• Tartalom

51/1993. (III. 31.) Korm. rendelet

51/1993. (III. 31.) Korm. rendelet

a közigazgatási és az ügykezelői alapvizsgáról1

2010.06.30.

A Kormány a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 80. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és 25. §-ának (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. §2

(1)3 A közigazgatási, illetve az ügykezelői alapvizsgára kötelezett köztisztviselő, ügykezelő (a továbbiakban együtt: jelölt) az e rendeletben foglalt szabályok szerint tesz közigazgatási, illetve ügykezelői alapvizsgát (a továbbiakban együtt: vizsga).

(2)4 A vizsgakötelezettséget és teljesítésének határidejét a kinevezési okiraton fel kell tüntetni.

(3) A vizsgára való felkészítésről a munkáltató gondoskodik.

2–3. §5

4. §6

(1)7 Az alapvizsga vizsgakövetelményeit – az Ügykezelői Alapvizsga Szakbizottság javaslata alapján – az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság (a továbbiakban: OKV) Elnöksége hagyja jóvá.

(2)8 Az alapvizsga vizsgatételei a vizsgakövetelményeken alapulnak, azokat a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központnak (a továbbiakban: KSZK) az Ügykezelői Alapvizsga Szakbizottság bevonásával kialakított javaslatai alapján az OKV Elnöksége hagyja jóvá.

(3)9 Az alapvizsga tananyagát a KSZK-nak az Ügykezelői Alapvizsga Szakbizottság bevonásával kialakított javaslata alapján az OKV Elnöksége hagyja jóvá. A tananyagot legalább kétévente felül kell vizsgálni, és szükség szerint aktualizálni kell.

(4) A vizsgakövetelményeket és a vizsgatételeket a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben, a tanagyagot a KSZK honlapján közzé kell tenni.

5. §10

(1)11 A központi közigazgatási, valamint a Ktv. 1. § (2) bekezdése szerinti szerveknél alkalmazott jelölt a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központnál, egyéb esetben a Kormánynak a közigazgatási szerv székhelye, illetve működési területe szerint illetékes általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél (a továbbiakban együtt: vizsgáztatásra jogosult szerv) működő háromtagú bizottság (a továbbiakban: vizsgáztató bizottság) előtt tesz vizsgát.

(2) A vizsgáztató bizottság elnökét és tagjait – a vizsgáztatásra jogosult szerv javaslatára – az OKV titkára kéri fel az OKV tagjai közül. A felkéréseket a vizsgáztatásra jogosult szerv küldi meg a vizsgáztató bizottság részére.

(3) A vizsgáztatásra jogosult szerv a vizsgáztató bizottság elnökének és tagjainak felkérésére vonatkozó javaslatát a vizsga időpontját megelőző 15 munkanappal korábban megküldi az OKV titkárának. A vizsgáztató bizottság tagjának vagy elnökének akadályoztatása esetén a vizsgáztatásra jogosult szerv haladéktalanul javaslatot küld az OKV titkára részére az új elnök vagy tag felkérésére.

(4) A vizsgáztató bizottság felkérésének előkészítésével, működésével, a vizsgák és szakmai konzultációk szervezésével, lebonyolításával, nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat a vizsgáztatásra jogosult szerv látja el.

(5)12 E rendelet melléklete tartalmazza a közigazgatási és az ügykezelői alapvizsga szabályzatát (a továbbiakban: Vsz.).

6. §


A vizsgákat minden évben január, március, május, szeptember, november hónapokban kell megszervezni. A vizsgaidőszak időtartamát a jelöltek száma figyelembevételével a vizsgáztatásra jogosult szerv állapítja meg.

7. §

(1)13 A jelölt jelentkezési lapot (Vsz. 1., 5. függelék) állít ki, amelyet a munkáltató legalább 60 nappal a választott vizsgaidőszakot megelőzően megküld a vizsgáztatásra jogosult szerv részére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott határidőtől különösen indokolt esetben a vizsgáztatásra jogosult szerv eltekinthet.

(3) Az elkésett jelentkezést a soron következő vizsgaidőszakra leadott jelentkezésnek kell tekinteni.

(4) A vizsgáztatásra jogosult szerv a jelentkezést nyilvántartásba veszi, tájékoztatja a jelöltet a vizsgakövetelményekről és — legalább 30 nappal korábban — a vizsga időpontjáról, valamint helyéről.

8. §14

(1) A közigazgatási alapvizsga írásbeli és szóbeli, az ügykezelői alapvizsga gyakorlati és szóbeli részből áll (részvizsga).

(2) A közigazgatási alapvizsga alkotmányjogi, közigazgatási, közigazgatási eljárási, gazdálkodási, pénzügyi, adatvédelmi, közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos és EU-alapismeretekre terjed ki.

(3) Az ügykezelői alapvizsga általános közigazgatási, ügykezelési, titkos ügykezelési, titokvédelmi és ügyvitel-technikai kérdésekre terjed ki.

9. §

(1)15 A vizsgáztató bizottság az eredményes vizsgáról bizonyítványt állít ki (Vsz. 3., 7. függelék).

(2) Ha a jelölt a vizsgát vagy részvizsgát önhibáján kívül elmulasztja, vagy legalább 6 munkanappal a vizsgaidőpont előtt a vizsga elhalasztását kéri, halasztott vizsgát tehet.

(3) Sikertelen vizsga esetén legfeljebb két alkalommal lehet javítóvizsgát tenni.

(4) A (2)—(3) bekezdések esetén a vizsgáztatásra jogosult szerv dönt — a jelölt kérését figyelembe véve — az újabb vizsgaidőpontról.

10. §

(1) A vizsgaköltség: a vizsgáztatásra jogosult szerv által szervezett szakmai konzultáción, továbbá a vizsgán való megjelenéssel felmerült, számlával igazolt utazási és szállásköltség, valamint a szakmai konzultáció és a vizsga díja.

(2) A javítóvizsga díja a jelöltet terheli.

(3) A vizsgadíj — ideértve a javítóvizsga díját is — a mindenkori illetményalap 10%-a, melyet a vizsgáztatásra jogosult szerv részére kell befizetni. A halasztott vizsgáért a befizetett vizsgadíjon felül külön díjat fizetni nem kell.

(4) A vizsgadíj befizetésének igazolását a jelentkezési laphoz kell csatolni.

11. §

(1)16 Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)17

(3)–(6)18

(7)19

Melléklet az 51/1993. (III. 31.) Korm. rendelethez


A közigazgatási és az ügykezelői alapvizsga
szabályzata20

1.21 A jelöltek számáról a vizsgáztatásra jogosult szerv értesíti az OKV-t.
2.22
3. A vizsgáztató bizottság munkáját az elnök vezeti, aki gondoskodik a vizsga jogszerűségéről és zavartalanságáról.
4.23 A vizsgáztató bizottság elnöke és tagja nem lehet a jelölt hozzátartozója, aki a jelölttel ugyanannál a közigazgatási szervnél dolgozik, továbbá, akitől egyébként az elfogulatlan vizsgáztatás nem várható el. Az összeférhetetlenséget haladéktalanul jelenteni kell az OKV titkárának.
5. A vizsgáztató bizottság mellett jegyzőkönyvvezető működik, aki a vizsgáról jegyzőkönyvet készít, vezeti a vizsganyilvántartó-könyvet, s egyben elvégzi a vizsgával járó egyéb adminisztrációs feladatokat.
6.24 A gyakorlati és szóbeli részvizsgát úgy kell megszervezni, hogy az egy munkanapon belül teljesíthető legyen olyan módon, hogy a jelölt a gyakorlati részvizsgát követően – annak sikeressége esetén – kezdheti meg a szóbeli részvizsgát. A gyakorlati és szóbeli vizsgán a jelöltnek a vizsgakövetelmények által meghatározott tárgykörökben kell számot adnia tudásáról. A szóbeli vizsgán a jelölt részére a felkészüléshez legalább 20 percet biztosítani kell. A jelöltnek egy tételt a titkos ügykezelés és titokvédelem témakörből kell húznia, felkészültségéről egyidejűleg írásban is számot kell adnia, kivéve, ha a titkos ügykezelői vizsgát tett, és az arról szóló bizonyítvány másolatát a jelentkezési lapjához csatolta.
7.25
8.26 A vizsgáztató bizottság a gyakorlati és szóbeli vizsgát egy-egy érdemjeggyel — jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2) , elégtelen (1) — értékeli, és a minősítést a két osztályzat számtani átlaga adja meg.
A bizonyítvány minősítése:
kiválóan megfelelt, ha az átlag 5,00
jól megfelelt, ha az átlag 4,50—4,00
közepesen megfelelt, ha az átlag 3,50—3,00
megfelelt, ha az átlag 2,50—2,00
9.27
10. Ha a jelölt a vizsgán vagy a halasztott vizsgán egy vagy mindkét vizsgarészből elégtelen osztályzatot kap, javítóvizsgát tesz.
11. Javítóvizsgát tesz a jelölt akkor is, ha a vizsgáját alapos ok nélkül megszakította, vagy szabálytalanság miatt a vizsgáztató bizottság a vizsgától eltiltotta.
12. Javítóvizsgát abból a vizsgarészből kell tenni, amelyikből a jelölt tudását a vizsgáztató bizottság elégtelenre minősítette.
13. A halasztott és javítóvizsgát a jelentkezés időpontjában érvényes vizsgakövetelmények alapján kell tenni a rendes vizsgára vonatkozó szabályok alkalmazásával.
14. A vizsgadíjból a vizsgáztató bizottság elnökét és tagjait, valamint a jegyzőkönyvvezetőt tiszteletdíj illeti meg. A vizsgadíjból a vizsgáztató bizottság elnökét 30%, tagjait 15—15%, jegyzőkönyvvezetőjét 10%, valamint a vizsgáztatásra jogosult szervet 30% illeti meg.
15.28 A bizonyítványokról (Vsz. 3., 7. függeléke) a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ gondoskodik.
16. A bizonyítvány sorszámának a vizsganyilvántartó-könyv sorszámával kell megegyeznie. A vizsganyilvántartó-könyv, a bizonyítvány és a jegyzőkönyv közokirat, amely nem selejtezhető. Megőrzésükről a vizsgáztatásra jogosult szerv gondoskodik.
17. Az elveszett vagy megsemmisült bizonyítványról — kérelemre — a vizsganyilvántartó-könyv alapján a vizsgáztatásra jogosult szerv bizonyítvány-másolatot állít ki.
18.29
19.30 A gyakorlati vizsgát akkor lehet megkezdeni, ha a vizsgáztató bizottság elnöke meggyőződött arról, hogy a gyakorlati feladat elvégzéséhez szükséges tárgyi feltételek — beleértve a munkavédelmi, tűzvédelmi és egészségvédelmi feltételeket — megvannak.
20. A gyakorlati vizsgán a jelölt számot ad a gyakorlatban megismert irodatechnikai berendezések alkalmazásáról.
21.31 A jelentkezési lap, a jegyzőkönyv, a bizonyítvány és a vizsganyilvántartó-könyv mintáját a Vsz. 5–7. függeléke tartalmazza.
22.32

1. függelék33


JELENTKEZÉSI LAP
a közigazgatási alapvizsgára

1.    Közigazgatási szerv neve és címe:
2.    A köztisztviselő neve, születési dátuma, anyja neve és lakcíme:
3.    A köztisztviselő közszolgálati jogviszonyának kezdő időpontja: 19..... év ................ hó ..... nap
4.    A közigazgatási alapvizsga letételének határideje: 19..... év ............... hó ......... nap
5.    A vizsgaidőszak megjelölése:
    január
    március
    május
    szeptember
    november

Kelt............................., ........ év ............................ hónap ............. nap

.....................................

.....................................

munkáltató

jelölt

2. függelék34


JEGYZŐKÖNYV

Készült ................................. 199....... év ........................ hó ............ napján a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben előírt közigazgatási alapvizsgáról.
1.    A köztisztviselő neve, születési dátuma, anyja neve és lakcíme:
    Munkahelyének neve és címe:
2.    Az írásbeli vizsga osztályzata:
    A szóbeli vizsga osztályzata:
3.    A közigazgatási alapvizsga átlageredménye:
4.    A köztisztviselő a közigazgatási alapvizsgáról ............ sorszám alatt ........................ minősítéssel bizonyítványt kapott.
5.    Megjegyzések:

Kelt: ........................, .................... év ........................ hónap ............. nap

..................................................................

.................................................................

vizsgáztató bizottság tagja

vizsgáztató bizottság tagja

 

 

 

.................................................................

 

vizsgáztató bizottság elnöke

3. függelék35


Szám:
(a Magyar Köztársaság címere többszínnyomással)
BIZONYÍTVÁNY

Név:
Születési hely, idő:
Anyja neve:
.......................................................... vizsgáztató bizottság előtt a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény alapján ......................... minősítéssel

KÖZIGAZGATÁSI ALAPVIZSGÁT

tett.

Kelt: ............................, .................. év .................... hónap ............. nap

P. H.

.....................................................................

.....................................................................

vizsgáztató bizottság tagja

vizsgáztató bizottság tagja

 

 

 

.....................................................................

 

vizsgáztató bizottság elnöke


VIZSGANYILVÁNTARTÓ-KÖNYV

a közigazgatási alapvizsgákról

Sorszám

Dátum

Vizsgázó neve,
lakcíme

Munkáltató
megnevezése

Bizonyítvány
minősítése

Megjegyzés


JELENTKEZÉSI LAP
az ügykezelői alapvizsgára

1. Közigazgatási szerv neve és címe:

2. Az ügykezelő neve, születési dátuma, anyja neve és lakcíme:

3.37 Az ügykezelő közszolgálati jogviszonyának, illetve munkaviszonyának kezdő időpontja: ..... év ...... hó ... nap.

4. Az ügykezelői alapvizsga letételének határideje:
19…… év ……………… hó …… nap

5. A vizsgaidőszak megjelölése:
január
március
május
szeptember
november

Kelt: ………………, …… év ……………… hónap …… nap

………………………… …………………………
munkáltató jelölt

JEGYZŐKÖNYV

Készült ……………… 199…… év ……………… hó …… napján a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 193/S. §-ának (3) bekezdésében előírt ügykezelői alapvizsgáról.

1. Az ügykezelő neve, születési dátuma, anyja neve és lakcíme:

Munkahelyének neve és címe:

2. A gyakorlati vizsga osztályzata:

A szóbeli vizsga osztályzata:

3. Az ügykezelői alapvizsga átlageredménye:

4. Az ügykezelő az ügykezelői alapvizsgáról ……… sorszám alatt …………… minősítéssel bizonyítványt kapott.

5. Megjegyzések:

Kelt: ………………, …… év ……………… hónap …… nap

…………………………
vizsgáztató bizottság
tagja

…………………………
vizsgáztató bizottság
tagja

…………………………
vizsgáztató bizottság
elnöke

Szám:

(a Magyar Köztársaság címere több színnyomással)

BIZONYÍTVÁNY

Név:

Születési hely, idő:

Anyja neve:

………………………… vizsgáztató bizottság előtt a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 193/S. §-ának (3) bekezdése alapján …………… minősítéssel

ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGÁT

tett.

Kelt: ………………, …… év ……………… hónap …… nap

P. H.


…………………………
vizsgáztató bizottság
tagja

…………………………
vizsgáztató bizottság
tagja

…………………………
vizsgáztató bizottság
elnöke
1

A rendelet címe a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. A rendeletet a 174/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 1. napjával.

2

Az 1. § a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

3

Az 1. § (1) bekezdése a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (2) bekezdése a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2–3. §-t a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

6

A 4. § a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

7

A 4. § (1) bekezdése a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 4. § (2) bekezdése a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § (3) bekezdése a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § a 252/2008. (X. 14.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 5. § (1) bekezdése a 318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdés 52. pontja szerint módosított szöveg. Az 5. § (1) bekezdésének az „a Kormánynak a közigazgatási szerv székhelye, illetve működési területe szerint illetékes általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél” szövegrésze helyébe az „a közigazgatási szerv székhelye, illetve működési területe szerint illetékes közigazgatási hivatalnál” szövegrész lép a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés b) pontja alapján. Ez utóbbi módosító rendelet 8. § (2) bekezdése alapján 2010. szeptember 1. napján lép hatályba.

12

Az 5. § (5) bekezdése a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 7. § (1) bekezdése a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 8. § a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

15

A 9. § (1) bekezdése a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 11. § (1) bekezdése a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 1453. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 11. § (2) bekezdését a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

18

A 11. § (3)–(6) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 1453. pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 11. § (7) bekezdését a 35/1998. (II. 27.) Korm. rendelet 8. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe, a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

20

A melléklet címe a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

21

Az 1. pontot megelőző „I. A közigazgatási alapvizsga” címet a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

22

A melléklet 2. pontját a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

23

A melléklet I. pont 4. alpontja a 252/2008. (X. 14.) Korm. rendelet 5. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A melléklet 6. pontja a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

25

A melléklet 7. pontját a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

26

A melléklet 8. pontja a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

27

A melléklet 9. pontját a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

29

A melléklet 18. pontját a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

30

A 19. pontot megelőző „II. Ügykezelői alapvizsga” címet a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

32

A melléklet 22. pontját a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 8. § (4)–(5) bekezdését.

33

A melléklet 1. számú függelékét a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

34

A melléklet 2. számú függelékét a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

35

A melléklet 3. számú függelékét a 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 9. § második (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

36

A melléklet 4. számú függelék címe a 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

37

A melléklet 5. számú függelékének 3. pontja a 108/2001. (VI. 21.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

38

A melléklet 6. számú függeléke a 108/2001. (VI. 21.) Korm. rendelet 6. §-a szerint módosított szöveg.

39

A melléklet 7. számú függeléke a 108/2001. (VI. 21.) Korm. rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére