PK BH 1993/503
PK BH 1993/503
1993.08.01.
A kiskorú gyermekkel való kapcsolattartás megállapításánál, illetve módosításánál irányadó szempontok [Csjt. 92. §; 51/1986. (XI. 26.) MT r.1 22. és 24. §-ai].
A peres felek 1988-ban kötött házasságát a városi bíróság ítéletével felbontotta, a járulékos kérdésekben kötött egyezségüket pedig - amely szerint az 1989. június 27-én született Tamás nevű gyermek az alperes elhelyezésébe kerül, a felperes havi 880 forint gyermektartásdíjat fizet az alperes kezéhez, a felperesi tulajdonú házastársi volt közös lakást a felek megosztva használják, míg a kapcsolattartást úgy rendezik, hogy a felperes minden páros hét szombatján és vasárnapján délelőtt 9 órától délután 5 óráig „látogathatja” a gyermeket - jóváhagyta.
A házasság felbontása után az alperes a kapcsolattartással szemben különböző kifogásokat emelt, illetve nehézségeket támasztott, ezért a felperes kezdeményezésére, gyámhatósági intézkedésre is sor került, az azonban eredménytelen maradt: az alperes továbbra sem segítette elő, sőt esetenként meg is akadályozta, hogy a felperes és a gyermek között megfelelő kapcsolat alakuljon ki, illetőleg álljon fenn.
Ilyen előzmények után, 1991. december 2-án nyújtotta be a felperes a gyermek elhelyezésének megváltoztatása iránti keresetét, kérve, hogy a bíróság Tamást nála helyezze el, mert az alperes a kapcsolattartást lehetetlenné teszi, a gyermeket tőle eltiltja, ellene neveli, és ezzel az egészséges fejlődését veszélyezteti.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezése szerint a felperes terhére róható, hogy a gyermekkel nem alakított ki megfelelő kapcsolatot, mert - noha arra kezdettől lehetősége volt - vele nem foglalkozott, a felperes ezért a gyermek számára idegen, fél tőle, és az egyezség egyébként sem tartalmazza azt, hogy ő a gyermeket a kapcsolattartási időben a felperesnek köteles volna átadni.
A felperes a per során a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti igényének érvényesítésétől elállt, és keresetét módosítva a kapcsolattartás újraszabályozását kérte úgy, hogy az megfelelően végrehajtható legyen, s a gyermeket a szüleihez is elvihesse.
Az alperes - arra hivatkozva, hogy a gyermek a harmadik életévét sem töltötte még be - a módosított kereset teljesítését is ellenezte. Egyben viszontkeresetet terjesztett elő a gyermektartásdíj százalékos megállapítása iránt.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás befejezése után hozott ítéletével a felek egyezségét - egyebek mellett - úgy módosította, hogy a felperes minden második és negyedik hét végén szombat reggel 9 órától vasárnap este 17 óráig gyakorolja a kapcsolattartást, s a gyermeket magával el is viheti. Helyt adott egyébként az alperes viszontkeresetének is. Ítéletének indokolása szerint a felek egy lakásban élnek ugyan, a felperes azonban a gyermekkel azért nem tud kapcsolatot tartani, mert nem lehet vele egyedül, és arra sincs lehetősége, hogy ót magával vigye. A kapcsolattartás módját a felek a bontóperi egyezségben nem határozták meg, ezért erre figyelemmel és azért is, mert a felperes a gyermekkel való bensőséges viszony kialakítását jogszerűen igényli, a kapcsolattartás újrarendezése iránti követelés megalapozott, azt hosszabb időtartamban kell meghatározni, és lehetővé kell tenni, hogy a felperes a gyermeket a szüleihez is elvihesse. A gyermek egyébként nem zárkózott, bölcsődei közösségben él, egy-két órát a szomszéd felügyelete alatt is szívesen eltölt. Ezért indokolt, hogy a felperes is megfelelő lehetőséget kapjon a gyermekkel való együttlétre annak érdekében, hogy vele bizalmasabb, bensőségesebb kapcsolatot alakíthasson ki, és őt akár egy-két napra a szüleihez is elvigye.
Az alperes a fellebbezésében elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan a kapcsolattartás olyan szabályozását kérte, hogy a felperes hétvégeken csak néhány órára vihesse el a gyermeket.
A másodfokú bíróság a bizonyítás kiegészítése érdekében a felperes szüleinél környezettanulmányt végeztetett, és ismét meghallgatta a feleket. A felperes az egészségi állapotával összefüggő alperesi kifogással szemben a fellebbezési tárgyaláson előadta, hogy agyérszűkület-megbetegedése miatt több mint tíz éve leszázalékolták, idegfeszültségben a jobb oldala remeg, és esetenként éjszaka a jobb oldala zsibbad. Ezeknek a kiegészítő adatoknak a figyelembevételével a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit indokai alapján helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás az alábbiak szerint nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság az óvást az 1992. évi LXVIII. törvény 28. §-ának (3) bekezdése értelmében az 1993. január 1. előtt hatályban volt rendelkezések alapján bírálta el.
A törvényességi óvás helytállóan hivatkozik a Családjogi törvény (Csjt.) 92. §-ának (1) bekezdésére, amely szerint a gyermekétől különélő szülő joga és kötelessége, hogy gyermekével kapcsolatot tartson fenn, vele rendszeresen érintkezzék. A gyermeket nevelő szülő köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. Helyesen utal az óvás az 51/1986. (IX. 26.) MT rendeletnek a szülő és a gyermek kapcsolattartására vonatkozó 22. §-a (1) bekezdésére is, amelynek értelmében a kapcsolattartás célja, hogy az arra jogosult szülő a gyermek nevelését, fejlődését folyamatosan figyelemmel kísérje, tőle telhetőleg elősegítse, a szülő és a gyermek közötti családi kapcsolatot fenntartsa. A (2) bekezdésnek a kapcsolattartási jog formáit meghatározó rendelkezései - amint azt az óvás indokolása ugyancsak idézi - többek között a gyermek elvitelének jogát és visszaadásának kötelezettségét, a gyermek tartózkodási helyén történő meglátogatást, levelezést, telefonkapcsolatot, ajándékozást, csomagküldést sorolják fel. A 24. § (2) bekezdése értelmében a bíróság a kapcsolattartás céljának megfelelően, a szülő méltányos érdekeinek, körülményeinek és a kiskorú korának, egészségi állapotának a figyelembevételével a gyermek érdekében dönt.
A Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy az óvással támadott jogerős ítélet a felperesnek a több mint hároméves gyermekkel való rendszeres kapcsolattartását a feltárt adatok értékelésével, az idézett jogszabályoknak megfelelően rendezte, a döntés tehát megalapozott és jogszabályt nem sért.
A felperes 31 éves volt, amikor a 30 éves alperessel házasságot kötött; mindkettőjüknek ez volt az első házassága. Együttélésük másfél évig tartott, s az életközösség röviddel a gyermek születése után megszűnt. A felek a felperesi tulajdonú házastársi lakást ezután is közösen, de egymástól már elkülönülve használták. A peres eljárások adataiból alapos következtetés vonható le arra, hogy ilyen körülmények között a felek nézeteltérései mélyültek, ellentéteik ellenszenvvé váltak. A volt Szovjetunióból a házasságkötés után Magyarországra települt alperes ebben a fokozódóan ellenséges légkörben a felperestől végleg elhidegült, és tőle elkülönülve egyedül gondozta a csecsemőkorú, majd kisded gyermeket. Az apai tapasztalatokkal nem rendelkező felperes, jóllehet azt a peradatokból megállapíthatóan folyamatosan igényelte és szorgalmazta is, ilyen körülmények között valóban nem alakított ki a kisfiúval szülő-gyermeki kapcsolatot. Okszerűen következett be tehát az a sajnálatos helyzet, hogy a felperes, akit az alperes a gyermek előtt apaként - a személyes előadása szerint (4. sorsz. jkv. 4. old.) - sohasem nevezett meg, a gyermek számára idegenné vált. Az alperes ebben a folyamatban a Csjt. fentebb hivatkozott 92. §-a (1) bekezdésének megsértésével a gyermek érdekei ellen vétett, amikor a peres és a gyámhatósági eljárások során hatósági felhívások ellenére az említett törvényhelyen meghatározott szülői kötelezettségének nem tett eleget, vagyis a felperesnek a gyermekkel való kapcsolata kialakulását nem segítette elő (lásd a gyámhatósági iratokat), s azt nemcsak nem biztosította, hanem gátolta, a gyermekben a felperessel szemben félelmet ébresztett, s őt a felperestől véglegesen elszakítani igyekezett. Ez a magatartása - az idevonatkozó kifogásainak okszerűtlenségén túlmenően - nevelési alkalmasságát is kétségessé teszi, és alapos okot ad arra, hogy a felperes a jövőben - miként azt maga is vállalta - a gyermekkel való kapcsolat kialakítása, majd rendszeres fenntartása érdekében nevelési tanácsadó segítségét és támogatását kérje.
A felperes a fellebbezési eljárás során maga adta elő, hogy agyérszűkületi megbetegedése folytán a jobb oldala feszült idegállapot esetén remeg, éjszaka pedig esetenként zsibbad. Erre a fellebbezésében az alperes is utalt, de az említettnél súlyosabb, a kapcsolattarás érdemére kiható egészségkárosodásra ő sem hivatkozott. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a felperes egészségi állapota nem olyan súlyú és jellegű, amely indokolttá tenné, hogy a felperes apa a 4. évében levő fiúgyermekével való kapcsolattartási jogát, illetőleg elsősorban a gyermek érdekét szolgáló kötelezettségét a jogerős ítélettől eltérő módon és mértékben gyakorolja. Az óvásnak a felperes egészségi állapotával összefüggő érvelését ezért a Legfelsőbb Bíróság ugyancsak nem tette magáévá.
A Pp. 148. §-ának (3) bekezdése értelmében a bíróság által jóváhagyott egyezségnek ugyanaz a hatálya, mint a bírói ítéletnek. Nem sértett tehát jogszabályt a bíróság, amikor a kapcsolattartás módosítására irányuló keresetet - annak a fentebb kifejtettek szerinti megalapozottságára figyelemmel - a Pp. hivatkozott rendelkezésének helytálló alkalmazásához képest ítélettel bírálta el.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a törvényességi óvást elutasította. (P. törv. II. 21 256/1992. sz.)
1
A rendeletet a 194/2001. (X. 19.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás