• Tartalom

PK BH 1993/505

PK BH 1993/505

1993.08.01.
A hibás teljesítéssel okozati összefüggésben felmerült kár megtérítése iránti per felfüggesztése a hibás teljesítés miatt indított per jogerős befejezéséig [Pp. 152. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a per tárgyalását a városi bíróság előtt ugyanezen felek között folyamatban levő per jogerős befejezéséig felfüggesztette. Az elsőfokú bíróság határozatát azzal indokolta, hogy a felperesnek a jelen perbeli kártérítési igénye megalapozottságának megítélésére kihatással lehet a felek között folyamatban levő hasonló tárgyú polgári per mikénti befejezése.
A végzés ellen a felperes fellebbezett. A végzés hatályon kívül helyezésével a tárgyalás folytatásának elrendelését kérte.
Az alperes a fellebbezésre nem tett észrevételt.
A fellebbezés nem alapos.
A felperes a kereseti követelését egyebek mellett arra alapította, hogy az 1989. augusztus I. napján közte és az alperes között létrejött szerződéses viszony alapján az alperes fertőzött állatokat szolgáltatott. Ezzel a hibás teljesítéssel okozati összefüggésben merült fel a jelen perben érvényesített kártérítési igénye is, ami a ténylegesen bizonyítható vagyoni kárán túlmenően az alperesi magatartás miatt bekövetkezett, a felperesi egzisztencia tönkretételével összefüggésbe hozható kára megtérítésére is irányul.
A kereset most említett alapjára tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a hivatkozott szerződéses viszonnyal kapcsolatos szerződésszegés tárgyában folyamatban levő per mikénti eldöntése, a kártérítési felelősség megállapítása és mértéke, kihatással lehet a felperes jelen perben érvényesített kártérítési követelésére.
A felperes ezért a fellebbezésében eredménnyel nem hivatkozhat arra, hogy a Pp. 152. §-a (2) bekezdésében írt feltételek megvalósulása hiányában hozta meg a bíróság a felfüggesztő végzését. A Legfelsőbb Bíróság a támadott határozatot a Pp. 259. §-a szerint irányadó 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. I 20 208/1993. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére