PK BH 1993/547
PK BH 1993/547
1993.09.01.
Ha a szabadalmastárs értékesíti a szabadalmi részarányát - kifejezett kötelezettségvállalás hiányában - nem köteles a vele szolgálati viszonyban nem álló feltalálót díjazni [77/1989. (VII. 1.) MT r.1 1. §, 2. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. r. alperest összesen 25 000 000 forint és ennek 1990. augusztus 31-től járó évi 20%-os kamata megfizetésére kötelezte a felperesek részére, míg az I-X. r. felperes 2 439 808 forint kártérítés iránti keresetét és a II. r. alperesnek az I. r. alperessel egyetemleges marasztalására irányuló keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság az ítéletét a következőkkel indokolta.
Az alperesi vállalatok, illetve jogelődjeik (a továbbiakban: alperesek) által megkötött kutatási-fejlesztési szerződések alapján a felperesek szolgálati viszony keretében három találmányt alkottak, amelyre az Országos Találmányi Hivatal szabadalmat adott. A szabadalmak jogosultjai, az alperesek már a kutatási-fejlesztési szerződésekben megállapodtak abban, hogy a feltalálókkal (függetlenül attól, hogy melyik alperesnél állnak szolgálati viszonyban) a II. r. alperes köt találmányi díjszerződést. Erre a megállapodásra is tekintettel az alperesek és a feltalálók az 1983. január 23-án írásba foglalt találmányi díjszerződésben pontosították a feltalálók díjazásával kapcsolatban a II. r. alperest terhelő kötelezettségeket. 1990. július 26-án azonban az I. r. alperes mindhárom találmány vonatkozásában fennálló szabadalmi részarányát a II. r. alperesnek 50 000 000 forintért eladta. Ezt a jogügyletet az elsőfokú bíróság a találmányoknak a szabadalmastárs részéről való, tehát olyan, a 77/1989. (VII. 10.) MT rendelet 2. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerinti hasznosításnak tekintette, amellyel kapcsolatban - a szabadalmastársak eltérő megállapodása hiányában - a hasznosító szabadalmastársat, vagyis az I. r. alperest terheli valamennyi feltaláló díjazásának a kötelezettsége. Miután az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a II. r. alperes csak arra az esetre vállalta a feltalálók díjazását, ha a találmányokat saját maga hasznosítja, ilyen kötelezettséget azonban a szabadalmi részarányoknak az I. r. alperes részéről való átruházása esetére nem vállalt, ezért a felperesek a II. r. alperessel szemben nem, az I. r. alperessel szemben azonban a hozzá befolyt ellenérték ötven százalékára megalapozottan tarthattak igényt. Az I-X. r. felpereseknek a késedelmes teljesítés és a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség feltételeinek kedvezőtlen változása miatt előterjesztett kártérítési követelését az elsőfokú bíróság alaptalannak találta, ugyanakkor a késedelmes kifizetés miatt az I. r. alperest kamat fizetésére kötelezte.
Az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében az I. r. alperes fellebbezett, az I-X. r. felperesek pedig a kártérítési követelésüket elutasító ítélet részbeni megváltoztatása és az I. r. alperesnek további 2 439 808 forint kártérítés megfizetésére kötelezése érdekében csatlakozó fellebbezést jelentettek be.
Az I. r. alperes fellebbezése az alábbi okok miatt helytálló.
A szolgálati találmányért járó díjazásról és a találmányokkal kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 77/1989. (VII. 10.) MT rendelet (R.) 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja és a 2. §-ának (2) bekezdése értelmében a szolgálati találmány értékesítése esetén a feltalálót találmányi díj illeti meg. A találmányi díjat a munkáltató, közös szabadalom esetén - a szabadalmastársak eltérő megállapodása hiányában - a hasznosító szabadalmastárs köteles fizetni; a hasznosítás engedélyezése és az átruházás esetén a jogszerző a díjfizetési kötelezettséget átvállalhatja.
A találmány értékesítésének három módja közül a találmány hasznosításának fogalmát az R. 1. §-a (2) bekezdésének a) pontja határozza meg. Eszerint a találmány tárgyának a gazdasági tevékenység körében való rendszeres előállítása, használata, forgalomba hozatala jelenti a találmány hasznosítását. A találmánynak ilyen módon való értékesítése alapozza meg tehát az R. 2. §-ának (2) bekezdése értelmében - eltérő megállapodás hiányában - a hasznosító szabadalmastárs találmányi-díj fizetési kötelezettségét a vele szolgálati viszonyban nem álló feltalálók részére is. A találmány hasznosításának harmadik személy részére való engedélyezése, illetőleg a szabadalom átruházása azonban szabadalomjogi értelemben nem jelenti a találmány hasznosítását, ezért ha a szabadalmastárs értékesíti a szabadalmi részarányát - kifejezett kötelezettségvállalás hiányában -, nem köteles a vele szolgálati viszonyban nem álló feltalálókat díjazni. Díjfizetési kötelezettsége csak a vele szolgálati viszonyban álló feltalálókkal szemben van.
Az I. r. alperes ezért a fellebbezésében helytállóan támadta az elsőfokú ítéletnek azt a rendelkezését, amellyel őt a vele szolgálati viszonyban nem álló I-X. r. felperes részére találmányi díj fizetésére kötelezte. Díjfizetésre vonatkozó kötelezettségvállalást ugyanis terhére az elsőfokú ítélet sem állapított meg, a szabadalomrész átruházása pedig az R. 2. §-ának (2) bekezdése alapján nem alapozta meg a vele szolgálati viszonyban nem álló feltalálók részére a díjfizetést.
Az elsőfokú ítélet ugyanakkor a XI-XXII. r. felperesek javára marasztalást tartalmazó részében is megalapozatlan. Arra az elsőfokú ítélet is helytállóan utal, hogy a szabadalom (szabadalomrész) átruházása esetén a jogot szerző a feltalálók díjazását, az értékesítést végzőtől átvállalhatja. Az elsőfokú bíróság azonban kizárólag a szerződések nyelvtani értelmezése alapján, a szerződést kötő személyek valóságos szerződéskötés-kori akaratának tisztázása nélkül jutott arra a következtetésre, hogy a II. r. alperes nem vállalta a feltalálók díjazását abban az esetben, ha az I. r. alperes szabadalmi részaránya kerül átruházásra. Miután az I. r. alperes a perben következetesen azzal védekezett, hogy a II. r. alperes a feltalálók díjazását átvállalta, és ez a kötelezettségvállalás vonatkozik arra az esetre is, amikor az I. r. alperes szabadalmi részaránya került értékesítésre, az elsőfokú bíróság nem mellőzhette az alperesek szabadalmastársi kapcsolatának e kérdéssel összefüggő elemzését és ennek keretében a II. r. alperes által 1990. július 16-án aláírt „Szabadalomértékesítési szerződés”-ben foglalt nyilatkozat értelmezését. Eszerint ugyanis „a vevő (a II. r. alperes) vállalta a feltalálók díjazását, amely kötelezettség a továbbiakban is a vevőt terheli”. E kötelezettségvállalás terjedelmét illetően azonban több kérdés is tisztázatlan maradt:
az 1983. január 26-án írásba foglalt találmányi díj szerződés értelmében a II. r. alperes 1990. december 31-ig vállalta valamennyi feltaláló díjazását a találmányok alapján általa előállított gyógyszer forgalmazása és értékesítése után. A szerződés 7. pontja azonban a díjfizetésnek összegszerű korlátot állított azzal, hogy a feltalálók részére összesen kifizetett találmányi díj belföldi és „demokratikus” értékesítésnél nem haladhatja meg a 6 millió forintot, és „tőkés” értékesítés esetében is a felek ugyanezt a díjhatárt állapították meg. A II. r. alperesnek az 1990. július 16-án aláírt „Szabadalomértékesítési szerződés”-ben vállalt díjfizetési kötelezettsége terjedelmének vizsgálatánál ezért nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy ebben az időben a II. r. alperest terhelte-e még találmányi díj-fizetési kötelezettség az 1983. január 26-i szerződés alapján, mert csak erre is tekintettel lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy milyen értékesítési módokra vonatkozhatott a II. r. alperes további kötelezettségvállalása.
Az elsőfokú bíróság azonban a fenti körülmények vizsgálatát elmulasztotta, ezért az ítéletében megalapozatlanul állapította meg azt, hogy a II. r. alperes az 1990. július 16-i szerződésben a találmányok saját gazdasági tevékenysége alapján való hasznosításáért vállalt további díjfizetési kötelezettséget.
A szabadalomrész átruházása, mint a találmány értékesítésének önálló és feltalálói díj-igényt megalapozó módja - az emiatt indított díjperben - mellőzhetetlen feladatává teszi a bíróságnak az értékesítést végző részére befolyt ellenérték vizsgálatát. Az elsőfokú bíróság azonban annak ellenére, hogy az I. r. alperes következetesen hangsúlyozta: a szerződésben kikötött 50 000 000 forint nem a szabadalomrész átruházásának ellenértéke, hanem ötévi haszonrészesedés megváltása, amit a II. r. alperes évek óta az Szt. 16. §-ának (2) bekezdése alapján részére folyósított, nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, és a szerződésben megjelölt ellenértéket teljes egészében a feltalálókat megillető találmányi díj alapjának tekintette. Az I. r. alperes által a másodfokú eljárás irataihoz csatolt levélváltások anyaga azonban azt igazolja, hogy az alperesek egymás között tárgyalásokat folytattak a haszonrészesedés egyszeri aktussal való megváltásáról. Emiatt pedig - az I. r. alperes találmányi díj fizetési kötelezettségének fennállása esetében is - megalapozatlan az elsőfokú ítéletben megjelölt, a feltalálók díjigényének alapjául figyelembe vett előny mértéke.
Az ügy eldöntése szempontjából szükséges tényállás felderítetlensége miatt a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet az érdemi felülvizsgálatra alkalmatlannak találta, és ezért azt a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján teljes terjedelmében hatályon kívül helyezte, és a Pp. 51. §-ának a) pontja alapján az elsőfokú bíróságot mindkét alperessel szemben a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A per újabb tárgyalása során a szabadalomértékesítési szerződést megkötő személyek meghallgatása alapján, valamint az alperesek ezt megelőző tárgyalásainak és a II. r. alperesnek az 1983-ban megkötött találmányi díj szerződés alapján ebben az időben esetileg még fennálló találmányi-díj fizetési kötelezettségének elemzésével kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a szabadalomértékesítési szerződésben tett és a feltalálók további díjazására vonatkozó kötelezettségvállalásának mi volt a pontos tartalma. A kötelezettségvállalás vonatkozott-e a szabadalomrész átruházásával kapcsolatban az I. r. alperest terhelő találmányi-díj fizetési kötelezettségre, és esetleg a II. r. alperessel szolgálati viszonyban álló feltalálók díjazására is, illetőleg csak a saját hasznosítás utáni díjfizetésre vonatkozott, akkor pedig tisztázandó, hogy e kötelezettségvállalásnak mi volt a személyi köre és időbeli terjedelme. Amennyiben a per újabb tárgyalásának eredményeként sem vonható le az a következtetés, hogy a II. r. alperes a szabadalomrész értékesítése után átvállalta a feltalálók díjazását, úgy abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy ezen értékesítési mód alapján az I. r. alperest milyen összegű találmányi-díj fizetési kötelezettség terheli a vele szolgálati viszonyban álló feltalálók részére. E kérdés elbírálásánál pedig szem előtt kell tartani azt az alperesi érvelést, hogy a szerződés szerinti ellenérték nem csak a szabadalomrész megváltásának volt az ellenértéke, hanem magában foglalt ún. haszonrészesedés-megváltást is. Ennek tisztázása ugyancsak a felek szerződéskötési akaratának feltárásával és esetleges szakértői bizonyítással lehetséges.
A szabadalomrész értékesítéséből származó előny szolgálhat alapul a XI-XXII. r. felperesek találmányi díj igényének elbírálásánál, amelynek mértékét az előny eléréséhez nyújtott feltalálói hozzájárulással arányosan kell megállapítani. (Legf. Bír. IV. 21 281/1992. sz.)
1
Lásd az 1995: XXXIII. törvényt.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás