KK BH 1993/525
KK BH 1993/525
1993.08.01.
Az alapítók közeli hozzátartozói döntő többségükben nem lehetnek a kuratórium tagjai [Ptk. 74/C. § (1) bek., KK 2. szám].
Az alapítvány alapító okiratában egyértelműen kell meghatározni az alapítvány megszűnésének körülményeit [Ptk. 74/E. § (1) bek.].
Harminc magánszemély 1991. december 12-én kelt alapító okirattal hozta létre az alapítványt. Az alapító okirat II. pontja szerint az alapítvány kezelő szerve a 30 főből álló kuratórium. A III. pont úgy rendelkezik, hogy az alapítvány egyebek mellett megszűnik, ha az alapítók erről egyhangúlag határoznak. Az alapítók képviselője 1992. április 3-án kérte a megyei bíróságtól az alapítvány nyilvántartásba vételét. Kérelméhez csatolta az alapítvány alapító okiratát és az alapítványi vagyont igazoló bankszámlaszerződést.
A megyei bíróság az 1992. április 16-án kelt végzésével az alapítványt nyilvántartásba vette.
A megyei bíróság végzése ellen a megyei főügyészség nyújtott be fellebbezést, melyben a végzés hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság új határozat hozatalára utasítását kérte. A fellebbezésben kifejtett álláspont szerint a megyei bíróság végzése törvénysértő, mivel az alapító okirat szerint létrehozott kuratórium tagjai az alapítók közeli hozzátartozói, továbbá a Ptk.-val ellentétes az alapítvány megszűnésére vonatkozó rendelkezés is.
A fellebbezés alapos.
A Ptk. 74/C. §-ának (I) bekezdése értelmében az alapító - az alapító okiratban - kijelölheti a kezelő szervet, illetőleg ilyen célra külön szervezetet is létrehozhat. A kezelő szerv (szervezet) az alapítvány képviselője. A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 2. számú állásfoglalása a Ptk. e rendelkezése alapján mondta ki, hogy az alapító az alapítvány kezelője nem lehet. Az alapító okiratnak a kuratórium összetételére vonatkozó rendelkezése az alapító és a kezelő szerv elkülönülését nem biztosítja, mivel az alapítók döntő többségükben házastársaikat jelölték meg kuratóriumi tagokként. A tartós, közérdekű célra létrehozott alapítvány ügydöntő, ügyintéző és képviselői feladatokat ellátó kezelő szervében az alapítók közeli hozzátartozói csak oly módon vehetnek részt, hogy a döntéshozatalnál túlsúlyba ne kerülhessenek, kizárólagos jogosultságokat ne gyakorolhassanak. A Ptk. 74/E. §-ának (1) bekezdése alapján az alapítvány megszűnik, ha az alapítványban meghatározott cél megvalósult, idő eltelt vagy feltétel bekövetkezett. Az alapító okiratban tehát az alapítónak egyértelműen kell meghatároznia azt a körülményt, amelynek bekövetkeztekor az alapítvány megszűnik. Törvénysértő ezért a jelen alapítvány alapító okiratának az a rendelkezése, amely szerint az alapítók az alapítvány megszűnéséről egyhangú határozattal bármikor dönthetnek.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot a Pp. 258.-ának (1) bekezdése alapján új határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárás során fel kell hívni az alapítókat arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásának megfelelően módosítsák az alapító okiratot és a nyilvántartásba vételről a hiánypótlás eredményétől függően kell határozni. (Legf. Bír. Kpkf. II. 25 216/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
