• Tartalom

54/1993. (X. 13.) AB határozat1

1993.10.13.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló eljárásban meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény 2. § (1) bekezdése f) pontja alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt és a megsemmisítésére vonatkozó kérelmet elutasítja.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Indítványozók a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Ta. törvény) 2. § (1) bekezdése f) pontjának megsemmisítését kérték. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés értelmében a Ta. törvény hatálya alá azok az egyéni vállalkozók és mezőgazdasági kistermelők tartoznak, akik a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény (a továbbiakban: Ványa. törvény) hatálya alá 1991. december 31-ig bejelentkeztek, mindaddig, amíg a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja. törvény) hatálya alá átjelentkeznek, de legkésőbb 1993. december 31-ig.
2. Indítványozók beadványukban előadták, hogy hivatkozott jogszabályi rendelkezés, amely fokozatosan kiveszi a Ta. törvény hatálya alól az egyéni vállalkozókat, sérti a vállalkozás szabadságához való alkotmányos alapjogot, és az Alkotmánynak a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezéseit, mert az egyéni vállalkozók számára — annak ellenére, hogy ők is gazdálkodó tevékenységet folytatnak, mint a Ta. törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek — nem biztosítja azt a lehetőséget, hogy — amennyiben ezt választják — ők is társasági adó formájában járuljanak hozzá a közterhek viseléséhez.
Indítványozók szerint a Ványa. törvény által szabályozott korábbi adórendszer az egyéni vállalkozók számára a választás jogát még megadta. Ezen változtatott a Ta. törvény kifogásolt rendelkezése, amely az egyéni vállalkozókat fokozatosan az Szja. törvény hatálya alá vonja.
Az egyéni vállalkozók számára az őket az adórendszerek közötti választás jogától megfosztó törvényi rendelkezés indítványozók álláspontja szerint azért alkotmányellenes, mert nem veszi figyelembe az egyéni vállalkozói réteg sajátos közgazdasági helyzetét, amely mintegy átmenetet képez a csak jövedelem szerzésére törekvő magánszemély és a nyereségszerző tevékenységet folytató gazdasági társaság helyzete között. A vállalkozói réteg említett tulajdonságának megfelelően — mivel eltérő gazdasági erőt képviselő, heterogén rétegről van szó —, képviselőit nem lehet egy adórendszer keretei közé beszorítani, és főleg nem a nem gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek jövdelmeiből való elvonásra megalkotott Szja. törvény személyi hatálya által megszabott keretek közé.
3. Indítványozók állítása szerint az egyéni vállalkozók vonatkozásában a jogalkotó a hivatkozott jogszabály megalkotásakor az 1. pontban említettek miatt megsértette az Alkotmánynak a vállalkozás szabadságát kimondó rendelkezéseit, mert nem biztosította számukra, hogy a közgazdasági helyzetüknek legmegfelelőbb formában járuljanak hozzá a közterhek viseléséhez. Ilyen feltételek mellett bizonyos társadalmi csoportokat az állam diszkriminatív módon megfoszt attól, hogy felvegyék a versenyt az azonos tevékenységi körben működő más jogalanyokkal, és ezért a támadott jogszabályi rendelkezés a gazdasági verseny szabadságát kimondó alkotmányos tételt is megsértette.
4. Az Alkotmánynak az indítványozók által felhívott 9. § (2) bekezdése kimondja, hogy: ,,A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.'' Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint: ,,A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.'' A (2) bekezdés deklarálja, hogy: ,,Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.''
II.
Az indítvány megalapozatlan.
1. A vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. Az indítvány tévesen hozza összefüggésbe a vállalkozás jogát a különböző adónemek közötti választás lehetőségével. A vállalkozás joga ugyanis a fentiek értelmében egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének — esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott — biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent — de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül —, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.
A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági feltételrendszerbe lép be. E feltételrendszerrel kapcsolatban különösen az az alkotmányossági követelmény, hogy a feltételrendszer, így például az adórendszer megfeleljen a piacgazdaság Alkotmány rögzítette (9. §) követelményének, valamint hogy ne legyen diszkriminatív.
Az adott esetben a vállalkozás joga nem szenved sérelmet, mivel a vállalkozni kívánó folytathat egyéni vállalkozást az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. tv. szerint, de alapíthat egyszemélyes korlátolt felelősségű gazdasági társaságot, ha egyedül kíván tevékenykedni.
2. Önmagában az a tény másfelől, hogy a vállalkozó olyan közgazdasági feltételrendszerbe lép be, mely adónemek szerint differenciált, és az adónemek címzettjei az állam adópolitikájának megfelelően eltérő módon és mértékben járulnak hozzá a közterhekhez, nem diszkriminatív. Így nem tekinthető diszkriminációnak az, hogy az egyéni vállalkozók korábban ugyan választhattak két adónem között, az újabb szabályozás szerint viszont nem.
Az adórendszer mikénti kialakítása tekintetében a jogalkotó szabadsága ugyanis nagy: az Alkotmány keretei között a törvényhozás és a kormányzati gazdaságpolitika mérlegelési körébe tartozik. A gazdasági verseny szabadságának az Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe foglalt tétele az adórendszer mikénti alakítása tekintetében nem jelenti — az Alkotmány 70/A. §-ára figyelemmel sem — azt, hogy a jogalkotónak minden gazdasági tevékenységet, minden gazdasági tevékenységet kifejtő személyt, és minden gazdasági tevékenység kifejtése számára nyitva álló jogi formát egyenlőként kellene kezelnie.
A szabályozás akkor lehetne diszkriminatív, ha például az egyéni vállalkozók körén belül adna választási lehetőséget egyes vállalkozóknak, míg másokat ebből kizárna. Az említett gazdaságpolitikai mérlegelési jog gyakorlásának példája az indítvány tárgyát képező adózási szabály. Ebben az esetben ugyanis olyan adótechnikai megoldásról van szó, amely éppen az egyéni vállalkozók adóztatás szempontjábóli döntő sajátosságát veszi figyelembe. Az egyéni vállalkozókat azért vonták a Szja. törvény hatálya alá, mert esetükben — eltérően a gazdasági társaságoktól — nem lehet pontosan elhatárolni vállalkozásból, illetve más forrásból (pl. munkaviszonyból) származó jövedelmüket. Ez a jogpolitikai indoka annak, hogy a jogalkotó megszüntette a Ványa. törvény alapján az egyéni vállakozókat még megillető választási lehetőséget. Megalapozatlan ezért az indítvány azon állítása, miszerint a jogalkotó ne vette volna figyelembe az egyéni vállalkozó sajátos helyzetét.
Adópolitikailag a jogalkotó megítélése szerint az egyéni vállalkozó közelebb áll a személyi jövedelemadó fizetésére kötelezett adóalanyhoz, mint a gazdasági társasághoz. Minthogy ez a szabályozás minden egyéni vállalkozóra egyaránt vonatkozik, diszkriminációról nem lehet beszélni. Az nem tekinthető diszkriminációnak, ha meghatározott jogpolitikai-adópolitikai megfontolások alapján a jogalkotó (az állam) eltérő adónemet vezet be az egyéni vállalkozóra és a gazdasági társaságokra. Ha az egyéni vállalkozó adózás szempontjából a Ta. törvény hatálya alá kíván kerülni, erre gazdasági társaság alapitása révén módja van. Az a körülmény, hogy a Ta. törvény szerinti adózásra csak akkor nyílik lehetőség, ha az egyéni vállalkozó gazdasági társaságként folytat vállalkozói tevékenységet, nem tekinthető sem a vállalkozás joga, sem a diszkriminációtilalom sérelmének.
A fentiekből következően nem tekinthető sem a gazdasági verseny szabadsága sérelmének, sem a vállalkozás joga korlátozásának, még kevésbé diszkriminációnak sem az adónemek közötti választás lehetősége megszüntetése, sem pedig az, hogy a jogalkotó eltérő adónemet és eltérő mértékű adót állapít meg a gazdasági élet különböző szereplői számára.
3. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megjegyzi, hogy jelenleg átlagosan mind a személyi jövedelemadó fizetésére kötelezett egyéni vállalkozónak, mind pedig a társasági adót fizető adóalanynak körülbelül hasonló (40% körüli) adómértékkel kell számolnia. Ha viszont az adó mértéke tekintetében a gazdasági élet egyes szereplői, a különböző vállalkozói csoportok, illetve az azoknak megfelelő jogi formák szerinti különbségek kirívóak, felmerülhet a gazdasági verseny szabadságának sérelme. Az állami gazdaságpolitikai-adópolitikai mérlegelési jog a gazdasági tevékenység adóztatása tekintetében ugyanis nem terjed addig, hogy — az adónemek különbözőségébe burkoltan — kirívó adómértékbeli különbségeket tartalmazó adórendszert müködtessen.
Az ilyen különbségek nagysága általános érvénnyel és elvi szinten nem határozható meg; az ebben való állásfoglalás nem is tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Egyedi esetekben azonban az adónemek különbözőségéből az adó mértéke tekintetében adódó különbség olyan kirívó lehet, hogy sérti a gazdasági verseny szabadságát, sőt adott esetben kifejezetten lehetetlenné teheti az adott gazdasági tevékenység tekintetében a vállalkozóvá válást, sértve ezzel a vállalkozás jogát is.
A gazdasági tevékenységre vonatkozó különböző adónemek szerinti adómértékek megállapításának szabadsága ezért nem lehet önkényes: annak meg kell felelnie az Alkotmány 9. §-a, valamint 70/A. és 70/I. §-a által támasztott követelményeknek.
Az indítvány által felülvizsgálni kért szabályozás a fenti alkotmányossági követelményeket kielégíti.
4. Az alkotmányossági felülvizsgálat tárgyává tett szabályozás természetesen nem biztosítja a hatálya alá nem tartozó adóalanyok számára a hatálya alá tartozókat megillető adókedvezményeket. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a (137/B/1991. AB határozat, 182/B/1992. AB határozat) kedvezményekre senkinek sincs alanyi joga. Az állami gazdaságpolitika mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy mit tart olyan jelentőségű tevékenységnek, amelynek gyakorlója számára — az Alkotmány keretein belül — ösztönző adó- és egyéb kedvezményeket állapít meg.
Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 536/B/1992/7.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére