PK BH 1993/552
PK BH 1993/552
1993.09.01.
A bérlő-kiválasztási jogért fizetett ellenérték megtérítése a munkavállaló által a munkaviszony megszűnése esetén [1/1971. (II. 8.) Korm. r. 7. §; 48/1982. (X. 7.) PM-ÉVM r. 12. §; Ptk. 200. § (2) bek.].
Az alperes alkalmazottja volt a felperesnek. A perbeli állami bérlakásra a felperes egyszeri bérlőkijelölési jogot szerzett azáltal, hogy a városi tanács részére kifizette a lakás-használatbavételi díj háromszoros összegét, 144 000 forintot. A felperes által gyakorolt bérlőkijelölési jog alapján a lakásügyi hatóság 1987. február 20-án kelt határozatával a lakást határozatlan időre kiutalta az alperes és felesége részére. Az alperes és felesége ezen a napon írásbeli megállapodást kötöttek a felperessel, amelyben kikötötték, hogy ha a munkavállaló munkaviszonya saját kezdeményezésére, fegyelmi elbocsátás folytán vagy neki felróható egyéb okból 10 éven belül megszűnik, a munkavállaló egy összegben megtéríti a felperes által kifizetett 144 000 forintnak még fennálló időarányos részét. Az alperes munkaviszonya a felperesnél 1987. szeptember 11-én kilépett bejegyzéssel megszűnt.
A felperes az 1987. február 20-án kötött írásbeli megállapodás alapján 136 800 forint és járulékai megtérítése iránt fizetési meghagyás kibocsátását kérte.
Az alperes ellentmondásában a főkövetelés jogalapját elismerte, azonban az általa időközben önként kifizetett 10 000 forint beszámítását kérte. Vitatta a kamatkövetelés összegszerűségét, és kérte a felperes perköltségben való marasztalását arra hivatkozással, hogy nem adott okot a perre.
A perben az alperes védekezésében előadta, hogy a felperessel kötött írásbeli megállapodás 4. pontja nem valósult meg, mert a felperes osztályvezetőjének a ráhatása kényszerítette arra, hogy a felperestől kilépjen. Kijelentette, hogy egyezségkötés esetén az őt terhelő összeget havi 15 000 forintos részletekben megfizeti. A kamat és a perköltség megfizetését azonban nem vállalja, és ő kér perköltséget, mert a perindításra nem volt szükség. Előadta, hogy 60 000 forintot már önként kifizetett.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest 66 800 forint, valamint ennek 1987. szeptember 11-től járó törvényes mértékű kamata és 4000 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az alperes részére havi 15 000 forintos részletfizetési kedvezményt engedélyezett. Az ítélet indokolásának lényege szerint az alperes marasztalásának jogalapja a felek által kötött, a jogszabályoknak megfelelő szerződés. Ennek alkalmazásánál nincs jelentősége, hogy a kilépés tényének mi volt a kiváltó oka. Az összegszerűség megállapításánál figyelembe vette, hogy az alperes 70 000 forintot önként megfizetett. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontjának a megállapításánál pedig figyelemmel volt arra, hogy a felperes a jogérvényesítéshez szükséges intézkedéseket elmulasztotta.
A másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásának lényege szerint a felek közötti megállapodásnak a létesítési költség visszatérítésére vonatkozó rendelkezése érvénytelen, mert a 48/1982. (X. 7.) PM-ÉVM rendelet 12. §-a (1) bekezdésének b) pontja csak az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 7. §-ának (1) bekezdése alapján fizetett létesítési költség visszatérítését teszi lehetővé a munkáltató által megszerzett egyszeri bérlő-kiválasztási jog esetén, de nem teszi lehetővé a rendelet 7. §-ának (7) bekezdése alapján kifizetett összeg visszatérítését. Az adott esetben a szerződéskötési szabadságra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatóak, mert a dolgozó és a munkáltató közötti jogviszonyra a munkajogi elemek az irányadók. A munkáltató a dolgozónak nyújtott lakásépítési támogatást csak a jogszabályban megengedett módon és mértékben követelheti vissza. Kifejezett tiltó rendelkezés hiányában is csak a jogszabály megengedő rendelkezései keretén belül van lehetőségük a szabad megállapodásra. Eltérő kikötéseket a munkáltató nem tehet, más és több szankciót nem alkalmazhat, mint a jogszabály. Ha ezt mégis megteszi, az ilyen kikötés érvénytelen. A felek esetében ez történt.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében az a szerződés semmis, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet a jogszabály megkerülésével kötöttek, illetőleg nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközik. A felek szerződése esetében ezek a feltételek nem valósultak meg. Az alperes és felesége lakásának a megszerzését az tette lehetővé, hogy a felperes a bérlőkijelölési jog megszerzése fejében kifizetett 144 000 forintot. E kötelezettségvállalás az alperes munkaviszonyára tekintettel történt. Nem lehet törvénybe ütközőnek tekinteni azt a megállapodást, amely szerint a kifizetett összeg arányos részét az alperes köteles visszafizetni, ha saját maga megszünteti a munkaviszonyát. Az ilyen megállapodást törvény nem tiltja, jó erkölcsbe sem ütközik. Nincs olyan jogszabályi rendelkezés sem, amely szerint a dolgozó csak az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 7. §-ának (1) bekezdése alapján a munkáltató által a bérlőkijelölési jog megszerzése végett fizetett létesítési költséghez való hozzájárulás megtérítését követelheti vissza abban az esetben, ha a munkaviszony a dolgozó hibájából megszűnt. A lakásépítés munkáltatói támogatásáról szóló 48/1982. (X. 7.) PM-ÉVM rendelet 12. §-ának (2) bekezdése sem azt jelenti, hogy a dolgozóra csak a lakásrendelet 7. §-ának (1) bekezdésében meghatározott létesítési költség-hozzájárulás hárítható át, hiszen ha a munkáltató nem konkrét lakásra, hanem a közös lakásépítési alapba utal át meghatározott összeget, és ennek fejében kap bérlőkijelölési jogot, az áthárítható a dolgozóra, de ennek összege - a 48/1982. (X. 7.) PM-ÉVM rendelet 12. §-ának (3) bekezdése értelmében - nem haladhatja meg a lakásra megállapítható lakás-használatbavételi díj háromszorosát. A felek szerződésében kikötött összeg ezt nem haladta meg, ezért a felperes annak megtérítését kiköthette. A jogerős ítélet ezzel ellentétes okfejtése téves. Tekintettel arra, hogy törvényességi óvás előterjesztése az ítélet jogerőre emelkedésétől számított egy év elteltével történt, a határozat hatálya a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése értelmében a felekre nem terjed ki. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján csak azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet törvénysértő. (P. törv. III. 20 747/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás