GK BH 1993/521
GK BH 1993/521
1993.08.01.
I. Ha a per folyamán a bíróság elrendeli az egyik fél felszámolását, a fél nevében korábban eljárt képviselő a továbbiakban már csak a felszámolótól kapott külön megbízás alapján képviselheti a felszámolási eljárás alatt álló felet. Lényeges eljárási szabályt sért a bíróság, ha a felszámolás kezdő időpontját követően nem vizsgálja a felszámolás alatt álló fél képviselőjének képviseleti jogosultságát [1986. évi 11. tvr. 16. § (1) bek. b) pont; Pp. 69. § (1) bek., 72. §].
II. A szakértői díjat általában meg kell előlegeztetni a felekkel. A szakértői díjat megállapító végzés ellen a kifogásolt összeg erejéig külön fellebbezésnek van helye [Pp. 76. §, 186. § (2) bek., 187. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a szakértői véleményt helyesnek elfogadva megállapította, hogy az alperesnek a felperessel szemben áruellenérték és kamat címén 3 092 709 Ft összegű tartozása áll fenn. Az alperes 2 174 623 Ft-ban előterjesztett beszámítási kifogását alaposnak találva, kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 918 086 Ft tőkét, ennek évi 20% kamatát, 27 542 Ft illetékköltséget és 9000 Ft képviseleti költséget, míg ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróságnak új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását, egyúttal azonos hatáskörű más bíróság kijelölését kérte. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság rendszeresen nem idézte meg a tárgyalásra a felperes képviselőjét, továbbá olyan lényeges periratokat, mint a perben keletkezett szakértői vélemény, nem küldött meg a felperesi képviselő részére, ehhez képest az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértése miatt szükséges a tárgyalás megismételése. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben felülbírálná, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, az alperest terhelő marasztalás összegének 3 092 709 Ft-ra történő felemelését és az ezzel arányos illeték, valamint ügyvédi munkadíj megítélését kérte. Fellebbezésének indokolásában előadta, hogy az alperes a perben a beszámítási kifogását olyan időpontban terjesztette elő, amikor a felperesi vállalat felszámolásáról szóló hirdetmény a Magyar Közlönyben már megjelent, ehhez képest a peres eljárásban érvényesen beszámítási kifogás előterjesztésére az alperesnek nem volt törvényes lehetősége.
A fellebbezés a következők szerint alapos.
Az iratokból megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság az ellentmondás kézhezvételét követően - anélkül, hogy a felperest nyilatkozattételre, valamint az elsőfokú eljárási illetéknek a peres eljárás illetékére történő kiegészítésére felhívta volna - az ügyben 1990. július 4-ére tárgyalást tűzött ki. Az irodai utasításban „idézze feleket” szerepel, tértivevény hiányában azonban nem állapítható meg, hogy az idézés kézbesítése kinek és milyen módon történt. A kitűzött tárgyaláson a felperes képviselője nem jelent meg, de távollétében is kérte a tárgyalás megtartását. A felperes képviselője az 1990. július 25-én benyújtott előkészítő iratában bejelentette, hogy a felperes felszámolását a Fővárosi Bíróság elrendelte, és a felszámolásról szóló hirdetmény a Magyar Közlöny 1990. évi 47. számában megjelent. Az elsőfokú bíróság újabb tárgyalást tűzött ki 1990. augusztus 29-re, amelyen a felperes képviselője nem jelent meg, távolmaradását a felperes főkönyvelője írásban kimentette. A bíróság az ügyben új határnapul 1990. október 3. napját tűzte ki, amelyen a felperes képviselője szintén nem jelent meg. Az iratoknál tértivevény nem lelhető fel, ezért nem állapítható meg, hogy a felperes képviselőjének idézése szabályszerűen megtörtént, avagy sem, és erre utaló adat az 1990. október 3-i jegyzőkönyvben sem szerepel.
Az 1990. október 3. napján tartott tárgyaláson szakértői bizonyítást rendelt el a bíróság, szakértőül az Igazságügyi Könyvszakértői Irodát rendelte ki. A kirendelő végzésében felhívta a szakértőt, hogy a szakvélemény egy-egy másolati példányát a felek részére közvetlenül küldje meg. A szakértői véleményt egy példányban 1990. november 30-án nyújtotta be a szakértő, majd ezt követően 1991. január 9. napján újabb tárgyalást tartott a bíróság. Megállapította, hogy a megidézettek közül a felperes ismét nem jelent meg, és távolmaradását nem mentette ki, arra vonatkozó utalás azonban nincs a jegyzőkönyvben, hogy az idézés szabályszerű volt-e avagy sem. Az ezt követően 1991. január 23-án tartott tárgyalás adataiból sem állapítható meg, hogy a felperes távolmaradt képviselőjét az elsőfokú bíróság a tárgyalásra szabályszerűen idézte-e. Az 1991. február 6. napján tartott tárgyaláson a felperes képviseletében meg - jelent dr. H. G. ügyvéd, és a szakértői véleményre vonatkozóan érdemi nyilatkozatot tett. Ugyancsak megjelent a felperes képviselője az 1991. szeptember 11. napján tartott tárgyaláson, ahol is ismételten bejelentette, hogy a felperes ellen felszámolási eljárás van folyamatban, a felperes felszámolója a Szanáló Szervezet, valamint hogy a tárgyaláson a Szanáló Szervezet képviseletében jár el. Erre vonatkozó meghatalmazást azonban nem csatolt, és az elsőfokú bíróság sem hívta fel a képviseleti jogosultságának igazolására.
A gazdasági perekben keletkezett iratok kézbesítéséről szóló 10/1973. (XII. 30.) IM rendeletet 1990. május 1-jei hatállyal a 88/1990. (IV. 30.) MT rendelet hatályon kívül helyezte. Ettől az időponttól kezdődően - a gazdálkodó szervezetek egymás közötti pereiben is hatályos - a hivatalos iratok kézbesítésének egyszerűsítéséről szóló 43/1953. (VIII. 20.) MT rendelet 2. §-ának (2) bekezdése szerint a félnek szóló idézést, valamint az ítéletet is tértivevénnyel kell kézbesíteni. Miután az iratok között tértivevény nem lelhető fel, nem állapítható meg, hogy bármely irat kézbesítése az ügyben az arra vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával történt-e. A Pp. 97. §-a szerint, ha a félnek a per vitelére meghatalmazottja van, a bírósági iratokat a fél helyett a meghatalmazottnak kell kézbesíteni. Az iratokban fellelhető irodai utasítások tanúsága szerint az elsőfokú bíróság minden esetben a félnek közvetlenül rendelte kézbesíteni a hivatalos iratot, tértivevény hiányában azonban nem állapítható meg, hogy annak postázása és kézbesítése a fél, avagy a meghatalmazott részére ténylegesen megtörtént-e. Mindettől függetlenül azonban a felperes képviselője az esetek többségében értesült a tárgyalások időpontjáról, mert a tárgyalásról való távolmaradását több alkalommal kimentette, az ítélethozatalt megelőző, valamint az ítélethozatal napján tartott tárgyaláson pedig személyesen jelen volt. Alaptalanul hivatkozott a felperes képviselője arra is, hogy a szakértői véleményt nem kapta kézhez. A szakértő a szakvéleményét a felek részére közvetlenül kézbesítette, és a felperes képviselője az 1991. február 6. napján tartott tárgyaláson a szakvéleménnyel kapcsolatos nyilatkozatot is tett. Ehhez képest a kézbesítés esetleges szabálytalansága ellenére sem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság megfosztotta volna-e a felperes képviselőjét annak a lehetőségétől, hogy az ügyben jelentőséggel bíró iratok tartalmáról tudomást szerezzen. Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését elsősorban nem ez, hanem egyéb súlyos eljárásjogi szabálysértés indokolta. A felperes az 5. sorszámú előkészítő iratában bejelentette, hogy a felperes felszámolás alatt áll, az erről szóló hirdetmény 1990. május 18-án a Magyar Közlöny 47. számában megjelent. A felszámolási eljárásról szóló - az 1988. évi 26. tvr.-tel valamint az 1990. évi XXII. törvénnyel módosított - 1986. évi 11. tvr.* (a továbbiakban: Ftvr.) 16. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a felszámolás közzétételét követően a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jogcselekményeket csak a felszámoló tehet. Az elsőfokú bíróság ezért akkor járt volna el helyesen, ha a felszámolás közzététele után a perről a felszámolót - jelen esetben a Szanáló Szervezetet - értesíti, és - mert a bíróság a Pp. 72. §-a alapján a meghatalmazott képviseleti jogosultságát az eljárás bármely szakában hivatalból vizsgálja - tájékoztatja a felperes képviselőjét, hogy a korábbi meghatalmazás alapján a perben a felszámolási eljárás közzétételét követően csak akkor járhat el, ha a Szanáló Szervezettől erre vonatkozóan újabb meghatalmazást csatol.
Az elsőfokú bíróság azonban a Szanáló Szervezet értesítését elmulasztotta, és 1990. július 25-ét követően anélkül járt el az ügyben és anélkül hozott érdemi határozatot, hogy erről az Ftvr. 16. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a gazdálkodó szervezet vagyonával rendelkezni jogosult felszámolót értesítette volna. A felperes képviselője az 1991. szeptember 11. napján tartott tárgyaláson bejelentette ugyan, hogy a Szanáló Szervezet képviseletében jár el, ezt a körülményt azonban a Pp. 69. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően köteles lett volna igazolni. Ennek hiányában az állapítható meg, hogy az 1990. július 25-ét követően a felperes képviseletére jogosult felszámoló sem a tárgyalásokról, sem az egyes perbeli cselekményekről, illetőleg a feltárt bizonyítékokról nem szerzett tudomást, nem volt lehetősége arra, hogy az ellenérdekű fél előadásaira, valamint a szakértői véleményre vonatkozó ellenkérelmét előterjessze. Ez önmagában is olyan súlyos eljárásjogi szabálysértés, amelynek fennforgása miatt a Legfelsőbb Bíróságnak az elsőfokú bíróság ítéletét - a Pp. 256/A. §-ának a) pontja szerint tárgyaláson kívül eljárva - a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül kellett helyeznie, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára kellett utasítania.
Nem találta alaposnak a Legfelsőbb Bíróság a felperes képviselőjének a más azonos hatáskörű bíróság kijelölése iránt benyújtott kérelmét. Nem kétséges, az iratokból nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság a képviselőt vagy a felet idézte-e meg a tárgyalásokra, az azonban nyomon követhető, hogy a felperes képviselője a tárgyalások időpontjáról rendszeresen értesült, az esetek többségében a távolmaradását kimentette, az utolsó két tárgyaláson pedig jelen volt. Ellenkező előadása ellenére is megállapítható, hogy a szakértői véleményt ugyancsak kézhez kapta, hiszen arra az 1991. február 6. napján tartott tárgyaláson érdemben nyilatkozott. A fellebbezésében sem kifogásolta a szakértői vélemény megállapításait, ellenkezőleg, a korábbi előadásával ellentétben az alperest terhelő marasztalás összegét a szakértői véleményben írt 3 092 709 Ft-ra kérte felemelni. Az elsőfokú bíróság részéről a valóban súlyos és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséhez vezető eljárási szabálysértést - a képviseleti jogosultság vizsgálatának elmulasztását - viszont a felperes képviselője nem sérelmezte. Mindezeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság nem talált olyan körülményt, ami az első fokon eljárt bíróság helyett más azonos hatáskörű bíróság kijelölését indokolttá tette volna.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak mindenekelőtt értesítenie kell a perről a Szanáló Szervezetet, és a tárgyalásra meg kell idéznie. A felperes korábbi képviselője hivatkozott arra, hogy a Szanáló Szervezet képviseletében jár el. Fel kell hívni ennek igazolására és a Szanáló Szervezettől származó új meghatalmazás becsatolására. A feleknek szóló idézést és az ügyben született határozatokat a Pp. 97. §-ában, valamint a hivatalos iratok kézbesítésről szóló 43/1953. (VIII. 20.) MT rendeletben foglaltaknak megfelelően kell kézbesíteni. A Pp. 135. §-ának (1) bekezdése szerint a tárgyalás megnyitása után meg kell állapítani, hogy a felek személyesen vagy képviselőik útján megjelentek-e. Ha valamelyik fél a tárgyaláson nem jelent meg, meg kell állapítani, hogy a tárgyalásra szabályszerű idézése megtörtént-e avagy sem. Ha a fél képviselője a tárgyalásra történt szabályszerű idézést követően nem jelent meg, részéről a tárgyalást elmulasztottnak kell tekinteni, a mulasztás esetére megállapított rendelkezéseket kell alkalmazni. Ellenkező esetben a tárgyalást el kell halasztani. A tárgyalás megtartására tehát csak az esetben kerülhet sor, ha a fél képviselőjének szabályszerű idézése a tárgyalásra megtörtént és ez igazolható is. Csak a fenti jogszabályhelyeken írt rendelkezések figyelembevételével megtartott tárgyalás alapján hozható az ügyben érdemi határozat.
Észlelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező részében állapította meg a szakértői díjat és kötelezte a feleket annak 15 napon belül történő megfizetésére. A Pp. 76. §-ának (1) bekezdése szerint a bizonyítási eljárással járó költségeket - közöttük a szakértői díjat is - a felek kötelesek előlegezni. Az előlegezés felől a bíróság a költségek felmerülésekor határoz, ha azonban már előre valószínűnek mutatkozik, hogy a felmerülő költségek jelentősebb összeget érnek el, a bíróság azt is elrendelheti, hogy a fél a költségek fedezésére előreláthatóan szükséges összeget a bíróságnál előzetesen tegye le. A Pp. 187. §-ának (3) bekezdése alapján alkalmazandó 186. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a megállapított szakértői díjat, a kihallgatást foganatosító bíróság a letett összegből nyomban kiutalja, ha pedig előzetes letételt nem rendelt el, vagy a letett összeg nem elegendő, a megállapított szakértői díj előlegezésére a felet kell kötelezni. A 187. § (2) bekezdése szerint a szakértői díjat megállapító határozat ellen a szakértő és a felek külön-külön fellebbezéssel élhetnek, a fellebbezésnek azonban halasztó hatálya csupán a kifogásolt összeg erejéig van. Ezért az elsőfokú bíróság akkor jár el helyesen, ha a megidézett szakértő meghallgatása, illetőleg - amennyiben a megidézésére nem kerül sor - a szakértői vélemény ismertetése időpontjában a szakértői díj tárgyában a tárgyaláson végzéssel határoz, a végzésben a felet a szakértői díj előlegezésére kötelezi, és a szakértői díj, mint perköltség viselése tárgyában dönt csupán az ítélet rendelkező részében. A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a szakértői díjra vonatkozó rendelkezését nem érintve akként a határozott, hogy azt a felek előlegezésképpen kötelesek megfizetni.
Az eljárás folyamatban maradt, ezért a Legfelsőbb Bíróság a feleknek a másodfokú eljárásban felmerült költségét a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése alapján csupán megállapította, annak viselése kérdésében az eljárást befejező határozatában az elsőfokú bíróságnak kell rendelkeznie. (Legf. Bír. Gf. I. 30 041/1992. sz.)
* Az 1986. évi 11. tvr.-et az 1991. évi IL. tv. 84. §-ának a) pontja hatályon kívül helyezte. A hatályos tv. 34. §-ának (2) bekezdése azonban az indokolásban hivatkozott rendelkezésnek megfelelő szabályozást tartalmaz.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás