teszi lehetővé olyan következtetés levonását, hogy a felperes ilyen forrásból származó pénzeszközökkel gazdálkodna, még kevésbé pedig azt, hogy ezt szabálytalanul vagy helytelenül tenné. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 186/1993. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére