KK BH 1993/526
KK BH 1993/526
1993.08.01.
Visszaél gazdasági erőfölényével az a vállalkozó, aki a szolgáltatások mennyiségétől független átalánydíjat tartalmazó megállapodást kényszerít ki [1990. évi LXXXVI. tv. 20. § a) pont, 48. § (2) bek.].
A rendelkezésre álló peradatok szerint a felperes részvénytársaság jogelődje, a Városgazdálkodási Vállalat gondoskodott a temető fenntartásáról, valamint a város körzetében a temetkezési vállalat II. r. alperessel közösen temetési szolgáltatásokat végzett. A felperes és a II. r. alperes 1992. január 1-jétől a képviselő-testület döntése alapján egyaránt jogosult temetési tevékenység végzésére a városban. A felperes az 1992. január 15-én kelt levelében arról tájékoztatta a II. r. alperest, hogy a tulajdonában álló ravatalozó használatáért, továbbá a rezsiköltségekhez, a karbantartási és felújítási költségekhez való hozzájárulás fejében évi 800 000 Ft bérleti díjat kell fizetnie a II. r. alperesnek, két részletben. Az értesítés tartalmazta azt is, hogy amennyiben a megállapodás nem jönne létre, illetve a II. r. alperes a levélben foglaltakat nem tartaná be, úgy a szolgáltatáshoz való joga (kegytárgyak árusítása és halottszállítás kivételével) 1992. február 1-jével automatikusan megszűnik. A II. r. alperes az 1992. január 28-án kelt válaszlevelében közölte a felperessel, hogy a feltételeket nem áll módjában elfogadni, és verseny-felügyeleti eljárást kezdeményezett.
A Versenyhivatal I. r. alperes - a II. r. alperes 1992. január 29-én keltezett kérelmére indított eljárás során - az 1992. március 30-án hozott határozatában megállapította, hogy a felperes azzal, hogy a ravatalozó használatáért fizetendő díjat egy összegben, a szolgáltatás tényleges igénybevételétől függetlenül követelte a kérelmezőtől, indokolatlan, egyoldalú előnyt kötött ki. E magatartás további folytatásától a Versenytanács az eljárás alá vontat eltiltotta, és a felperessel szemben 100 000 Ft bírságot szabott ki, valamint kötelezte a 10 000 Ft eljárási díj megfizetésére.
A felperes keresetében az I. r. alperes határozatának megváltoztatását és a II. r. alperesi kérelem elutasítását, valamint a bírság, az eljárási díj megfizetése alóli mentesítését és az alperesek perköltség megfizetésére kötelezését kérte. Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg a II. r. alperesnek 1000 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes a perbeli időszakban nem vitatottan gazdasági erőfölényben volt. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma keretében a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. tv. (a továbbiakban: Versenytörvény) 20. §-ának a) pontja kimondja, hogy tilos a szerződéses kapcsolatokban - ideértve az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is - indokolatlan, egyoldalú előnyt kikötni, vagy hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni. Az I. r. alperes határozatából egyértelműen kitűnik, hogy nem önmagában a díjkikötés, hanem annak a szolgáltatások számától függetlenül meghatározott átalányösszegét tartotta versenyjog-sértőnek. Ezen hátrányos feltételek elfogadását a felperes azzal kényszerítette ki, hogy a díjfizetés elmulasztása esetére a szolgáltatáshoz való jog igen rövid időn belüli teljes megszüntetését helyezte kilátásba.
A bíróság megállapította, hogy a felperes az 1992. január 15-i felszólításban szereplő szerződési kikötéseiben a Versenytörvény 20. §-ának a) pontjában szereplő versenyjogi szabályokat megsértette, ezért az I. r. alperes határozata a felperes eljárását helyesen ítélte jogsértőnek. A felperes tisztességes piaci magatarással ellentétes eljárása nem vezethetett a bírság mérsékléséhez, arra a piaci helyzet ugyancsak nem adott okot. A felperes maga sem jelölt meg olyan kényszerítő körülményt, amely versenyjogi szempontból méltányolhatóvá tette volna eljárását.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett. Fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a bíróság a tényállást tévesen állapította meg, és ennek alapján hozta meg sérelmes ítéletét. A 800 000 Ft-os évi bérleti díj kalkuláció alapján lett megállapítva, ezért az nem ún. átalánydíj. A II. r. alperes egyáltalán nem akart bérleti díjat fizetni, hanem az egyezség keresése helyett fordult a Versenyhivatalhoz. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte. Az alperesek az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérték.
A fellebbezés nem alapos.
Az I. r. alperes határozatának felülvizsgálata során a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a nem vitatottan gazdasági erőfölényben levő felperes megszegte-e - a Versenytörvény 20. §-ának a) pontjában foglalt - gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát. Az elsőfokú bíróság egyetértett az I. r. alperes álláspontjával, hogy a felperes az 1992. január 15-én kelt levelében - a szolgáltatások számától függetlenül - meghatározott átalányösszeg kikötésével sértette meg a versenyjogi szabályokat, és annak elfogadását kényszerítette a II. r. alperesre.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nem helytálló a felperes arra vonatkozó hivatkozása, hogy mivel tételes kalkuláció alapján állapította meg az évi 800 000 Ft bérleti díjat, az nem tekinthető átalányösszegnek. Az átalánydíj ugyanis fogalmilag azt fejezi ki, hogy a szolgáltató és a szolgáltatásokat igénybe vevő egyaránt elfogadja azt a kockázati elemet, hogy a szolgáltatások számától függetlenül meghatározott díjat kell fizetni. Ezzel mindkét szerződő fél bizonytalan anyagi feltételt vállal, mivel előre nem látható jövőbeni eseményektől függ a felek esetleges haszna vagy vesztesége. Az átalányjelleget az sem változtatja meg, hogy a díj megállapítása minden esetben kalkuláción alapul.
A fent kifejtettek miatt az átalányösszegben történő megállapodás kikényszerítése súlyos visszaélés a gazdasági erőfölényben levő vállalkozótól, mivel a szerződő felek ebben a körben nem egyenrangúak és egymásnak mellérendeltek, így a szolgáltatást igénybe vevőnek nincs lehetősége a kockázati tényezőt mérlegelve dönteni az átalánydíj-fizetési kötelezettség vállalásáról.
Az ítélet meghozatalánál figyelembe kellett venni azt is, hogy a perbeli esetben a felperes szándéka nem bérleti szerződés megkötésére, hanem a ravatalozó nem kizárólagos, időszakos használatának átengedésére és szolgáltatások nyújtására irányult. Az erőfölényben levő felperes indokolatlanul nem zárkózhatott volna el a szerződés megkötésétől az egyoldalúan kikötött feltételeinek el nem fogadása esetén, mivel a Versenytörvény 20. §-ának a) pontja a szerződési szabadságot a szerződés tartalma vonatkozásában a Ptk. szerződési szabályaihoz képest - a gazdasági erőfölényre tekintettel - korlátozza.
Helyesen állapította meg ezért az elsőfokú bíróság, hogy a felperes megsértette a versenyjogi szabályokat, így az I. r. alperes keresettel támadott határozata nem sértett jogszabályt. A Versenytörvény 48. §-ának (2) bekezdése alapján - a versenyhez fűződő érdek veszélyeztetésének mértékére tekintettel - a Legfelsőbb Bíróság nem talált okot a kiszabott bírság összegének mérséklésére sem. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése és a 254. §-ának (3) bekezdése alapján helybenhagyta. Az I. r. alperes perköltséget nem igényelt, ezért a pervesztes felperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a II. r. alperes másodfokú, 1000 Ft-ban megjelölt perköltségének megfizetésére, amelynek összege a fellebbezési tárgyaláson való részvétellel összefüggésben felmerült utazási költséget és az ügyvédi képviselettel járó költséget is figyelembe véve semmiképpen nem tekinthető túlzott igénynek. (Legf. Bír. Kf. II. 25 116/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás